Veszprémi Ellenőr, 1901 (4. évfolyam, 28-51. szám)
1901-11-06 / 44. szám
Előfizetési ár: VESZPRÉMI Egész évre . 12 K. (6. —) Fél évre . • 6 „ (3. -) Negyed évre • 3 I (1.50) Egyes szám ára 24 fillér. FÜGGETLEN ÚJSÁG. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkeszMegjelenik minden vasárnap. ____ r BÚ TOR VE1SZ L1POT bútor-raktárában kaphatók, "»o Veszprém, főtér. Előfizetéseket és hirdetéseket kizárólag a kiadóhivatal: Virág utcza 103. szám, fogad el. Hirdetések egyezség szerint. Nyilt-tér garmond sora 30 fillér Bérmentetlen leveleket csak ismert kézből fogadunk el. a neve s a hivő meglátja benne az ő kedveseit, kiktől a halál elszakította. Libbennek és beszélnek az árnyak, látja és érinti őket a vallásos ember, aki halottak estéjén kimegy a temetőbe s áhítatba merül a kedves halottak sírjánál. Jó igy egy estére kimenekülni az élet profán zavarából, á lét szenvedélyes küzdelmeiből, ide az abszolút nyugalom helyére; letérdelni egy sir mellé, könynyet ejteni és elmélkedni: aki idelent fekszik csak megelőzött engem, majd ide fekszem én is . . Id'e fekszem és jó lesz nekem, mert nem fog fájni semmi és nem fog bántani senki. r Es majd az én síromhoz is kijönnek halottak estéjén azok, akik szerettek engem, tüzeket lobogtatnak a sírom fölött és elmélkednek úgy mint én most, aki meg fogok halni, amint hogy meg fog halni mindenki aki él . . . 0 emberi hiúság, gőg és nagyravágyás, mivé törpültök a temető egyszerű fakeresztje előtt! Zug-bug a szél az őszi esőktől áztatott temetők felett és harsogja szakadatlanul az elmúlás méla danáját. A <ozva az orvos. — Egyszer aztán nagy boldogan ön ám és dicsekszik vele, hogy végre valahára reá tudta beszélni Bellát, hogy menjen üdülni, Elküldte Ostendebe. Ott vig az élet, magd elszórakozik ott, majd cserben hagyják phantazmagóriái. Ott senki sem ér reá búsulni, sírni, zokogni. A remek vidék, a gyönyörű hely és a felséges tenger meghozza betegének a gyógyító irt. Még csomagolni is segített a jó, öreg doktor bácsi, a körúti jegyet is meghozatta neki, de már utón is van patiense, egy megbízható társalkodónő kíséretében. . Úgy szerettem nézni a doktorka ragyogó ar- czát. Oly boldog, hogy betege megfogadta tanácsát és mindenfelé beszéli, hogy majd meglássák, mily egészségesen tér vissza Magyarné, mily viruló,' mily szép, mily kedves lesz ismét, ép olyan mint hat hónappal ezelőtt volt. És hogy a meglepődés még nagyobb legyen, szánakozva meséli, hogy szegény asszony hogy néz ki, mily sovány, sárga és nyúlánk. Vörösre strt szemei a sok könytől szinte befakultak és egy perezre sem szűnő bánata, azt a hatást gyakorolja ö reá, mintha ez asszony lenne az örökké való fájdalom élő symboluma. régi dal a temető dala és mindig uj í marad! v . > Feltámadunk! Ez van ráírva a temetők i kapuira. Rejtelmes, nagyszerű mondás. Aki i megérti, aki átérzi, annak nem keserű gyász i helye a temető, az a magasztos átváltozás > templomát látja benne. A hivő virágot szakit a sírról és azt kebelébe tűzi. De jaj a \ hitetlennek! Az ne menjen ki halottak nap- < ján a temetőbe. A mécsesek szelíd világa 1 nem gyújt fényt az ő lelkében, a siratok < könnyét ő meg nem érti, a temető magasz- < tos hangulatai őt meg nem szállják. Po- ] gány idegen ő temetőben éppen úgy, mint i a templomban. A lét sivárságát halottak ’ napján kétszeresen érzi a hitetlen, aki el- : dobta magától a világ jövőjét, vigasztalan és dekodens pozivitásért. 0, megszűnik a (tudomány ott, a hol a sir kezdődik s aki tudással akar behatolni a sírok rejtelmeibe, az elveszíti az Istent. De enyhül és boldogul hatottak napján a lélek, mely hinni tud. A sírokon lobogó lángok, mintha belevilágítanának ebbe a megmérhetetlen éjszakába, melynek túlvilág dalmábarí a földet rágta. Vörösre sirt szemeiből a könyeket fel sem szárította, csak hagyta patakzani és hullani halvány fehér orczáin végig. Néha- néha mintha az őrület akarná behálózni elméjét, a sírkőbe ütötte, verte fejét, rázta a keresztet és sikított féktelen bánatában, aztán fejéhez, kapott, egy nagyot sóhajtott és kétségbe esett hangon jajgatta a szélbe: de úgyis vége mindennek! eltemettem, elsirattam az egyiket; elvesztettem, elzokogtam a másikat és mégis ügy fáj, de úgy fáj! Jaj nekem! így megy ez hórol-hóra mindig egyformán, így kezdődik és imigy végződik sirkerti látogatása. Utána beteg lesz, mindig betegebb és betegebb. Orvosa fejcsóválva mondta sokszor, hogy sok asszonyt gyógykezelt, sok özvegyet ismer, de ilyet csak egyet. Számtalanszor kéri, hogy szüntesse be sirkerti látogatásait, mert ezek nagy ártalmára vannak, tönkre teszik idegeit, lecsigázzák egész valóját és a vége igen szomorú lesz. Meg' is Ígéri neki, hogy szót fogad és nem mén ki többé a pusztulás helyére, de másik hónapban csak megint ismétlődik a komédia, azaz dráma; — Ha ez igy folytatódik, elpusztul az az asszony, vagy beleőrül mert ha vasból volna is idegrendszere, e gyakori lelkirázkódtatás azt is aláásná — mondja sajnálHalottak napjára. Veszprém, 1901. nov. 2. Emlékezés napja, halottak siratása, sírok megnyílása! A kicsi dombok fölött, melyek végtelen messzeségbe vitték tőlünk azt, aki élt és szeretett, mi élők magunkba szállunk és elmélkedünk a földi események múlandóságáról. Lett légyen az élet bármilyen örvényekkel és keserűségekkel telve, fenékig ürítettük bár a boldogság poharát: minden egyre megy az élet végén; megnyílik a sir és mi belebukunk megmérhetetlen mélységeibe. Szomorú a temető a boldogoknak, enyhületes azoknak, akiken végigszáguldott a sors rohanó szekere. Vegyes érzések dúlnak a tömeg szivében, mely halottak napján a temetők utjain tolong. A múlandóság érzete megragadja a sziveket s mig a gazdagok, a fiatalok, a boldogok szorongó szívvel nézik a fényt, mely a sírok mécseiből árad, addig a szegények, az öregek, a szerencsétlenek megnyugvással járnak-kelnek a halottak városrészében. Itt, itt vége szakad mindennek, A „Veszprémi Ellenőr“ tárczája. Az özvegy. — A „Veszprémi Ellenőr“ eredeti tárczája. — Irta: Mayer-Kadélburg Beatrice. Özvegy vágyok, özvegy, Szomorú kis örvegy, De a csókot elfeledni Sohasem tudom Biz igy járt, Magyar Jánosné, született Kállay Bella is. Meghalt az ura, mi gyakori, de mind annyiszor szomorú eset. Elsiratta annak rendje és módja szerint. Szép temetést is rendezett számára és betartotta mindenképen az özvegyi mély gyászt. Már hat hónapja és még alig látták az utczán, akkor is sűrűn elfátyolnzva azzal a szomorú, komor fekete crépa-el, úgy, hogy arczát azóta sem nézhette senki, csak megnyúlt termetén vették észre, sok szívfájdalma, sok nehéz órája lehetett. Minden hónapban csak egyszer sétált ki a temetőbe, de akkor délestig ott sirt és jajgatott szivszaggatón ura hantja mellett. Hol felvetette fejét és összekulcsolt kézzel Istenhez rimánkodott hol meg lehanyatlott a sir zöld pázsitjába és fáj-
