Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1881 (7. évfolyam, 1-53. szám)

1881-07-03 / 28. szám

rosunk kebeléből mintegy ötven fid vözlő táv­irat kfildetett, részint czimére, részint pedig a Dunavecseieknek, magasztalva azok füg­getlen érzületét és szabad gondolkozását. — A helyi ellenzéki párt nevében Kenessey Pongrácz párt-elnök küldött üdvözlő sürgönyt. *Adakozás. Takács Imre litéri lakós a veszprémi kórház alap-javára szerkesztőségünk­höz két forintot küldött be. — Takács Jmre litéri lakos a „Veszprém" szerkesztősége utján 2 írt azaz két forintot a Veszprém városi kór­ház alap-javára befizetett. Veszprém, 1881. július 2-án. Vikdr Lajos, v. főjegyző. *A balaton-fiiredi élet is egészen más, élénkebb színezetet nyert a választási moz­galom lezajlása után. A múlt hét utolján a vendégek létszáma 550 re emelkedett. — A nap lenyugtával díszes nő közönség lepi el már a sétányokat, hallgatva Dankoék kelle­mes zenéjét, mely ha néha-néha csárdás; ön­kénytelen apróztatja lépteit azoknak az iczi- piczi lábacskáknak. — Reggelenként is több fürdő-beteg élvezi az éltető levegőt, a sajt- készitő leányok is mosolygósabbak és nevetve jegyzik meg egymásnak: Fogy a savó! *A nöegylet juniállisa. Biz az nem sikerült úgy, mint várták, s ennek egyik oka a kellemetlen idő is volt. A négyest csak tizennégy pár tánczolta a terrasz alatt. Azon­ban amilyen kevesen voltak, hát olyan kedé lyesen ment a mulatság. Az ott lévő hölgyek közül a következőket tudtuk feljegyezni: Boda Mariska, Batta nővérek, Krausz k. a., Reviczki Karolin, Kleinig Antalné, Dr. Leitner Antalné, Reviczky Ambroné, Krausz Árminná, Marga- lit lgnáczné, Terelmes Lajosné, Véghelyi Dezsőné, Vikár Lajosné stb. A tiszta jövede­lem 7 frt 50 krt tesz. — Szives fölülfizeté- seket teljesítettek: Reviczky Ambroné 2 Irt. — Krausz Arminué 1 frt. - Margalit Ig- náczné 1 frt. — Fogadják az egylet nevében szives köszönetünket! ♦Zárvizsgálat. Schön Róza k. a ma- gántauodájában az évi zárvizsgálatok jun. 29. tartattak meg s a növendékek alapos fele­letét az oktatónő jeles tanraódjára vallanak. A leánykák kiállított kézimunkáik által is a jelen volt vendégek átalános elismerését érde­melték ki. *01y nagy viz volt múlt junius hó 24-éu a közelfekvő Hajmáskéren, hogy egy házat úgyszólván egészen összedőntött. A viz a Bakonyból jött s oly hirtelen, hogy három, az utczán játszó gyerkőczőt is elkapott, kiket azonban, — miután előbb jó nagyot ittak, — szerencsésen kihalásztak. A víz a reuden lévő szénát mind elvitte s az utakban is nagy kárt tett. *Geröfy Andor kitűnő társulata múlt kedden junius hó 28-án tartotta első előadá­sát a „Nap" vendéglő n. termében. Előada­tott pedig ekkor Sardou V. Naja E. kitűnő vigjátéka „Váljunk el" (Divorcons Cyprienue.) A darabról már elég dicséretet mondott a fővárosi sajtó. Ami pedig az előadást illeti, a szereplők közül első sorban ki kell emelnünk H. Szabó Ilkát (Cyprienne neje,) ki Gerőfy- vel karöltve (Des Prunelles) az estét oly kellemessé varázsolta. Megkell még említe­nünk Liczenraayer L.-t. (Josephine komorna) és Dobocsányi Gyulát (.Valentin komonyik,) kik szerepüket felfogva sziutén hozzá járul­tak az est sikeréhez. — A közönség, sajnos, igen kevés számmal volt képviselve. — Szerdán jun. 29-éu előadták Rátkay Lász­lónak „A Toborzás" ez. színművét, melyben csolja, hogy az országgyűlésre nem menő országlakók 800 — illetőleg 400 arany forin­tokat tevő száz márkák fizetésével büntet- tessék. Kimondja e parancsot újra az 1518: 18-ik törvényezikk, s hivatkozik rá azonkívül az 1635: 79-ik törvényezikk, mely rendeli egyúttal, hogy e büntetés az elmaradottakon azonnal végrehajtassék, hogy „ekként a töb­biek, a kitűzött időre csalhatlanul leendő megjelenésre szorittassanak!“ Ugyanígy intézkedik végül az 1662: 53-ik tőrvényezik is, mely a „közjó tekinte­téből és az országgyűlési tárgyalásoknak a haza jóléte s megmaradása végett annál szerencsésebben leendő elintézése miatt" azt is reudeli, hogy „kik az országgyűléstől ma­kacsul távol lenuének — azok tettleg két­szeresen marasztottak legyenek!" Hanem addig is, mig előbb-utóbb az el nem kerülhető keserű szükség létre fog hozni efféle törvényt — kötelessége a szavazó pol­gárságnak, különösen felhívni képviselőik kötelesség érzetét! A nép elvárhatja képviselőitől a politi­cal és társadalmi morál nevében, hogy tudni fogják, miszerint velük szemben két alterna­tiva lehet! Ugyanis: vagy képesek, s akarják is teljesíteni kötelességüket, vagy nem!? Ha igen: — úgy méltók a polezra, mire népünk bizalma helyezé; — ha pedig nem', — — úgy szedjék fel sátorfájukat s ne meré­szeljék egy perczig sem sértegetni a nemzet­nek eddig is már méltán felháborodott köz- érzületét !! Dr. Jenyvessy Jerenc\. az egyes jelenetek valóban megkapók, azon­ban a főeseraény kissé homályos. Itt az elis­merés a közkedvességfl Gerőfyné Ilka asszonyt illeti, ki kedves játékával, megismételtetett dalaival egészen elragadta a jelenlevőket, kik ma legalább középszámmal jelentek meg. — Megtapsolták még az ismert népszínmű éne­kes Balogh Árpád dalait is (Gyuri s/.olga- legény,) Dobocsányi Gyula a hülye Miskát, Takács Ádám pedig a huszárőrmestert jól személyesítette — Különös világot vet közön­ségünkre. hogy oly kitűnő zenéjű operett mint Lecocq Károly „Kis menyecske" s Graciella czimű legújabb operetteje előadásáu oly kevés számmal van jelen. — Pedig ha ott lettek volna nem bánták volna meg, éltették volna velünk a „kis menyecskét" Gerőfynét nem­különben Balogot és a szereplők nagyobb részét. A mai előadásról jövő számunkban. ♦Színészeink ma tartják utolsó elő­adásukat városunkban. Holnap már Balaton- Füredeu lesznek. Adja Isten, hogy több mél­tánylást és pártfogást találjanak, mint nálunk. *Uj kövezet készül a Pandurkaszár- nya utczában. Valóban szükség is volt itt a kövezetre, mert bármily kis eső alkalmával is térdig kellett abban a feneketlen kátyúban lubiczkolni. A hosszú utczán is ujitják a kővezetet, amit szintén örömmel jelzünk. *Kies fürdőnk Balaton-Füred valóban fokozatosan szépül. A hajóról leszállva rózsa- erdő illatában íttrdünk s elmondhatjuk, a múlt években tett vízkárok csak jót, szépet ered­ményeztek, amennyiben költséget nem ki­méivé oly varázserő fejtetett ki, hogy a szem­lélőt bámulatra ragadja. A szeretetházi útban levő sétautak oly magasra töltettek — s igen helyesen, hogy esőzés esetében is sár nélkül sétálhatni. A tisztaság s rend, figye­lem és kényelem semmi kívánni valót nem hagy; a savanyuviz oly erős, minőre más évek­ből nem emlékeznek; Dankóék jeles zeuekara szabatos játékával vidítólag hat a kedélyekre; Károli Nándor nagy vendéglőjében Ízletes éte­lek és jó italok mérsékelt áron kaphatók, fi­gyelmes szolgálat, rend és tisztaság kétsze­resen ajánlatossá teszik. *A „Kisfaludy gőzös“ közlekedése a fürdői idény alatt. Mindennap reggel 7 órakor indul Balaton-Füredröl, érkezik Siófokra 8 órakor. Indul Siófokról délelőtt 11 órakor s érkezik Füredre déli 12 órakor. Füredről in­dul délután három órakor, érkezik Siófokra négy órakor, indul Siófokról öt és fél órakor s érkezik Füredre hat és fél órakor. Délelőtt a gőzhajó a Kanizsa felőli gyorsvonatot és a Budáról jövő postavonatot várja be, délután pedig a Kanizsáról jövő posta gyorsvonattal van összeköttetésben. Az éjjel közlekedő ve­gyes és Budáról jövő gyorsvonatokon utazók természetesen a fentebb jelzett időközöket Siófokon töltik el. Minden ünnep és vasárnap előtti s utáni és igy három napra érvényes mérsékelt jegyek válthatók Kanizsától Füre­dig és Budáról Füredig oda és vissza Kani­zsáról II. oszt oda vissza 6 frt 25 kr., III. oszt. 4 frt 15 kr. Budáról II. oszt. 6 frt 55 kr., III. oszt. 4 frt 35 kr. Ez összegekben foglaltatik együttesen a vasút és hajó me­netdíjak. ♦Leesett egy Mato János nevű bádogos legény a „Kubay" kávéház tetejéről. Esés közben egy a tetőről lehajló bádoglemez lábát veszélyesen megsértette. Társa, ki utánna ka­pott majdnem hasonlóképen járt, csak annak köszönheti, hogy ő is le nem zuhant; hogy kabátja egy szegben fennakadt. Más komo­lyabb baj ezúttal nem történt. — Helyén valónak véljük ez alkalommal felhívni rendőr­kapitányságunk figyelmét, — (miután már ez évben ez a második ily nemű eset, az első halállal végződött,) hogy az építkezéseknél, főleg a ily magas égületek tetőzésénél figyelje meg valjou az állványok elég erősek-e s Miu tán ez esetben is az állvány hibás szerkezete volt okozója a szerencsétlenségnek. ♦A pápai államilag segélyzett pol­gári leányiskola értesítője bezérkezett hozzánk. — Ha az értesítőt végig olvassuk, meggyő­ződünk arról, hogy ezen, Báufi János igazgatása alatt álló intézet páratlan és valóban meg­érdemli a nagyobb állami segélyt. — Az intézet négy osztályból áll. A tanárok száma tizennégy, a tanítványoké pedig, mig 1875/76- dik tanévben csak 56 volt, e rövid 6 év alatt két annyivá (106.) nőtte ki magát. — Az intézetben a rendes tantárgyakon kívül elő­adatott még a franczia nyelv és zene is. Hogy mennyi haladást tanúsítottak még e rendkívüli tantárgyakból is a tanulók, azt főként azok tudják kellőleg méltányolni, kik az intézet vizsgálatain jelen voltak. ♦Az üstökös csillag nálunk is igen szépen látható az ég éjszaki részén. Hogy látták-e már e bolygót földünkről, vagy soha, azt még tudni nem lehet. — Némelyek ugyan azt állítják, hogy ez, az 1807-ik évben meg­jelent üstökös volna; azonban ez csak akkor lesz megállapítható, ha ő üstökössége földi látkörünk sétatérén megunva magát eltávozik és más égi testek lakóiuak jövendöl háborút, éhhalált, végelpusztulást. *T. hölgyvilágunk szives figyelmét, az uj évnegyed alkalmából felhívjuk a „Höl­gyek Lapja," ez egyetlen és legfényesebb he­tenként megjelenő szépirodalmi és divatlapra. Minden száma párisi divatképpel és értékes mellékletekkel jelen meg. Előfizetési ára év­negyedre 3 frt, félévre 6 frt, egész évre 12 frt. Előfizethetni bármely hónap elejétől kezdve. Ez a legolcsóbb divatlap, mert mig a „Ba- zár‘-oknak adnak évnegyedi 2 frt 50 kiért 6 számot: addig a „Hölgyek Lapja" ad évne­gyedi 3 írtért 13 számot. Szerkesztő és kiadó Milassin Vilmos, kinél ezenkívül megrendel­hetők; 1. Az 1881. évi „Uj Szépirodalmi Csarnok" rendes folyama a világirodalom leg­újabb és legszebb regényeit közli, kezdve ez idei folyamot a „Maugars gróf leánya* párat­lan szép nagy hat kötetes regénynyel, utánna pedig közölvén „aMarignan örökséget" Sanni- ertől; „Egy párisi nő történetét" Feuilettől, s legutóbb megkezdvén „A szerelem ő fensége" nagy regényt Montepintől. Hetenként jelen meg egy 4 ives füzet, s bérmentve küldetik meg Előfizetési ár évnegyedre, vagyis 13 fü­zetre 2 frt 50 kr., félévre, vagyis 26 füzetre 5 frt, egész évre, vagyis 52 füzetre (a pénz egyszerre beküldésével, 9 frt. (A „Hölgyek Lapja" egész éves, vagy egész évre kötele­zett előfizetői e regénycsarnok évnegyedi 13 füzetét 1 frt 75 kr., a félévi 26 füzetet 3 frt 50 kr., az egész évi 52 füzetet pedig 7 frt kedvezmény áron rendelhetik meg.) 2. Az 1881. évi „Uj Szépirodalmi Csarnok* rend­kívüli folyama közli „A Nyomorultak‘-at, Hugo Victor legszebb nagy regényét, 12 kötetben, megjelen az „Uj Szépirodalmi Csarnok" 1881. évi rendkívüli folyamában a január, szeptem­beri heti füzetekben, melyek hetenként bér­mentve küldetnek meg. Előfizethetni rá év- negyedenkint 13 füzetre 2 írttal, vagy 40 fü­zetből álló egesz műre 6 írttal. (A „Hölgyek Lapja" egész éves, vagy egész évre kötele­zett előfizetői az évnegyedi 13 füzettel 1 frt 50 kr., a 40 füzetből álló egész művet pedig 4 frt kedvezmény áron rendelhetik meg. Ezen­kívül a lap előfizetői 50—60 legérdekesebb regényt 50—700/° árleengedéssel rendelhetnek meg. Kívánatra bárkinek ingyen küldetik mu­tatványszám úgy a lapból mint a regénycsar­nokból. Az előfizetési pénzek a szerkesztőség­hez, Milassin Vilmos úrhoz, Budapest, Szer­vitatér, 8. sz. alá küldendők. *A vasmegyei régészeti-egylet X. rendes közgyűlését f. é juliushó 3 án délután 4 órakor fogja megtartani a városház tanács­termében, a melyre az egylet tiszteletbeli és rendis tagjai ezennel tisztelettel meghivatnak. A régészeti ügy iránt érdeklődő közönség is szívesen láttatik A közgyűlés tárgyai: a) Al­elnöki megnyitó beszéd, b) Titkári jelentés, c) Számvizsgáló bizottság jelentése, d) A tiszt- viselőség és választmány lemondása, e) A tisztviselőség és választmány választása, fj Számvizsgáló bizottság választása, g) Indítvá­nyok. h) Emlékbeszéd b. e. Szabó Imre elnök felett. Áz egyleti tagok kéretnek, hogy te­kintve az elintézendő ügyek fontosságát, tel­jes számmal jelenjenek meg. A vasmegyei rég. egyl. igazgató választmányának jun. 5-én tartott üléséből. Szombathely, 1881. évi jun. hó 25-én. S\abó László, alelnök. Re\sőfy György, titkár. ♦Veszett eb kóválygott a múlt hét folyamán városunkban; egy kis gyermeket és egy asszonyt meg is mart. — Az ebet azon­nal agyonlőtték és a városi kapitányság intéz­kedett, hogy a gazdátlan ebek összefogdos- tassanak. A szerencsétlen asszony és gyer­mek azonnal a kórházba vitetett megfigyelés és kellő gyógykezelés végett, ahol is minden ! elkövettetik, nehogy az iszonyú betegség erőt vegyen rajtuk. ♦Istóczy Győző kormánypárti képvi­selő, a hires antisenita tegnap városunkban volt. Választási táviratok. Pápa, 1881. jul. 2-án d. u. 2 óra 55 p. (A „Veszprém" eredeti távirata.) Határta­lan izgatottság mind a három részen. Láng kormánypárti ez ideig 210. — Tömösváry függetlenségi 180, — és Ráth m. ellenzéki 80 szavazatot kapott. Az eredmény kétes, a lelkesültség a függetlenségi pártnál óriási. Pápa, julius 2. Lapunk zárta után távirati utón értesültünk, hogy Láng Lajos kormánypárti képviselőnek megválasztatott KÖZGAZDASÁG. Piacai árak. A piacéi árak jegyzőkönyve. 1881. évi jun. 3-án az ele­sésnek folyó ára — Búza, legjobb 79 kilogramm 11 frt 80 kr. Közép 77 ki. 11.20. Legalábbvaló 75 ki. 10.60. kr. RÚZS, legjobb 72 ki. 9.60. Közép 71 ki. 9.20. Leg- alébbvalé 70 ki. 8.60 Árpa, legjobb 65 ki. 7.30 Közép 64 ki. 7 — Legalábbvaló 62 ki. 6.50. Zab, legjobb 40 ki. 7.80. Közép 38 kL 7.40. Legalábbvaló 37 ki. 7.20. Ku- ksricza, legjobb 75 ki. 6.50 Közép 74. ki. 6.20 Leg­alábbvaló 73 ki 6. — . Dara-liszt, métermázsa 24 frt, kilogramm 24 kr. Zsemlye-liszt mm. 18. ki. 18. Fehér- keuyér-liszt mm. 16 ki. 16. Fekete-kenyér-liszt mm. 14 ki. 13. Kukoricza-lúzt mm. 8 ki. 8. Rizs-kása mm. 26. ki. 28. Buza-dara mm. 22. ki. 22. Árpa-dara mm. 24. ki. 26. Borsó mm. lO.kl. 12. Leaese mm. 10. ki. 12. Bab mm. 10. ki 12. Köles-kása mm. 12. ki. 13. Métermázsa széna 2.50 Ágy-szalma, 1.80. Takarmány-szalma 1.80. Alom- szalma.70. Köbméter cserfa 3.— Bükkfa 2.75. Tölgyfa 2.50. Kőszén kovácsnak való mm. 1.76. égetni való mm. 1.76. Faszén hektoliter 38. Lámpa-olaj 40. 45. KilogramStearin-gyertya 1.—.ŐntÖtt-gyertya64. Petro­leum 23. Lámpabél m. lYio- Kilogramm szappan 36 Nyers-faggyú 30. Tisztitott-faggyu 58. Marhahús 52 Disznó-zsir 90. Kömény-mag 60. Kősó 13. Czukor 55. Magyar-borsll2. Paprika 80. Vörös-hagyma 45. Fog- hagyma 80. Füstölt-szalonna 80. Nyers szalonna 70. Marha zsir 1.40 Sertrés-hus 56. Borju-hus 56. Tojásból 6 db 10. Boreczet 18. Burgonya 1.50. Hektoliter ó bor 24 frt. Ujbor 16.—. Liter ó bor 30. Ujbor 24. Liter szilva pálinka 80. Közönséges pálinka 40. Felelős szerkesztő s kiadó: Iiorapolthy Tivadar. Laptulajdonos: KRAUSZ ARMIN. Veszprémváros egyletei és társulatai az 1878. év végén. *) Alakulási év Tagok száma évi bevétel vagyon C'hewra-Kadischa................................................ 1782 179 1293 frt 6281 frt I-ső temetkezési egylet...................................... 1844 600 2724 „ 551 , Ipar- és kereskedelmi kör ................................ 18 75 138 390 „ 100 , Iparos ifjúsági képző- és segélyző-egylet 1876 90 280 „ 1330 , Izraelita krajczár-egylet...................................... 1865 160 230 „ 1142 , Izraelita szegényeket segélyző egylet...................... 18 74 68 257 , 825 , Jótékony nőegylet............................................... 18 72 136 2535 „ 18141 „ Kereskedelmi társulat.......................................... 18 76 38 388 , 170 , Kereskedő segédek betegsegélyző egvlete 1873 45 333 . 1071 , 11-ik temetkezési egylet..................................... 18 46 600 1194 „ 130 , Nemzeti Casino............................................... 18 45 108 2681 „ 10000 „ önkéntes tűzoltó-egylet..................................... 18 75 117 2000 , Polgári és honvédlövész-egylet ........................... 18 73 175 399 , 600 , Polgári társaskör............................................... 18 43 157 751 , 1155 , Veszprémmegyei gazdasági egylet...................... Ve szprémvidéki r. kath. néptanítók önképző- és se­1860 151 1375 , 21158 , gélyző-egylete..................................... 18 74 53 84 , 750 , Asztalos ipartársulat.......................................... Bognár, ká dár, kovács, esztergályos, és bádogos, egy 1872 23 42 , 9 ipartársulat.......................................... 18 74 105 105 , 350 , Csapó ipartársulat............................................... 18 72 105 ’ 64 „ 45 , Csizmadia ipartársulat.......................................... 18 74 127 137 „ 200 . Czipész ipartársulat.......................................... 18 75 62 223 „ 27 , Fazekas ipartársulat.......................................... 18 74 52 60 „ 164 , Kőműves, ács, kőfaragó ipartársulat...................... Kö teles, takács, szitás, kefekötő, nyerges, kárpitos és 1875 9 132 „ 200 , szíjgyártó egyesületi ipartársulat . . 1873 30 6 . 78 , Mészáros ipartársulat.......................................... 18 74 65 120 , 190 , Szabó ipartársulat............................................... 18 74 45 14 , 50 , Szűcs ipartásulat............................................... 18 75 14 3 . Veszprém vidéki molnár ipartársulat ...................... 18 74 50 175 „ 175 „ összesen 3502 15995 frt 66873 frt *) E nagyérdekü statistikai adatokat Ráth Károly, pápavárosi orsz. képviselőnek egy legközelebb sajtó alá rendezendő nagyérdekü szakmüvéböl van alkalmuk közleni. Élénken világítják meg ezek úgy tár­sadalmi,- mint ipar- s kereskedelemügyi viszonyainkat s a «zámokból levonhatjuk kommentár nélkül is a ta­nulságot. A szerk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom