Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1880 (6. évfolyam, 1-53. szám)
1880-03-14 / 11. szám
által felhozott indokok helytelenek, mert az árverésnél sera formai sem anyagi hiba nem fordult elő, de tekintve a két javadalom őszszegénél előforduló nagy különbséget, ő is új árverést ajánl. Heves vita fejlődött ki; utóbb Kovács ur folyamodványát visszavonta; de jellemző az, hogy az állandó választmány tagjai sem pártolták véleményüket, belátták maguk is annak tarthatlanságát. Az árverési eredmény helybenhagyatott. A Pápa-Keszthelyi vasút előmunkálataira 500 forint megszavaz- tatik. Tekintettel a városunkban uralkodó nyomorra egy 3 tagú küldöttség küldetik a minisztériumhoz, hogy az adóvégrehajtás beszüntetését kérelmezze. E czélból megválasztattak ! Antal, Gábor, Brader Sámuel és Gyurátz Fe- rencz urak. A többi tárgy csak helyi érdekű volt' Az említett küldöttség már visszaérkezett Budapestről. A pénzügyminiszter ur ő nagy- méltósága megígérte, hogy a veszprémi adófelügyelőség referatmának beérkezése után azonnal intézkedni fog ez ügyben; addig is Pápa város közönségét jóakaratáról biztosította. ‘Polgár. I R O D A L O M. Thaly Kálmán, elsőrangú történetírónk tollából ép most jelent meg Tettey Nándor és társánál „Dunántúli hadjárat 1707-ben“ czímfí, egy díszes kiállítású 15 nyomott ívre j terjedő kötet hadtörténelmi tanulmány. Nem | tekintve azt a körülményt, hogy Thaly, mint a Rákóczi-kornak történelmünk ez eseményekben és változatos mozzanatokban gazdag szakának hazánkban s a külföldön egyaránt elis- | mert legalaposabb búvára, mindenütt eddig I ismeretlen föl nem használt levéltári adatok- j ból állítá össze e müvét: az eredeti felfogás, j a styl zamatos, magyar volta olyanná minő- í sítik e munkálatát, mely a közönséget általán | érdekli, s minden komolyabb olvasmányt sze- í retőnek a legmelegebben ajánlható. Azonban ; nemcsak e körülmény ajánlja a szóban forgó munkát. Egyaránt érdekli az: a történetírót, a katonát, de kivált dunántúli részek közönségét. Szalay László 1707-ről még 1864-ben a következőket irá: „A dunántúli eseményekről ez évben szabatossággal alig tudunk valamit, chronologiai tekintetben sem, pedig a levéltárokból mindezt föl lehetne deríteni.“ S ime Thaly ma már a Rákóczi-kornak e leghomá- lyossabb, pedig fölötte érdekes szakát hosszas búvárlatok eredményeivel teljesen tisztába hozta: a t. olvasóközönség egy darab igaz, chronologiailag megbízható, s majdnem napról napra vezetett eseménysorozatot kap e műben. A katona, bár egyes fontosabb politikai s közigazgatási részletek sincsenek elhanyagolva, e nevezetes és kivált harczászati oldaláról igen tanulságos hadjáratból sokat és újat meríthet. De kiválólag érdekli e mű a dunántúli kerület lakosait, kiknek szerző mint hű fia szülőföldének e munkát ajánlotta is' S nem csak azért fontos a tanulmány, mert tárgya dunántúli színhelyeken főként Vas, Sopron, Zala és Veszprém vármegyékben foly le: de alig van túl a dunai megye, melynek helyitörténetére bőséges adatokat ne lelne itt az olvasó. S oly drámai színezetű események, mind a csobánczi vár hősies védelme, Beze- rédy és b. Orsich párviadala Körmendnél, a győri éjjeli roham, a soprony-keresztúri ütközet stb. Kit ne érdekelnének, kivált azokat, kik eme vidékeket ismerik? Melegen ajánljuk tehát e minden tekintetben figyelemre méltó munkát a hazai kö- zöuség szives pártfogásába. Ára 1 frt 50 kr. híreink. „ü császári és apostoli királyi felségének legmagasb beleegyezésével Rudolf császári és királyi fölig és trónörökös ö fensége, folyó hó 7-én Stepkania királyi herczegasszony ö fenségével, a belgák királya és király- j néja ö felségeik másodszülött leányával magát eljegyezni méltóztatott.“ Az eljegyzést a miniszterelnök az országgyűlés mindkét házában is bejelenté s úgy a képviselöház, mint a főrendiház lelkes éljenzéssel fogadta a közlést. A fővárosi tanács szintén ülést tartott és Rátb Károly főpolgármester indítványára a közgyűlésen a tanács előterjesztést tett a főváros hódolatának feliratában és küldöttségileg kifejezése iránt. Bécsben hasonló szertartás mellet a képviselőházban Coronini elnök jelentését a gyűlés háromszoros éljennel fogadta. «Méltóságos ifj. gróf Eszterházy Móricz úrnak Pápán. 3378. szám. Közmunka- és közlekedési magyar királyi minisztérium. Mélj tóságod, mint több község érdekeltsége elnö- j kének folyó évi február hó 22-én hozzám benyújtott kérvénye folytán a Pápától, Keszt- j hely illetve Szent-Györgyig vezetendő rendes vágányú másodrendű vasútvonalra, az előmunkálati engedélyt egy évre ezennel megadom, s erről oly hozzáadással értesítem méltóságodat, mikép egyúttal az iránt is intézkedtem, | hogy megbízottjai e részbeni működéseiknél a netán szükséges hatósági támogatásban részesüljenek. Kijelentem azonban, hogy a kor- máuy ezen előmunkálati engedély kiadása által sem a pálya létrejövetele iránt kötelezettséget nem vállal, sem pedig létesítése esetére méltóságod és érdektársaiuak a kivitelre előjogot nem biztosít, miért is az előmunkálatokra fordított költségek fejében kárpótlásra igényt nem tarthatnak. Amint tehát egyrészt a inon- j dottakból kifolyólag az elhatározást az iránt, vájjon általában, s ba igen, ki által legyen a pálya létesítése eszközleudő, magamnak fenntartom, kijelentem végre, hogy esetleg érvé- nyesítendem a jogot, az önök által kiépített műszaki és kiszámítási műveletet a vállalat kivitelét czélzó netáni versenytárgyalás alapjául felhasználni s csakis azon esetben, ha ennek folytán a vállalat kivitele az önök által készített művelet átengedése mellett másra ruháztatnék, lógnék az iránt intézkedui, hogy az által, ki az ekkép átengedett művelet birtokába jut, az előmunkálatokra tettleg fordított költségeikért kárpótoltassanak. Budapesten, 1880. évi márczius hó 6-áu. Techy, s. k. »Segély - A nmlgu m. kir. belügyminiszter ur alispán úrnak febr. 3-án 204. sz. alatt tett előterjesztésére a Pápa városában levő Ínség enyhítésére visszatérítés kötelezettsége nélkül 500 frtnyi segélyadomáuyi összeget kegyeskedett utalványozni. »Püspöki körlevél. — Vettük megyés püspökünk ő excellentiájának körlevelét, melyből kiemeljük a következőket: a kir. közjegyzők részéről, mint gyámhatósági megbízottak által hivatalos czélra és hivatalból bekivánt anyakönyvi kivonatok vagy családi értesítők igazolt szegénység, vagy illetőleg a hagyaték csekély értéke esetében szintén bélyegmeute- sen szolgáltassanak ki. A kik a vallásalap • kegyuraság alá tartozó, jogilag és tettleg meg- üresült somlyó-vásárhelyi plébánia-javadalmat elnyerni akarják, a nagyméltósága vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztériumhoz intézendő s 50 kros bélyeggel ellátott folyamodványukat f. évi ápril hó 20 ig a püspöki hivatalhoz küldjék be. A f. évi tavaszi zsinati vizsgálat megtartására f. 1880. évi junius 8-ik napja tűzetett ki. Mihálicz János Vaszarról Tüskevárra, Nemes Antal Tüskevárról Va- szarra, Horváth József Csicsóról Kapornakra segédlelkészi minőségben s Perényi Antal Kapóinokról ideiglenes lelkészhelyettes minőségben Zala-Szent-Mihályra áthelyeztettek. Vida j József ujmisés Csicsóba küldetett káplánnak. Föőr Pál, zala-szent-mihályi lelkész, f. évi márczius hó 4-én 41 éves korában elhunyt. — Akik a vallás alap kegyurasága alatt álló zala- szent-mihályi plébánia-javadalmat elnyerni akarják, a nm. vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztériumhoz intézendő, 50 kros bélyeggel ellátott folyamodványaikat f. évi ápril hó 20-ik napjáig küldjék be. Csőd kántortanítói állomásokra; Kaposmérő fiókegyház ápr. 8. Válus fiókegyház ápr. 6. Vidornyafok fiókközség ápr. 24. Kolontár fiókközség ápr. 8. Jásd anyaközség ápr. 28. ‘Öngyilkosság. - Galamb Géza, enyingi ügyvéd, kit az ügyvédi gyakorlattól a kamra hat hóra felfüggesztett, márcz. 8-án délután Székesfehérvárott a palotai úton fekvő nagy temetőben szájába irányzott pisztolylövéssel életének véget vetett. Nőt és 3 kiskorú gyermeket hagyott hátra. Általános a részvét a szerencsétlen család iránt. Az öngyilkosság oka egyrészt a szégyen a felfüggesztés miatt, másrészt meg zilált anyagi körülmények. ‘Helyreigazítás — Lapunk 8-ik számában, midőn dr. Hoffmann Mór öngyilkosságát említettük, tévedésből azt írtuk, bogy Steiner József joggyakornok úr tartott a sírnál búcsúztató beszédet. Felkérettünk annak helyre- igazítására, bogy Steiner József nem joggyakornok, hanem joghallgató, mit is ezennel készséggel teljesítünk. »Értekezlet a veszpróm-balaton-füredi vasút ügyében. — Ma vasárnap, márcz. 14-éu délelőtt tizenegyedfélkor a városház nagytermében értekezlet lesz, melyen városunk kiváló szakférfiai fognak résztvenui. Az értekezlet a veszprém-balaton-füredi és keszthelyi vasút ügyével foglalkozik. Kívánjuk, hogy a tanács- kozmányok a legüdvösebbet eredményezzék városunk- és vidéküukre nézve. »Gyermekkert. — Városunkban több ízben volt már kisdedóvó-intézet, úgy nevezett gyermekkert, de még eddig egy sem volt képes tartós gyökeret verni. Úgy látszik, a jelenlegi, mely Berger Karolina kisasszony vezetése alatt áll, jótékony kivételt képez. A kisasszony szelíd modora és jó bánása a kicsinyekkel annyira megnyerte a szüléket, hogy jelenleg, mint magunk is személyesen meggyőződtünk, 43 növendéke van. E miatt nagyobb lakást is kellett felvennie a Kapu- váry-házban. Ha a bizalom az eddigi arányban növekedik, amint azt óhajtjuk, a kisasszonynak segédnevelőnőre is szüksége lesz, mert egymaga nem lesz képes minden igénynek megfelel ui. »Thea estély. - A márczius 6 án tartott Ihea-estély ismét fényesen sikerült. Ma, va- | sárnap, márcz. 14-én lesz az utolsó thea-es- : tély, mely hisszük, a többihez méltóan fogja a tbea-estélyek sorát berekeszteni. 'Födött honvéd lovarda építésére — ; : Veszprém városában nyílt pályázatot hirdet a magy. kir. honvédelmi minisztérium. Az összes építkezés 1880. évi szeptember végéig befejezendő. A 13599 frt 37 krral számított költségvetés és építési terv s a szerződési félté- j telek Veszprémbeu a 7. sz. honvéd lovasezred paraucsuokságáuál és Budapesten a honv. minisztérium III- ügyosztályában megtekinthetők. Szabadka városában honvéd-laktanya építésére sziutéu pályázatot nyitott a honvédelmi minisztérium. A költségvetés itt 43564 írttal számíttatott. Az összes építkezés ugyancsak 1880. szeptember végéig fejezendő be. »Tagosítás. — Szent Gálon holnap, hétfőn, márcz. 15 én tart a birtokosság felperesi része a tagosítás ügyében Gál Lajos ügyvéd és Peöcz József ostfiasszonyfai mérnök urak közbejöttével gyűlést, melynek tárgya a nevezett urakkal a szerződés megkötése lesz. Vajon Veszprémben gondol-e valaki a tagosításra, mely bizony nálunk is elkellne? *A városi hatóság figyelmébe. — Városi hatóságunk gondoskodik, bogy a sár a jártabb utczákról elbordassék, ami tetemes költségbe is kerül; de ezek a jó sárelhordő emberek sok esetben úgy játszszák ki a hatóságot, hogy a sárnak egy részét hordják csak el, más részét pedig egyszerűen betolják a legközelebbi csatornába. Ez amily lelkiismeretlen, oly veszélyes eljárás, mert a csatornák kely- lyel-kózzel megrekednek és már meg is vannak, annyira, hogy egy nagyobb esőzés alkalmával nem lesznek képesek a vizet tovaszállítani. Szigorú felügyeletet kérünk e tekintetben. *A szülék gondatlansága. - Enyingröl értesítik lapunkat, hogy ott e hé 8-áu Viszt János harmadfélóves leánykája erős szódás lúgot ivott és borzasztó fájdalmak között 9-én meghalt, 10-én hivatalosan felbonczoltatott. Valóban helyén van, ha a szüléket nagyobb őrködésre híjuk fel neveletlen gyermekeik irányában. »Figyelmeztetés. - Vidéki tisztelt előfizetőinket kérjük, hogy előfizetési hátrálékaikat szíveskedjenek mennél előbb kiadóhivatalunkhoz beküldeni. »Bársonyosról írják lapunknak, hogy ott márcz. 4-én Pokorny Frigyes közszeretetben álló jószágkormányzó névünnepe alkalmával igen szép társaság volt együtt. Huukár Mihály emelt az ünnepeltre poharat és hangsúlyozta, hogy, bár az ünnepelt körükből távozik a csanaki uradalom vezetését átveendő, szeretettük és tiszteletük mindenhova kisérni fogja őt. A szónok megemlékezett a betegen fekvő főapát úrról is Kruesz Krizoszthom ő méltóságáról és azon óhajának adott kifejezést, vajha ő méltósága előbbi egészsége mielőbb visszatérne. *A magyarországi minorita-rend névtára — az 1880-ik évre beküldetett. Van ál- dozár 89, ünnepélyes fogadalmat tett növendék 4, egyszerű fogadalmat tett 6, fogadalom nélkül 2, újoncznövendék 12 és segédtestvér 17, összesen 130. A rend felügyelete alatt közoktatásban részesül ezen tanévben 1292, hittanban 815, hitelmezésben 3285 tanuló. A rend plébániáiban van összesen 56514 lélek. E derék szerzet főnöke a már több ízben megválasztott tudós férfiú Pongrátz Gellért, ki jelenleg a nyírbátori házban tartózkodik. » Vásár. — Múlt hétfőn vásárunk meglehetősen népes volt; a vidék élénk részt vett. A behajtott marhákon ugyancsak meglátszott, hogy ínséges időt élünk. *A két toronyóra. — Városunk két toronyórája rendesen barátságos viszonyban szokott egymással élni, de a bét elején valamin összekaphattak, mert ugyancsak daczoltak; az egyik, a tűztoronyé majdnem egy negyedórával előzte meg a székesegyházét, ami az órához kötött munkájú embereknél nem kis zavarra adott okot. Már csak hadd legyen ez a házaspár mindig jó viszonyban egymással, mert a családi perpatvart mások érzik meg. »„Kisfaludy Károly és Irénéje“ ily czimü mű jelen meg a napokban Peterdi (Prém) József tollából Aigner Lajos kiadásában. Irodalmunkban eddigelé csak egy két kisebb tanulmány foglalkozott a »Csalódások“ és az »Iréné“ szerzőjével, ki a magyar dráma s különösen a vígjáték alapítója. Peterdi (Prém) József könyve az első terjedelmesebb mű, mely szigorú kritikával és számos uj adattal rajzolja Kisfaludy Károly drámaírói működését. A könyv nagy alakban nyolcz ivre terjed. Ára 1 frt. »Jogtudósok, történet- és irodalomkedvelők figyelmébe. — A körülmények és a helyzet súlya miatt egy agg egyházi személy több jeles és bármely könyvtárnak díszére váló jogi és történelmi muukákat bocsát árúba. A venni szándékozóknak bővebb felvilágosítást ad szerkesztőségünk. »Kalapraktár. - Tisztelt olvasóink figyelmét e helyütt is felhívjuk hirdetési rovatunkban a Krausz Szeréna szivartőzsdéjében levő férfi- és gyermek- kalapraktárra, mely Mechlovics H. és fiai budapesti jóhirü czégtől kapja szállítmányait és gyári áron adja. 'Uj zenemüvek. — Táborszky és Parsch zeneműkereskedésébeu Budapesten megjelent és Veszprémben Kraus\ Árminnál kaphatók: Magyar népdalok, zpngorára, négy kézre átírta Them Károly. Ára 1 frt 20 kr. E füzet következő dalokat tartalmaz.: 1. Békét vertem.. 2. Minden este fuvolázok.. 3. Rózsa bokorba jöttem.. 4 Ha be megyek. 5. Piros, piros. 6. Fösvény az én uram szörnyen .. »Pirnitzer Frigyes hangjegykereskedó seben Budapesten megjelent és Veszprémben Krans\ Ármin könyvkereskedésében kaphatók: Iteinprecht „A zöld begyekből“ keringő, ára 1 forint. »Közegészség. — Az egészségi állapot a lefolyt 14 nap alatt ismét kedvezőtlen volt, a mennyibeu a betegek száma tetemesen szaporodott. A kórállapotok közül ezúttal a szokatlan nagy számmal felmerülő tüdőlobot emeljük ki. Dr. Fischer Béla. Elhaltak. Eugelbrecht Antonia, 54 éves, tödőlég- dag. Horváth Mária 3 és fél éves, tüdőlob. Czillinger János, 80 éves, végelgyengülés. Guthard Henrik, 69 éves, tüdőlob. Borsos Anna, 78 éves, végelgyengülés. Rozaer Simon, 65 éves, gutaütés. Huppán Miklós, 2 és egy negyed éves, gyermekaszály. Kun Terézia, 62 éves, végelgyengülés. Foki Jakab, 62 éves, gutaütés. Geiszt Erzsébet, 61 éves, vizkór. özv. Nagy Therézia, 88 éves, végelgyengülés. Plöki Viktor, 4 és egy negyed éves, görvély- kór. Fischer Mária, 37 éves, tüdőlob. Pápai Jgnálz, 56 éves, tüdőiob. — Született 5 fiú és 3 leány. Időjárásunk márcz. 6 — márcz. 13. Márcz. 6. Sz. r. — d- esős -f- 5° R. e. derült -f- 6° R. Márcz. 7. V. r. borús -j- 6° R. d. borús -j- 7° r. e. borús -(- 6° R. Márcz. 8- H. r. borongó -f- 6° R. d. borús -j- 9° R. e. szeles -j- 5° R. Márcz. 9. K. r. tiszta (— 1° R. d. napos -j- 8° R. e. tiszta -f- 1° R. Márcz. 10. Sz. r. tiszta (—1® R) d. napos + 7° R. e. derült + 3® R. Márcz. 11. Cs. r. tiszta -f 1° r. d. forró nap -j- 15° R. e. tiszta -j- 7° R. Márcz. 12. P. r. tiszta 0° R. d. napos széllel -f- 6° R. e. tiszta szeles 0° R. Márcz. 13 13. Sz. r. tiszta (—6° R) d. napos -f- 5° R. »Árverések. — Domokos Sándomé 450 írtra b. ingatl. apr. 16. Derecskén. — Ifj. Egyed Márton 1990. írtra b. ingatl. márcz. 20. M.-Szt.-Káűán. — Hardi Lidia 566 írtra i b. ingatl. márcz. 30. B.-Kis-Szőllősön. — i Kis Gábor 1780 írtra b. ingatl. márcz 26. ! Mindszent-Kátán. — Gyenis Pál 1507. írtra b. ingatl. apr. 2. Magyar-Barnagon. — Kántor j Mózes 820 írtra b. ingatl. márcz. 24. Bakony- j Kis-Szőllősön. — Perlsz Dániel 425 írtra b. I ingatl. márcz. 22. Veszprémben. — Szakács j Simonná 540 írtra b. ingatl. márcz. 18. Var- sányban. — Nagy István 300 frtra b. ingatl. márcz. 17. Nemes-Pécselyen. — Lukácsa József 1175 frtra b. ingatl. márcz. 19-én Káp- talan-Tótin. — Csapó József 518 frtra b. ingatl. márcz. 16. Felső-Eörsön. — Kelemen Imre 319 írtra b. ingatl. márcz 23. Vanyolán. — Hujber József 3876 írtra b. ingatl. márcz. 30. Gyiróth. — Pék Antal 1750 frtra b. ingatl. rnájcz. 16. Pápán. — Laky Antal 1250 frtra b. ingatl. ápr. 7. Köves-Kálla. — Tamás Károly 1000 frtra b. ingatl. márcz. 30. Szent-Gálon. — Rózsa Károly 1155 írtra b. ingatl. márcz. 17. Bársonyoson. — Kupo- vics József 438 frtra b. ingatl. márcz. 10. K -Szörcsökön és K.-Bersenyben. — Sülé János 600 frtra b. ingatl. márcz. 22. Veszprémben. Vidéki lapszemle. A „Pápai Lapok“ a pápai tűzoltó egylet hanyatlásának okait fejtegeti. Az „Uj Esztergom“ 18. sz. Simor János Magyarország Herczeg-Primása száz ezer frt alapítványt j tett a fömegyei kath. iskola-alapra. A J9. sz. a bol- dogságos szűz Mária tisztelete. A „Sopron“ 19. sz. elmélkedések közgazdászati viszonyaink fölött ez. érdekes czikket a Györvidéki Gazdá-ból vette át A 20. sz. Kossuth levelét hozza, melyet Stampfel pozsonyi könyvárushoz, mint emlékiratai német kiadójához irt. A „Hazánk“ 19. sz. ha a nemzet vagy egyes vidék kér, akkor begyepesültek a magyar kormány tűiéi; ha Becs érdeke kíván valamit, bizonyára megkapja A 20. sz. az oroszországi nihilismussal foglalkozik. A „Somogy“ polgári iskolát kér Somogyvár- megyének. A „Fehérvári Híradó“ 20. és 21. sz. folytatja a Zimándymániát. A „Vasmegyei Lapok“ 20. sz. „néhány szó a magyar nyelv terjesztésének módjáról“ czimü a Vasmegyei Lapok legutóbbi számában közölt czikksoro- zatra. A 21. sz. a meteorologia és mezőgazdaság ez. czikkben Arago hátrahagyott aotinometer-jére (sugár-mérő) hívja fel elsó' sorban a m. óvári gazdasági akadémia figyelmét. A „Zala“ márcz 12-én mint Szeged veszedelmének évfordulójáról emlékezik meg. A „Keszthely“ Dr. Lipp Vilmos folytatja újabb keszthelyi leletek ismertetését. A „Vasmegyei Közlöny“ a jutalmazás módját a magyar nyelv tanulásáért a nem magyar ajkú megyei iskolákban úgymint eddig volt, — hogy két, legfeljebb három tanuló egy-egy tanodában 5—5 frtot kapott, - nem tartja helyesnek ; czikkiró nézete szerint czélszerűbb volna, ha az a 15—20 fort, osztatnék fel valimenuyi szorgalmas magyar nyelvtanuló közt három osztályzatú érdem szerint 30—20-10 krjával.