Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1887 (13. évfolyam, 3-52. szám)

1887-02-13 / 7. szám

pótolhatják, az istenített tanszabadság által szított hanyagság következményeit s a túltömöttség ki­számíthatatlan hátrányait. így aztán természetesen az orvosok legnagyobb része csak felületes kiképzést — ex omnibus aliquid, ex toto nihil — nyerhet, s a szigorlatokon csak úgy isten kegyelméből vagy szerencsés véletlenből úszik át, hogy az orvosi oklevél megnyerése után, mint működő orvos azonnal a nagyközönség nya­kára üljön. — Csak látni kell aztán a henczegés- től duzzadó, s a bécsi orvosi oklevéllel utón út­félen kérkedő, szánalomra méltó szellemi nagysá­got, ki arra törekszik, hogy megingassa a hitet és bizalmat azok iránt, kik Magyarországban tanultak s nyerték oklevelöket. — Tisztelet az egyes kivé­teleknek, de állításomat a tapasztalat napról-napra jobban igazolja. Ilyen hiányosan képzett orvosokra van aztán bízva északnyugati Magyarország egészség ügye, a kikről Juvenal-lal együtt bátran elmondhatjuk, hogy ,difficile est satiram non scribere.* Részem­ről az emberiség egészségének jól felfogott érdeke szempontjából okvetetlenül szükségesnek tartanám rendeletileg szabályozni, hogy minden pályavégiéit orvos tartozik orvosi működésének megkezdése elölt, valamely nyilvános kö{kórhá{ban legalább két évet tölteni. Egy világvárosban levő túlnépes egyetem, bármily kitűnő orvostanárokkal birjon is, nem al­kalmas az orvosok alapos kiképzésére, ezt maga ‘Billroth is elismeri akkor, midőn a hallgatók számának egész 125-ig való csökkentését indít­ványozza. — Elismert és bebizonyított tény, hogy egy kisebb de művelt városban az egyetemi taní­tás sokkal eredményesebb, mint egy világvárosban, hol a zajos élet az ifjúságot nagyon is elvonja a komoly tanulmányoktól. Az egyetemi kérdésben is bátran elmondhat­juk, hogy «nerno propheta in patria sua.“ Hisz 1884-ben közzétett röpiratomban én is kifejtettem s megokoltam a harmadik egyetem felállításának szükségességét, tárgyalva a\t orv oster més\et- tudományi szempontból. A képviselőház ugyancsak ez időtájban a kor kívánalmának magas színvonalára emelkedve, ki­mondotta, hogy a\ ország általános érdekei tekin­tetéből is szükséges egy harmadik egyetem léte­sítése, mely jog és államtudományi, bölcsészeti, természettudományi és orvostani karokból szer­vezendő,• de a közoktatásügyi albizottság jelentős nyilatkozata ép oly kevéssé talált visszhangra, mint a mily eredménytelenül hangzottak el a sajtó által is rokonszenvesen fogadott röpiratomban ki­fejtett eszmék. — De ezen anuál kevésbbé ütköz­hetünk meg, mennél inkább tudjuk, hogy magának Magyarország kultúrájának emelését annyira szivén hordó Trefort miniszternek, a harmadik egyetem felállítására vonatkozó indítványa felett is egysze­rűen napi rendre tért a képviselőház, s pedig min­den figyelemre méltó vita nélkül csupán pénzkér­dés miatt. így aztán Trefort miniszter a nemzeti művelődést emelni törekvő üdvös eszméjével a kép* viselőbázban, de a sajtóban is isolálva maradt. lia Trefort miniszter a lipótvárosi basilika felépítésének gyorsítására — a nemzet áldozatkész­ségére appellálva — sorsjegyek utján milliókat tudott teremteni, vájjon nem tehetne-e ilynemű intézkedést a harmadik egyetem megalapítására is ? Erősen meg vagyok győződve, hogy Magyarország minden hű fia venne megtakarított filléreiből egy- egy sorsjegyet, már csak azért is, hogy saját ha­zája és az állam alkotó magyar faj önállóságá­nak megszilárdítását a tudomáuy egy uj csarnoká­nak felállítása által előmozdítsa. Szívesen elismerem, hogy kívánatos a monumentális épületek emelése s a műemlékek fenntartása az ország művészeti érzékének fejlesztése szempontjából, de ezt egyelőre a harmadik egyetem felállításával szemben luxus­nak tartom. A harmadik tudomány-egyetem felállítását a kormánynak csak komolyan kell akarnia és meg lesz, de nem szabad engedni, hogy e kérdésből is mint sok másból pártkérdést csináljanak, vagy hogy az egyetem felállításának ügye árveréssé fajuljon az ország és a tudomány érdekeinek rovására. — Az se aggaszszon senkit, hogy nem lesz elég hallgató, csak rendelje el a miniszter, hogy Magyaror­szágban csak az nyerhet nyilvános hivatalos or­szorúból való ; midőn üdén, virítóan átnyújták ne­kem, nem goudoltam, hogy hasonló sorsa lesz ama hű baráti érzelemnek is, melyet pajtásaim keblében véltem irántam, mint e kis virágoknak, melyeknek végzete a hervadás. E fájdalmas tapasztalás után zárkózott lettem s elszigeteltem szivemet a külső benyomások iránt; kétkedő kezdtem lenni, látva, hogy az emberi szív mélyén oly tulajdonok is rej­lenek, melyek ép nem mondhatók magasztosaknak s nemeseknek. Félni kezdtem az emberitől s vissza­húzódtam tőlök. Miután szomjazó lelkemnek táp kellett, tehát megfeszített szorgalommal s kielégít­hetetlen mohósággal kezdtem a tudományokban bú­várkodni, mintegy ez által akarva magamnak kár­pótlást szerezni. Kitűnő sikerrel végeztem tanulmá­nyomat a keleti akadémiában s tudja édes nagyanyám, hogy ismerőseink fényes jövőt jósoltak nekem. Mily öröme volt önnek is, nagyanyám, midőn kitűnősé­gek dicsérőleg nyilatkoztak unokájáról. Mily büszke volt ön reám, midőn nemsokára a madridi követség­hez neveztek ki s mennyi áldással bocsátott ön el e szép országba, mely rám nézve pokol lett. Nagy­anyám, ott láttam meg ama nőt, kinek hálójába menthetetlenül elvesztem — mondá megtörtén. — Angyali külsővel, de ördögi belsővel birt. Köve­temnek — ki agg férfi volt — neje volt e csábos szirén. Naponkint érintkeztem vele s a bűbáj, mit kifejtett, hogy rabjává tegyen, eszemtől fosztott meg. Bár egész serege az udvarlóknak környezte, mégis engem tüntetett ki mindenik között. Tetszett neki s végtelenül mulattatta, hogy első szerelmemjra- jongó, ábrándos szent lángjával veszem körül. Fel­ismertem a veszélyt, és kerülni kezdém, bár látása nélkül éreztem, hogy nem élhetek, de ő a legme­legebb rokoaszenv s vonzalom ürügyé alatt ismét vosi állást, a ki legalább is 2—3 évet töltött hazai egyetemen s oklevelét a magyarországi egye­temeken nyerte, vagy hogy orvosként csak a? mű­ködhetik Magyarországban, ki Bécsben vagy a kül­földi egyetemeken szerzett oklevelét nostrifikál- tatja. Ezt különösen szükségesnek tartom, mert a mi viszonyaink egészen mások, mint a külföldéi. Ezzel korántsem akarom azt mondani, hogy jövőre senki se mozduljon ki hazájából, sőt igen is részem­ről mindenkinek ajánlom, hogy tanulmányainak be­fejezte után már mint kész ember látogassa meg a külföld híresebb egyetemeit, már csak azért is, hogy komoly megfigyelés, összehasonlítás és érett megfontolás után bő tapasztalatot szerezve, még inkább meg tudja becsülni hazánk fővárosának kitűnő egyetemét. Legyeu szabad ugyanis szerénytelenség nél­kül megjegyeznem, hogy orvosi tanulmányaimat magam is Budapesten végeztem s aztán az egye­tem kebelében a Korányi frigyes tanár vezetése alatt álló belgyógyászati klinikában 7 évig működ­tem, mint klinikai első tanársegéd. E hosszá idő alatt bő alkalmam volt úgy elméletileg, mint gya­korlatilag megismerkedni mindazon módszerekkel és szükséges kellékekkel, melyek az orvosi és természettudományok tanítására, azok alapos mű­velésére és tovább fejlesztésére a hallgatóknak el­engedhetetlenül szükségesek. Tanársegédi Iveim kitöltése után megnéztem a külföld legtöbb egye­temét, igy tehát szerénytelenség nélkül ismétlem, hogy tudatában vagyok annak, hogy orvosi tekin­tetben mi szükséges, hogy a harmadik egyetem ne csak felállíttassék, hanem hogy az virágozzék is, s hogy általa azon másik nem kevésbé fontos czélt, is elérjük, hogy Magyarország ifjainak egy nagy része ne vándoroljon Bécsbe vagy máshová. Mindenféle életviszony s a társadalmi állapo­tok gazdag változatossága kívánatosak arra nézve, hogy az uj egyetem orvosi kara számára elegendő tanítási anyagot szolgáltasson. Sokoldalú gyári és ipari foglalkozás, élénk kereskedés, folyóvíz, mező- gazdaság, erdő, hegység, síkság, társadalmi és ál­talános műveltség stb. azon nélkülözhetetlen kellé­kek és feltételek, melyek a beteg anyag bő és vál­tozatos forgalmára okvetetlenül szükségesek. Ki merem tehát nyíltan és lelkiismeretesen mondani, hogy ha az újonnan felállítandó egye­tem orvosi kara, a tanításra szükséges bő klinikai és tetem anyaggal nem fog bírni, akkor meg­bukik, vagyis jobDau mondva: nem fog boldogulni, bárhol legyen is az egyetem székhelye; a tanter­mek csak úgy konganak majd az ürességtől s a tulajdonképeui czélt aztán, hogy a budapesti egye­tem túltömöttségén — melyet a demonstrativ sza­koknál, daczára a felállított parallel-tanszékeknek, elvitatni nem lehet — segítve legyen, épen nem fogjuk elérni. Ebben rejlik aztán aunak kulcsa, hogy miért tódul a magyar ifjúságnak nagyon is számba vehető kontingense, különösen a természet- és orvostudo­mányok hallgatása végett Budapestre vagy Bécsbe. Kozsvár leginkább Erdélyország ifjait összpontosítja termeiben, de Kolozsvárott is érezhető a betegek csekély száma s a holttestek és más intéze­tek hiánya, szóval az ifjú egyetem még fejlesztésre vár. A tanulás és etőhaladás tehát e miatt meg­közelítőleg sem lehet oly eredményes, mint a gaz­dagabb anyaggal rendelkező egyetemeken. Az or­vosi tudomány tanulásánál pedig különösen az anyag mennyisége és változatossága a fődolog, ménnél többet ált ugyanis a tauuló, annál inkább szélesedik látóköre s annál többet sajátít el azon gyakorlati ismeretekből, melyek az emberiség szen­vedéseinek enyhítésére szükségesek. Ezek előrebocsátása után már most csak az a kérdés, hogy van-e Magyarországban — Budapestet kivéve olyan második központ, mely ez idő sze­rint különösen orvostanulmányi tekintetben a fen­tebb elősorolt követelményeket magában egyesít­hetné ?*) *) A röpirat második részében kifejti lapunk tudós társmunkása, hogy Pozsony minden tekintetben legjobban megfelel ama kellékeknek, melyek a harmadik egyetem székhelyétől meg kivántatnak. — Óhajtjuk, hogy ezen jeles röpirat illetékes helyen is a megérdemlőn figyelemben részesüljön. Szerk. körébe vont. Én hittem neki, nagyanyám, s miként istenemet, úgy imádtam. Boldog voltam, ittasúlt a boldogságtól s a gyanúnak még csak árnya sem fórt lelkembe, oly magasztos, nemes lénynek tartottam. Figyelmeztettek társaim, hogy csak unalmas órái elűzésére használ föl s ón megverekedtem velők; egyikétől veszélyes sebet is kaptam, melybe majd belehaltam. Oh, de én örömest szenvedtem a fáj­dalmat, mert érte tűrtem azt. Részvéttel tudako­zódott rólam, midőn lábbadoztam s meg is láto­gatott. Meggyógyultam és ismét mindennap láthat­tam; nem volt bátorságom bevaliaui neki szerelmemet, mely éreztem, hogy fölemészti életemet, de minden tekintetem, sóhajom, lélekzetem régen elárúlta már azt neki. Egy este fényes bál volt a követségi pa­lotában ; ő szebb volt, mint valaha, midőn utánoz­hatatlan kellemmel teljesítve háziasszonyi tisztét, mindenkit bűbájos körébe vont. Velem tánczolta a füzér-táuczot; annak végeztével egy félreeső pam- lagra dobta magát s picziny kezében tartott gyö­nyörű válogatott virágokból kötött bokrétájába rejtve kipirúlt arczát, mintegy önfeledten, szaggatott lé- lekzettel susogá: «szeretlek Oszkár*; aztán miként tetten kapott gyermek, hirtelen, zavartan néhány virágszálat tépett ki a füzérből s nekem dobta azt, oly megbűvöló tekintettel, nagyanyám, mely képes lett volna egy spártait blkábítani, nem engem, sze­gény hiszékeny, lázas iljut. Szivemhez szorítva e draga zálogot, a tavasz ez első szülötteit, e kis ibolyákat, elrohantam, félve, hogy lábaihoz borúlok. De nem volt nyugtom s ismét visszasompolyogtam ama helyre, hol elhagytam; mellette legyezőjével játszva egy magasraugú katonatiszt ült, egy ünne­pelt férfiú, kiért versenyeztek a nők, mert legyőz- hetetlennék tárták, Meghúzódtam egy nagy levelű CSARNOK, Berghold Károly. (1862—1887.) „Magas a csesznekiek ódon vára, De magasabban vagyon Gézaháza.“ A czim nem szorul magyarázatra, ha kijelen­tem, hogy oly férfi érdemeit akarom néhány szóval vázolni, ki nem a költészet, nem a tudomány, nem a művészet és nem a harcz mezején szerzett babérokat, hanem a mezőgazdaság és erdészet körül 25 éven át kitartó buzgalommal működött s egy általa alapított pusztát a virágzás állapotába emelt. A jubiláns férfiú neve: Berghotd Károly, Ester­házy Géza gróf főerdésze. 1862-ben állott a gróf szolgálatába, a midőn még Csesznek várát rengeteg erdőség környezte ; ez mind az ő rendező kezére várt; rövid uéhány év alatt a gróf legjobb szántó­földekkel birt, s az erdőbe és azon keresztül fák­kal szegélyezett dűlők vezettek. Fölismerve a gróf Berghold szakavatottságát és hűségét, egy új puszta létesítésével bízta meg, ekkor alapittatott a gróf neve után elnevezett „Gézaháza*, mely rövid idő alatt erdész-lakkal, magtárakkal, cselédlakokkal stb. diszeskedett. De korántsem feledkezett meg a nevelés szent ügyéről, iskolát állíttatott föl, rendes tauítóval, mely egy várszerü lakban mindazon eszközökkel bővelkedik, melyek a vallásos cselédek gyermekei számára szükségesek. Annyira emelte az erdészetet, hogy faiskolái az országban csakhamar ismeretesek lettek, ennek tudható be az is, hogy tavaly a selmeczi erdészeti akadémia hallgatói e helyre szép számmal lerándul- tak, hogy tapasztalatokat gyűjtsenek; vagy nem ismeretes-e, hogy városunk és kórházunk is része­sült az általa tenyésztett csemetékben ? A puszta népesedvén, oly helyet is kellett kiszemelni, hol a lakók áj tatosságukat végezhessék, ez okból egy szép kereszttel és lábakon nyugvó haranggal gyarapodott a puszta ; a cselédség öröm és meglepetéssel fogadta az új berendezést, mely­nek átadása magasztos czéljához méltó módon és ünnepélyességgel történt; azóta új életet hirdet a hívőknek, az erdőség viszhangzik általa, ha tiszta ezüst hangja megcsendül. Legújabban a gróf költségén egy távol fekvő völgyből mesterségesen vizet hajtatott a pusztába, melynek lakói 23 éven keresztül vízhiányban szen­vedtek. Vendégszeretetéről csak azok szólhatnak, kik magyar vendégbaráti házánál és kedves családja körében voltak; ilyen szerencsében részesült több veszprémi iparos, Borell amerikai mérnök, s főkép a szegedi iparosok, kik a helybeli kiállítás alkal­mából nagys. Véghely Dezső alispán úr vezetése alatt a Bakony eme vadregényes vidékét meg­szemlélték, emlékükbe vésve ama „Paradicsomos levest“, melylyel Berghold kedves neje minden egyes veudógét meg szokta tisztelni. Az elmondottak véghez vitele és megvalósí­tása 25 év műve volt, minek emlékét Berghold Károly január 30-án szerény családja körében ün­nepié. Veszprémi barátai és ismerősei baráti sze­retőtök és tiszteletüknek adnak kifejezést, midőn azt kívánják, hogy tartsa meg az Isten a haza és a nemes gróí javára, és hogy 50 éves jubileumát egészségben érje meg és mi akkor is szívből üd­vözölve, elmondhassuk: Éljen ‘Berghold Károly! Benkő István. TANUGI. 119. sz. Az iskolai hatóságokhoz! A nagyméltóságu vallás és közoktatási m. kir. miniszter ur f. évi január hó 7-én 52070/1886. sz. a. kelt rendelete értelmében Pfaffenráth Kourád János volt szegedi közép-kereskedelmi iskolai tanuló, ki 1886. évi deczember hó 1-én jogerőre emelkedett legfőbb bírósági ítélettel szándékos em­berölés büntette miatt 5 évi fegyház büntetésre Ítéltetett, minden hazai tanintézetből kizáratik. virág mellé, boldogan, elmerülve szemléletébe, mig elaudalodásomból e szavak ébresztettek föl: — Grótnő, a fáma azt regéli, hogy e fiatal­ember, kivel az imént a füzértáuczot oly elragad­tatással táuczolá, férje titkára, az őrülésig szerelmes önbe — mondá a tiszt mosolyogva. — Nos aztán, ez az ő szerencsétlensége — viszonozta, könnyedén vállat vonva. — De azt is mondják, hogy végre önt is utolérte a nemezis s hogy ön is szereti. — Ha-ha! — kaczagott fel ő. — Nagyanyám, e daemoni kaczaj most is a fü­leimbe cseng ! — Ez tetszik nekem, tudja a herczeg, — folytatá, — ez ujnemü játékszer volt; megszokva a világfiak hódolatát, ez ifjúnál az első szerelem lelkes nyilvánulásai jobban mulattattak, de bizto­sítom, hogy már unni kezdem s azon kezdek gon­dolkozni, miként távolítsain el. Legyen segélyemre, udvaroljon nekem ma este; ez remélem, megfogja felemlíteni a kis turbékoió troubadourt. — Nagyanyám, a lázas düh erőt vett rajtam, nem fékezhettem többé magamat, hallva, hogy ő legszentebb érzelmemet csak játéknak, mulatság tárgyának tekiuté. Odarohautam s a legkeserübb szemrehányással illetem e nőt, ki, éreztem, hogy megsemmisített s aztán mint eszeveszett rohantam haza. Otthon leborúltam e virágokra s keserű egető könyeket sírtam elvesztett hitem felett. Nézze, nagy­anyám, még most is látszanak a lorró köuycseppek helyei e kis bús virágokon. Magamhoz térve, hideg futott át égető tagjaimon s örökre megborzadtam az emberektől. Másnap magához hivatott követem Miről az iskolai hatóságokat tudomás és miheztartás végett ezennel értesítem. Veszprém, 1887. február 2-áu. Stáhly György kir. tanfelügyelő. 117. sz. Figyelmeztetés. A nagyméltóságu vallás- és közoktatási m. kir. miniszter ur múlt évi deczember 16-án 38636/1886. sz. a. kelt rendeletével «Földrajz a miniszteri tan­terv szerint az elemi népiskolák III—VI. osztályai számára* czirnü Vargyas Endre által irt s Buda­pest 1886 Mebner Vilmos kiadásában megjelent tankönyvet, melynek ára kötve 28 kr., az országos közoktatási tanács bírálata alapján a hazai elemi népiskoláknak tankönyvül való használatra ajánlja. Miről az iskolai hatóságokat és tanítókat ezennel értesítem. Veszprém, 1887. február 2-áu. Sthály György kir. tanfelügyelő. HÍREINK.--------------- - 7 ~ - V Ves zprém 1887. évi február hó 13-áu, H Vármegyénk közgyűlése. — Folyó hó .> 7-én rendkívüli közgyűlést tartott Veszprém vár­megye közönsége, melyre, daczára, hogy a napi­renden választás nem volt, nagy számmal gyűltek egybe a bizottsági tagok s mindvégig élénk érdek­lődéssel kisérték a tanácskozások menetét. Ester­házy Móricz gróf elnöklő főispán a rendkívüli közgyűlést megnyitván, indítványozza, hogy Kiss László, Pápa város volt polgármesterének és megye- 'J bizottsági tagnak gyászos elhunyta fölött jegyző- f könyvi részvet nyilvánittassék. Az indítványozó ^ főispán szép beszédben tejtette ki Kiss érdemeit. Azután Bezerédj Viktor dr. interpellálta az alispánt, van-e tudomása arról, hogy a veszprémmegyei honvéd-egylet, vagyonát minő czélra szándékozik í fordítani? Véghely Dezső kir. tanácsos alispán úr ő nagysága erre azt válaszolja, hogy a kérdéses ügyről hivatalos tudomása nincs, de rajta fog lenni, hogy szerezzen, és amennyire hatáskörében áll, intézkedni fog 8 az eredményről a köz- * gyűlést májusban értesítendi. — Válasza tudo­másul vétetett. Az 1887-ik évi közmunka felosztási­tervezet megállapíttatott és az ezzel kapcsolatos ügyek is elintéztettek. — A lóavató bizottságok l elnökeivé megválasztattak: Veszprém városra, vesz­prémi járásra Kopácsy Viktor; a zirczi járásra Huukár Sándor; a devecseri járásra Ihász Lajos; Pápa város és pápai járásra Koller János. A Rédéu 1886. év végévei kilépett megyei bizottsági tagok helyének választás utján leendő betöltése végett , is történtek intézkedések, ameunyiben a választás febr. 24-ére tűzetett ki és elnökül Hunkár Dénes kéretett tel. — A Balatou-Egylet megkeresése a balatoni második gőzhajó érdekében, tudomásul vétetett és a közgyűlés üdvözlé e téren a tevékeny > egyletet és elhatározta, miszerint tőle telhetoleg I működésükben úgy auyagilag, miut szellemileg tá- £ mogatni fogja. — Ezzel a rendkívüli közgyűlés T* véget ért. Vármegyénk közigazgatási bizottsága j f. hó 7-én délután tartotta rendes havi ülését, melyen Esterházy Móricz gróf főispán elnökölt. A rendes havi jelentések letárgyaltatváu, Véghely Dezső kir. tanácsos alispán úr ö nagysága kérdést intézett Harabasevszky Henrik adótelügyelő úrhoz, a Veszprém városi házbérjövedelmi adó kivetési j munkálat általa történt állítólagos megsemmisítése tárgyában, melyre az adólelügyelő úr kijelentette, > hogy ő nem az egész munkálat, hanem csupáu \ annak egyes tételei iráni rendelt el vizsgálatot, a mely joga törvényes alappal bír. Ezen válasz meg­nyugtathatja városunk adózó polgárságát is. — Az 7 [ ülés további folyamán Bezerédj Viktor dr. orsz. képviselőnk indítványára elhatározta a közigazgatási bizottság, hogy a soproni postaigazgatóságot meg­keresi az iránt, hogy a postahivatal Veszprémben a város végéről beljebb hozassák és a levelhordók száma szaporittassék. s hideg, megvető hangon tudtomra adá, hogy mi­után elég merész voltam nejét szerelmemmel ül­dözni s nyilvánosan megsérteni, tehát el vagyok , bocsátva. Elégtételt, mint mondá, azért nem köve­tel tőlem, mert nevetségessé válna az által, hogy - egy gyermekkel verekszik. Megdermedtem e szavak hallatára s éreztem, miként hagyja el szivemet *,~ minden melegebb érzés s miként fagy az jéggé. Futottam e helyről, a csalfaság, álnokság, számítás s lelketlenség tanyájáról. A te résztvevő karjaidba siettem, nagyanyám, de oly eleven s kínos volt 1 szivem sebe, hogy ajkamat nem nyithattam meg a közlésre. Vouaglottam a fájdalom alatt, mi keblem­ben dúlt, de néma voltam. Láttam aggályteli te­kintetedet, melylyel szemeid előtt elhervadni láttad a virúló ifjút, de nem volt erőm beszélui. Engem, a romlatlan kedélyű ifjút annyira megrázott ez esemény, hogy e feletti bánatom elsorvasztott s oda jutottam, a hol vagyok. Eme kis uefeiejts-cso- kor a szegény Eveimétől való, ki oly nagyon sze* retett, hogy meghalt értem. Miért nem találkoztam ez angyaltisztaságu lénynyel akkor, midőn még lel­kem, szivem nem volt megmérgezve s hinni tud­tam 1 Akkor talán boldogok lehettünk volna. Midőn | megtudá, hogy őt nem tudom szeretni, egy golyó­val szüntette meg háborgó szivének dobogását és kis \ kezében görcsösen szorítva e virágokat, nála eme j levélkét találták : «Oszkár 1 A viszontlátásig egy bol- J dogabb világban ; ott is csak téged foglak szeretni. E kis neleljtseken búcsú-könyem rezeg; ne vesd ^ el azokat. Eveline“. Nagyanyám, te is úgy sajnál- , tad Eveliuet, úgy szeretted őt s annyira törted fejed öngyilkosságának oka felett. Most tudod, hogy én voltam oka; de isten látja lelkem, hogy nem l szándékosan. Az ő vére azokra kiált buszut, kik i

Next

/
Oldalképek
Tartalom