Veszprémi Ellenőr, 1907 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1907-12-28 / 52. szám
1907. december 28. VESZPRÉMI ELLENŐR (52. szám.) 3. oldal. Kiállítás a Balatonért. Fölhívás a közönséghez! Hazánknak egyik legelsőrendü szépsége a Balaton, amelynek szeretete ott él minden magyar ember szivében, aki csak megismerte E csudás tó látása pedig egyik leghőbb vágya azoknak, akik még nem tartózkodtak bűbájos légkörében. Az állam áldozatkészségéből 1909-ben nyílik meg a Balatonvidéki vasút, amely budapesti kiindulásától, a Balaton veszprémi és a zalai partjait, le egész Keszthelyig, beko- szoruzza. Ekként a Balaton partján most már körös-körül kényelmes vasutak szolgálják az európai kényelmet, a gyors és olcsó utazást. A magyar tenger, e nagy nemzeti kincsünk eddig elhanyagolt volt. A társadalom nem ismerte meg azt a mérhetetlen értéket, amely e tó természeti előnyeiből hazánkra rég háramolhatott volna. Végre azonban uj korszak hajnala dereng felénk. A somogyi parton egy évtized alatt mese- szeri! világ támadt. Régebbi fürdőink : Keszthely, Balatonfüred, Siófok szépségeikben még jobban fejlődtek. A Balatonnak költő-énekelte zalai és veszprémi partjára az uj vasút megnyíltától gyönyörű uj korszak vár, amely a magyarság lelkesedésének, teremtő erejének, szorgalmának és tudásának lesz az egész világ előtt való fényes tanubizonyitéka. A Balatonvidéki Vasút tehát nem holmi vicinális jelentőségű alkotás, megnyitása nem apró-cseprő helyi cselekedet, hanem általános nemzeti esemény, amelynek méltó megünneplését hazafias feladatunknak kell tekintenünk. A megnyitási ünnepélyek keretében Keszthelyen, a Balatonpart legnagyobb városában kiállítást rendezünk. Hármas célja lesz e kiállításnak. Elsősorban, hogy még jobban felhívja a figyelmet a Balatonra, még több emberrel megszerettesse ezt a királyi tavat, s hogy ekként egy hatalmas magyar fürdőélet nagyobbarányu fejlődésére adjon alkalmat. Az uj vasút megnyitásakor rámutatni akarunk a Balatonra, hogy ime: itt van ez a káprázatos darab magyar föld, amelynek szinpompában ragyogó testedző vize, éltető levegője, lelketderitő kék ege, tüzesbort termő hegyei, csodálatot keltő földtani alakzatai, tiditő forrásai, völgyei, virágai, madártól hangos erdői, árnyas ligetei, vendégszerető derék szinmagyar népe biztosíték arra, hogy itt mindenkinek lelke gyönyöröket találhat. Megmutatni akarjuk: itt minden föltétel meg van ahhoz, hogy a gyógyulást, üdülést, szórakozást, pihenést kereső lélek kellemes otthont találjon. A vasút megnyitásakor élénkebb öröm között akarjuk tudtul adni, hogy ime: most megközelíthetitek a Balatonnak zalai partjait is, amely már évszázadokkal ezelőtt dalra hevített minden költőt, alkotásra ihletett minden művészt, aki csak itten megfordult. Tihany, Badacsony, Csobánc, Szigliget, Keszthely és a többi klasszikus hely látására akarjuk vonzani a természeti szépségek után vágyódó lelkeket. Azt akarjuk, hogy a keszthelyi kiállítás látogatása alkalmából a magyar ember utazza körül, hajózza át a Balatont, látogassa meg ennek fürdőhelyeit s vigye haza e vidék hírét, nevét. Ha a külföldi fürdőket most még nem szárnyalhatjuk is túl, de azt megmutathatjuk, hogy itt a természeti szépségeknek olyan tündérországa van, ahova idővel a külföldnek is csogálattal kell sereglenie. A kiállítás második célja az, hogy a nagyobb idegenforgalommal a Balatonvidék közönségét nagyobb tettekre, bátrabb áldozatkészségre serkentsük, hogy itt kedvet gerjesszünk a hatalmas arányú befektetésekre, a nemzeti vagyon gyarapítására. Azt akarjuk: a kiállítás közönségének bölcs tanácsai, észrevételei és bírálatai szeretettel tanitgassák a Balatonvidék közönségét arra, hogy mily eszközökkel, milyen uton-módon fejlesszen itt olyan fürdő-életet, amely az egész Magyarországnak egyik legfőbb büszkesége lehet. A harmadik cél az, hogy a kiállítás megismertesse a Balatonhoz közelfekvő megyék mezőgazdasági- és ipari életét. Azt akarjuk, hogy a kiállítás tanúja legyen gazdáink és iparosaink munkásságának. Azt akarjuk, hogy a kiállítás élénkítő hatással legyen a mezőgazdaságra és iparra. A kiállítás ismertesse meg a Balatonhoz közel fekvő megyék termelési képességét beszerzési forrásainkat. A kiállításban fejlődjék az iparos ízlése, a nép tudása. A kiállítás a Balatonvidék számára iskola legyen, amely megtanítja őt arra, hogy miként dolgozzék, termeljen olcsón és jól a jövő óriási idegenforgalma részére, amelyet ha a magyar föld varázsával vonzunk ide, akkor a magyar vállalkozás, ipar, kereskedelem és termelés eredményeivel elégíthessük is ki. Nagyon kérünk mindenkit, hogy az előkészítő-bizottság működését hazafias lelkesedéssel támogatni szíveskedjék. Mindenkinek része lehet a legszebb munkában, s része lesz az elmaradhatlan sikerben. A kiállítás sikere révén a Balaton szeretete beköltözik sok-sok ezer újabb ember szivébe, akiében már ott van, azéban pedig megerősödik. A tudósok, művészek, irók, műkedvelők, a szellemi fejlődés összes apostolai állítsák ki müveiket, amelyekre őket a Balaton ihlette, amelyek a Balaton szépségeit hirdetik. A törvényhatóságok, a városok, a községek, a családok állítsák ki okmányaikat, műtárgyaikat, ereklyéiket. A fürdők állítsák ki a nagy közönséget érdeklő adataikat, fényképfelvételeiket. A gazda mutassa meg, hogy itt, az ősmagyarság ősi-letelepülőhelyén hogyan munkáltuk és munkáljuk a mezőt, erdőt. Ez országrész hires iparossága tárja fel ügyessége és szorgalma eredményeit, ősi remekeit. A gyáros tegyen tanúbizonyságot a magyar szellem erejéről és versenyképességéről. A halász-nemzetség még élő képviselői, a Balaton vizén rendezzék a magyarság egyik ős-foglalkozásának: a halászatnak páratlan változatait. Mutassuk be, és mentsük meg' a másik ősfoglalkozás : a pásztorkodás művészetét, amely a magyarságnak nálunk különösen kifejlett, megbecsülhetlen kincse. Mindenki tárja ki szorgalmát és tudását. A legnagyobb úrtól a legszegényebb emberig mindenki munkát vállalhat, s vele mindenki dicsőséget arathat e kiállítás keretében. Ám kössön össze bennünket magyar szivünk szeretete, ám mutassuk meg a világnak a Balaton szépséges tájait, népességének ügyességét, szorgalmát. Ám jöjjetek ide széles e hazából velünk örülni és lelkesedni a magyar haza egy szép részének ünnepén, gyönyörködni e föld jelenén és repeső szívvel köszönteni tüneményes jövőjének virradatát! Sági János. Lezuhant a toronyból. Bognár Lőrinc 24 éves ácslegény, id. Bognár János helybeli ácsmester fia, f. hó 24-én délután fél 2 órakor, az épülő székesegyház tornyáról lebukott, s mintegy 15 méternyire, az alant álló épület-állványra esett. Bognár súlyos külső és belső sérüléseket, csonttöréseket sőt agyrázkódást is szenvedett, s most élet és halál közt fekszik a helybeli kórházban. Eszmélete a balesét megtörténte óta még nem tért vissza. Hogyan történt a baleset. Bognár Lőrinc a toronyvázon dolgozott, miközben egyik kezével a feje fölött levő deszkába kapaszkodva, lehajolt, hogy egy szál deszkát, melyet alulról nyújtottak fel neki, felemeljen. — A deszka széle, melybe kapaszkodott, letörött, s Bognár lebukott. Egy szemtanú áílitása. Egy szemtanú, aki ép akkor ment az épülő templom előtt, s felnézett a toronyra, állítja, hogy látta Bognárt, amint lebukott, s a levegőben kétszer bukfencet vetett. Szerencse vagy szerencsétlenség? Az orvosok véleménye szerint valószínűbb, hogy Bognár belehal sérüléseibe, de ha nem is, — úgy élte hosszáig nyomorék, főkép bamba marad. így most valóban kétes, hogy szerencse, vagy szerencsétlenség-e, hogy Bognár az alatta volt állványra esett, s nem le a földre, amikor is rögtön szörnyet halt volna. Kit terhel a felelősség ? Mint minden balesetnél, úgy ez alkalommal is ez a kérdés merült fel elsősorban. Az Másnap szombaton este, az évad első táncmulatságát tartottuk a gyógyteremben. Itt dőlt el a jövőm. Oly széditően és kellemesen táncoltam a keringőt az összes jelenlevőkkel, kivéve az urakat, hogy a betegek meggyógyultak, az egészségesek pedig betegekké lettek tőle. Az előbbiek már is hálásak irántam, az utóbbiak pedig hálásak lesznek, mert természetesen én fogom őket gyógykezelni. (Nem merem ezt Írni: gyógyítani, nem fognak komoly orvosnak tartani.) — Született fürdő-orvos, született fürdőorvos ! Hát még mikor látta, hogy milyen kitűnő műkedvelő előadásokat rendezek, hogyan kuglizom, hogy szervezem a majálisokat és kirándulásokat ! Pár hét múlva messze környéken ismertek s több szomszéd faluba meghívtak konzíliumra. Ilyenkor éreztem magamat legkellemetlenebbül. Mert az odavaló orvosok, mint fiatal fővárosi doktornak, nekem engedték át a főszerepet és a vezérszót s nagy nehezen tudtam őket arra bírni, hogy hamarabb nyilatkozzanak, mint én. Én aztán annak a doktornak a véleményéhez csatlakoztam, akiben a beteg legjobban látszott bizni. így teltek el a nyári hónapok Sajó-Füre- den, igen kellemesen, s a gyógyítás körül is határozott sikerekkel dicsekedhettem, mert ki- ösmervén mindenkit, tudtam, hogy miféle orvosság esik neki legjobban. De, hogy menynyire kinőttem magamat orvossá, bizonyítja az, hogy egy napon meglátogatott az öreg kolléga és igy szólt hozzám : — Kolléga ur, beteg vagyok. — Hát gyógyítsa meg magát. — Nem tudom. Sajátságos, de úgy van, hogy a magam betegségeit se nem tudom, se nem merem gyógyítani. — Tehát mi baja van a kolléga urnák? — El-elzsibbadnak a karjaim, s káprázik a szemem. — Aztán ? — A nyakam fáj és megmerevedik. — Hm, hm ! Azt hiszem, hogy ez nem egyéb, mint arc-zsába. — Miféle ? — Arc-zsába. — Az öreg kolléga rám nézett, egydara- big hallgatott, aztán szólt: — Nem gyomorhurut ? — Nem, semmiesetre sem. Inkább nyak- fic-dag. — Köszönöm, Ez, csakugyan ez az ! Már régen kerestem, végre megtaláltam. Nyak-fic-dag. Ezzel a kolléga ott hagyott. Hallottam botjának kopogását a folyosó kockáin. Egyszer csak a zaj megszűnt, s aztán a bot visz- szafelé kezdett kopogni. Az öreg doktor megint belépett a szobámba, s igy szólt: — Tudja mit kolléga ur? Egy jó tanácsot adok magának. Tudja, mi a színháznál az a nyári primadonna? — Nem. — Aki akkor énekel, mikor nincs publikum. Hát azt tudja-e, hogy mi az a nyári doktor? — Most már tudom. Az az orvos, aki akkor gyógyít, mikor nincs beteg. — Úgy van ! Tanácsom tehát az: maradjon maga csak nyári doktor. Lássa, ezzel nagyon lekötelezi a doktorokat, ha megszabadítja azoktól a betegektől, akiknek nincsen semmi bajuk. Mert a betegek legnagyobb része egészséges ember, akinek azonban folyton doktorra van szüksége, aki elhitesse vele, hogy nincs semmi baja. Hisz’ ha nem igy volna, hogy tudna megélni ennyi orvos ? . . . —i —r.
