Veszprémi Ellenőr, 1907 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1907-01-27 / 4. szám
2. oldal. (4. szám.) VESZPRÉMI ELLENŐR 1907. január 27. általánosságban s a nagy közérdekre kiszámithatlanul károsan tapasztaljuk az előszeretettel egészséges erkölcsűnek nevezett vidéken is! Látjuk, hogy stréberek, kapaszkodók, erkölcsi és értelmi súly nélkül levő kalandorok, sőt a büntető biróság elől rejtőző gonosztevők üdvözlik és fedezik a hozzájuk hasonló existentiákat! S látjuk a lélekkufárokat, kik az alacsony ösztönökre számitva és támaszkodva taktikáznak keresztül-kasul a közélet terein. Végtelen elszomorító ez, deigy van! Mégis a becsületes emberek társasága, ha még oly kicsiny s vagyo- nilag még oly súly nélküli is, kimondja a tisztátalanok felett a halálos Ítéletet, a hatalmat bitorló nagyságok megvetést szenvelgő kézlegyintése dacára is! Mondja is ki, mert lejtőre jutott az erkölcs, mely, ha elvész, „Róma megdől s rabigába görnyed.“ Róma megdőlt. Ne dőljön még a Magyarok hazája! Egyenlőség a tanítói fizetésben. Tek. Törvényhatósági Bizottság! Nagy figyelemmel olvassuk nemcsak a tanitói szaklapokból, de napilapokból is, bogy egyes vármegyék, igy köztük a szomszédos Vasvármegye is kiveszi a maga harcát az ország tanítóinak érdekében. Ép most olvasom, hogy Bácsmegye is feliratot intéz a képviselő- házhoz és a föliratban fölajánlja anyagi támogatását, hogy az állam a tanitók helyzetén segíthessen. [A felirat a tanitói fizetés minimumát 1400 koronában kivánja megállapítani. — Javaslatait a törvényhatósági bizottság a következőkben terjeszti a képviselőház elé ; 1. Törvényben lenne kimondandó, hogy minden nyilvánosan működő elemi népiskola közhivatal és minden törvényes képesítéssel biró nyilvános elemi népiskolánál működő tanitó közhivatalnok. Vármegyénk életéből. — Irta: Krix-Krax. — XVII. Volt is ott a kirándulóknak jó dolguk 1 Csopak, Arács, Paloznak viszhangoztak a jókedvtől. Kedélyes társaság volt minden hajléknál. Ezek aztán összeverődtek egy-egy nagyobb központon. Itt mindegy volt, ki melyik párthoz tartozik. Egyenlők voltak a jókedvben, dévaj- ságban. A mulatság végén meg éppen egyformák lettek 1 De jó volna most a dermesztő hidegben, ami szőllővenyigét akkor juxból elégettek 1 Kupacokba hordatták a gyepümentén bizonyos távolságban egymástól. Aztán meg- gyujtották s azoknak fényénél mulatott a társaság. Bizony sokat oda kellett hordani, amig az uraságok befejezték a mulatságot. Mikor egy-egy égő kupacra uj kötegeket dobtak, olyan sziporka tömeg röpült az égnek, mint a Vezúv kráteréből. Azt is megtették, hogy fogadásból átugráltak az égő kupacokon. Egyik ur éppen a közepébe ugrott. Csak egy jóbarátjának köszönhette, hogy máglyahalált nem balt. Az rántotta ki a gallérjánál fogva, csak a csizmái szenvedvén a parázs melegétől. Olyan is volt aki elvonult pihenni. A szőllőtőkék között találták meg, amint a völgynek fejjel lefelé jóízűen aludt. (A mai kor idegbeteg embere még az ágyban sem tud aludni.) Az egyik szőllőtulajdonosnak a bajlékja előtt nagyon szép akácfái voltak. Azoknak az árnyékában uzsonnáltak, vacsoráltak, borozgat- tak az urak. Ha fogytán volt a bor, a házi ga^jda elővette a sárgaréz sprachrohrt, amilyent 2. Minden tanitó, mint közbivatalnok, az állami tisztviselőkre fönnálló fizetési fokozatba osztassák be akként, hogy a nyilvános működését kezdő tanitó pályáját a XI. fizetési rangosztály első fokozatában, 1400 korona alapfizetéssel kezdje meg és javadalmazása, négy évenként való emelkedéssel, a IX. fizetési osztály első fokozatáig emelkedjék, úgy, hogy működésének 25-ik évében alapfizetése 2600 koronát érjen el. 3. A fizetési rangosztály megfelelő lakásbére az alapfizelésen felül minden tanitónak biztosítandó. 4. A fizetésrendezés kiterjedjen a tényleges szolgálatban álló összes állami és nem állami tanítókra és — tekintet nélkül az iskola jellegére — ne zárassanak ki működésben idősebb tanitók a fizetési kedvezésből, hanem szolgálati évük figyelembevétele mellett, osztassanak be a megfelelő fizetési rangosztályba. 5. Ha az iskolát föntartók anyagi ereje tanítóinak ellátását meg nem birja, az állam tekintet nélkül arra, hogy az iskolafentartó kéri-e az állami segítséget, vagy nem, a hiányzó összeget adja me. 6 A tanitói fizetések rendezésének hatálya 1907. évi január 1-től kezdődjék. Mióta azonban nagynevű miniszterünk, gróf Apponyi Albert, nagyszabású beszédben ismertette a tanitók fizetésrendezésére vonatkozó tervezetét, mely teljesen részletezve, a tanitók lapjában meg is jelent, nem mulaszthatom el, hogy vármegyénk törvényhatóságát meg ne kérjem, hogy nyújtsa ki segítő jobbját tanítóinak érdekében. Nem mondhatom, hogy e fizetési tervezetben óriási haladás nem tapasztalható a múlttal szemben, de mégis, ép erre támaszkodva veszem a bátorságot, hogy a tervezet két igen lényeges pontjának felirati utón való megváltoztatását kérjük, mint olyant, mely ha a tervezetben megmarad, a tanítóság érdekeire, de azonkívül még magára a nemzeti közoktatásra is káros. Ezek elseje az, amelyben a fizetésrendezésnél az állami tanítókra nézve, tisztán csak az államnál töltött szolgálati éveket számítja be; másodika: a tengerészek használnak és belekiáltott: Domka! És Domka, a hűséges vincellér, a nagyterületű szőllő bármelyik sarkában lett légyen is elfoglalva, meghallotta és mindjárt ott termett egy újabb ^telt korsóval. Évek múlva találkozik egy fővárosi ur az illető szőllőtulajdonossal, akinél egy Ízben futó vendég volt s nem lévén szokva az efajta szórakozáshoz, nagyon elkészült. Mikor kölcsönösen kiörvendezték magukat egymásnak, azt kérdi a fővárosi: virulnak-e még azok a szép akácfák a szőllőben? — Virulnak pajtás, c akhogy amióta megöntözted őket, pirosat nyillanak. Hajnal tájban robogtak vagy kocogtak aztán haza a fogatok. Aszerint, amint a kocsis is aludt vagy nem aludt. Az urak valamennyien aludtak és pedig mélyen, mint az a két ügyvéd jóbarát, aki éjjel kocsin jött Enyingről Veszprémbe. Az országúton; a dakai csárda mellett. Itt Veszprémben hallották aztán, hogy éppen azon éjjel leégett a csárda. Ok mit sem tudtak róla, pedig ez égésnek és az utazás idejének összevetéséből az derült ki, hogy valószínűleg akkor lobogott legjobban, mikor ők mellette elvonultak. Bizonyára csuda, hogy fölborulás, kéz- és lábtörés nem történt. Persze, az Isten őrzi a gyermekeket.... A megyeházán pedig folyt a küzdelem tovább. Ez az év volt az, melyben már utolsó óráit élte a Deákpárti regima. A reá következő év február havában már elkövetkezendő volt a fusió a Deák-párt és balközép között, hogy megalakuljon a Szabadelvű-párt. Ám egy évvel előbb ezt még senki se tudta s csak nagyon hogy a tanítókat a lakbér osztály ok alapján meghatározott fizetésük szerint, három fokozatba* osztja. Tekintetes Törvényhatósági Az első intézkedéssel, mely csak az államnál töltött szolgálatra van figyelemmel, a jelenlegi állami tanitói kar egy igen nagy számán törtéi ik érzékeny sérelem s talán épen olyanokon, akik a községnél, vagy felekezetnél töltött szolgálatuk alatt amemzeli kultúra es a magyar nemzeti állam érdekében számottevő nagy munkát végeztek. És végezték azt a munkát a legtöbb esetben sanyarú, nehéz viszonyok között, küzdve nemcsak a közönnyel, hanem a tanitó munkaerejét, ideálizmusát erősen próbára tevő nélkülözéssel is. Bizonyos tehát, hogy ez nagy felháborodást fog kelteni azoknál, akik évek óta türelemmel, hittel várnak s most azon a címen, hogy nem államnál szolgáltak, elestek sorsuknak, becsületes, jól végzett munkával kiérdemelt javulásától. A tanítóknak lakbér osztály ok alapján való beosztása a három fizetési fokozatba, nemcsak igazságtalan, de a nemzeti kultúrára veszélyes is. Igazságtalan, mert minden tanitó egyenlő képesítéssel bir és egyenlő munkára nyer küldetést és megbízást. Sőt ha azt vesszük figyelembe, hogy minél elhagyatottabb a falu, melybe a tanitó kerül, annál nagyobb és annál terhesebb munka is vár reá: joggal állíthatjuk, hogy sokkal fontosabb a nemzeti kultúrára, a nemzet gazdasági s igy egész életére jelentősebb munkára nyer küldetést, mint protekcióval, vagy egyéb véletlen okokból városra került tanitó. Ezt tudja is, érzi is minden tanitó, s igy érthető, hogy az elégedetlenség épen nem biztató érzetével lép munkába, hanem azzal a vággyal, gondolattal, hogy mennél előbb jobb javadalma- zásu helyre jusson. És joggal törekedhetik is erre, miközben szenved az ügy, melyhez egész ember kellene, nemcsak testben, hanem lélekben is. Tekintsünk azonban el ettől. Kedvvel megy a tanitó állomására; kedvvel végzi munkáját, mi által áldásává válik a községnek, melynek tanítója. Szabad-e az ilyen tanítót kitenni annak, hogy nagyobb fizetés kevesen sejtették. Ugyannyira nem, hogy még az év utolján tartott közgyűlésen is a legélesebben el volt határolva egymástól a két párt tábora. Ez volt az oka, hogy a baloldal indíttatva érezte magát egy megyebeli ellenzéki képviselő által meginterpelláltatni a közoktatási minisztert, a Vörösberény, Akaratya, Kenese határában fekvő alapítványi birtok miatt, melynek bérlője 1848. óta Báró Fiáth Ferenc volt. Az illető képviselő, a bárónak régi jóbarátja, volt olyan erős párt ember, hogy az interpellá- tióL megtette ; de volt olyan jóbarát és gavallér, hogy nem orozva támadott. Különben eme bérlet keletkezésének érdekes története van. Az említett képviselőt, t848. előtt kir. fiscálist a pozsonyi országgyűlés előtt egy Ízben meglátogatta báró Fiáth Ferenc. Az Íróasztalánál találta. A látogató kérdésére : hogy mivel foglalkozik? azt válaszolta: „a vörösbe- rényi alapítványi uradalom bérleti ügyével.“ —• Hát berbe lesz adva? — keretezte báró Fiáth. Egyébként, ha hivatalos titok, akkor ne válaszolj. — Már nem hivatalos titok, mert hiszen éppen most lett elhatározva a bérbeadás. — Miért adják bérbe? — Azért, mert a tisztség azt jelentette, hogy az uradalom jövedelme nem elég a tisztikar fizetésére. Az ügyet nekem adták ki s én azt javasoltam, hogy adják bérbe; az ilyen slen- drián kezelés vagy tolvajgazdaságnál többet ér az, mert amit bérbe kap az alapítvány, az legalább meglesz; igy meg semmit sem kap. — Ki veheti azt ki? s mennyiért? — Aki akarja s aki legtöbbet ajánl; mert nyilvános verseny lesz reá. — Mit gondolsz, én megkapnám-e?
