Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1882 (8. évfolyam, 1-54. szám)

1882-05-07 / 20. szám

Mellet i jm:r u mk eltörőlhetetlen benyomást gyakoroljon'a gyenge env béri szívbe. Ez eszme lelkesítette fel Balaton-Füred (Sa- vanyuviz) nehány nemes lelkű hölgyét is, kik a sze- retetházi növendékeknek egy kis „majálisát ren­deztek f. hó 1-én. A növendékek az igazgató és nevelőik veze­tése mellett hazafias dalokat énekelve mentek a fürdői ligeten keresztül a kávéház feletti terraszra, hol Orbán Ignáczné, özv. Hetsné és Károlyi Nán- dorné úrhölgyek által szívélyes fogadtatásban ré­szesültek és megvendégeltettek. Oly nagyszerű látvány tárult a néma szemlélő elé, hogy annak ecsetelésére toliam gyenge; legfel­jebb is csak vázlatos képet nyújthatnék róla; azért meg sem kísérlem, hanem e helyett a t. olvasót kérem: alkosson képzeletében pár hosszú asztal körül ülő vagy 60 árva gyermeket, kiknek szemük­ből ragyog az őröm sugára, arczukon ül az életvi- dorság és ezek körül nehány az anyai szeretettől áthatott hölgyet, kik a kis fiuknak — mint saját édes auyjuk — felszolgálnak és kész lesz a kép, mely oly kellemes benyomást tesz a néma szem­lélőre, hogy az örökké'élni fog lelkében is min­denkor, mint megható tüneményre emlékszik visz- sza. ... Az ozsonna és az ezutáni játék végeztével a növendékek visszatértek otthonjokba a »Szeretet- ház'-ba, felejthetetlen kedves emléket vivén maguk­kal és viszont: áldást óhajtottak Istentől fenut ne­vezett nemes lelkű úrhőlgyekre 1 Tarái. A NAPFOGYATKOZÁS. (Hogy veszik az emberek e tüneményt, — lesz minden bi- zouynyal talán, - kísérlet a szobában, — megrázó hatásai régen és ma is még, — tüztenger a napon, - a legnépsze­rűbb távcsők, — hány fogyatkozás lehet évenkint ?; Jövő szerdán fél tizenkettőkor ismét egyikét szemléljük azon legérdekesebb égi tüneményeknek, melyek bár ezer és ezer év óta ismétlődnek évről évre, mégis mindig milliók és milliók figyelmét ké­pesek fölkelteni a legnagyobb mértékben még ma is. A szegény tudatlan nép rettegve nézi a földi élet forrásának - a napnak látszólagos elfogyatkozását, okát nem keresi, de annyit mégis tud hozzá szólni, hogy ez aligha megint valami rosszat nem jelent, mert a nagy korelában, meg a fagyos esztendőben is ép igy járt a nap. A tudós lelke önelégülten száll fel az elhomályosodó világ felé, mert számításainak fényes bebizonyítását látja benne, hisz ők ezt már évtizedek, elődeik századok előtt kivetették, hogy igy fog lenni, igy kell megtörténnie mindennek; az égi testek mozgásainak törvénye folytán találkát adott a ;?vájas hold a ragyogó napnak, fényes nappal, s az*emberék még sem veszik észre, sőt megrémül­nek ez égi tigy'Ott perczeiben. A hivő lélek pedig imádat teljes bizalommal borul le Az „A zenit és Nádir“ előtt, kinek zsámolyánál tA legmagasb menny s ether uránjai Kendre keringenek ... kinek léte Világít, mint az égő nap, De szemünk bele nem tekinthet;* mert tudja, hogy Az, aki megszabta holdnak, napnak e törvényt már kezdetben, a teremtés haj­nalán, Az vezeti az égi testeket tovább és az idők végéig, mig bölcs rendeletének tetszeni fog, — — tehát a hívőnek nincs oka fenn elrémülni, sem el­bizakodni e látvány előtt, sőt fölemeli őt a gondo­lat hogy a bölcs teremtő ilyen bámulatos rendben képes vezetni teremtményeit, mint eme setéteskedés is fényesen bizonyítja. Tehát jövő szerdán ismét bizonyosan gyönyör­ködhetünk e szép látványban. Az az csak olyan bi zonyosan, mint a szentesiek az ő báljukban, a mely­ről a meghívó ilyetén képen zöngedezett: Szentesen bál lészen, Ha eső nem lészen .... és az én Henrikemen — ő már teljesen hatalmá­ban volt ennek az igéző boszorkánynak. Ezt mu­tatta az a szilaj tűz, melylyel Aniulát átölelte s erősen magához szorítva, tartotta. Aniula fölemelte fejét s még egyszer végig nézett rajtam. Ekkor kibontakozott Henrik karjai közül s egyszerL.kétszer, háiomSKOL, üaczagott, mint egy őrült. —- Hahaha! Ez akar varázsló lenni? Hahaha! Ez a kövér, ez a vörös, ez a fiatal ?! .. . Hahaha! Ez aztán az igazi ostobaság! Ezért az ostobasá­godért, megérdemled, hogy megcsókoljalak! És abban a pillanatban átölelt » egy forró csökot lehelt ajkamra. Megakariam ölelni és — zsupsz! — arczul ütött, de oly erősen, hogy a sze­meim is szikráztak tőle. A következő pillanatban — zsupsz! — Henrik is kapott arczára egyet a javából és utána számtalan csókot, tüzes, édes csó­kot, hasonlót ahoz, midőn a vampyr áldozatának vérét szivja. Ezután egyszerre inmát ajkamhoz ta­padt a forró ajak s csókolt, hosszan, édesen, majd szemeimet, arczomat, füleimet csókolta össze s a következő pillanatban eltűnt, valóban azt hittem, hogy álom volt az egész, de hallatszott a csengő kaczaj az emeletről. És mi, felnőtt, okos emberek szaladtunk ütánna, mint a bolondok, a lépcsőn föl, a folyosón végig, mig végre egy kis salonba értűnk; alig bírtunk már lélegzeni. — Halljátok! — fogadott bennünket, büszkén és méltóságteljesen, mint egy herczegno, — mind­ketten le fogtok ülni a főidre; Henrik, te oda a sarokba, és te, varázsló, amoda az ablak mellé. Tüstént! Akarom!..., És mi ?.. -. Ha lészen, nem lészen; Ha nem lészen, lészen. Épen igy járunk mi is a mi fogyatkozásunk­kal, egy kis felhő, egy kis eső mindent elronthat, illetőleg elfődöz szemeink elől, és várhatunk nov. 10-ig, mig ismétlődik. — De ha ez a kis baj meg­esnék is, vigasztalódjunk, reánk nézve nem üt ki oly keservesen az egész, mint ama szegény franczia csillagászra, aki egy nevezetes fogyatkozás megfigye­lésére Kelet-Indiába hajózott; szerencsésen oda is ért már már, de a parton a háború miatt ki nem köthetett, s igy hajótörést szenvedett, a szép terv. De a konok tudós azért se ment haza, hanem meg­várta a másik fogyatkozást (Venus és a Nap talál­koztak,) 8 évig; ez alatt berendezte csili, tornyát, szereit stb. s diadallal várta a csalfa Venus meg­érkezését a nap elé. Pompás idő volt egész az utolsó órájáig. De ekkor hirtelen befellegzett s tudósunk nem látott semmit. Ez annyira elkeserítő a beteges embert, hogy bujában meghalt, tudva bizonyosan, hogy soha, de soha nem fogja azt láthatni többé, mert Venus és Nap csak minden 100 évben adnak ily randevút, aztán reá 8 évre még egyet, s aztán várhatja ismét 100 évig őket az utókor. Na már a szelíd hold nem ilyen szeszélyes, mint a Venus; a mi éjeink nyájas vendége min­den évben ellátogat a nap elé s szembe néznek pár óráig s aztán eltávoznak, hogy ismét újra kezdjék. Legalább 2 fogyatkozásnak kell lenni minden évben (ekkor csak a napon esik az,) de a legtöbb 7 ami egy évben előjöhet, ekkor már váltakozva majd a nap, majd a hold setétedik el, mint legutóbb az őszszel láttuk. Jelen 1882-ik évben csak 2 napfo­gyatkozás lesz. Igen egyszerűen magunk előállíthatjuk e fo­gyatkozás képét kicsiben, ha este meggyujtott lám­pánk elé állunk lehetőleg távol a szoba egyik szög­letébe, kezünkbe veszünk egy könyvet, még jobb, ha tányért (mert a hold is tányérnak látszik,) s be­hunyva egyik szemünket, lassan el s étált ál tatj uk ar­czunk előtt pár arasztnyira a kis tányért. A napot jelen esetben a lámpás, a holdat a kis tányér mu­tatja kicsiben. Ha alatt vagy fönn hordozzuk azt, szépen látjuk magunk előtt az egész lámpa-golyót, azaz nincs elsetétedés; ha kissé közel a lámpához, akkor majd felső, majd alsó részét eltakarja tányé­runk, ha pedig épen orrunk irányában sétál át a tányér, az egész lámpagolyó eltűnt, elsetétedett, bár semmi baja nem esett, tehát nem fogyatkozott el, — (mint a szegény magyar ember erszénye ebben a keserves bosnyákos napokban.) íme az égi tünemény kicsiben előttünk a csen­des szobában. A hold is igy sétálgat el a nap előtt minden hónapban ujhold napján, tehát minden hónapban kellene lenni egy napfogyatkozásnak, helyesebben szólva napsetétedésnek. Hát miért nincs mégis? Mert a hold tányérja is majd a naptányér fölött, majd a naptányér alatt lebegvén el, semmit se ta­kar el annak fényes arczából. De megesik néha, hogy közelebb jár annak széléhez (20 millió mértföldre ugyau előtte, de nekünk úgy látszik mint a mi tá­nyérunk, hogy érinti annak a szélét), akkor kisebb nagyobb darabot eltakar belőle. Ekkor mondjuk, hogy a fogyatkozás részletes, ha pedig épen a nap előtt húzódik át, majd egy óráig egészen eltakarja a ragyogó napot szemeink elől, s ez a teljes nap- setétedés; leggyönyörűbb e tünemény akkor, ha a nap széle mint keskeny gyűrű, mint egy szent fe­jén a dics-korona ragyog, s ezt gyűrűs fogyatko­zásnak nevezik; teljes lesz a szerdai is, már t- i- ott, ahol a szemlélőknek épen irányában halad át a hold a naptányér kellős közepén. Szép nyári napokban sokszor látja az ember, mint mennek át a fellegek a naptányér előtt; ime ez is napfogyatkozás, napjában 10-szer 20-szor, de I már úgy megszoktuk, hogy rá se hederítünk. Kü­lönösen érdekes azonban e felleg-szülte fogyatkozás, ha különben az egész égbolt tiszta, mert akkor a sik földön látszik a nagy fekete folt, (a sötétség), melyet e fogyatkozás okoz, látszik, mint rohan vé­gig Zircztől Veszprémen át el Pápa felé, mig a jó Rátóth, Dudar, Kenese, Tihany, Borszörcsök stb. semmit se látnak a setét foltból, addig azon helyek, melyeken átrohan az, pár perezre setétségben, leg­Nevettünk és — engedelmeskedtünk, szót fo­gadtunk, mint valami iskolásgyermek és a kijelölt helyen a földre guggoltunk. Noha ez igen nevet­séges, badar, férfihoz nem illő tény volt, de — meg kellett tennünk. Magam sem tudom, hogy — miért. Akkor sem tudtam és most még kevesbbé tudom. A kis boszorkány ugylátszik, meg volt velünk elegedve. Ránk nézett s fejével egyet bólintott, azután körülhordozá tekintetét a szétdult salonban s ismét bólintott. Majd elkezdett dúdolni, halkan, mélabusan s a kfirfiintt,, u----- - .......... Nem tudom, mi hogyan nézhettünk ki, hanem azzal csakugyan meg lehetett elégedve, a mit, a sa­lonban széttekintve, látott. Olyan volt ez a kis salon, mintha régi ellenségeink: a tatárok, ismét bejárták volna Podóliát s épen ebben a salonban tanyáztak volna vagy nyolez napig. Az egyik tükör össze volt törve, a másikra egy középen ketté ha­sított drága szőnyeg volt terítve; ,az üveg nélkül is tudom, hogy szép vagyok,“ nevetett akis ördög. Hát még a Mária kép — egy remek festmény — milyen volt?! . . . bajusz és szakái volt rá rajzolva korommal s az átellenben levő szent József pedig főkötőt viselt. A székek szétszórva hevertek a föl­dön, az asztal darabokra zúzva s a pamlag vánko­saiból a lószőr kiszaggatva, az ablaküvegek mind ki voltak törve. Midőn látta, hogy ezt nézem, igy szólt: — Kitörtem, mert az ajtó meg az ablaknyi- togatás kiállhatatlan! Nekem pedig fris levegő kell, folytonosan, mindig. Különben — légy csöndesen, varázsló, akkor megengedem, hogy ide jöhess. Te is Henrik — ide, ni! És mi mellé ültünk. Most pedig épen úgy alább homályban vannak. Ugyau igy van azon nagy árnyékkal is, melyet a hold vet le reánk a napfo­gyatkozások alkalmával, csakhogy ezen árnyék oly nagy, hogy bele esik egy-egy világrész több ország, vagy tenger, azért mondja a kalendárium: Látható Afrika északi felében, Európábau és Ázsia nyugati részén, t. i. ezekre esik a nagy folt; vagy: nálunk nem látható, t. i. mi kívül esünk az árnyékon, fö­löttünk ragyog a nap szépen. Végre azok, kiknek szemei előtt halad át a hold, csak a nap vékony szélét látják ragyogni, vagyis gyűrűs napfogyatkozásban gyönyörködnek, mint p. ii. f. évi november 10-én Ausztriában és a déli tenger szigetén lakók. Ilyen egyszerű, ilyen természetes valami, gon­dolja az ember és alig képes elhinni, hogy ijedhet­tek meg ettől az ártatlan árnyéktól az emberek. Pedig komoly történet-irók beszélik el a legrégibb kortól napjainkig, ezeket a ma már mulattató ese­ményeket, de amelyek akkor országra szóló és ki­ható eredménynyel bírtak. így midőn Kr. e. 413 évben a virágzó Athén hős csapatai éppen döntő ütköze­teket vivnánák Sziczilia birtokáért Syrakuza mellett, — beállott egy teljes fogyatkozás és oly rémületbe hozta az athénieket, hogy nemcsak a csatát, a szép hadsereget, a 200 hadihajóból álló flottát ott vesz­ték, hanem mondhatni Athén hanyatlása, folytonos veresége, később be állott bukása is innen számít- tatik. Világverő Nagy Sándor győzhetetlen hadait nem állította meg semmi féle uaczió, de ők is szétfutot- tak egy teljes napfogyatkozásra, mint a csirkék, ki merre látott. Krisztus halála óráját egy napfogyat­kozás tévé megrendítőbbé. Legújabban a muszka­török háborúban tudjuk, hogy páholták a jó török katonák a rabló muszka ármádiát egymásután egész a plevnai napokig, s ime egy ütközet előtt beáll a napfogyatkozás, (1877. május 15.) megrémülnek Allah hősei, elkezdenek ordítani, kiabálni, fenyegetni, lövöldözni a nap felé, hogy kiszabadítsák azt a sár­kány• körmei közül, mely az ő hitük szerint elra­gadni akarja a napot minden ily alkalommal. Csak ugyan el is ment a sárkány, a nap kisütött s a jó igazhivők megkönnyült hívvel láttak neki a muszka püfölésnek, — mig sikerült e sárkányt is megsza- lasztaniok. Afrika négerei hasonlókép borzasztó ordítást, rimánkodást csapnak, lakaikba rejtőznek, a hinduk Kelet-Indiában nyakig vizbe buknak, mig vége nincs e nagy veszedelemnek, — s az 1878. jul. 29-ik fo­gyatkozás alkalmával egy amerikai négert annyira elkapott a rémület a világ-végének e beálltára, hogy nejét, gyermekeit megfojtotta, igy akarva őket meg­menteni „a haragnap kínjaitól.“ Nálunk mezőfőldön ezelőtt 15—20 évvel ilyen­kor csikós, kanász, tehenes, libapásztor haza eresz­tett; — nagyon jól emlékszem — öreg emberek tanácsára befödtük a kutakat, hogy a méreg bele ne essék; mig az istenfélő jó öreg asszonyok azt tanácsolták, jobb volna biz imádkoznánk egyet addig, mig evvel vesződünk, iszen úgy is az történik majd, amit a jó Isten akar. S ezeknek még leginkább igazuk volt, manap is belátom. Ha most otthon lehetnék a Sió mentében, utánna lesnék, mennyire változott a nép gondolko­zása e rövid idő alatt! Ha már az okos állatot — az embert — eny- nyire megkábítja még ma is e fenséges tünemény, nincs mit csodálkozni rajta, ha az állatok is egészen ki esnek a természetes kerékvágásból e tünemény beállásánál: A kakas gyengéd, — bár kissé nyug­talan gagyogással vezeti övéit az ülőre; veréb, fecske elhúzódik fészkére s békét hágy a legyeknek, mig az éhes denevérek szinte örülni látszanak rajta, hogy ily hamar beállt megint az est és mohó csapkodás­sal szedik apró zsákmányaikat a légben. Libák, kacsák, kotlós-tyukok elülnek, a lepék meglapulnak a leg­közelebbi virágon. Mi több még a növények is meg­érzik a tüneményt: az éjjel nyitók mind. kitárják tiszta kebleiket, várva epedve a hajnal üdítő csók­jait gyöngyharmat képében; mig azok, melyek a napsugarakban szeretnek fürdözni, bánatosan kezde­nek bezárkózni a korán beállt éj setétségo előtt. Még a hőmérő is megérzi a fényváltozást, pár fokkal leszáll a tünemény beálltával. Csak a megvakult fékvesztett indulat nem pihen még ek­kor sem a műveltnek csúfolt ember keblében. Az játszott a mi fejünkkel, mint előbb a virágokkal. Egyszer Henriket csókolta meg és engem ölelt ma­gához, majd virágot hintett fejemre, Henriket pe- dig csalánnal csiptette meg. Az ember alig képzelhet ennél vadabbat, en nél szebbet, ennél bolondabbat! Ekkor felugrott s körültánczolta a salont, de minden pillanatban összetört valamit. Az egyik szögletben levő szép Koscziusko-szobornak a fejét ütötte le; ,Mert nem szenvedhetem az ilyen §res urakat!“ És bizonyára a szerény­kedő ß nasonló megtiszteltetésben ré­szesül, már ütésre emelte kezét, ekkor én közbe­léptem. — Megállj! Ezt össze ne törd! — Miért, varázsló? — kiáltott s bámulva nézett felém. — Mert ez a leghíresebb varázslók egyike1 — válaszoltam ünnepélyesen. És hazudtam-e, mi- dőu ezt mondtam? Mickievicz Ádám nem bűvölt-e el mindenkit, a ki csak ismerte őt?! — Tudd meg ha te ezt összetöröd, tüstént macska lesz belőled! Ő felkaczagott, — ez a kilátás rendkívül gyö­nyörködtette. 6J Miau! Miau! — szólt, mint egy kis macska és apró kezeivel befödve arczát, felém közeledett. — Miau! Miau! .,, . . i egy valóságos, visító macskahang hal­latszek föl a kertből. »Miau, miau!* — hangzott az éles, visító hang, mintha egy csufolódó visszhang lett volna. s Aniula leeresztő kezeit s ijedten hátrált visz- szafele. Egyszerre elhalványult, reszketett s be­hunyt szemekkel egy oldalpillantást vetett az ab­lakra a azután félénken reánk tekintett. 1870. decz. 22-iki fogyatkozás alkalmával a bőszült franczia és porosz hadtestek csak annál veszettebb dühhel rohantak egymásra, hogy minél sötótebbc tegyék ez órákat azok számára, kik ez órában ugyan nem igen értek reá megfigyelni az elsötétedést, (elég sötét volt az nékik immár úgyis,) hanem néma fájdalomban imádkoztak otthon ahhoz, ki eljövendő volt u. e napokban, hogy e békét hirdesse azoknak, kik arról hallani sem akartak. — Csak a Fárist ostromló ágyuk villogása adott, gyújtott egy kis világot e sötétedéskor Páris háztetőin. Csillagász-tornyokban fölötte érdekes megfi­gyelni e tüneményt az óriási 3—4 öl hosszú táv­csöveken át, hol nemcsak a nap korongját szebben kivehetni, de tisztán szemlélhető azon iszonytató lángtenger is, mely a nap fölületét borítja, mely­nek óriási lángjai több mint 10—20 ezer mfd. ma­gasságra csapkodnak föl köröskörül a sötét hold tányérja mögött. Mi szegény falusiak, kiknek nem adatott a csillagok titkaiba ily közelről bele pillanthatni, úgy segítünk magunkon, hogy a gyertya-láng fölött jó vastagon megfüstölünk egyik oldalán egy db ablak­üveget és azon át kandikálunk a fényes nap felé. De jó lesz előtte való nap megtenni az előkészü­letet, nehogy úgy járjunk, mint ama pesti társaság, mely otthon feledte üvegeit s inasát volt kénytelen ölfuttatni hamar kormos üveget vásárolni. Szemes zsidó gyerekek tarisznyaszámra árultak is ott ele­get, de 8 — 10 krért adták darabját a silány jó­szágnak. Na várj kandidátus Rothschild, mond az inas, nem vetek neki egy órát, majd oda adod ám te ócsóbban is, ne félj. Oda is adta 1 kért párját ez egyszer, csak­hogy nem köszönték meg nagysámék a jó fiú gaz­dálkodási hajlamát. Különben ilyes megesik ám salón-képes em­bereken is, mint p. u. azon franczia márkin meg­esett, ki megígérte egy előkelő hölgytársaságnak, hogy fölvezeti őket a csillagdába s ott fogják csak igazán szemlélhetni az elragadó látványt, ügy is lön, csakhogy a nagy piperkőcz uracs oly hosszú kendőzést (toilettet) tartott, hogy mikor a csillag­dához hajtottak, épen vége lett a fogyatkozásnak. A hölgyek annyira megbosszankodtak, hogy ki sem akartak szállani hintáikból. De kérem hölgyeim, — feszítközék a borzas fejű márki, — méltóztassanak csak feljönni velem, Cassini csillagász ur jó barátom, biztosítom önöket, hogy újra fogja kezdeni kedvemért még egyszer az egész tüneményt. Én hölgyeim, szerényen megvallom, nem di­csekedhetnem ilyen magas ismeretségekkel, azért csak ismételve azt ajánlhatom, jó lesz azokat a kéményseprő-féle távcsöveket készen tartani, s hogy az időjárásról is teljes biztonságot és bizonyosságot adjak, bátor vagyok még egyszer hangsúlyozni egész tiszteletteljességgel azokat a költői verselményeket a szentesi bálról. S ha talán (mitől Isten óvjon) ama bölcs igék utolsóelőtti sora menne teljesedésbe, vigasz­talódjanak, ki vannak már számítva az összes fo­gyatkozások e század végéig, bármely évben gyö­nyörködhetünk egyikben vagy a másikban; lesz pl. 1883-ban 3, 84-ben 5, 85-ben 4, 86-ban 2, stb. Nem hiányozván ekként se táblázat, se kor­mos üveg, én csak azt kívánom, hogy vidáman, egészségben szemlélje azokat mind végig, minél többször — velem együtt — a »Veszprém“ t. ol­vasóiból alakult, kormos üvegekkel improvizált csil­lagászsereg. Bencsik János. IRODALMUNK. „éMéhészeti Káté“ czimü pályamű, irta Kühne Ferencz, jelent meg a Magyar országos méhészeti egyesület kiadásában, mely Knoll Károly akadémiai könyvárusnál, mint az egyesület bizományosánál kap­ható. A 13 ívnél többet tartalmazó és 28 ábrával ellátott műnek bolti ára csak 1 frt; (megrendelések Ezen gyors átváltozás annyira különös volt hogy még Henriknek is feltűnt. — Mi bajod? — kérdé tőle gyengéden. »Miau, miau!* — hangzott ismét. És a tö rótt ablakon keresztül egy nagy, borzas, leket kandúr ugrott be s a salon közepén megállt. — Heiza! — kiáltott a kis boszorkány s vi gan ugrándozott, de szemei vadul villogtak. — Heiza! Te vagy az? No várj! — s lassan, óvato san közeledett a macáira fölé. — Tegnap már ki kaptál tőlem, és ma ismét mennyire megijesztettél Most leszakítom a fejedet. Jer csak, édes, kedves muezuskám, jer szivem! — De a kandúr — ugj látszik — nem érzett ehhez valami nagy kedvet mert egy ugrással az ablakon termett s onnét ; kertbe ugrott és eltűnt a sötét éjben. — Hozzátok visssza! - kiáltott felénk for­dulva. - Ha mindjárt egész éjjel kellene is ke­resnetek! Föl! Gyorsan! Akarom! Az egész kertel keresztül kell kutatni; rajta! Hozzátok vissza azl a kandúrt! , .% Henrik, a büszke Henrik, gróf Korniczki már indulni akart, és én — hm!* — én szintén De Aniula egyet gondolt és sajátságos, félénk te kintetet vetett az ablakra. — Maradjatok! Én ... én ...fáradt vagyok ,»«miShI}enrÍ!f Ölébe keblére hajtva behunyta és a féli8 »yitva levő ajkak ilyei lormán csicseregtek: J — Aniula nagyon fáradt. Aniula aludni akar Henrik most el fog menni! — egyre halkabbal beszélt, úgy látszott, minta már aludnék. - Menj ha majd ... meg akarlak csókolni... akkor behívlak ____ * — Engedd, hogy még egy kissé nálad ma-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom