Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1887 (13. évfolyam, 3-52. szám)

1887-04-17 / 16. szám

im. évfolyam. 1§§7. lG-lk szám.

Veszprémé április 17.

j----------Me

gjelenik e lap & „HIVATALOS ÉBTESÍTŐ‘‘-78l

együtt minden vasárnap reggel. Rendkívüli esetekben kfi' lönlap adatik ki. — Elóflietéel ár mindkét lapra : negyedévre 1 frt 50 kr.; félévre 3 frt; égésé évre 6 frt. Egyes példányok ára 15 kr. — Hirdetések dija: egy hasábos petitsor tere 6 kr.; nyilttérben 20 kr.; minden beigtatásért külön 30 kr. állami bályegilleték fizetendő.

Kiadóhivatal: Kraus A. Fia könyvkereskedése Veszprémben. Ide küldendő minden előfizetés, hirdetés, melléklet s reclamátió.

VESZPRÉM

közgazdasági*, társadalmi*, lielji* s általános érdekli

MEGYEI HIVATALOS HETI KÖZLÖNY.

i

Uag&nvltáknak s személyes jellegű támadásoknak a lap keretiben hely nem adatik.

Eillratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Névtelen költemények csak akkor vétethetnek figyelembe, ha valódiságuk iránt bizonyíték szereztetett be. — Bérmentetlen leveleket a szerkesztőség csak ismert munkatársaktól fogad el.

Szerkesztőségi iroda:

leruzíálem-ulcza 872. ez. a.

Ide czimzendő a lap szellemi részét illető minden közlemény.

Az adósság.

Mielőtt örökre lezárta volna jó atyám a szemeit, ezt súgta a fülembe: „Adósság, piszok és az ördög soha se lépje át a házad küszöbét.“ Nagyon sokan nagyon nehéz s kivihetetlennek tartják ezt, pedig ha az ördög be is csúszik néha napjában a kulcslyukon, az adósságot s a piszkot — a jó nő, a munka s a becsület segedelmével — mindig öt lépésnyi távolságban lehet tartani a tűzhelytől.

Az adósság: az önérzet gyilkosa. A ki a korcsmárosnak, kereskedőnek, péknek, szabónak stb. adósa, borsón jár, pióczával hál, annak a hátán a kígyó mászkál. Nehéz dolog a szegénység, de az adósság borzasztó, borzasztóbb a füstös háznál s a uyelves asszonynál, pedig ezt a kettőt tartják az élet legnagyobb csapásának. A szegénység tiszteletreméltó, de az adósságba merült hírnevét nagyon megrágják a szomszédok fogai.

Vannak emberek, kik szeretnek adósságot csinálni s nem gondolják meg, hogy jobb dolga van a macskának a kéményben, a békának a vasvilláu, a rókának a kopók előtt, az egérnek a macska, — mint az adósnak a hitelezők körmei között. Az üres erszény korántsem oly gonosz dolog, mint a más pénzével megtöltött erszény. A becsületes ember nem jár másnak a csizmájában, nem visel idegen inget s nincs nyugta addig, a mig a felesége a divat- árusnő kalapjában s a kereskedő kelméjében páváskodik.

Az adósságcsinálók a szégyen taván a szegénység csónakában eveznek.

Az emberek legnagyobb része azért megy tönkre, mert nem addig nyújtózkodik, a meddig a takarója ér, hanem erején túl költekezik. Ebadóra sem tellik keresetéből, mégis lovat és kocsit tart, mert hát fényűzés a kor pestise, mely a szemiták és antiszemiták között egyformán dézsmál.

A „honi“ kelme, a kartonszoknya, a gyapjúszövet nem elég jó manapság, a leányoknak bársonyban és selyemben kell járniok, akár van, akár nincs — miből. A fényűzés, a tündökölni vágyás fölemészti a Dárius kincsét is; a család egy fillért Bem képes félre tenni, szegény marad s a családapának, a kit a téli éjekhez hasonló

A „Veszprém“ tárezája.

Kicsinyke ház.

Kicsinyke hál eSY folyam mentén, Benne s\orgalom, csönd és béke; Falának a futó hajnalka Tarka virága minden éke.

Föléje védőleg nagy, lombos Akácifáknak borul hűs árnya;

S a parton a fehérlő fűzfa Hossiu ágát a vi\be mártja.

A{ ösvényről a távo{ó nyáj Kolompolása hallik épen.

Sielid galamb fürös\ti s\árnyát Magasan, a kelő napfényben.

A{ árnyékban ledől a hű eb, S\emére most jöhet csak álom.

— Oh! e\ a kép megfogta lelkem, Oh! ei a kép lett ideálom ! —

*

Ah! odakint a folyam mentén, Vannak sötét, kis des{ka~háiak. Nyugalmuk végtelen, mert bennük Csak béke és a csönd tanyáinak.

hosszú és sötét számlák megőszítettek, még 60 éves korában is ép oly keservesen kell kaparnia, mint 30 éves korában.

Á kinek három forint napi keresménye van, úgy költekezik, mintha 3000 írt évi jövedelme volna. A gyertyát mindakét végén meggy ujtja s aztán szerencsétlenségnek kereszteli el könnyelműségét.

A takarékos az élet csatáját félig megnyerte. Pénzt szerezni sokkal könnyebb, mint helyesen kiadni. Száz közül kilenczven- kilencz soha sem ismerkedett volna meg a szükséggel, ha a pénzzel tudott volna bánni, 8 ha komolyan meggondolta volna, hogy az, a kinek egy forint a jövödelme, s nyolcz forintot költ el: bolond és gazember.

Az adósságcsinálók rendesen hazugok is, mert a visszafizetést oly napra Ígérik, a melyről előre tudják, hogy Ígéretüket be nem válthatják. Igaz, hogy van kivételes eset is, a midőn betegség vagy valami szerencsétlenség teszi nyomorulttá az embert, de általában véve az adósság egy nagy fertő, egy mély árok, egy undorító pöczegödör; boldog az, a ki bele esve, kimászik belőle, de a legboldogabb az, a ki soha sem esett bele, mert a ki az ördögöt egyszer vendégül hívta, csak nagy nehezen teheti ki annak a szűrét, s a hol a tyuk egyszeri tojt, alkalmasint másodszor is oda viszi a tojását; a ki egyszer adósságot csinált, bizonyos, hogy másodszor is csinál. A ki egy garast kölcsönöz, csakhamar forinttai fog tartozni, mert a ki bokáig jár a sárban, az már a térdig érő sártól sem retten vissza,

Az adósság : kész gond, a hitel: kész veszedelem. A kölcsönadás s kölcsönvevés: tövis kerítés. A szent Írás azt mondja: „Ne legyetek senkinek adósai.“ Ez nem annyit jelent, hogy fizessétek ki adósságaitokat, hanem, hogy ne legyenek adósságaitok, 8 én kereken kimondom, hogy a kik a szeutirás ezt a törvényét áthágják, azokat a kereszténységből ki kellene golyózni.

A pénzkölcsönzésnek felette kedveznek maguk a törvények is. Nem szükséges manap, hogy valaki tolvajjá legyen, elég, ha üzletet nyit, s csődöt mond. Hogy mily jövödelmező ez az eljárás, bizonyítja a példaszó, a mely úgy hangzik, hogy : „A

Hossiu ágát a s{omoru fű{,

Itt is búsan a vi\be mártja;

De a{ ösvényt a vi{partho{ csak A me{ei egérke járja.

Mély csönd van itt; de oly nyomássá, S{ivet maró, nagy, méla csönd e\; Pedig tudom: a{ én jutalmam Csakis ilyen kis desfka há\ les{.

Vigasztalódjunk! élve, halva,

Egyformán jól esik a\ álom.

— Kicsinyke há{ egy folyam mentén, Te lettél a\ én ideálom! —

_______IRINGÓ.

A tavasz érkezése.

— Csevegés. —

Jön a tavasz! Szétszakította az útjában álló fagyos téli levegőt, és a nyíláson át ömlik leielé a kék éther s a földnek szeretetteljes gyöngédséggel a nyakába borul, és a kedves ég ismét mosolyog s szelíd, kék szemével lenéz és örül, hogy a föld ébred.

Jön a tavasz! Minden érzékeim ujongva mennek elébe, megrakodva ajándékkal, rajta csüngnek, mint gyermekek a hazatérő apán, és kérdik: mit hozott? Kikutatják zsebeit, a tavasz ez alatt jóságosán mosolyog és sorba érintve öt érzékemet, így szól:,Legyetek csak csöndesen, kedves gyermekeim,

ki soha se mond csődöt, soha se lesz gazdag!“ Ismerek kereskedőket, kik ötször hatszor mondtak csődöt s lelki üdvösségüket még se féltik, sőt ellenkezőleg a jótékonyság hírében állanak s a mennyországba mások könyörgik be őket. Gazemberek ! borjut lopnak, s a bőrét az irgalom oltárán az Urnák áldozzák! A jámborságból tolvajzsákot varrnak.

íme nézzék, ott sétál Mihaszna asz- szonyság! Olyan kényes és díszes, mint a páva; lányai zongoráznak, énekelnek, korcsolyáznak, a fiai urizálnak s Mihaszna úr a saját fogatán megy a börzére, s neve ott tündököl a jótékony vállalatok élén, szegény hitelezői azonban annyit sem tudnak tőle kapni, a mennyiből megreggelizhetnének.

Az előkelő szédelgőkkel a rendőrség nálunk nem törődik, pedig a rab zubbonyt ezek érdemlik meg legjobban.

Rögtön fizess: adósságot ne csinálj! Ez legyen mindenkinek a jelszava. Jobb esteli nélkül lefeküdni, mint adóssággal terhelten fölkelni. A pénz gömbölyű : adósság nélkül is könnyen elgurul. A ki oly tárgyat vásárol, a mire szüksége nincs, csakhamar oly tárgyat kell eladnia, a mire szüksége van. A ki a gondatlanság mezején veti el pénzét: Ínséget arat.

Azt mondják, a szegénység az öt érzéken kívül még egy hatodik érzékkel ajándékozza meg az embert. Jó volna, ba úgy volna, mert sok adós mind az öt érzékét elveszti, és sok kölcsönző érzékek nélkül született, a mennyiben azt képzeli, hogy kölcsönözve nemcsak adósságot csinál, hanem adósságot törleszt is. —• Az ilyen emberek azzal fizetik Pétert, a mit Páltól kaptak kölcsön, s nem veszik észre, a midőn a jobb lábukat a sárból kihúzzák, s a bal lábukkal a sárba lépnek: mindakét lábukat besározzák.

A bevétellel takarékoskodni s a kiadásokat korlátozni kell. Ez a becsületes emberek főszabálya. Félek, hogy e szabályt hasztalan nyomattattam ki, mert azok, a kik a mások pénzével dobálóznak, a jó tanácsot nem igen veszik be. No mindegy, a ki hallani nem akar, annak éreznie kell; a ki az olcsó tanácsot megmindegyiknek hoztam valamit, hagyjátok csak, hadd pakoljam ki ezer meg ezer tarkaságaimat mind; az egész földet betakarom nektek azokkal, hogy teljes legyen örömötök és boldogságtok.*

Jön a tavasz! A levegő fűszeres és enyhe lesz, mint a boldog szerelem édes csókja, az ég egy átlátszó fátyolban úszik; és ekkor a nagy tavaszi ünnep leráz szivemben mindent, a mi téli; csak az életöröm patakja csörgedez ütereimen át, keblem minden szögletében philomélák ébrednek, eremben minden vér a rózsás ifjúság dalait énekli, lelkem érzelmei tavaszi bimbókat hajtanak s vidámság és öröm pattan és duzzad a bimbókból életre bennem s templomot építenek szivemben.

Jön a tavasz! Sokkal jobbnak tetszem most magam előtt, sokkal jobban szeretem magamat; olyan könnyű, olyan derült vagyok, azt képzelem, hogy egy fejjel magasabbra nőttem.

A hosszú tél búskomorrá teszi az embert, de tavaszszal, mikor kimegy és látja, hogy az Ur minv fcn utón és ösvényen milyen bölcsen gazdálkodik, milyen derülten énekel minden a világon; minden patak hogyan csörög; a vizek levetették jég pán- czélukat s a kedves napot elcsevegik, a fák hogyan nyitják föl szemecskéiket és a csapodár napsugarakkal miként kacsingatnak, a kis fűszálak milyen hegyesen néznek föl a föld alól és csúsznak elő téli lakásukból; a madarak hogyan csiripelnek, a levegő milyen enyhe; keblünkben a hegyi-manók szaladásnak indulnak és a szent természet hogyan űz ki belőlünk minden ördögöt s mikor érezzük, hogy megtölt bennünket az élet és szerelem fényes angyalaival, egész valónk úszik a költészetben és ezek fölöttünk árjaikkal miként csapnak össze, mint egy buvárharang fölött: akkor mindent elfelejtünk bennünk és körülöttünk! Itt van ismét valaháral

veti, auuak sokba kerül majd a bánata. Éu elmondtam, a mit kötelességem volt elmondani: óvakodjanak az adósságoktól!

Kivándorlások.

Napról napra szomorúbbnál szomorúbb híreket báliunk azon rettentő sorsról, a mely a külföldre, de leginkább Amerikába vándorolt honfitársainkat a ketségbeesés Örvényébe sodorja.

Minden indok, minden meggondolás nélkül fognak sokan vándorbotot, hogy itt hagyva az édes szülőföldet, messze túl a tengeren keressenek maguknak más eget, új hazát.

Új eget talál magának a vándor, de más hazát sehol. Legalább alig van rá példa, hogy egy magyar, ki elhagyta hazáját, jobb hazát talált volna.

Mert ezen földnek, melyen mindnyájunknak bölcsője ringott, csak egy porszeme is kedvesebb és drágább, mint a yánkeek mérföldekre terjedő termő földje.

Munkát keresni megy — mondja a kivándorló — mintha bizony itthon nem akadna elég dolog.

Nagyon dicséretes erény a dologkeresós, s méltánylást is érdemel, hanem elhagyni az országot, ezt a Magyarországot csak azért elhagyni, mert máshol több munkára, s jobban fizetett munkára talál a napszámos: merő ostobaság és szánalomra méltó tájékozatlanság.

Talán aránylag sehol sem fizetik jobban a napszámost, mint nálunk. Nem kell felednünk, hogy a külföldi munkaadó és a mi munkaadónk közt nagy a külömbség. A mi napszámosunk, a hányszor megfeni a kaszáját, épen annyiszor ég ki a dohány a pipájából, és kétszer annyiszor gyújt rá. Tessék csak elmenni Amerikában napszámba, majd ott megmutatja ám a gazda, hogy mi az aczél, kova, tapló !

Ha még annyi kéz volna is, találna még munkát Magyarországon. Hiszen az a baja iparunknak, hogy kevés és drága a munkaerő.

Sok helyen az országban a szerencsétlen, tudatlan, jámbor köznépet még ma is rá lehet szedni, hogy Amerikában több a munka, hogy ott jobban fizetik a munkaerőt, és hogy ott minden ember milliomossá válik.

Lelketlen kufárok beszélik rá a népet a kivándorlásra. Mint ez legutóbb vármegyénk területén Olaszfalu községben történt.

Természetes, hogy ez a kufár nem más, mint emberkereskedő, ki azután ha túl adott emberportékáján, nem törődik vele, ha az éhen hal, vagy a vízbe öli magát, vagy máskép lesz kétségbeesésében öngyilkossá.

Rettentő példák állanak előttünk. Egész családok, egész néptömegek vesztek el éhen, kiket ígéretek- és kecsegtetésekkel csaltak át a tengeren túlra.

A csalódás kétségbeejtő! A rabszolga-kereskedés emberséges mesterség az Amerikába kicsalt munkás sorsához képest, mert mig a rabszolgakereskedő nem hagyja éhen veszni az ő rabszolAblakok, ajtók és szivek fölnyilnak, minden tárt karokkal megy eléje, az emberek a szobákból, az érzések a keblekből elébe szaladnának, csakhogy minél előbb jöjjön.

Akkor midőn itt van és itt áll uton-utfélen virágkosaraival, úgy néz ki, mintha a Teremtő vonulna be az ő pompájában és ünnepélyesen akarná fogadni; mert az út mindkét oldalán virágzó bokrok, földiszített fák állanak, mintha azt akarnák kiáltani: .Illatozzatok és pompázzatok ti lombkoronázott fák és ti kedves virágok, mert az Ur jön közétek az ő dicsőségében!*

Akkor a fák csúcsai meghajolnak tisztelettel, a levelek féléaken suttognak egymás között, a füvek kíváncsian néznek föl a föld alól, a virágok imádva hajtják le fejecskéjüket és minden bokron át örvendetes hállelnja száll a Teremtő felé, ki ide jön ünnepélyes öltözetében virághermelinnel és rózsabíborral!

ó, kedves olvasóm! nem úgy tetszik-e neked, mikor a tavasz ismét megérkezik, mintha egy régi, rég nem látott barátod ismét visszajönne, te őröm- repesve sietsz keblére és akkor olyan boldog és olyan csöndoB vagy. Pedig annyi csevegni és fecsegni valód volna vele, de te mégis csöndesen maradsz, mert nem tudod, hol kezdjed, minden egyszerre jön beszédes ajkadra és te mégsem tudsz szólni semmit, mig utóbb karöltve jársz vele, mikor azután egyik emlék a másikat kelti föl, a múltnak egyik öröme vagy fájdalma egymást váltja föl é3 ti mégegyszer átélitek mindazokat! Így van az a tavasszal is; mikor megérkezik, kehiére rohanunk, olyan jól és olyan kéjesen érezzük ott magunkat, annyi mondani és panaszolni valónk volna a tavasznak; ó, annyit szeretnénk neki beszélni az elmúlt télről, a behavazott szivekről, a megd