Veszprémi Ellenőr, 1902 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1902-04-27 / 17. szám

V. évfolyam. Veszprém, 190a. április vj. 17-ik szám. Előfizetési ár: Égisz évre 12 K. (6 —) Fél évre. . 6 B (3—) jíegyed évre 3 „ (150) VESZPRÉMI Egyes szám ára 24 fillér. A lap szellemi részét il­lető közlemények k«iittli*glisi küldendők Kéziratokat nem adunk ■JXL vissza. FÜGGETLEN ÚJSÁG. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetéseket és hirdetéseket kizárólag a kiadóhivatal: Virág utcza /03. szám. fogad el. Felelős szerkesztő: VÁRKONYI DEZSŐ. Hirdetések egyezség szerint. Nyilt-tér garmond sora 30 fillér Bérmentetlen leveleket csak Ismert ksibKl fogadunk el. Gimnáziumunk. Veszprém, 1902. április 27. (Zs. J.) A kultúra iránti érzéknek alig lehet kétségbevonhatatlanabb bizonyí­téka annál az áldozatnál, amit kulturális czélokra hozunk. A müveit világ államai vetekednek egy­mással, hogy minél több és nagyobb ál­dozatot hozhassanak a kultúra oltárára. S ez igy van a felekezeteknél, városoknál, sőt egyeseknél is. Hazánk akárhány sze­gény városa mesés áldozatokat hoz kul­turális czélokra és százezer forintot meg­haladó költséggel épit és rendez be iskolákat és adja át azokat rendeltetésük­nek, akár állami, akár felekezeti jellegűek is azok. S ez igy van jól, mert az iskola bármilyen jellegű legyen is, azért mégis alapjában egy czélt szolgál: a haza jövendő polgárait vezeti be a müveit életbe. A kultúra önzetlen és elfogulatlan barátjait méltán fogta el bámulattal vegyes sajnálkozás azok láttára és hallatára, amik legutóbb városunkban a gimnáziumi torna- csarnok ügyének tárgyalása alkalmával előfordultak. Nagy fokú fogalomzavar, A „Veszprémi Ellenőr“ tárczáji Járom útját az életnek. yárom útját as életnek Fásultan, betegen. Sajog sebe a szivemnek, Köny ül a szementen. Eszembe jut gyönyörével A rég letűnt multam, Virágoktól, hogy a réten Szeretni tanultam Eszembe jut, mikor szived Szerelemben égett, S te voltál esengő hived Sámára az élet. Most is csak a múlt ád vigaszt, A múlt, egyebem nincs, Küzdők tovább, hiszen igaz: Hánynak — emléke sines / y. B. szükkebltlség és a huszadik századba nem illő vallási elfogultság azok a tünetek, melyek az ügy tárgyalása alkalmával fel­merültek. A fogalomzavar kétségtelen jele az, hogy városunk atyáinak legnagyobb része a gimnázium czéljaira hozott minden áldozatot a „piaristákénak adott aján­déknak tekinti. Mintha bizony nem a város közös kulturális czéljaira volna adva az a bi­zonyos régi kaszárnya-épület, hanenr talán örök tulajdonul kerülne a „piaristák“ kezébe! Ilyen zavaros fogalmakkal milyen bajos lehet bármely ügyet, főleg ilyen kulturális természetű ügyet ^tárgyalni! A szükeblüség legbiztosabb tünete az, hogy mig más városok, sőt szegény nagy­községek erejüket fölülmúló áldozatokat hoznak a tanügynek, addig Veszprém r. t. város atyái közt heves vita tárgyát képezheti az a kérdés, vájjon egy ötezer forint értékű telket ingyen, vagy féláron engedjenek-e át a gimnázium czéljaira? A szomszéd megyebeli Szegzárd nagyköz­ség akkor épitett és szerelt fel több mint százezer forint költséggel gimnáziumi épü­letet és adta át az államnak, mikor jöve­delmező szőlőterületét a filoxera-vész teljesen tönkretette. A jobbára parasztok­ból álló képviselőtestület, ezt mind szó nélkül megszavazta és. még nem is hány- torgatták ezt a valóban nemes és erejüket meghaladó áldozatot! Vallási elfogultság érzett ki sokaknak beszédéből és csak az hiányzott, hogy nyíltan ki nem mondották, hogy nem haj­landók ama bizonyos áldozat megtételére csak azért, mert a piaristák egyúttal katholikus papok és igy az intézet jellege is az, mert hiszen az ő vezetésük alatt áll az. Ez, mint emlitettem, nem illik a huszadik századba, amikor lépten-nyomon vallási türelmet hangoztatunk, de sajnos! Csak hangoztatunk, mert a gyakorlatban nem igen érvényesítjük. Szeretném látni azt az embert, aki bármily csekély vádat is fel tudna hozni az ellen, mintha* gim­náziumunkban a paritás elve minden fele­kezetid nem tartatnék meg egyformán. Ezt azok tudják legjobban, akik mint nem-katholikusok voltak az intézet növen­dékei. De sajnos! Közülük sokan elfeledik a multat és felekezeti szükkeblüséget Összeesküvés XVIII. Lajos franczia király alatt. — Történeti elbeszélés. — XVIII. Lajos ma ismét Francziáország királya volt. Igazán és szőszerint ma; tán csak tegnap óta, tán csak holnapig, Ki mondhatta volna meg ? Francziaország a dupla tokáju, pot- rohos és nemez-czipőt viselő köszvényes Bour­bon alatt olyan volt, mint a barometer-házikó két időjelző bábjával; az egyik időjelzőt — a körülményekhez képest — a »nagy Napóleon­nak vagy a korzikai kalandorának, a másikat — ugyancsak a körülményekhez képest — »XVIII. Lajos*-nak vágy a »kövér renyhédnek nevezték. Ma Austerlitz napja ragyogott — ek­kor a nagy Napóleon állott pompás dicsfényben az időjelző-házikó előtt és a „kövér renyhe* meghúzódott benn a házikóban, egészen hátul és nem mert moczczani se ; másnap waterloi eső zuhant az égbőf és XVIII. Lajos kövéren, egész szélességében állott künn, mig a „korzikai kalandor“ benn a házikóban durczáskodott. A világ pedig szakadatlanul figyelemmel kisérte a két időjelző-bábot, ez volt foglalkozása, hacsak véletlenül nem játszott összeesküvést. Mert az akkori időben kedves szórakozása volt ifjúnak, öregnek az összeesküvés. Mondhatni kártyajátéka volt az életnek; amolyan szórako­zás, mint minden más, csak a tétje volt néha meglehetősen magas — az életet koczkáztatták. Kinek-kinek megvolt a maga kis Összeskü- vése. A polgármesterné royalista érzelmű volt s titkos levelezést folytatott a délvidékkel, a kereskedő napoleonista volt s ha este betért a vendéglőbe, jóbarátjának, a vendéglősnek fügét mutatott, ami annyit jelentett, hogy »Éljen a császár!* (Napoleon.) Yonne megyének egy kis városkájában éppen úgy csináltak politikát, mint egész Francziaországban. De csak szép csendesen. Magányos, elrejtett, a világtól elhagyatott kis városka volt, békés polgárokkal és rossz világí­tással. Politizáltak itt, de kedélyesen, csak újság­olvasás közben. Ha az újság hirül adta, hogy a nagy császár lépett ki az időjelző-házikóból, katoiiai hangulat szállta meg őket, s ha jelentette, hogy XVIII. Lajos Párisban van, igen loyálisak voltak. Ma tehát, mint emlitettük, a tuillerákban időzött XVIII. Lajos, a méltóság, unalom és nemez-czipők konglomerátuma és egész Lermins (igy hivták a városkát) royalista volt. »Ha reánk ismernének !* mondá egy fiatal ember öreg úrhoz a »Szélkakas*-hoz czimzett szálloda egyik csinosan berendezett szobájában. »Ha megtudnák, tábornok, hogy nem vagyunk mérnökök, hanem légyottunk van itt a császár

Next

/
Oldalképek
Tartalom