Veszprémi Ellenőr, 1907 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1907-06-23 / 25. szám
tt. évfolyam. Veszprém, 1907. junius 23. 25. szára. VESZPRÉMI ELLENŐR TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egy évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor., Amerikába egy évre 16 kor. Jegyzőknek, tanítóknak és vidéki vendéglősöknek egy évre 8 korona. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Hupka György. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veszprém, Virág-utca 98., a hova a lap szellemi részét illető közlemények, továbbá az előfizetési és hirdetési dijak küldendők. Kéziratokat nem adunk vissza. Névtelen levelek figyelembe nem vétetnek. Tiltakozunk! Fővárosi lapokból értesülünk arról, hogy az elmúlt kedden, nem kevesebb mint kilenc küldöttség tisztelgett az országházában, a különböző minisztereknél. Szóvátesszük pedig ezt a tényt főkép azért, mert - az egyik küldöttségnek dolga mindnyájunkat nagyon is közelről érdekel. Megyénket s ennek székhelyét, városunkat egyaránt. Mielőtt a minket legközelebb érdeklő esetről szólnánk, megmondjuk véleményünket a manapság már egész mániává fajult küldöttség-járási lázról. A küldöttségjárás nem uj dolog; ezelőtt is gyakorlatban volt. De a régebbi időben mintegy utolsó kísérletül szolgált oly esetekben, midőn valamely közügy már semmiféle hatóságnál elintézést nem nyerhetett. Egy idő óta azonban valóságos küldöttségjárási, láz fogta el hazánk lakosságát. A legcsekélyebb ügyben is hatalmas küldöttségek jelennek meg a kormányférfiak előtt, hogy segítségüket, pártfogásukat kikérjék. Sok esetben pedig a közigazgatási hatóságok megkerülésével, mellőzésével toborzódnak össze küldöttségek s zarándokolnak a legujabbkori hatalmassághoz, a miniszterekhez, kiket mindenhatónak képzelnek s feltételezik róluk, hogy egy tollvonással bármely kívánságot is telje- j siteni képesek. Nagy tápot nyer ezen balhit azon : körülményben, hogy a kerületek országgyűlési képviselői sok esetben minden sziré-szóra a küldöttségek élére állanak; ismét sok esetben maguk a képviselők toboroznak össze küldöttségeket s vezetnek a miniszterekhez, hogy saját terveiket és céljaikat mozdítsák elő a küldöttségeknek esetleg impozáns arányaival; végül pedig abban, hogy a miniszter urak majdnem minden esetben a legnagyobb szívélyességgel hallgatják meg a küldöttségeket s barátságos és jóakaró biztatással bocsájtják el őket. Minden oldalon súlyos hiba ez! A küldöttségek részén, melyek a miniszterekhez járulnak, azért, mert ezen mindenható urak kegyeiben egy kissé sütkérezni akarnak s a hatalmas urak részén, mert örömest ragyogtatnak maguk fölé egy kis népszerűséget. Meg kell vallanunk, hogy ezen állapot, ez a küldöttségjárási mánia közszellemünk betegségének egyik félre- ismerhetlen jelensége, s két dologról tesz tanúságot. Egyik az, hogy széles ez országban még mindig nem viseltetnek az emberek a kellő bizalommal a hatóságok tárgyilagossága és igazságszeretete iránt, hanem mindent a miniszterek kegyétől és pártfogásától remélnek; másik, hogy még mindig hiányzik a társadalom ősz- szes rétegeiben az önbizalom s az erős szándék, hogy önerőnkből éljünk meg s hogy még mindig, mint ennek előtte, minden segítséget csak felülről várunk. Mindennek káros hatása pedig elsősorban és legfőkép abban nyilvánul, hogy gazdasági életünkben s társadalmi tevékenységünkben minden kezdeményező erő, minden önálló ténykedés megfojtaíik. Nyíltan bevalljuk, hogy mi ezt a most elharapódzott küldöttségjárási mániát elítélendőnek tartjuk annál inkább is, mert eltekintve a politikai következményektől, különféle személyes és önző üzelmekre vezet. Véleményünk szerint s eltekintve a kivételes esetektől, minden becsületes és jóhiszemű közigazgatásban és kormányzatban nagyobb súllyal kell hogy’ bírjon egy kellően és jól indokolt beadvány, mint egy küldöttség, melynek fogadtatásává! tulajdonképen csak frázisok és alakiságok játszák a főszerepet. Mint sok más, úgy ezen jelenségek is abnormális állapotoknak tüneteit képezik, melyek egészségtelen okokból fakadván, csak ki nem elégítő eredményeket szülhetnek. Áttérve a bennünket közelről érdeklő esetre, megemlítjük, hogy a főváTÁRCA. A madarak szerelme és házasélete. Irta: Pozsonyi Gábor. Sokan vannak még mai nap is, akik az embert valami különös, a többi teremtmények közül szelleme és érzelmi világa által kimagasló lénynek tarják. Ezek felfogása szerint az állat csak „masina“, mely mozog, táplálkozik és ve- télytársával harcol a zsíros falatért; melynek szellemi élete, érzelmi világa, szabad akarata nincs. Aki igy gondolkozik, az elfogult, és Ítéletében csalódik. Az elfogulatlan, aki egészséges szemléletből ismeri magát és az állatokat: éppen az ellenkező Ítéletre jut. Látja a teremtmények fokozatos sorát, látja a szellemi élet fokozatos tökéletességét a legalsóbbrendü állattól fel egész a sorozat legmagasabb fokán álló emberig. Amaz az embernek az állatokhoz való hasonlatosságát mindenben tagadja; szemet huny a legkirívóbb azonosság előtt és mereven utasit vissza minden közösséget, mely „emberi méltóságát“ lealázza; emez emelkedett lélekkel és önérzetes büszkeséggel tekint végig azon a sorozaton,, melynek ő maga, az ember, a legtökéletesebb tagja, a legkiválóbb alakja. Ember és madár. Mennyire különböző, mennyire távol álló lények! Mekkora mélység, mekkora hézag tátong közöttük! És igazán ne volna híd, mely azt áthidalná? — ne volna láncszem, mely őket összekötné? — Ne volna valami, ami kimutatná, hogy a madárban is van egy kis emberi ?! „Szerelem és házas élet.“ E két szó az ember legmagasztosabb ideáljai között foglal helyet, olyan nemes, olyan fennkölt értelemben, amilyenben azokat egyetlen állatcsoport körében sem találjuk meg. Hanem azért én „a madarak szerelméről és házas életéről“ mégis bátorkodom beszélni, ügy gondolkozom, hogy amig az ember társadalomban az emberek bűnös szerelméről, hamis érzelméről, boldogtalan házasságáról, aljasérdekhajhászatáról beszélhetünk: jogosan és bízvást szólhatok én a madarak igaz szerelméről és boldog házaséletéről. A madár életfolyását az évszakok szabják meg. Tavaszkor virul a természet: virulnak, örülnek az életnek ők is; nyáron érik a gyümölcs; gyümölcsöt hoz az ő családfájok is; télen sivár, lombtalan az erdő,, puszta a mező: sanyarú, kietlen . akkor az ő életük is. Amint szakaszosan . váltakoznak (e külső körülmények éppen olyan törvényszerűséggel ismétlődnek a madárélet mozzanatai .is.' , A természet gondoskodik gyermekeiről; megad nekik mindent, amire szükségük van. Sokszor ínséggel fenyegeti ugyan őket, ,de szabadságukat és akaratukat e törvényszerűség határain belül a legkevésbbé sem korlátozza. „Sza~ bad vagyok, mint a madár!“ kiált fel akit kötelék, viszonyosság sehova nem bilincsel. Óh ! A madár szabadságát csakugyan megirigyelheti az ember! És a madár igyekszik is e szabadságát felhasználni; siet élni, örülni, szeretni; a szerelmet élvezni, úgy, mint egyetlen más állat sem. Még a gyermekruha pelyhe takarja a fiatal madár testét, már különbséget tesz az ivarok között. A kis gúnárban, alig hogy felcseperedik, már felébred férfiuságának érzete; szerelemre gerjed, hévvel udvarol testvéreinek és kérőbe megy — az anyjához, vagy más, nála sokkal idősebb tojóhoz. Az újdonsült gavallér első szerelmi kalandja rendesen avval végződik, hogy a tisztes asszonyságok ridegen visszautasítják. Hanem az önérzetes ifjú annál tüzesebben, annál nagyobb hévvel fofytatja udvarlását — sikertelenül. Más női teremtmény megirigyelné az ilyen fiatal, teljes erejében levő udvarlót; de a madárhölgyek között az „ifjú ur“ egy cseppet sem kapós, de egyátalán senkinek sem kell. Még az ifjú haja- donok, a „bakfislik“ is idősebb, tapasztaltabb férj után néznek. Ennek is meg van a maga oka. Először is a madarak között sokkal több a gunár mint a tojó, azért a. hölgyeknek van miben válogatniok; azután annak a közmondásnak, hogy „Alter schützt von Thorheit nicht“ a
