Veszprémi Ellenőr, 1901 (4. évfolyam, 28-51. szám)
1901-07-21 / 29. szám
1901. julius 21. VESZPRÉMI ELLENŐR 3. oldal. rangú állásoknak betöltőit — és a restau- ráczióra készülő törvényhatósági tagokat?... Hát mindent, de mindent fel akar áldozni egy vakságban szenvedő szükkörü érdekklikk egy mindenki által került és mindenki által mélységesen gyűlölt embernek a hiúságáért és üzleti érdekeiért, amiket ő a képviselői állásnak felhasználásával szokott kielégíteni — mint ezt a Balatoni Halászati Részvénytársaság is olyan visszataszítóan mutatja! Istent, hitet, más tekintélyes uraknak jó hírét, a beléjük helyezett jó bizodalmát; az őket megillető köztiszteletet; a társadalmi békét, a város jövőjének érdekeit, a közönségnek nyugalmát, — szóval mindent fel akarnak áldozni érette? . . . Ez hát mégis csak lehetetlenség! íme ! Ez, ami nem politikai kérdés és nem elvi kérdés, hanem a személyi bizalomnak kérdésé minálunk! Hiszen itt egyhangú választás lenne, csak ezt az embert ne engednék közibünk tolakodni mégegyszer. De a patvarba! Hol is van hát egy valamire való ember, aki beállana pártelnöknek vagy a párt bármilyen féle megbízottjának ? Ugy-e kellene egy-két megyei tisztviselő, miként a múltakban ! Hanem ennek a spekulációnak betette az ajtaját a Curiai bíráskodásról szóló 1899. évi XV. t.-cz. melynek 167. §-a, mely súlyos fegyelmi vétségnek minősiti úgy az állami, mint a törvényhatósági tisztviselőkkel, nemkülönben a rendezett tanácsú városoknak polgármestereivel és rendőr- kapitányaival szemben is a pártoskodásban való olyan forma részvételt, hogy pártelnökök, pártjegyzők, vagy bármiféle megbízottak legyenek az illetők. Ergo nem liferálhat többé pártelnököt, pártjegyzőt a megyei árvaszék és nem exponálhatja magát firmaképen sem a vár- megyeháza, sem pedig a városháza a „Veszprémi Független Hírlap“ által prote- gált képviselő urnák érdekeiért. S ha mégis lesz párt, — hát tetszik tudni, hogy az kikből áll? — azokból, a kiket már megnumeráltunk odafönt a korábbi sorokban. Akik pedig odatartozni sem egyéni múltjukkal, sem a jelenben elfoglalt pozi- cziójukkal, sem a nagyközönségnek irányukban való bizalmával és szeretetével és amellett becsületes lelkiismeretükkel is ösz- szeegyeztethetőnek nem tartják: azoknak becsületes tábora lesz a másik kormánypárt, a választókerület népeinek sokadalmas többségével. A múltakban megmutatták Barczáék meg a sok pénz, a sok bor, a sok Bánffy- zsandár, a sok Veszprémi Független Hírlap, meg a képviselő által sokszor elhangoztatott egyház- és vallás-ellenes papi vagyonra utazó dikczió, hogy mit tudnak! Most megmutatja a Jog, Törvény, Igazság, — no meg á becsületes elemekből álló közönség! . . . *** Nagyvázsony megmozdult! Á múltban tiszta függetlenségi nagyvázsonyi kerület is megundorodott az ő képének jelenlegi méltatlan vise- I löjétől s a nagyvázsonyi függetlenségi párt végrehajtó bizottsága az egész kerületben — falragaszok utján — a következő felhívást intézte a kerület jóérzésü, hazafias, független választóihoz: Felhívás a nagyvázsonyi választókerület függetlenségi és 48-as Kossuth-párt szavazóihoz ! Tisztelt Polgártársak! A nagyvázsonyi választókerületben a „Függetlenségi és 48-as Kossuth-párt" lobogója ki van bontva, akinek tehát jó magyar szive és igaz hazafias érzelme van, siessen e zászló alá és segítse e szent lobogót diadalra vinni. Tisztelt Polgártársak! Mi, alulírott bizottság egy olyan szent eszme nevében bontottunk lobogót, melyet miníntézetnek igazgatóságába is csak az ő kortesei jutának. ,...... Rátérünk még erre is. De, mert most már összeállítottuk a képviselő ur leendő verthadának táborát, melybe a most felsorolt gyászvitézeken kívül valamire való ember be nem állhat: — fölvetünk egy más kérdést. Az ellentét kérdését. Azt, hogy vámosunk és társadalmunk szine-javának, — s megyei adminisztrácziónk férfiainak szabad-e oda beállani, hacsak erkölcsi öngyilkosságot nem akarnak elkövetni? Elképzelhető-e, hogy köztiszteletben és közbecsülésben álló és közbizalommal környezett és népszerűsége miatt mindenütt egyformán kedvelt Rainpfecht Antal beálljon egy pártba, egy táborba a felsoroltakkal ? . . . Elképzelhető-e, hogy csak egyetlen püspökségi, vagy káptalani ur beálljon annak az embernek táborába, akinek 96-ban viselt dolgait annyiszor és fentebb is megjellemeztük, — és megszellőztetni meg nem szűnünk, mig tőle a közélet meg nem tisztul minálunk ?! Elképzelhető-e egy Csapó Kálmán ennek az embernek a táborában, akinek főkortese Barcza Kálmán volt mindvégig ? Elképzelhető-e Csapó Kálmán ebben a táborban, mikor ugyanezen ember ellen küzdelemkészen állott ő 1896-ban az egyesült ellenzéknek élére ? Hiszen a megyei ügyészi állásnak a presztízse véget érne egyszerre s a nép mit hinne mást, — habár tévesen is, — mint csak azt, hogy a megyei ügyész megint csak ott halad elődjének nyomán ! Hát szabad egy közgyülölt embernek a kedyéért ilyen dilemmába és ilyen ellentétbe hozni a főpapságot és az Istenfélő népet ? . . . A város szine-javát és a benn megbízó közönséget ? . . . A megyei elsőahogy eddig szeretted, szófogadó, de örökké szomorú lányodat: Erzsit. Boszankodott az apa leánya levelén — meg Is sajdult a szive — de határozatához hű maradt'. Tudott ő már Erzsikéjének vőlegényt, daliás alakú nemes, gazdag ember, kit már Erzsiké születésénél szemelt ki vejéül. Ezen tervét akarta megvalósítva látni és azon gondolkozott éjjel-nappal, mikép lehetne rövid idő alatt kivihető e szép álomképe. Mert azt határozottan tudta magában, hogyha csak egyszer főkötő alatt lesz gyermeke, majd beletörődik sorsába, majd megszereti férjét, ha vőlegényét nem is szerette, majd tetszik neki a falusi élet, saját hintáján járni, lovagolni, az erdőben kóborolni, a mezőket bújni és a természetet csodálni. Mindig ideális hajlammal birt Erzsiké, e tulajdonsága igy még kevésbbé fogja cserben hagyni. Tehát csak utat-módot kell keresni, gyermekét engedelmességre bimi, a többi majd jön magától. Erzsiké nagysám bizony nem soká maradt pártában; hej csalfa a lány mind a hány van 1 JJgy-e, hogy elkápráztatta szemét a nagy urimód, ügy-e jó gazdagnak, előkelőnek mindenkitől megi- rigyeltnek lenni ? Ugye jobb igy urizálni, parancsolgatni, lába előtt fetrengeni látni a sokbámulót, kezeit boldog s boldogtalantól csókoltatni, tudni, hogy kezemben a hatalom, a pénz, a gazdaság! Ah! Erzsiké nagysám! és élni in dulci jubilo, nem I törődve még azzal a földi halandóval sem, ki egykor második én-je, jobbik oldala, egyetlen boldogsága volt . . . Igaz — persze egy közönséges, egyszerű ember, nem mutathat föl kincseket, nem vihetné feleségét négy telivérlovas hinntón mutogatni, nem verhetné büszkén mellét: nézzétek itt van ez asz- szony; látjátok ez az enyém, kizárólagos tulajdonom Isten és ember előtt. Ezt én kincseimmel, gazdagságommal, vagyonommal hódítottam meg. Nem vagyok neki vén, pedig ő bimbó, én egy zörgő haraszt, de melodikus a zörgésem, hiszen tiszta dallamos az aranyok pengése, fiatalítanak a bankók, a birtokok, a jószágaim! Oh nem félek tőletek ti imádók, kik körülrajongjátok feleségemet, nem félek senkitől, hisz ő hozzám van lánczolva rubinttal kivert aranylánczczal, ő nem tud szabadulni, de nem is akar. Hisz megvan mindene; palotája, kényelme vagyona „fiatal“ szerető férje ki minden ölelésért ezüstöt, minden csójákért aranyat ád. Becsapta Erzsi nagysám büszkén Bandi előtt a nagy szárnyas-ajtót, utána vetett egy lesújtó pillantást és halotthalványan minden izében remegve, visszahúzódott termeibe. Oh, mily boldogtalan teremtés ő! Egy éves házas, életének tavaszán irigyelt, gazdag, szép, mint egy madonna és mégis boldogtalan. Boldogtalanabb, mint a legutolsó koldus, szerennsétlenebb, mint a legelhagyottabb teremtés 1 Pedig van ura, vannak szülei! Mit ér gazdagság, vagyon, rang, ha nincs meg a szerelem, a nyugalom, az egyetértés ? 1 Boldogabb lenne egy nádfedelü kunyhóban, gazdagabbnak érezné magát egy szerető és szere* tett férj oldalán — de késői Igaza van Bandinak. Hozzá van lánczolva ahhoz az emberhez oly szorosan, oly erős lánczczal, hogy azt széttépni ő neki elég ereje nincsen. — És Báni! Ő! a leit még most is úgy szeret, a kit még nem szűnt meg szeretni soha, a ki még most is második én-je, jobbik oldala, egyetlen boldogsága, ő is még szereti. Ez a tudat, ez az érzés, ez megőrjíti, ez eszét veszi. — De mit tegyen! És kivonul termeiből és lesuhan a márványlépcsőn a kastély egy árnyas fasorán végig a kis Erzsi-kápolnába és imazsámolyára ereszkedve, nedves szemeit égnek emelve, zokogástól fuldokolva rebegi százszor és ezerszer: „És ne vigy minket a kisértetbel" „Hát te is Erzsi! ?“ És karjaival Erzsi derekát átfonva, ajkaival égő ajkait keresve súgja Bandi örömittasan: „De szabadíts meg a gonosztól!* —
