Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1887 (13. évfolyam, 3-52. szám)
1887-10-30 / 44. szám
XIII. évfolyam. I§§7. 444k szám. Veszprém* október- ■ ---- ■ ■ Me gjelenik e i;ip & „HIVATALOS £&TESITÖ“-rel együtt minőén vasarnap reggel. Rendkívüli esetekben kftlönlap atiatik ki. — Elóflieiéii ír minőkét lapra : negyedévre 1 írt f>0 kr. ; félévre 3 frt; egész évre frt. Kgves példányok ara if) kr. — HlrdotÓSOk dij&: egv banánon petitsor tere VESZPRÉM Maflánvltáknak s személyes jellegű támadásoknak a lap keretében hely nem adatik. Hésiratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Né7tol9B közlemények csak akkor vétethetnek figyelembe, ha valódiságuk iránt bizonyíték szereztetett be. - Bérmentetlen 6 Kr.; uyiiUárheji 20 kr.: nullául! iiHi^t.atasárt kiilftn 30 kr. állami iiélyepilleték firetemiö. kiadóhivatal: Kraus A. Fia kiuiy vKarenKmiése Veszureinközgazdasági-, társadalmi-, helyi- g általános érdekii leveleket a szerkesztőség csak ismert munkatársaktól fogadéi. Szerkesztőségi iroda: Jeruzsálem-utcza 872. »• ben. Ide küldendő minden elő fizetés, hirdetés, melléklet g reeiamálió. i MEGYEI HIVATALOS HE I I KÖZLÖNY. Ide cziinzendö a lap szellemi részét illető minden közlemény. K mig más jótékony egyletek tagjaiknak anyagi vagy szellemi közreműködését veszik igénybe, a tűzoltó intézmény az, mely az emberbaráti szeretet nevében az egyeseknek egészsége, sőt életére is apellál s ugyanezért a legműveltebb erkölcsi érzéket, a közjó iránt való tudatos és önzetlen lelkesülést s oly feláldozást tesz fel tagjainál, melynek azok, emberi közös gyarlóságunknál fogva tartósan megfelelni nem képesek. Ezt illusztrálja egyletünk egész története, mely a többi hason czélú egyesületek történetével egyébiránt teljesen azonos. Ki ne emlékeznék azon átalános lelkesülésre, melylyel egyletünk első alakulását ezelőtt tizenkét évvel városunkban mindenki üdvözölte. Legintelligensebb polgáraink felöltőtték az egyenruhát s vetélkedve igyekeztek az egylet czéljait előmozdítani. A lelkesülés azonban csakhamar lelohadt, s a puszta erkölcsi alap az egylet tartós fen- maradására elégtelennek bizonyult, a mint hogy az idők folyamán a működő osztály teendőire, csekély kivétellel, már csakis oly elemek vállalkoztak, kik városunk leg- kevésbbé tehetős osztályához sorozandók, kiktől a magasabb felfogást igénylő humanizmus nevében akkora áldozatokat követelni alig lehetünk jogosúltak. Alapít.ó»tag már több mint egy évtized óta egy sem jelentkezett. A pártoló tagsági dijak pedig gyéren, vagy egyátalán nem folytak be. Ennek következtében az egylet pénztára üresen áll s ezen átalános elhidegülés között a működő tagok kedvüket vesztették, úgy hogy egyletünket ez idő szerint a felbomláshoz közel állónak kell sajnosán jeleznünk. Midőn még felemlítjük azt, hogy bosszú éveken át az egylet csak úgy volt képes vergődni, hogy méltóságával alig összegyeztethető segélyforrásokat, temetkezéseknél való részvételek után fizetett ajándékokat, s több efféléket vett igénybe, azt hiszszük, a helyzet illusztrálására többet felhozni nem szükséges. Pedig ha visszatekintünk az egylet vész idején mindenkor tanúsított készséges és sikeres működésére, s felidézzük emlékünkbe csak a közelmúltban előfordult rendkívüli tűzi veszedelmet, figyelembe vesz- szük városunk sajátságos építkezési modorát, a mindenütt érezhető vízhiányt, azt hiszszük jogosan állíthatjuk, hogy városunk közönsége egy rendszeresen szervezett tűzoltó-egyletet soha többé nyugodtan nem nélkülözhet. Ha tehát az egylet további kinos vergődését s tán már legközelebb bekövetkező végső felbomlását kiszámíthatatlan kárunkra és veszélyünkre összedugott kézzel nézni nem akarjuk, le kell számolnunk azon teendőkkel, mik az egylet létérdekének 8 fennmaradásának, de sőt felvirágzásának előmozdítására nélkülözhetetlenül szükségesek. Mik volnának ezek; megkíséreljük röviden elmondani: I. Az egylet annyira szükséges erkölcsi tekintélyének visszaszerzésére a városi hatóság, főleg a rendőrség egy kis jóakarattal legtöbbet tehet; mert a közönség tiszteletét, bizalmát s támogatását semmi sem fokozza inkább, mint ha azt látja, hogy az egylet a hatóság közegeivel karöltve működik; ellenben semmi sem árthat inkább az egylet tekintélyének, mint az, ha a közönség a hatóság idegenkedésének tanujélét, vagy annak csak látszatát is tapasztalja. II. Rég érzett hiányt lenne hivatva pótolni egy korszerű s városunk szükségletének megfelelő tüzrendőri szabályzat alkotása. Egy ilyennek tervezetét választmányunk — egy kiküldött bizottság által — ^készíttetvén, van szerencsénk azt beroel- lékelni, s addig is, mig ezen ügy törvény- hozás utján országszerte rendezésre talál —• elfogadásra ajánlani. E tervezet nagyrészben bővebb indokolásra nem szorul. Csak a következőket vágyunk bátrak fölemlíteni : a) Számtalan eset merült fel, hogy a hivatása teljesítésében buzgólkodó tűzoltó, egyesek könnyelmű tréfája, sértegető megjegyzéseivel, sőt ellenállásával találkozott, mik igen alkalmasak a tagok elkedvetlenítésére. Hivatkozva a K. B. T. 46. §-ára, szükségesnek láttuk kimondani, hogy a tűzoltó — működése közben — hatósági közegnek tekintendő, s mint ilyen, zavartalan műkdöhetésének biztosítása végett, a törvény különös oltalma alatt áll. b) Tapasztalásból tudjuk, hogy a tűzvésznél többnyire zavar, fejetlenség uralkodik, minek számtalan okát úgy véljük megszüntetni, ha egy tekintélyes polgárokból álló védőrséget (rendőri osztályt) szerveznénk, mely az oltásnál a rend fentartására, a vagyonbiztonság megőrzésére és az oltók buzdítására vállalkoznék s az egyenruha helyett csupán karszalaggal lenne ellátva. Ezen védőrség vagy rendfentartó osztály működési körét, mitől nagyon sok üdvösét várhatunk, az egylet szabályai bővebben körülírják. c) A szegénysorsú tagok részére egyen- ruházatot és felszerelést adni s őket balesetek ellen biztosítani elodázhatatlan szükségesnek jelezzük s főleg ez utóbbit nemcsak a méltányosság s humánitás követeli s nemcsak erkölcsi, de törvényszerű kötelessége is a város közönségének, hogy azok sorsáról, kik önfeláldozó működésük közben szerencsétlenül járnak, anyagi kárt vagy súlyosabb s tán életveszélyes sérülést szenvednek — gondoskodjék. d) Hivatkoztunk arra, hogy az egylet jelenlegi működő tagjai nagyrészben a kevésbbé vagyonos osztályból kerülnek, kiknek nagy többségétől csak úgy lehet kívánni sikeres és önfeláldozó működést, ha ez a hatóság bizonyos fokú elismerésével jutalmazva lenne. Ezen elismerés nézetünk szerint a tüzrendőri szabályrendelet 62. pontjában felsorolt községi pótlék egy részének (10 írt egyenes állami adó után), közmunka és katona beszállásolás! pótadÓ elengedésében találhatna kifejezést. — Ezen kedvezményektől s az átalános tűzoltói kötelezettség szabályrendeletben hangoztatott kimondásától s érvényre emelésétől biztosan várhatjuk, hogy egy bátor, önfeláldozó és serény, a mellett külső megjelenésében is tisztességes tűzoltó csapatra tehetünk szert, a melyre tűzvész esetén s esetleg egyébkor is, minden körülmények között bizton számíthatunk, s a közvagyonnak a romboló elemek ellen való sikeres védelmét nyugodtan rábízhatjuk. — Ugyanezért indítványozzuk a szabályzatban : mondja ki a városi hatóság, hogy minden — a szabályrendeletben felsorolt — városi lakos a tűzoltó-egyletnek tagja, de ebbeli kötelezettségét, akár mint alapitó (egyszer s mindenkorra fizetendő 30 írttal), akár mint pártolótag (évenkint fizetendő 2 írttal) megválthatja, vagy tartozik a A veszprémi önk. tűzoltó-egylet. Veszprém városában a tűzoltó intézmény szervezésére vonatkozólag a városi önk. tűzoltó-egylet igazgató-választmánya egy terjedelmes tűzrendészet! szabályrendeletet készített 8 azt az alább olvasható emlékirattal terjesztette be elfogadás végett a városi képviselő-testület elé, mely holnapi közgyűlésében fogja tárgyalni ezen nagy- fontosságú közérdekű ügyet. Ezen szabályrendelet elfogadásától vagy elvetésétől van függővé téve a tűzoltó- egylet léte vagy nem léte. Miért is ezen fontos közügyre fölhívjuk városunk képviselőinek figyelmét. A mit még ez irányban elmondani akarunk, az benne van az emlékiratban. Annak adjuk át tehát a szót. Mélyen tisztelt városi közgyűlés! A veszprémi önkénytes tűzoltó-egylet választmánya tudomást szerezvén e nemes város tekintetes képviselő-testületének azon bölcs elhatározásáról, mely szerint egyletünk helyzetéről, valódi szükségleteiről tájékozást szerezni, s annak a gyakorlati szükség parancsolta fölvirágoztatása érdekében minden lehetőt és szükségest elkövetni óhajt; örömmel üdvözli ezen nagy fontosságú elhatározást, mint annak fényes tanu- jelét, hogy a tekintetes képviselő testület egyátalán nem helyesli, sőt határozottan elitéli azon megmagyarázhatatlan indolen- cziát, melylyel egyletünk a múltban, közhasznú tevékenysége s önfeláldozó működése daczára a közönség részéről lépten- nyomon találkozni volt kénytelen, s meg- ragadja az alkalmat, hogy tizenkét éves fennállása alatt szerzett tapasztalatai nyomán az egylet állapotáról hű és kimerítő értesítést s a tagadkatatlanúl létező bajok gyökeres orvoslására az alábbiakban szerény indítványt terjeszszen elő. Köztudomású tény, hogy az emberbaráti czélokra alakult egyesületek között az önkénytes tűzoltó-egyletek, mind czéljok, mind eszközeik tekintetében, eddigi szervezésük szerint első helyet érdemelnek, mert A „Veszprém“ tárczája. Halottak napján. Járok itt a csendes temetőben, Béke leng a sírok hantjain, S koszorúmat sírotokra teszem Porladó, kedves halottjaim. Oh mi bús és mégis oh mi édes, Hogyha rátok visszagondolok, Szeretettől, hő ragaszkodástól Lelkem úgy Jáj, szivem úgy dobog. De ha éltem hányt-vetett is, mint a Szél s vihartól űzetett hajó, Por ló hamvak, a ti nyugvást ok Legyen édes, örökkévaló! A halottak napja. Egész esztendőben lehettek bolondok; pipe- rézbetitek magatokat, fösthetitek orczáitokat, szemöldökeiteket ; tükör előtt gyönyörködhettek arczfin- torgatásaitokban; lehettek hiúk, irigyek, nagyravágyók ; lehettek kapzsik, gőgösek, élvhajbászók; lehettek a szégyen koldusai, dicsőség őrjöngői; tolonghattok, dulakodhattok a múló pillanatokért; lehettek bódultak az élet mámorától és tarthatjá- 1 tok magatokat a föld urainak, sors kegyenezeinek, hir és nagyság kiválasztottjainak; — egész éven át lehettek bolondok, de az évnek egyik napján kell hogy eszetekre térjetek, és ha többre nem, hát legalább néhány órára kijózanodjatok. E nap: a halottak napja, mely minden esztendőben, eljön egyszer. Eljön az ősznek mélabús fátyoléba takarva, mikor már csak száraz ágak, megsárgult levelek maradtak a nyárból. Eljön az őszi széllel, mely rejtélyesen besivít a kályhakürtökbe, ajtókba, ablakokba. Eljön az őszi esővel, mely nem termékenyít, csak hervaszt és mindent leáztat. Eljön az őszi felhőkkel, melyek hetekre eltakarják a kék eget s eljön az őszi napsugárral, melynek fénye olyan, mint a trónvesztett királyoké. Eljön a nap és ráolvassa az emberiség fejére az örőkitéletet: cMin- denki meghal, a ki született! Mindenki egyjorma les{ a halálban! — Le fog feküdni a hideg földbe, és bárki volt, bárhogyan élt, bármiként érzett és gondolkozott, egyaránt fog összekeveredni a földdel. Lehet övé a földnek összes hatalma, nem fogja megmenthetni a haláltól. Egy perezczel sem nyújthatja meg életét, ha végórája eljött. Az egész élet csak egy álom; csHpán a halál, az a valóság. Mert az élet oly rövid s a halál örök. Az élet csak játék : de a halál iszonyú józan. * * * Nevezetes nap! A vallás’ ünneppé tette s a naptárcsinálók, tréfás szeszélyből, ezt is vörös betűkkel jegyzik. De mindegy. Ezek csak külsőségek; s a kontraszt annál nagyobb*. Az emberi természet, mely nem szeret gondolkozni a halálról, (mert mindenki annyiszor hal megT a hányszor a halálra gondol!) itt sem tagadja meg .magát. S ha már ki nem kerülheti, hogy a temeitőbe kimenjen, hát földiszíti, fénytől ragyogóvá teaj.i a halál birodalmát. A kegyelet adójával mindent le akar fizetni; 8 csupán a halottakról emlékezik, a kik éltek és többé nem élnek, s így akar kibújni az alól, hogy önmagát is átadja a halál gondolatának. Földisziti a sírokat s képzeletében visszahívja az életbe mindazokat, a kik a sirban porlanak. De mind hiába! Kegyelet, emlékezés, földiszitett sírok, koszorúk, lámpák, temetői séták, mind nem takarhatják el a halál gondolatát e napon. Átfut az mindenkin, józanságának hidegével, s az egész világ lelkét megállítja, ha rövid időre is. És jó, hogy ez így van. A gazdagoknak s a szerencse bolondjainak nem árt; a szegényeknek pedig nagy vigasztalást nyújt. Mert nem lehet mindenki olyan bölcs, hogy soha egy napot se hagyjon lemenni a nélkül, hogy a napnak számadásait ne a halál gondolatával zárja le. Kevés olyan bölcs van, a ki az erőt az élet küzdelmeihez mindenkor a halál gondolatából meríti. S ép úgy nem csügged a csalódásban, mint nem vakul meg a sikerben, mert minden különbözeiét, a mi jóban vagy rosszban megzavarhatja a lélek egyensúlyát, kiegyenlíti a halál gondolata. Kevés ilyen bölcs van; ellenben az élet bolondjai nagyon sokan vannak. S azért jó ezeknek a vörös- betűs gyásznap. Hogy a gazdagok és szerencsések ne nézzék le a szegényeket és boldogtalanokat; a Bzegények és szerencsétlenek pedig viseljék sorsukat türelemmel, s ne irigyeljék másoktól azt, a mi ő nekik hiányzik. Csak ennyiből áll a legnagyobb földi problémák megoldása. # * Es még egy! — A halál gondolata észre térít, kijózanít ugyan, — de ott lebeg fölötte valami, a mi mindenért, a minek földi értékét elrabolta, kárpótlást nyújt: a hit. A halál gondolata nélkül sem bölcseség, sem hit nem létezhet. A halál gondolata az egyedüli kapocs, mely e két nagy ellentétet, a tudást és a hitet összeköti. És a kik az emberiséget boldogítani és javítani akarták, majd mind azzal kezdték, hogy: „Emlékezzél a halálra!“ S azzal végezték: „Gondoljatok a halál utánraS ezért van, hogy a temető kapujáról e szót: „Föltámadunkl" — sem a bölcs, sem a bölcsész le nem törli. Vannak idők, melyek oly nyomorulttá teszik az emberiség életét, hogy a földön megutált életnek síron túli folytatása nem nyújt vigasztaló gondolatot — 8 ilyenkor lábra kap a vadság, a mámor, mely a felejtésben és a tántorgásban keres kielégítést De az ilyen idők is elmúlnak és megint új arezot ölt a világ; s ebben a halál gondolata nem borzasztó. Mert csak ott kegyetlen a halál, a hol az élet is az. Jó barátja azoknak, a kik sokat gondolnak rá: s csak azoknak ellensége, a kik futni szeretnének tőle. Mennyi korszaknak kellett váltakozni az emberiség történetében, mig az emberi ész odáig tisztult, hogy a halál bölcsészete lett az élet igazi nevelője. A régi szekták, a kik az életben mindenről lemondtak, csakhogy a halál semmit se vehessen el tőlük; a kolostorok, melyekben semmi szó sem hangzott, csak a memento móri; a régi sztoikusok, kik az életet és halált egyaránt megvetve, gúnynak és gőgnek állandó nyugalmában éltek: — mind csak előiskolái voltak annak a magasabb tanfolyamnak, melyet a haladó századok mindinkább kiszélesítenek, mindenkinek hozzáférhetővé tesznek, s melynek kapuján ez a felirat áll: „Ugv gondolkozzál, mintha holnap meghalnál s úgy cselekedjél, mintha Örökké élnél!“
