Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1886 (12. évfolyam, 7-52. szám)
1886-10-03 / 40. szám
40»ik szám. JtH. évfolyam. 18§6. Veszprém, október 3. Megjelenik e lap a „HIVATALOS ÉBTESÍTÖ“-rel együtt minden vasárnap reggel. Rendkívüli esetekben kü- finlap adatik ki. — Elgfisetósl 4r mindkét lapra : negyedévre 1 írt 50 kr.; félévre 3 írt; egéss évre 6 frt. Egyes példányok ára 15 kr. — Hlriétéiek álja: egy hasábos petitsor tere 6 kr.; uyilttérben 20 kr.: minden beigtatásért külön 30 kr. állami bélyegilleték fizetendő. Kiadóhivatal: Kraus A. Fia könyvkereskedése Veszprémben. Ide küldendő minden előfizetés, hirdetés, melléklet s reclamátié. VESZPRÉM közgazdasági-, társadalmi', liolji- s .általános érdekli MEGYEI HIVATALOS HETI KÖZLÖNY. Magánvltáknak s szemé- j lyes jellegű támadásoknak a lap keretében hely nem adatik. Hátiratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Névtelen < küllemények csak akkor vétethetnek figyelembe, ha valódiságuk iránt bizonyíték szereztetett be. — Bérmentetlen leveleket a szerkesztőség csak ismert munkatársaktól fogad el. Szerkesztőségi iroda: Jeruzsálem-utcza 872. sz. a. Ide czimzendo a lap szellemi réseit illető minden közlemény. Tartsunk össze. Nem sokára hordóban lesz a szőlő; be lesz fejezve minden mezei munka, a hideg dér ráborul az egész tájékra és aztán — beköszöntenek majd a bosszú álmos unalmas esték. Bizony bosszú és unalmas a tél! A rokka pergése s a ku- koriczát morzsoló szék egyhangú recsegése nem ébreszti fel a szunnyadozó háznépet, sőt változatlan zajongásuk még sűrűbb fá- tyolt von a szemre. Pedig ne aludjunk! A szomorú eredményi! gazdasági év arra ösztökéljen, arra buzdítson bennünket, hogy a telet, a bosszú nyugvás idejét is fölhasználjuk a magunk érdekében. Dolgozzunk. A napi élelmet szerezzük be téli munkával és gondoljunk szórakozásra is. A szórakozás pedig legyen szép és nemes. A szellemi vigságra vigyük el ser- dültebb gyermekeinket is, hogy épüljenek a nemes tápon, az oktató szavakban is használják föl a telet arra, hogy lelkűk, mely a nehéz, nyári munkák alatt nélkülözte az okvetlen szükséges szellemi tápot, újra visszanyerje rugékonyságát és erejét. A vidéki kaszinóknak e tekintetben nagy feladatuk van! S a missziót sajnos, csak a legritkább esetekben teljesítik. A kaszinó megalakul, mert akadnak lelkes emberek, a kik pártfogolják az eszmét és megtestesítik; működűi kezd a gyönyörű czélok érdekében és egy negyed vagy fél év múlva azon veszik észre magukat, hogy kaszinó nincs, de van borivó és kártyakompánia. Aztán akadnak jóhiszemű emberek, a kik felszólalnak az ilyetén elkalló- dás ellen. Megvan a visszavonás, s újra alakúi egy új kaszinó, mely azonban csak abban különbözik az elsőtől, hogy „polgári“ jelzőt visel s különben teljesen ugyanazonos az elsővel, lesz belőle lump és kártya kompánia. Ezt is megunják és létre jön a harmadik kaszinó, és igy megy ez tovább a végtelenségig. Az erők szétforgácsolódnak s a helyett, hogy egymást támogatnák, egymásra omolnak. Ez a vidéki kaszinónak sorsa! így megy tönkre a legjobb akarat és buzgalom, mely a szellemi együttműködést akarná zöld ágra juttatni. A „Veszprém“ tárczája. Az utolsó dal. Ha lelkem a halálba kergeted, Bucsudaloni majd megírom neked. Szívem kiömlő vérét felfogom, Hogy a\\al írjam meg végső dalom. lesi csak a dal, mely szívből ered, Örök bú, a mely tépi lelkedet, Kísértet, a mely ho\\ád visszajár, Átok, nyomában hervadás, halál! . . . Örvények közt. — Raji. — Irta: V. Sárffy Ignácz. I. ... A faluban igen elcsodálkoztak rajta, mikor Mátyás mester egy idegen urat, egy igen feltűnően elegáns urat odafogadott házához . . . Mátyás mester a falu kántora volt. . . Kis háza ott feküdt a templom alatti mély völgy katlanában, elrejtve a vén fák lombjai közt, mint egy takaros kis rigófészek. . . Ebből a házból látták kilépni az emberek azt az idegen urat, hóna alatt egy nagy, fekete tábláju, vasalt sarkú könyvet czipelve, melyből gondtalanul lógott ki néhány vászondarab. Fején mindig széles szalmakalapot hordott, mely árnyékot vetett szép körszakállas arczára ; — kezében a hegymászásokhoz szükséges vastag szeges Pedig a jól tervszerűen vezetett kaszinókra nagy szüksége van a vidéknek. Ne legyen az fészke a gyűlölködésnek, pártoskodásnak, hanem éppen ellenkezőleg, legyen összebozója, összeszoktatója a társadalom legellentétesebb elemeinek a szellemben, a művelődésben és a szórakozásban. De mit is tegyen egy kaszinó tagjai mulattatására ? — ezt kérdik a kételkedők. Hisz épen az a főbaj, hogy maguk az intézők sincsenek tisztában a kaszinó feladataival. Hisz épen ott van a jobb törekvésnek is a megölője, hol a nagy többség érdekeit egyesek hiúságának legyez- getése tartja örökösen vissza! Rendezzen a kaszinó hetenként felolvasó estélyt, népies felolvasást, melyen nem a világpolitikát, hanem a gazda, iparos, kereskedő közönség legvitálisabb érdekeit kell fejtegetni, népiesen mindenki által megérthető nyelven. Sőt minden este lehetne ilyen szőkébb körű összejöveteleket tartani, amikor a fiatalság olvassa föl egymásnak a magyar remekírókat, a jelesebb irodalmi műveket, s ezalatt, — nem bánom — az öregek kártyázzanak vagy kvaterkázzanak, nekik már meg van engedve az ilyen mulatság is. Aztán jönnének még a havi mulatságok, hangversenyek s egyéb alkalmi ünnepek, melyek már maguk is képesek volnának egy egész város társaságát jó viszonyban együtt tartani. Mily sok nemes tettre volna képes egy ily észszerűen vezetett társadalom / Ha a haza kívánja, vagy az emberiség, vagy a szenvedők nyomora, az ily társadalom mindig egy kéz volna, mely egyszerre és gyorsan nyújthatna. Mindenfelé szét vagyunk forgácsolva! A politika, nemzetiség, vallás örökös fanatikus gyülölséget szít köztünk, melynek — ha létre kerülne a dolog, mindig a közjóiét inná meg a levét. Vágjuk le a százfejü kígyót! Egyesüljünk a saját és mindnyájunk érdekében! Tartsunk össze! A pápai polgármester választás. A megüresedett polgármesteri állás szombaton okt. 2-án lett betöltve Pápán. A törvény szerint a végű bot. . . így felkészülve látták őt eltűnni a hegyekbe vivő sziklás gyaloguton. ... A dolog úgy történt, hogy fiatal városi urak jöttek ki a faluba uéhányan. . . A határt jöttek felmérni, úgy mondták. . . A ringó kalászu földeket hosszú lánczokkal át meg áthuzkodták s hegye« végű karókat vertek le néhány helyre, hová mint moudták, árok, ut, vagy rautatófa jönnek. . . Midőn a dombtetőre értek, ama regényes szép pontra, honnan beláthatni a völgyben kígyózó kis patak bájos futását, — az egyik fiatal úri ember leült egy mohos kőre s csontvégü czeruzájával rajzolt valamit a hóna alatt vitt nagy könyvbe. . . Mátyás mester, a ki ott a közelben volt, ámuló tisztelettel nézte messziről a festő urat. . . Csupa szolgálat lett iránta. . . Ennek a nagy tiszteletnek pedig az volt az oka, hogy maga Mátyás mester is festő volt félig. Néhány titokban rajzolt durva képe ott függött kicsi házának hátulsó szobájában, a világ kiváncsi szemei elől elrejtve. . . Most, hogy Mátyás mester egy igazi festőt látott maga előtt, nem tudta a tisztelet nyilván látható adóját előtte elrejteni. Mikor arról volt szó, hogy az idegen urak elszállásoltassauak, mátyás mester a legillőbb tisztelet adással azon volt, hogy a festő az ő házába kerüljön. . . Alázatos hangon merészelte előtte felajánlani lakását, mialatt a kabátját gyürmölte s dadogott hozzá zavarosan. A festő az egész csűrt-csavart beszédre csak annyit mondott: ,jól van!* ... ami Mátyást boldoggá tette egészen. . . . Csinos, tiszta, szűzies kis szoba volt az, a hova Mátyás a festőt vezette. Illatot lehelt minden bútordarab s az elhelyezett tárgyak ragyogásában egy-egy tüudéri ujj nyomai látszottak. Padlója kandidáló bizottság 4 tagból állott, s ezek voltak Pap János, Horváth Lajos, Fenyvessy Ferencz és Pál István A kandidáló bizottság pénteken d. u. 6 órakor tartotta ülését Véghely Dezső alispán elnöklete alatt. Ki lett jelölve az egyedül folyamodó Kiss László városi és megyei biz. tag. A polgármestert választó gyűlésben mindenekelőtt elnöklő alispán felolvastatta azon levelet, melyet Esterházy Móricz gróf főispán úr hozzá intézett. A nagy hatást keltett levél igy hangzik: Nagyságos kir. Tanácsos és Alispán úr! Rendezett tanácsú Pápa városa okt. 2-án tölti be a\ üresedésbe jött polgár- mesteri állást. E{ alkalmat használom fel, hogy őszinte elismerésemet fejelem ki, úgy is, mint e vármegye főispánja, s úgy is mint Pápa város polgára, a két évtizeden keresetül becsülettel és önzetlen lelkiismeretességgel működött Woyta József volt polgár- mester iránt. Midőn kérném e\t a város tiszteli képviselő testületének és nevezettnek szíves tudomására hozni, egyúttal köszpnetemet fejezem ki Osváld Dániel helyettes polgár- mester úr iránt is, ki huzamosabb időig teljesítette a polgármesteri teendőket. Fogadja Nagyságod nagyrabecsülésem kifejezését azon óhajom kíséretében, hogy megyénk legnagyobb népességű városának, Pápa városának sorsát, a jövőben is köz- 'ágyéiért lankadatlanul buzgólkodó derék képviselő testület és ugyanilyen tisztikar fogja intézni. Kelt Pápán, 1886. okt. i-én. Tisztelettel Gróf Esterházy Móricz főispán. Távirati tudósítás. (Saját tudósítónktól.) Pápa, 1886. október 2-án. Véghely Dezső kir. tanácsos alispán elnöklete alatt ma tartott városi közgyűlésünkön nagy lelkesedés közt Kiss László választatott meg egyhangúlag Pápa város polgár- mesterévé. Fővárosi levél. A sárguló levelek és az átfázott levegő kétségtelenné teszik az ősz behurczolkodását. A nap tányérja félrebillent s a földre vetődő forró sugarak immár messzire esnek tőlünk. A vadszőlő levelét áttüzesíti a lehulló dér, az őszi rózsa violaszin főkötőjét összekuszálja a fagyos harmat — s a vadgesztenyefa lehulló széles levelét nevetve kergeti fehérre volt súrolva, a falak tiszták, az asztal leterítve hímzett takaróval. A régi bútordarabok közt egy fényezett üveges szekrényke állt, telve azokkal az apró csecse-becsékkel, melyekhez nem nyúlhat férfi keze ... A falakon néhány durva mázolása poros kép: Mátyás mester festései. A festő hanyagul tette le táskáját és szétnézett. Az ablak előtt kert volt. A nyitott ablakon át rozmarin és menta illat áramlott be. Az egész kis ház olyan volt, mint egy tündérlak, melynek lakéi virágillatot lehelnek . . . Mátyás ezalatt leszedte a falakról a poros képeket s megtörölgette kabátja szárnyával. Boldog volt, ha a festő egy odadobott pillantásra méltatta őket ... A kertben ezalatt, rózsa és liliomok közt karcsú kis lányka hajladozott és behallatszott a hangja, a mint egy kis dalt énekelt. Ezüstcsengésü tiszta bang volt, mint a pacsirtáé ... A festő meglepetve lépett az ablakhoz, a mint az üdecsengésü hangot meghalló. Csak egy kis fejecskét látott a bokrok közt, egy kis ragyogó fürtű kedves szöszke fejet, a mint a palánkig érő mályvarózsák közt hajladozott . . . . Voltaképen az egész gyermek nem nagyon különbözött azoktól a piros, fehér rózsáktól melyek közt bolyongott. A festő mohén legeltette szemeit a szép gyermeken s egy különös fénysúgár lobbant meg azokbau . . . Nem az a művészi élv volt az, raely- lyel a festőművészek szokták figyelni a természet szépségeit, hanem az embernek élvvágya, a ki egyszersmind birni is akarja azt, a mit a szem megkívánt. Hirtelen odafordult Mátyáshoz és kérdé: — Ki az a gyermek ? — Az én leányom . . . Oh! minő más lénynyé változott a festő egya végtelenségbe a lábra kapott csípős szellő. A szemétté vált falevél zizegve gurúl végig az országút kemény takaróján, míg végre elnyeli az utszéli árok, mint elnyeli a tarló megfutamodott barlangóját. Bútorral telisded megrakodott, széles teherhordó kocsikat vonszolnak a stejer lovak hazafelé a Svábhegyről. Mint valami tatár in- vásió elől, menekül a nép vissza a fővárosba, vissza a magas palotákba, a honnan a kályhán kívül minden bútort magukkal vittek. S most a cserben hagyott alkotmány kiengesztelése végett történik a bucsuszerü vándorlás. Egy vékonyra vagdalt deszkácska alá dugott papírtekercs, pár hasábfa vagy szénkő — azután a papírtekercs alá tartott égő gyufaszál — elég, hogy édes átöleléssel ünnepeltessék meg a viszontlátás. Mert bizony itt a fővárosban roppant sok a „nápicz* népség. A ,Jäger*- kultusz utóhatását érzi sok gyomor. Az elkényeztetett veséknek már kevés az egyszerű alsóiug; melegebb takaró után vágyik, mihelyest nem érzi a napot. A hölgyközönség is előszedte a paletot-ot, a melyuek legmelegebb részét kétségkívül a turnűre képezi, mivel az egész ruhaderékban ez van legjobban kibélelve — (talán kitömve!) vattával. Milyen boldog halandó lehet az, a kinek a becsapott téli kabátjáról még meg van a zálog- czédula! Mert hogy nagyon sok oly szerencsétlent talál az ember, a ki nem bogy a tavalyi kabátja színére emlékszik, de a zálogczédula escompte napját is rég elfelejtette, kétségtelen. Pedig tudvalevő dolog, hogy a zálogczédulával nem igen lehet a paplant helyettesíteni, hát a kinek még csak zálog- czédulája sincs — az bizonyosan megfagy a télen, ba véletlenül náthában nem vesz el. A holmi kellemetlen fázókonyságoktól eltekintve a főváros mulatni vágyó társasköreire kellemesebb és édesebb korszak köszönt be a fagy- gyal együtt. A kivilágított szalonok ezerágu kandeláberjei már előre vetik árnyékukat. A nyár csak a beteg kedélyek évszaka. De nekünk, kik nem féltjük »aranyos* gyomrunkat a disznótorok zsiros falatjaitól, nem csámpás lábbal megyünk a bálba, nem alszunk el az éjfélutáni tarokk alatt 8 meg- iszszuk a .kertit* is, — nekünk a tél a fürdő saisonunk, a mikor vig zeneszó mellett csak úgy fürdüuk — jó kedvben, vigságban. Kemény napokat élünk. Kemény Gabi báró ur ő nagyméltósága kemény lelki tusa után a zsebéhez puhult tárczát kikeményítette és egy elhatározás kemény perczében azt oly keményen vágta vissza oda, a honnan vette illetőleg kapta, hogy Gabi II. adlatusa (Baross), már előre remeg a kemény napoktól. Sokan azt hitték, hogy Baross követni fogja a vasutmini8ztert s igy nem teljes az öröm. A főváros félősebb köreiben nagy pánikot keltett az ötszázadik koleraesetnek jubileuma. Kedden délután esett meg az 500-ik emberen, hogy megfájdult a hasa. Szerencsére este oly hideg légáramlat czikázott végig a főváros utczáin, hogy a lakosság azzal a tudattal hajthatta fejét puha vánszerre. Az a hanyag magatartás, mely oly ünnepléssé tette őt Mátyás szemében, egészen eltűnt arczáról. Megelőző szívességgé vált egyszerre. Figyelmére méltatta a durva mázolásu hitvány képeket, s dicsérni kezdte őket . . . Mátyás elégedetten dörzsölte össze kezeit: boldog volt . . . Aztán a kertbe mentek, hol Lila ült virágai közt és csi- csergett . . . * — — Egy hónap telt el lassankint... Az egész hosszú idő alatt a festő nem igen keresett más foglalkozást Mátyás házában, mint hogy a kertet és a kert mellett elterülő sürü cserjéket bujkálta . . . Lila rendesen ott ült virágai között s maga is mint egy virág, közöttük pompázott. Midőn a széles levelű mentákat, vagy a büszke szárú csombord ágakat öntözte, a festő is ott an- dalgott körülötte s beszélt Lilához behízelgő, édes szavakat. Lila pirult fölöttük. Nem volt szokva hozzá. Úgy találta, bogy az őket környező falusi legények széptevései mind durva káromlások azokhoz a sima, behízelgő hangokhoz képest, melyek a lestő ajkáról elszálltak . . . Oly szépek voltak ezek, oly szívbehatók, mint a fülemile dalolása . . . A festőt is igézet, bűbáj szállta meg. Volt valami határozatlan érzelem szivében, mely e gyermek láttára erőt gyakorolt felette . . . Maga magán elcsodálkozott . . . Nem látott-e már ő tündérnél tündérebb arczokat azelőtt ? . . Nincs-e tele velük képzelete ? . . Nem szemlélte-e ő már ábrándjainak megtestesült képmásait ezerféle változatban ? . . És azok mégis nem hagytak valameny- nyien annyi nyomot szivében, mint ez az egyetlen kicsike bájos arcz . . . Honnan van az, hogy ez a mezei virág betölti lelkét egészen ? . . Szebb-e ez a gyermek, vagy tökéletesebb-e mint a többiek?..,
