Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1887 (13. évfolyam, 3-52. szám)
1887-02-13 / 7. szám
pótolhatják, az istenített tanszabadság által szított hanyagság következményeit s a túltömöttség kiszámíthatatlan hátrányait. így aztán természetesen az orvosok legnagyobb része csak felületes kiképzést — ex omnibus aliquid, ex toto nihil — nyerhet, s a szigorlatokon csak úgy isten kegyelméből vagy szerencsés véletlenből úszik át, hogy az orvosi oklevél megnyerése után, mint működő orvos azonnal a nagyközönség nyakára üljön. — Csak látni kell aztán a henczegés- től duzzadó, s a bécsi orvosi oklevéllel utón útfélen kérkedő, szánalomra méltó szellemi nagyságot, ki arra törekszik, hogy megingassa a hitet és bizalmat azok iránt, kik Magyarországban tanultak s nyerték oklevelöket. — Tisztelet az egyes kivételeknek, de állításomat a tapasztalat napról-napra jobban igazolja. Ilyen hiányosan képzett orvosokra van aztán bízva északnyugati Magyarország egészség ügye, a kikről Juvenal-lal együtt bátran elmondhatjuk, hogy ,difficile est satiram non scribere.* Részemről az emberiség egészségének jól felfogott érdeke szempontjából okvetetlenül szükségesnek tartanám rendeletileg szabályozni, hogy minden pályavégiéit orvos tartozik orvosi működésének megkezdése elölt, valamely nyilvános kö{kórhá{ban legalább két évet tölteni. Egy világvárosban levő túlnépes egyetem, bármily kitűnő orvostanárokkal birjon is, nem alkalmas az orvosok alapos kiképzésére, ezt maga ‘Billroth is elismeri akkor, midőn a hallgatók számának egész 125-ig való csökkentését indítványozza. — Elismert és bebizonyított tény, hogy egy kisebb de művelt városban az egyetemi tanítás sokkal eredményesebb, mint egy világvárosban, hol a zajos élet az ifjúságot nagyon is elvonja a komoly tanulmányoktól. Az egyetemi kérdésben is bátran elmondhatjuk, hogy «nerno propheta in patria sua.“ Hisz 1884-ben közzétett röpiratomban én is kifejtettem s megokoltam a harmadik egyetem felállításának szükségességét, tárgyalva a\t orv oster més\et- tudományi szempontból. A képviselőház ugyancsak ez időtájban a kor kívánalmának magas színvonalára emelkedve, kimondotta, hogy a\ ország általános érdekei tekintetéből is szükséges egy harmadik egyetem létesítése, mely jog és államtudományi, bölcsészeti, természettudományi és orvostani karokból szervezendő,• de a közoktatásügyi albizottság jelentős nyilatkozata ép oly kevéssé talált visszhangra, mint a mily eredménytelenül hangzottak el a sajtó által is rokonszenvesen fogadott röpiratomban kifejtett eszmék. — De ezen anuál kevésbbé ütközhetünk meg, mennél inkább tudjuk, hogy magának Magyarország kultúrájának emelését annyira szivén hordó Trefort miniszternek, a harmadik egyetem felállítására vonatkozó indítványa felett is egyszerűen napi rendre tért a képviselőház, s pedig minden figyelemre méltó vita nélkül csupán pénzkérdés miatt. így aztán Trefort miniszter a nemzeti művelődést emelni törekvő üdvös eszméjével a kép* viselőbázban, de a sajtóban is isolálva maradt. lia Trefort miniszter a lipótvárosi basilika felépítésének gyorsítására — a nemzet áldozatkészségére appellálva — sorsjegyek utján milliókat tudott teremteni, vájjon nem tehetne-e ilynemű intézkedést a harmadik egyetem megalapítására is ? Erősen meg vagyok győződve, hogy Magyarország minden hű fia venne megtakarított filléreiből egy- egy sorsjegyet, már csak azért is, hogy saját hazája és az állam alkotó magyar faj önállóságának megszilárdítását a tudomáuy egy uj csarnokának felállítása által előmozdítsa. Szívesen elismerem, hogy kívánatos a monumentális épületek emelése s a műemlékek fenntartása az ország művészeti érzékének fejlesztése szempontjából, de ezt egyelőre a harmadik egyetem felállításával szemben luxusnak tartom. A harmadik tudomány-egyetem felállítását a kormánynak csak komolyan kell akarnia és meg lesz, de nem szabad engedni, hogy e kérdésből is mint sok másból pártkérdést csináljanak, vagy hogy az egyetem felállításának ügye árveréssé fajuljon az ország és a tudomány érdekeinek rovására. — Az se aggaszszon senkit, hogy nem lesz elég hallgató, csak rendelje el a miniszter, hogy Magyarországban csak az nyerhet nyilvános hivatalos orszorúból való ; midőn üdén, virítóan átnyújták nekem, nem goudoltam, hogy hasonló sorsa lesz ama hű baráti érzelemnek is, melyet pajtásaim keblében véltem irántam, mint e kis virágoknak, melyeknek végzete a hervadás. E fájdalmas tapasztalás után zárkózott lettem s elszigeteltem szivemet a külső benyomások iránt; kétkedő kezdtem lenni, látva, hogy az emberi szív mélyén oly tulajdonok is rejlenek, melyek ép nem mondhatók magasztosaknak s nemeseknek. Félni kezdtem az emberitől s visszahúzódtam tőlök. Miután szomjazó lelkemnek táp kellett, tehát megfeszített szorgalommal s kielégíthetetlen mohósággal kezdtem a tudományokban búvárkodni, mintegy ez által akarva magamnak kárpótlást szerezni. Kitűnő sikerrel végeztem tanulmányomat a keleti akadémiában s tudja édes nagyanyám, hogy ismerőseink fényes jövőt jósoltak nekem. Mily öröme volt önnek is, nagyanyám, midőn kitűnőségek dicsérőleg nyilatkoztak unokájáról. Mily büszke volt ön reám, midőn nemsokára a madridi követséghez neveztek ki s mennyi áldással bocsátott ön el e szép országba, mely rám nézve pokol lett. Nagyanyám, ott láttam meg ama nőt, kinek hálójába menthetetlenül elvesztem — mondá megtörtén. — Angyali külsővel, de ördögi belsővel birt. Követemnek — ki agg férfi volt — neje volt e csábos szirén. Naponkint érintkeztem vele s a bűbáj, mit kifejtett, hogy rabjává tegyen, eszemtől fosztott meg. Bár egész serege az udvarlóknak környezte, mégis engem tüntetett ki mindenik között. Tetszett neki s végtelenül mulattatta, hogy első szerelmemjra- jongó, ábrándos szent lángjával veszem körül. Felismertem a veszélyt, és kerülni kezdém, bár látása nélkül éreztem, hogy nem élhetek, de ő a legmelegebb rokoaszenv s vonzalom ürügyé alatt ismét vosi állást, a ki legalább is 2—3 évet töltött hazai egyetemen s oklevelét a magyarországi egyetemeken nyerte, vagy hogy orvosként csak a? működhetik Magyarországban, ki Bécsben vagy a külföldi egyetemeken szerzett oklevelét nostrifikál- tatja. Ezt különösen szükségesnek tartom, mert a mi viszonyaink egészen mások, mint a külföldéi. Ezzel korántsem akarom azt mondani, hogy jövőre senki se mozduljon ki hazájából, sőt igen is részemről mindenkinek ajánlom, hogy tanulmányainak befejezte után már mint kész ember látogassa meg a külföld híresebb egyetemeit, már csak azért is, hogy komoly megfigyelés, összehasonlítás és érett megfontolás után bő tapasztalatot szerezve, még inkább meg tudja becsülni hazánk fővárosának kitűnő egyetemét. Legyeu szabad ugyanis szerénytelenség nélkül megjegyeznem, hogy orvosi tanulmányaimat magam is Budapesten végeztem s aztán az egyetem kebelében a Korányi frigyes tanár vezetése alatt álló belgyógyászati klinikában 7 évig működtem, mint klinikai első tanársegéd. E hosszá idő alatt bő alkalmam volt úgy elméletileg, mint gyakorlatilag megismerkedni mindazon módszerekkel és szükséges kellékekkel, melyek az orvosi és természettudományok tanítására, azok alapos művelésére és tovább fejlesztésére a hallgatóknak elengedhetetlenül szükségesek. Tanársegédi Iveim kitöltése után megnéztem a külföld legtöbb egyetemét, igy tehát szerénytelenség nélkül ismétlem, hogy tudatában vagyok annak, hogy orvosi tekintetben mi szükséges, hogy a harmadik egyetem ne csak felállíttassék, hanem hogy az virágozzék is, s hogy általa azon másik nem kevésbé fontos czélt, is elérjük, hogy Magyarország ifjainak egy nagy része ne vándoroljon Bécsbe vagy máshová. Mindenféle életviszony s a társadalmi állapotok gazdag változatossága kívánatosak arra nézve, hogy az uj egyetem orvosi kara számára elegendő tanítási anyagot szolgáltasson. Sokoldalú gyári és ipari foglalkozás, élénk kereskedés, folyóvíz, mező- gazdaság, erdő, hegység, síkság, társadalmi és általános műveltség stb. azon nélkülözhetetlen kellékek és feltételek, melyek a beteg anyag bő és változatos forgalmára okvetetlenül szükségesek. Ki merem tehát nyíltan és lelkiismeretesen mondani, hogy ha az újonnan felállítandó egyetem orvosi kara, a tanításra szükséges bő klinikai és tetem anyaggal nem fog bírni, akkor megbukik, vagyis jobDau mondva: nem fog boldogulni, bárhol legyen is az egyetem székhelye; a tantermek csak úgy konganak majd az ürességtől s a tulajdonképeui czélt aztán, hogy a budapesti egyetem túltömöttségén — melyet a demonstrativ szakoknál, daczára a felállított parallel-tanszékeknek, elvitatni nem lehet — segítve legyen, épen nem fogjuk elérni. Ebben rejlik aztán aunak kulcsa, hogy miért tódul a magyar ifjúságnak nagyon is számba vehető kontingense, különösen a természet- és orvostudományok hallgatása végett Budapestre vagy Bécsbe. Kozsvár leginkább Erdélyország ifjait összpontosítja termeiben, de Kolozsvárott is érezhető a betegek csekély száma s a holttestek és más intézetek hiánya, szóval az ifjú egyetem még fejlesztésre vár. A tanulás és etőhaladás tehát e miatt megközelítőleg sem lehet oly eredményes, mint a gazdagabb anyaggal rendelkező egyetemeken. Az orvosi tudomány tanulásánál pedig különösen az anyag mennyisége és változatossága a fődolog, ménnél többet ált ugyanis a tauuló, annál inkább szélesedik látóköre s annál többet sajátít el azon gyakorlati ismeretekből, melyek az emberiség szenvedéseinek enyhítésére szükségesek. Ezek előrebocsátása után már most csak az a kérdés, hogy van-e Magyarországban — Budapestet kivéve olyan második központ, mely ez idő szerint különösen orvostanulmányi tekintetben a fentebb elősorolt követelményeket magában egyesíthetné ?*) *) A röpirat második részében kifejti lapunk tudós társmunkása, hogy Pozsony minden tekintetben legjobban megfelel ama kellékeknek, melyek a harmadik egyetem székhelyétől meg kivántatnak. — Óhajtjuk, hogy ezen jeles röpirat illetékes helyen is a megérdemlőn figyelemben részesüljön. Szerk. körébe vont. Én hittem neki, nagyanyám, s miként istenemet, úgy imádtam. Boldog voltam, ittasúlt a boldogságtól s a gyanúnak még csak árnya sem fórt lelkembe, oly magasztos, nemes lénynek tartottam. Figyelmeztettek társaim, hogy csak unalmas órái elűzésére használ föl s ón megverekedtem velők; egyikétől veszélyes sebet is kaptam, melybe majd belehaltam. Oh, de én örömest szenvedtem a fájdalmat, mert érte tűrtem azt. Részvéttel tudakozódott rólam, midőn lábbadoztam s meg is látogatott. Meggyógyultam és ismét mindennap láthattam; nem volt bátorságom bevaliaui neki szerelmemet, mely éreztem, hogy fölemészti életemet, de minden tekintetem, sóhajom, lélekzetem régen elárúlta már azt neki. Egy este fényes bál volt a követségi palotában ; ő szebb volt, mint valaha, midőn utánozhatatlan kellemmel teljesítve háziasszonyi tisztét, mindenkit bűbájos körébe vont. Velem tánczolta a füzér-táuczot; annak végeztével egy félreeső pam- lagra dobta magát s picziny kezében tartott gyönyörű válogatott virágokból kötött bokrétájába rejtve kipirúlt arczát, mintegy önfeledten, szaggatott lé- lekzettel susogá: «szeretlek Oszkár*; aztán miként tetten kapott gyermek, hirtelen, zavartan néhány virágszálat tépett ki a füzérből s nekem dobta azt, oly megbűvöló tekintettel, nagyanyám, mely képes lett volna egy spártait blkábítani, nem engem, szegény hiszékeny, lázas iljut. Szivemhez szorítva e draga zálogot, a tavasz ez első szülötteit, e kis ibolyákat, elrohantam, félve, hogy lábaihoz borúlok. De nem volt nyugtom s ismét visszasompolyogtam ama helyre, hol elhagytam; mellette legyezőjével játszva egy magasraugú katonatiszt ült, egy ünnepelt férfiú, kiért versenyeztek a nők, mert legyőz- hetetlennék tárták, Meghúzódtam egy nagy levelű CSARNOK, Berghold Károly. (1862—1887.) „Magas a csesznekiek ódon vára, De magasabban vagyon Gézaháza.“ A czim nem szorul magyarázatra, ha kijelentem, hogy oly férfi érdemeit akarom néhány szóval vázolni, ki nem a költészet, nem a tudomány, nem a művészet és nem a harcz mezején szerzett babérokat, hanem a mezőgazdaság és erdészet körül 25 éven át kitartó buzgalommal működött s egy általa alapított pusztát a virágzás állapotába emelt. A jubiláns férfiú neve: Berghotd Károly, Esterházy Géza gróf főerdésze. 1862-ben állott a gróf szolgálatába, a midőn még Csesznek várát rengeteg erdőség környezte ; ez mind az ő rendező kezére várt; rövid uéhány év alatt a gróf legjobb szántóföldekkel birt, s az erdőbe és azon keresztül fákkal szegélyezett dűlők vezettek. Fölismerve a gróf Berghold szakavatottságát és hűségét, egy új puszta létesítésével bízta meg, ekkor alapittatott a gróf neve után elnevezett „Gézaháza*, mely rövid idő alatt erdész-lakkal, magtárakkal, cselédlakokkal stb. diszeskedett. De korántsem feledkezett meg a nevelés szent ügyéről, iskolát állíttatott föl, rendes tauítóval, mely egy várszerü lakban mindazon eszközökkel bővelkedik, melyek a vallásos cselédek gyermekei számára szükségesek. Annyira emelte az erdészetet, hogy faiskolái az országban csakhamar ismeretesek lettek, ennek tudható be az is, hogy tavaly a selmeczi erdészeti akadémia hallgatói e helyre szép számmal lerándul- tak, hogy tapasztalatokat gyűjtsenek; vagy nem ismeretes-e, hogy városunk és kórházunk is részesült az általa tenyésztett csemetékben ? A puszta népesedvén, oly helyet is kellett kiszemelni, hol a lakók áj tatosságukat végezhessék, ez okból egy szép kereszttel és lábakon nyugvó haranggal gyarapodott a puszta ; a cselédség öröm és meglepetéssel fogadta az új berendezést, melynek átadása magasztos czéljához méltó módon és ünnepélyességgel történt; azóta új életet hirdet a hívőknek, az erdőség viszhangzik általa, ha tiszta ezüst hangja megcsendül. Legújabban a gróf költségén egy távol fekvő völgyből mesterségesen vizet hajtatott a pusztába, melynek lakói 23 éven keresztül vízhiányban szenvedtek. Vendégszeretetéről csak azok szólhatnak, kik magyar vendégbaráti házánál és kedves családja körében voltak; ilyen szerencsében részesült több veszprémi iparos, Borell amerikai mérnök, s főkép a szegedi iparosok, kik a helybeli kiállítás alkalmából nagys. Véghely Dezső alispán úr vezetése alatt a Bakony eme vadregényes vidékét megszemlélték, emlékükbe vésve ama „Paradicsomos levest“, melylyel Berghold kedves neje minden egyes veudógét meg szokta tisztelni. Az elmondottak véghez vitele és megvalósítása 25 év műve volt, minek emlékét Berghold Károly január 30-án szerény családja körében ünnepié. Veszprémi barátai és ismerősei baráti szeretőtök és tiszteletüknek adnak kifejezést, midőn azt kívánják, hogy tartsa meg az Isten a haza és a nemes gróí javára, és hogy 50 éves jubileumát egészségben érje meg és mi akkor is szívből üdvözölve, elmondhassuk: Éljen ‘Berghold Károly! Benkő István. TANUGI. 119. sz. Az iskolai hatóságokhoz! A nagyméltóságu vallás és közoktatási m. kir. miniszter ur f. évi január hó 7-én 52070/1886. sz. a. kelt rendelete értelmében Pfaffenráth Kourád János volt szegedi közép-kereskedelmi iskolai tanuló, ki 1886. évi deczember hó 1-én jogerőre emelkedett legfőbb bírósági ítélettel szándékos emberölés büntette miatt 5 évi fegyház büntetésre Ítéltetett, minden hazai tanintézetből kizáratik. virág mellé, boldogan, elmerülve szemléletébe, mig elaudalodásomból e szavak ébresztettek föl: — Grótnő, a fáma azt regéli, hogy e fiatalember, kivel az imént a füzértáuczot oly elragadtatással táuczolá, férje titkára, az őrülésig szerelmes önbe — mondá a tiszt mosolyogva. — Nos aztán, ez az ő szerencsétlensége — viszonozta, könnyedén vállat vonva. — De azt is mondják, hogy végre önt is utolérte a nemezis s hogy ön is szereti. — Ha-ha! — kaczagott fel ő. — Nagyanyám, e daemoni kaczaj most is a füleimbe cseng ! — Ez tetszik nekem, tudja a herczeg, — folytatá, — ez ujnemü játékszer volt; megszokva a világfiak hódolatát, ez ifjúnál az első szerelem lelkes nyilvánulásai jobban mulattattak, de biztosítom, hogy már unni kezdem s azon kezdek gondolkozni, miként távolítsain el. Legyen segélyemre, udvaroljon nekem ma este; ez remélem, megfogja felemlíteni a kis turbékoió troubadourt. — Nagyanyám, a lázas düh erőt vett rajtam, nem fékezhettem többé magamat, hallva, hogy ő legszentebb érzelmemet csak játéknak, mulatság tárgyának tekiuté. Odarohautam s a legkeserübb szemrehányással illetem e nőt, ki, éreztem, hogy megsemmisített s aztán mint eszeveszett rohantam haza. Otthon leborúltam e virágokra s keserű egető könyeket sírtam elvesztett hitem felett. Nézze, nagyanyám, még most is látszanak a lorró köuycseppek helyei e kis bús virágokon. Magamhoz térve, hideg futott át égető tagjaimon s örökre megborzadtam az emberektől. Másnap magához hivatott követem Miről az iskolai hatóságokat tudomás és miheztartás végett ezennel értesítem. Veszprém, 1887. február 2-áu. Stáhly György kir. tanfelügyelő. 117. sz. Figyelmeztetés. A nagyméltóságu vallás- és közoktatási m. kir. miniszter ur múlt évi deczember 16-án 38636/1886. sz. a. kelt rendeletével «Földrajz a miniszteri tanterv szerint az elemi népiskolák III—VI. osztályai számára* czirnü Vargyas Endre által irt s Budapest 1886 Mebner Vilmos kiadásában megjelent tankönyvet, melynek ára kötve 28 kr., az országos közoktatási tanács bírálata alapján a hazai elemi népiskoláknak tankönyvül való használatra ajánlja. Miről az iskolai hatóságokat és tanítókat ezennel értesítem. Veszprém, 1887. február 2-áu. Sthály György kir. tanfelügyelő. HÍREINK.--------------- - 7 ~ - V Ves zprém 1887. évi február hó 13-áu, H Vármegyénk közgyűlése. — Folyó hó .> 7-én rendkívüli közgyűlést tartott Veszprém vármegye közönsége, melyre, daczára, hogy a napirenden választás nem volt, nagy számmal gyűltek egybe a bizottsági tagok s mindvégig élénk érdeklődéssel kisérték a tanácskozások menetét. Esterházy Móricz gróf elnöklő főispán a rendkívüli közgyűlést megnyitván, indítványozza, hogy Kiss László, Pápa város volt polgármesterének és megye- 'J bizottsági tagnak gyászos elhunyta fölött jegyző- f könyvi részvet nyilvánittassék. Az indítványozó ^ főispán szép beszédben tejtette ki Kiss érdemeit. Azután Bezerédj Viktor dr. interpellálta az alispánt, van-e tudomása arról, hogy a veszprémmegyei honvéd-egylet, vagyonát minő czélra szándékozik í fordítani? Véghely Dezső kir. tanácsos alispán úr ő nagysága erre azt válaszolja, hogy a kérdéses ügyről hivatalos tudomása nincs, de rajta fog lenni, hogy szerezzen, és amennyire hatáskörében áll, intézkedni fog 8 az eredményről a köz- * gyűlést májusban értesítendi. — Válasza tudomásul vétetett. Az 1887-ik évi közmunka felosztásitervezet megállapíttatott és az ezzel kapcsolatos ügyek is elintéztettek. — A lóavató bizottságok l elnökeivé megválasztattak: Veszprém városra, veszprémi járásra Kopácsy Viktor; a zirczi járásra Huukár Sándor; a devecseri járásra Ihász Lajos; Pápa város és pápai járásra Koller János. A Rédéu 1886. év végévei kilépett megyei bizottsági tagok helyének választás utján leendő betöltése végett , is történtek intézkedések, ameunyiben a választás febr. 24-ére tűzetett ki és elnökül Hunkár Dénes kéretett tel. — A Balatou-Egylet megkeresése a balatoni második gőzhajó érdekében, tudomásul vétetett és a közgyűlés üdvözlé e téren a tevékeny > egyletet és elhatározta, miszerint tőle telhetoleg I működésükben úgy auyagilag, miut szellemileg tá- £ mogatni fogja. — Ezzel a rendkívüli közgyűlés T* véget ért. Vármegyénk közigazgatási bizottsága j f. hó 7-én délután tartotta rendes havi ülését, melyen Esterházy Móricz gróf főispán elnökölt. A rendes havi jelentések letárgyaltatváu, Véghely Dezső kir. tanácsos alispán úr ö nagysága kérdést intézett Harabasevszky Henrik adótelügyelő úrhoz, a Veszprém városi házbérjövedelmi adó kivetési j munkálat általa történt állítólagos megsemmisítése tárgyában, melyre az adólelügyelő úr kijelentette, > hogy ő nem az egész munkálat, hanem csupáu \ annak egyes tételei iráni rendelt el vizsgálatot, a mely joga törvényes alappal bír. Ezen válasz megnyugtathatja városunk adózó polgárságát is. — Az 7 [ ülés további folyamán Bezerédj Viktor dr. orsz. képviselőnk indítványára elhatározta a közigazgatási bizottság, hogy a soproni postaigazgatóságot megkeresi az iránt, hogy a postahivatal Veszprémben a város végéről beljebb hozassák és a levelhordók száma szaporittassék. s hideg, megvető hangon tudtomra adá, hogy miután elég merész voltam nejét szerelmemmel üldözni s nyilvánosan megsérteni, tehát el vagyok , bocsátva. Elégtételt, mint mondá, azért nem követel tőlem, mert nevetségessé válna az által, hogy - egy gyermekkel verekszik. Megdermedtem e szavak hallatára s éreztem, miként hagyja el szivemet *,~ minden melegebb érzés s miként fagy az jéggé. Futottam e helyről, a csalfaság, álnokság, számítás s lelketlenség tanyájáról. A te résztvevő karjaidba siettem, nagyanyám, de oly eleven s kínos volt 1 szivem sebe, hogy ajkamat nem nyithattam meg a közlésre. Vouaglottam a fájdalom alatt, mi keblemben dúlt, de néma voltam. Láttam aggályteli tekintetedet, melylyel szemeid előtt elhervadni láttad a virúló ifjút, de nem volt erőm beszélui. Engem, a romlatlan kedélyű ifjút annyira megrázott ez esemény, hogy e feletti bánatom elsorvasztott s oda jutottam, a hol vagyok. Eme kis uefeiejts-cso- kor a szegény Eveimétől való, ki oly nagyon sze* retett, hogy meghalt értem. Miért nem találkoztam ez angyaltisztaságu lénynyel akkor, midőn még lelkem, szivem nem volt megmérgezve s hinni tudtam 1 Akkor talán boldogok lehettünk volna. Midőn | megtudá, hogy őt nem tudom szeretni, egy golyóval szüntette meg háborgó szivének dobogását és kis \ kezében görcsösen szorítva e virágokat, nála eme j levélkét találták : «Oszkár 1 A viszontlátásig egy bol- J dogabb világban ; ott is csak téged foglak szeretni. E kis neleljtseken búcsú-könyem rezeg; ne vesd ^ el azokat. Eveline“. Nagyanyám, te is úgy sajnál- , tad Eveliuet, úgy szeretted őt s annyira törted fejed öngyilkosságának oka felett. Most tudod, hogy én voltam oka; de isten látja lelkem, hogy nem l szándékosan. Az ő vére azokra kiált buszut, kik i