Veszprémi Ellenőr, 1908 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1908-04-18 / 16. szám

1908. április 18. VESZPRÉMI ELLENŐR (16. szám.) 3. oldal. járult és Major János presbiter szép beszéd kíséretében átadta neki a megválasztását igazoló mandátumot. Szekeres mélyen meghatva kö­szönte meg a győri hitrokonoknak benne helye­zett bizalmát és arra kérte a küldöttséget, hogy fogadják öt szívesen azok is, akik az ő meg­választatását nem segítették elő. Ő rajta lesz, igyekezni fog a szeretetét megnyerni a győri díszes református gyülekezet minden tagjának. A lélekemelő jelenet alatt a noszlopi hí­vők szemében ott ragyogott a könny, amely a mellett bizonyít, hogy Szekeres meg tudja nyerni minden hívének szeretetét. Templomozás után a győri küldöttség egy igen szép gondolattól megkapatva, átment tisz­telegni Szauter Ignác ottani róm. kath. plébá­noshoz, az egész vidék kedves, szeretett Náci bácsijához, akit általános szeretet és tisztelet vesz körül és aki baráti szeretetben és békes­ségben él a kálvinista pappal. A kedves jó öreg plébánost rendkívül meghatotta a figyelem és szives vendéglátással fogadta a győrieket, akik benne egyben szere­tett földijüket is keresték fel. A küldöttség tiszteletére fényes és nagy lakomát adott az uj győri lelkész, amelyen résztvett Szauter Ignác róm. kath. plébános is és még számos községi elöljáró és vezetőember a győri küldöttség tagjain kívül. A lakomán számos tószt hangzott el. Szekeres Mihály a győri ref. hívőket, Major János Szekerest, majd Szauter plébános kö­szöntötte fel. Szauter a felekezeti békére ürítette poharát és melegen üdvözölte a győrieket stb. Ifj. Szekeres Mihály husvét hétfőn hagyja el megyénket s Győrbe érkezvén, a templomban, az istentisztelet után köszöni meg a híveknek, megválasztatását. Háborúskodás az enyingi katholikus hivek és papjuk közt. Ezen cim alatt a multheti számunkban az enyingi róm. kath. iskoiaszéki választásokról irt közlemény jelent meg lapunkban. A közleményt a megyés püspöknél a vá­lasztások megsemmisítését kérő küldöttség és egy enyingi volt vállalkozó mondották tollba szerkesztőségünknek. Most ama közleménynyel homlokegyenest ellenkező tudósítást kaptunk, egy valóban és felettébb megbízható forrásból. Az „audeatur et altera pars'1 elvénél fogva is, de mert meggyőződésünk szeiint is az első informatio nagyon is subjectiv volt, közöljük szóról szóra a beérkezett uj információt s örö­münknek adunk kifejezést, hogy a dolog nem úgy áll, mint az a múlt héten közölve volt. A tudósítás igy szól: „A közleménynek az a része, hogy az iskolaszéki választásnál valami szabályellenes­ség történt volna s hogy a kegyurnak tetsző iskolaszék alakítása céloztatott, a legnagyobb mérvben valótlanság, valamint valótlanság az is, hogy az elnöklő esperes-plébános azt mondta volna, hogy csak az általa nyomta­tott és kiosztott szavazólapokkal szabad sza­vazni. A valóság az, hogy törvényesebb és min­den tekintetben korrekt formák mellett lefolyt választást, melynél a többségi akarat fénye­sen diadalra jutott, elképzelni sem lehet és a megválasztott egyének vallási-, társadalmi- és értelmesség tekintetében a hitközség leg­kiválóbb tagjai. A dolog úgy áll, hogy 20—25 egyénből álló ellenzék, kiknek izgatása folytán az iskolai építési ügyben a katholikus hívők között a legnagyobb nyugtalanság uralkodott s kik arra izgatnak, hogy a jogerős határo­zatokkal megállapított 3 százalék iskolai pótadó fizetését a nép tagadja meg, — mikor a vá­lasztásnál látták, hogy elenyésző csekély sza­vazatot tudnak az ő híveik részére beadatni, — először éktelen kiabálással akarták a vá­lasztást meghiúsítani, majd mikor ez nem sikerült, a sértett kisebbség a szokott metho- dusához fordulva, kivonultak a választási helyiségből a nélkül, hogy a zsebeikben lévő elkészített szavazó-lapjaikat beadták volna. Valótlan, hogy 110— 120-an voltak ezek az ellenkező véleményiiek, mert ezek 20— 25-en voltak; valótlan, hogy béresek szavaz­tak le, minthogy csakis olyanok szavazhattak, akik az iskolai adóhoz hozzájárulnak s akik a közszemlére szabályszerűen kitett, felszó­lamlással meg nem támadott választási név­jegyzékben benne foglaltattak. Ezen jegyzékben pedig uradalmi cselédek benne nem voltak; de ily szavazatokra szük­ség nincs is, mert a hitközségnek földmivelő, hivatalnok és iparos tagjainak óriási és nagy többsége azon helyes állásponton van, hogy az iskolai építés kérdésében a felsőbb ható­ságok határozatának, ami egyébként is a hitközség vallási és intellektuális erősbitését célozza, meg kell hajolni és a józan és hig­gadt iskolaszék a béke és szeretet megterem­tését fogja az esperes-plébános úrral munkálni. Végül megjegyezzük, hogy Sági József káplán és dr. Mihályfi József ügyvéd, aki nem uradalmi ügyésze gr. Csekonics Endre kegyurnak s igy semmi oka nem volt a kegyur érdekében korteskedni, — tisztán és kizárólag a vallási béke és a hitközségi rend érdekében buzgólkodtak teljesen törvényes és tiszteletreméltó kapacitáció és felvilágosítás mellett az izgatok törekvéseinek háttérbe szorítása és derék, higgadt, buzgó férfiak beválasztása érdekében, mely törekvésüket fényes siker s a hitközség óriási többségé­nek öröme és megnyugvása jutalmazta s mely sikerért csak hála és elismerés illeti meg őket. Egyébként a megválasztott iskolaszéki tagok névsora is mutatja a panaszok alap­talanságát, mert Rausch László tisztartó, dr. Mihályfi József ügyvéd, Szerdahely Károly kjr. járásbiró, Bodó Pál földmives, Neuhercz István földmives, Antal István földmives, Kocsis Mészáros Mihály földmives, Sákovics János földmives, Horváth Máj István föld­mives, Szigeti Sándor, Stegman Márton és Szikora Vilmos iparosok választattak meg. A kisebbség akarja a többségi akaratnak törvényes formában megnyilatkozását erőszak és rágalmakkal meghiúsítani, ekhez a célhoz azonban nevezetteket sem a fenyegetés, sem pedig a minden tekintetben alaptalannak te­kintendő feíebbezcsök nem fogja elvezetni.“ Veszprém, Halpiac WELUN iögasz ajánlja magát a legjobb és legszebb müfogak, egész fogsorok készítésére, a legújabb amerikai mód szerint, rugók és kapcsok nélkül oly módon, hogy azok a természetes f('g:-kb?z hasonlóan, minden cél­nak megfelelne' t r: - egy műfog néhány óra alatt, egy ■ alatt készül e! és a foggyökér • rsa nélkül, minden fájdalom elke késztetik a szájba. Javítások d. ' onfesan eszközöltetnek. Minden a ío? ■ ■■ Tv "ágó műveletek. Vesz, Am, Halpiac. — Bolder ' ki kivártunk min­den előfizetőm r íróinknak és pol­gártársainkra-, ' 'iJÉ MI ELLENŐR“ •V kiadóhivatala. — Dr O ' gyár nemzet h retes, hogy műi' :■ :: kerületi kör, a; dolgában nagy Ferenc is megj függetlenségi [ mellett foglal;;, pok nem írták aina naggyiilé; viselője is ré az ott elhat ; ;; úgy mint 'V " és az önálló ma- , si lapokból isme- ! ; uciapesten a Vl-ik I var nemzeti bank ; i •• azon Kossuth ! n ott, hogy ő és a anknak felállítása ; dán a fővárosi la- > . konstatáljuk, hogy rszággyülési kép- á társaságában s ; ' határozatokkal nositotta. — Április 11. Az április 11-iki állami ünnep alkalmából az állami épületekre, megye és városházára kitűzték az állami nemzeti lo­bogót, a hivatalok vezetői pedig résztvettek a Ferencrendiek templomában megtartott hálaadó istentiszteleten. A hivatalokban, iskolákban, sőt a helybeli pénzintézetekben is szünetelt a munka. Egyébként egészen hétköznapiasan folyt le a nap városunkban, jeléül annak, hogy ez az ünnep még mindig nem vert gyökeret a magyar nép szivében. A megyéből csak Tótvázsonyból kaptunk az állami ünnep megüléséről értesítést. E szerint ott Wachtler kath. plébános, Stumpf Antal kántortanitó és Grábler Rezső tanító ren­deztek iskolai ünnepélyt a r. kath. elemi is­kolában. Előzőleg hálaadó istentisztelet volt a templomban, hol a Hymnuszt is énekelték, az iskolai ünnepély végeztével pedig a Szóza­tot! Tudósítónk szerint a községi elöljáróság kath. tagjainak nagy része megjelent az ünne­pélyen. — Adókivető-bizottsági tag kinevezés. Pozsgay Miklós gazdasági tanácsost a pénz­ügyminiszter a III. oszt. adókivetési bizottság tagjává nevezte ki. — Kivonat a kir. tanfelügyelő március havi jelentéséből. A március havi iskola-vizs­gálatok szerint megyénkben kitűnőknek minő­sített iskolák a veszprémi r. kath. elemi és az Akai r. kath. iskolák. Jelesek a borsódpusztai s a magyarpolányinak felső osztálya. Jók, az ácsteszéri, csernyei és magyarpolányi. Az isko- iskolák jóltevői voltak március hóban: Csóti Géza országgyűlési képviselő esperes-plébános, aki a csóti r. kath. iskola építésére 1000 koro­nát adományozott. Egy névtelen adakozó szé­kesegyházi kanonok 5Ö00 koronát adott a Szent László iskolára. Iskolai segélyeket nyújtottak még: a Várpalotai Takarékpénztári Egyesület 200 koronát, Pápai Takarékpénztár 720 k., Zirczvidéki Takarékpénztár 230 k., Pápavárosi és Vidéki Takarékpénztár 200 k., Balatonvidéki Takarék- pénztár 60 k., Enyingi Takarékpénztár 160 k. és a Veszprémvármegyei Takarékpénztár 210 k. — Kataszter? felmérések. A czelldömölki járásban e hó végén, de legkésőbb május hó elején kataszteri felmérések lesznek azon helye­ken, hol határkiigázitás és megállapítás szük­sége forog fenn, egyszóval ahol a határviszo­nyok rendezetlenek. Vármegyénket a pápai és devecseri főszolgabirák fogják képviselni. — Fontos tárgyalás. A siófoki kikötő álla­mosítása ügyében f. hó 23-ái tárgyalni fognak a kormány kiküldöttei és alispánunk. Várme­gyénkre ezen ügy nagyon fontos, mert a sió­foki kikötő államosítása esetében, nagy tehertől szabadulna meg vármegyénk. — Az ipari rajzoktatást egyre sürgeti a kormány s ezzel kapcsolatban a rajztermek felállítását. E tárgyban Papp Sándor kir. tan- felügyelő értekezett városunk polgármesterével és az ügyésszel, de az értekezés eredményre nem vezetett, úgy, hogy még sejteni sem lehet, mikor veheti kezdetét a törvényszerű iparos tanonc-rajzoktatás és mikor állítjuk fel a szük­séges rajztermeket, melyek nélkül bizony az eddigi egész ipari rajzoktatás keveset ér. Pápa e tekintetben is megelőzte Veszprémet, mert ott már az uj rajztermek építési tervei és ezek költségvetése is elkészült. — A lelki élet ápolása honvédségünk­nél. A Veszprémben állomásozó honvédség r. kath. vallásu legénysége az elmúlt héten meg­gyónt és az oltáriszentséget magához vette. — Mert füle van a... telefonnak! Nemcsak a falnak, de a telefonnak is van füle. Ennek következtében megtudtuk, hogy dr. óvári Ferenc országgyűlési képviselő a műit héten telefonon jelezte Szeglethy György polgármes­ternek, hogy egy lepecsételt levelet fog hozzá küldeni s legyen szives azt, a borítékra irt utasítás szerint jól megőrizni s csak f. é. dec. hó 1-én felbo. tani, ha csak a korábbi felbon­tásra dr. Óvári engedélyt nem ad ? Behatóbban meggyőződtünk a dologról s megtudtuk, hogy dr. Óvári tényleg egy többszörösen lezárt és pecséttel is ellátott levelet deponált a polgár- mesteri hivatalba, a fentebbi rendelkezéssel el­látva. A dolognak hamar szélesebb körben hire ment s most mindenki kiváncsi, mit tartalmaz­hat dr. Óvári levele? Megvagyunk győződve, hogy városunk részére csak jót és hasznosat!

Next

/
Oldalképek
Tartalom