Veszprémi Ellenőr, 1907 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1907-12-21 / 51. szám

2. oldal (51. szám.) VESZPRÉMI ELLENŐR 1907. december 21. nasz és sóhaj ? A valóságban, az élet­ben nincs! Mi bevalljuk, örömmel nézzük a se­reget, melyet az éjféli mise csengetyüje elvon a kandalló meleg tüzétől és oda­von a templom hideg márványtalajára, s nem sajnáljuk, sőt irigyeljük azt, ki az orgona édes dallamától áthatva, maga elé tudja varázsolni a jászolt, mely az isteni lénynek lett bölcsője, s mely előtt koronás fők hajlottak meg imádó alá­zattal. Az élet oly bőven termi a keserű csalódásokat ... ne fosszátok meg azon kevéstől, melyek amazokat, ha nem is ellensúlyozni, de pillanatokra legalább feledtetni hivatvák. A leggazdagabb kö­zülünk sem nélkülözheti — a szegénynek pedig ez mindene. Nyissunk be a kunyhóba, melynek rozzant falai és düledező fedele alig elég­ségesek arra, hogy megvédjék az elemek haragjától, ki közéjük húzódik, s kérdez­zük, mennyiért, miért mondana le a ka­rácsonyestről? A válasz bizonyság lesz, hogy igazat szólok. Sursum corda! Ma, szent karácsony ünnepén meg- zendül ismét a világ régiókban az uj szövetségi agg próféta érc-zengésü szava, mely intonálja az angyalok millióinak khórusát: Gloria in excelsis Deo et pax in terra hominibus bonae voluntatis! Jávorszky József. Megyei tisztujitás. (Saját tudósítónktól.) Az 1901. évi december 17-én megválasz­tott vármegyei tisztikar megbízatása a folyó év végével lejárván, a főispán az 1886. évi XXI. törvénycikk 46. §-a alapján tisztújító közgyű­lést hivott össze, mely folyó hó 17-én tartatott meg. A gyűlés, illetve tehát tisztujitás iránt épen nem volt különös nagy az érdeklődés. Mutatja ezt azon körülmény, hogy a megyebi­zottsági tagoknak még fele sem jött meg a gyű­lésre, s mindössze 180-an voltak csak jelen. I A tisztujitás a legsimábban folyt le, s még az | a körülmény sem vert fel semmi hullámot, hogy Doktorics Sámuel központi I. oszt. szol- gabirót a kijelölő bizottság az általa eddig be­töltött, s megpályázott állásra nem kandidálta. Tartozunk azonban az igazságnak azzal, hogy konstatáljuk azt a nagy meglepetést, kon- [ vannak a lakáshoz és hogy nagyfokú kímélet­lenség volna, ha most kiutasítanám őt, aki olyan nagyon ideszokott, hogy bár változtak a lakók és változtak a szolgálók,, de azért hűségesen csak beállít minden este. Mit mondjak neki? Megkérdeztem, hogy hívják? — Böléndek Andrásnak, szolgálatára! — felelt nagy illemtudással. No hát Böléndek András, mondok én magának valamit. Ha már úgy áll a dolo^ hogy maga másfél esztendő óta idejárt, Isteni ; neki, én se bánom. Hanem aztán megembe­relje ám magát Böléndek András, hallja-e ? — Értem kérem ! — Hát maga mit szól hozzá, Rézi? — kérdeztem aztán a szakácsnét, aki látható ér­deklődéssel hallgatta végig a bakával folytatott párbeszédemet. A leány előbb rám nézett, aztán a földre szegezte tekintetét, aztán rásanditott a bakára majd halk hangon mondta : — Én nem bánom ! Vállat vont ehhez a kijelentéshez. De a hangja, aickifejezése nagyon érthetően elárulta azt a nagy és mély rokonszenvet, melylyel minden éiző keblű szakácsné a hadsereg iránt viseltetik. b Böléndek András azontúl csakugyan min­dennapos vendége lett a konyhának. sternációt, mely a megyebizottsági tagok leg­nagyobb részét, — azokat t. i. kik a dologról előzetesen tudomással nem bírtak, — elfogta! De hát ez ügyben, — szemben a kijelölő választmány határozatával, — senki, még Dok­torics legjobb barátai sem tehettek semmit, s így a gyűlés folyamát ez a körülmény sem akasztotta meg. A tisztújító közgyűlést Hunkár Dénes fő­ispán, ki diszmagyarban jelent meg, délelőtt 10 órakor nyitotta meg, a megjelentek nagy éljen­zése közt. Kérdi, hogy kivánják-e az előző na­pon megtartott alakuló közgyűlés jegyzőköny­vének felolvasását ? Miután dr. Óvári és még néhányat! kí­vánták, dr. Véghelyi főjegyző azt felolvassa, s abból kitűnik, hogy a kijelölő bizottságot egy­hangúlag választották meg dr. Bezerédj Viktor, dr. Óvári Ferenc és dr. Sült József személyé­ben. — A jegyzőkönyv felolvasása után a fő­ispán felkéri Jánosi Ágoston és Kenessey Mó­ric bizottsági tagokat a tisztújító közgyűlés jegyzőkönyvének hitelesítésére. Ezután szólásra emelkedik Koller Sándor alispán, s általános feszült figyelem közt, több­szörös helyesléssel kisért következő beszédet mondja : Méltóságos Főispán Ur! Tekintetes Törvényhatósági Bizottság! A megbízatás, amelyet én és összes tisztviselő társaim a tekintetes törvényható­sági bizottság nagybecsű bizalmából nyer­tünk, az 1886: XXI. t.-c. értelmében a folyó év utolsó napján lejár, — megszűnik. Mielőtt állásunkat a tekintetes törvény- hatósági bizottság rendelkezésére bocsájtva e ! termet elhagynám, méltóztassék nekem meg­engedni, hogy a lelépő tisztikar működésé- ! ről nagy általánosságban röviden megem- | lékezzem. Ha a megbízatásunk tartama alatt vár­megyénkben lefolyt eseményekre — az egész országban uralgott szomorú politikai viszo­nyokra és különösen az alkotmányunkkal el­lenkező módon létrejött akkori kormány tör­vényellenes intézkedéseire és erőszakoskodá­saira visszatekintünk — mindenkinek el kell ismerni, hogy vármegyei életünknek ennél nehezebb korszaka sohasem volt. A csak vármegyénket érdeklő sajnos tények, a hosszan tartó törvényen kívüli hely­zet és különösen az alkotmány-ellenes kor­mány minden jogot lábba! tipró működése, ez ősi vármegye hazafias, törvénytisztelő és jogaiért, — alkotmányáért minden küzdelemre és áldozatra kész közönségére nehéz terheket rótt; de természetes és törvényeinkből folyó, hogy mindezek legsúlyosabban nehezedtek a a vármegye bizalmának letéteményeseire — a vármegye tisztviselőire. A minden halalommal s a fegyveres erővel rendelkező alkotmány-ellenes kormány és a jogait és édes Hazánk féltve őrzött al­Bebizonyult róla, hogy igen szerény mo­dorú és fölötte jó fiú. Amint elvégezte a szol­gálatát, pontosan eljött és épp oly pontosan távozott fél kilenckor a kaszárnyába. Nyilván az ő személyének hatása volt, hogy Rézi alaposan megváltozott. Amilyen ko­mor természetű leányzó volt addig, épp oly vidám, fürge lett, mióta Bölédek András min­dennapos látogató lett nálunk Nagyon rövid­látónak kellett volna lennem, ha nem veszem észre, hogy Rézi szerelmes lett a bakába. Erre nézve elegendő bizonyíték volt az is, hogy Rézi nap-nap után elsózta a levest, ami sza- kácsnéknál tudvalevőleg a szerelem leghatáro­zottabb tünete. Hozzá a baka igen hasznavehető fiúnak bizonyult. Fát, vizet hordott be a konyhába, készségesen szaladt el borért, sörért, kétségkí­vül már csak azért is, mert igen jól tudta, hogy neki szintén kijut belőle. Szóval, lassan-Iassan egész természetes­nek találtuk, hogy a mi bakánk minden este ott legyen. Szinte családunkhoz tartozónak kezdtük tekinteni. A gyerekek egész elragadta- tassal beszéltek a „katonabácsiról“, aki pom­pásán tudott ócska skatulyákból kocsikat s fze™e sárgarépából kerekeket csinálni, avagy karalábéból pipát fabrikálni. Őszinte örömömre szolgait, hogy Böléndek András teljesen meg van elegedve a kosztunkkal. Egyetlenegyszer kotmányát védő — de csupán a törvény- könyvvel felfegyverkezett vármegye állottak egymással szemben. A kormány a maga teljhatalmával, a vármegye pedig a maga jogaival — egyfor­mán követelték, hogy a tisztviselők az ő aka­ratát érvényesítsék és az ő határozatait hajt­sák végre. Ezen példanélküli nehéz helyzetben — szerénytelenség nélkül — teljes önérzettel mondhatom, — én és összes tisztviselő tár­saim az első pillanattól kezdve minden ha­bozás nélkül állásunkat és szerzett jogainkat kockáztatva — a hatalommal állottunk szembe és a tekintetes törvényhatósági bizottság — melytől állásunkat és ez által jogainkat nyer­tük — ismert álláspontját ismertük el ma­gunkra kötelezőnek. Ezt diktálta nekünk hazafias, alkotmá­nyos érzésünk, ezt diktálta a törvényhatóság iránt érzett kötelességünk. Hogy ezen teljesen egyenlőtlen fegyve­rekkel folytatott küzdelemben a kormány leg­erősebb intézkedései dacára is, én és tiszt­viselő társaim mindvégig kitarthattunk, az a tekintetes törvényhatóság bölcsességében és rendkívüli áldozatkészségében leli okát, amiért is ezennel és újból hálás köszönetét mondok. A semmit nem teremőt, sőt mindent le­romboló áldatlan politikai helyzet 1906. évi április havában szűnvén meg — csak rövid 19 hónap maradt arra, hogy a hosszan tartó ex-lex teremtette mulasztásokat és az annak folytán elmaradt fontos és rendkívüli munká­kat pótoljuk és helyre hozzuk, és hogy a vármegye válságos anyagi ügyeinek rendezé­séhez hozzá kezdhessünk. Az elmaradt munkák és mulasztások teljesittettek és pótoltattak, az anyagi ügyek rendezésének alapvető munkálata azzal, hogy a m. kir. Belügyminiszter kiküldöttei a vár­megye által kért vizsgálatot megtartották — megtörtént. Ez irányban csak a m. kir. Bel­ügyminiszter határozatának leérkezte után lehet tovább intézkedni. Magára az általános ügymenetre nézve nyugodt öntudattal jelenthetem, hogy az, da­cára a rendkívüli körülményeknek, teljesen rendes mederbe jött, s hogy mint ezt a szá- monkérőszék jegyzőkönyvei is tanúsítják —■ elmaradt ügyek nincsenek. Annak elbírálására, hogy a megválasz­tatásunk alkalmával belénk helyezett megtisz­telő bizalomnak mennyiben feleltünk meg — a mai napon egyedül és kizárólag a tekin­tetes törvényhatósági bizottság hivatott és jogosult. Hosszú szolgálatom folytán ismerem a tekintetes törvényhatósági bizottságnak a tiszt­viselők iránti jóindulatát, ismerem mindenkori igazságérzetét, másrészt pedig érzem, hogy kötelességeinket mindenkor legjobb tudásunk­kal és teljes odaadással teljesítettük, — nyu­godtan várjuk a bírálatot, — az ítéletet. tett csak kifogást. Rézi akkor zsemlyés gombó­cot főzött, nem tudván, hogy András ez étel iránt határozott ellenszenvvel viseltetik. A baka egy katonához illő nyiltszivüség- gel meg is mondta akkor a feleségemnek: — Kérem, zsemlyés gombócot ne tessék többet főzetni, mert különben, legnagyobb saj­nálatomra, kénytelen volnék kimaradni! Hát igen természetes, hogy azóta nem is főzettünk ebből az ételből. Nemrég aztán igen sajnálatos dolog állt be. Egy este valaki kopogtatott a szoba ajta­ján és belépett a baka. Menten megláttam rajta, hogy valami nagy dolgot akar mondani, menten rosszat kezdtem sejteni. — Valami baja van ? — kérdeztem. A baka bánatosan lehorgasztotta a fejét és tompa hangon igy szólt: — Búcsúzni jövök! — Búcsúzni? De hát miért? hova megy, miért megy, mi történt? — Holnap letelik a három esztendőm. Megyek haza Ócsára. Persze, persze . . . Erre nem is gondol­tunk. Azt hittük, már ezentúl mindig úgy lesz, hogy András eljárogat hozzánk, egyáltalában nem is foglalkoztunk azzal a lehetőséggel, hogy valamikor elmaradjon. Rá akartam beszélni,

Next

/
Oldalképek
Tartalom