Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1880 (6. évfolyam, 1-53. szám)
1880-09-12 / 37. szám
akik másokat oktatnak és jóra vezetnek, mint a csillag fényiem fognak az atyának országában. Ti pedig tanuló gyermekek, jöjjetek ide a szép iskolába szívesen és szorgalmatosán. Ami jót hasznost és üdvöst itt tanultok, az lesz ártatlan ifjúságtok legszebb ékessége. Becsüljétek tanítóitokat mint szülőitek helyetteseit. Legyetek engedelmesek, mint volt a ti példányképetek a kisded Jézus. Imádkozzatok buzgón és ájtatos lélekkel; különösen ma imádkozzatok, püspök atyátokért, szüléitek-és tanítóitokért, szóval minden néven nevezhető jóltevőitökért; imádkozzatok értem is, ki titeket szemem fénye gyanánt szeretlek. Én is megújítom mégegyszer imaszerű jó kivánatomat: hogy Isten oltalma legyen ez új szentelt hajlékon, és szt. kegyelme a benne tanuló kisdedek fölött, hogy teljesedjenek kilátásaink és mindazon remények, melyeket ez új iskolához kötöttünk. Éljenek a szülők gyermekeikkel, a tanítók tanonczaikkal. Éljen a kath. hitközség minden egyes tagja; éljen Veszprémnek minden rendű és rangú lakosa! A remekbeszédet a jelenvoltak többszörösen félbeszakították lelkes éljeueikkel. Utána Ruttner Sándor, a végrehajtó bizottság elnöke, mondott meghatva és elérzékenyülve a kath. hitközség nevében köszönetét úgy a többi jótevőnek, mint és különösen KÍ80VÍC8 Józsefnek, kinek köszönhető leginkább e bámulatos eredmény. Erre a tanító-kar szónoka, Rák János, tolmácsolta a tanítók érzelmeit, végre az elemi iskola tanulói nevében egy kis tanuló Cséby N. nyújtott át talpraesett rövid mondóka kíséretében egy gyönyörű szép virágcsokrot ő nagyságának, ki azt el nem palástolható meghatottsággal fogadta. E szép jelenetet még meghatóbbá tette a többnyire nem katholikus tagokból álló veszprémi dalárdának szép éneke, kik meghívás nélkül is önként eljöttek résztvenni és emelni a katholikusok ünnepét. Adja Isten, hogy az a szép egyetértés, amely városunk különböző hitfelekezetei közt létezik, ezen ünnepély által még inkább megszilárduljon és a boldog együttlét boldogító gyümölcseit teremje. Az ünnepély ezzel be lett fejezve, hogy jövő tavaszszal, mikor az emléktábla a sz. Anna-iskolára feltétetik és a nemes tett illő háláját nyeri, újból és még egyszer felvillanyozza városunk közönségét. Heti szemle. — szept. 11-én. A hajóhadi tüntetés tárgyában a hatalmak között egyetértés jött létre. A franczia tengerészeti miniszter e hó 7-én küldte el a franczia parancsnok számára megállapított utasításokat. Párizsban azt hiszik, hogy Törökország az utolsó pillanatban engedni fog, ha látja, hogy nem sikerült a hatalmak kézött az egyetértést megbontani. Francziaország saját hajóit nem bocsátotta feltétlenül az angol tengernagy parancsnoksága alá s a franczia hajóraj parancsnokának határozott utasítása van, hogy ellenséges rendszabályok foganatosításában ne vegyen részt; mert Francziaország lobogója csupán ezen ország aláírását támogatja, mely a berlini szerződésen olvasható; de más jelentősége nincs. Az összes hatalmak hajói az angol hajóhad számára kidolgozott utasítások szerint fognak vezényel- tetui. A legelső ágyúlövésnél a franczia hajóraj parancsnoka fel fogja mondani az engedelmességet az angol főparancsuokuak. Esetleg Dulcigno bombáztatása is el van határozva. Haymerle báró látogatása Bismarck her- czegnél a londoni és szentpéterváii udvari körökben nagy feltűnést keltett. E látogatás, mint Berlinből jelentik, összefügg a tavali bécsi értekezletekkel, mely alkalommal Ausz- : tria-Magyarország és Németország között ? létrejött ugyan a legbensőbb barátság, de valóságos véd- és daczszővetség nem köttetett, s az előforduló egyes esetekre tartattak fenn további részletes megállapodások. Sokan állítják, hogy Friedrichsruheban megállapodások történtek arra nézve, hogy a két nagyhatalom minő magatartást kövessen azon esetben, ha Anglia és Oroszország magatartása következtében a Balkánon tényleges ösz- szeütközésre kerülne a dolog. Ily körülmények között fontos politikai mozzanatnak tekintik uralkodónk gallicziai utazását is. Koberts, angol tábornok, Kandahárból jelenti, hogy Ejub kán egy csatában igen megveretett. Kormányunk a jövő ülésszak elején az államrendőrség szervezése iránt törvényjavaslatot fog a képviselőház elé terjeszteni. E törvény értelmében az erdélyi és horvátországi csendőrség mintájára egész Magyarországon egy szolgálati tekintetben a honvédelmi miniszternek alárendelt rendőr-testület fog felállíttatni, melynek feladata lesz országszerte a közbiztonsági feladatot végezni. Miután a magyarországi összes csendőrség számára megkivántató iskolázott csendőrség nincs meg, e csendőrség fokozatosan egyik kerületből a másikba átterjesztetni fog oly formán, hogy az egyes csendőrségi kerületek a jelenlegi honvédségi kerületek területeinek megfelelően fognak kikerekíttetni. Az I. kerületet — parancsnokság Kolozsváron — Erdély, a II. kerületet — parancsnoksági székhely Szeged — Bács, Temes, Torontál, Krassó, Szörény, Csauád és Csongrádmegyék fogják képezni. Az utóbbi (II.) kerületben az állam- rendőrség illetve a csendőrség már 1881. jan. 1-én életbe fog lépni. Hogy a csendőrség számára elegendő anyag nyeressék, a képviselőház elé törvényjavaslat fog terjesztetni, mely meghatározza azokat a módzatokat, melyek mellett a sorköteles legénység a honvédhadsereg helyett a cseudőrségi testületbe fog besoroztatni; e törvényjavaslat értelmében a csendőrségnél töltött szolgálatidő a hadköteleseknek kétszeresen fog beszámíttatni. Megyei közgyűlés. 1880. szept. 6-án. Megyénk múlt hétfőn megyebizottsági rendes közgyűlést tartott. A bizottsági tagok sokkal nagyobb számmal jelentek meg, mint azt a kőzügyek iránt észlelhető közöny és a beállott munkaidő miatt reméllni mertük volna, azonban csak az árvaszéki elnök és a megyei [ másodjegyző megválasztásáig maradt a szép szám együtt, a választás után mintha puskából lőtték volna ki, úgy elszéledtek és csak a buzgóbbak leolvadt kis csoportja maradt együtt a megye ügyeinek letárgyalása végett. Főispán úr ő excellentiája rövid szavakban megnyitotta a közgyűlést és felhívta a bizottsági tagokat, hogy szokott higgadtsággal és bölcseséggel tárgyalják le az eléjök terjesztendő ügyeket. A m. k. belügyminisztériumnak főispán úrhoz intézett és onnét áttett azon intézménye, melylyel tudatja, hogy ő cs. és apostoli kir. Felsége múlt évi aug. 21-én kelt legfelsőbb elhatározásával 50-ik születési ünnepe alkalmából a megye közönsége és Pápa r. t. város | részéről nyilvánított üdvkivánatokat legfelsőbb köszönetének kifejezése mellett legkegyelmesebben tudomásul venni méltóztatott — felolvastatott. Az intézvény örvendetes tudomásul vétetik s az a Pápa r. t. város közönségével hivatalos másolatban közöltetni rendeltetik. Véghely Dezső megyei főjegyző jelenti, hogy a legutóbbi rendkívüli megyei közgyűlés megbízása folytán Pápay Viktor festő-művész- szel ő Felségök életnagyságú képeinek a megyeház nagyterme részére leendő lelestetése iránt 1200 írtban egyezkedett. A jelentés tudomásul vétetett. Pápay Viktornak az 1200 frt megadatik, a megye alispánja pedig meg- bizatik, hogy e munkadíjnak összegyűjtésére aláírási iveket készítsen, azokat a szolgabiró- ságok- és rendezett tanácsú városok polgár- mestereihez küldje el és a közönséget aláírásra, kérje fel. A megüresedett árvaszéki elnökségre két pályázó jelentkezett, Cserny László és Takács Ádám pápai lakos. A választás felállás által döntetett el és pedig Takács Ádám javára és így Takács Ádám választatott meg árvaszéki elnöknek. A megyei másodaljegyzőségre egyhangúlag dr. Bezerédy Viktor választatott meg, Kemény Andornak pedig állásában tanúsított hivatalos buzgalmáért jegyzőkönyvi elismerés nyilváníttatott. Főispán úr Kolozsváry Gyula pápai lakos hites ügyvédet tiszteletbeli tiszti ügyészszé, Szélessy Dánielt és Végh Istvánt pedig tiszteletbeli megyei aljegyzőkké nevezte ki. A megválasztottak és a kinevezettek a közgyűlés I színe előtt azonnal letették a hivatalos esküt. Antal Gábor megyebizottsági tag indít- ; ványozza, utasíttassék a megyei árvaszék, hogy az árvaértékek átvételével megbízott küldöttségek muukájának megkönnyítése czéljából számukra részletes utasítást dolgozzon ki, melyben a gyámi számadások lezárásának és az árvavagyon beküldésének határideje is pontosan kitétessék, továbbá kimondatni kéri, hogy az átvevő küldöttség azon számadás vizsgálatába. érdemileg bebocsátkozni, amelynek alapján az árvaértékeket átveszi, nem tartozik. Az indítványnak azon része amely a részletes utasítást sürgeti, helyesléssel fogadtatott azon kijelentéssel azonban, hogy miután az 1877. XX. t. ez. alapján alkotott gyámhatósági szabály- rendelet az árvatári adóslevelek átvételénél és a követeléseknek biztosítékul szolgáló ingatlan birtokok becsértékének meghatározásánál követendő elvek és eljárásra nézve határozottan intézkedik, a kidolgozandó utasítás semmi olyast nem tartalmazhat, ami a szabályrendelettel ellentétben áll. A gyámi számadásoknak lezárására határidőül okt. 30-ik napja állapít- tátik meg. Azon megyebizottsági tag urak, kik az árvaértékek átvételére kérettek fel, de lemondásukat beadták, újólag felkéretnek, hogy a közügy, az árvák fontos érdeke szempontjából az átvételnél bözremüküdni szíveskedjenek. Pápa r. t. város képviselő testületének a kir. kormányhoz intézett és pártolás végett a megyéhez beadott kérvénye, melyben a kir. tábla decentralisatiója esetére Pápa városát az egyik kir. tábla székhelyéül megállapíttathi kéri, felolvastatott. A kérvény pártoló felirat kíséretében a m. k- miniszterelnökséghez felterjesztetni határoztatik. A m. k. belügyminisztérium intézvénye, melylyel tudatja, hogy a megyék közigazgatási árva- és gyámhatósági kiadásai az 1881. év folyamán is az államkincstárból fognak födöztetni, tudomásul vétetik. A megye költségvetési előirányzata az 1881-ik évre a szükségletnek 77283 frt 57 krban, a födözetnek 651 frt 96 krban megállapítása mellett helybenhagyatik. Egyszersmind utasíttatik a számvevőség, hogy, miután a minisztérium évenkint a kiadások födözésére 1000 irtot szokott régebbi térítmények czimén előirányozni, ami felette kétes bevételi forrás, nov. 20-ig ezen régebbi követelésekről nyilvántartást készítsen. Végre az árvaszékhez szükséges több bútor- és írószerekre pót-költségvetés csatoltassék az előirányzathoz és annak kiutalványozása kérelmeztessék. Torontál megye átirata a „Függetlenségiben megjelent „Torontáli csendélet* czímü czikk ellen — tudomásul vétetett. Somogy vármegye közönségének átirata, melylyel az egri zászlósértés alkalmából annak törvényben leendő kimondása iránt, hogy a zászlósértés a felségsértéssel egyenlően bün- tettessék, a képviselőházhoz intézett feliratát pártolás végett megküldi, a felirattal együtt felolvastatott. Ha az ország, a társországok és az osztrák-magyar monárchia nyilvánosan kitűzött zászlója vagy czimere polgári személy által sértetik meg, intézkednek a polgári törvények, ezek a hadsereg tagjai ellen nem alkalmazhatók, kik a katonai törvények alá tartoznak. Azon meggyőződésben, hogy az Egerben megsértett nemzeti lobogó teljes elégtételt fog nyerni, a megkeresés és illetőleg a felirat tudomásúl vétetik. Fehér vármegye megkeresése népnevelési egyletek alakítása tárgyában tudomásul vétetett, minthogy megyénkben a közzétett statisztikai adatok szeriut, a népnevelés ügye általában kielégíthetőnek mondható. Lévay Imre megyebizottsági tagnak, mint a „Veszprém* czímű lap szerkesztőjének és Krausz Ármin laptulajdonosnak azon kérvénye, melyben a lap járatását a megyei összes községekre kőtelezővé tétetni kérik, felolvastatott és tárgyaltatott. A kérelemnek oly értelemben, hogy a lap járatása az összes községekre nézve kötelezővé tétessék hely nem adatik, miután azonban kétségtelen, hogy a lap járatása a községekre nézve előnyős, mert ez utón a megyei rendeletek és körözvényeknek annak idejében birtokába jutnak s különösen a községi jegyzőkre nevezetes előny rejlik abban, hogy a megyei körrendeleteket, mint a községi tisztviselők száma- és munkaköréről szóló szabályrendelet rendeli, lemásolni sem kénytelenek, és miután a köz- igazgatás érdekében is kívánatos, hogy a községek a rendeleteket, körözvényeket annak idején megkapják, mi pedig azon esetben, ha az az eddigi gyakorlat szerint történik, nem kivihető: fölhivatnak a járási szolgabirói hivatalok, hogy a hatóságuk alatt álló községeket az elmondottak felől körlevél utján viA „VESZPRÉM“ TÁRCZAJA. Füred legnépszerűbb ferfiai. Hazánk oly gazdag mindennemű kincsekben, hogy azoknak összeségéhez képest Európa bármelyik állama is csupán másodsorban említhető. Különösen áll ez gyógyvizeinkre és fürdőinkre nézve. A keleti részeken ott vannak a kies Erdély csodahatásu forrásai: Élőpatak, Tusnád, Borszék, melyek mindegyike nagyobb gyógyerővel bir a csehországi hires „keresztneves* fürdők „kutjai*- nak bármelyikénél. Az ország délkeletén ott fekszik legszebb, legfényesebb, leglátogatottabb fürdőnk a nagyszerű Mehádia. Az éjszaki megyékben Trencsén-Teplicz, Koritnyicza, Pös- tyény, mindenekfölött pedig a kedves Szliács állanak páratlanul; kivált ez utóbbi, miután vize sokkal hatásosabb mint a lullomott „Vichy“-é, vagy pedig Pyrmonté. A délnyugati oldalon l'opuskó s a drávántuli megyék egyikében a főlülmulhatatlan Lipik fekszik. Hall, a drága, távolfekvő Hall iblanytartalmú bizony mégcsak nem is hasonlítható ez utóbbi fürdő gazdag forrásának nedves adományához. A „Dunántúlénak pedig megvan az ő felülmúlhatatlan szépségű Balatonja, s annak festői taván a kedves „Savanyúviz.* Füred határozottan legmagyarabb fürdőnk; az volt ősidőktől fogva, az most, és remélhetőleg az is marad a a jövőben. Füred mint „magyarosító* tényező is szerepel; s igy nagyon is megérdemli, hogy vele hazánkban minél többen is behatóbban foglalkozzanak. Miután azonban egy fürdő szellemi életének miutegy irányzói is vannak, kell, hogy legyenek, s ezek rendeseu annak legnépszerűbb férfiai; tehát igen hálás hírlapírói munkába fogunk, midőn azokról néhány sort vetünk a türelmes papírra. ♦ * * Füred kiváltkep három tekintetben bir kiváló hírnévvel: a kedélybeteg szép asszonyokat vidor menyecskékké alakítja át; az emberi véges életet csaknem végtelenig bírja nyújtani; — és boldog házasságszerző. — Élső előnyét évről évre száz és száz szép asszony bizonyíthatja és bizonyítja is; második előnye kiválólag meglátszik a fürdő nagyérdemű, közszeretetben álló igazgatóján — és a „uemzet bárójá* -n; harmadik előnyét pedig kézzelfog- hatólag hirdeti azon számtalan boldog házasság, amely egy-egy itteni fürdőidény szerencsés következménye. Csakhogy Füred ezen kiváló három előnye nem „egyedüli* deleje a kies fürdőnek; mert több oly férfiúval is bir, akiknek személyisége különös vonzerőt gyakorol az őket már ös- merő távoliakra és marasztalóerőt az itt mulatókra. Az első ezek között Écsy, bácsi, a közszeretetnek örvendő igazgató. Ő már évtizedek hosszú során át vezeti a fürdő ügyeit. Egyenes tartásu karcsú alak, melynek szilárd, de azért könnyed léptei mintegy tagadni látszanak éveinek számat. Egyenes jellemű, derék magyar ember, aki nem árul zsákban macskát. Elmondja, ami szivén fekszik bárkiuek is; kedves fürdőjéért oly eredményesen munkálkodott évek hosszú, hosszú során, mint e hazában rajta kívül senki. Annak emelkedését óhajtja, s ugyancsak zokon veszi, ha az ellen bárki is alaptalanul emel kifogásokat. Még engem is, akinek pedig már nagyanyját igen jól ismerte; akinek atyjával nagyon jó barátságban élt már gyermekkorától fogva; bezeg kikérdezgetett, hogy miért nem védelmeztem egy alkalomkor az „igaz ügyet* hatályosabban, azaz miért hallgattam többet, mint beszéltem, midőn egykor az ő fürdőjét alaptalanul megtámadták. A másik népszerű alak a „nemzet bárója.* Igen „bárója,* mert ő neki az egész nemzet onkénytesen adta és adja meg, azonkép fogja megadni a „báró* megszólítást. Bizay szintén egyik legkorosabb íértia Fürednek, azonban csupán éveinek következtében; mert ő nemcsak lelkileg, hanem testileg is még mindig ifjabb ezer s ezer fiatal emberünknél. A negyvenötödik nyarat tölti már itt; s az itteni fürdőzést távolról sem „fiatal korában* kezdette el; azért mégis kiáll még mindig a tánezterem közepére, ha egy valódi, lábalá való csárdást húz az itteni jó zenekar. A „nemzet bárója* még mindig hiányt pótló alak az itteni színészetre nézve; nincs nálánál hívebb barátja a vándor Múzsa idejáró lelkesült fiainak, szép asszonyainak és kedves leánykáinak. És ha száz év múlva ő is megtér majd egy ragyogóbb, fényesebb hazába — akkor könyezve fog sírjához vándorolni a magyar Múzsa, hogy arra zokogva tegye le igaz elösmerésének babérkoszorúját. A harmadik népszerű férfiú a derék fürdőbiztos, Nagy Sándor szolgabiró. Mindenkit ösmer, mindönki irányában előzékeny, minden jó tréfában részt vesz, szép asszonyok édes terhét röpítő sajkákat biztosan kormányozza; a tánczolni vágyó kedves leánykákat megtánczoltatja; közegei által bámulatos rendben tartatja a hatáskörébe vágó dolgokat; és hivatalos elfoglaltsága daczára még arra is szakít időt, hogy a „piquet‘-ért hevülők egyik | — másikával két órát játszszék. Fölléptén, modorán, társalgásán, nézetein nagyon meglátszik, hogy azon lovas tisztek egyike volt, akik valóban „szalon-férfiak.* Valóban! a szép Zalamegye nálánál jobb tisztviselőt nem küldhet ide. Füred legnépszerűbb alakjai nem képeznek azonban „triumviratus*-t, mert a nevezettekhez még ketten tartoznak. Az egyik — tehát negyedik — Écsy József, az igazgató unokaöcscse, annak jobbkeze, és várhatólag, persze azt reméljük, hogy majd csak évtizedek után, — annak hivatalbeli utódja is. Az előzékeny szerény, kedves modorú fiatal ember máris megörökítette magát Füred történetében, mert hiszen az ő felügyelete alatt készült el az alsó uj sétány, illetőleg a Balaton partjának feltöltetése; s igy az alsó ültetvények és fák biztosítása a netán ismétlődő árvíz borzasztó pusztításai elől. Az ötödik mindenki által kedvelt férfiú Kerszt Frigyes a jónevü zongora — s ének — tanár Veszprémből, aki a nyarat az idén is a fürdőben tölti. A szeretetreméltó mesternek valóban igen le vannak kötelezve mindazok, akik kitűnő „Bősendorfer*-ját használhatták és még mindig használják. Az ő zongoraterme minden reggel sőt még délelőtt is kedélyes gyűlhelyót képezte a zenekedvelők__ ________________ _________ ______