Veszprémi Ellenőr, 1907 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1907-04-21 / 16. szám
1907.”április 21. VESZPRÉMI ELLENŐR (16. szám;) 3. oldal. 000 00 0 00 0 000 0 0 0 000000 0000 0\%\0 0~0 000000000000000000 0 0 0 0 0 \ ROSENBERG MÓR női férfidivat és selyemáruházába \ <2 - • • •••• megérkeztek a tavaszi újdonságok! =--------0 % Az á ruház különlegességei: Saját készitményii sport-ingek, blúzok és alsóruhák. Párisi-modell kalapok, gyönyörű j. 0 blúz-selymek, napernyők, angol zefirek és divatkelmék. Női, férfi és gyermekcipők. Óriási választék ruhadiszekben. 0 0000 0 000 0 000 0 000 0 000000000 I$í 0000000000000000000000 0 000 gyűlés a választásokra, melynek az eredménye a következő: alelnökök : Szeglethy György polgármester és Horváth Zoltán törvényszéki biró. Főtitkár dr. Sándorfi Kázmér, titkár Horváth Béla ügyvédjelölt. Főjegyző Dr. Lengyel Jenő ügyvédjelölt, jegyző Schreiner Károly joghallgató. Pénztáros Fekete Gyula kereskedő, ellenőr Csepcsányi Lehel gyógyszerész. Ügyész Dr. Fischer Miklós ügyvéd. Mérnök Friedreich Endre. Háznagy dr. Kováts László joggyakornok. Választmányi tagok: Dr. Bibó Károly, Boda Antal, dr. Benkő Károly, Bubik Lajos, dr. Cseresnyés József, Csákány Sándor, Eder Károly, Gaál Sándor, Gubicza Lajos, Kletzár Miksa, Kerényi Andor, dr. Komjáthy László, dr. Köves Jenő, dr. Misley Sándor, dr. Óvári Ferenc, Székely József, Táncsics István, Takách Ádám és dr. Véghelyi Kálmán. A választások után a tage k több adományt jelentettek be. Savanyú Józsi levele. Bejelenti az öngyilkosságát. Unalom, betegség. Múlt heti lapszámunkban rövid napihir keretében megírtuk, hogy meghalt Savanyú Jóska s el is temették már az öngyilkos betyárt. A történelem leszámolt már a nevével, legfeljebb a nép egyszerű gyermekei fogják emlegetni, szájról-szájra adni hajdan való vitézi ténykedéseit . . . Savanyú Józsi, mint most kiderült, nem hirtelen elkeseredésében vált meg az élettől. Készült a halálra, körülményesen leszámolt az élettel és öngyilkossági szándékát levélben bejelentette Kaiser Dezső pesti kávésnak, aki régi ismerőse volt. A rabló utolsó levele igy szól: Kelt Sósi pusztán, április hó 8-án 1907. Mélyen tisztelt Barátom Dezső! Tudomásodra adom a szivemen fekvő akaratomat és pedig én az örök hazámban költözködni szándékozom, mert nem vagyok a mostani helyzettel megelégedve amióta a rabságból hazaérkeztem nem volt egy nyugodt percem részint betegeskedtem, másrészt az unalom megtört tehát én az élők közt nem akarok maradni. Nálad nélkül senkit sem tudattam tehát kedves Barátom nem akarom elmulasztani a végrehajtás szándékomat a jótéteményért a melyet velem űztél, a Jó Isten fizessen érte, mert én ezen a világon már úgysem tudom visszafizetni, bocsásd meg kedves Dezső barátom, ha valamit vétettem személyed ellen mert ezen sorok átvételénél nem vagyok már az élők közt. Tisztellek és csókollak úgy mind kedves feleségednek kezét csókolva maradok barátod Savanyu Jóska. Itt küldöm egy saját kezemmel kifaragott botot, mely ezen drága, de keserves idő alatt készítettem amióta a rabságból kiszabadultam hü emlékül, egyebet úgysem adhattam. Isten veled, velünk barátod. Savanyu Jóska. * A vén betyárnak ez az élettől való búcsúja s a végrendelete. A legjobb embere a kávés, akinek az édesapja bakonyi csárdás volt a régi jó időkben s sokszor elrejtette a zsiványt a pandúrok előtt. Kaiser Dezső pedig tavaly, a kiszabadulás után látta vendégül az öreget a kávéházában. „Fekete a pillád, kék a szemed, Mint mikor a feíhő ketté reped, A megrepedt felhőben kék az ég, S mint ebben a csillag szemed úgy ég.“ Az ég helyett kékszemü égitestekhez is hasonlítja a kék szemet pl.: „Sötétkék csillag volt az ő szeme És szemöldöke fekete szivárvány.“ Vagy: „Fehér egén szemének, Sötétkék napok égtek ..." Ha meg is szólal néha, hogy: „Barna menyecskének szeme közé néztem, Az én szemem fénye elveszett egészen. Én teremtöm, ugyan hogy is teremhet már Olyan sötét szemben, olyan fényes sugár.“ Vagy mikor a leány sötét szemét zordon éjben villám tüzénél tündöklő hóhérpalloshoz hasonlítja; de mindig visszatér a kék szemekhez. Egyszerre aztán vallomással számol le: „Kökény szemeket szerettem hajdan, De szerencsés ezekkel nem voltam; Most fekete szem tőrébe estem. Ennél tán majd megsegít az Isten.“ Megismerkedik Szendrey Júliával, az ő fekete szeme feledteti vele a kék szemeket, nem hasonlitgatja ugyan a barna szemet semmihez, de nem is néz többé más nő szemébe: „Szeretem azt a kis könnyű termetedet, Fekete hajadat, Fehér homlokodat, Sötét szemeidet.“ Az áruló telefon. Pofonok a pályaudvaron. Ha egy szegény iparos legény beborozott fővel végig megy az utcán dalolva, kurjongatva, hasábokat Írnak az esetről a helybeli limoná- dés, álszentes lapok. Ha az úgynevezett úri osztályhoz tartozó emberek égig érő botrányokat csinálnak s a hiradás elől a limonádésoknak kitérniük nem lehet, álszentes pofával azt Írják, hogy az ő elveikkel, programmjukkal, fő- j kép pedig a hírlapírói tisztességgel nem egyezik meg, a városszerte ismert és közbeszéd tárgyát képező botrányt bővebben ismertetni. Hát azok ' a limonádéárulók hazudnak. Nem imák, mert az „üzlet“ tiltja. Oly dologról, mely a közönsé- : get, a polgárságot nyilvánosan megbotránkozTóth Kálmán szintén a kék szemekre talál legtöbb képet, az éghez ő is hasonlítja őket néha, de többnyire virágokról veszi jelzőjét: „Nem fogad be, hova szállnom kellene, Búzavirág szemű kis lány kebele.“ Később is visszatér e képre, mikor a kis leányt mint sápadt asszonyt tették a ravatalra. Másutt a „lenvirág-kék“ szemet dicséri; szép szemben „legszebb nefeleitset“ lát; a családi életben a feleség könyező kék szeme olyan, mint a ragyogó harmat a „búzavirágon“. A ragyogó szem „meggyuladt éj“; a szenvedő hölgy fekete szeme „két bágyadt csillag“; majd meg „szikrázik“ kedvesének „sötét“ szeme. A feketeszemü leánykát arra kéri, ne süsse rá fekete szemét, ne mosolyogjon úgy rá, mint a nap sugara csöndes tó vizében ; aztán meg- vallja, hogy mért dalol ö mindig csak kék szemet: „Lásd! sok, igen sok bajt Okozott már nekem A legderültebb ég, Vagyis egy pár kék szem. S félek, hogy borult ég, Egy pár fekete szem, Több bajt okozhatna Százszor, százezerszer!“ A költők csaponganak virágon, égen, fényben, éjszakában; tetszik neki a kék szem is, a fekete is. De ha már költő nem bir dönteni, melyik szebb, — hogyan döntsön más halandó? Azt hiszem, nem is fogadnánk el bírót Ízlésünkben, még költőtől sem, akár a fekete szemet szeretjük mi, akár a kéket. tatja s esetleg téves hírek terjesztésére ad alkalmat, — igenis meg kell a lapoknak emlékezni. Ez az úgynevezett hírszolgálat s nem az, hogy az öreganyánk dédapjáról írjunk kor-történelmi tanulmányokat. Megírjuk tehát, hogy szerdán délután nagy botránynak, pofozkodásnak voltak tanúi a városi vasúti állomás utasai, midőn Abelesz Jenő helybeli épületfa kereskedő, kétszer arcul ütötte Lu- dasi Mór helybeli kávést. A dolog előzményei a következők: Abelesz Jenő a Ludasi kávéházban tartózkodott szerdán délután s telefonozni akart vásártéri iroda helyiségébe. A telefon azonban el volt foglalva. Abelesz két ízben is be akart menni a telefon szobába, de az még mindig elvolt foglalva. Végre megunván a dolgot, a Sándor pincért kérdezte, ki van a telefonnál s midőn meghallotta, hogy maga a kávéháztulajdonos, — bátran benyitott. — A kávés Ludasi Mór látván a belépőt, hirtelen abban hagyta a telefonozást, de elfelejtett lecsöngetni. Abelesz gyanútlanul ment a telefonhoz s midőn csen- getet, legnagyobb meglepetésre, a saját felesége szólt hozzá a telefonon. — Abelesz kérdésére, hogy mit keres a felesége a telefonnál, — ez a telefont ott hagyta. Abelesz meghívta újból irodáját, hol egyik alkalmazottja jelentkezett s kérdésére megerősítette, hogy Abelesz neje volt az előbb a telefonnál. Ekkor Abelesz hazament s kérdőre vonván feleségét a telefonozás iránt, — ez kijelentette, — hogy L. kávés őt szerelmével ostromolja és randevút kért tőle a pályaudvaron ! ? Abelesz a pályaudvarra rohant s Lu- dasit ott a fentebb jelzett módon inzultálta. Amint értesülünk a dolognak nem lesz sehol és semmi módon folytatása! Ez a legújabb veszprémi krónik skanda- lőz, melyet mindenki tud s melyhez se nem aatunk, se abból el nem vettünk s amely nyilvános botrányt és megütközést keltett a pályaudvar utasai közt, tehát meglehetősen közügyünk. Tessék odahaza verekedni! Asszonyok s Don Jüanok pedig legyetek óvatosabbak! CSARNOK. Szorongva érzem . . . Szorongva érzem hogyha néha Úgy én is közietek vagyok, Hogy a Teremtő engem milyen Szófián s ügyetlennek hagyott. .. Hogy a lelkemben más világ van Nem olyan mint közöttetek, Hogy azt siratja az én lelkem Akit ti kinevettetek. Szégyellve érzem, hogy ti aztán Nevetve rám pillantotok, . . . Szivembe nézek és úgy érzem Hogy olyan egyedül vagyok . . . De megfelelt a lelkem rája, Szivemnek olyan jól esett: És előttem ti gyáva lelkek, Egészen összetörtetek. — Nem ott tanultam én a nótám Amerre ti daloltatok, A hangotok és kacagástok Oda, — érzem hogy nem hatott. Szigethy Ferenc.
