Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1882 (8. évfolyam, 1-54. szám)

1882-05-21 / 22. szám

n # n ## #; v ti. 76 Hirdetmény. 2-1 A veszprémmegyei gazdasági egyesület, folyó évi junius -4-én azaz a megyei közgyűlést megelőzd napon, délután 3 Órakor Veszprémben a megyeház nagytermében tartandó közgyűlésére, ugyan az nap d. e. 11 órakor ugyanott tartandó igazgatóvá­lasztmányi ülésre, az egyesület és igazgatóválasztmány tisztelt tagjait midőn az egye­sületi elnökség ezennel meghívja, egyúttal felhívja a tagok figyelmét, hogy a közgyű­lést minél tömegesb részvéttel támogassák, miután ezen közgyűlés lesz részben arra hivatva, hogy az egyesületet a tevékenység azon útjára segítse, melyen a magas kor­mánynak különösen a mezei gazdászat emelése körüli nevezetes segélyeit, a megye gazdászata érdekében felhasználhatja. Egyúttal a megye gazdaközönsége szintén felhivatik, hogy a közgyűlést, meg­előzőleg minél tömegesebben iratkozzék az egyesület tagjai sorába, s vegyen részt a közgyűlésben. A. közgyűlés tárgyai: 1. Elnök-, alelnök- és jegyzőválasztások. 2. Pénztári számadás megvizsgálása. 3. A módosítás alatt levő alapszabályok elfogadása. 4. Az igazgatóválasztmány előterjesztése feletti határozathozatalok. Veszprém, 1882. május 13-án. A veszprémmegyei gazdasági egyesület elnöksége. 865 1882 Haszonbért hirdetmény. számhoz. A soralyó-vásárhelyi kerületi közalapítványi királyi főtisztség részéről ezennel közhírré tétetik, hogy a Nagyméltóságu vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztéri­umnak f. 1882. évi ápril 25-én 18724jl880. sz. alatt kelt rendelete folytán, a somlyó- vásárhelyi vallás-alapítványi uradalomhoz tartozó felső-iszkázi-, csőszi- és kisszőlősi 519 S5S/12oa hold birtok, Befektétési 8—6 és »-«sMMm-wrt legjobb Asztalí-és üdítő ital, kitűnő hatásúnak bizonyult köhögésnél, gége •'Bajokrfál, gyomor-és hólyag hurutnál. ÉDECSEK (az emésztés elősegítésére). Mattoni Henrik, Karlsbadban (Csehország). ÜZLET megnyitás. Van szerencsém szives tudomására hozni e város és vidéke t. közönségének, miszerint njonnan berendezett s dúsan felszerelt & Esess E y ii 69 üzletemet 3_3 megnyitottam s' kérem kegyes pártfogását, melyet pontos és gyors kiszolgálással, jő ké­szítménynyel és olcsó árak által kiérdemelni és magamnak mindenkorra fenntartani, vál- tozhatatlau törekvésem leend. Veszprémben, 1882. május havában. Legmélyebb tisztelettel RUPPRECHT KÁROLY, keztyüs. "CJzleti lielyiség-exra.: Babóchay-téren, 226. sz. Mautner féle üzlettel szemközt. iizérkedési vásárlásokat a szabad üzérkedés, csoportosítás és dijüzletek mindenféle kombinatióban, ismert soliditás- és meg­bízhatósággal teljesít az eredeti árfolyamok szerint az osztrák-magyar birodalomban eg-3red\il Irán^rad-ó BÉCSI BÖRZÉH a „LEITHA“-féle (Halmai) bankház Becs­ben’, Schotteuring 15. sz. a. Szakszerű, gyors és biztos távirati tudósítással, a pénzügyi és sorshuzási »LEITHA* lap mutatványszámával, továbbá tartalomdus röpiratokkal (az összes európai sorshuzási tervek, befektetések megvi­lágítása, flzérkedési módok és papírok stb.) bér­mentve és ingyen szolgál. m M] 10 a királyi közalapítványi főtisztségnél — kizárólag zárt — ajánlat utján megejtendő árverés mellett, 1882. évi augusztus 13-tól kezdve, egymást követő tizennyolez évre, vagyis 1900. évi augusztus 12-ig bezárólag, a Nagyméltóságu vallás- és közoktatás- ügyi m. kir. minisztérium jóváhagyásának fenntartásával haszonbérbe fog adatni. Zárt ajánlatok kellőleg lepecsételve, 50 kros bélyeggel ellátva, háromszáz (300) forint bánatpénz hozzá csatolásával f. 1882. évi május 20-ig, illetőleg az árverés kez­detéig Győrre a közalapítványi kir. főtisztséghez küldendők be. A zárt ajánlatokban foglalt Ígérvény határozott összegben számmal és betűvel írandó ki, mások ajánlatára való hivatkozás nélkül. A zárt ajánlatokban világosan ki­teendő, hogy vállalkozó a részletes árverési feltételeket olvasta s annak minden pont­ját részéről kötelezőleg elfogadja. A részletes feltételek Győrött a közalapítványi kir. főtisztségnél betekinthetők. Győrött, 1882. áprillió 30-án. A Somlyóvásárhely kerületi közalapítványi kir. főtisztség. (Utánnyomat nem dijaztatik.) OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOI Nincs többé köbödéi!! Az Egger-féle mellpastilla legbiztosabb és kellemes szer köhögés, rekedt­ség és mindenféle elnyálkásodás ellen. Sőt gyermekeknek is könnyen nyújtható. Raktáron minden nagyobb gyógytárban az öszszes birodalomban. Eredeti dobozokban használati utasítással 25 kr., 50 kr. és I írt. Raktárak Veszprémben: Ferenc\y Károly gyógyszerész és S\ente Károly gyógyszerész urak­nál. Azonkívül rendes raktár Kindl S., “Béig és Kohn és Vi\ner János kereskedő uraknál. Pápán: Irgalm. gyógytára és Baranyi J. gyógyszerész urnái. Figyelemre méltó! A közelgő ünnepek előtt bátorkodom a tisztelt közönséget, minden tekintetben : dúsan felszerelt raktáramra figyelmeztetni. Különösen a tavaszi és nyári idényre szük- séglendő számos áruezikkek, mint: Wapemyőh i m eredeti csomagokban 10 krajezárért szintén kitűnő minőségben kaphatók fent említett raktárokban. T. c{. Egger A. fia urnák Döbling, Becs mellett. 0A{ Ön által beküldött Egger mellpastillák kedves nőmnek, ki már egy éve mellbe­tegségben szenved, rendkívüli jó hatást tett, mindenkinek ajánlhatom. Kassán, 1881. október 1. Fodor Kálmán. Q 60 5-5 Fodor Ka OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOI legyezők, rüsehük, keztyük, továbbá mindennemű és nagyságú, legújabb divatu, kitünően illő váilfÉizőlc 78 (IMZieder) i-i a legalsó gyári árakon adatnak el. Midőn egyszersmind saját gyáramban készített gallérok, kézelők, és kitűnő minőségű j^ingekre a n. é. közönség figyelmét felhívom, kérem egyúttal becses látogatásaikat, hogy az áruezikkek jóságáról és az árak olcsósá­gáról személyesen is meggyőződhessenek. Tisztelettel MENCZEL ADOLF. VESZPRÉMBEN. g i i 01 I 1 i 1 i 8798./1881 A veszprémi kir. törvényszék mint telekkönyvi hatóság köz­hírré teszi, hogy Rothauser Frigyes és neje Georgevics Mária győri lakos végrehajtatóknak REINHARDT JÓZSEF oszlopi lakos végrehajtást szenvedő elleni ügyében 282 frt 50 kr. tőke s járulékai iránti követelés behajtása végett a veszprémi kir. törvényszék területén Oszlop községben levő s a 26. számú telekjegyzőkönyvben I. 1—15. sorszámig Reinhardt József tu­lajdonául felvett 1540 frt 50 kr. megállapított kikiáltási áru telekbirtok 1882. évi július 24-én d. e. 9 órakor Oszlopon a községházánál megtartandó nyilvános árverésen a kikiáltási áron alul is a legtöbbet Ígérőnek eladatni fog. A venni szándékozók kötelesek a kikiáltási ár egy tized részének megfelelő összegét bánatpénzül a kiküldött kezéhez letenni. Kelt Veszprémben a kir. törvényszék telekkönyvi osztályánál 1882. évi április hó 20-án tartott tanácsülésből. CSOLNOKY, kir. tszéki jegyző. I I I ü 1 i 1 p 1 Bjr üfe fiLb 79 ÁtrMeitési Hirdetmény, í-i A nagymélt. vallás- és közoktatási m. kir. ministerium f. é. ápril hó 11-én 9916. sz. a. kelt magas rendelete folytán ezennel közhírré tétetik miszerint a somlyó-vá- sárhelyi vallás alapitv. uradalom kegyurasága alatt álló somlyóvásárhelyi r. kath. papiak helyreállítása 1407 frt 83 kr. engedélyeztetett, a mely kikiáltási ár mellett a nyilvá­nos szóbeli árlejtés f. évi junius 6-án délelőtti 10 órakor alulirt tiszttartosági irodában megtartatni fog. Ez azon hozzáadással hozatik az illető vállalkozók tudomására, miszerint az árlejtés megkezdése előtt a kikiáltási ár 10%-ja bánatpénzül leteendő és csakis építészek, ácsmesterek és jóhitelti vállalkozók bocsáttatnak az árlejtéshez, mit az árlejtés megkezdése előtt községi bizonylattal igazolni tartoznak. A nagymélt. miniszteriül» részére’ a versenyzők körüli szabad választási jog fenntartatik. Az előméret-, terv- és költségvetés, úgy a részletes feltételeket a somlyó-vásárhelyi tiszttartósági irodában a hivatalos órákban betekinthetők. Somlyó-Vásárhely, 1882. május hó 13-án. ,, i i kir. 1 lóság. Veszprémben, 1882. Nyomatott a laptulajdonos Krausz Armin könyvnyomdájában

Next

/
Oldalképek
Tartalom