Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1881 (7. évfolyam, 1-53. szám)

1881-01-02 / 1. szám

ismét kezdetét vette, 50 év óta deczemberben erre nem volt eset. — Balkányban rabló­banda portyázik már 2 hét 'óta. — A\ uj 10 frtos bankók holnap jőnek forgalomba, ügy néznek ki épen, mint az amerikai papirdol- lárok. — Öngyilkossá lett közelebb Rima- szécsen Nagy János pálfalvai ügyvéd. — Jböltámadt halottaiból Komáromban egy előkelő tisztviselő, ép mikor a sírba eresz­tették koporsóját. Másnap már jóízűen be- frustokolt. — cdbauj-Puzitán egy paraszt­legény karácsony éjfelén a templomi oltár előtt szúrta le egy czimboráját. — Rudolf koronaörökös újabb ornithologiai kötetet adott ki. Azt mondják,meglehetős. — Sárvárit a vör- heny járvány pusztít, — Petőfi-ház létesítése ügyében röpiratot adott ki Török Árpád Bu­dapesten. — A nagy-kaniysai társaskörben vigan ünnepelték meg Sylvester estéjét, mely az uj év reggeléig tartott. Ugyanakkor a „Ko­rona“ fogadóban is volt látogatott estély. Veszprémváros közéleta 1880-ban. (Befejező közlemény.) <2/1 veszprémi növendékpapság „Pázmány- kÖr“-étöl vettük s adjuk a következő érte- sítvényt: Értesítés a veszprémi növendékpapság Pázmánykőrének szellemi s anyagi állapotáról az 1879—80-iki tanévben. A kötelesség pa­rancsolja, hogy beszámoljunk a törekvésről, melylyel a pártolást kiérdemelni iparkodtunk ; a kötelesség, hogy számot adjunk azoknak, kiknek egyedül köszönhetjük körünk anyagi jólétét s ezzel kapcsolatban részünkről — a szellemi hasznot. Ama szives fogadtatás, melyben a múlt évi kiadványunk részesült, bátorított fel ben nünket arra. hogy ez évben szintén a hírneves kath. egyháziró dr. Zwerger János, seckaui herczegpüspök „A hit, mint isteni erény“ czímfí művét ültessük át édes honi nyelvünkre, sajtó alá is rendeztük Maecenasunk nagys. és főtiszt. Forintos István apát kanonok úr, ke­gyes jótevőnk, jelentékeny anyagi segélye mel­lett. Pázmánykörünk kiadványainak XIV. fo­lyamával adja ezúttal kifelé ható működésünk jelét. A mi szellemi munkálkodásunk egész folyamatát illeti és a miről értesíteni m. t. pártoló tagjainkat különös kötelességünk, ér­tesítésünk a következőben vonható össze: Kö­rünk e tanévben eddig 18 rendes és 3 rend­kívüli gyűlést tartott, mely a legélénkebb szel­lemi mozgalmak szintere volt, úgy a szaval­atokat, mint a beérkezett félévi dolgozatok bírálatainak esetleg maguknak, a dolgozatoknak felolvasását illetőleg. A fősulyt a szavalatokra fektettük, amaz ismeretes axioma elvét kö­vetve : orator fit, mely törekvésünk sikeres eredményéről a szerénység tiltja, hogy bőveb­ben nyilatkozzunk. A mi pedig a munkálatokat illeti: beérkezett eddig összesen 43, részint eredeti, részint fordított mü, ezek közül azon­ban csak 17 fogadtatott el, a mit talán rész­ben a bírálatok elfogulatlan szigorúságának lehet tulajdonítani, hogy így évkönyvünk még az erősebb kritikát is kiálló művekkel teljék meg. Tudományos önképzésünk felébresztésére s minél nagyobb mérvű fokozására pályázat hirdettetett, tudván azt, hogy a pályázatok csak felvillanyozzák az erőket a munkálkodásra. 8 pályázat 11 jutalommal (viszonyítva anyagi és könyvtári állapotunkhoz) tűzetett ki, és pedig a következő tételű: Uj szigeteket merít föl a tengerből pl.' a kies Nevitasziget az azowi tengeren föld­rengés alkalmával merült föl 1799. szeptem­ber 13-án. Hanem a legtöbb földrengésnek enyé­szet, pusztulás, emberhalál a következménye, s vége-hossza nem volna ha föl akarnók so­rolni azon városokat és falvakat, melyeket vagy egyszeri, vagy többszöri földrengés törült el a föld színéről. Az 1666 iki földrengés, csupáu csak Syriában 95 várost pusztított el, köztük a virágzó Aleppót is. Az 1834-iki földrengés, mely Chináuak különböző vidékein pusztított, több mint száz­ezer házat döntött romokba. Borzasztó számúak az emberáldozatok is, melyről, hogy némi fogalmat nyújtsunk, közöljük a kővetkező kimutatást a nevezete­sebb földrengések emberáidozatairól: Földrengések alkalmával elveszett: Perzsiában 1641-ben 30,000 ember, Antiochiában 342-beu, midőn a földrengés egy éveu át csaknem szakadatlanéi tartott: 40.000 ember. Calabriában 1638 ban 80 000 ember Sici- lí.áb&s As Calabriában 1799 ben 100,000 ember. Ugryaucsak Japánban 1729-ben, midőn a hatalmas Milyikó város elsülyedt: egy millió emb^r. Tehát tf&szesen közel két millió ember­élet. Ily pusztításokat visz véghez a föld, mikor haragszik. I. Szt. beszédre. „A világ, úgy a mint van; reánk nézve úgy a mint vagyunk, legjobb és pedig: a) külső alakulásában b) az emberi társadalom természetes intézményeiben, c) só­ját magunkban való intézményekben.“ II. Meghatározott tételű értekezésre. („Mi befolyással vau a vallás a nevelésre “) III. Szabad értekezésre. IV. Beszély. (Eredeti.) V-VII. Költeményre a) alkalmi, b) ere­deti és c) fordított, végül VIII. Műfordításra. Beérkezett összesen 15 pályamű, melyek közül csak 5 fogadtatott el. Hasonlólag hir­dettetett pályázat a második felévben is. E helyen megemlítjük még azt is hogy Páz­mánykörünk tizenhatéves történelmének meg­írására körünk egy tagja kéretett fel, ki azt behatóan körülményesen és rendszerezve állttá össze; fáradságos kutatása a munkálathoz vi­szonyítva díjaztatott. Az önművelődésnek egyik leghatható- sabb eszköze és éltető forrása a jól rendezett és bő könyvtár. Könyvtárunk ez évben részint adakozás részint csere és vétel utján 27 mű­vel 32 kötetben szaporodott, s igy jelenleg 885 kötetből álló könyvtárunkban képviselve van 430 mű 770 darabban s hogy a kor színvonalán állhassunk; sem a politikai, sem a szépirodalmi, sem a tudományos lapokban és folyóiratokban nem szenvedtünk hiányt. Körünk anyagi állapotát illetőleg: pénz­tárunk, daczára a tetemes kiadásoknak, meg­lehetős állapotban van. Készpénzben 1600 írttal rendelkezik, mely összeg a helybeli ta­karékpénztárban vau letéve gyümölcsözés vé­gett. De hogy anyagi ügyeinkről szóló érte­sítésünk is teljesen hű legyen, kötelességünknek tartjuk n. é. pártfogóinknak szives tudomására hozni, hogy van Pázmánykor ünknek 700 írton felüli holt tőkéje, a mennyiben ezt annak ne­vezhetjük is, t. i. a pártoló tagok részint évi pártoló tagsági díjaikkal, részint pedig külön­böző kiadványaink megrendelése után járó összeggel hátralékban vannak; azért a kör már jó eleve elhatározta, hogy évi kiadvá­nyait a t. pártoló tagoknak ezután utánvétel­lel küldi s ezt már három év óta gyakorolja is. Jelen tanévünk XVI. rendes gyűlésén pe­dig azon határozatot hozta a kör, hogy min­den egyes hátralékos a mű szétküldésével tartozásának letörlesztésére szállíttassák fel. Körünk szellemi felvirágoztatásának jól felfo­gott érdekében tehát teljes tisztelettel felhív­juk t. pártolóink becses figyelmét az érintett határozatunkban kifejtett czél elérésének kivi­teléhez, s egyúttal legyen szabad reményünket kifejeznünk, hogy lelkes s körünknek szellemi életét szivükön viselő pártolóink szives elné­zésére s becses jó akaratára számíthatunk. Ezzel befejeztük volna rövidre vont je­lentésünket. Midőn érvéi toljoe iőtelesstíget, teljesítettünk, végüdvözletül őszinte köszönetét mondunk mindazoknak, kik akár szellemi akár anyagi téren segélyükkel s ez évi eredmény létrehozásában közreműködtek. Magunkat továbbra is kegyes pártfogóink szives jóindulatába ajánlva maradtunk hálás pártfogoltjaik. — Veszprém márczius hóban. A növendékpapság ‘Pázmánykőrének ez évi tagjai. Veszprém városának közegészségi állapota 1880-ban: Az egészségi állapot városunk területén a lefolyt évben minden tekintetben kedvező volt. Márczius hó folyamában himlőesetek me­rültek fel, melyek egész május hó végéig mutatkoztak, anélkül azonban, hogy járványos jelleget öltöttek volna, s igy az ismét oltáson (Revaecivatio) közül egyéb kivételes intézke­dés szüksége nem forgott fenn. A himlőzések beható észlelései szerint csaknem kivétel nélkül ojtatlan gyermekeknél mutatkoztak. A felnőttek közül tudtommal 4 egyén esett him­lőbe, kik közül 3 szintén ojtatlan volt. 2 od sorban említést érdemelnek az őszi hónapokban felmerült önszervi mirigybáutalmak, melyek közül kölönösen a fültőmirigylobja — köznyel • ven guga mutatkozott feltűnőbb számban, anél­kül azonban hogy ezen kórállapotnak valaki áldozatul esett volna. A halálozások száma: 357 volt. Az elhal­tak közül 142 egy éven aluli volt; ezek közül 13 csakis házi keresztséget élt. Az elhalt tör­vénytelen gyermekek száma 24. Dr. Fischer Béla. városi orvos. Postaforgalom Veszprémben 1880-ban. Levélposta. Bérmentesített levél ..................... 137952 db. Bérmentes ítetlen , ..................... 2160 „ Le velező lap................................. 82192 „ Ke resztkötés s nyomtatvány___ 42016 „ Ar umustra..................................... 22916 „ Portome ntes levél......................... 85880 „ Hí rlap........................................... 180172 „ Ut alvány....................................... 10800 , Kocsiposta. Bérmentesített csomag............. 14800 db. Bérm entesítetlen ..........................18414 , Pén zes levél............... 9401 db 718976 érték. Po rtomentes pénzes levél 6476 db 7 millió 508160 érték. Tiszta jövedelem. Levéljegyekből.............................. 12800 frt. Ko csipostából................................. 14600 frt. Levonva a tiszti fizetések s bérek házbér és egyébb kiadások marad tiszta 12000 frt. A VIDÉK. Pápa, 1880. deczember 28 (A „Veszprém“ szerkesztőjéhez.) Néhány nap óta különös érdekű beszéd­tárgy városunkban az úgynevezett „úri casino- ban” előfordult kényes ügy, ugyanis: Ezen casino bizottsága egyik bizottsági tag aján­latára elhatározta, hogy olvasó asztalára az Istóczy féle 12 röpiratot megrendeli. Ezen (és még egy más határozat, melyet azonban tekin­tettel casinonk jó hírnevére jónak látom nem közölni) annyira felingerelte ezen casiuó zsidó tagjait, hogy egy ez ügyben tartott külön értekezleten elhatározták, hogy a casinoba addig el nem mennek és a szétküldött alá­írási iveket addig alá nem Írják, mig az újév után megtartandó közgyűlés ezen határozatot vissza nem vonja és nékik teljes elégtételt nem ad. Hiszszük, hogy casinónk ezen elég­tételt, már a jó egyetértés kedvéért is annyi­val inkább nagyon szívesen megadja, mert a zsidó tagok, mint halljuk, csakugyan nagyon komolyan el vannak határozva ellenkező eset­ben a casinoból végleg kilépni és a most ala­kuló félben levő kereskedelmi casino tagjaivá lenni. Ad vocem kereskedelmi casino. Úgy látszik, hogy ezen, kereskedőink régi kívánsága most csakugyan teljesedik, mert néhány hely­beli kereskedő ügyesen felhasználva a most kínálkozó legjobb alkalmat, aláírásokat sze­dett és hogy ezen casino szükséges voltát a többi kereskedők is átlátták, mutatja azon eset, hogy két nap alatt több mint százan Írták alá az ivet, mely aláírásuk három évre kötelező. Szombaton este már közgyűlést is tartottak és az alapszabályok kidolgozásával valamint helyiségbérlés és egyébb előforduló dolgokkal egy 15 tagú bizottságot bíztak meg. Színtársulatunk jövő héten elhagy bennünket és elmegy Pápáról, hogy a te­rembe a hol most játszanak, helyet adjanak a farsang mulatságainak, melyekből az idén mint látszik, nekünk igen is sok jut, január 8-án a nőegyleti theaestély; 15. a hang­versennyel egybekötött táuczestély; február elején a korcsolyaegyleti bál, ugyan e hó közepén a vörös kereszt-egylet bálja, hát még a mi nincs Hirdetve! Viszontlátásig fogadja t. szerkesztő úr stb. .... 5. A népszámlálás Veszprémben. Veszprém, 1881. jau. 1. A népszámlálást decz. 28-án insceni- rozták a számláló biztosok városunkban, kik­nek száma 80 s igy egyre 17 — 17 ház lakos­sága esett. A betöltött lapokat január 5 ikéig a fe­lektől mind beszedendik a biztosok s ezért szükséges, hogy a háztulajdonosok e köteles­ségüket addig okvetlen megtegyék. Szükségesnek tartjuk e helyen az „uta­sítást“ közölni, mely szerint e lapok betöl­tendők. Hivatalos szövege ez: Utasítás a számláló lapok betöltéséhez■ 1. Az 1880. deczember 31 én életben levő minden egyéu (férfi, no, gyermek és pe­dig helybeli vagy idegen) után akkori tartóz­kodása helyén külön számláló lap töltendő be. 2. A férfi-egyének számára fehér, a női- egyéuek számára halvány-kék lapok használ­tatnak. 3. Ezért a számláló ügynök idejekorán látja el az egyes házbirtokosokat vagy helyet­teseiket kellő számú számláló lapokkal (I. minta, fehér a férfiak, kék a nők részére), kik ezeket deczember 28-án az egyes háztartások (lakófelek) közt betöltés végett kiosztják. 4. Minden lap éiére a megye, esetleg a város neve már nyomtatva lévén, a járás, község (vagy az illető puszta, telep stb.) neve, alája pedig a házszám írandó. A község nevének kiírását a község bé­lyegének tiszta rányomása is pótolhatja Külön adóközséget képező puszta külön csoportot képez, s mint ilyen veendő számba. 5. A betöltést a család (háztartás) feje vagy a család egyik tagja eszközli. Ha ezek irm nem tudnának, a házbirtokos vagy helyet­tese tartozik a lapokat betölteni; ha ezek is képtelenek erre, a számláló ügynök tölti be azokat. 6. A kérdésre adandó felelet olvashatólag s a mennyire lehet magyarúl írandó a „válasz“ czimű rovat megfelelő sorjába. A számlálás mindenütt 1881. január 1-je és 10-dike közt megkezdetvén, e határidő alatt félbeszakítás nélkül be is fejezendő. A számlálás leje alatti változó letés, halál, költő’) számba nem hanem a népessé zon állapota déri a mint az 1880.( szember 31-én lé 7. Az elsc^ ratba a lakók ve: keresztneve iran*; és pedig minda: 1880. deczember l-ének éjjelét a töltötték, ugymin a család vagy feje, neje, gyermei, unokái, a lakásb vevő rokonok va< más, habár fizeté: ott tartózkodó epének; továbbá csak jelenlevő családtiok, rokonok vagy : szálló vendégek) szolgák, cselédek é munkások, (iegéiek, inasok stb) ha laknak; íigysziuh albérlők minden tartozóikkal, szoitársak, ágyrajárók 8. A mások rovatba az illet születési évének zárna jegyeztetik. 9. A 3-ik r atljan szülőhelyül ii nél csak az álla £s ország, belfi pedig a megye é község neve teend 19. A 4-ik ovitbau a honossá teudő be, idegentna ismét csak á ország, belföldiekéi hegye és község Mindenki aririit, hogy hováva ségű, külön megkrdeandő s a rovat válaszhoz képest ;öltedő be. Ha va hogy ő maga, salája vagy hozzí hova valók? (vág ho vannak otthon mondani nem túrrá, a rovatba az hogy ki nem derthát. Az illetőségnek ez alkalomma nendő bejegyzése az letőséget meg n pítja. 11. Az 5-il patba a laké \ beírandó, vajjou óm-, görög-, vagy ; katholikus; görög, iménykeieti e helvét hitvallású va' ágost-jar ev: unitárius; más keresyéumtfelekez vallásu; má3 nem keresztény hitft az illető? 12. A 6-ik rovatba az illető a: írandó be. Mindenki oly nyelvűnek a minőnek vallja magát és ebbeli tan teendő nyilatkozatára semmifélr sem szabad a számláló ügynöknek í Ha a gyermek más nyelven beszél, n a gyermek számláló lapjára ezen r jegyzendő. Azontúl mindenkinél föl ha azon nyelven kívül más hazai r beszél, u. m. magyarul, németül, hor szerbül, oláhul, olaszul, ruthénul, tó czigáuyul stb. 13. A 7-ik rovatba a lakó cs; pota beiraudó, a szerint t. i., vájj hajadon, házas, férjifs, özvegy vagy sen elvált-e az illető? 14. A 8-ik rovatba a lakófeh kozása vagy kereseti Írandó. ' E szerint a'8) 'OvucDá' you: to. házbirtokos, haszorirlő, kereskedő, közös hadseregbeli atona vagy ho iró, lelkész, hivatahr-e valaki, és p látni, megyei, községagy magánhivata Az ipar és keresetig határozottan a leudő. Nevezetesenrm elég azt írni reskedő, iparos; ham ki kell tenni j posztó-kereskedő, fiBr-árus, fakereskec asztalos, szabó esrgályos stb. Ha vagy 14 éven felü egyénnek külön 1 van, az is kiteendkülönben a házta: zetése, iskoláztatásagy ennek raegfel lalkozása írandó ei rovatba. Ha va semmi bizonyos falkozása nincs, ki pénzéből él-e, ava alamizsnából; c: éven aluli egyéned maradhat e rov töltetlenül, ha mn gazdaságnál, p bányában, vagy ^térségnél stb. nil alkalmazva. A falkozásra nézve megjegyzendő, h a mely lakótélnél féle foglalkozásán, ez külön, mint mellék-kerese azlető sorban bevezt például: tisztvis cs földbirtokos, bor szőlőmivelő, köps és házmester stb. 15. A 9-ibratba az illetőnek t vagy szolgálati-szouya oly formán hogy ki kell jutni, vájjon az illető jelölt foglalkozol önállóan mint váll vagy mint segéuűködik-e; mint köze seregbeli katouettleges szolgálatban avagy tartalékcOÓttartalákos, honvéd­leges szoigálattyagy szabadságolt-e é rangban van?;jón mint tulajdonos, haszonbérlő mi-e a földet, évi vagy bér mellett, vfüapszám szerint dolgc mester, iegénjnas e valamely ipar birtokos, segékönyvező, inas-e va üzletben, szoléban van-e a háztarl mint cseléd? 16. A l'k rovatban vezetendő vagy nem széa által kitüntetendő, írni és olvasi^upán olvasni tud-e épen egyiket tud-e az illető. 17. A fik rovatba bejegyzendő jón az illető fölvétel napjáu (decz 31-én) beteg --®, kimutatván egyúttal betegsége miJart, vagyis hány napja, hónapja, vagjetleg éve, hogy beteg, múló bajok l gyöngélkedés eseteit szükséges kiiRm. 18. Ha illető egyéu, kiről a szá lap szól, vak.ätpema, elmebeteg vagy 1 úgy ezen köUény a számláló lap lep levő jegyzet-átában beiraudó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom