Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1887 (13. évfolyam, 3-52. szám)

1887-10-16 / 42. szám

Zunkcsik József 1 frt, Síelmájer Vilmos 2 írt, Hortovánvi Ödön 30 kr, Garay Jónef 50 kr, Kaksányi Eszter 1 frt, Bauer János czipész 80 kr, Husvéth Antal 4 frt, Molnár István 1 frt, Kotfischer Pálné 30 kr, Szélessy József l frt, Kövesi Zsigmond I frt, dr. Kerényi Károly 5 frt, özvegy Grófcsiknó 50 kr, Horváth Sándor czipész 50 kr, Kecskeméti N, 1 frt, Reviczky Ambróné 30 frt, Stein György 1 frt, Farkas Lajosné 1 frt, Kürti Károly 2 frt, ösv. Gibitzné

1 frt, Fricz Paula 30 kr, Láng Alajos 50 kr, Keresztes Pál

2 frt, Perónyi Sándor 30 kr, Halász Péter 2 frt, özvegy Horváth Gáborné 20 kr, Acs Károlyné l frt, Vartók 20 kr, Beesák Ferencz 3 frt, Kevelánt Pál 40 kr, N. N. 50 kr, Nagy Lajosné 1 frt, Szemereyné 50 kr, Fojt 1 frt, Megyesi nővérek 1 frt, Blumenfeld 50 kr, Breuer 40 kr, özvegy Pálfiná 1 frt, özv. Huszárné 30 kr, Stengerné 20 kr, özv. Keresztes Gáborné 1 frt, Leinikker Lipót l frt, Biró nővérek 40 kr, özv. Dékánná 30 kr, Viszt N. 10 kr, Szabó Károly 20 kr, Keresztes Lajos 1 frt, Csekőné 20 kr, Gergely kisasszony 20 kr, Búzás Károly 40 kr, Kősa István 60 kr, Szőtzi N. 50 kr, Sáringer Mihály 20 kr, Jezernitzkiné 10 kr, Sánta Mihály 50 kr, Márton Imráné 70 kr, Deli István 1 frt, N. N, 50 kr, Csonka István 3 frt, Veisz Jakab

3 frt, Kovács István ács 2 frt, Szupits N. I frt, Jáger Mihály 50 kr, ör. Kapoch Sándor 5 frt, Bothauser Salamon gyüjtöivén 1 frt 50 kr, özv. Kontásné 20 kr, N. N. 20 kr, Götzenberger Alajos 60 kr, Hak Kis Rozália 1 frt, Lang József 50 kr, Sándor Dezsöné 1 frt, Pribék Móricz 1 frt, Ludvig Kálmán 1 frt, Gihári 30 kr, Gihári Etti 20 kr, Császár Mihály 20 kr, N. N, 10 kr, Szegleti 1 frt, Mitter- maher Irma 1 frt, Popladek 1 frt, Bossányi 1 frt, Valaki 1 frt, N. N. 10 kr, N. N. 2 frt, Pongrácz Jenőné 1 frt, Lampert Sándor 1 frt, Jenőfi Ferencz 1 frt, Ruttner Sándor 40 kr, Csikász 10 frt, Major Béla 30 frt, Husvéth Gábor 20 kr, Bártusek László 20 kr, Tűm Antal 30 kr, Hávell Béla 20 kr, N. N. 10 kr, N. N. 10 kr, Szász Ferencz 50 kr, Moharos Kálmán 50 kr, Tóth N. 10 kr, Vargyas Sándor 20 kr, Baki N. 10 kr, Kenyeres Benő 10 kr, ifj. Komjáthy D. (B.-Füred) ,10 kr, Simon Tobak István 20 kr, Horváth N, 10 kr. — Összesen 238 frt 60 kr.

(Folytatása következik.)

T A N ü G Y.

Gimnázium. Reáliskola.

A „Nemzet'-ben nemrég Dr. Bankó Vilmos e czimen igen érdekes czikket közölt, melyben jelen korunk viszonyaira való tekintettel világosan tárgyalja ezen középiskolák tanrendszerének a fiatal agy fegyelmezésére, önállóvá tételére irányzott hatását.

Ezen intézetek tananyaga tudvalevőleg abban különbözik, hogy, mig a gimnáziumban főkép az ó-classikus nyelvekre és ezek irodalmára fektettetik a fősuly, addig a reáliskolákban inkább a modern nyelvek és természettudományok képezik a tanítás magvát, s mig így az elsőben inkább a szellem és kedély találja táplálékát, az utóbbi első sorban a létért való közdelem nagy törvényére van tekintettel, a szükséges és hasznos életismeretek megszerzése kőről.

Ha elgondolja az ember, minő nehézségekkel jár a szülő részéről zsenge korú gyermekeik számára oly iskolát választani, melyben jövő életpályájuk quasi előre kell, hogy meghatároztassék, oly időben, a mikor az ifjú egyéni hajlamai még annyira nincsenek kifejlődve, hogy a neki megfelelő hivatásra kellőképen utalhatna, és a mikor majdnem lehetetlen fölismerni benne azon szellemi képességet, mely ezen egész életére kiható választásra némi alapot szolgáltatna: könnyen be fogják látni, mikép valóságos koczkázat e választás s hogy sok esetben csak később, akkor, mikor már változtatni a dolgon nem lehet, szokott úgy a szülő, mint a gyermek arra a fájdalmas tudatra ébredni, nogy nem helyes utón járnak. Visszalépni és újra kezdeni ilyenkor késő már s folytatni a helytelen irányt, kierőszakolni az eredményt örömtelenül, csupán csak a kényszer bénító hatása alatt, vajmi szomorú dolog.

Ezen fontos ügynek helyes eldöntése mindaddig nehéznek, sőt lehetetlennek ismertetett fel, mig a kétrendbeli középiskola érvényben levő tanrendszere és az ennek alapján kötelezőleg kimondott életpályák gyökeres átalakulást nem szenvednek. Mig t. i. ki nem lesz mondva, hogy a középAkár csak azt mondtam volna: »Legyen áldva a te végtelen kegyességed, Uram 1 •

Ő tovább is félénken:

— Kegyedben kisasszony ! Ilyen képet festettem magam elé, mikor a kolostor magas falait mérlegeltem.

Én: Hát ön bókokat mondani tette meg ezt a merész útat, mely egy uj Verne-regény tárgyául szolgálhatna: .Voyage sur le mur.'

— Ez nem bók kisasszony. Kegyed valósággal bájos ebben a fehér ruhában s ez a kék atlasz-öv határozottan elragadó.

— De az Istenért, Uram 1 Távozzék ebből a kertből, mert a sororok minden perczben lejöhetnek.

— Oh! Hiszen itt elég hely van, a hova elbújhat egy ember. Ne üldözzön el kisasszony. Hiszen a Kegyed érdekében közeledtem.

— Én rajtam már mi sem segíthet többé. Éa száműzve vagyok ebbe a magányba és itt fogok keseregni, mig meghalok.

— Ne beszéljen így kisasszony, mert nekem fájdalmat okoz.

— És én határozottan meghalok itt, Uram!

— Oh! ilyen rosszul nem áll még a dolog. Majd kigondolunk valamit, hogy Kegyed életben maradjon.

— Nem fog sikerülni. Én érzem, hogy sohasem távozom ebből a kolostorból.

— De bizzék bennem kisasszony. Én fájdalmában élénk részt veszek. Hiszen magam is csaknem hasonló sorban szenvedek.

— Hogyan ? Talán önnek szintén rossz a modora s most valami barátkolostorba akarják betenni fráternek?

— Nem, kisasszony, Kegyedet üldözik a szülői s egy kolostorba zárják. Az én sorsom épen elen- kező. Engem agyonkinoznak a szeretetükkel.

— Hogyan?

— Oh í az valami rémítő, kisasszony. Véletlenül egyetlen fiú vagyok a családomban. Szülőim, öregatyám mindenben a kedvemet keresik. Az egész rokonság úgy vigyáz reám, mint a szemefényére. Budapesten társalgót tartanak számomra, a ki mlniskolák érettségije egyenértékű s ugyanazon jogokra igényt nyújtók a további haladásra, mig az összekötő kapocs az eddig ellentétesen működő intézetek között meg nem lesz adva, addig sehogy Bem fog ezen fontos társadalmi kérdés helyesen és az általános kívánalomnak megfelelően megoldva lenni.

Belátták ezt az intéző körök már régen, de nem tettek semmit, mivelhogy ezen tarthatatlan állapot bizonyos tekintetben valóságos nemzetközi kérdést képezett s egyoldalú elintézést koczkáztatni egy állam sem mert.

Két évvel ezelőtt történt meg az első lépés, akkor t. i. mikor Albion messze tájáról hangzott felénk a felhívás: váljon szabad-e tovább is ragaszkodnunk az ó-classzicitáshoz a modern élet követelményeivel szemben?

Az ismeretlen szerző szellemesen fejtegetvén e kérdést, oda jut vala, hogy Ja gimnázium tantervét meg kell változtatni, belőle minden ósdit és elavultat kiküszöbölni és úgy reformálni, hogy a humaniórák rovására a praktikus tudományok taníttassanak.

Ezen váratlan fellépés nagy mozgalmat idézett elő világszerte. Be kellett mindenek előtt vallani azt, hogy e kérdés elég érett az elintézésre s hogy-, mielőbb hozzá kell látni az iskolareformhoz. De részint a megszokottság, részint a reform milyenségére fenforgó nézetkülönbség ezen elvi kérdés gyors eldöntését megnehezíté. Egyszer nagyon panaszkodtak, hogy az úgynevezett humaniórák elhanyagolása által csak a nyers materialismus polypkar- jai közé hajtatnék a már úgyis túlságos önérdekhajszában fetrengő, lelkesedést épen nem ismerő nemzedék, másrészt meg tűrhetetlennek és zsarnokinak mondották az ifjúságot inpractikus, szellemtúlterhelő ismeretekkel kínozni, a mi nemcsak, hogy semmi haszonnal nem jár, de egyenest káros is, mert a drága időt elvesztegeti, a helyett, hogy kellően előkészítené, az ifjúságot az élet actualis viszonyaira.

És ezen ellentétes nézetek vitatása közben felhangzott az egyetemi körök azon panasza, hogy az egyetemre lépő abituriensek nem hoznak elég készültséget a magasabb tudományok előadásaihoz. Sőt legközelebb Gautsch osztrák cultus miniszter egyenesen azt követelte a törvényhozástól, hogy a gimnáziumi oktatás idejét egy évvel toldja meg, mert különben azt az ethikai eredményt nem fogja a jövő nemzedékkel elérethetni, mely a közműveltséghez tartozik. Ez ellen ismét keserű panaszhangok emeltettek az egyetemi tanulmányok fölötte hoszú tartama miatt. A gimnázium vonassék össze 7 osztályra, az egyetemi tananyag pedig szorittas- sék 4 évfolyamba, mert a tanítás drága s az élet nem nyújtja a megfelelő jólétet is.

Gautsch meg kívánta nehezíteni az egyetemi tanulmányokra lépést, mig a képviselők éppen az ellenkezőt sürgették.

Újabban Trefort miniszter a reáliskolákban a latinnyelv tanítását hozta be, egyelőre próbaképen, ha váljon lehetséges lesz-e ily módon elérni azt, hogy a reáliskolai tanítás alkalmassá tétetvén az egyetemi tanulmányoknak mintegy propedentikája, lehetne, az ott nyert éretttségivel orvosi és jogi pályára is léphessen az illető ifjú.

A gondolat eredeti és talán elég életre való is. De világos, csak úgy, ha a latin nyelvből csak annyit fognak kívánni a reáltanulótól érettségiképen, mit a gimnáziumban a IV. osztály végeztével szokás követelni. Különben értelme nincs. Mert ha csakugyan komoly a kormány ebbeli szándéka, csak a lehetőt szabad akarnia. így valószínű, hogy úgy a kor kívánalmainak is, meg a tanítási czélnak is meg fog felelni ezen előleges reform.

Annyi bizonyos, hogy a classicus tanúlmányok, bármily kitűnő csiszoló hatást gyakorolnak is az ifjúság kedélyéletére, a hivatásos működés közben vajmi ritkán bizonyultak szükségeseknek; s nem sokan vanna, kik a modern társadalmi élvezőtek közdenüvé elkísér; egy szabad perczem sincs az egész esztendőn keresztül. Idehaza minden lépésemet kikémlelik. Egy béres folyton kisér, hogy valami kóbor eb, vagy ember meg ne támadjon, este 9 órán túl nem eresztenek ki, mert átfázhatnék valahogy; könyveket nem adnak, mert a szememet rontom, s vadászni nem engednek, mert hátha magamat lőném agyon. Oh! ez a szeretet valami iszonyatos, kisasszony. Ha a fejem megfájdul: a vármegye minden orvosát ideczitálják, hétszámra beteg-koszton tartanak s a kánikulában is felöltőt adnak rám, mert tudja Isten, mi történik kölönben? Pedig én úuom, gyűlölöm ezt a gondoskodást; irtózom e szeretettől, melylyel elhalmoznak, s kalandok után, veszélyekbe szeretnék rohanni, mint más kollégáim, párbajra menni, megverekedni, vadászatokat rendezni, s aztán — ilyen szép szemekbe nézni, mint a Kegyedé kisasszony ?

Ettől az utolsó mondástól még is megijedt (zavartan nézett a földre), mert tudod cziczukám, hátha a szülői és öregatyja meghallanák!

— Oh! hisz ez valami borzasztó! szóltam szánakozva. Szegény Szentkereszthy úri S hátha mégis megszegi e szigorú parancsokat, ugy-e akkor a kegyetlen szülők s a gondos öregapó bizonyára a kuczkóba térdeltetik ?

Észrevette a gúnyt s egészen elpirult.

— De nem, ez nem marad így kisasszony. Elvégre is én férfi vagyok s meg fogok szabadulni a gyötrelmektől. Valami olyant szándékozom tenni, a mit évtizedek múlva is megemlegessenek.

— Igazán ? szóltam kitörő örömmel. Ön is szándékozik valami borzasztót tenni? Hiszen ez pompás 1 Tudja meg Uram, hogy én is lázadni készülök!

— Kegyed is? A szülői önkény ellen ugy-e Akkor kellett, hogy mi találkozzunk egymással. Akkor kisasszony — mi együtt fogunk cselekedni!

— Oh 1 hiszen ön most úgy beszél, mint valami hős. Hiszen ön nagy dolgokra született.

— Férfi fogok lenni kisasszony!

Ohl ha hallottad volna ezt a beszélgetést Leontine-om! Kikeltünk a szülői önkény ellen, mely

ben visszagondolnak a görög és latin írók által vázolt ama régmúlt időkre, melyekben épen ezen kitűnő férfiak iratainak varázshatása alatt minden oly nemesnek, nagynak és dicsőnek tűnik fel. Elfeledi az ember jó részben magát a nyelvet is, és csak ritkán akad, ki tovább folytatja az ó-classikusokkal kötött ifjúkon barátságát.

Ellenben, ha kilépve az életbe, látjuk uton- utfélen a természettudományok világhódító uralmát, ha tapasztaljuk ezen tudományok befolyása alatt létesült nagyszerű alkotásokat s elgondolhatjuk mi vár még utódainkra épen ezen tudományok révén, lehetetlen, bogy minden elfogultság s a megszokottság ellenállhatatlan nyomása daczára is feltétlenül ne hódoljunk a kivívott helyzet követelményeinek.

Mi a jogi tanulmányokat illeti, nem tudjuk, szükséges-e okvetlen a humaniórák ismerete vagy sem. Láttunk ugyan már igen jeles férfiakat a közigazgatás terén mint jogvégzettek miként töltik be helyüket, ámbár a reáliskola után ropogtatták még csak a latin és görög diókat, — de tapasztalatunk nem elég e téren, hogy biztosan Ítélhessünk, ámde azt már jó lélekkel mondhatjuk, hogy az orvosi tudományok sokkal inkább kívánják meg a természettudományokban való készültséget, mint a Xénophon, vagy a Ciceróbani jártasságot. Sőt merjük állítaui, hogy az orvosi doctrinák ez idő szerint majdnem kizárólag a phisika és a chemia alapján állanak, s hogy vajmi kevés már e téren csak nyoma is ama classicus tanulmánynak, hacsak a könnyen elsajátítható nomenclatúrát nem akarja valaki ilyennek venni.

Egy szóval: A reáliskola szűnjék meg a tudományos körök hamupipőkéjének tekintetni. Ez az iskola, ha jól tanítanak benne, bizonyosan ki fogja eredményében elégíteni azokat is, kik attól féltik a társadalmat, hogy elbukik az anyagiak túlhajtott kultusában, de különösen ki fogja elégíteni azon milliókat is, kik a reáliskolába lépve és ott haladva, nyugodtan tekinthetnek majd a jövőbe, mert annak idején úgy a tudományos egyetem, valamint a műegyetem ajtai nyítvák előttük s nem tekintetnek félmüveiteknek, mivel a holt nyelvek helyett az élőket tanulták.

A mit dr. Hankó Vilmos e kitűnő tanférfiu a .Nemzet'-ben e tárgyra vonatkozólag mond, majdnem tökéletesen egyez a mi nézetünkkel s azért kétszeresen üdvözöljük őt e téren, kívánva, hogy a középiskolai kérdés nagyfontosságu problémája az ő meggyőződésének és programmjának megfelelő elintézést nyerjen.

Mtr. Stadler Károly.

CSARNOK.

= ----------—-■■■■■» — x-~ 1--~'T

'S

ÍA bortermelésről,

la vagy:

■ll-OKBA FOGLALT S HASZNOS ÚTMUTATÓ A BOR MEGISMERÉSÉRŐL, HASZNAIRÓL, P1NCZÉKRÖL, SZÜRETRŐL, A FILLOKSZÉRA FÖLISMERÉSÉRŐL, PUSZTÍTÁSAIRÓL ÉS SOK MÁS TSUDÄLATOS DOLGOKRÓL.

Ékes rigmusokba szedte:

EGY,

A MAGYAR NÁCZIÓNAK, AZ ISTENTŐL ÉS AZ ŐSI VIRTUSOKTÓL VALÓ ELRUGASZKODÁSA MIATT ELKESEREDETT HAZAFI.

l. §• Fölfohászkodás.

Múzsa te, egeknek fényes istennője,

Fakó póétáknak biztató reménye,

Jer le már kegyeddel, jer le énhozzám is,

Hogy ne hagyjon cserben penna, kalamáris.

Legyen dalom zengő, lágy mint esti szellő,

Némám elmerengő, mint az égi felhő,

S mint, ha vihar eljö, ijedelmet keltő,

S vigadva szökellö, minden szava kellő.

már elviselhetetlenné válik, teljes szabadság után sóvárogtunk, mely mindenkire egyenlő legyen, s újólag és szilárdan elhatároztuk, hogy valami borzasztót fogunk cselekedni. Ha a világ minden kegyetlen szülőjét nem is büntethetjük meg, de a mieinknek meg fogjuk mutatni, hogy félreismertek bennünket. Nem, tisztelt zsarnokaink, ez egyszer csalódni méltoztattak; mert ,a rabszolgák lerázzák az igát, mely alatt görnyedeznek a kivívják ama szabadságot, mely a születés egyenlőségénél fogva minden emberi lényt megillet.'

Úgy-e cziczukám, még sem hiába tanultam a történelmet, s ezt a mondatot, melyért (mikor a franczia forradalmat tanultuk) oly sokat meggyötörtek, nem fogom olyan könnyen elfelejteni. Valamint, hogy az is az eszemben marad örökké, a mit annak a csúf Annunciata sorornak („Kiszásszon ön leg- kevészbé szem ildomosz*) nyolczvanszor kellett leírnom büntetésből: ,a hársfák és iharfák virágzata sátor, melyet egy széles gallérlevél támogat; virágaik illatosak s míg egyrészt theának és illatszereknek stb. stb.* No de még csak az kellene, hogy itt is elmondjam még egyszer.

De képzeld csak kicsikém : mi történik ezután ? Éppen a lelkesedésünk tetőpontján voltunk, mikor a kertajtó kinyílik s soror Barbara szigorú alakja megjelenik a lombok között. Éppen úgy tűnt fel hirtelenében, mintha csakugyan az Alhambra káprázatos kertjében volnék, a hol fekete ábrázatu kertészek (fülükben fényes aranykarikával) a gránátokat gondoznák, a távol czitrom- és narancsfák alatt szivárványos szökőkút vize zummogna s a zöldből most válna ki épen a favorita rejtélyes alakja, hosszú, fehér capuchonjával, mely szépségét elrejti .... Csakhogy a másik perczben aztán magamhoz tértem az álmomból s feltűnt előttem az iszonyú valóság .... A kertben egy idegen gavallér, a kit velem egyedül találnak s szemközt a komor Barbara soror. Alig bírtam szólni ijedtemben.

— Bújjon el gyorsan, az Istenért! rebegtem akadozva.

— De hova? szólt rémülten.

Mert miről éneklek, nevezetes dolog:

A bortermelésről szólam akarok,

Borrul és pinczérttl s ha a szó nem tágul, Arrul a bestia rút fillokszerárul.

2. §. A bor fogalma.

Mi a bor ? Egy olyan folyékony valami, Melyet Noé apánk szőlőből facsart ki, Jócskán belekéstólt; no, lett is galiba,

A ki el nem hiszi, ott van a biblia!

Édes az először, mint hízelgő szája,

Csak azután kezd rá a gonoszkodásra,

Forr, pezseg szilajúl, zsarnokot emleget, Bilincsei ellen protestál eleget.

Egyszer fogja magát, úgy elkeseredik,

Majd hogy ki nem nyomja a hordó fenekit, Csakhogy nagy bölcsen a hordó nem ereszti, És mérgében a bor édes izét veszti.

Sok fiatal ember követi példáját,

Ki zsenge korában fel se nyitja száját,

De ha kamaszodik, nem fér a bőrébe,

S görbén néz árra, ki gátot vet eléje;

Habár a legtöbbször nem hallgatnak rája, Mégsem fogy ki soha a beszédből szája, Oktalan hevében sok bolondot forral,

Azt mondja a világ, hogy: halad a korral.

3. §. Uj fölfedezés.

Ma, midőn tágul a világ tudománya,

És a nagy tudósok növekednek — számra,

S kutatják az égnek, földnek rejtelmeit,

S majd hogy a puskaport újra föl nem lelik;

Levegőbe szállnak s a földre pottyannak, Körüintazzák a világot hatvan nap,

S van, ki a tudásnak vágyátul úgy lángol, Hogy megfojtja magát csupa tudományból: *)

Engem is elfogott a kutató szellem,

S kutatásom közt egy rézbányára leltem,

Mert igen sok drága réz vagyon a borba’, Bizonyság erre sok boros ember — orra.

4. §. A bor rendeltetése.

De hát mi a bornak a rendeltetése ?

Az, hogy leszaladjon a szomjas gégére.

S mig a fej a bortól gőzölög és dagad,

Az erszény tartalma füstölög és apad.

5. §. A bor nyelvészete.

Ha a bor szó első betűjét elveszszűk És annak helyébe a t betűt teszszük,

Hát tor lesz belőle. íme, kiki nézze,

A sok boritalnak mi a végződése 1

Hasonló fogással élűnk másodszor is,

S a betücserével előáll a kor is,

Sózzuk meg ezt a szót, lesz belőle koraó, Ebből lesz sokaknak korai koporsó I

A torból lesz a kór. Tanítja az élet,

Hogy a bor ezzel is szövetségre lépett,

Igen jó barátok, nem válnak el soha,

Sok emberen látszik mindkettőnek nyoma.

S a korból lesz a por. Ebből készíttettünk, Ebbe tér majd vissza eltörődött testünk ;

Ez az igazság is benne van a borban:

Részeg ember gyakran hentereg a porban.

F.gy betűt elhagyván, az orr lesz belőle,

Ez a boritalnak igaz hőmérője,

Kinek igen sok bor folyik le a torkán,

Piros szín, lila szin váltakozik orrán.

6. §. A csapról.

Hogyha boraidat a bordókba rakod,

Ne hagyd soha nyitva ezeken a csapot,

Mivel a hordóból a bor majd kiszalad,

Ott hagyja, mint szent Pál a lőcskorosokat.

7. §. A pinczeépitésröl.

Tudjnk, hogy a bornak alkalmatos helye A pincze árnyékos és hűvös feneke,

Ezért már a józan ész is azt diktálja, Pinczédet ne épitsd soha a padlásra.

*) A mait években egy bécsi fiatal tadós az akasztott ember kínjait tanulmányozandó, addig fojtogatta magát egy hurkon (nem hurkán !), mig végre szépségesen megfúladt.

— Akárhova, a kertbe, a fal mögé, a lúgosba, csak bújjon el hamar!

Eemegve húzódott be az egyik köiőndbe s én látszólag nyugodtan, de tulajdonképpen halálos izgatottsággal vártam ezt a rémületes sorort, kinél még a mesékben sincs iszonyúbb teremtés. De szerencsére mitsem vett észre (bála Isten miops), s nyugodtan szólított meg:

— Ismét itt gyermekem ? Inkább menjen fel szobájába és tanuljon valamit! Van ám mit pótolni! Mert mi egy tökéletes hajadont akarunk visszaadni a szülőinek 1

— Igenis, soror! rebegém alázatosan,

Gondolhatod, hogy hova siettem legelőbb! A

vén Tiboldot harangozás közt leptem meg; nem győzött csodálkozni, hogy az ilyen előkelő kisasz- szony mit kereshet a toronyban. De tudtam ám én, hogy mit keresek! Halálos aggodalommal kém- lelődtem a kertünkbe s a szívem mindig hangosan dobbant meg. mikor az a gonosz, vén soror a körönd felé fordult Féltettem a Szentkereszthy Pált, a ki bizonyára meghalna, ha rá akadnának s mindig türelmetlenebbül csaptam az ablakfára, mikor a soror a kertajtótól visszafordult. De végre — hosszú-bosszú idő után — megelégelte a sétát, a miben természetesen a Hufelaud előírását követi (tudod kicsikém száz évig szeretne életben maradni), s elhagyta a kertet. Láttam, a mint a szegény Szentkereszthy Pál előugrik a lombok közűi, mint az evet végigmászik a falon s a másik perczben már a lován ül, mely egy fatörzs mellett békén legelgetett idáig. S a leszálló homály mindjobban eltakarta az én hős lovagomat, a ki eddig már bizonyosan otthon van a kastélyukban s hallgatja a pirongatásokat, melyekkel elhalmozzák, hogy eddig távolmaradt .... Szegénykének talán vizes borogatásokat kell a nyakára tennie, mert hátha meg* hütötte magát .ebben az iszonyú hűvös éjszakában*, a hogy azt édes mamája nevezi.

(Vége követkeiik.)