Veszprémi Ellenőr, 1907 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1907-12-28 / 52. szám
52. szám. II. évfolyam. Veszprém, 1907. december 28. TfEGJELEJíIK MINDÉI SZOMBATOD DÉLiTAV. Előfizetési árak: Egy évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor., Amerikába egy évre 16 kor. Jegyzőknek, tanítóknak és vidéki vendéglősöknek egy évre 8 korona. — Egyes szám ára 24 fillér. Nyilt-tér garmond sora 40 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Hupka György. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veszprém, Virág-utca 98., a hova a lap szellemi részét illető közlemények, továbbá az előfizetési és hirdetési dijak küldendők. Kéziratokat nem adunk vissza. Névtelen levelek figyelembe nem vétetnek. A „Mérleg” beszél. Szegények vagyunk! Nagyon szegények ! Nemcsak itt, városunkban, de az egész országban észlelhető a nagy, az általános elszegényedési folyamat. S ez a nagy szegénység nem abban áll, hogy esetleg nem telik extravagáns élvezetekre, különleges kedvtelésekre, hanem abban, hogy a mindennapi kenyérre és legégetőbb családi és házi szükségletekre nincs fedezet. Még azt sem mondhatjuk, hogy szegénységünket a fényüzési vágy, — esetleg az úgynevezett kor-követelmények által támasztott igények bálványozása okozta. Nem ! Bizonyára nem ! Tudjuk mindnyájan, hogy nagyfokú elszegényedésünknek oka ama konjuktu- rákban keresendő, melyeknek kutforrása hazánk politikai helyzete, s amelylyel foglalkoznunk nem szabad! Tehát visszatérve kedvezőtlen, sőt immáron már elviselhetlen gazdasági helyzetünkhöz, konstatálnunk kell, hogy annak fejlődése elé oly tolózár van helyezve, melynek eltávolítása csak egy újkori Herkulesnek állana módjában, s ennek is csak az esetben, ha e haza minden polgára bátor szívvel és lélekkel, önzetlenséggel és önfeláldozással állna a sorompóba! Hol van ma egy ily Herkules? Hol TÁRCA. _ Szilveszteri elmélkedés. Irta: Farka Mihály. Volt-e hát kezdet, vájjon lesz-e vég ? Kihül-e a nap, vagy örökké ég? Van-e még világ melyről nem tudunk, Ahhoz még gyenge múlandó agyunk. A levegőég mit tart ölében ? S mi kereng, forrong még e nagy űrben ? Tanul az ember, kutat egyre mást S majd összerogyni látja a tudást. Ott messze túl a jéghegyek honán; Túl a Melvillán, s a Victórián; Itt, vagy ott, talán az élet virul, Vagy halálcsendre örök éj borul. Oh csillagos ég, csodák remeke! Rengeteg nagyság végtelen tömege! Méhedbe rejtve mit hordasz titkon: Ember-ész! íme a szikla-zátony! Isten ! ki e nagy mindent alkotóid, S ha mint az embert szabadra hagynád, Úgy egymásra ront minden világtest S az lesz majd a vég. az utolsó est. ilyen társadalom? — A nap minden órájában, minden percében minden téren érzett sanyaruságot nem kell külön konstatálnuk. Mégis, ha igy az év végén a mérleget felállítjuk, történik ez azért, hogy legalább a valót lássuk, s magunkat tovább ne áltassuk. Igaz, hogy egyik nap olyan mint a másik, s a ma a tegnapnak folyománya, természetes következménye, s ha rosszul vetettünk, aratni sem fogunk; de legalább igyekezzünk a jövőben jobban vetni. Egy év a népek, az emberiség történetében semmi. Még századok, évezredek sem jönnek számitásba, mert hiszen idő tulajdonképen nincs is, hanem van örökkévalóság, s az időmértéket az ember csak azT állapította meg, hogy működését, munkálkodását szabályozni, beosztani, s végül mérlegelni tudja. De az egyes ember életében az az egy év igenis sok, s ép azért érdemes, sőt szükséges is, — egy ily időegység befejeztével a mérleget felállítani. Városunk életében ezen évi mérleg felállítása nem is oly nehéz, mert kis eszközökkel dolgozunk; alkotásaink nincsenek is, s igazságosan véve a dolgokat, be kell vallanunk, hogy minden működésünk a most lemult év folyamán is, csak arra irányult, hogy máról-holnapra élhessünk! Mert mi kivétel nélkül a kéztől a szájig élünk. A nyári doktor. Elismerem, hogy nagybátyámnak örök hálával és nyolc forint ötven krajcárral tartozom. Az örök hálával mindig is tartozni fogok, ellenben a nyolc forint ötven krajcárt nem fizetem meg. Hálával és pénzzel legjobb adósnak maradni. A hála, melylyel nagybátyám iránt viseltetem, onnan ered, hogy ő volt az, aki visz- szatartott a jogászpályától. — Mi lesz belőled a jogi pályán — mondá — azon silány talentumok mellett, melyekkel az ég megáldott ? A logjobb esetben ügyvédi irodavezető, vagy iktató a megyeházán. Mint orvos pedig okvetlenül viszed valamire és a legrosszabb esetben is lesz belőled fürdő-orvos. Aztán meg az orvosi, nemzetközi foglalkozás. Ha egy kínai ember pörösködik és hozzád fordul tanácsért, nem tudod, mit csinálj vele, ellenben, ha a kinai embernek a foga fáj és hozzád jön tanácsért tudod, mit csinálj vele, És ezért lettem orvossá, hogy tudjak mit csinálni a fogfájós kinai emberrel! A nyolc forint ötven krajcárnak nincs ilyen hosszú története. Ezt a nagybátyám akkor adta kölcsön, mikor felutaztam a fővárosba, a medikára. El is végeztem a kurzust szépen. Mindig Felállítván pedig a mérleget, — ismét elszomorító eredményre jutunk! Az elmúlt évben ismét, semmivel sem jutottunk előbbre. Nemcsak gazdasági, tehát anyagi, — de még erkölcsi tekintetben sem. A helyzet határozottan és letagad- hatlanul rosszabbodott. A kereseti források nem bővültek. Iparunk, kereskedelmünk nem javult. Az élelmi és közhasználati cikkek eddig soha nem tapasztalt módon megdrágultak. Az élet ma már valójában csak teher. De oly intézkedések sem történtek, melyek a polgárság boldogulását, habár közvetett utón is, majdan előbbre vinni hivatva volnának. Ami kevés történt, az is csak aggodalmakra adhat okot. így a városunkat oly közelről érdeklő, s anyagi érdekeit különösen érintő Balatonparti vasútnak a már ismert, s véglegesen megállapított módon való megépitésétől csak a legrosszabbat várhatjuk, s midőn ezt látjuk és felismerjük, azt is be kell vallanunk, hogy még mi adtuk oda keserves és véres filléreinket a vasútépítéshez, hogy magunkat tönkre tenni segítsük! A villamvilágitásnak az elfogadott módon és alapokon való berendezése városunkban, félmillió korona újabb adóssággal terhelte meg városunkat, amely a szerződéses társaságnak a pénzt ott voltam az orvosbálon, medikus majálison, őrülten táncoltam a professzorok házi báljain, szónokoltam tüntetéseken, halottak napián s március tizenötödikén, s derekasan közreműködtem, hogy a képviselőház karzata minél többször kiürittessék. így lettem doktorrá és nagykorúvá. A professzorok minden szigorlaton konstatálták, hogy jó orvos lehet belőlem, de csak nyáron és fürdőhelyeken. E szerint igazítottam jövendő pályámat. Egyelőre csak barátaimon és rokonaimon tettem kísérleteket, s mikor láttam, hogy csudálatosán kiállják, idegenekre is kiterjesztettem működésemet. Az volt a szerencsém, hogy elegánsan, de nem feltűnően tudok öltözködni, s a vidám modort ruhám sötét színeivel oly szerencsésen tudom vegyíteni, hogy mindenki komoly ké- szültségü világfinak tart. Egy született ur, aki sokat tanult; ezt az általános benyomást teszem az emberekre. A kapu alá egy aranybetüs kis táblát tettem ki, melyen ez olvasható : Dr. PÉNZES JENŐ. Fogad d. u. 3—4-ig. Különösen az imponált az embereknek, hogy csak délután 3-tól 4-ig fogadok. Micsoda
