Veszprémi Ellenőr, 1907 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1907-03-24 / 12. szám

12. szám. II. évfolyam. Veszprém, 1907. március 24. VESZPRÉMI ELL TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. rr Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egy évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor., Amerikába egy évre 16 kor. Jegyzőknek, tanítóknak és vidéki vendéglősöknek egy évre 8 korona. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Hupka György. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veszprém, Virág-utca 98., a hova a lap szellemi részét illető közlemények, továbbá az előfizetési és hirdetési dijak küldendők. Kéziratokat nem adunk vissza. Névtelen levelek figye­lembe nem vétetnek. Siemens contra Ganz. A harc, mely városunk villamvilági- tási berendezésének elnyeréséért folyik, még mindig nem ér véget. Újabb tápot nyert most f. hó 18-án megtartott városi közgyűlésen, amennyiben akkor került a képviselőtestület elé a Siemens és Schuk- kert cégnek egy beadványa, melyet a vá­rosi tanácshoz intézett s amelynek célja az volna, hogy a városi tanács segítsé­gével, a Ganz cég által beadott felleb­bezést megerőtlenitse, illetve a tanács, képviselőtestület és a megye támogatásá­val, villamos müvek berendezésének pri­vilégiumát s a villamosáram, tehát a köz és magánvilágitás szolgáltatását, magá­nak 50 évre megszerezze és biztosítsa! Mégis csak pompás és rentábilis üz­letről lehet szó, ha Siemensék, — ez a kis anyagi eszközökkel dolgozó, meggyengült cég is, oly sok követ megmozdít, hogy azokkal meggyengült üzletének épület­fundamentumát megerősitse, kitatarozza! Siemensék eljárása különben csak városunk világítási kérdésének megoldá­sát alkalmas esetleg késleltetni, de semmi­esetre sem képes a világitási kérdés je­lenlegi stádiumában érdemleges változást, — legalább a Siemens cég javára nem — előidézni. Ezen ügy ugyanis fellebbezések alak­jában, most a minisztériumban van, el­TÁRCA. Azok az ügyvédek. Irta: Hollós József. Rojtos, a törvényszék jegyzője, ebédelés közben elbeszélte a következőket: — Emlékeznek a múlt napokban a szom­széd asztalnál ebédlő társaságra ? A vérmes, herkules kurucra? A félgyászba öltözött szőke hölgyre? A feketeszakállas, arany csiptetős, ele­gáns urra? — A pörös felek voltak a Balta kontra Balta pörben. Meit Balta Manó a múlt év folyamán, leszármazó örökös nélkül elhalt, de végső ren­delkezéssel. írásba foglalt végrendeletével balta­házi birtokát szeretett hitestársára, keménybo­gyói Bogyó Erneszíinára hagyta. De Balta Sán­dor, a Manó unokaöcscse, foglalkozására orvos valahol a Tiszántúl, oldalágról jogot formált az Örökségre s azért megbízta Tömő Ádám hely­beli jónevti ügyvéd urat, nézné meg a végren­deletet: nincs-e valami hibája. Az ügyvéd úr szakértelemmel eljárt a megbízásban és azt a feleletet adta, hogy de bizony a végrendeletben sikerült egy lényeges alaki hibát felfödözni, a mennyiben a tanuk klauzulája „mint jelenlevő tanuk“ nem jó, mert belőle az „együtt“ szócska kimaradt. S e kimaradt szó miatt a végrendelet bírálás végett. Az elbírálás főkép arra terjeszkedik ki, hogy a város és megye, szabályosan jártak-e akkor midőn oly pá­lyázati ajánlatot tettek tárgyalás alapjává s fogadtak el, mely a kiirt s a miniszté­riumban is megfordult pályázati feltéte­lekben létjogosultsággal nem is birt, — s mert a Siemens cég által beadott költ­ségvetési s műszaki tervezetet, felülbírá­lás végett nem terjesztették fel a minisz­térium műszaki osztályába! Ezen mulasz­tások és szabálytalanságok miatt kell s fogja is a minisztérium a város és megye határozatát megsemmisíteni s uj pályázat kiírását elrendelni s azért a Siemens cég által a városi tanácshoz pártolás és to­vábbítás végett beadott vádirat, vagy mi­csoda — az ügy érdemleges s hinni akarjuk, igazságos elbírálására befolyást gyakorolni nem fog. Azért a Siemens cég által beadott s a hétfői városi közgyűlésen felolvasott Ganz ellenes pamflet elég érdekes any- nyiban, mert újból beigazolja azt, hogy a Siemens-cég nem érvekkel, csak világgá dobott szólamokkal, általánosságban oda­vetett közhelyekkel, sőt gyanúsításokkal és vádakkal akar győzni s akarja legyűrni azt a céget, mely hazafiasságában és óri­ási vagyonában gyökerező kulantériájával, csekély haszon mellett óhajt egy szűkös sikerrel megtámadható. Balta Sándor hát hatal- mazást adott Tömő Ádám ügyvédnek, hogy a végrendeletet pörrel támadja meg. Bogyó Ernesztina, ki özvegyen maradtán Bogyó Sámuel úrhoz, az édesapjához haza köl­tözködött, a kereseti példányt kapván, mit volt mit tennie : a védelemmel Szövő Ádám, hason­lóképp helybeli jónevü ügyvéd urat bízta meg. A pörös eljárás hát szépen megindult. Ernesztina apja, Bogyó Sámuel ur egyszer a városba jővén, ellátogatott Szövő Orbán ügy­védjükhöz : mennyiben már a Balta kontra Balta pör? Szövő ügyvéd ur természetesen tárgyalá­son volt s csak segédje adhatott fövilágositást. — A pör, instalálom, folyik. íme frissiben a felpörösi válasz. Csak az előbb hozták. Ha méltóztatik átfutni, mig az ügyvéd ur érkezik. — És a kaligrafice teleirt, nemzetiszinü zsinór­ral egybeftizött két ívnyi papirt átnyújtotta. Bogyó Sámuel a kanapén olvasgatta: Vá- lasz-irása Balta Sándor felpörösnek, képviselője Tömő Orbán hites ügyvéd állal stb. Aztán be­lülről : Alpörös más egyebet nem tesz, mint merészen tagad az egész elleniratában. Tagad mindent. Tagadja a keresetre jogosultságomat. Tagadja a végrendelet aiaki hiányosságát. Ta­gadja még a csillagokkal kárpitozott magas ég­beli menyországot is ! Bámulatos logika ! Erre nincs is többet mit vesztegetnem. De arra igen, anyagi eszközökkel rendelkező vidéki vá­rost a mai kultúrának megfelelő intéz­ménynyel ellátni. A Siemens cég fentjelzett iratának beadása egyébként szokatlan is, mint a hogy szokatlan volt az ő egész eljárása a pályázat beadásánál s a villamvilágitási berendezés létesítésének elnyerése iránt lefolytatott ténykedésénél. A Siemens cég iratának tartalmával, sem ismertetőleg, sem birálatilag, ehelyütt, concret formában nem foglalkozunk, — megtalálja azt olvasónk, a városi közgyű­lésről irt tudósitásunkban. Itt csak any- nyit mondunk, hogy ma már városunk összlakosága tisztában van a Siemens cég hadjáratának mikéntjével s az általa használt fegyverek minőségével. Ma már mindenki teljesen tiszta ké­pet bir magának alkotni a lefolyt világí­tási küzdelemről, vagy talán helyesen fe­jezzük ki magunkat, — heccről — s any- nyira disgustálta mindenki ezen ügyet, hogy városunk kész a petróleum világí­tás mellett megmaradni, semhogy a Sie­mens cégre bízza a város világítását! Mert a Siemens-féle világításnál csak azt fogjuk meglátni, hogy fizetünk mint a köles, de hasznunk nem lesz belőle. A hasznot majd elviszik azok, kik legke- vésbbé érdemlik azt meg. hogy a felpörcs által használt hangot olyannak találjam, miszerint ő azon szentelt csarnokot, hol a műveltség áldását osztogatják, legalább is oly távolról szemlélte, mint . . . mint a falu­végi kondás . . . — Adjon plajbászt, öcsém, — szólt Bogyó Sámuel az írnokhoz, — aztán térdén egy pa­pirosszeletre irta: Az általa használt hungot olyannak találom, miszerint ő azon szentelt csar­nokot, hol a műveltség áldását osztogatták stb. mint a pöriratban. Akkor a papirost zsebregyürte és ajánlotta magát. Otthon aztán így szólt; — Hallod-e te Neszti! Én tudom, hogy az apácáktól a felsőleányiskoláig mennyi pén­zembe kerültél! Azért, ha eltűröd, hogy ami ide a cédulára Írva, rajtad száradjon, amily igaz, hogy az apád vagyok, de teremtucscse, jól el­náspángollak ! — Mit csináljak ? — ké' dezte a szép Neszti, battiszt kendőjét rágcsálva, pityergőre álló szájjal. — Bepörölöd azt a faragatlan becsület- sértésért. De nem ám a Szövő Orbán fiskális úrral. Mert aki elbírja hallgatni, hogy előtte nőt sértegessenek, annak a segítségére semmi szük­ségünk. Elvégezzük ügyvéd nélkül is, magunk. S tényleg a Balta Sándor ellen becsület- sértésért a panaszt beadták. Ezenközben Balta Sándor orvos úr, a fel-

Next

/
Oldalképek
Tartalom