Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1887 (13. évfolyam, 3-52. szám)

1887-03-27 / 13. szám

még Boross Endre, mint Misó. Sok derültséget okozott. Kiváltak még Borossné (Julis), Balog Ala- josné (Öfzse), Ferenczy (Bandi) és Monori (Bro- bolya.) H I fi E K. — április 3. A nagyhét magasztos, szép és megható szertartásaival beköszöntött. A világ esemé­nyei némulóban vannak, hogy helyt adja­nak az igaz vallásos érzület nyilvánulásá- nak. Boruljunk odaadó szívvel az egész vi­lág bűneiért szenvedő Istenember keresztjé­hez és tisztítsuk meg lelkűnket a bűn szennyétől, hogy méltók lehessünk a feltáma­dás dicső ünnepére! Ösztöndíj. Veszprémvármegye magánpénz­tárakat kezelő választmánya elnökétől. 30./1887. A Veszprém megyei magán-pénztárakra ügyelő választmány kezelése alatt lévő ösztöndíj-alapok­nál 2. hely egyenként 84- forint javadalmazással üresedésbe jővén — melyekre ezennel pályázat hirdettetik, feltételek: I. Veszprémmegyei ille­tőség, ti. r. kath. vallás, III, szorgalmat és elő­menetelt tanúsító gymnasiumi bizonyítvány, IV. beigazolt szegénység. Megjegyeztetik, hogy a tel­jesen árvák — ezek után az atyá'lan s végre az anyátlan árvák az élő szülőkkel bírókkal szemben előnynyel bírnak. Az ezen ösztöndíjat elnyerni óhajtó gymnasiumi tanulók kellőleg fel­szerelt kérvényeiket f. 1887. évi május hó l-ső napjáig alulírotthoz, mint a Veszprémmegyei ma­gán-pénztárakra ügyelő választmány elnökéhez Veszprémbe czimzetten annál bizonyosabban ad­ják be, mert a később érkezendő folyamodványok figyelmen kívül hagyatnak. Veszprém, 1887. évi april hó 1 -én. Szabó Imre, v. elnök. VÍZ. — Tek. Androvits Imre ur buzgalmát mindenütt siker koronázza. Csak a napokban je­leztük, hogy a kórházi kút a sziklák daczára vi­zet ad; ma hasonló örvendetes hirt jelezhetünk a C80rda-utczai kútról, melyben szintén felbuggyant a — várva-várt viz. Gyászhir. — Fromm János, veszprémi hites ügyvéd, Eötvös Károly ur ipa, múlt pénte­ken ápril 1-én életének 91-ik évében végelgyen­gülés következtében meghalt. Temetése ma va­sárnap d. u. 4-kor lesz. Nyugodjék bekében ! Szép ajándék. A jószívűségéről ismert vá­mosi plébános, ft. Hegedűs József ur, az iparos­iskolába járó szegény és árva pintér-inasnak, Mustos Gábornak, egy egészen uj öltözet ruhát csináltatott az ünnepekre. Átadással az iparos-is­kola igazgatóját bízta meg. Fogadja a ft. plébá­nos ur a szegény árva fiú nevében hálás köszöne­tét az igazgatóságnak; adja Isten, hogy több ily cselekedetet gyakorolhasson az árvák iránt! Időjárásunk — igazi áprilisi. Múlt csütör­tökön oly havazásunk volt, a minő a tél dereká­nak is becsületére vált volna. Most szép napos, de azért, mint mondani szokás, foga van. Kettős házasság. Kovács István veszprémi születésű, 33 éves szabómestert a napokban Bu­dapesten virágutczai lakásán a rendőrség letar­tóztatta, mert kiderült róla, hogy tartózkodási helyével feleséget is változtatott. 1882-ik évben ugyanis Aradon Moysa Szidonnal lépett törvényes házasságra, a kit másfél esztendővel ezelőtt szó nélkül elhagyott. Budapestre jött és ott 1886. október 30-án Dvexler Terézt vezette oltárhoz. A rendőrség átadta a változatosságot kedvelő szabót a törvényszéknek. A „Hazánk“ czimü kath. napilapot, melyet correct katholikus szellemben szerkeszt főt. Ri- bényi Antal plébános ur Budapesten, igen ajánl­juk úgy a lelkészkedő papság, mint a katholikus világiak szives pártfogásába. Itt az idő, hogy ke­zet fogva és vállvetve emeljük a katholikus sajtót, melyre a szent ügy érdekében oly szép, de terhes feladat vár. A „Hazánk“ előfizetési ára évnegye- denkint 3 frt. Kiadó-hivatal Budapest, Sz.-Feren- cziek tere 3. Köszönet nyilvánítás. A helybeli iparos if­júság önképző és beteg segélyző-egylet könyvtárá­nak egy jótevő két darab „A katholikus legény- egylet“ czimü könyvet ajándékozott. Fogadja a nagylelkű jótevő az egylet hálás köszönetét. A „Gazdák és iparosok általános hitelszö­vetkezetének“ fióktelepe elnökségétől. Hivat­kozással a „Gazdák és Iparosok általános hitel- szövetkezet“ alapszabályainak 15. §-a értelmében, hivatalos tisztelettel felkérem a jelzett hitelszö­vetkezet veszprémi fióktelep részvényeseit, kik részlet befizetéseikkel hátralékban vannak, e fel­hívástól számítandó 30 nap alatt befizetéseiket annyival inkább teljesítsék, mert ellenesetben, ugyan a 15. §-a értelmében befizetési összegük a szövetkezet tartalékalap javára fog visszaesni, s az ily tagok joga a szövetkezettel szemben meg­szűnik, vagyis az eddig teljesített befizetéseiket beiratási dijukkal, teljesen minden kárpótlás nél­kül elvesztik. Perónyi Antal, h. elnök. Rajta vesztett. Pápán egy vállalkozó-helyet­tes, Blurn Sámuel, ki a honvódlovak számára za­bot liferált, hamis mértéket használt, amin rajta is vesztett, mert néhány honvédtiszt egy városi rendőrrel megvizsgálták a mérleget s kitűnt, hogy a két kilogrammos súly hét és fél deka­grammal kevesebb volt. Csalás miatt a bűnvádi eljárást fogják ellene megindítani. Mennyiben csalhatta meg az államot eddig is, hát ha még tovább működhetett volna 1 Alkalmasint zsidó ! Az anyakönyv vezetésénél jól kell vigyázni. Tapolczán megtörtént az ujonczozás alkalmával, hogy egy kisasszony jelent meg Pócselyről azon tévedésnél fogva, hogy születésekor Berta helyett Bernát Íratott be az anyakönyvbe. A tévedés ki­derült az ő megjelenésével. sKectelemügyí minisztérium f. é. 10,306 IX a. sz. a. a következő határozatot hozta : Iparostanoncz bárki lehet, a ki életének 12-ik évét betöltötte, s tekintettel az 1884. évi-XVII. törvényczikkben foglalt ipartör- vóny 60. §-ára, az, hogy valaki iparostanoncz le­hessen, a meghatározott életéven kívül más föl­tételhez vagy képesítéshez kötve nincs, minél­fogva a megye tanfelügyelőjének azon kérelme, hogy a tanoncziskolába fel ne vétessék az, a ki írni, olvasni nem tud és hogy az iparügyek veze­tésével megbízott iparhatósági tag utasitassék, hogy a tanonczszerződés kötésekor a keresztleve- len kívül a végzett elemi iskolák utolsó bizo­nyítványának bemutatását is követelje, nem teljesíthető. Monori Sándor urnák, az itteni derék színtársulat tehetséges komikusának, ápril 5-én lesz a jutalomjátéka: Ajánljuk. Halálozás. Székesfehérvárott t Greizinger Márton főtanitónak felesége, szül. Juraszek Ro­zália fiatal korában meghalt. Nyugodjék bé­kében ! Okmányhamisitó. A keszthelyi m. kir. gaz­dasági tanintézet 3-ad éves hallgatója, Gallubich Gyula, ki az I. magyar általános biztositó társu­lattól 400 frt évi ösztöndijt húzott, okmányt ha­misított, miért az intézetből kizáratott és mint hamisító a keszthelyi kir. járásbíróságnak átada­tott. Derék reményteljes fiú! Halálozás. Feitel Mór pápai orvos, ki több mint félszázadon át működött az emberiség ja­vára; csak magában Pápa városában 28 évig évig vitte magasztos hivatalát, márczius hó 21-én 76-ik évében, jobblétre szenderült. Pápáról. — Lopás. Nagy Gyula helybeli kocsis néhány hét előtt Díszei községben Bendek Elek kárára lopást követett el. Károsult fél múlt szerdán a főtéren megismerte a tettest s a ren­dőrségnél emelt panasza alapján elrendelt nyo­mozás sikerre vezetett, mert a nevezettnél a lo­pott tárgyak megtaláltattak. — Vizfogás. A vá­rosi tanács határozata folytán, a Tapolcza vizé­nek elfogása a folyó évben is, pünkösd előtti szombaton fog megejtetni. — Népfelkelő tisztek. F. hó 12-én veszi kezdetét a népfölkelő tiszti tanfolyam városunkban. Egy ministeri leirat sze­rint ^zen tanfolyamra negyven egyén jelentkezett. — Ajtatosságból lopott. Múlt szerdán a vásár al­kalmával egy napszámosnő három imaköuyvet lo­pott egy sátorból s azokkal eltávozott. Csakhamar azonban megcsipték a tolvajt, a ki kihallgatása alkalmával azt vallotta, hogy pénze nem lévén, kénytelen volt lopni imakönyvet, mivel a közelgő húsvéti ünnepek alkalmából több rendbeli imád­ságot szeretett volna küldeni az egek urához. — Akit a szive vonz Pápára. Horvát Juli veszprémi illetőségű csavargónőt tegnap tolonczolták hatod­szor illetőségi helyére. A leány egy idevaló le­génybe fülig szerelmes, a ki nélkül elélni, mint ő mondja, képtelen lévén, ha százszor eltolonczol- ják, — hát százszor újra visszatér. — íme a sze­relem hatalma. A „Mapesti Hírlap" SÍ a legkitűnőbb és legkimeritőbb távirati tudósitásokkal szolgái és közvetlen összeköttetése lévén Európa összes fővárosaival, a mostani válságos időben, leghitelesebben tájékoztatja olvasóKözönségét. A kiválóan hazafias szellem­ben szerkesztett „BudapestiHirlap“-ot vezérczitkei, tárczái, rovatai, az ország legkedveltebb és legelterjedtebb hírlap­jává tették. Előfizetési ára negyedévre 3 frt 50 kr, egy hó­napra 1 frt 20 kr. Szerkesztőség és kiadóhivatal Budapesten, kalap-utcza 16 szám. Számadás a volt lövölde melletti séta-utra Önkénytes adakozások utján 1886. év végéig befolyt Összegekről: (Vége.] Szalay Ferencz 1 frt, Stáhly György 1 frt, Thaly László 1 frt, Vaskó Ferencz 1 frt, dr. Csol- noky Ferencz 1 frt, N. N. 1 frt, Krascsenics Vil­mos 1 frt, özv. Glacz Simor Mária 1 frt, Kadel- burger Tuszkau Fáni 1 frt, Tuszkau May érné 1 frt, Koller Sándor 1 frt, Szélessy 1 frt, B. Bailon 1 frt, dr. Perlaky József 1 frt, Fischer Manó 1 frt, Vessel Lipót 1 frt, Kubai Hubert 1 frt, Jákói Géza 1 frt, Scherer István 1 frt, Pap Gyula 1 frt, Altstädter József 1 frt, Veisz Elek 1 frt, Vurda Manó 1 frt, Vizner János 1 frt, Nay Mór fiai l frt, Steiner Samu 1 frt, özv. Boda Istvánné 1 frt, Pap Ferencz 1 frt, Rosenthal Nándor 1 frt, Csol- noky László 1 frt, Hets Pál 1 frt, Brunkala Ká­roly 1 frt, Plosszer József 1 frt, Grófesik Vilmos 50 kr, Györötskey György 50 kr, Szőke István 50 kr, Molnár Sándor 50 kr, Závodnik Ede 50 kr, NemzBur Elek 50 kr, Kováts Imre 50 kr, Bauer Károly 50 kr, Súly Ede 50 kr, Véghely Zoltán 50 kr, Náray Antal 50 kr, Gutthárd Antal 50 kr, özv, Mórocza Zsigmondné 50 kr, özv. Pá- pay Miklósné 50 kr, Bognár Vincze 50 kr, Duko- vics István 50 kr, Rieger János 50 kr, Barabás Béla 50 kr, Balog Károly 50 kr, Vessel Samu 50 kr, Súly Erzsébet 50 kr, dr. Sándorfy Miksa 50 kr, dr. Fischer Béla 50 kr, N. Sándor 50 kr, Keglevicsné 50 kr, Strinovics Lenóné 50 kr, Cserny 50 kr, Megyesi nővérek 50 kr, Bossányi József 50 kr, Rosenberg Adolf 50 kr, Rothauser Rudolf 50 kr, Rothauser M. Samu 50 kr, dr. Réthy Ede 50 kr, Pfeiffer Miklós 50 kr, Lili Antal 50 kr, Vikár Lajos 50 kr, Bokrossy Viktor 50 kr, Rák János 50 kr, Rosos Gyula 50 kr, Cseh Alajos 50 kr, Hochmuth Ábráhám 50 kr, dr. Halassy Vilmos 50 kr, Virkler Márton 50 kr, Pozsgay M. Deutsch Móricz 50 kr, Kopácsy Ipoly 50 kr, Moz- gay Antal 40 kr, Kasenszky János 40 kr, Fischer Daniel 40 kr, Kováts Ignácz 40 kr, Kertész Fe- rencz 40 kr, Csöppenszky Ferencz 35 kr, Schill Ede 30 kr, Lakatos Lajos 30 kr, Fojt József 30 kr, Lang Ferencz 30 kr, Veisz V. Mór 30 kr, Lamport Sándor 30 kr, Vagner János 30 kr, Ste'- ner Jónás 30 kr, N. N. 30 kr, Roth Henrik 25 kJ, álmim in tál 20 kr, N. N. 20 kr, Pekárdy Géza 20 kr, Schill Károly 20 kr, (Sü8z József 20 kr, Ungár Lipót 20 kr, Svartz Antal 20 kr, Bernstein Ig­nácz 20 kr, Keresztes József 20 kr, Svartz Ignácz 20 kr, Bauer Andrásné 20 kr, N. N. 20 kr, N. N. 20 kr. — összesen 331 frt 20 kr. Veszprém, 1887. márczius 9-én. Plosszer István. Értéktőzsdei heti-jelentés. A „ Magyar Mercur11 pénzügyi szaklap tudósítása. A közelebb múlt héten a tőzsde igen moz­galmas volt a nélkül azonban, hogy végeredmény­ben lényeges árfolyamváltozások mutatkoznának. A német császár 90 éves születése napjának meg­ünneplése igen kedvezően hatott a tőzsdére és ennek folytán az árfolyamok tetemesen emelked­tek, az áremelkedés azonban rövid tartamú volt, mivel néhány irányadó lap újra nyugtalanító köz- leményeket hozott a politikai helyzetről és ezen­kívül ama beszédek, melyek a berlini ünnepélyek alkalmával tartattak kedvezőtlenül befolyásolták a tőzsdét. A múlt hét végén tehát az elért ár­emelkedés egészen veszendőbe ment. E héten azonban már kedvezőbb hangulat jutott érvényre. Végre megtörtént az első lépés a sokat emlegetett és nagy feszültséggel várt magyar^ pénzügyi mű­veletek végrehajtása körül. Tisza Kálmán minisz­terelnök, mint a pénzügyminisztérium vezetője megkötötte az egyezményt a Rothschild csoport­tal egy nagyobb tétel papirjáradék átvétele tár­gyában. El van döntve tehát az a sokat vitatott kérdés, vajon papirjáradékkal vagy aranyjára­dékkal fogja-e fedezni a magyar állam mintegy 60 milliónyi ezidei hitelszükségletét. Ez a körül­mény élénkitőleg hatott a tőzsdére és az utóbbi napokban az árfolyamok újra emelkedtek. A részletekre térve megemlítjük, hogy bank- részvények kivétel nélkül emelkedtek. Tőkebefek­tetési papírok közül tetemes javulást mutat az aranyjáradék és a papirjáradék. Vasúti részvé­nyek többnyire emelkedtek A helyi piaczon ta­karékpénztárak, vasmüvek, téglagyárak és né­mely biztositó társasági részvények iránt volt élénkebb kereslet. A sorsjegy piaczon lényeges ár­emelkedés állott be úgy kisebb, mint nagyobb sorsjegyeknél. A valuta kevéssel olcsóbbodott. * Mindennemű tőzsdei ügyekben készséggel szolgál felvilágosítással a „Magyar-Mercur“ kiadó- hivatala, Budapest, hatvani-uteza 17. sz. ~ KÖZGAZDASÁG. Egy nő Angolhonból. Angolhon nyugati ré­szében Devonshire grófságban él Clemens Mária, egy értelmes és szorgalmas nő, kinek szervezeti betegségét és végre ebből való gyors kigyógyu­lását minden nőnek érdekében áll ismerni. „Egy nagyobb gazdaságban“ — igy beszéli — „voltam alkalmazva. Túlságos munka következtében fej­fájást kaptam, követve halálos gyöngeségtől és gyomorbetegségtől, mig végre képtelen voltam bármily táplálékot vagy italt magamban tartani. Kényszerülve voltam ágyamat számos hétig őrizni. Nyugalom és pihenéstől kissé javulva ismét munka után néztem, de csakhamar heves fájdal­mat éreztem oldalamban, mely kevés idő múlva egész testemben elterjedni látszott és minden tagomban lüktetett. Ezt köhögés és légzési nehéz­ség követé, úgy, hogy végre már nem bírtam ma­gamat, s másod Ízben is ágyba estem, mint gon­dolám : utoljára. Ismerőseim mondák, hogy végó­rám immár közel van s nem élek tovább csak ad­dig, nig a fák újra felveszik zöld tavaszi diszüket. Ekkor történt, hogy egy Shaker röpirat jutott ke­zeimhez. Kértem anyámat, hozna nekem egy üveg SHAKER-EXTRACT-ot, melyet én az utasítás­hoz híven kezdtem szedni; még felét sem vettem be és már is javulást éreztem állapotomban. Utolsó betegségem 1883 junius hó 3-án kezdő­dött és augusztus 9-ig tartott, midőn a shaker- extractot kezdtem szedni. Igen kevéssel ezután már képes voltam könnyebb munkák végzésére. A köhögés felhagyott és nem szenvedtem többé légzési nehézségben. Most immár tökéletesen meggyógyultam. És oh mily boldog vagyok! Nem találok szavakat hálám kifejezésére, mit a Shaker- Extract iránt érzek.Meg kell jegyeznem, hogy ke­rületünk orvosai óva intették a népet ezen áldá­sos szer használatától, azt mondván, hogy az nem tesz jót és hogy a Shaker röpiratok számos ember romlását fogják okozni; s ime most én épen ezen szernek köszönöm egészségemet. A röpiratot ki­kölcsönözték elolvasás végett s a birtokomban lévő mintogy 6 mérlföldnyi területet járt be kézről kézre. Tizennyolcz mértföldről jöttek szenvedő emberek elkérni azt tőlem, hogy azután gyógy­szert vegyenek, tudván, hogy én egészségemet annak köszönhetem, biztosan hívén, hogy jó utón járnak. Egy asszonyt ismerék, ki már a halál ré­vén állott, s mondá, hogy semmikép sem tud ma­gán segíteni, habár már számos orvos tanácsát vette is igénybe, egy sem tudott rajta segíteni. Én beszéltem neki a Shaker-extractról és Seigel- labdaesakról, melyek nagyban előmozdítják az előbbi hatását, s mindkettő nevét felírtam neki, nehogy eltéveszsze. 0 tanácsomat követve Shaker- extractot vett és ime most a legjobb egészségnek őrvend, s az emberek messze földön bámulják csodás felgyógyulását. Ezen két szer oly sikert aratott vidékünkön, hogy az emberek azt mond­ják, nekik már nincs többé orvosra szükségük, ők csak Shaker extractot és Seigel-labdacsot vesz­nek. Köszvényben szenvedők, kik ágyukat őrizték és ujjokat is alig bírták mozdítani, meggyógyul­tak általa. Kerületünkben volt egy leány, ki vizen való átmenetkor meghűlt és öt évig nyomta az ágyat, szorulás és köszvényes fájdalmakban szen­- 1 T 1HJ "■■■■ L>" - -oj .»«.uuuuftiu, gondolt. Nem volt orvos a szomszédos kerületek­ben, kihez ne fordult volna segélyért a szegény leány anyja, de mind hasztalan! Kijelentek, hogy nem áll hatalmukban segíteni. Midőn a lélekvált- ság harangot megkonduíni hallottuk, mindig azt gondoltuk : ez már neki szól; azonban a Shaker- extract és Siegel labdacsok megmentek életét és most már oly egészséges, mint bárki más, tem­plomba jár és minden mezei munkára képes. Min­denki bámult, midőn őtet kint járni látta, tudván, hogy már évek óta nyomta az ágyat. Manapság legmélyebb hálával viseltetik irántam a Shaker- extract és Isten jósága iránt. Clemenst Mária. Egy üveg Shaker-Extract ára 1 frt 25 kr, egy doboz Seigel-labdacs ára frt 50 kr. .Magyar- országi főraktár Budapesten, király-uteza 12. szám Török J. gyógyszertárában s általa az ország minden gyógyszertárában kapható. Veszprémben: Ferenczy Károly és Szily Horváth Pál gyógyszerész uraknál. Meteorologia. 1887. Közép­légny. Hő mérséklet C. fokokban Csapadék mm-ben 7 h. r . 2 b. i d. u. 8 h. este közép Márcz. 26. ; 33 7 2.8 100 4-5 5’8 3.8 . „ 27. 1 37-2 31 8-1 4-8 53 0.7 . „ 28. 331 4ü 8-4 6'5 63 űy.. . 29. 45.4 3 6 8-4 3 5 5.2 ny. . • 30. | 338 2-4 5-7 3-0 3-7 3.7.* . 31. 35-5 1-4 64 2.0 ' 33 1.4 Apr. 1. 32.8--0 7; 69 3 0 31 Közép 34 5 6-4 7-7 39 4-7 Szerkesztői üzenetek. B. J. Csurgó. — Folyó év november derekáig rend­ben vagyunk. Köszönet. H. B. Budapest. — Ne féltsen minket; ismerjük mi a titkos. rugókat; mi senki kedvéért lépre nem fogunk menni. Üdvözlet. B. K. Budapest.—Igen köszönjük a szives figyel­meztetést. Expedicziónknak megmutattuk. Üdvözlet. J. A. Balaton-Füred. E folyó év végéig rendben vagyunk. Jövő számunk mellékletes lesz és igy talán mind hozhatjuk, ami nálunk van. Üdvözlet. A. F. Zala-Szent-Balázs, — Viszont boldog Allelu- ját kívánunk. Üdvözlet. H. L. Sátor-AIJa-Ujhely. — Servus. Bejegyeztük. V. M. Szombathely. — Soraink mentek. Üdvözlet. Cs. J. Nosziop. — Alap a mai számmal megindul. Magánsoraink később. M. E. Csesznek. — Említve volt ugyan lapunkban, de a hitközség köszöneté, mint ilyen, kell hogy közöltessék. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos : LÉVAY IMRE. Bél-munkatársak: dr. Rada István és Meszes Polikárp. EQUITABLE az Egyesült-Államok életbiztosító-tár­sasága NEW-JORK-ban. Aiapittatott 1859-ben. Biztosítási állomány 1886. deczember 31-én 1,747-000,000 márka. Az uj felvételek kitettek: 1884-ben 360.000,000, 1885-ben 408.000,000, 1886-ban 474.000,000 márka. Az összalap emel­kedett 1886. január hó 1-től 1887. január 1-jéig 272.000,000 márkáról 321.000,000 márkára. A tiszta nyereménytöbblet 1887. január hó 1-én 680.000,000 márkát tesz ki és a múlt évhez viszonyítva 130.000,000 márkával emelkedett. Tőkebefektetések Európában 16.000,000 márkáa felül. A kötvények 3 év múlva kifogásolhatlanok. Minden kötvény visszavásárlási és leszállítási joga 3 év múlva. A 100.000 dollárból álló részvénytőke alapszabályszerüleg csak is 7% kamatoztatik, az azonfelüli sok millióra rugó nyereség kizárólag a biztosítottak javára esik. Aligazgatóság Magyarország részére í Buda­pest, Andrássy-ut 12. sz. Kiadfi látás. A volt városház helyisé­gében, földszint, két bolt és egy lakás pineze-, kamra-, ma­gazin és minden egyéb hozzá­tartozóval Szent-György-napra kiadandó. Bővebb felvilágosí­tást ad Veszprém, 1887. február 26. Bauer Károly, báztiilni

Next

/
Oldalképek
Tartalom