Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1881 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1881-02-06 / 6. szám
szabály ellenes cselekvőket a bíráló bizottságnak bejelenteni. Ä kiállítás 3-ik napján 1881. május 3-án a bíráló bizottság szakosztályai összeillvén, ítéleteiket megállapítják, melyek azonnal kihirdettetni, s az odaítélt díjak kiosztatni fognak. Az eredmény az egyesület közlönyében s több hírlapban közzététetik. A zalamegyei gazdasági egyesület Zala- Egerszegen 1880-ik, deczemben hó 6-án tartott közgyűléséből. Árvay István, m. k. elnök. S^igethy QÁntal, m. k. jegyző. Farkas Dávid, ra. k. Dr. C\inder István, m. k. Állandó csarnok (marhaeladásra) Sopronban. A sopronmegyei gazdasági egyesület Sopronban egy marhaeladá8Í-csarnok fölállítását: lovak, csikók, hizó-, tejelő-, vonó- és növendék marha, úgyszintén sertések számára határozta el, és ennek megnyitását 1881. márcz. 1-jére tűzte ki. Az egylet saját istálói fölvesznek mindenfajú háziállatokat tartásra, illetve az eladás közvetítésére, úgyszintén azon állatok is, melyek a soproni piacon eladhatók nem voltak, a következő kedvezőbb alkalomig ellátás és ápolás végett átvétetnek. Áruképes marha, mint: lovak, csikók, mindennemű szarvasmarha és tenyészdisznók eladását előjegyzi és az eladást közvetíti. A külföld első fogyasztóival fenálló össze köttetései folytán az egyesület azon kedvező helyzetben van: a rábízott árut közvetlenül a fogyasztók kezeihez juttathatni. . Igás- és könnyű lovak, csikók, tény ész-, igás- és növendék marha után élénk a kereslet. Az egyesület ezen üzletnél azon alapelvből indul ki: hogy a gazdasági állatokat az üzérkedés mellőzésével, egyenesen a termelőtől a fogyasztóhoz juttassa, ennek keresztülvitelével első sorban a mezőgazdaság érdekeinek, de a fogyasztókénak is reményei szolgálhatni. Az eladás Sopronban és Sopronból eszközöltetik. Az állatok takarmányozását az egyesület egészen a tulajdonosok kiváuata szerint teljesíti, miután úgy hizó takarmány, mint szálas- és magtakarmány iránt kellőleg gondoskodva van. A fáradság és az állatok keresztülvitt eladása, valamint a takarmányozás, istálló- illeték, ápolás stb. az egyesület által következőkép számíttatik föl: a) Lovak- és csikóknál az eladásért, a tényleg elért ár 2%-a a vevőtől és eladótól; a lovak takarmányozása és ápolásáért egy napra: 60 kr, csikók: 40 kr. b) Mindennemű felnőtt es növendék szarvasmarha eladásánál, mint közvetítési provízió darabonként 1 frt. Hizómarha ellátásáért naponkint. 65 kr., növendék és hajtott marha ellátására szálastakarmány 5 kilogramos adagokban 25 kr. Mint istálőpénz nagyobb háziállatok számára egy napra darabonkint 10 kr. lett megállapítva. Azonkívül a legeltetési idény alatt a felnőtt és növendék szarvasmarha részére egészséges és tápláló legelő áll rendelkezésre, melynek használatáért egy napra darabonkint 25 kr. számíttatik. Fölhajtott sertések különálló, de szinte igen jó legelőre szorítva naponkint és darabonkint 3 kr. illetéket fizetnek. A legelő marha mellé állított pásztor napibére a mindenkori napszám szerint lesz fölszámítva, állítható azonban a tulajdonos által is. A vasúton szállított marha ki- és berakodása, a tulajdonosok érdekeit lehetőleg szem előtt tartva fog az egyesület által foganatosíttatni. A pénzkezelést és levelezést az egyesület titkárság vezeti; ez küldi el mindjárt az eladás után a pénzt is a tulajdonosnak. Egyáltalában az egyesület a rábizott áru szigorú gondozásáért és az üzlet gyors és könnyű legombolyitásáért a teljes felelősséget elvállalja. Mindezeknél fogva bátorkodik az egyesület tisztelettel felszólítani a hizómarha, igás-, haszon- és növendékmarha, lovak és csikók, végre a tenyészsertések tulajdonosait, hogy minél élénkebben támogassák az egyesület ezen vállalatát, miután úgyis első sorban az állattenyésztők és hizlalók vannak az első kézbőli eladás által érdekelve. Másodsorban az egyesület iparkodni fog csak a legkitűnőbb tenyészanvagot — bármely kért fajtában és nemben — a szükséglet számára mérsékelt áron megszerezni, s másrészt a már nem használható tenyész- anyagot — mint tulnehóz községi és magán bikákat — a lehető legkedvezőbb árak mellett értékesíteni. Kisorolt marha tulajdonosainak is alkalom van nyújtva ezen árut a lehetséges áron értékesíthetni, miután az egyesületnek silányabb vágómarha számára is vannak már jelentkezett vevői, A kereskedőknek, kik a soproni marhavásárokat látogatják, ezen intézmény által alkalom van nyújtva, hogy az árut, melyet a vásáron el nem adhattak, a következő kedve zőbb vásárig vagy esetleges eladásáig az egyesületnek comisióba átadhatják, mire különösen a legeltetési idény lesz alkalmas. Az egyesület továbbá a soproni marhavásárok valamennyi látogatóinak kész tanácscsal és segítséggel szolgálni mindazon ügyekben melyek felvilágosítást vagy közvetítést igényelnek, mindezt a kereskedés könnyítése, az eladó és kereskedő érdekeinek védése szempontjából. Minden, tudakozódás, megkeresés, esetleges panasz stb. az alulirt titkársághoz intézendő. Azon reményben, hogy ezen tisztán a mezőgazdaság érdekeinek szolgáló vállalatja az egyesületnek minél élénkebb részvéttel fog találkozni, maradunk Sopron, 1881. január 15 én. OA sopronm. gazdasági egyesület titkársága. Az iparkiállítások történetéből. T^áth Károly „a{ iparkiállítások múltban és jövőben“ c\imü tanulmányából. Mig az első képzőművészeti kiállítást már 1763. évben rendezte Párisban az »École des beaux arts', a legelső nyilvános iparkiállítást az 1789. évtől szokták datálni. Kezdeményezte azt pedig a franczia directoriális kormány alatt d’Avéze marquis, a sévresi állami porcellán- és gobelin-gyárak igazgatója, ki a belügyminiszterhez intézett felterjesztésében ily díjazásokkal összekötött iparkiállításoknak a köztársaság emlékünnepélye alkalmával évenkint leendő rendezését hozta javaslatba. Az 1798-ki első kísérlet után, ha nem is évenkint de elég sűrűn követték egymást csakugyan a későbbi párisi iparkiáilítások, s pedig: 1801 (200 kiállítóval), 1806, 1819 1829, 1827, 1834-ben. Ezentúl minden 5 évre terveztetett a kiállítás és meg is tartatott pontosan 1839 (már 4381 kiállítóval), 1844, 1849-ben, mig 1855. évre tudvalevőleg már az első párisi világkiállítás esik. A írancziák kezdeményezése legelőbb a német államokban talált utánzásra, ugyanis Bajorország 1818-ban Münchenben, Szászország 1842-ben Drezdában, Poroszország 1827. Berlinben rendezte az első iparkiállítást. Ausztriában az iparosok legelőször 1828-ban léptek nyilvános versenyre Prágában. Jóval nagyobb terjedelműek voltak a német vámszövetség által rendezett iparkiállítások 1842-ben (Mainzban), 1844-ben (Berlinben mintegy 3000 kiállítóval) és 1850-ben (Lipcsében). A lengyelek 1818-ban Varsóban, az oroszok 1825-ben Moszkvában, a spanyolok 1814. Madridban bocsátották először közszemlére nemzeti iparuk jelesebb termékeit. Sajátságos, hogy épen Anglia barátkozott meg legkésőbben az intézménynyel, a mennyiben az 1825-bi londoni, és 1834-ki dublini igen jelentéktelen kísérletek után, s pedig leginkább az „anti cornlawleage' kezdeményezésére csak 1843. tartatott Manchesterben országos jellegű iparkiállítás később azután Londonban 1845, 1847, 1849-ben. A Bócsben rendezett három első iparkiállításról végre a következő adatokat találjuk: 1835-ben részt vett 594 kiállító, ezek közt 8 magyar, 1839-ben részt vett 722 kiállító, ezek közt 14 magyar, 1845-ben részt vett 1832 kiállító ezek közt 57 magyar. * * * Hogy a nemzetek munkája internationá- lis versenyben mérkőzzék meg egymással, ezen hatalmas eszmét Albert .prince-consort'-nak, a most uralkodó angol királyné néh. férjének tulajdoníthatják, és az angolok akarat- és tettereje kellett hozzá, hogy az eszme csakhamar a világot bámulatba ejtett hatalmas dimenziókban megvalósuljon. Nagy ünnepet ült a nemzetek kulturhaladása 1851. év májas 1-én, a midőn az első világkiállítás Londonban a syden- hami kristálypalotában megnyílt. A conceptió merészsége és tetszetős volta tekintetében még máig is felül nem mult, Paxton terve után készült sydenhami kristály palota 13917 nemzetközi kiállítónak iparczikkeit fogadta be. A bírálat ez első világtárlatnál jóval szigorúbb volt, mint a későbbieknél, úgy hogy mindössze 2918 érem ítéltetett oda, tehát a kiállítók számához képest mintegy 20%, holott ezen arány később 40%-ra, sőt még többre is emelkedett. (A székesfehérvári orsz. kiállításunkon az arany 75%-ot tett ki.) Első díj (counciel medals) mindössze 170 ítéltetett oda, csakis kiváló találmányok vagy javítmányok jutalmazására. Egészben véve az első nemzetközi industriális verseny azt tüntette fel, hogy Anglia az ipari tömegtermelés, a készítmények szolidsága, technikai találmányok s a gépek s munkaeszközök kitűnősége és sokfélesége tekintetében első helyen állt, mig Francziaország kiállítmányai csín, ízlés és iparművészeti előhaladás által erősen háttérbe szorították az angol műipartermékek nehézkességét, legtöbbnyire idom- talanságát. A német ipar leginkább azon a téren győzedelmeskedett, a hol a tudományos képzettség fontos tényezőként szerepel; ide tartozik különösen a könyvnyomdászat és a typogratia egyéb termékei, a tudományos műszerek stb. Csupán egy általános rövid áttekintést czélozván, még futólagosabban foglalkozhatunk, s pedig inkább némely statisztikai összehasonlításra szorítkozva, s később világkiállításokkal. Elég sürü időközökben követték ezek egymást, u. m. Páris 1855, London 1862, Páris 1867, Bécs 1873, Philadellia 1876, Páris 1878. Nézzük mindenekelőtt a kiállítók roppant mérvű növekedését: összes kiállítók: 1851. London 13.917, 1855. Páris 23 954, 1862. London 28 653, 1867. Páris 50.226, 1873. Bécs 41.952. A keleti és délamerikai tartományok állami kollectiv-kiállításai számlálhattak kiállítót: 10.000, 1878 Páris 53.258. (Meg kell azonban jegyeznünk, hogy nagy mérvű eltérésekkel találkozunk a kiállítók számának .hivatalos“ feltüntetésénél, igy a nem csoport szerinti, hanem egyénenkénti összeállítások szerint tett volna ki a kiállítók száma: 1855-ben 21,779, 1862-beu: 24,684, 1867-ben: 42,217, 1873-ban, a már említett keleti collectiv-kiállítások nélkül: 39,500). A kiállítók közül volt Magyarországból: Ausztriából: 1851. London 748, 1855. Páris 1298, 1862. London 1410 1867. Páris Magyarországból 363. Ausztriából: 1730, 1873. Bécs 3018. 9104, 1876. Philadelphia 22. 454, 1878. Páris 2609. 3228. További összehasonlítás kedvéért közöljük még a látogatók, továbbá az elfoglalt kiállítási területek kimutatásait a következőkben: 1851. London a látogatók száma: 6,039.195, legnagyobb napi látogatás: 109.915. 1855. Páris 5,162,330. 105.022, 1862. London 6,212,130. 67.891, 1867. Páris 9,826,000. 110 420, 1873. Bécs (a saison jegyek nélkül) 7,254,687.139.073,1876. Philadelph 8,004 263 275.000, 1878. Páris 15,594,800. Az igénybe vett térség volt: 1851-ben 93.000 □ méter fedve, 2 800 □ méter szabadban, 1855-ben 117 699. 18 726, 1862 ben 125,393 124 540, 1867-ben 153.138. 510 000 1873-ban 103.000. 2,500.000,1878 ban250 OOO 450.000. A mi végre a nemzetközi kiállítások financiális oldalát illeti, csupán az első Ion doni végződött némi tiszta jövedelemmel, mig később kivétel nélkül többé kevésbé hatalmas deficittel fizették meg a vendéglátó államok az aratott dicsőséget. E deficit 1873-ban Bécs- ben meghaladta a 13 millió forintot, és legutóbb Párisban is rúghatott ugyanannyi frankra. Az 1876. philadelphiai világtárlat zárszámadásai mintegy 9 millió dollár kiadás ellenében 3.853.718 dollár bevételt mutatnak ki, a hiány tehát az élelmes yankeeknál is meghaladta a 10 millió forintot. CSARNOK. TTti isralaxid.. Barátaimtól szívélyes búcsút véve, felültem a vonatra, mely Budapestről Temesvárra s onnét tovább volt szállítandó. Még fel sem száradtak a válás fájdalma ontotta könnyek s én már erősen horkoltam egy harmadik osztályú „Damencoupé“ kemény lóczáján. A konduktor, minekutánna 20 krral lefőztem, megígérte, hogy Temesvárig nem fog senki háborgatni. Már öreg este volt. A zápor szakadt, mintha csak öntötték volna; no de nekem mindegy volt, akár esik, akár öntik, mert én aludtam. Fel sem ébredtem volna Temesvárig, de midőn Szegednél megállt a vonat, kinyílik coupém ajtaja; erre felébredtem s fel is ugrottam, midőn láttam, hogy a coupé ajtajában egy kis 4—5 éves lányka tárja felém karjait, háta mögött pedig a következő szavak hallatszottak: »Habens die Güte!“ A kicsikét azonnal beemeltem, s mily nagy volt meglepetésem, midőn utánna mamája, egy oly gyönyörű hölgy, minőt még legszebb álmaim sem tudnak felmutatni, lépett be, s megköszönve szívességemet, velem szemközt helyet foglalt. E közben a vonat tova robogott. Miután nem vagyok jó német, nem mertem társalgást kezdeni; helyettem azonban megkezdte ő s csakhamar elmondá, hogy Szegeden volt nővére lakodalmán; én erre sajnálkozással vegyes bámulatomat nyilvánítám a felett, hogy ő szegedi és még sem tud magyarul. Épen válaszolni akart, midőn a kis leány elkezdett sírni, ekkor én télikabátomat az ülésre terítve, kértem szép vis-á-vis-mat, hogy fektesse csak arra a kicsikét. Képzelheted kedves olvasó, mily hálás tekintettel lett készségem megjutalmazva. A kicsike csakhamar elaludt. A társalgás nagyon szaggatottan folyt köztünk, mert ha szépem valamit mondott, nekem elég volt azt megérteni, nemhogy még válaszolni tudtam volna. Rövid idő múlva elkezdett ő is bólint- gatni, ha már benne vagyok a lovagiasságban gondolám, miért ne csinálnék neki is fekhelyet; s úgy lett, plaidemet leterítém s merészkedtem felajánlani. Hogy készségemet nem vette szemtelenségnek, azt megmutató azzal, hogy elfogadta s nemsokára el is aludt. Én pedig — tudom kinevetsz, kedves olvasó, — büszke önérzettel virrasztók álmaik felett! így értünk Temesvárra, hol mindhárman kiszálltunk, s szép utitársnőm még egyszer köszönetét mondva lovagiasságomért, a piczi- kével együtt reájuk váró kocsira ült. Én Temesváron ismerőseim közt egy kedélyes napot és estét töltve, másnap reggel ismét a vonaton ültem, s miután nem valami kedves utitársak közé jutottam, szemeimet behunyva, múltkori szép utitársnőmről ábrándoztam. Nem sokéra a k ............i állomásra ért a vonat, itt kiszálltam s a falu felé indultam egy fuvarost keresendő, mert utazásom czélja H-----község a k...............i állomástól még va gy másfél órányira feküdt. A faluba érve, legnagyobb meglepetésemre egy igen csinos épület ablakában kit látnak szemeim? ..........bájos utitársnőmet. Má r távolról megismert s midőn az épülethez értem, örömtől sugárzó tekintettel jött elém s karonfogva egy csinos előszobába, innét pedig egy még csinosabb nappali szobába vezetett. A bájos tündér egy diváura ült s engem is maga mellé vont. Itt elmondá, mennyire örvend, hogy ily hamar kínálkozik alkalom háláját leróhatni, s hogy mennyire fogja majd férje (állá!), ki jelenleg távol van, sajnálni (képzelem!), hogy velem nem találkozhatott. — A kedélyes társalgást a szolgáló belépése zavarta meg, ki jelenté, hogy tálalva van. Erre szépem a mellékszobába vezetett, hol egy kétterítékti asztalon már párolgott a leves. Oly különösnek tűnt fel előttem, hogy a kis leányt nem látom sehol. Helyet foglalánk s noha griz (vulgo: dara) volt a levesben, mitől máskor a hátam is borsódzott, most kitünően ízlett. Csak úgy éledtem tőle, no meg azoktól a gyújtó tekintetektől, miket a mellettem ülő tündér rám- rám 1 öveit. Midőn a második tál ételt a szolgáló behozta, a kedves hozzám fordulva kérdé, milyen bort szeretek, fehéret vagy vöröset, és óh borzadj, kedves olvasó, én erre azt válaszoltam, hogy mindeniket! (Máig sem értem, hogy lehettem ennyire szerénytelen!) Alig telt el néhány perez, az asztalon volt egy üveg vörös és egy üveg fehér bor. A kedves elsőbb a vörös borból öntötte tele poharamat, s a magáét is félig öntve a legbájosabb pajzánsággal tartá koczintásra készen felém ...... koczintottunk s ő poharát fenékig ürítette, hogy a jó példát én is követtem az nagyon természetes. A bor kitűnő volt. Rövid idő alatt bájos rózsafelhő vonult szemeim elé s mindent rózsaszínre festett. De ha szépem eddig bájo3 volt, akkor képzelheted nyájas olvasó, mily igéző lehetett, midőn az a hirtelen ivott vörös bor két szép piros rózsát varázsolt arczára, de nemcsak arczára hatott az isteni fluidum, hanem szemének villámait is annyira élesíté, hogy, tessék elhinni, komolyan kezdtem aggódni, ha hogy hidegvérüsé- gem nem hagy-e cserben. A libapecsenyét hozta a szolgáló, midőn a vörös bor elfogyott; miután a pecsenyéből két szép darabot bellebbeztem volna, szépem a fehér borból kezdett töltögetni. Minek is van (uram bocsá’!) Iibap6csenye! Vagy ha már van is, hát legalább ne kívánná annyira a bort!! Poharam csakhamar üresen állt, az az csak állt volna, ha a legbájosabb kezek azonnal ismét tele nem töltik. Már a fekete kávénál voltunk, midőn szépem elkezdi, hogy mily unalmas az ő élete itt falun s hogy férje mennyire elhanyagolja-----ez már több volt a soknál____az al kalom-----a vörös, rá a fehér bor____a köv etkező pillanatban lábainál térdeltem s beszéltem szívről,„szerelemről, pokolról, mennyországról ......... 0 nevetett......... Elmondám. a m ennyire német tudományom s akadozó nyelvem engedték, hogy úgy szeretem, mint üdvösségemet, hogy egy mosolyáért odaadom a menybéli jussomat!...,. Ő nevetett!..... Majd kezét megragadva forró csókokkal árasz- tám el..... Ó még jobban nevetett!.. ... .... Már kezdett a térdem fájni és ő egyre csak nevetett! Mit tegyek, örökké itt csak nem térdelhetek?!.... felkeltem, az az hogy keltem volna, a lélek ugyan kész volt, de a test erőtlen, és óh szégyen! ő segített felülni a székre! — Nem hiszem, hogy valaha szerelmes imá- dottja lábainál ily csúfra járt volna, mióta az emberek kabátot viselnek! Nem mertem többé szemébe tekinteni, arczom égett a szégyentől; de ime, ő hozzám hajol, átölel s egy forró csókot éreztem ajkamon ................... »Aus steigen! Aussteigen!' kiáltá a con- duktor fülembe s midőn az álomból felriasztva körülnéztem, láttam, hogy még csak most vagyok a k.............i állomáson. He gedűs János. Veszprémben, 1881. Nyomatott a laptulajdonos Krausz Armin könyvnyomdájában-
