Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1887 (13. évfolyam, 3-52. szám)
1887-12-18 / 51. szám
XIII. évíolyam. 1§§7. 51-ik i* *ám. Veszprém, deczember IS. Megjelenik e i:ir> \ „HIVATALOS EETESITC‘‘-ve! együtt minden vasárnap reggel. Rendkívüli esetekiien ifi. lönlap adatik ki. — Előfizetési ár mindkét lapra : negyedévre 1 írt 50 kr. ; félévre 3 frt; epésr évre B frt. Egyes példányok ára 15 kr. — Hirdetések dija; egy iiasáhos petitsor tere 6 kr.: nyilttérben 20 kr.: minden beigtatásért külön 30 kr. állami hélyegilleték Sietendő. Kiadóhivatal: Kraus A. Fia k buy v Keres Kedése Vesíprem- hen. Ide küldendő minden elő- tisetés, hirdetés, melléklet s reclamátin. I VESZPRÉM közj?íizdassí«ri*, társadalmi*, helyi- s «általános érdekli MEGYEI HIVATALOS HETI KÖZLÖNY. líagánvltáknak g személyes jellegű támadásoknak a lap keretében hely nem adatik. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Né7telen közlemények csak akkor vétethetnek figyelembe; ha valódiságuk iránt bizonyíték szereztetett be. — Béráentetlen leveleket a szerkesztőség csak ismert munkatársaktól fogadéi. Szerkesztőségi iroda: Jeruzsálem utcza 872. sz. a. Ide cziinzendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. De profundis. Annak az óriási gépezetnek, a mit hivatalos nyelven állami közigazgatásnak nevezünk, van egy alig észrevehető, a többihez képest eltörpülő kis kereke. Ha figyelmesen s közelebbről nézzük a bonyolódott szerkezet kisebb-nagyobb részeinek tömkelegét, s megvigyázzuk ez örökmozdony szerves működését, azt fogjuk látni, bogy ! az összes erő majdnem közvetlenül eljut ! ebhez az igénytelen részecskéhez is ; s ha egy kissé ismerjük a mecbnika törvényeit, — lehetetlen nem kételkednünk azon, vaj- j jón képes lesz-e ez a kis kerék restaurálás nélkül, folyton negligálva tovább is megfelelni a czélnak, elviselni a reá nehezülő terhet s megállni a versenyt amazok renoválásával szemben ? Úgy hiszszük, bogy a laikus is elő- találja az állami közigazgatás ezen agyon- 1 hajtott kerekében a község és az állam napszámosát: a községi és körjegyzőt, — azt a százkarú csoda-embert, a ki mint 1 u i egy modern Atlas görnyed sokszor erejét i felülmúló kitartással a reá nehezülő teher | alatt, s küzd nem ritkán a lehetetlennel, tudva azt, hogy pillanatnyi önmegfeledke- zése esetén a vállán nyugvó súly agyon- nyomással fenyegeti. Czikkünk föntebbi része olvasására i talán kislelkűséggel vádol bennünket valaki, ' pedig korántsem nézzük a községi-jegyzők helyzetét a pesszimizmus sötét szemüvegén, j Legyen szabad a lehető legszűkebb keretbe foglalva bonczkés alá vennünk tárgyunk reális oldalát — azon meggyőződésben, hogy egy kis jóakaratú szellőztetés nem fog ártani annak az ügynek, melynek reprezentálása a lapok hasábjain vajmi ritka holló. A XIX, század utolsó előtti két évtize az újraalakúlt nemzet öntudatos ébredésének metamorfózisát képezte a nyugoti nemzetek kulturális színvonalához. — A Bach-korszak nyomasztó légköre után mintegy varázsütésre éledt, újra a nemzeti tevékenység, s a következő évek rohamos haladása gyökeres reformokat léptetett életbe. A magyar törvényhozás az 1867—69 években számos új törvényt alkotott, melyeknek végrehajtásához az előző rendszer elégtelennek bizonyúlt, s aktív részével az állam-kormány intencziójának meg nem felelhetett. — A jelzett törvények a községek ön- kormányzati működését már lényegesen kiszélesítették és sok olyat ruháztak rájuk, a melyek ezek beléletében a czéiirányos végrehajtás kellékeit nem nélkülözhették. Az a jó nótárius, a ki eddig afalu pennáját úgyszólván csak amolyan mellékletkép hordta a füle mellett, kezdte észrevenni, hogy a szaporodó Írásbeli munkája elvégzéséhez majd naponkint új tollat kell faragnia, s ha egy nap erről meg talált feledkezni, másnap már kapott egy kis jóakaratú (?) figyelmeztetést. Szóval főleg az 1868. évi törvény czikkek a községi jegyzők helyzetében az eddigi rendszer megváltoztatását s okszerű átalakítását már elodázhatatlan szükséggé tették. Ily körülmények közt alkotta meg a törvényhozás a községek rendezéséről szóló 1871. évi XVIII. törvény czikket, melyben a községek s ezeknek most már lényegessé vált faktora — a községi jegyzők helyzetét, teendőjét az akkori viszonyok alapján meghatározta. Különössen hangsúlyozzuk, hogy a{ akkori viszonyok alpján, mert habár a lefolyt 16 év mindegyike toldott is egy vagy több §-t a fentebb hivatkozott törvényben konstruált községi jegyző teendője és felelősségéhez, úgy hogy akkori munkaköre úgyszólván árnyéka is alig lehet a jelenleginek, mégis arra nézve, hogy felszaporodott teendői arányában a kellő s megérdemlett méltatásban részesíttessék és hogy anyagilag is garantirozott helyzete legyen — vajmi kevés történt. Azt mondják erre : mégis csak megél rzért a falusi-jegyző elég tisztességesen. Megélhet az igaz; de hogy tisztességesen-e, vagyis úgy, a mint állásához illően megkívánhatná, ezt csak azok állíthatják, a kik a községi-jegyzőt szeretik azok közé helyezni, kikről azt szokás mondani: „ignoti nulla cupido,“ vagyis beéri a makra pipával meg hozzá egy sallangos dohány- zacskóval. — Azonban ha találkozik egyikmásik, a ki talán a jólétnek anyagi tekintetben meglehetős fokán áll, meg lehetünk győződve, hogy ezt privát körülményeinek köszönheti, nem értve itt azon kivételes eseteket, a hol a jegyzői javadalmazás is a nagy többségtől elütőleg már önmagában garancziát nyújt egy szerény családikör fentartására. — Annak azonban, a ki csupán csak a 400 forintjára van utalva (pedig ez a legnagyobb rész!) még a csekély „mellékes“ mellett sem jut másra, mint a mindennapi kenyérre. (Nem ám kalács-kenyeret értünk.) Ha tehát ily mostoha körülmények tudatában egyéb keresetforráshoz is fordul, megkísérli példáúl a mezei gazdálkodást, kérdjük, nem történik-e ez sokszor hivatalos kötelessége rovására ? Bátran mondhatjuk, hogy igen, mert ha hivatalának pontosan, lelkiismeretesen meg akar felelni, akkor egy órai időt sem szabad másra fordítania! Mennyire igaz ezen állításunk, nem akarjuk ezúttal részletesen bizonyítgatni, csak annyit mondunk, hogy jelenleg már egy középszerű körjegyzőség ellátásához egy ember a legnagyobb szorgalom mellett sem elégséges. Mit tesz tehát mégis, hogy exisztálhasson ? Fogad maga mellé alkalmas munkaerőt, fizeti, élelmezi ezt a sajátjából — megvonva magától, a mi csak nélkülözhető, azért, hogy az a nagy szekér, melybe annyi ember kapaszkodik — habár döczögve is, tovább haladhasson. Ha pedig ezt nem teszi — vagy nem teheti, nem kell kommentár a következményekhez. Lehet hogy éveken át leplezheti mulasztásait azzal, hogy a fontosabb követelményeknek igyekszik eleget tenni, de végre is egy jóakaratú fegyelmi vizsgálat megmenti at a mulasztás pótlásának gondjaitól. Ki fizeti meg aztán ily esetben azt a sokféle kárt, melyet a jegyző, habár nem tudatlanság folytán, a rábizottak elhanyagolása által okozott ? Lehet-e őt ezért jogosan vádolni ? A kinek volt alkalma egy ily analog esetet közelebbről megismerni, tudhatja, hogy hány olyan dolog mellőztetik el, vagy csak felületesen lesz megoldva, a mely sokszor pótolhatatlan veszteséggel sújt egyest, vagy községet, sőt néha magának az államnak is rövidséget okoz. De végre is terhelheti-e alapos vád ezért azt az embert, a ki túlhalmozott teendői közepett úgyszólván szükségszerűen keveredik mulasztásba. Egy szóval: törvényeink s ezek folyományát képező felsőbb hatósági rendeletek oly közvetlenséggel összpontosítják a községi jegyző személyében az állami, törvényhatósági és a községi köz- igazgatás végrehajtó tényezőjét, hogy nem csoda, ha a kezébe összefolyó s oly különféle természetű szálak összekuszálódnak. Hát még ha tekintetbe veszszük azt a sokféle nehézséget, a melylyel a községi jegyzőnek mint hivatalnoknak meg kell küzdenie. Megvan a mizéria e tekintetben önálló községekben is, a községi admi- nisztráezió maszkírozott tagjaival szemben, de egész a képtelenségig fokozódik ott, a hol négy-öt község ügye-baja vau a nyakába akasztva. Eltekintve attól, hogy az ily aránytalanúl összecsoportosított községek saját belügyeikben, házi gazdálkodásukban, anyagi és szellemi fejlődésükben elvitázhatatlanul megérzik a hivatott értelmi vezető hiányát, vájjon nincs-e igazunk abban, hogy az ily összecsoportosítás, a jelenlegi A „Veszprém“ tárczája. A legnagyobb talány! Ha nézed a virágzó életet, Mely a tavasznak bájos gyermeke; Ha hallgatva a csalogány dalát, Szivedbe kél egy édes bús rege; — Mond meg, szived mit érez jó barát ? Mond el nekem, mit zeng a csalogány ? Te nem felelsz ; . . ■ mert nagyon jól tudod, Hogy ez talány. Ha látod a rózsát kifesteni, Melyen a harmat gyémántcseppje ég, A melyet rá szép nyári hajnalon Lehelt szerelmi zálogul az ég. Mond meg nekem, e harmat mit beszél, Midőn a napnak forró sugarán Illattá lesz, — s az égbe visszatéri Hz is talány. Ha a forrásnak üde partjain El-elnézed a csobogó habot, S illattól terhes enyhe fuvalom Folyja körül barázdált homlokod. Mond meg nekem, e szellő mit beszél, A csevegő habnak susog talán Egy elfeledett régi dalt t - Ez még Nagyobb talány. Ha bíborajku, ártatlan, szelíd Gyermekleánynak álmát meglesed, Midőn kezét imára kulcsold, És üdvözült mosolylyal néz feléd; S a szende arcz oly szűzi pirra gyúl, Mint tiszta hó az ömlött vér után Mond meg, miért dobbant meg a szived! Szintén talány. He mindezeknél még talányosabb, A titkos, édes első szerelem, A melynek ezredrésze csak való, A többi álom, ihlet, sejtelem. Talány a köny, mely nö szemébe gyűl A boldogságnak fényes hajnalán, És a mosoly, mély bánatot takar — Örök talány. Akarsz nagyobb talányról haliam ? Hallgasd meg akkor bús szivem dalát; A mely remél, — holott a tomboló Vihar széttépte végső horgonyát. — És élni ámbár rég nincs már oka, Mégis rohan az árnyképek után. A nagy világon ez a balga szív Bizonyára a legnagyobb talány! A fölfrissített szerelem. — Francziából. — George levele Jacquesho\. Ha d’ 0...........asszony, kit különben a kedves Madeline név alatt sokkal jobban ismerünk, téged még mindig érdekel, kötelességemnek tartom értésedre adni, hogy tegnap este egy ismeretlen karján láttam a boulognei erdőben. Kísérője valami orosz herczeg, vagy pénzét elkölteni vágyó uracs lehetett, külseje után legalább így Ítélem meg. Hölgyünk erősen le volt fátyolozva; de miután Párisban ő a legkarcsúbb termetű, miután nálánál kisebb lába senkinek sincsen, és oly fönségesen sem tud lépdelni senkisem, mint 8, azt hiszem, az ő személyében sem tévedtem. Bolondság volt tőled, ha szivében bíztál, mert akkor a hűtlenségnek csak újabb nemével ismerkedtél meg. A nők csak addig hisznek nekünk, mig kedvük tartja, aztán elérkezik a pillanat, midőn nem hisznek többé, mert már nincs kedvük. Azt hiszem, hogy Madelinenél e pillanat bekövetkezett. Tégy, a mit tetszik. Ha vissza jönnél, talán még mindent rendbe hozhatsz. Üdvözöllek. George. * * * Jacques levele Georgeho{. Jól adod! Mindenekelőtt, ha Madeline hűtlen lenne hozzám, akkor már nincs mit rendbe hoznom. Aztán, azt kérdem, hogy mi ösztönözhet egy jóbarátot arra, hogy ily hireket tudasson az emberrel ? De én jó fiú vagyok, te megmentetted az életemet. Elnézést érdemelsz. Megbocsátom jóakaratod, melylyel egy nőt akartál elárulni. Megbocsátom két okból: az első az, hogy te nem olyan vagy, mint a többi, hogy te olyan barátom vagy, ki nem tekint semmit, nem a gyöngédséget, nem az udvariasságot, a midőn barátodról van szó. A másik ok még fontosabb, és ez az, hogy Madeline teljesen ártatlan. Bárcsak bűnös lenne, hogy teljesen megszakíthatnám vele viszonyomat. Jaeques. * * George levele Jacqueshe Kedves barátom! Ha nem törődöl vele, én nem bánom. Én imádandónak tartom. Ha helyeden lennék, repülve jönnék. Azzal töltöd idődet, hogy fürjeket kergetsz? No de az Ízlés különböző. Ha nekem vagyonom lenne, vigyáznék is rá. U. i. Ebéd után a lovardába mentek. George. * * * Jacques levele Georgeho Beszéljen a világ, a mit akar! Ismételve mondom, szetreném, ha úgy lenne, és biztos vagyok benne, hogy nem úgy van. 0! mennyire óhajtanám, ha Madeline nem hinne többé nekem! De, édes Georgeom, én a hálót roppant vastag szálakkal szövöm körülte, és ő nem látja a szemeket 1 Ó! sokszor megátkoztam a napot, a midőn először láttam a picziny lábakat, mikről egyik leveledben említést tettél, midőn ezek arra buzdítottak, hogy még közelebbről nézzem. Ha tudnád, mennyire megálltain, mennyire megelégeltem, megúntam már 1 Megérti-e valaha az a szegény nő, hogy e világon minden véget ér, és a szerelem még sokkal gyorsabban, mint minden egyéb .. Szeretnélek téged helyemen látni, téged, ki soha egy hajszálról sem tudtál volna hazudni, ha finomságáról meg nem győződök Ürügygyei, meg nem tartott Ígéretekkel elő- állani; írni olyasmit, a mit az ember nem is érez; futni, mint a kutya, melyet kergetnek; feldühösíteni a nőt, megvigasztalni, a midőn sir ... . szép foglalkozás! Gondold meg: szeret, még szeret, mindig szeret! Ennél nevetségesebb, furcsább nincs a világon ; inkább a legrútabb nő gyúnyolna ki, mintsem
