Veszprémi Ellenőr, 1907 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1907-06-16 / 24. szám

felügyelőt-az egyesület testületileg meghívta, ki a meghívás után pár óráig a tűzoltóság kóré­hben maradt. --3 ~ ­— Tűz. Csetényben, — mint nekünk Ír­ják — folyó hó 1-én éjjel 11 órakor Kálmán Mihály szérüs kertjében levő pajtájának keleti sarka ismeretlen módon kigyuladt s a pajta tetőzete, a benne levő takarmány és gazdasági eszközökkel elégett. A kár mintegy 700 korona. A tűz Kerpen Józsefné pajtájára is átkapott s annak fedélzete, a pajtában elhelyezve volt ta­karmány s gazdasági eszközökkel együtt szintén elhamvadt. A kár mintegy 1360 korona. Az épületek biztosítva voltak. A tűz oka ugyan is­meretlen, de a községben az az általános hie­delem, hogy pártoskodási bosszúból gyújtotta volna meg valaki. — Eladó ház. A Szerzetes-utcá­ban 1360. szám alatt egy ház, áll 4 szoba és konyhából mellékhelyiségekkel, nagy udvar és kertből, szabad kézből olcsó árban eladó. Bővebbet a főutcai Forszt- féle urí ruha és kalapüzletben s e lap kiadóhivatalában. — Orvosi körökben már rég ismert tény, hogy a Ferencz József Keserüviz valamennyi ha­sonló vizet, tartós hashajtó hatása és említésre méltó kellemes izénél fogva, már kis adagban is tetemesen felülmúlja. Kérjünk határozottan Ferencz József Keserüvizet. — Kereskedő tanoncnak jó erkölcsű, legalább 4 középiskolát végzett fiú felvétetik Winter Sándor szabadságtéri divatáruüzletében. — Kitűnő családi kosztot kaphat 3—4 úriember, úri háznál jutányos árért. Bővebbet e lapok kiadóhivatalában. — JÉG! Kristálytiszta kapható kilogram- monkint 2 krajcárért Gősy György hentes Kos- suth-utcai és főtéri üzletében. A jég, rendkívüli tisztaságánál fogva betegségeknél is élvezhető. 190/. junius,16. ............ Ki adóhivatali üzenet. Hétfőn és kedden 60 felszólítást in­téztünk vidéki hátralékosainkhoz, kik la­punkat járatják, de nem fizetnek. Eddig — szombatig — egy megveszekedett fillért nem küldtek az illetők! Szégy élj ék magukat a potyafráterok! Jövőben más következik, egy kis névlajstrom! Törvényszék. Megrágalmazott plébános Huss Gyula devecseri lakosa „VeszprémiNapló'1 és „Somlyó- vidéki Hírlap“ felelős szerkesztője, ez utóbbi lapjában múlt év április 27-én súlyosan meg­sértette Szauter Ignác noszlopi plébánost, — őt „felpofozott önjelölt“ s „politikai éhenkórásznak“ nevezvén. Ezen ügyet már veszprémi kir. tvszék is tárgyalta, azonban Huss Gyula semmiségi pa­nasza folytán a kir. tábla az ügyet a győri esküdtszékhez utalta elbírálás végett. A győri esküdtszék hétfőn tárgyalta ezen rég- húzódó ügyet. A bizonyító eljárás befejezése után meg­állapították a kérdéseket: 1. bünös-e vádlott nyomtatvány utján elkövetett becsületsértésben és 2. bebizonyitotta-e vádlott a cikkben foglalt valódiságát. A vádbeszéd folyamán dr. György Károly Szauter Ignác vádló képviselője a vádlott meg­büntetését kéri azért, mert a vádlott bizonyítani a megirtakat nem tudja. Dr. Friedmann Oszkár Huss Gyula 'Védő­jének védőbeszédje, majd a replikák elhangzása után az esküdtek határozathozatalra vonultak vissza, melynek eredményét DreiszkefJózsef az esküdtek elnöke hirdette ki, niely ázerfcit áz első kérdésben bűnösnek mondották ki Hus^t. A má­sodik kérdésre kimondották, hogy Huss nem bírta állításait bebizdnyitani. Ennek alapján Huss Gyulát a kir. törvényszék 1 hónapi fogházra és 100 korona pénzbüntetésre, továbbá az Ítélet­nek a „Somlyóvidéki Hirlap“-ban leendő köz­lésére ítélte. Az ítélet ellen vádlott védője, dr. Friedmann Oszkár semmiségi panaszokat jelen­tett be. Végtárgyalások. A veszprémi . kir. tör- i vényszék a következő végtárgyalásokát fogja tar- | tartani. 1907. junius 18-án: Gróf Dániel elleni Magánokirat hamisítás vétsége. Huss Gyula el­leni nyomtatvány utján elkövetett becsületsértés vétsége. Gosztoía János elleni személyes sza­badság megsértésének vétsége. — junius 19-én: Rozenberg Miksa és társai elleni magánosok elleni erőszak, hatóság elleni erőszak büntette. Örsi Ferencné elleni lopás büntette. Csömöri Szabó Isvtán elleni hatóság elleni erőszak bün­tette. _________ VESZPRÉMI ELLENŐR . , % Anyakönyvi kivonat. Születés. 1907. junius 5. Lózsi Mihály űröd. sertés­pásztor és neje Beke Erzsébet leánya: Mária r. k. Junius 5. Szloboda István kőmivessegéd és neje Faa Alojzia fia: Károly r. k. Junius 6. Grund Karolina napszámosnő fia: János r. k. Junius 6. Weiler Jakab füszerkereskedő és neje Kohn Hermina fia : Miklós, izr. Halálozás. Junius 6. Özv. Szili Józsefné Mészáros Zsuázsnna napszámosnő rk. 37 éves gerinc-agy- gyuladás. Junius 7. Zimmermann Lajos rk. 13 éves agyhártyagyuladás. ■/. Junius 8. Özv. Kovács Istvánná Mészáros Mária riapszámosnő ev. ref. 58 éves tüdővész. Junius 8. Benyovszki Jánosné Szabó Er­zsébet háztartásbeii ev. ref. 70 éves kétcsucsu billen yü elégtelenség. Junius 11. Cseresnyés Nándor nyug. kir. járásbiró ev. ref. 78 evós tüdőtágulás. . Junius 11. Nagy István ev. ref. 2 hóna­pos veleszületett gyengeség. Házasság. Junius 10. Szabó Sándor (özv.) kisbirto­kos ev. ref. és Sánta Mária (özv.) magánzó ev. ref. Junius 10 Fari<as Gyula fiiszerkereskedés- ben szolga r. k. és Móricz Erzsébet varrónő r. k. HIRDETÉSEK. Pályázat. Posta távirdatisztekké való kiképzés céljából a m. kir. posta távirda és távb. hivatalokhoz növendékek vétetnek fel. Növendékké fölvételért azon magyar honos ifjak pályázhatnak, kik a magyar nyelvet, á horvát-szlavonországi illetősé­gűek pedig a horvát nyelvet szóban és írásban bírják, továbbá a középiskola IV. vagy ezzel egyenlőrangu más iskola meg­felelő osztályát hazai tanintézetben siker­rel végeztékul4 évesnél nem fiatalabbak és 16 évesnél nem idősebbek; az iskola bevégzése és növendékké fölvétel között azonban legfeljebb egy évi megszakítás lehet, mely esetben hitelesen igazolni kell, hogy ezen egy év alatt az illető hol tartózkodott és mivel foglalkozott. Ezen feltételeken kívül a pályázók községi erkölcsi bizonyítvánnyal, fedhet- len magaviseletüket, körhatósági, orvosi bizonyítvánnyal pedig ép és egészséges, s posta távirda és távbeszélő szolgálatra testileg alkalmas voltukat is igazolni tar­toznak. A fölvételért sajátkezüleg irt iven­ként egy koronás pénzügyi bélyeggel el­látott és a fent elősorolt feltételeket iga­zoló okmányokkal felszerelt kérvénynyel 1907. évi julius hó 31-ig lehet folya­modni. A kérvény az illető posta és távirda igazgatósághoz címezve azon posta-táv- irda hivatalnál nyújtandó be, hová folya­modó növendékké fölvételét óhajtja. A fölvett növendékek kötelesek a szolgálatot az értesités kézhez vétele után legkésőbb október hó 1-én megkezdeni. A növendékek 18 éves életkoruk be­töltéséig gyakorlati kiképzés alatt állanak; ezen kiképzés első félévében semmiféle javadalmazásban nem részesülnek, az első év második felében azon kincstári pt. hi­vatalnál havi 15 korona, a második év­ben havi 30 korona a harmadik évben havi 40 korona, a negyedik évben havi 50 korona napi átalányt kapnak. Veszprém, 1907. junius hó 13-án. AMBRUS ELEK. ;. • r •• (24. szám.) 5. oldal. ,. 6 8 gimn. osztályt végzett ifjú Gyógyszerész gyakornokul YESSEY JÓZSEF!irczi mr szertárába kerestetik. I Slingloir Károly I fogmüterme Veszprém, Virág-utca. <!> 1 8 Elvállal a fogtechnika legújabb vívmányai szerint minden e szakmába vágó műveletet. Miifogak készítését kautsukban, aranyban, alumíniumban; továbbá aranyhidak készí­tését, fogtömést stb. jótállás mellett. Finom bánásmód ! 1 § I Főüzlet: Kossuth Lajos-utca sarok (a veszprémi takarékpénztár bérpalotájában). Fióküzlet: Fő-tér. Pósa-féle könyvkereskedés melletP r )-iá 03 .•:r\ I j m „(• i CUI m % Ö a i K* & n ^. 'V,­% o L p (T> m 4 “ Ajánlja naponta frissen vágott sertéshúsait. Kifogástalan I. rendű olvasztott zsir kg. 1 kor. 60 f. Háj és vastag zsirszalonna, füstölt húsok, min­dennemű kalbász- és hurka-félék. — Kitűnő zamatu sonkák. — Naponta frissen készült tormásvirsli és szalfalédé. — Különféle hideg felvágottak nagy választékban. — Elárusitás nagyban és kicsinyben. — Vidéki megrendelések lehetőleg gyorsan és pontosan eszközölteltnek v KIFOGÁSTALAN TISZTA KEZELÉS! MÉRSÉKELT ÁRAK ’• GYORS ÉS PONTOS KISZOLGÁLÁS. .-------------- —--------------- -------- . ---2EJ

Next

/
Oldalképek
Tartalom