Veszprémi Ellenőr, 1907 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1907-05-05 / 18. szám
1907. május 5. VESZPRÉMI ELLENŐR (18. szám.) 3. oldal. Bozsokon kívül, melynek felszerelése és taneredménye javult, a többi tanintézet fenmaradt jeles felszínén, az enyingi róm. kath. iskola építése el van határozva s még a jelen évben j. lesz folyamatba véve, miután a határozat, melyet a hitközség az építési költségek kivetése j érdemében hozott, az egyházmegyei főhatóság felső fokú elhatározása következtében hozott, jogerős azon nagylelkű építési költség hozzájárulások folytán, melyeket az ottani uradalom birtokosa és a veszprémi püspök ur nagylelkűen tett a rk. hívek építési hozzájárulása 3 százalékra szált le, de még ez ellen is találkoz- ! tak volna a törvényes jogok és kötelességek helytelen felismerése folytán felebbezésekkel élők. Megjegyzem, hogy a veszprémi keresk. tanonciskolát Mittelmann Nándor minist, szak- látogatóval együtt látogattam meg, ki az iskola vezetése, tanítási eredménye és felszereléséről elismeréssel nyilatkozott. A vármegyei közigazgatási bizottság tanügyi körében 70 ügyet intéztem el. A Mezőszentgyörgyön és Pápán előfordult 3 kóborló tanköteles konok iskolamulasztási eseteiből kiindulva, a vármegyei gyámhatósággal, illetve pápavárosi árvaszékkel egyetértve a gyámkirendelés szorgalmazását az 1868. évi 38. t.-c. 4. §-a értelmében megindítottuk. Utólagos segélyben, összesen 95 koronában részesült egy beteg tanító, tanítói özvegy és iskolaszolga. A szőlőszeti és borászati tanfolyamra jelentkezett Győző Molnár Imre, mencshelyi ev. ref. tanítót felvételre ajánlottam. Leérkeztek előbb, mint más években a kormánytól az iparos- és kereskedői inas iskolák 1906—7. tanévi állami segítségei is; igy kapott Devecser 600 koronát, Pápa 1200 koronát, Veszprém 1500 koronát, Várpalota 1050 kor. Zircz 900 kor.; a veszprémi keresk. tanítói iskola pedig 700 koronát. Iskoláink múlt havi takarék-pénztár-jóte- vői voltak még: az enyingi takarékpénztár 120 koronával, a pápai takarékpénztár 740 koronával, a Pápa városi és vidéki takarékpénztár 200 koronával, a veszprémvármegyei takarékpénztár 300 koronával. Mindezen jószivü, figyelmes iskolai célú ajándékozásokért a vármegyei köz- igazgatási bizottság szine előtt is hálás köszönetét mondok. Végül megjegyzem, hogy népnevelési és oktatási intézetének kimutatását a szokott módon jelen évre is összeállítva március hóban terjesztettük fel az orsz. m. kir. statisztikai hivatalhoz. veszprémvármegyei múzeum gyarapodása 1907. február 15-től április 15-ig. „Népakarat“ 1903. évfolyama, a „Népakarat“ szerkesztőségétől. Meghívó 1829-ből, ezüstcsat és ezüstérem, Elkán Józseftől. Szinnyomat Libay Alt. dr. Rosenthal Nándortól. 2 db. fény- I kép, Csete Antal g.-t.-tól. Bosnyák kés, Stoll Jánostól. Régi zsebnapóra, Prugberger Lászlótól (Szombathely). Régi ezüstpénz, Horváth Jánostól. Török kardkötő (tiszti öv) és 1 bronzérem, Csenkey Jenőtől. Bronzkori agyagedény, Farró Istvántól (Geese). 1 papírpénz, kőeszköz (bazalt, simító), Laczkó Dezsőtől. Régi pénzek, Czeczey Nándortól. 1 kövület (fog Csingervölgy- ből), Zweimüller Józseftől. Bronz érem, Ungár Sándor g.-t.-tól. Rokka és guzsaly (Somogy) Albert Jánostól. Emlős fogak (Délmagy.), Piszár Lujzikától (Barcs). Dr. Tragor Ignác, Vácz városa és képei, váczi múzeum-egylettől. Törökszentmiklósi ármentesitő egylet védgátjainak hossz-szelvénye, Geromita Mihálytól. Régi pénzek, Válinth Gyulától (Varsány). Papír pénzek (Kossuth), Liptai Béla g.-t.-tól. 1 bronzszobor | alapzattal, 1 bronzkorsó domborműves füllel, 1 vassarkantyu, Franki Henriktől (letéf). „Belügyi Közlöny“ XI. 1906. M. kir. belügyminisztertől. 11 ezüst és 38 rézpénz, Frick Mihálytól. Okmányok, Berger Józseftől. Kettős csövű puska 1848-ból, özv. Ernmert Henriknétől. Goffine— Csáki: „Egyházi oktatások“ 1822., 1 kt. Faludi F.: „Nemes asszony“ (1787) és „Pedemonta Kunstbuch“ (1693), Krizsák Kálmántól. Régi ezüst pénzek, dr. Kőszeghy Józseftől. Vászonkorsó és 1 régi pénz, Trommer Károlytól. Antik ezüstgyürü, Köves Bélától. Régi aranymérleg és 1 kőbalta, dr. Sándorfy Ignáctól, Érmek (1 nagy ezüst 1884., 1 nagy 1887. és 3 kisebb, valamennyi XIII. Leó eml. érme) br. Hornig Károlytól. Battyány-cimerrel díszített táska, Pitka Vincétől. 1 pár aranyos himzésü papucs Battyányi Lajos felesége hagyatékából, Doliszta Józsefné- től. Ezüstpénz, Jeszenszky János g.-t.-tól. Római urna, dr. Nagy Károlytól (Hegyfalu), Szerb bicska, Köves Bélától. 7 régi pénz és érem, Czeczey Nándortól. 1 faragott bot és 1 pipaszár, Vinizs Fülöptől. Kegykép, Szabady Endré- nétől. Tápszentmiklós története, Szokoly Endrétől. Faragványos bot, Nagy Imrétől. 1 puskaszurony és 5 bivalyszarv, Pösch Bélától. Régi ezüstpénz, Kiss Piusztól. Községi pecsétnyomó (1733), Vöröstó község elöljáróságától. Szilágyi mesék I. k. (1825), Vince Józseftől. Takács-céh korsója, 2 rézmetszet, Jáger Ferenctöl (Berhida). 6 drb régi pisztoly, 1 díszített agyagkorsó, 1 gyógy könyv, 1 vaseszköz és 1 drb egyiptomi gránit, Lakat Jánostól (Berhida). 3 réz és 2 ezüstpénz, Czeczey Nándortól. Hálásan köszöni a múzeum igazgatója. A fejetlen barát. A skótokról általánosan elterjedt nézet az egész müveit világon, hogy egyike a legba- bonásabb, a miszticizmust} rendkívül kedvelő nemzeteknek. — Hogyha azonban a hegyes vidékek lakóit kissé tanulmányozzuk, arra a tapasztalatra jutunk, hogy sokkal babonásabbak és képzelődőbbek, mint a síkságon,' vagy a pusztán lakók általában. Sokszor gondolkoztam az okok felett, vájjon mik lehetnek a tényezők, melyek a képzeletet ott a hegyi lakóknál oly élénkké teszik ? De nem sokáig kellett rajta a fejemet törnöm: mert egy csöndes nyári alkonyon, ha a hegyormon megállva, végighordoztam tekintetemet az erdőkoszoruzta gyönyörű hegyláncon: mintha ezer meg ezer rózsaszin-ruhás tündér táncolt volna előttem a sötét hegyszakadékokban, körülcsókolva a lenyugvó nap aranyos végsugaraitól. Ha a tájnak a rejtélyesre rendkívül kedvező természeti szépségein kiviil meggondoljuk még, hogy a hegyvidéken már a régi múltakban is igen sok titokzatos dolog történhetett és — a történelemből is bebizonyítható, hogy valóban — történt is a különösnek tetsző állapot nagyon is természetes színben, tiszta, éles határvonalakban áll előttünk. Egy ilyen természeti, reményekben gazdag vidéken a vadgalamb bugása, mely mélabus zöngéssel árad szét az illat — és özöndus légben szinte megrezegteti az ember szivét és csaknem önkénytelenül kérdezzük tőle: „Miért pem vidulsz fel a viliik táncán te is, szomorú kis madár? A csalogány boldogságot hirdető, csattogó éneke, a szent-János bogár ezüstös fénye ott a bokrok között: mind-mind egyes okok arra, hogy a csöndes alkonyon képzeletünk megélénküljön és elénk varázsoljon soha nem látott tündéralakokat és fülünkbe sugdo- son szebbnél-szebb regéket. . . . A búcsúzó nap utolsó sugára megtörik a leány falusi temető ódon várromjainak mohos falain, (melyet az ott lakók „szentegyháznak“ hívnak, pedig hajdan várkastély volt s nem templom!) azután eltűnik előttünk mosolygó fényével, hogy a földteke más részének gyermekei rebeghessék: Jó minékünk szemeinkkel látni a napot!“ A kis hegyi templom tornyában megcsendül a kedves, szívhez szóló esti harangszó: imára hívja a munkában kifáradt földi vándort. Eltelve én is áhitatos érzelemmel, sétámból visz- szafordulok és kissé megdöbbenve tekintek az éppen feljövő teli hold által megvilágított Ca- maldulensis-zárda csúcsíves romjaira, melynek fehér ivein, kirugó szögletein reszketve játszik a hold bágyadt fénye. A szomszédos temető barna sírkeresztjei „memento mori!“ intésükkel akaratlanul is megborzongatnak és szilárd elhatározásomat, melylyel a zárda romjainak megtekintésére indultam, megingatják. Nem szégyenlem megváltani, kissé féltem: a regék és mondák özöne tódult eleven képzeletem elé, melylyel az én kedves honfitársaim e romban levő vörösbarát-kolostort felruházták. Bizony pedig nappal, midőn elköltözött enyéim sirhalmára dőlve nyitott szemekkel mozdulatlaNéhány szó a nők helytelen neveléséről. Közli : Czeczey Nándor. (Folytatás.) Az iskolai nőnevelés még mindig a régi mederben folyik. Lényeges eltérés csak annyiban van, hogy leányaink a felsőbb iskolákat is látogathatják s a gazdaasszonyokat is külön iskolákban képezik ki, amelyeknek'felállításakor bizonyosan a középkor háziasszonyai megfordultak sírjaikban. Az iskolai nőnevelés megváltoztatását, nagyon sokan a Párizsban kihirdetett általános emberi jogok szerint sürgetik átalakítani, égető szükségnek tartván azt. Itt lappang a virág kelyhe alatt a vipera. Itt úgyis két dologgal kell leszámolnunk. Az első dolog az, hogy milyen hatása lett máris a kihirdetett általános emberi jogoknak a nevelés átalakításánál és milyen lenne az eredmény annak általános érvényesülése esetén? Az elsőre feleletet ad a tapasztalat. A második dologra, mivel az Franciaországot kivéve, máshol nem honosodott meg — következtetést nyújtanak — az eddigi átalakulás szomorú mizériái. Az általános emberi jogok kihirdetése a nőt nemnél háromféle mozgalmat idézett elő. Az első a proletár nőmozgalom, melynek zászlóvivője, a szociáldemokrácia, amely teljes egyenlőséget követel a férfiakkal minden tekintetben, még a politikában is. A második a polgári osztály nőmozgalma, amely a szabadelvüség gazdasági rendszerének mintája szerint, csak a művelt és vagyonos nők részére óhajtja a férfiakkal a politikai jogokban való egyenlőséget. Ennek irányzata az államok megtartása. Elismerik az államok azon jogát, melyszerint a házasságok megkötésébe és felbontásába, az egyházon kívül részben befolyást gyakorolhason. A harmadik irányzat az, amely a nőnek nemcsak a műszaki, termelési, gazdasági, kereskedelmi tevékenységét kivánja kifejleszteni, hanem a tudományos kiképezését is követeli. Mind a három irányzat napjainkban már,, kisebb nagyobb mértékben kezd megvalósulni és ezzel együtt óhajtják a női nevelés iskolai rendszerének megváltoztatását is. Pedig az eddigi haladás által elértük azt, hogy Dobó Katicából, Pessek Verona, Zrínyi. Ilonából, Michel Lujza lett és Petrarka után Paul de Kock következett. Elértük még az átalakítás előtt, hogy a női erények helyébe, a női érdek, a tisztaság helyébe a pénz, a munka helyébe a hiúság lépett előtérbe. Azoknak tehát, akiknek hivatása, a női kérdés megoldása, az uj női nemzedék nevelése,, nem arra kell törekedniük, hogy a nők nevelési nul órákig lestem a „fejetlen barát“ megjelenését a mohos párkányon: — bár a déli 12 óra is ott ért — százszor is mefogadtam, hogy kilesem éjjel; de mihelyst a holdfény elárasztotta az oltár hátsó falát: mindjárt lelohadt a bátorságom. A kereszténység első századaiban egyes jószivü, buzgó keresztények tömegesen alapították a zárdákat, kiváltképen az elrejtett, csöndes hegyi vidéken, hol a tiszta lélek zavartalanul emelkedhetik imába olvadva teremtőjéhez és áldozhat a jótékonyság magasztos oltárán. A természet tiszta légköre fenséges csendje elaltatja földi vágyait, zaklatott szíve megnyugszik és eltemetheti magában ez „ó embert““ hogy fel- támaszsza az „újat“. Hiszen, mig ilyen magasztos, eszményi érzelmek lelkesítették a hajd ni zárdák lakóit; mig szivükben fel nem ébredt a szunnyadó vadállat , romlást és kárhozatot hozva a gyámoltalan, egyiigyii emberekre: addig áldás volt egy- egy „vörösbarát“-kolostor a közelükben fekvő hegyi városokra és falvakra. De II. József császár a maga szomorú tapasztalatai nyomán nem késett ezeket a feleslegessé vált, sőt a buzgó katholikusokra határozottan károsnak bizonyult szerzeteket eltörülni. A nagyvázsonyi vörösbarát-kolostorról a régi örgek, kiknek szülei a XIX. század elejét számíthatták hosszú életük bölcsőkorának határozottan mint „rablóvárról“ beszéltek, a benne élt barátok, hogy zsákmányaikat jól elrejthessék, a másik mintegy másfélóra járásnyira fekvő Camaldulensis-kolostorhoz földalatti összekötő
