Veszprémi Ellenőr, 1906 (1. évfolyam, 1-13. szám)
1906-12-30 / 13. szám
1907. szeptember 14. VESZPRÉMI ELLENŐR (37. szám.) 3. oldal. Egyelőre többet nem irhatok. Eljárásom további fejleményeiről otthon számolok be. Most pedig arra kérem tek. szerkesztő urat, szíveskedjék b. lapjának azt a számát, melyben ezen levelemet közli, a veszprémi kir. ügyész urnák megküldeni, hogy eddigi eljárásom eredményéről az igazságügyi miniszter urnák jelentést tehessen. Üdvözlet a szerkesztőségnek! Palermo, 1907. szeptember 10. Dr. Dosztalek János, okleveles táncmester és műművádló. Színház. . Szalkay Lajos színtársulata tegnap este befejezte előadásainak sorozatát. Bucsuzáskor is csak azt mondhatjuk, hogy a társulat tisztességesen megállta helyét, s Szalkay és társulata megfeleltek a hozzájuk fűzött óhajoknak. Ha mégis imitt-amott a közönség nem volt teljesen kielégítve, az a helyi viszonyokból eredő bajoknak tulajdonítható. A kis színpad, ennek következtében a díszletek elhelyezésének lehetetlensége, a szűk nézőtér, a zenekar kedvezőtlen elhelyezése, mindez hozzájárult ahhoz, hogy az előadások egy-két esetben nem egészen sikerültek. A jóakaratot és a társulat tagjainak rátermettségét azonban el kell ismernünk, — s igy azzal az óhajjal búcsúzik közönségünk a társulattól, hogy minél előbb viszontláthassuk a távozókat. A múlt heti előadások közül kiemeljük a szerdait, midőn Rákosi Viktor színmüve: „Rákóczi fia“ került színre. Habár maga a darab meséje, nem is részesült osztatlan tetszésben, mert nincs benne költői igazságszolgáltatás, de az előadás magas színvonalát annál inkább elismerte a közönség. Holéczy Ilona ragyogtatta nagy drámai tehetségét, s méltó pártnere volt Déri, nehéz szerepében. De meg kell emlékez- oünk Vértesről, ki háromféle alakításban mutatta be valóban szép tehetségét. Mint a halálra korbácsolt „Vén cigány“ s mint „Öreg koldus“ oly megkapó közvetlenséggel, természetességgel s hatással jáíszta szerepét, hogy nyílt színen is tapsokat aratott. S itt egy kis szemrehányással kell illetnünk Szalkayt, miért hogy nem adott iöbb alkalmat társulata ezen tehetséges tagjának, az ő valódi szerepkörében való bemutatkozásra ?Kiemeljük még a csütörtöki előadást, Holéczy Ilona jutalomjátékát: „Az asszonyt.“ A darab maga fenséges, s gyönyörű a meglepő for- dulatu befejezése. De mindenekfelett elragadó és feledhetlen Holéczy Ilona páratlan játéka. Ez a fejedelmi alakú, üde megjelenésű művésznő nagy dísze a vidéki színpadnak. Folyton tanul és tökéletesedik. Rövid szavakkal lehet őt jellemezni: nagy tehetség, nagy művészi véna rejlik benne, s a múzsa és természet valóban homlokon csókolta őt. Péntek este bucsuelőadásként „Bernát“ ment, melyben Szalkay igazgató excellált. HÍREK. — Személyi hir. Lipót Salvator cs. és kir. főherceg ő fensége, tüzérségi főfelügyelő, szerdán reggel Jutásra érkezett. Itt az állomásfőnök, Graf Oszkár szobájában röviden megreggelizvén, kíséretével Hajmáskérre kocsizott, s a Kőröshegy melletti lőgyakorlatokat megszemlélvén, délután háromnegyed 1 órakor Veszprémbe jött, hol megyés püspök ő méltóságánál szállt meg. Az útvonal, melyen a főherceg a városunkba érkezett, úgyszintén középületeink nemzeti zászlódíszt öltöttek. Délben a püspöknél díszebéd volt a főherceg tiszteletére, este pedig a magas vendég a Korona Szálloda márványtermében vacsorázott mintegy 60 tiszt társaságában. A főherceg a felszolgálással teljesen meg volt elégedve, a világításra azonban panaszkodott. Az acetylén társaság tisztes jóvoltából ugyanis ép azon este nem égett az acetylén. A főherceg ma reggel utazott el városunkból. — Gyászrovat. Vasárnap reggel a megyeházáról s a főispáni lakról gyászlobogó hirdette, hogy közéletünknek holottja van. Csakhamar elterjedt a váratlanul lesújtó hir, hogy Keczer Zsigmond közalapítványi főfelügyelő, megyebizottsági tag szombaton, Budapesten szélhüdés következtében hirtelen elhunyt. Benne egy páratlanul munkás tisztviselőjét veszítette el az állam. Az elhunyt úgyis mint magánember nagy tiszteletnek és szeretetnek örvendett, kiváló leereszkedő és barátságos modoráért, ritka jószívűségéért. Az elhunyt erős, daliás alak volt, s bár a 61. évet betöltötte, alig látszott ötven évesnek. Az államot 36 évig szolgálta, s a szakmában, melyben működött, sokáig érezni fogják hiányát. Keczer Zsigmond földi maradványait a sárosmegyei S.-Bogdány- ban levő családi sírboltban helyezték örök nyugalomra. A boldogultban Keczer Imre vármegyénk aljegyzője édes atyját gyászolja. — Jótékonyság. Megyéspüspök Öméltósága a veszprémi szegényháznak, szalmazsákok megtöltésére, egy szekér szalmát adományozott. Az óriási szalmaárak mellett nagy segítség ez szegényházunknak. — Darányi miniszter köszöneté. Darányi földművelésügyi m. kir. miniszter következő leiratot intézte a Balatoni Szövetségben: „Igen Tisztelt Elnökség! Folyó évi augusztus hó 14-én 281. szám alatt kelt iratából értesültem, hogy a Balatoni Szövetség folyó évi augusztus hó 14-én Balaton-Földvárott megtartott évi rendes közgyűlésén a Szövetség örökös tiszteletbeli tagjává megválasztani szives volt. Midőn a Szövetség tagjává történt megválasztatásomat eifogadva, a Szövetség megtisztelő elhatározásáért őszinte köszönetét mondok, egyúttal azon reményemnek is kijejezést adni kivánok, hogy a Balaton tavában birt páratlan természeti kincsünk tovább fejlesztésére csekély erőmmci közrehatni fokozott alkalmam leend. Dunaőrs, 1907. augusztus 29. Hazafias üdvözlettel: Darányi s. k." — Eljegyzések. Tóth Lajos hegyesdi, zalamegyei bérlő f. hó 8-án eljegyezte Reé Jolánkát, Reé Jenő nagybirtokos leányát. — Szelmayer Károly veszprémi tekintélyes iparos jegyet váltott Draskóczy Irén kisasszonynyal Székesfehérvárott. — Illetlen illemtanár. A múlt héten hatalmas falragaszokon tánciskola megnyitását hirdette egy Somogyi Jenő nevű egyén, aki magát okleveles táncmester és illemtanárnak nevezte. Találkoztak többen, kik bizalmat és pénzt előlegeztek Somogyinak, aki azonban azzal viszonozta a bizalmat és előleget, hogy egy heti itt tartózkodás után — ill a berek nádak erek — elég illetlenül ellejtett városunkból, anélkül, hogy beiratkozott tanítványait a tánc és illem misteriumaiban kioktatta volna. Sőt lakását, de még a falragaszok árát sem fizette ki. A becsapottak leginkább azért boszankod- tak, hogy a meglépett Somogyi még csak azt sem mondta, hogy befellegzett! — De hát egy tánc- és illemtanár nem barometer, sem időjelző-tábla, amely az idő változásait jelzi! — Somogyi különben hasonló vicceket már másutt, igy Szombathelyen is produkált. Az eset tanulsága pedig az, hogy csak elismert és jó- hirü tánc- és illemtanároknak előlegezzünk pénzt és bizalmat. Azt hisszük, hogy e téren a rendőrség is tehet valamit a jövőben! — Áthelyezés. Megyénk alispánja — mint értesülünk — Pereszteghy Lajos zirci járási ut- biztost, saját kérelmére, Pápára helyezte át. — Tűzoltói nagygyűlés Városlődön. A „Veszprémvármegyei Tűzoltó-Szövetség“ ez évi nagygyűlését a múlt vasárnap Városlődön tartotta. A veszprémiekhez Márkó, Bánd és Herend küldöttsége is csatlakozott s 9 órakor értek Városlődre. A falu végén a tűzoltóság várta a vendégeket s dr. Óváry Ferenc elnöknek Gácsér Lőrinc parancsnok tett jelentést. Majd megindult a menet, alöl a rezes-banda fújta a Hunyadi indulót, utána a tűzoltóság, élén öt járási tüzrendészeti felügyelővel, azután az elnökséget és a vendégeket szállító végtelen kocsisor. A házakon 50 nemzeti szinti zászló lengett. A községház előtt a képviselőtestület és több száz főnyi tömeg üdvözölte a vendégeket. Úgy az elnökség, valamint a vidéki küldöttek az ünnepélyes szent misén is részt vettek melyet Bauer József városiődi plébános végzett s ott a helybeli tűzoltóság első szakasza díszben asszisztált. A gyűlés a mise után a róm. kaíh. iskola nagytermében a vármegye alispánja, a járások főbirái, az elnökség és több száz vidéki községi biró és tűzoltó jelenlétében az előre közölt progiamm szerint folyt le dr. Óváry elnöklete alatt. Leutazott a gyűlésre Lukács Gyula országos előadó, barsvármegyei tüzoltószövetségi elnök is. Uj tüzrendészeti felügyelők lettek Berkes Ágoston pápai parancsnok és Czeczey Nándor veszprémi tanító. A jövő évben Siófokon lesz a szövetség nagygyűlése. Délben bankett volt, melyen felköszöntőt mondott dr. Óváry elnök József főherceg védnökre, Koller alispán dr. óváryt, Szegiethy polgármester az alispánt, dr. Benkő Városlőd község érdemes jegyzőjét, Kerényi Andor főszolgabíró pedig a járási tüzrendészeti felügyelőket köszöntötte fel. Délután 3 órakor a városiődi tűzoltóság tartotta meg gyakorlatát több mint ezer ember jelenlétében és általános megelégedésre. Este táncmulatság volt, melyen az egész vidék intelligenciája részt vett s csak a reggeli órákban ért véget. — Országos vásár lesz hétfőn, a szegényház melletti vásártéren. — Sötétség. Szerdán este ismét a rendes kerékvágásba zökkent városunk. Beállott a szokásos sötétség. Az acetylén társaságnak elfogyván aprópénze, kifogyott a karbidja is, s igy városunk sötétségben maradt. Talán lojalitásból tették ezt az itt időző főherceg tiszteletére ? A polgármester a késő délutáni órákban értesült a fenyegető sötétség veszedelméről, s maga ment házalni, hogy karbidot szerezzen, de nem sikerült. így járt Steiner M. sörödés is, aki üzletről-tizletre járva, saját pénzén akart a telep részére karbidot vásárolni, de sehol sem kapott. S beállván az est, a város és üzletek acetylén nélkül maradtak. A kereskedők csakhamar bezárták üzleteiket, a vendéglősök és kávésok pedig előszedhették ismét a gyertyákat és pet- róleumos lámpáikat. iYliután Siemensék jóvoltából, a villamvilágitás egyhamar nem lesz berendezve városunkban, s igy továbbra is az acetylén társaság önkényének vagyunk kiszolgáltatva, nagyon kívánatos, hogy a városi tanács az acetylén telepet esetről-esetre abban a tekintetben ellenőrizze, van-e elegendő karbid készlete, nehogy a szerdai eset állandóvá váljék. — Megszűnt bérharc. A vásáros cipészmunkások sztrájkja 4 heti tartam után megszűnt. Eredménye, hogy a munkások 30 százalék béremelést kaptak. — Végre valahára! Évek óta folyton felhangzott a panasz a Csorda-utca és Pápai-at torkolatánál fennállott gyalázatos állapotok miatt, hol az egész Temetőhegyről és a Szegényház felől lefolyó szenyvizek adtak egymásnak találkát, s egyesültek testvéries egyetértésben és pokoli bűzben, a környék lakóinak nagy megFőüzlet: Kossuth Lajos-utca sarok (a veszprémi takarékpénztár bérpalotájában). Fióküzlet: Fő-tér. Pósa-féle könyvkereskedés mellett jgjif Ajánlja naponta frissen vágott sertéshúsait. Kifogástalan I. rendű olvasztott zsir kg. 1 kor. 60 f. Háj és vastag zsirszalonna, füstölt húsok, mindennemű kalbász- és hurka-félék. — Kitűnő zamatu sonkák. — Naponta frissen készült tormásvirsli és szalfalédé. — Különféle hideg felvágottak nagy választékban. — Elárusitás nagyban és kicsinyben. — Vidéki megrendelések lehetőleg gyorsan és pontosan eszközölte.ínek KIFOGÁSTALAN TISZTA KEZELÉS ! MÉRSÉKELT ÁRAK ! GYORS ÉS PONTOS KISZOLGÁLÁS !