Veszprémi Ellenőr, 1902 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1902-01-01 / 1. szám
1 oldal VESZPRÉMI ELLENŐR Az „Ország-Világ“ karácsonyi Almanachja (Katonai Almanach, az „Ország-Világ“ karácsonyi ajándéka.) Szerkesztették: dr. Váradi Antal és dr. Fáik Zsigmond. Ára 6 korona. (Az „Ország.Világ“ előfizetői ingyen kapják.) Nincs olyan ember széles ez országban, a ki a legnagyobb érdeklődéssel ne forgatná az „Ország-Világ“ ez idei karácsonyi ajándékát. A hatalmas, vaskos karácsonyi Almanach ez, melyet kiváló gonddal és Ízléssel dr. Váradi Antal és dr. Fáik Zsigmond szerkesztettek és a mely mü behatóan és népszerűén tárgyal mindent, a mi „Katonáékhoz“ tartozik. A ki valaha katona volt, annak emlékezetében kedves reminis- czencziák újulnak fel e mü olvasásakor, a ki pedig nem karddal szolgálta a királyt és a hazát, az rendkívül érdekes, szórakoztató, mulattató és oktató olvasmányt talál fel e műben. És azoknak, a kik a jövőben a katonasággal akár a szolgálat terén, akár más összeköttetések folytán bármily viszonyba lépnek, ez a Katonai Almanach pótolhatatlan útmutatással szolgál. Magában foglal ez a mü mindent, a mi katonai dolog. Nem kevesebb mint 238 olda-1 Ion ismertet meg bennünket rendkívül érdekes leírásban, számtalan képpel díszítve a közös hadsereg, a honvédség és a haditengerészet lényegével. Ez a mü legterjedelmesebb része. A, második rész a zenekedvelőkről gondoskodik, kilencz gyönyörű zenedarabot tartalmaz ez a rész, melyek mind neves zeneszerzők pompás müvei. A harmadik rész ismét stilszerü. A katonaéletből vett 15 tárczát és verset (egymagában véve is már vaskos kötetet tenne ki), azonkívül közéletünk vagy 50 jelesének a hadseregre vonatkozó autogrammját tartalmazza. Írtak bele többek között báró Fejérváry Géza és Hegedűs Sándor miniszterek is. Ez a rövid vázlata az „Ország-Világ“ pompás karácsonyi ajándékának, melyet minden előfizetője, — az is, a ki most fizet elő az „Ország-Világ“-ra — ingyen és díjmentesen kapja meg. A ki az „Ország-Világ“-ra csak egy negyedévre fizet elő 4 koronával, az is ingyen kapja meg az Almanachot, melynek egymagában 6 korona a bolti ára. A ki önmagának, vagy bárki másnak örömteljes meglepetést akar szerezni, az fizessen elő az „Ország-Világ“-ra és küldje be az előfizetését (negyedévre 4 korona, félévre 8 korona, egész évre 16 kor.) az „Ország- Világ“ kiadóhivatala czimére : Budapest, V., Hold- utcza 7. sz. A „Budapest" huszonötéves jubileuma. Ritka ünnepet ül közelebb a „Budapest“ képes politikai napilap. Fenállásának huszonötéves jubileumát. Negyedszázad az emberi életben is nagy idő. Hát még egy napilap pályafutásában, hát még nálunk ! S el kell ismerni, hogy a „Budapest“ .e hosszú negyedszázad alatt derekasan felélt meg hivatásának. Mindvégig.hü volt kitűzött 48-as programm- jához, s emellett folyvást kitűnő hjrszolgálata voit. Vezérczikkeit legtöbbnyire orsz. képviselők írják, köztük Kossuth Ferencz, a függetlenségi és 48-as párt nagynevű elnöke. Hirei frissek és megbízhatók; tárczarovata nemcsak szórakoztató, hanem tanulságos is; regényei érdekfeszitők. Újévkor a lap minden rendes előfizetője egy diszes kiadású és tartalmas naptárt kap ajándékul. Aki tehát egy megbízható s minden tekintetben kipróbált napilapot akar olvasni: annak bátren ajánlható a „Budapest,“ amelynek előfizetési ára egy hóra 2 korona, egész évre 24 korona. Az előfizetések a „Budapest“ kiadóhivatalához (Budapest, IV. kér., Sarkantyus-utcza 3. sz.) küldendők. Eötvös „Karthausi“-ja.- Irta és decz. 15-én felolvasta: Keller János k. r. tanár. A lei figyelemmel kisérte a szépirodalom jelenségeit, annak okvetlenül feltűnt, hogy manapság egy műfajnak sincs akkora kelendősége; egy se gyakorol oly vonzó, ingerlő hatást az olvasó közönségre, mjat a regény. Van is ám termékenység e téren! Nem csoda, hisz az olvasó közönség egy cseppet sem válogatós. Olyan, mint a szomjas vándor, kit eltikkasztott a nap heve ; ha forrásra bukkan, mohón neki esik; alig tudja abba hagyni, Aly mértéktelen szomjúsága. De hát baj ez a szegény szomjúság? Bajnak nem baj, de állapotnak olyan állapot, opiu erősen magán hordja a korszellem bélyegét. Úgy értem ezt a korszellemet, hogy ma már régi magyar regényíróinkat, kik az igazi magyar világot ábrázolták, akár sutba is dobhatjuk, senkinek se kellenek. Ugyan ki olvasta manapság Jósikát, Keményt, Eötvöst, Jókait! Legföllebb a tanuló ifjúság, mert belevág az irodalmi tanítás keretébe. De ez se szívesen! A nagy közönségnek Jósika unalmas, mert hosszadalmas; Kemény s Eötvös fárasztó, mert komor és mélységes. Sőt Jósika régi regényeit se tudja már megemészteni a kaviárhoz szokott olvasó- közönség. Bizonyos tiszteletteljes félelemmel tekintenek rájuk; jobban szeretik a franczia könnyűség ezémá- jával összeférczelt regényeket, a kápráztató szappan- buborékokat, a vacskos realismussal megirt iny- s érzékcsiklandó históriákat. A mai társadalmi élet reális zaja, az anyagiaknak túlzásba vitt hajhászata nem kedvez ama eszményi iránynak, mely régi magyar regény- iróinkat jellemezte. És hogy én mégis ezekből a régi magyar Írókból szemeltem ki magamnak tárgyat a felolvasáshoz : kiszemeltem pedig a legkomorabbat, a bánat, a szenvedés és fájdalom regényét, Karthausit; azt egy pár szóval megokolni tartozom. Mondhatnám, hogy én nem hódolok a közízlésnek ; hogy én meleg szeretettel csüngök a régebbi magyar irók művein; mondhatnám, hogy az én lelkemet mélyen meghatották azok az öröm- telen, bánatos hangok, melyekkel, Eötvös egy rövid élet hosszú szenvedéseit megírta, egy beteg társadalom baját, nyomorúságát feltárta. Valóságot mondanék, de mégsem ez volt az ok és czél tárgy választásomban. Az igazi ok az volt, nem akartam, hogy teljesen feledésbe menjen a művelt magyar közönség előtt ez a tanulságaiban fenséges regény. Fel akartam hívni érdeklődésüket egy jó s nemes ifjú csalódásaira, szenvedésére, kinek azért kellett elbuknia, mert legszentebb érzéseiből kivetkőzni nem tudott; mert vele született nemességét nem akarta feláldozni a megromlott társadalom előítéleteiért. Fel akartam hivni a mai társadalmi viszonyok közt figyelmüket egy olyan regényre, melyről jeles műbirálónk, Erdélyi János volt sárospataki tanár azt Írja: „hogy ez a legnemesebb idealismus; valóságos segélykiáltás az Istenhez a veszendőbe menő hit és szeretet nevében; egy panasz, mely az egeket vereesi, mondván: a hit eltűnt az emberek közül, nélküle nincs élet; egy felkiáltás a kereszténység jogai és igényei melleit; egy regény, melyben a vallás és költészet, nrp'nt két égi testvér, találkát ad egymásnak a földön ...“ így ir 'Erdélyi János e szépséges műről, melyet felolvasásom tárgyául választottam. Ne várjanak tőlem a mélyen tisztelt hallgatók egy önáló aesthetikai méltatást/vagy tanulmányt, én csak tartalmilag ismertetni, keletkezésének okát s körülményeit akarom elmondani s belőle a tanulságot levonni. Eötvös József báró ezen regényét 1839—40-ben irta. Furcsa világ volt ekkor Yiemcsak nálunk, hanem egész Európában. A jelvilágosodás, a haladás szelleme diadalt arat mindenfelé. Utat tört magának hazánk határain át gp felrázta nemzetünket. Nálunk úgy a cselekvés terére léptek a haza jobb fiai, hogy politikailag s társadalmilag átalakítsák Magyar- országot. Ezek közt a buzgó, lelkes honfiak közt találjuk Eötvös Józsefet is, kinek nemes lelkében a kor hangulata élénk visszhangra talált. Szive úgy is telve volt az emberiség szeretetével, melynek sorsát ép úgy szivén hordta, mint a kimondhatatlan terhektől elnyomottan élő jobbágyét. Egy gondolat élt benne: az emberiség boldogitása, ennek jóléte; a nélkül azonban, hogy ez á gondolat nála kosmo- polita -jelleget öltött volna. Mint sokat utazott, 1902. január 1. eszmékben s tapasztalatokban gazdag ember észrevette, hogy az egész emberiség egy nagy átalakulás előtt áll. Nagy átalanulások előestéjén pedig az emberek szivét bizonyos elégedetlenség, nyugtalan s homályos érzés fogja el, mely annál nagyobb, minél jobban érzik az átalakulásnak szükségességét. Eötvös honszerető és humánus lelkét úgy fogva tartotta a bús komorság, bizonyos aggodalom a nemzet jövője s az emberiség sorsa felett. Ezt a búskomorságot még növelték egyéni szenvedései, csalódásai. Úgy kogy 26 éves korában telve volt szive egyéni s honfi bánattal s világfájdalommal. Az emberi szív úgy van alkotva* hogy az öröm s fájdalomnak csak bizonyos fokát birja, azontúl mint a hegyi patak forrásának, ki kell ömölnie. Eötvös úgy érezte szükségét annak, hogy elmondás által szababuljon fájdalmától. így született meg Karthausi, az első magyar bölcselmi regény. Felveti ebben a költő mindazokat a kérdéseket, melyek az emberi szivet s a társadalmi életet foglakloztatják. Szembe állítja azokat a roppant ellentéteket, melyek korának átalakuló társadalmát jellemzik: a hitet és kételkedést, az aristokracziát és demokracziát, a gazdaságot és nyomort. Sötét, örömtelen vonásokkal rajzolja a kor hangutatát, a nemes törekvések eredménytelenségét, a közéletben beállott pangást, a hosszú küzdelmekben jelentkező fáradtságot. Egy érzékeny szívnek panaszos kiáltása hangzik felém ezen regényből a társadalmi élet ezer nyomora és hitványsága felett. Végül „a hiú és önző szenvedélyek harcza után mégis »érezzük a halhatatlanság fuvallatát, felsugárzik a keresztény önmegtagadás feláldozó szeretete, mely enyhít és vigasztal.“ (Gyulai.) * * * Eötvös a való életből vette az eszmét műve megírásához. Ferenczy József Eötvös életét s működését tárgyaló monographiájában találtam, hogy az egész mű összefüggésben van Eötvösnek egy francziaországi kalandjával. Itt ugyanis megtörtént vele, hogy nem kapván helyet „a királyi kocsikon“, nyerges lovat bérelt s az ország nagy részét lóháton utazta be. így jutott a félre eső Chartreux- hoz is, hol a karthausiak zárdáját akarta megtekinteni. A zárda kapujához érve két hölgyet talált ott heves vitában a kapu őrével. Az egyik hölgy fiatal és szép volt, olajszinü arczán a szenvedélyesség tükröződött, nagy fekete szemeiből fájdalom és harag sugárzott. A másik valószínűleg társal- kodónéja volt. A fiatal hölgy hevesen követelte bebocsátta- tását, a kapuőr azonban ellenkezett, minthogy a zárda kapuját nem volt szabad nőknek átlépni. A nő később zokogni kezdett, de a kapus hajthatatlan* maradt. Eötvös, kit e jelenet nagyon meghatott, a hölgy szándéka után tudakozódott s ez heves érzelem kitörések közt mondta el, hogy egy fiatal embert akarna megszabadítani, kit rut cselszövések üldöztek a zárdába; szeretné felvilágositani, hogy boldogságához semmi sem hiányzik, de nem akarják beereszteni. Eötvös megígérte, hogy a fiatal embert értesiti ittlétéről s ha lehet, ki is eszközli a zárda főnökétől találkozásukat. Fel is kereste az illetőt. Alig 23 éves, nyúlánk termetű, szellemes arcz- kifejezésü fiatal emher volt ez, kinek egész lényén az elfáradt lélek resignácziója tükröződött vissza. Eötvös elmondta neki, a mit a nő töredezett beszédéből kivehetett, de a fiatal ember értésére adta, hogy felavatása előtt nem akar kijönni a zárda kapuján és ekkép a nő csak levél utján tudathatja szándékát. Eötvös készségesen vállalkozott- a válasz átadására. A nő megköszönte lovagiasságát s alig egy negyed órányira eső házban fogadott szállást. Eötvösnek négy napig kellett várakoznia, mig a hölgy elkészült levelével. A negyedik nap kézbesíthette az egész irás csomót képező levelet az illető fiatal embernek. (Folyt köv.)
