Veszprémi Ellenőr, 1907 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1907-01-13 / 2. szám
jobban és legőszintében örvendeni, kivált ha hamarjában történik. Kétszer ad — ki gyorsan ad. 2 _____________________ ' A László-ügy. A fővárosi lapokban sok szó esik mostanában arról a sajnos esetről, mely László Mihály orsz. képviselő és magán tanintézet tulajdonost, egy szélhámos úri ember qualificálha- tatlan cselekedete folytán érte. Mi erről a dologról eddig egyáltalán nem szólottunk. Még jóakaratulag sem, noha László Mihályt mint a Balaton mentén birt szőlleje után szomszédos nagybirtokost, városunknak gyakran látott vendégjét s itt lakó előkelő úri rokonságánál fogva, hogy ugymondjuk: tiszteletbeli veszpréminek tekinthetjük. Nem szóllottunk azon általunk is vallott elv alapján, hogy mindenkinek a háza az övára s a családi élet szentélyével bármi távoli vonatkozásban levő ügytől Haads-off a minden lében kanál modorú újságíróknak is. A legrutabb dolognak tartván, hogy midőn valakinek a házi- tűzhelyét veszedelem éri, annak füstjénél melengesse tentás ujjait, annak a lángjában elégítse ki botrányt najhászó szemeit bárki. Ha most mégis írunk róla, azt egyedül azért tesszük, hogy ama sok terefere után, melyben a szélhámos urnák javára is jutnak argumentumok, a közélet terén hasznos munkában megőszült s a tanügy terén érdemeket szerzett férfiúnak és családjának, tárgyilagos bírálatunk által igazságot szolgáltattunk. A tényállás az: Szabó Károly gonddal és figyelemmel kezelte, Lászáló Mihálynét, az általa más két orvossal közösen birt sanatoriumban. A beteg leánya szenvedő anyja környezetében volt. Mi sem természetesebb, hogy részben az édes anya ápolásáért való hála, részben Szabó Károly csinos külseje s behízelgő modora, ro- konszenvet, később szerelmet keltett a fiatal leány fogékony lelkében a férfi iránt. S az is természetes, hogy midőn a szülők ezt észrevették, nem igyekeztek akadályokat gördíteni a férfi közeledése és leányuk boldogsága elé, kivált midőn az előbbit ügyes, életre való, reális tisztességes embernek kellett állásánál és modoránál fogva tartaniok, aki előtt szép jövő áll. Eddig tehát Lászlóék részéről semmi hiba sem történt. Ellenben — már eddig is — igen sok becsületbe vágó hiba történt Szabó részéről. Akinek, ha becsületes módon akart eljárni, kötelessége lett volna családi körülményeit őszintén feltárni. Hogy ezt nem tette, arra nincs mentség! Még az sem, hogy félt az összeköttetést elveszteni. Nincs! Még ha a szive szakadt volna is meg, vagy ha főbe kellett volna is nie, eldobta a blattját s felkelt a játéktól. Midőn már menni készült, azt mondja neki K. ur: — Nézze szent atyám ! Ez az osztás nem gilt. Szedje ki a pénzét, amit a kasszába rakott. Es vonja le azt a tanulságot, hogy ha tisztességes úri emberek közé juthat kártyázni, ne azért kívánkozzék oda, hogy sok pénzt nyerjen tőlük, hanem a megtiszteltetés miatt. Sokkal óvatosabb volt ennél egy bécsi kereskedő, aki egy hajnali órákban lefolyt wirt- tizés alkalmával gibickedett. Feszült figyelemmel kisérte a játékot. S mikor egyik vagy másik dobott, mindig kifejezést adott az Ahndung-jának egy mellette álló néző előtt, hogy nyerni fog-e az illető vagy sem. „Jetzt triffts er; jetzt triffts er nicht." És majdnem minden esetben eltalálta. — Hát miért nem tesz ön is az Ahndungja szerint ? — Ah! Én nem játszom ! Családostul vagyok itt. Vigyázni kell. A néző szomszéd aztán kezdett tételeket rakni a bécsi ur sejtelmei szerint s igen nagy nyereséggel végezte a játékot. A nyereségnek felajánlott megosztásába azonban semmikép sem egyezett bele a bécsi ember. Napközben azonban nem játszottak az urak. Nem úgy mint most. Fürödtek s aztán elkedé- lyeskedtek. Legtöbbnyire a kávéház előtt, mely rendes találkozó hely volt. Politika, gazdálkodás, vadászat s a sport egyéb nemei voltak a discursus tárgyai. Az emberszólást nem culti- váltá . Legtöbb tárgyat adott s lósport. Adtak, lőnie magát, a veszteség miatt; a minek ugyan egyikét sem tételezzük fel Szabó úrról. Még kevésbbé van mentség arra, hogy ezen dolgot egyenesen letagadta, lehazudta; hazug ürügyek alatt időt akarván nyernt és a jövőbeli összeköttetés révén pénzbeli segítséget szerezni, ami az ő eljárásának erkölcsi motívumait még alacsonyabb nivóra helyezi. Legkevésbbé van pedig mentség, hogy eme magatartásával egy nemes gondolkozásu — úri leány bizalmát annak legbenköitebb érzelmeire való speculatióval, a legközönségesebb módon megcsalta. Következik a pénz adás. Ez pedig először Szabó adóságainak rendezéséhez, másodszor a Margitszigeti bérlethez. Az egész tisztességes és okos világ egyhangúlag azt fogja mondani, hogy ez sem volt hiba László M. részéről. Akármelyik szerető apa megtenné ezt leendő veje s ennek révén saját leányának boldogsága érdekében, — ha teheti. László M. tehette, hát megtette, jól tette. Becsüljük érte. Persze ezt azok nem értik meg, akik az önfeláldozó szülői szeretetnek a végletekig menő mértekét, nem tudják felfogni. Ellenben hiba és komiszság volt Szabó ur részéről, a férfiúi önézet moral insanity-je, a pénz koldulás. Önmagában is. A tudatos csalási szándékkal kapcsolatban pedig egyenesen alávalóság volt. így áll a dolog azon pillanatig, inig Lászlóék nem vettek tudomást arról, hogy Szabó nem orvos és nős ember. Miként alakul a helyzet azután, midőn ezeknek tudomására jutottak? Ami hogy megtörtént, azt egy ministeri osztálytanácsos ur olyan nagyon sietett önkéntes vallomásával constatálni. A szülőknek ez a tudomásul vétel bizonyára nem volt kellemes. Vájjon mit tegyenek ? Könnyű másnak azt a tanácsot adni, hogy tes- séK az illetővel azonnal szakítani, midőn ezen lépés kiszámíthatatlan következményeit e tanácsadó érzi. S nem érzi azt sem, hogy evvel talán gyermekük lelkivilágát teszik tönkre s a jövőjéről való gondoskodást lehetetlenné. Tessék számban venni restelkedés, a szégyenkezés érzetét, mely egy előkelő társadalmi állású családot visszatart attól, hogy a legbensőbb dolgait közszájra adja. , Tessék számba venni az indokolt és jogos törekvést, hogy a váratlanul tudomásukra jutott bajt feltűnés nélkül, zárt ajtók mellett, mások sérelme nélkül helyre hozzák, amit kisebb szerencsétlenségnek kellett tartaniok, mintha nyilvános botrány lesz belőle. Tessék számba venni hogy a semmiről sem tudó gyermekük érdekében nem léptek fel agressive azzal az emberrel szemben, akinek cselekedetére az álszeméremben enyhítő körülményt találtak, kunyo- rálásaiban s hazug állításaiban, hogy t. i. a válópert már megindította, megbíztak s az elnéző türelem helyett nem a csizmasarkot alkal____ VESZPRÉMI ELLENŐR_________ vettek , cseréltek, lovat próbáltak, uj vételt birál- gattak. Befogattak, kifogattak. Egyszer berobog Inkey K. egy hatalmas sternqueker szürke négyessel. A siestáló urak körülfogják, műéitőleg birálgatják értékileg, dicsérik a fogatot. — Nagyon jók, — úgymond a tulajdonos — csakhogy nagyon vigyázni kell velük az ostorral, mert ausreitterek; hamar ragadnak. — Eh ! — szól oda Dőry Lajos, a Dőry- viila .tulajdonosa, — ausreitter ló nincs, ha jó kézben van. — Próbáld meg, — mondja Inkey — Minek próbáljam ? Úgyis tudom, hogy engem nem visznek el, pedig kivágom mind a négy lovadnak a borit. — Fogadjunk ! — Fogadjunk! Fogadtak. Sok mennyiségű pengőbe. Dőry fölül a bakra. Beleakasztja a balkezét a perecbe, — mert akkor négy lovat még perecből hajtottak, — kiereszti az ostort s elkezdi vágni a nemes állatokat. Azok majd a csillagokig szöktek, de Dőry vaskeze nem eresztette őket. Ott a kis helyen — mely még nem volt befásitva — helyben csinálta jobbra-balra a nyolcasokat, miközben egyre pattogott a négyes ostor, a nézők éljenzése között. Végre már a tulajdonos kérte, hogy ne szálljon le, beismeri, hogy elvesztette a fogadást. Bizony vérzett mind a négy szürkének a háta. mázzák. Aztán dobjon reájuk követ az, aki másként cselekedett volna. Ellenben Szabó urra, igenis dobhatják az elitélő véleménynek köveit. Reá fér. A kiben még akkor sem ébredt fel a férfiúi önérzetnek a legkisebb szikrája sem. Kért áltatott, Ígért mindent — és nem teljesített semmit. És végre ki kárhoztathatná a félrevezetett, erkölcsileg, anyagilag megkárosított apát, midőn látva azt, hogy Szabó urban a még remélt tisztességnek a legkisebb szikrájára sem számíthat, a legilletékesebb helyre a büntető bírósághoz fordult megtorlásért? Senki, akiben az igazságérzet egy szemernyi ereje lakozik. Ez akartuk megírni. 1907. január 13. A világitás. Lapunk múlt heti számának hasontárgyu cikkére több oldalról azon megjegyzés, hogy hiszen a pályázat nem zárta ki azt, hogy más hajtó erővel kombinált ajánlat is tétessék, nemcsak gőzerőre. Hogy tehát miért nem tett a Ganz cég más ajánlatot is? Hát engedelmet kérünk, midőn a város a gőzerőre helyezte a fősulyt, a pályázók helyes jóhiszemmel azt következtették, hogy ilyet kíván is. S amennyiben a Ganz cég ezen erő alkalmazása mellett kedvező ajánlatot tett — valamennyi között a legkedvezőbbet — igazán nem láthatta szüségét annak, sőt nem is gondolhatott arra, hogy a gőzerőre alapított ajánlat mellett még több, különböző hajtó erőre is adjon ajánlatot. Mert bár technikusok nem vagyunk mégis tudjuk, hogy a Diesel-motorokat hajtó petróleumon kívül még van egyébb mozgató erő is, hogy többet ne mondjunk: a viz erő. Ha nem tette s tenni nem akarná, ám fogadja el a város a Siemensék ajánlatát, mint az előtte fekvő ajánlatok között a legkedvezőbbet. De mikor a Ganz cég akar is, fog is tenni, sőt talán már tett is ajánlatot Diesel motorokra is, akkor igazán nem tudnék megérteni, hogy miért zárkóznék el a város az elől, hogy azt is bírálat alá vegye? Hiszen a város érdeke az, hogy megtudja vájjon Siemensék ajánlatánál nem-e előnyösbb az ? Hogy tudja a város, hogy az a Siemensékénél jobb nem lehet? S ha lehet és lesz, miért ne azt fogadná el ? Miként tudna a képviselő testület a város érdekeinek megfelelőleg, helyes lelki megnyugvással határozni, ha még látni sem kíván egy másik, hasonló alapokra fektetett ajánlatot? Hiszen ez hasonlítana annak az urnák az eljárásához, aki Elszler Fáninak a hires balerinának felléptét látván, beköttette a szemeit s az inasával vezettette magát, mert — mondá — ő a legnagyszerűbbet már látta s ezután nem kíván látni semmit. Azt hisszük a város nem fog akként cselekedni a Siemens ajánlattal. Különben ez a Dőry, egyike a legelőkelőbb magyar köznemeseknek, nemcsak kitűnő sportember, kártyázó (mert ez megint más mint: kártyás) és jó pajtás volt, hanem geniális, számitó ember és gazda is volt. Többször volt bukófélben, ugyanannyiszor negrettálta magát a mil- liomosságig. És ne tessék azt mondani, hogy ez a nemzedék léha, tartalomnélküli volt. Nem igaz. A társadalmi érintkezés gondtalan kedélyessége mögött, valamennyinek lelkében ott égett a haza iránti önzetlen szeretet lángja ; tettrekészen, minden percben elárasztani vele a közügyek küzdelmét. Megyék zöld asztalánál, országgyűléseken, kulturális alkotások terén. De nem is kell azt magyarázni! Hiszen megmutatták ! A tények beszélnek! Az irányban lehetett különbség közöttük. Meggyőződés, temperamentum, tradíciók szerint; az akkori politikai pártok különböző kereteiben foglaltak helyet. Küzdöttek is egymással tisztességes, nemes fegyverekkel a közélet porondján. A magánéletben azonban jóbarátok voltak, akik nem ártani kívántak egymásnak, hanem segíteni egymáson. Balatonfiired volt néhai báró Fiáth Ferenc főispánnak is kedves fürdője. Évtizedeken át, később számos tagból álló szép családja körében, ott szokott üdülést keresni s oda rándulí ki egy-egy közgyűlés izgalmait kipihenni. Ott talált kedves társaságot és jóbarátokat azok körében is, akik a közpályán ellenfelei voltak.
