Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1882 (8. évfolyam, 1-54. szám)

1882-05-07 / 20. szám

Az indítványt Ruttner Sándor szakértelemmel részletesen kifejti, mire az elfogadtatott.

£ rW'EÄÄÄS

désbe megy, vagy elluló/étléhlil ni'árau, indítványozza, lioirv a közgyűlés szjmnnkéiő bizottságot választón, melynek feladata legden mmjteft. köz gyű lé*

Í

őtt az eK^ljf.-'ícíígjfflés. ; jkyzdk intrá végigvizsgál#, ofii elintéztetfff-e minden

közgyűlés.áltaj-^at^ezatbi ment ügy. Az indít- iay;,«4&)gadtatoll "és a számonkérő bizottság tagivá Kémenes Ferenci, Pap Ferenci és “Beierédj Viktor urak választattak meg.

Ezután a múlt évi városi számadás tárgyaltatott. Husvéth János helyes észrevételeket tesz a számadásban előforduló bátrálékok ügyében, melyek közöl sok tétel tulajdoukáp nem is hátralék, mert egyik-másik le is fizettetett, nyugtával is igazolható. Határoztatok hogy a hátrálékos jegyzék a pénzügyi bizottságnak tüzetes átvizsgálás végett kiadatik.

A mértékhitelesítő hivatalt a város fenntartja, de mivel arra évenkint ráfizet, a hitelesítésnél működő közeget városi teendők végzésénél is alkalmazza, e szerint czélszerűnek látszik, hogy bizonyos napok tűzessenek ki a hitelesítésre, a többin a közeg a városnál munkálkodik.

A csőszbért illetőleg a telekbiró számadásra hivatik fel, a hátrálékok behajtassanak és ezután a csőszbér, még ezen évben, a földadóval együtt vettessék ki és a városi pénztárba fizettessék be, valamint a csőszök is a városi pénztárból fizettessenek.

Szabó Imre indítványára határozatba ment, hogy jövőre minden, bármily csekély bárhonnan befolyó pénzösszeg, birság stb. mind rendesen bevezettessék, nyilvántartassák és a számvevő átvizsgálása után mindenkor a tavaszi közgyűlésen ki- mutattassék.

Hasonlólag határozatba ment, hogy a számvevő dolgozzon ki egy javaslatot, amely szerint a városi számadás készíttessék és a könyvek kezeltessenek, e javaslat adassák ki a pénzügyi bizottságnak megvizsgálás végett.

MEGHÍVÓ.

öí magyar s\ent korona országainak voros-kereszt egylete 1881. évi közgyűlését az alapszabályok 27—83. §§-ei értelmében f. évi május hó 16-án délután 4 órakor a magyar tudományos akadémia dísztermében tartja meg.

Az előzetes értekezlet ugyanaz nap délelőtt 10 órakor az egylet hivatalos helyiségében (II. kerület, lánczhidutcza 1. szám, II. emelet) fog megtartatni.*)

Napirend:

a) Határozathozatal az évi jelentés felett;

b) a számadások és vagyonkimutatás megvizsgálása és a felmentés feletti határozat;

c) határozathozatal a központi választmány által elfogadott megyei, vidéki és városi választmányok indítványai felett;

d) a fiókegyletek által a központba beszolgáltatandó hányad meghatározása;

e) és f) megvitatása a központi választmány következő indítványainak és határozathozatal azok lelett:

i 1. Utólagos jóváhagyása a metkovicsi és broódi mozgósított raktárak felállításának és ezek 7000 frtnyi költségeinek.

ci 2. Két sebesült-szállító-oszlod teljes felszerelőkére (15—15 kétfogatu — sebesült-szállító-kocsi ésrjl—1 négyfogatu egészségügyi társzekér a hozzá tartozó felszereléssel) hitel-adás 28,000 forintig.-ic 3. Engedély két Budapesten felállítandó önkéntes egészségügyi osztag felállítására (sebesült vivők,) azok szervezésére és minden szükségessel valló' ellátására 1000 írt erejéig, illői.

____

!*

, i *) 28. §. Minden megyei, vidéki vagy városi választ- mkdM'lOOO tagig két, 3000 tagig négy, 5000 tagig hat és h aouttml nyolcz képviselőt küld az országos közgyűlésre.

. |((j-jE képviselők az egyletnek a Budapesten vagy köze- é|>eu lakó tagjaiból is választhatók, de két szavazatnál többet'az országos közgyűlés egy tigja sem birhat.

Az országos közgyűlés tagja csak magyar honos lehet.

4. Felhatalmazás 25,000 darab sebkötő-csomag

beszerzésére 4500 írt erejéig. ütikVkl

5. Engedély kellő számú bordá^fl*tWíCTZ?várösl választmányokuak mintaként kiszolgáltassanak 2000 frtAöltséggel.

m ^jí-ePeltrafalmazás arra nézve, hogy ha a pénzerő engedi, a központi választmány a 2., 3., 4 és 5 pontok alatt telsorolt beszerzésekre nézve, az utólagos jóváhagyás fentartása mellett tovább haladhasson.

7. Felhatalmazás azon esetre, ha az Erzsébeth- kórházalap 60,000 írton felül szaporodott, az építés megkezdésére.

8. Hitel a betegápolónők további taníttatására és begyakorlására, a központi választmány és igazgatóság utólagos jelentéstétele mellett.

g) a központi választmány kilépő, vagy az év folytán megszűnt tagjai helyett uj választás eszközlése viszonylagos szavazattöbbséggel;

h) hat számvizsgáló tag választása.

Budapest, 1882. ápril 20-án.

_ edz igazgatóság.

Budapest, 1882. májushó 1.

Tekintetes Szerkesztő ur!

Bizonyosan nem egyszer-kétszer részesült már ama szerencsében, hogy valamely vasúti állomásnál a vonat elindulása előtt sürgő-forgó, nyüzsgő népnek egy mozgó képpé alakulását látta, egy chaosszá olvadt zsibaját hallgatta addig, míg a masina megindult, s aztán a sürgő forgó képet egy változatlan vidék, a zsibongó chaoszt a vonat egyhangú dübörgése váltotta föl, miközben e szörnyen mulattató változástól tán valamelyes jótékony szenderbe is merült úri személye. Ezt a körülményt csupán hasonlatosság okáért bocsátottam előre. Mert a fővárosi emberre a budapesti élet, úgy nagyjából tekintve, most ilyenforma benyomást tesz. Szokottnál élénkebb Közlekedés az utakon, elevenebb mozgás az utczákou, bizonyos ideiglenesség kinyomata a járó-kelők egy nagy részén. No hát ebbe semmi különös nincs; kiderült az idő, fölmelegedett a lég, itt a tavasz; ennyi az egész. Nem úgy van. Ez a sürgés forgás nagyon hasonlít a vonat elindulása előtti életképhez. Indulóban vannak itt nagyon sokan, hogy kimeneküljenek a fővárosnak majdan bekövetkezendő porfellegéből, fülledt légköréből oda, a hová kinek-kinek adatott. Utolsó lázas lüktetése ez a fővárosnak a közelgő uborka-saison, a bolt évad előtt.

Pedig, igazán mondom, olyan szép itt a tavasz, hogy szebbet kívánni sem kell, már t. i. Budapesten. A remek keretűi szolgáló hegyek ujdonat új ruhája szinte hívja a sóvárgó szemeket; a külső mulató helyek fris lombú fái, szives vendéglősei, fölharsanó muzsikái az ismert és mégis uj élvezet ingerével csábítanak; a sugárút tarka-barka sétáló közönsége, lovaglóinak, annyi meg annyiféle fogatainak szertelen változatossága a szórakozás egy nem utolsó nemére nyújtanak módot; az omnibuszoknak — részint önkényt, részint inkább rendőri intézkedés folytán történt, — megújhodása, mondhatnám megifjodása, lovaiknak bámulatos delisége, mitöbb: ügetése, kocsisaik előzékenysége mind azt hirdetik, hogy nem úgy lesz, mint eddig volt! Hiába’, az úri világ csak búcsúzni jár a zöldbe, a sugárutra, a színházakba, mintha a városliget lombjain vendégszereplő egy-két fülemüle locsogása is erre figyelmeztetné. Csak a zöldbe, falura, fürdőre!

Nem véli-e Szerkesztő ur, hogy ebben a dologban az emberek meg a költöző madarak rokonok volnának? Hát biz' ennek szükségét érzi az, aki teheti; aki meg nem teheti, rosszul cselekszik, ha rá gondol. Véletlenül eszembe jutott nem is ilyesmire vágyakozni, s elkezdtem álmodozni s aztán majdnem az történt velem, amit a múltkoriban egyik veterán írónk regélt magáról, aki addig-addig vágyott egy elegáns fogat után, mig a kiadója meg nem lepte vele, de olyan szerencsétlenül járt, hogy ebből a boldogságból — a padlón ébredt Jöl. Mondói, ha nekem is valami nagyon gazdag jó barátom (először ilyet kellene szerezni) egyszer csak

elkilldené egy gyönyörűséges kis nyári lakásnak & én á nagy örömben csak másnap ol- • ^lnáml?£Í túlsó oldaláról, hogy építtessem löl ott, ahol helyet "kapok, annyin, amennyin tetszik — a magam zsebéből!. . . Nem tudom pedig, mi lesz velünk a nyáron, a kik azon a ponton vagyunk, hogy körülbelül csak a Dunába megyünk fürdözni 9 a városligetig utazni, mikor még a czivil és katona muzsikusaink is azt mondják, mind fölszedik a sátorfát, s élvezetünk nem lesz egyéb, mint a lóvasút trombitája, meg a kintornák zenéje. •

Ilyen formán elmélkedvéu kora reggel szobámban, egy kis szórakozás végett kitekintettem az ablakon. Épen akkor vontatott tempós léptekben két megtermett s ugyancsak főipántlikázott és zöldgallyazott meklenburgi ló egy összevissza hányt bútorokkal fölhalmozott szekeret, Olyan édes-bús érzet czikázott át lelkemen; íme, mi juttatja eszembe a május elsejét! Pedig hát tegnap elég plakátról leolvashattam volna. Hiszen a ligetben minden harmadik faderékon ott vala a fölhívás: „Volksfest!“ Ha a ,Schulverein*-es tudós professor urak közül valamelyik a múlt vasárnap oda cseppen vala a városligetbe, hát szeme-szája elállhat azon a csodán, hogy itt még németül is mernek hirdetni népünnepeket s nem verik le őket buzogányokkal a ,barbár magyarok.* Nem tudom, tovább olvasta volna e, hogy ez a népünnep egy kis »Schulverein“-ellenes mulatság. Hát bizony elénekelte már azt Arany, hogy:

Nagy lett volna a tudósnak Az ő tudománya,

De mi haszna, ha kevés volt A vágott dohánya.

Pedig mennyi galibát okoztak ez esetben is ezek a Schulvereines urak. Mert ha ők nincsenek, akkor ez az ünnepély sem történik és senkinek se jut eszébe az állatkertben fölállított póznákra cliam- pagneit mit aggatni, hogy aztán annyi vérmes reményű pályázó megfeszített izmokkal főiiramodjék és vesztett erővel, tört reményekkel — lepotyogjon. Annyi érdemük azonban mégis van, értem a Schulvereines urakat, hogy az állatkertnek jókora hasznot hajtottak s ismert lakójának, az elefántnak, ugyancsak jó napot csináltak. Az est beálltával sűrűn röpkedő rakéták meg eléggé jelezték, hogy a német urak nagyreményű tervei ez idő szerint szépen légbe röpültek.

így köszöntött be a fővárosban a május, Szerkesztő ur, s ez elég szép kezdete e szép hónapnak, ugy-e ? Csak most már hadd jöjjön egy kis jó má jusi eső is hébe-korba, s növelje nagyra a vetéssel e fák lombjait is, mert a hüselőre szükség lészen.

Calamus.

VIDÉKÜNK.

Pápa, 1882. május hó 3.

Városi közgyűlés ápril 29-én. A III. és IV. osztályú kereseti adó kivetéséhez bizalmi férfiaknak megválasztattak Lővy Mór és Vágó László mint rendes, Kovács István és Weisz J. E. mint póttagok. — Az óvodavezetői állomásra pályázat hirdettetik. A fizetés 400 írt, szabad lakás és tüzelő anyagból áll. Pályázhat férfi és nő egyaránt. — A vágóhíd szabályzata azon csekély módosításokkal, miket a miuiszterium követelt, elfogadtatik. — A központi választmányba a meghalt Brader Sámuel helyett Kovács István választatott.

Polgár.

Felsö-Eörs, 1882. május 5.

Egyről-másról. No ugyan megdöbbentem a múlt szám „Mi rejlik a csillagokban“ czimű közlemény olvasásakor. Hát ilyen rövid ideig tartana e földi élet? !*) Az lehetetlen! Eh mit! Emlékszem

*) Dehogy! 1885. után megint eltávoznak azok a bolygók és a föld légköre megint a rendes lesz. Szóik.

jljj^EJeinte kelet, később dél-kelet felé vitt utunk. Ajijy^lc hegyes-völgyes volt, de minél tovább ha- 1 aij^nk,, annál ritkábbak lettek a hegyek, végre egy i-ikságra értünk. Szántóföldek és terméketlen pusz- tasjHg^fjegymäst követték. Néhol egy-egy csapat varjú repült föl előttünk, annál gyakrabban, minél egytffpsefeb és terméketlenebb vidéken haladtunk kejrflSáWk

^g^ityrasztó hőség volt. Egy kövér pópa jött ut’ápijnfc^ijvér feleségével és két kövér gyermekével. HáfWBi-ffips ló volt kocsija elé fogva, mégis csak légfpÜ^jpdtak a szent családdal.

„4 ífoftkviUtán jött bosszú sora a szállító-kocsik- nak,ii<p|elyéken sót szállítottak Oroszországba. A íuygjBSftk .ípcsijok mellett mentek s karban énekeit^, aui^S.zép czárleány* czimű bánatos népdalt;

jáilüsH« U csinag0k ^3 csalogányok,

1Ö13 J ,Q?»k ök látták

1,1 11 \ A'kristály vizű tóban fürdő * sc B,?$öép czárleányt - ?j j ‘ Azóta szólnak oly édesen

>dd0j ß ^csalogányok;-,iíií(l íb reszketnek az égen

if/ lóig ßjAm a C3i||ag0k _u főig <1(198 90X1

oh A mélabus accordok messze elhangzottak a

m

u \ÍJgy:íkÍ8lírfnagánálló csárdában tartottunk pi- lien^,,;A iPsáfliáls, egy zsidó, mint mindenütt egész Hódtóijában,, igert szerény étlappal állt elő: kenyér, tojóin Pálinka tlotf volt minden, mivel szolgálhatott. Képytalpartkijfieitunk ehhez tartani magunkat.

.ííjy&Autétíoén egy padra feküdtem le, Jancsi pe<jjgs»?r istállóba ment és ott aludt. Nagyon meg- aéírtaplíjii(rD&ta(oija>a korcsmáros föl nem kelt bennünket,

Már igen közel volt a nap nyugaton a láthatárhoz, midőn a csárdát elhagytuk; sugarai vörösre festették a pusztaságot s a szántóföldeken hullámzó gabonát megaranyozták.

Arattak mindenfelé.

— Isten áldása legyen munkátokon! köszönt- getett Jancsi.

— Szerencsés utat! — válaszoltak az aratók.

Midőn a nap letűnt a láthatárról, három nagy

tölgyfához értünk, itt az országút kétfelé ágazik. Ezen fákat a nép czigány-tölgyfáknak nevezi, mivel a czigányok itt szoktak tanyázni s innét látogatnak el a közeli helységekbe. Leszálltam a hintóról s megálltam az egyik tölgy alatt. Visszagondoltam azon időre, midőn még boldog gondtalan gyermek valék; egy szép májusi reggelen atyámmal a szomszéd faluba utaztam, midőn itt a tölgyfák mellett elmentünk, kocsink tengelye összetörött és milyen jó volt, hogy akkor épen czigányok tanyáztak a tölgyek alatt, ők a kocsit megigazították. Azalatt, mig mi erre vártunk, egy vén czigányasszony jött hozzánk s daczára, hogy minden áron el akartuk utasítani, ő erőszakoskodott, hogy jósoltassunk vele magunknak. Még most is látom a barna, csúf, rán- ezos boszorkány képet, azokat az apró villogó szemeket. Atyámnak azt jósolta, hogy hosszú életű lesz; nekem, hogy igen szerencsés leszek. De hazudott — mindkettőnknél. . . .

Fájó visszaemlékezésemből visító gyermekhangok zavartak föl; a eborostkovi országúton jött egy czigánykaraván. Apró, ronda, mezítelen porontyok szaladtak felém kiabálva, ugrálva, a mint rendesen szoktak az ilyen kis barna férgek. Néhány krajezárt dobtam közéjük s a hintóba ültem. Még egy pillantást vetettem a rozzant kocsi előtt lihegő két emberre; az egyik ősz volt, zilált ránezos arczczal, apró, szürke szemekkel; melette egy ifjú, ke- vély, izmos, nyúlánk, szép arczán hetyke kis bajusz, szóval a legcsinosabb czigánysubancz, ki valaha egy kocsi előtt lihegett, vagy lovat lopott.

A tölgyek alatt megálltak s a mint később visszatekintők, már készen volt a sátor. Előttem pedig a távolban az alkonyat által vörösre festett goniskói kastély emelkedett. Úgy látszott, mintha csak negyedórányi távolság választana el tőle.

— A látszat hazudik, — mondá Jancsi, — a kástély még ide másfél mértföldnyire van, az ám.

.... Éj volt már, midőn a kastélyt elértük; ez egy nagy, fehér, kaszárnya forma épület volt, mintegy húsz évvel ezelőtt épült, mivel akkor a régi kastély leégett. Fedor — a komornik — régi ismerősöm, nyitotta ki a kaput s a mint a kivilágított folyósóra léptem, tárt karokkal jött felém Henrik s szótlanul öleltük át egymást, úgy mint egykor a bükkfa alatt a kolostor kertjében.

Szemeink megteltek könyekkel.

— Ember, — kiálltott vidáraau Henrik — te úgy nézesz ki, mint egy valóságos Marcellinus!

Fájdalom, én nem mondhattam Henriknek hasonlót. Oh! mit csináltak azok a kis grisettek és nagy herczegnők az én Henrikemből. Olyan mint egy váz. Testalkata nyúlánk, vékony, arcza beesett, azok az egykor oly vidoran fénylő szemek, fátyo- lozottak és belőlük az életuntság tükröződik, az az egykor oly szép barna haj már őszülni kezd.

0 eltalálta gondolatomat.

— Kedves barátom, — szólt nevetve — talán csak nem lettél valami erkölcstanító, vagy igen? Csak most ne —

— Prédikáljak, akarod mondani. De —

— Heurik! Heorik! — hangzott az emeletről, egy madáréuekléshez hasonló, ezüstcsengésü

én, már az előtt is többször jövendöltek nagy szerencsétlenséget, kolerát, üstökös-csillag leesést, stb. A napot szerencsésen átéltük. Szeretem hinni s ue ijedjenek meg a t. olvasók, én a jelen évre úgy mint a következőkben ránk nézve csak jót jövendölök Én legyek az igaz próféta. No meg mint agglegény csak nem hagyhatom itt e prózai világot • még ezután akarom világomat élni. Bocsánat, hogy becses úri (?) személyemről szóltam; akaratom ellen szóltam ezt, de nem tehetek róla; hiába,§. hiú az ember, szeret. magának hízelegni, s ilyenkor többet is mond, mint mennyi a szerénységgel megegyez. 1885! Ej, félre tőlem bubánat, kancsót vágok utánad! . . .

Pompás tavaszi idő vau. (Nem tudom a Bakonyban?) Szinte éled az ember lelke, ha látja a szépen viruló növényzetet, minden, minden a remény színével van bevonva, csak mi űznénk el keblünkből a reményt, adnáuk helyet a sötét kétségbeesésnek? Ezerszer nem! Terményről szóltam, most egymásutánban következik — mint szoknak az ilyen magam fajta levelezők — mint mutatkozik a vetés stb. elsorolni. Krumplival s több efélé- vel nem akarom a t. olvasónak ízlését elrontani. Röviden egypár szóban összefoglalom. Megértetem magam, ha csak ennyit mondok is: Jó reraénynyel biztat határunk, és ha ezt magtartod jó Atyánk; bő aratást, szüretet várunk!

Emlékezetem lomtárából még több apróságot is előszedegettem, hogy papírra tegyem, s majd az újságba kinyomatva másokat gyönyörködtessek vele (?) De oh Fátum! Pénzes erszényem soványságára lett a figyelmem fölhiva, a mikor gazdasszonyom fölsorolja, mit kell hozatni Veszprémből. Czukor, kávé, magy. bors, talán még tormát is. Elég az hozzá, 15 sorszámig ment a jegyzék. Mindig hallottam, szerencsétlen nap az a péntek.

Bezárom levelemet, mert ha tovább is igy folytatom, még valami csattanós végű elbeszélés kerekedik belőre. De meg, ha emlékezetem nem csal, a „Veszprém“ egyik számának szerkesztői üzenetében (kinek?) a t. szerk. urnák azt méltóztatott üzenni: közleményekkel túl vagyunk halmozva. Leteszem a tollat.

Csak már túl volnánk 85-ön!

N. Gerő.

Balaton-Füred, május 4 én.

A TAVASZ.

JELIGE: Várra-várlak, nézlek-nézlek:

Áldott tavasz, mikor jösz meg ;

Ég mikor a füttyös madár;

A virág s lomb feslik-e már... ?

íme! amit oly epedve vártunk — megjött; vele együtt a füttyös madár. Kifeslett a bimbó, virág s lomb. Az alvó természet felébredt zsibbasztó álmából s leveté magáról jeges leplét, hogy azt szebb, zöld szálakból szőtt szőnyeggel cserélje fel.

A fák, cserjék, bokrok susogva beszélik álmukat a rajtok csattogó csalogányoknak: ezeknek élénk csevegése és a „Zephir* mélabús danája különféle variatiokban mind-mind a szabad természetbe csalják az irántuk fogékony lelküeket.

Itt a szabad természetben ismerjük meg a Mindenható iráutunki igaz atyai jóságát és szere- tetét; itt tanuljuk Öt munkájában csodálni és viszont szeretni, mert:

Isten szerétét hirdeti & tavasz ezer virágival ; az ősz gyümölcseivel, a virág édes illatává^ a gyümölcs ízletes zamatjával. Az Ö „szerete- tét szónokolja a virágos föld, róla beszélnek a habok, a földet körülfolyó levegő, a hold fénye és a nap sugarai.“

Ki tehát a természetbe! Ismerjük meg Őt a nagy Alkotót s zengjünk hozzá hálaimadalt! . . .

Itt van az áldott tavasz!

Szenteljünk egy napot emlékének s nyújtsunk alkalmat másoknak is a tavasz egy napjának megünneplésére, hogy az a nap, mint a tavasz jelképe

Folytatás a melléklapon.

női hang, — azonnal jöjj föl! Te kiállhatatlan Henrik! Hagyd ott azt a hóbortos, vén varázslót, jöjj!

Henrik fölkaczagott s annak a hóbortos, vén varázslónak is lehetetlen volt nem nevetni.

— Henrik, — hangzott ismét, — Aniula unatkozik és ha te nem akarsz feljönni hozzá, akkor.... És gyorsan, mint valami gondolat, hangzottak az apró lépések s a következő pillanatban egy bájos teremtés volt Henrik karjai közt s bámulva nézett rám, azokkal a nagy, fénylő szemeivel.

Egy bájos lény — még most is mintha itt lebegne szemeim előtt. Szép, mint a bűn, és gonosz, szilaj, ingerlő, mint az a — legszebb dämon, mely valaha erre a sötét főidre jötc, hogy a szegény halandók fejét megzavarja; egy szilaj tündér. Hogyan írjam le őt?! Képzeljétek, hogy a világ leghíresebb festője, mint ecsetjének legkitűnőbb termékét, festett egy érzékingerlő, bájos női alakot, melyen minden édes és forró érzelem, mely valaha emberi szívben a vért forrongásba hozta, összpontosítva szemlélhető és ezen kép egyszerre megelevenedik, kilép keretéből s megáll előttetek... Vagy képzeljetek egy vakító fényű, szikrázó, tüzes lángot, mely egy pillanat alatt igéző női alakká változik, úgy azonban, hogy azt a vakító fényű, szikrázó tüzes láugot azért tisztán láthatjuk. De mindez semmi azon lényhez képest, kinek gyújtó tekintete arezomat égette. Röviden, ő egy bájos tizenöt évea czigányleány volt.

Jancsi épen ekkor vitte be bőröndömet s midőn mellettem elment, kórdőleg tekintett reám, mintha ezt mondotta volna: „No, nem volt igazam, hát nem boszorkány ez?“ Oh! ezen ember, nem olyan ostoba, mint a minőnek látszik! — ez csakugyan boszorkány, még pedig a legveszedelmesebb. Igen, az volt — magamon tapasztaltam