Veszprémi Ellenőr, 1906 (1. évfolyam, 1-13. szám)

1906-12-30 / 13. szám

2 ev. ref. és izr. polgári, valamint a veszprémi egyik zárdabeli polgári iskolák állami seyély- ügyét is, melyekre nézve végső határidőül nov. 15-ike volt kitüzbe. A vinári községi iskolaszék, nemkülönben a pápai iparos és kereskedő tanonc iskolai fel- iigye.ő bizottságok ujjáalakitvák. Uj államsegélyben részesültek a tanitók ötödévi korpótléka címén a déghi és urkuti rk. iskolák. Iskoláink jótevői voltak a megyés püspök ur, ki szegény iskolákat a jelen tanév elején is 500 koronát meghaladó tanszerekkel ellátott és dr. Óvári Ferenc tagtársimk, ki az állami is­kolai ismétlő tanfolyamu tanulókat olvasóköny­vekkel látta el. Figyelemmel voltam az alkoholizmus elleni védelemre s az attól elrettentő oktatásra a nép­iskolákban ; figyelmeztetéseim jó hatással voltak a tanítóság szívesen fogadta a buzdítást és ipar­kodott tőle telhetőleg hatáskörében az alkoholiz­mus — mondhatnám társadalmi mételyének — ellene dolgozni; nemcsak szóban, hanem írás­ban is terjesztettem e tekintetben minden célra vezető utat és módot. Felvették társadalmi munkakörükbe az üd­vös eszmét és annak érvényesítését az újonnan szervezett szentgáli, kéttornyulaki és pápai ifjú­sági egyesületek, nemkülönben a veszprémi és pápai r. kath. legényegyletek. Lelkes tanítást, — az elrettentő példákra való hivatkozással, — teljesített a veszprémi ismétlő iskolának a veze­tője, kit iskolája látogatása alkalmából ezért nagy elismerésben is részesítettem. Egy másik esetben szigorú vizsgálatot in­dítottam a tanulók mulatsága alkalmával ta­pasztalt botrány miatt; ebben az esetben is a helység tanítója vezetett nyomra és buzgón járt kezemre, feljelentvén az esetet. Kiválíképen a veszprémi és pápai rkath. tanitók nagy gonddal figyelik az ilyetén züllésre hajlandó szegény néprétegek gyermekeinek er­kölcsét és havi tanácskozmányok gondos tár­gyává teszik e fontos társadalmi kérdést. Mint múlt évben ilyen tájban, úgy e no­vember hóban is a közokt. kormányhoz felter­jesztett jelentésemben a sok szeszgyár, pálinka- mérés korlátozását s az Ur napjának — a va­sárnapnak — általában méltóbb megünneplését s annak délutánján a bor-, sör- és pálinka-mé­rések bezáratását jeleztem e nemes célra legin­kább vezető eljárásnak. S örömmel vettem észre, hogy az e tekin­tetben kifejtett törekvéseknek mégis lesz, sőt van is mar eredménye, amennyiben a X-ik nem­zetközi alkoholizmus elleni kongressus végre­hajtó bizottságán, jelesül dr. Babarczi Schwar- czer Ottó, hires egyetemi tanár és elmegyógyász közvetítése folytán a kormány tényleg az ital­mérési és korcsmáltatási jogoknak, szóval a korcsmák felálütásának korlátozását akarja. Végül jelentem, hogy az állami és községi elemi, valamint a polgári iskolák szegénysorsu tanulóinak a tandij-mentességeket megadtam, valamint megengedtem, hogy a Szentgál köz­séghez tartozó kövesgyüri telepen egy évre tehető állításait. — Különben meglehetős nyers ember volt. — De becsületes. — A felei ügyé­vel annyira azonosította magát, hogy valóságos ellenséges indulattal viseltetett az elleniéi ügy­védje iránt. S kész volt még gorombáskodni is. — Persze a felekkel is elég sommásan járt el. Ki is dobta az egyiket-másikat. Mégis nagy tekintélye volt. — Bíztak és bízhattak is benne. A politikában is szerepelt. — Intransigens 48-as volt. A pártnak egyik alelnöke. -- Féltek tőle mint a tüztől. — Ha egyébként nem, hát azért, mert minden pártkonferentiát ő maga be­szélt agyon. Hát ezzel a veszedelmes féllel tárgyalt Ka­rácson János bátyánk egy válópert. — Javában folyt a tanuk kihallgatása. Délfelé járt az idő. És biztos kilátás volt reá, hogy estéiig nem lesz vége. Egyszer csak kicsapódik az ajtó s beront rajta a törvényszéknek akkori, igen heves tem- peramentumu elnöke. — Kollega ur! Jöjjön azonnal egy váltó ülésre sürgős elintézni valónk van. — Bocsánat méltóságos uram! Én nem mehetek. Tetszik látni, hogy el vagyok foglalva, s nem várakoztathatom a feleket, szólott János bácsi szelíden, egy oldal pillantást vetve Unger ideiglenes oktalás rendeztessék, melyet Egyed Gyula ideiglenes tanító teljesít; remélem, hogy ez alatt a pénzeskuti iskola államosításával, me­lyet ezúttal 3-ad Ízben sürgettem a közoktatásügyi m. kir. kormánynál, a tanulók iskolázása is óhaj­elintézést nyer. CSARNOK. A kérő. X. gróf egy a hetvenes években járó fiatal özvegy. Arcszine, haja, foga, mind hamis. Va­lódi csak az a lángoló vonzalom, amivel még most is viseltetik a szebbik nem iránt. Lábai már nem bírják ugyan, hanem azért mikor ko­csin sétál, vagy lóháton gyalogol, még mindig elegáns és hóditó jelenség. * Marianne 17 éves kis varrónő. Rózsás arc, korall ajk, égszínkék szemek, selyem haj, őz termet, parányi láb stb. stb. Szóval szép, mint egy tündérálom. Szép és jó. Tiz órát dolgozik naponkint, hogy beteg anyját és nyomorék test­vérkéjét, két keze munkájának keresetével fen- tartsa. Naponkint két órát gyalogol, mig a kül­város legszélső utcájában levő lakásukról mun­kaadójához s onnét hazajár. * X. gróf palotája a Kossuth-utcában van. Már korán reggel ott ül ablakánál, nagy zsöllye­székében, mert a köszvény nem hagyja aludni. Ott nézegeti a járó-kelőket monokliján át s kap­kod sziszegve, sajgó lábszáraihoz. Marianne útja mindennap ez utcán visz keresztül. X. gróf mindennap látja a szép gyer­meket, midőn télen szélben-viharban, szemejt lesütve sikamlik át a járókelők tömkelegén. Egy- egy indiszkrét szélroham meglebbenti a lányka gyapot ruháját és X. gróf látja, helyesebben sejti a parányi lábacskák folytatását. * X. gróf megbolondult. Környezete már nem bírja kiállani rigolyáit. Egy vágy uralkodik rajta, amiért fűt-fát megmozgat: kikutatni a szende kis ibolya tartózkodási helyét. Odaígéri érte minden vagyonát. Keres, kutat és minden eredménytelenül eltelt nap, csak fokozza őrült szenvedélyét. Ámde a kis ibolya jól el van rejtve. Lakását csak munkaadója tudja, az pedig nem árulja el. ❖ A pénz nagy hatalom. X. gróf titkára, aki becsületes (?) hű szolgája urának, végre kiku­tatta a kis szende rejtekhelyét. A gróf boldog. Felöltözteti magát, kocsiját parancsolja s boldog mosollyal indul a külváros egyik elhanyagolt utcája felé. A külváros egyik elhanyagolt utcájának nyomorult lakossága fényes fogatot lát megál- lani egyik szegényes ház előtt. X. gróf száll ki belőle. Rövid ideig van bent. Rósz helyen ko­_ VESZPRÉMI ELLENŐR_________ Manóra, aki torkát köszörülve, vészjóslóan emel­kedett fel az ülőhelyérői. — Ejnye! Az Aníiáját! Hát akkor mit csi­nálok? Szólt az elnök ur. De be sem várva a választ kiszaladt s bevágta az ajtót. Karácson bácsi utánna néz s nagyot szíva az ő örökös szivarjából, amit az Ehrnhoffer esztergályossal külön készíttetett hosszú csont­szopókából szívott; azt mondja az ő csendes sarcasm usával: — Hm! Hm! Mégis csak okos ember az az igazságügyminiszter! — Miért urambátyám? — Mert tudja, hogy kit köll törvényszéki I elnöknek kinevezni. Rettenetes pedáns volt. — Más asztalon, más széken, más iró eszközzé nem tudott dlgozni, mint amit megszokott. A széke támlájára egy pled volt vetve; ennélkül is rosszul érezte magát. Mikor a bpesti kir. táblához kisegítő bírónak kinevez­ték, mindezeket a regvisitumokat felvitette Buda­pestre. Sőt még egy vas levél nyomtatót is, amivel a papír szélét szokta fitirozni mikor dol­gozott. Bpesten azonban nem szeretett. Pedig szí­vesen ott tartották volna. A teremtőjét öcsém! mondotta egyszer nekem. Otthon ha végig me­gyek az utcán, legalább tudják, hogy ki vagyok. 1906. december 30. pogtatott. Azt mondták neki, a kis virágnak csak egy ára van, annak a becsületes férfinak a neve, aki érte jön. X. gróf ezt az árat drá- gállotta. * Ettől fogva a gróf nem látta Mariannet. Nem járt el többet az ablakja alatt. X. gróf egészen beteg lett. Az orvos nem tudott rajta segíteni. Pedig valamit tenni kell. Tenni! de mit? * Egy ködös téli reggelen egy férfi és egy hölgy térdel a Ferenciek templomának oltára előtt. A férfi 70 éves fiatal ember, a hölgy 17 éves madonna. Holtomiglan-holtáiglan. A pap rájuk adja az áldást. Sok szerencsét! Sok szerencsét! X. gróf meggyógyult. Elutazott egyik falusi birtokára. Ott tölti boldogan napjait szép fiatal neje mellett, akit a szellőtől, a napsugártól is óv. Szellő és napsugár nem tolakodik. Sajnos nem mondhatni ugyanezt a környékbeli fiatal mágnásokról. Alig egy pár hét és egyik négyes fogat a másikat éri X. gróf újra betegeskedni kezd. A sárgaszemü szörny üldözi. A szép grófné pedig hervad, hervad napról-napra. * — Kedves Marianne! Ön nagyon halovány. Ez a levegő nem jót tesz önnek. Nem nézhetem önnek hervadását. Elviszem önt messze fürdőre N.-be, hogy meggyógyuljon. A szép grófné ráhagyja, hogy jól van. — De kedvesem! Lássa közöttünk meg­lehetős korkülönbség van. És az bizonyos te­kintetben káros a fiatal asszonyoknál, ha idős férj mellett látják. Azért úgy gondoltam, hogy ön a íürdőidény alatt — a leányom lesz. Á leánytól jobban tartózkodnak: mert azt esetleg el is kell venni. N. fürdőben sok az előkelő vendég. A vendégkoszoru csillaga a szép magyar grófkis­asszony, aki egy hét előtt érkezett atyjával ide. A hölgyek irigylik, a férfiak bálványozzák. Különösen egy fiatal angol, akinek tiz milliója és szőke pofaszakálla van. Azt hiszem Wílsonnak hívják. * Mióta a szép magyar grófkisasszony meg­érkezett, Wilson ur csak holdvilágot eszik. Ott ólálkodik egész éjjel a grófnő ablakjai alatt. Nappal csak annak környezelében láthatni: azzal lovagol, elszórakozik, táncol és mássza a he­gyeket. Már suttognak is és kettőjük nevét sokat emlegetik együtt. * A gróf reggelijénél ül. Rossz kedvű és azon gondolkozik, hogy itt tartózkodásának idejét mentül előbb megszakítja. A komornik jelenti Mr. Wílsont. „Tessék". — Jó reggelt Uram! Bocsánat, hogy ily korán jövök. Egy sürgős kérésem van önhöz. Kérem: adja nekem nőül a leányát. — Nagy megtisztelés uram! De melyiket? Itt meg ez a sok iótifuti szépség még meg is lökdösi az embert a nagy tolongásban. A pedantériájával azonban gyakran elhá­rított olyan dolgokat, amik a törvényszékre igen kellemetlenek lettek volna. — Például, ha vala­melyik kollegája referált a tanácsülésben, ő sze­retett mindennek utánna nézni. Különösen meg­tette ezt M. A.-val, aki igen jó ember, de igen gyenge bíró volt. Egyszer az referált s mondja, hogy a vidéki alperes nem jelenvén meg a tár­gyaláson, noha a vétiv kellő időben vissza ér­kezett, az marasztalandó. — János bácsi, aki ezalatt vizsgálgatta az aktákat, nagy flegmával oda szól: No ez bajos lesz! Mert az illető meg­halt. — (Mert a vétiv ugyan kellő időben vissza érkezett, de ezt nem az alperes irta alá, hanem a jegyző jelezte rajta, hogy az illető elhunyt.) Tehát Karácson János beszélt. — Szépéig okosan érdekesen. A Deák-párt álláspontját vé­delmezte. Utánna egy baloldali szónok beszélt s megvádolta őt, — nagyon méltatlanul — hogy kortesbeszédet mondott, hangulatot akart csi­nálni. Karácson bácsi személyes kérdés címén válaszolt. Azt hiszi — úgy mond — hogy min­denki azért szólal fel, hogy a saját álláspontjá­nak hangulatot csináljon és híveket szerezzen. Ha az előtte szóló az ellenkezőt akarta elérni, hát azt felszólalásával el is érte.

Next

/
Oldalképek
Tartalom