Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1881 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1881-06-05 / 24. szám
VII« évfolyam, 1S£1. 24-ik s/iíiii. Megjelen e lap a „HIVATALOS ÉRTESÍTŐ‘‘-vel együtt minden vasárnap reggel. Rendkívüli esetekben külön lap adatik ki. — Előfizetési ár mindkét lapra : negyedévre 1 frt 50 kr.; félévre 3 frt; egész évre 6 frt. Egyes példányok ára 15 kr. Hirdetések dija: egy hasábos petitsor tere 6 kr.; nyilttérben 20 kr.; minden beigtatásért külön 30 kr. állami bélyegilleték fizetendő. Kiadóhivatal: Krausz A. könyvkereskedése Veszprémben. Ide küldendő minden előfizetés, hirdetés, melléklet s reclamátió. 1 czimíí hirdetményé- Vés határnapja junius * 1 "m9;?azíttatik . végre a-------------- — ---------- tévesen áll, j___ ________________________ titatnak, mert ott , szolgáltattad ki. Magánvitáknak s személyes jellegű támadásoknak a lap keretébe hely nem adatik. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. —- Névtelen közlemények csak akkor vétethetnek figyelembe, ha valódiságuk iránt bizonyíték szereztetett be. — Bénnentetlen, vagy német czim- zetü leveleket a szerkesztőség nem fogad el. A szerkesztőségi iroda : Horgos-utcza 105. sz. a. — Ide czirazendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. I n3-án az ela- amm 11 frt ' bO. kr. közgazdasíigi-, tíirsadalmi-, helyi- s általános érdeliü. megyei hivatalos heti közlöny. Cseh földön, zúgó erdő mély sötétjén, Egy ifjú bolygott szomorún, magán. Szemközt, az árnyból hirtelen kiválva, — Csodás, felséges, égi látomány! — Egy lányka jött nagy, villogó szemekkel, Sugaras koronával homlokán És míg az ifjú ébren álmodott: Ajkára forró, hév csókot nyomott. Mi volt e röpke csókban ? Átok, áldás ? Uj élet láza, baljóslat, halál ? — Gyilkos fájdalmak raondhatatlan kéje, Üdv, kárhozat is, mely könnyekre vil, Sorvasztó vágyak örök szomjúsága Utánad, eszmény ! értted, ideál ! A tüz-csók, melyet semmi el nem olt: A Genius uak izzó csókja volt. S egyszerre mássá lett körötte minden. Maga sem tudta : mi történt vele ? Az indulatok sötét viharától Emelkedett, háborgott kebele ! És mintha sorsa gyászát zúgta volna Az erdő minden lombja, levele : Titokzatos, panaszos hangok árja Nyomult előtte, csattogott utána. Igen! E perezben ligy rémlett neki, Hogy zeng a föld és zsong a végtelenség: Szilaj dalt sirt a szél, a zuhatag, És csengtek-bongtak a virág-fejecskék; Vad, mély akkordok, komor áriák Láthatlan szárnyakon körül-lebegték S minden dalhang, mely leikéhez talált — Ott egy-egy fénylő, tiszta gyöngyre vált. — Nem ismert hangok egész oczeánja Borította be küzdő szellemét ; Mámoros agya szinte bele szédült S görcsös kezekkel iizte volna szét — De mind hiába! Lelke csak halottá Az áradó, a nem szűnő zenét S leroskadt, eszméletlen, elcsigázva: A lángész fénye — villámként találta És szólt a hír, hogy erre, arra látták Dúlt arczczal, éhezőén, rongyosan; Szemének oly rejtélyes lobogása. Hegedűjének oly bús hangja van : A b b a n az örülésnek árnya tánczol, Maguk a sátánok — nótáiban, S utána néztek, hogy ha tőlük elvált: „Megy a világba, muzsikálni C sermák!* S ment. Koldusok bolyongnak ekként S művészek is gyakorta mély homályban. De senkitől, oh, senkitől nem értve, Csupán a k ol d u s t bámulták dalában ; Nem sejdítették: mennyi tiszta érzés, Mily nagy szív lángol büszke tébolyában S hogy húrjain (bár hangzavarba veszve) Diadalért vívódik, küzd az — eszme! S ment a világba, ment népet keresni, Ki majd megértse és kit ö is értsen. S találhatott-e volna lelkesebbet, Mint minket, itt, a Kárpátok tövében ? Találhatott-e volna népet, olyant, Ki szentebb gyászban több hűséggel égjen És nagyra, szépre hevülöbb legyen Náladnál, népek gyöngye, — nemzetem ? ! Ok jertek! áldjuk, s borítsuk virággal Porié hamvának büszke sir-jelét! Ki egykor ngy tudott lobogni érttünk : Hirdesse hála győzelmes nevét ! Édes dalát ringassák langy fuvalmak , Tanulja el bérez, róna, messzeség — És járja át szivünket hü varázsa: Hadd legyen ö s z h a n g minden dobbanása ! A te örömöd, sirva-vigadásod, Ábrándjaidnak édes dallama! Szilaj keserved zúgó zokogása — Mint hogyha vészfelhökböl omlana — Reményed, honfi bánatod, szerelmed Mindennél tisztább igazabb dala !. .. — Oh ! így érezni (bárhogyan akar) Más nem, csak egy nemzet tud, — a magyar! Vele szenvedni, sírni lelkesedni A hogy balvégzet, vagy jobb sors kívánja ; Sebét enyhítni gyógyító zenével, Mig ön-sebének nincsen gyógyulása ; Tüz-oszlopként lobogni fel előtte S csak értté várni rózsás virradásra: Ezek a vágyak, hevülések voltak, A melyek mindig hangszerén zokogtak. — S fakó ruhában, nyugtalan lélekkel Be kóborolva széles e hazát: A merre járt, a hol kedvére húzta — Dalát ujjongó szivvel hallgaták ; Heve mindenkit éltetett, vigasztalt, Csak őt égette rommá, őt magát. . . . Aztán. . . Oh sírja most virágba vesz: Költők, művészek régi sorsa ez! Mert nem hal meg, ki (mint ö) úgy heviilt, De él örökre, mint egy égi dallam: Ábrándja leng a vándor szellő szárnyán, Keserve harsog fenn a zivatarban; Bár eltemetve : feltámad megint S dalával köztünk jár a halhatatlan ! Lehunyt szemekkel — mintha itt borongna, És mintha nőne — tőlünk távolodva! — ENDRÖDI SÁNDOR
