Veszprémi Ellenőr, 1907 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1907-12-21 / 51. szám
2. oldal (51. szám.) VESZPRÉMI ELLENŐR 1907. december 21. nasz és sóhaj ? A valóságban, az életben nincs! Mi bevalljuk, örömmel nézzük a sereget, melyet az éjféli mise csengetyüje elvon a kandalló meleg tüzétől és odavon a templom hideg márványtalajára, s nem sajnáljuk, sőt irigyeljük azt, ki az orgona édes dallamától áthatva, maga elé tudja varázsolni a jászolt, mely az isteni lénynek lett bölcsője, s mely előtt koronás fők hajlottak meg imádó alázattal. Az élet oly bőven termi a keserű csalódásokat ... ne fosszátok meg azon kevéstől, melyek amazokat, ha nem is ellensúlyozni, de pillanatokra legalább feledtetni hivatvák. A leggazdagabb közülünk sem nélkülözheti — a szegénynek pedig ez mindene. Nyissunk be a kunyhóba, melynek rozzant falai és düledező fedele alig elégségesek arra, hogy megvédjék az elemek haragjától, ki közéjük húzódik, s kérdezzük, mennyiért, miért mondana le a karácsonyestről? A válasz bizonyság lesz, hogy igazat szólok. Sursum corda! Ma, szent karácsony ünnepén meg- zendül ismét a világ régiókban az uj szövetségi agg próféta érc-zengésü szava, mely intonálja az angyalok millióinak khórusát: Gloria in excelsis Deo et pax in terra hominibus bonae voluntatis! Jávorszky József. Megyei tisztujitás. (Saját tudósítónktól.) Az 1901. évi december 17-én megválasztott vármegyei tisztikar megbízatása a folyó év végével lejárván, a főispán az 1886. évi XXI. törvénycikk 46. §-a alapján tisztújító közgyűlést hivott össze, mely folyó hó 17-én tartatott meg. A gyűlés, illetve tehát tisztujitás iránt épen nem volt különös nagy az érdeklődés. Mutatja ezt azon körülmény, hogy a megyebizottsági tagoknak még fele sem jött meg a gyűlésre, s mindössze 180-an voltak csak jelen. I A tisztujitás a legsimábban folyt le, s még az | a körülmény sem vert fel semmi hullámot, hogy Doktorics Sámuel központi I. oszt. szol- gabirót a kijelölő bizottság az általa eddig betöltött, s megpályázott állásra nem kandidálta. Tartozunk azonban az igazságnak azzal, hogy konstatáljuk azt a nagy meglepetést, kon- [ vannak a lakáshoz és hogy nagyfokú kíméletlenség volna, ha most kiutasítanám őt, aki olyan nagyon ideszokott, hogy bár változtak a lakók és változtak a szolgálók,, de azért hűségesen csak beállít minden este. Mit mondjak neki? Megkérdeztem, hogy hívják? — Böléndek Andrásnak, szolgálatára! — felelt nagy illemtudással. No hát Böléndek András, mondok én magának valamit. Ha már úgy áll a dolo^ hogy maga másfél esztendő óta idejárt, Isteni ; neki, én se bánom. Hanem aztán megemberelje ám magát Böléndek András, hallja-e ? — Értem kérem ! — Hát maga mit szól hozzá, Rézi? — kérdeztem aztán a szakácsnét, aki látható érdeklődéssel hallgatta végig a bakával folytatott párbeszédemet. A leány előbb rám nézett, aztán a földre szegezte tekintetét, aztán rásanditott a bakára majd halk hangon mondta : — Én nem bánom ! Vállat vont ehhez a kijelentéshez. De a hangja, aickifejezése nagyon érthetően elárulta azt a nagy és mély rokonszenvet, melylyel minden éiző keblű szakácsné a hadsereg iránt viseltetik. b Böléndek András azontúl csakugyan mindennapos vendége lett a konyhának. sternációt, mely a megyebizottsági tagok legnagyobb részét, — azokat t. i. kik a dologról előzetesen tudomással nem bírtak, — elfogta! De hát ez ügyben, — szemben a kijelölő választmány határozatával, — senki, még Doktorics legjobb barátai sem tehettek semmit, s így a gyűlés folyamát ez a körülmény sem akasztotta meg. A tisztújító közgyűlést Hunkár Dénes főispán, ki diszmagyarban jelent meg, délelőtt 10 órakor nyitotta meg, a megjelentek nagy éljenzése közt. Kérdi, hogy kivánják-e az előző napon megtartott alakuló közgyűlés jegyzőkönyvének felolvasását ? Miután dr. Óvári és még néhányat! kívánták, dr. Véghelyi főjegyző azt felolvassa, s abból kitűnik, hogy a kijelölő bizottságot egyhangúlag választották meg dr. Bezerédj Viktor, dr. Óvári Ferenc és dr. Sült József személyében. — A jegyzőkönyv felolvasása után a főispán felkéri Jánosi Ágoston és Kenessey Móric bizottsági tagokat a tisztújító közgyűlés jegyzőkönyvének hitelesítésére. Ezután szólásra emelkedik Koller Sándor alispán, s általános feszült figyelem közt, többszörös helyesléssel kisért következő beszédet mondja : Méltóságos Főispán Ur! Tekintetes Törvényhatósági Bizottság! A megbízatás, amelyet én és összes tisztviselő társaim a tekintetes törvényhatósági bizottság nagybecsű bizalmából nyertünk, az 1886: XXI. t.-c. értelmében a folyó év utolsó napján lejár, — megszűnik. Mielőtt állásunkat a tekintetes törvény- hatósági bizottság rendelkezésére bocsájtva e ! termet elhagynám, méltóztassék nekem megengedni, hogy a lelépő tisztikar működésé- ! ről nagy általánosságban röviden megem- | lékezzem. Ha a megbízatásunk tartama alatt vármegyénkben lefolyt eseményekre — az egész országban uralgott szomorú politikai viszonyokra és különösen az alkotmányunkkal ellenkező módon létrejött akkori kormány törvényellenes intézkedéseire és erőszakoskodásaira visszatekintünk — mindenkinek el kell ismerni, hogy vármegyei életünknek ennél nehezebb korszaka sohasem volt. A csak vármegyénket érdeklő sajnos tények, a hosszan tartó törvényen kívüli helyzet és különösen az alkotmány-ellenes kormány minden jogot lábba! tipró működése, ez ősi vármegye hazafias, törvénytisztelő és jogaiért, — alkotmányáért minden küzdelemre és áldozatra kész közönségére nehéz terheket rótt; de természetes és törvényeinkből folyó, hogy mindezek legsúlyosabban nehezedtek a a vármegye bizalmának letéteményeseire — a vármegye tisztviselőire. A minden halalommal s a fegyveres erővel rendelkező alkotmány-ellenes kormány és a jogait és édes Hazánk féltve őrzött alBebizonyult róla, hogy igen szerény modorú és fölötte jó fiú. Amint elvégezte a szolgálatát, pontosan eljött és épp oly pontosan távozott fél kilenckor a kaszárnyába. Nyilván az ő személyének hatása volt, hogy Rézi alaposan megváltozott. Amilyen komor természetű leányzó volt addig, épp oly vidám, fürge lett, mióta Bölédek András mindennapos látogató lett nálunk Nagyon rövidlátónak kellett volna lennem, ha nem veszem észre, hogy Rézi szerelmes lett a bakába. Erre nézve elegendő bizonyíték volt az is, hogy Rézi nap-nap után elsózta a levest, ami sza- kácsnéknál tudvalevőleg a szerelem leghatározottabb tünete. Hozzá a baka igen hasznavehető fiúnak bizonyult. Fát, vizet hordott be a konyhába, készségesen szaladt el borért, sörért, kétségkívül már csak azért is, mert igen jól tudta, hogy neki szintén kijut belőle. Szóval, lassan-Iassan egész természetesnek találtuk, hogy a mi bakánk minden este ott legyen. Szinte családunkhoz tartozónak kezdtük tekinteni. A gyerekek egész elragadta- tassal beszéltek a „katonabácsiról“, aki pompásán tudott ócska skatulyákból kocsikat s fze™e sárgarépából kerekeket csinálni, avagy karalábéból pipát fabrikálni. Őszinte örömömre szolgait, hogy Böléndek András teljesen meg van elegedve a kosztunkkal. Egyetlenegyszer kotmányát védő — de csupán a törvény- könyvvel felfegyverkezett vármegye állottak egymással szemben. A kormány a maga teljhatalmával, a vármegye pedig a maga jogaival — egyformán követelték, hogy a tisztviselők az ő akaratát érvényesítsék és az ő határozatait hajtsák végre. Ezen példanélküli nehéz helyzetben — szerénytelenség nélkül — teljes önérzettel mondhatom, — én és összes tisztviselő társaim az első pillanattól kezdve minden habozás nélkül állásunkat és szerzett jogainkat kockáztatva — a hatalommal állottunk szembe és a tekintetes törvényhatósági bizottság — melytől állásunkat és ez által jogainkat nyertük — ismert álláspontját ismertük el magunkra kötelezőnek. Ezt diktálta nekünk hazafias, alkotmányos érzésünk, ezt diktálta a törvényhatóság iránt érzett kötelességünk. Hogy ezen teljesen egyenlőtlen fegyverekkel folytatott küzdelemben a kormány legerősebb intézkedései dacára is, én és tisztviselő társaim mindvégig kitarthattunk, az a tekintetes törvényhatóság bölcsességében és rendkívüli áldozatkészségében leli okát, amiért is ezennel és újból hálás köszönetét mondok. A semmit nem teremőt, sőt mindent leromboló áldatlan politikai helyzet 1906. évi április havában szűnvén meg — csak rövid 19 hónap maradt arra, hogy a hosszan tartó ex-lex teremtette mulasztásokat és az annak folytán elmaradt fontos és rendkívüli munkákat pótoljuk és helyre hozzuk, és hogy a vármegye válságos anyagi ügyeinek rendezéséhez hozzá kezdhessünk. Az elmaradt munkák és mulasztások teljesittettek és pótoltattak, az anyagi ügyek rendezésének alapvető munkálata azzal, hogy a m. kir. Belügyminiszter kiküldöttei a vármegye által kért vizsgálatot megtartották — megtörtént. Ez irányban csak a m. kir. Belügyminiszter határozatának leérkezte után lehet tovább intézkedni. Magára az általános ügymenetre nézve nyugodt öntudattal jelenthetem, hogy az, dacára a rendkívüli körülményeknek, teljesen rendes mederbe jött, s hogy mint ezt a szá- monkérőszék jegyzőkönyvei is tanúsítják —■ elmaradt ügyek nincsenek. Annak elbírálására, hogy a megválasztatásunk alkalmával belénk helyezett megtisztelő bizalomnak mennyiben feleltünk meg — a mai napon egyedül és kizárólag a tekintetes törvényhatósági bizottság hivatott és jogosult. Hosszú szolgálatom folytán ismerem a tekintetes törvényhatósági bizottságnak a tisztviselők iránti jóindulatát, ismerem mindenkori igazságérzetét, másrészt pedig érzem, hogy kötelességeinket mindenkor legjobb tudásunkkal és teljes odaadással teljesítettük, — nyugodtan várjuk a bírálatot, — az ítéletet. tett csak kifogást. Rézi akkor zsemlyés gombócot főzött, nem tudván, hogy András ez étel iránt határozott ellenszenvvel viseltetik. A baka egy katonához illő nyiltszivüség- gel meg is mondta akkor a feleségemnek: — Kérem, zsemlyés gombócot ne tessék többet főzetni, mert különben, legnagyobb sajnálatomra, kénytelen volnék kimaradni! Hát igen természetes, hogy azóta nem is főzettünk ebből az ételből. Nemrég aztán igen sajnálatos dolog állt be. Egy este valaki kopogtatott a szoba ajtaján és belépett a baka. Menten megláttam rajta, hogy valami nagy dolgot akar mondani, menten rosszat kezdtem sejteni. — Valami baja van ? — kérdeztem. A baka bánatosan lehorgasztotta a fejét és tompa hangon igy szólt: — Búcsúzni jövök! — Búcsúzni? De hát miért? hova megy, miért megy, mi történt? — Holnap letelik a három esztendőm. Megyek haza Ócsára. Persze, persze . . . Erre nem is gondoltunk. Azt hittük, már ezentúl mindig úgy lesz, hogy András eljárogat hozzánk, egyáltalában nem is foglalkoztunk azzal a lehetőséggel, hogy valamikor elmaradjon. Rá akartam beszélni,
