Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1880 (6. évfolyam, 1-53. szám)
1880-02-29 / 9. szám
VI. évfolyam. 1880. 9-ik szám. Veszprém, Február 29. es „Hív. Értesítő ‘ atgjelen minit» vasirnap. Előfizetési dij: Egész évre 6 frt — kr. Fél évre 3 frt — kr. Negyedévre 1 frt 50 kr, Egyes példány ára 15 lii*. ö\ ms KÖZGAZDASÁG-!, HELYI ÉRDEKŰ, MIVELÖDÉSI ÉS <o =ö* VESZPRÉM MEGYEI HIVATALOS HETI KÖZLÖNY. mrc= 'V I — --Sz erkesztőség és kiadó- 'f hivatal: Vár, 4. Hz. Hirdetéseket, valamint helybeli előfizetéseket is. elfogad* éa nyugtáz KRAUSZ ARMIN künrtieresktdése Vmprémt»». HIRDETÉSEK: egyhasábos petitsor 6 kr. NYILTTÉR petitsoronkiut 15 kr., s külön minden beigtatásért 30 kr. bélyeg. —— !tí le)-------- ■ 0« ga zdaságunk terein — a közjó iránti tevékenységünk, s tetterőnk nem nagy dicsőségére még mindig fennállanak.. ?! Ki volna talán már elégítve status életünk körében minden jogos érdek és irány ; minden szükség és igény, — hogy másra nem is kell gondolnunk, csak arra, hogy: — válas\s\uk-e•, vagy kinevezzük a megye tisztviselőit.?! Nem előbbre való-e ennél, megszüntetni például igazságszolgáltatásunk botrányos félszegségeit; — megszilárdítani, s kifejteni a társadalmi jogrend megvalósítására szolgáló intézményeinket és kifogástalanná tenni jogszolgáltatásunknak eddig méltán ócsárolt szervezetét és menetét.. ?! Nem előbbre való-e megteremteni közgazdaságunk terén mindazon feltételeket, melyek nélkül sem az egyéni, sem a társulati, sem az állami gazdálkodás soha sem fejlődhetik; — melyek nélkül minden erő, s képesség meddő marad ; melyek nélkül az anyagi és szellemerkölcsi társadalom — munka öszhangja megzavartatok és a rég sóvárgott anyagi jólétet felfalja a — közinség Molocbja .! ? Nem előbbre való-e, gyökeresen megjavítani az ország pénzügyi hely- í zetét, mint a melynek helyesen reu- í dezett volta biztos létalapja köz- és társadalmi alkotmányunk fennállhatása- j és fejlődésének; rúgója a köztevékeny- j ségnek; forrása a közvagyonosodásnak és egyedüli biztosítéka a nemzet tekintélye-, nagysága- és jövőjének.. ?! Bizony, bizony nem ok nélkül ne- ! vezte el az ország pénzügyét Nagy I Frigyes az: „állam üteré“-nek és Richelieu Archimedes azon pontjának, melyből az egész világot ki lehet sarkaiból emelni! Nekünk a közigazgatásunk nagyban hangoztatott reformja kérdésében erős meggyőződésünk, hogy igenis közigazgatásunkat, az emberi alkotás természetéből kifolyólag reformálni, javítani kell folytonosan, reformálni, javítani kell mindig akkor és akként, amikor és amiként az ország jól felfogott érdeke ezt megköveteli! De egyetlen tollvonással, egyszerre megsemmisíteni akarni közigazgatásunk mostani organismusát, és a tényleges viszonyok komoly számbavétele nélkül, világgá ereszteni — a felgyújtott rakéta szerte sziporkáló szikráiként — szebbnél szebben csillogó ideákat, 8 fényes jelszavakat, és ráfogni, hogy mindez nem a pereznyi szemet kápráztató tűzi játéknak hiú csillámlása, de maga a — nap, mely egyesegyedül képes világosságot, melegséget, s áldást hozni e honra: — mind e törekvés — megengedem — lehet igen mulatságos a rendezőkre és a nézőkre, — de a — — haza..?! — ... Az nem sokra megy vele! Dr. Fenyvessy FerenczHeti szemle. — febr. 28-án. A legujabbi merénylet elkövetése óta éjjel-nappal tanácskoztak a czár és foemberei azon rendszabályok fölött, amelyek alkalmasak lesznek a nihilisták kiirtására. E tanácskozások eredményét már tudatta a táviró. A czár nem enged, hauem alkotmány helyett katonai dicA közigazgatási reform Kérdéséhez. Mint Jupiter fejéből Minerva, úgy ugrik ki nálunk minden évadban va- ami új eszme állambölcselőink fejéből. Tegnap még az iparról beszélt mindenki; — ma az „új közigazgatási rendszer“ phrázisával van tele a levegő. A jelszó ki is van adva: „Le a vármegyékkel“ ! Akadt nemrég egy iró s országos képviselő, ki egyik röpiratában azt is he akarta bizonyítani, hogy a megyék nem voltak sohasem nálunk az „alkotmány védbástyái“, mert hiszen az elnevezést — szerinte — „csak valami tüzes megyei szónok“ szalasztotta ki véletlenül a szájából. Csakhogy ilyen „tüzes megyei szónok“, (s ezt úgy látszik, kezdjük elfelejteni,) nem volt senki más, mint „csak“ (!) két olyan lángeszű magyar politikus, s korszakot alkotó államférfi, mint a minőnek a magyar közvéleménynyel együtt az egész müveit világ gróf Desseivffy Aurélt és Kossuth Lajost ismeré! Hanem hát nem divat többé a — megye! Ganges vidékén aligha terem eső után több salétrom, mint nálunk újabb és újabb rendszer, melyet sokat emlegetett közigazgatásunk érdekében ki szoktak találni új honmentőink. — A jogfolytonosság, a történelmi alap, a nemzet egyedi sajátságai; a nép, — s ország különleges helyzete ; az idő és alkalom czélszerüsége; a históriai és műveltségi specialis viszonyok mind semmi értékkel sem birnak előttük. Okoskodásuknál eltűnnek ezek, mint a hogy eltűnik a naphta-láng. — Minden intézménynek, mely régi, szerintük bukni kell, s csakis ők azon igazi reformátorok, akiknek reform- törekvéseik a nemzeti közszellem — és státusöntudalom eszméjének megfelelnek; — akik egyetemes állami életünket szilárd fejlődési polezra fogják emelni; s akik a XIX. század szelleme- és igényeinek, — a modern népek szabadsága, s kormányzati szükségeinek, — a szabad és művelt nemzetek méltóságának megfelelő új orga- nismust tudnak teremteni! Mily szerénynek tűnik fel a reformátorokhoz képest Leon és Castilia csillagvizsgáló királya, aki szerint a világ sokkal tökéletesebb lett volna, ha az Ur Isten tőle kért volna tanácsot ! Hát valóban nem volna nekünk semmi egyéb bajunk, mint csak ledobni közigazgatásunk testéről a divatból kiment zsinóros régi jó ruhát, s felcserélni azt divatos köpenynyel.. ?! Mintha bizony csakis egy „új köz- igazgatási rendszer“ hiánya volna az egyedüli forrás, mely csupán Mózesre vár, hogy megnyíttatván, megmentse, a szomjúhozó tömeget.! Nincsenek-e vajon inég részei állami testünknek, melyek a zsinóros ruha, s a divatos köpeny hiánya miatt, teljesen meztelenek.?! Nem óriásak-e még a hézagok, melyek elhanyagolt igazságszolgáltatásunk, crónikus defi- czitben pangó pénzügyünk és sivár közléptei alatt kopog a járda, s meglebbenik a kisasszony szobájának ablakján a függöny, biztos tudomást szerez magának az epedő lovagok a „fensterpromenadejárói,“ s csak annál magasabban harsog a kegyelem,.... kegyelem............ oh Robert! kegyelem, stb. Mi már nem is tudunk fonni, nem is fizetné ki magát, nem is érnénk rá, bár győzzük „gép* segélyével az örökösen változó, hóbortos divat kívánalmainak megfelelőleg öltözékeinket varrni, szétfejteni, meg újra varrni, — ma á la princesse, holnap a la panier, á la kabát, á la köpönyeg és különféle csudabogár. Állomásról állomásra kedvesebb lett a táj, mir a bájos Rábavölgyben haladtunk, a széles, tágas völgyet a Stayer hegység kiágazásai szegélyezik, gondos mivelés nyomai miudenfelé, faluk, csinos majorságok, úri lakok köszöntenek, a vasúti őrházacskák folyondárral befuttatva, ablakaik alatt virágos kertecskével. Több úri lakot, nyaralót, kastélyt láttam a hegytetőkön és ezen építkezési modor nagyon megnyerte tetszésemet. Általában kellemesen érintett azon Ízlés és csin utáni törekvés, melyet még a parasztházakon is észleltem, a falakat szőllő futja be és koszorúként csüag köröskörül az eresz alalt, nyíló georginák a házak előtt, melyeket egész szélességben építenek az utczára, és az udvarokba nem látni be, mint nálunk. Szent-Gottkard a Rába mellett terül el, kicsi, alig 1000 lelket számlál, de egészen intelligens, utczái, terei Rábakavicscsal terít- vék, néhány szép nagy háza nagyobb városokba is beillenék, a kisebbek nyaraló stylben folyondáros falakkal, kerttől övezve a legkedvesebb benyomást teszik. A főtéren áll a cisterczi rend renaisance ízlésben épült kolostora, templomával. A templom igen szép arányú, és minden díszítésén, felszerelésén nemes, tiszta Ízlés, a styl szigorú keresztülvitele nyilatkozik. Van a kolostorkertben egy kedves és igazán szép gesztenyefa-sor, az ebédlő ajtóból végig nézve rajt, végén az összeboruló lombok között mintegy keretben a legbájosabö távlat, a mosolygó, verőfényes vidék; a kolostorban széles, pompás, viszhan- gos folyosók, szinte borzougós egyedül végiglépdelni a kongó márványkoczkákon, egy komoly hangulatot keltő, de kedves apáti lakosztály, a iák úgy szólván benőnek az ablakon, ott súgnak, ingának, rengenek és árnyuk a padlatra rajzolódik. Az alkonyuló nap rózsás fényében für- dött minden, midőn oda értünk, láttam azután borongós esős napon, másnap reggel kinyitván szobánk ablakját, rémülve látom az ólom- szinü ködöt, az erdők gőzölögtek és az eső permetezett. Mégis délután esőköpeny és plai- dekkel ellátva, előzékeny ciceronekkal sétako- csizást tettünk, vasárnap volt és másnap vásár. Alkalmam volt látni, hogy, .esernyő* alatt őrizték a réteken a marhát „esernyővel* jöttek a parasztok barmaik mellett, sőt „esernyő* alatt szántanak, asszonyok jöttek mezítláb fejükön gyümölcsös kosárral „esernyőt“ tartva fölibe. Mondják, ha egy fiatal pár összekerül első bevásárlásuk egy óriási piros vagy kék családi esernyő. A népviselet eredeti, bár szépnek nem mondhatnám, a hajadonoknak befonva hajuk szine3 szalagokkal, az asszonyokA „VESZPRÉM“ TÁRCZÁJA. Úti rajzok. — André Gyulánétól. Bizonyára voltál mái te is azon kellemes helyzetben, kedves olvasóm, hogy egy kicsike, csak a legszükségesebb málhával, egy kedves utitárssal neki indulhattál a nagy világnak, lerázva egy kisidőre az otthon mindennapi miseriáit, búcsút mondva foglalkozásaidnak, letéve az irótollat, a főzőkanalat, már a melyiket forgatod, üdülni, szórakozni, látni, hallani más egyebet is, mint lakhelyed megunt sétányát, apró cseprő, haszontalan, levegőrontó pletykáit uj benyomásokkal frisíteni fel szellemed rugékonyságát s örülni és gyönyörködni mindenen, mi utadba akad. így voltam én. Derült napfényes őszi napon, melyen a nyár kaczérkodott és egész fényét, melegét, ragyogását pazarolá, hogy édes csalódásba ringasson bennünket, váltottunk vasúti menetjegyet Veszprémből Szt.-Gotthardra. Gyorsan vonult el szemeim előtt a táj, a Bakony, Herend, Szt.-Gál vadregényes vidéke rengetegeivel, utóbb termékeny rénaságon robogtunk a Somlyó-hegy alatt s elértük Czellt, e kedves emelkedő kis várost, hol megebédeltünk. Szerettünk volna itt időzni hosszasabban, megtekinteni a templomot, s egyéb nevezetességét, — a templomban én is áldozhattam volna egy kis fogadalmat, egy kis szivet, miután az Isten jóságosán hallgatott rám, midőn ilyen j hiú világi gyönyörűséget, haszontalanságot kértem tőle. Persze ez már régen volt, vagy __ í t egnap? Magam sem tudom. Kíváncsian érdek- ! lődve nézegettem Sárvárt és környékét, melye I két nagyanyám elbeszélései után, ő odavaló j volt, úgy ismertem, mint saját szülőföldemet, természetesen anno 1800-ból, mikor nagyanyámnak a tavaszszal megrendelt rokkára épen őszig kellett várni, mire az ott rendesen őszszel tavaszszal megjelenő, marhát, gabonát vásárló kereskedők Bécsből meghozták, ügy mint mi zongorát és varrógépet, kapott ő egy szép, gyöngyházzal, ezüst- arany lemezkékkel kirakott értékes fából készült rokkát, azon eregette azután a finom lenszálat a gyönyörű damaskokhoz, melyet mi szerencsés unokák a boltban veszünk. Akkor a háziasszony, a kisasszony, a nőcselédek családiasán együtt fontak esténkint gyakran éjfélig, az enyhe, derengő világosságnál, mit az olajlámpa vagy viaszgyertya terjesztett. Kellemes és könnyű munka volt, sőt élvezetes is, mert mindig regélt egyik vagy másik, néha énekeltek is méla, búbánatos magyar dalokat; most fényes petroleum- és gáz-világításnál a kisasszony a zongorát veri és énekeli a „Robert, Robert mein Geliebter‘-t az „Ördög Róbert* e briliáns áriáját, s ha belerekedt, olvassa „Ponson du Terrail“-t; a szobaleánynak pedig a kapuban udvarol a liberiás inas, ha csinos és finom-fajta, még írnok és praeparandista is, a szakácsnéuak baka vagy huszár, a szolgálónak a kocsis; nem akarok nagyon indiseret lenni és kifecsegni minden gyöngéd titkot, de néha a szép holdfénynéi (vagy gázláng? egyre megy) egy egy nyalka katonatiszt, genialisan vad jogász
