Veszprémi Ellenőr, 1901 (4. évfolyam, 28-51. szám)
1901-08-17 / 33. szám
VESZPRÉMI ELLENŐR manővereikbe, — még pedig oly módon, 2. oldal. Mert Fenyvesi — bár sok hóbortosságra és intrikára képes, ilyen nyilatkozatot soha seholsem tehetett komolyan. Mert Fenyvesi Ferenczet a viszonyokkal sokkal is jobban ismerősnek véljük, sőt tudjuk is, semhogy ilyen nyilatkozatot — pláne a nyilvánosság elé szántan — megtett volna csak egyszer is. Mert Fenyvesi Ferenczről fel kell tételeznünk, de nem is vonjuk kétségbe, hogy ő a miszterelnök személye iránt — már csupa kénytelenségből is — sokkal is nagyobb tisztelettel és becsüléssel viseltetik, sem minthogy annak magas állást betöltő személyiségét lerántaná és meghurczolná Szabó Imre ur korteskedésének piszkos sarában. És mindenek fölött, mert Fenyvesi Ferenczet sokkal is okosabb embernek véli a világ is, sem minthogy e vélelem kocz- káztatásával ilyen uton-módon remélné ő maga is megmenthetni Szabó Imre ur részére a már elveszettnek mondható, bizton annak mondható mandátumot! Van Magyarországban igen sok kerület. Ha a miniszterelnök ur Szabó Imre ur nélkül épenséggel nem tudna kormányozni,— akkor találhat számára kerületet nélkülünk is eleget. De reánk, akik őt ismerjük, föloktrojálni sohasem fogja, — már csak azért sem : mert ismerjük. — Nem azért foglalkozunk csak röviden is ezzel a „Veszprém Vármegye “-beli humbuggal, mintha a Miniszterelnök a mi védelmünkre szorulna e rágalom ellen; és nem is azért, mintha közönségünk nélkülünk is tisztán nem látná az ilyen rága- iomnak gonoszságát is, de vastag ostobaságát is egyúttal; hanem megírtuk ezt jellemzéséül a helyzetnek, melyben magukat az p-szabadelvüek érezik, — midőn már azt sem tartják elkerülhetőnek, hogy a miniszterelnök személyét vonják be kortes hogy azzal közönségünket megfélemlíteni igyekezzenek. Elő tehát a bizonyítékokkal! Kinek és mikor mondotta Széli Kálmán, hogy ő még egy ilyen Szabó Imre féle emberre is súlyt helyez ?! Elő a bizonyítékokkal, kinek mondotta ugyan ezt Fenyvesi Ferencz akár a miniszterelnök nevében, — akár csak a miniszterelnök felől ? Mert mig ennek a bizonyítékait nem látjuk, addig abban a közleményben nem látunk egyebet, mint a közönségnek becsapására irányzott taktikát, amely taktika annál szennyesebb, minél magasabb állású személyiségek vannak megrágalmazva általa! Szabó Imre részéről a szennyes taktikát megszoktuk ugyan, — mert 1896-ban a Veszprémi Független Hírlap utján szennyes- kedett, — de hogy magát a miniszter- elnököt is belerántani igyekezzék a maga sarába, — és annak személyével próbálja itt a népeket presszionálni: a taktikának ez a módja vadonat uj! Nos, hát mi fogunk gondoskodni róla, hogy tudja meg a Miniszterelnök ur, akit az egész világ tiszta, becsületes puritán embernek ismer: miszerint akadt egy ember, aki az ő személyének hirbehozásával törekszik magának mandátumot kierőszakolni — de az itteni népet föl is lázitani — a kormány ellen. Mert ha népünk ezt a hazugságot csakugyan elhinné, akkor egy óráig sem maradna meg eddigi példás nyugalmában, amit épen a Szabó Imre féle emberektől való legközelebbi biztos megszabadulás I általános és biztos reményének köszönhetünk. Gonoszabb lázitó egy becsületes kormány-elnök ellen senkisem lehetne nálunk mint az, a ki a kormány-elnököt Szabó j gyászlevél és nem sejti senki halálának valódi okát. Hogy is sejthetnék, meg vannak róla győződve, hogy szivszélhüdés érte. Édes, rózsaszínű fényben úszó, kéjes fészekben vagyunk. A jegesmedvebőr, mely egy kis pamla- got takarva az egész szobát beteríti vakitó fehérségével oly nagy ellentét a vérpiros bútorhoz, melynek arany hímzett virágai száz és százféle színben ragyognak az ablakon beszűrődő holdsugarak ezüstös fényében. Puha, illatos, simulékony, barátságos itt minden. A rózsaszínű márványkandallón a sok csecse-becse, a velenczei ámpolna, az alacsony apró bútorok furcsa rendezése, a halmaz párnácska egy zúgban egymásra rakva, a kis mahagóni miniatűr iróasztalocska, a falon függő képek, minden, minden egy fiatal asszony szeszélyes finom ízlésre vall. — És beszélnek a bútorok. Az íróasztal előtt álló mahagóniszék. — Emlékeztek-e testvéreim, mikor ő először jött, mily félénk tartózkodó volt, alig hogy beszélt és ideült, hogy minél távolabb legyen úrnőnktől. — De mily idegesen kapkodott minden szál hajamhoz és hogy tépte füleimet. — szól a fehér medve — tudom, hogy azért tette, mert nem birt magával. Folyton simogatta fejemet, azt hihette az ő fejét czirógatja. Oh, én ismerem a nőket! — Na, már tudod az nem igaz, — beszél az ámpolna — még fényes nappal volt, már is fel- gyujtatott, hogy csak teljes világosság legyen körülötte, mert nem akart vele sötétben maradni. — Na na, — mondja az Íróasztal — hisz az a baj, te rövidlátó! — Nem bízott magában, azért félt a sötéttől. Bezzeg most már nem félt tőle. ugye, hogy most hatszor is kiküldte az alkalmatlankodó komornát, hogy ne zaklassa mindig, majd csenget ha világosságot akar, ő szeret félhomályban ülni. — Szeret, persze hogy szeret, de nem ám egyedül! — Hát szó, a mi szó, ebben neked kell igazságot adnom — szól a pamlag — utóbbi Időben mindkésőbb és később gyujtatta fel az ámpolnatestvért, mert annak a világításában sem tűrte, hogy ő is ide üljön hozzá. Persze a sötétben nem tudták, hogy bűn a csókjuk, nem látták, hogy kárhozat az ölelésük. — Rám borult sírni — szól egy égszínkék selyempárnácska, — a midőn ő azt mondta, hogy nem jön többé, nem akarja a férjet saját házában csalni. Nem jön addig, mig teljesen magáénak nem mondhatja úrnőnket és a meddig úrnőnk puha tolláim közé rejtette szőke fejecskéjét, addig ő kiosont. Szegény asszony, de keservesen zokogott, majd megszakadt érte a szivem. — Oh, de igen gyorsan vigasztalódott, — mondja a kötekedni vágyó iróasztalocska — előImre ur protektorának tüntetné föl a mandátum vadászat idejében. Mire közönségünk e sorokat olvassa, addigra a miniszterelnök tudni fogja, hogy őt a „ Veszprém-Vármegyében “ Szabó Imre ur alaposan megrágalmaztatta legutóbb. Igenis tudni fogja! Majd meglátjuk azután, hogy van-e vagy nincs-e bizonyítéka a „Veszprém-Vár- megyének“, — ami előbb a „Veszprémi Független Hírlap" néven existált — arra, amit a miniszterelnök szemelye felől elmondani merészelt. Mi pedig nem kétkedünk abban, hogy bizonyítékot soha sem fogjuk meglátni. Azért merjük bátran állítani, hogy az a közlemény piszkos kortes fogásnál — és a miniszterelnök személye elleni orvtámadásnál nem volt egyéb. E mellett oktalanság is vaía a legnagyobb mértékben. Mert a mi közönségünk sokkal is magasabb fokán áll az intelligencziának, mintsem hogy ilyesmit vele csak egy pillanatra is el lehetne hitetni. De az ilyen erőszakos presszió ellen az önérzet is annál inkább felébred minden valamire való emberben. Ilyen tapintatlanságra csak Szabó Imre ur képes. Kívüle más senki sem. . . . Quem Deus perdere vult imprius dementat! ______________ 1901. augusztus 18. Ves zprém, 1901. augusztus 10. * * * A „koronás“ képviselő- jelölt. A nagyvázsonyi kerület „ forrón szeretett“ jelenlegi képviselője nem bir megválni szeretett híveitől (talán még sok a fosztogatni való a kerületben), s inkább odadobja a zsíros takarékpénztári ügyészséget — értéktelen becsületszavát, hogy mandátumot többé nem vállal, nem is számítva : és szokott vakondok módjára csendben, alattomban szövögeti utálatos hálóit. szedett fiókjaimból illatosnál illatosabb levélpapírt és szörnyűbbnél szörnyűbb dolgokat irt reá. Meg is borzongott néhányszor, a mig a levelet végig irta, orczáin az égő piros gyakran váltakozott a holtak szinével, a haja is, mintha égnek meredne, egyre simította, egyre húzta a halántékára, vagy talán annak erős lüktetését akarta eltakarni. Jha, nem kis dolgot forralt agyában! — Hej, az asszony mégis csak furcsa teremtése az Istennek, — szól a tükör — alig hogy átadta a komornyiknak azt a nagyjelentésü levelet, odajött hozzám és igazgatta összeborzolt hajfürtjeit, meglocsolta illatos vízzel halántékait, aztán mosolyra illesztve száját, tutott.ki á szobából. — Mit is kelle megérnünk, édes testvéreim! sóhajt a kandalló — hogy éppen reánk bízták e szörnyű titkot. Persze, emberek a mi nyelvünket meg nem értik és igy titok marad mindörökké. Kis üveg franczia pezsgő, hogy mámoros legyen az elme, hogy dadogó legyen a beszéd, egy kis adag fehér por és egy embernek vége! Ki is merne kétkedni, ki is merné mondani, hogy a nagyasszony gyilkolt, hogy nem szélhüdés érte azt az egészséges, jó embert. Egy órát éjfél után ütötte el a toronyóra és néma lett a boudoirban minden.
