Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1880 (6. évfolyam, 1-53. szám)

1880-08-29 / 35. szám

T a n ii g y. Felelet „a tanév előtt“ czírnü czikkre. A „Veszprém* 33-ik számában a fent nevezett czikk volt közölve, melyben a tanítók a vallásnak nem kellő' „buzgósággal* és „áhi- tatos, felvilágosult lelkesedésseli* tanításával vannak vádolva, s hogy ez az oka a mai világ romlottságának. Legyen szabad a tisztelt czikkiróhoz azon kérdésemet intézni, vajon tulajdonképen mi az alapja az ő vádjának? ba előtte a vi­lág romlottsága, úgy arra azt vagyok bátor felelni, hogy az nem alap. A vád alapja csakis az iskolák gyakori látogatása által azon tapasztalat lehetne, hogy a vallás oly roszúl és lelkiismeretlenül taníttatik, miszerint ennek a világromlottságán kivül más következménye nem lehetne. Ha ezen vád alapját csakugyan az iskolák gyakori látogatása képezi, — külö­nösen, mikor a vallás taníttatik, — úgy az én felszólalásom hiába való szószaporítás, de miután tudom, hogy a vádnak alapja nem az általam felhozott lehető alap, ennél fogva ellene határozottan tiltakozom. Hogy a vád ezen alapot teljesen nélkü­lözi, azt azért bátorkodom állítani, mivel lajoskomáromi csaknem két évig tartó segéd­tanítóskodásom alatt nem voltam annak tanúja, hogy igentisztelt Yarga Mátyás úr az én vagy a többi pályatársak iskoláit látogatásával csak egyszer is megtisztelte volua azon czélból, hogy tanításunkat végig hallgassa; más iskolát pedig épen nem, — legalább tudtommal nem. Tisztelettel kérdem én továbbá tisztelt czikkiró urat, hogy midőn e vád nyilvánosságra való hozatalára szánta volna magát,latba vette- e azt, hogy ő is valamikor a tanítók és neve­lők rögös, tövises pályáján haladott s meg- birálta-e saját maga volt tanítói és nevelői működését is ? mert nagyon üdvös az, ha mi­előbb a magunk hibáit igyekszünk megismerni, — a melyeknek mint emberek különbség nél­kül vagyunk alávetve, — s csak aztán figyel­meztetjük felebarátainkat az ő hibáikra. S ha megbírálta, nem jött-e azon gondolatra, hogy azok között, kik „az állatias féktelenségek* rabjaivá lettek, s kik a .kapzsiság egoistikus ködeiben* bolyongnak, nincsenek-e vagy leg­alább nem voltak-e az ő tanítványai közül valók is?! Az iskola arra van hivatva, hogy a val­lásosság és erkölcsösség szép épületének alap­kövét a reá bízott lelkek szivébe letegye, s én gondolom, hiszem, sőt erősen állítani is merem, hogy nincs e világon oly tanító, aki a reá bízott tanítványok szivébe a vallásosság es a vele járó erkölcsösség magvát ne hintette volna el, s ne hintené, s azt tovább is ne ápolná, hogy terebélyes fává nőjjön, amely latt a lélek nyugalmat lel. — De ha volna as olyan, aki ezt nem tenné, nem szólalna-e fel abban a lélekismeret bírája s ő ellenáll­hatna-e ?! Nem, bizonyuyal nem! Ki tehet arról ha valaki kilépvén az iskolából mind azt, amit jót hallott a feledés tengerébe dobja, s ha inkább hallgat a bűn csábszavára s közőnynyel fogadja az erény intő szózatát. Ki tehet arról, az iskola?! — Lelkiismeretem pajzsa védi azon állításomat, hogy nem az iskolában illetőleg a tanítóban keresendő a csira, a melyből az erkölcstelen­ség gázzá felnő, hanem magában a gyermekben. A tanító igyekszik ezen csirát kiirtani intés, korholás s a végső esetben a vessző által is, de mi haszna, ha az elvetett mag nem ter­mékeny földre hull, hanem számtalanszor bámul rám oly kérdőleg barátom, nem mesét | beszélek. Hallotta ön az előbb nemde azt a gyönyörű férfihangot a vizen? Az az ő hangja volt. A nagy művész visszatért oda, ahonnan jött, — alvilágnak örökre meghalt. Ezt a titkot soha sem árultam el senki­nek s nem iparkodtam igazolni magamat senki előtt. Hanem ön előtt felfedezem s ön előtt igazolom magam. Néha — néha ide téved egy kicsinyke sajka holdvilágos éj idején a part felé s hang­zik a régi dal a guszlicza hangja mellett. Sir rá szemem, fáj a lelkem, de a szivem még most sem dobbant fel rá. Pedig nagyon sokszor óhajtottam, hogy feldobogjon.... Akkor aztán odadobnám magamat a habnak, s bevánszoroguék a halászlegény sajkájába s szivére borulva kérném őt, hogy vigyen engem magával.... S örökre meghalnék én is a vi­lágnak. De sohasem dobogott fel a szivem! Sohasem! Egy ízben egész ide tévedt ki a sajka a parthoz. A benne ülő verte a guszliczát. Amikor engem észrevett a daloló legény, el­némult az ajka s a kis guszlicza húrjai le­pattogva némultak el örökre. Azóta nem baliám a gyönyörű román- czot. Ön énekelte azt a múltkor újra.... Kitől tanulhatta! ?.. — „Ez a bűnöm. Ez az oka, amiért márványhölgynek neveznek. Nem tettem bol­doggá egy férfit, mert nem tudtam azzá tenni. Boldogtalanná meg nem akartam tenni. Ezért kerül a világ s ezért mond el szívtelennek, ítélje meg ön barátom, bűnös vagyok-e vagy tövis közé, sziklára, vagy pedig elvettetvén a madarak emésztik fel. Ismerjük el azt, hogy a tanítónak aka­dályokkal kell küzdenie s csak, miután ezek nincsenek útjában működhetik háborítlanul a tanítás és nevelés pályáján! S én ismételve mondom, hogy nincs széles e világon oly tanító, ki ezen akadályok elhárítása körül ne fáradna, s aki a vallás tanítását elhanyagolná. Hiszen, ha vallás nem taníttatnék lelki- ismeretesen, úgy a világ nem volna még olyan sem, amilyen, hanem gonoszabb, s akkor az iskola, illetőleg a tanítók elleni vádnak volna érvénye; de mig a világ ilyen s mig a nevelés ügye úgy emelkedik s tovább is emelkedni fog, s mig annyi hasznos intézet, egyesület alakul és továbbra is mindig nagyobb szám­mal alakúlni fog, mint ezt örömmel tapasz­talni, addig a tanítók ellen felhozott vád min­dig kárhoztatandó. Öskü, augusztus 21-én, 1880. Almán Brúnó, evang. tanító. Közegé sz ség. A levegő. Minden ember tudja, hogy levegő nél­kül megélni nem lehet, s hogy rendes alkat­részeinek hiánya az ember szervezetére mily káros behatással van. Mégis sok ember van, ki ablakját, ajtaját, főkép a hálószobáét csak félve nyitja ki, különösen téli időben, mert sok meleg kimegy, a fűtő anyag pedig drága, sok pénzbe kerül, a falusi ember még be is sároztatja ablakát, hogy valahogy egy kis üde levegő be ne menjen. A levegőnek az életre legszükségesebb része az éleny, e nélkül nem élhetni, egy tiszta átlátszó légtest, melyet, ha tisztán előállítunk vegyileg, csak üvegbe lehet felfogni, s ha ezen üvegbe tüzes drótot nyújtunk, élénk szipor- kázással ég el, ugyanily működése van az ember tüdejében, ott is a már elhasznált vért a légcsöveken át megpirosítja, s a testnek melegségét főntartja, neveli; van a közönséges levegőben az éleny mellett egy másik szintén igen hasznos, de nem okvetlen szükséges le­vegőrész, mely a közönséges levegőt igen üdíti, s jótékony hatással van szervezetünkre, ezt „ozon“-uak nevezzük, erről az a vélemény, hogy több élenyrészt egyesítve tartalmaz ma­gában, s mintegy sürített élenynek nevezhető. Az üde levegőt leginkább akkor élvezzük, ha eső, vagy reggeli időben a szabadbau sétát teszünk, az ozon hatása, hogy a légköri lég­ben, szoba-levegőben előforduló föld és szoba kipárolgásával egyesül, s annak az egészségre káros részét megsemmisíti, tisztítja, s igy a járványos betegségeket szünteti, mi azzal is bizonyítható, hogy járványok alkalmával egy erős zivataros eső után az egészen megszűnt. Szükséges tehát, hogy reggel és esős időben a lakások szellőztettessenek, és pedig 2—3 óra hosszáig, és hogy a falusi emberek az ablakaikat ne sározzák be, hanem inkább több fűtő anyagot használjanak, sem hogy egészségük megromoljék, mert amit itt meg­takarítanak, azt meg később patikaszerre, kuruzsolók fizetésére szintén el kell költeni. Szükséges ez leginkább járványok idején és faluhelyen, hol egy szobában 6—10 ember lakik, és őszszel, amikor is az ozon legkevesebb mennyiségben található a földköri levegőben. Nes\mélyi Antal, körorvos. nem. Most ne feleljen. Adok önnek egy napi időt a gondolkodásra. Holnap este ugyanezen időben legyen ön itt s mondja ki felmentő, vagy kárhoztató véleményét. Mindkettőbe bele­nyugszom. Ha az utóbbit mondja ki, viselem a bűn terhét életemen át, ha felment, másnap elégülve távozom innét. Addig gondolkodjék ön a hallottak fölött. Eljön? — ígérem. — Jó éjt. III. — Gondolkodott öu a mondottak fölött barátom ? — Egész napon át. — S mi a véleménye? — Felmentem önt Julia bűne terhétől. Ön nem vétkezett. — Köszönöm — feleié ő könnyebbűlten felsóhajtva. — De csak egy feltétel alatt. — Ah! tehát vezeklés is van hátra. — Van. — Halljuk a föltételt szigorú gyóntatóm. — Vonja ön vissza abbeli nyilatkozatát, hogy holnap távozik. Julia hosszasan a szemembe nézett s mosolyogva válaszolt. — Maradok. Összecsókoltam érte mindakét kezét. .... Lassankint aztán azt kezdettem észre venni, hogy ez a nő, kit márványhölgy­nek neveznek, kezd előttem több lenni, mint pusztán érdek tárgya, A márványalak átmele­gedett előttem s azon helyre, honnan, mint mondák, hiányzik a szív, lassankint az enyi- met ültettem át. Mikor aztán ezt megtudtam, akkor belenéztem a márványhölgy szemeibe HÍREINK. *Ö Felsége köszöneté. — Ö Felsége a következő kéziratot bocsátotta ki: Kedves Tisza! Születésem ötvenedik évfordulóját valódi öröm- ünnepnek nevezhetem, mert nemcsak ünnepelni látom azt Velem és családommal az egész monarchia részéröl, de át vagyok hatva attól is, hogy népeim szivei Velem érezve, bensőleg is őszintén örvendenek: a mint ezt a minde­nütt rendezett ünnepélyek és jótékonysági té­nyek nemkülönben mint a hódolatnak é3 sze­mélyemhez való hű ragaszkodásnak azon szá­mos jelei tanúsítják, melyekkel magyar koro­nám országaiból is, hatóságok, testületek és egyesek, e napon újólag Hozzám járultak. Mélyen meghatva, legszivélyesebb köszönettel viszonzom ez érzelmek nagybecsű nyilvání­tásait, s utasítom önt, fejezze ki e köszöne- temet mindazoknak, kik a hódolat és szeretet eme jeleivel ez alkalommal Hozzám közeled­tek. Kelt Ischlben, 1880. évi augusztus 20-án. Ferencz József s. k. * Személyi hírek. - Tek. Tarczy Lajos a pápai főtanoda érdemes igazgató tanára, ma vasárnap városunkban időz. — Horváth Sán­dor és Keszthelyi Endre kegyestauítórendi tanár urak már elfoglalták a helybeli nagy- gymnasiumnál állásukat. «Inatallatio. — Tuza Károly somlyó- vásárhelyi plebánus úr installatiója ma, aug. 29-én lesz, melyre városunkból Tallián Lázár és Kemenes Ferencz kanonok urak fognak kimenni. »A derék Szombathely. — Szomtbahely, a duuántúlnak e lelkes magyar városa, a múlt hetek alatt ritkaszép örömünnepeket ült. A magyar orvosok és természetvizsgálók ez idei nagygyűlését ott tartották. A lelkes fogadta­tás, a ritka magyar vendégszeretet bizonynyal felejthetetlen lesz a tudósok előtt, de leg­inkább felejthetetlen lesz a magas műveltségű, közkedvességfí megyés püspöknek Szabó Imre ő méltóságának személye, aki az ünnepélyek­nek éltető főtényezője volt. E lelkes város aug. 19-én nyitotta meg saját erejéből állí­tott fényes színházát, mely fennen fogja az utónemzedéknek hirdetni, hogy Szombathely derék polgárai keblét a legszentebb hazafiúi szeretet lángja dagasztja. Éljenek a derék szombathelyiek és legyenek továbbra is irigy­lésre méltó mintaképe a többi magyar városnak! «Halálozás. - Bocsor Istvánná, Kozma Ferencz miniszteri tanácsos s Kozma Sándor főállamügyész nővére, aug. hó 23-án Pápán meghalt. Finom műveltségű, szellemdús, kedé­lyes s hazafias hölgy volt. Halála Pápa egész környékén a legőszintébb részvétet keltette. Nyugodjék békében! »Ünnepélyes felszentelés. — A helybeli szent-Anna-iskolának ünnapélyes felszentelése szept. hó 8-án lesz. Az ünnepélynek részleteit jövő számunk fogja hozni. «Beiratások. — A helybeli nagygymna- siumba a beiratások ma vasárnap d. e. l/29-kor kezdődnek. Az ünnepélyes Vemsancte szept. 1-én reggeli 8 órakor lesz. A rendes elő­adások szept. 4-én tartatnak. *Mire jó az, ha a szerkesztőnek fia szü­letik. — Kompolthy Tivadar, a „Váczi Köz­löny* szerkesztője, azon családi örömet, hogy ismét fia született, így adja olvasóinak tud­tára: Lapunk szerkesztőjét újabb öröm érte. Akik érdeklődnek iránta, azoknak megsúgjuk, hogy sem adómegintés, sem rendbírság, sem sajtóper ......... mindössze: a csipetnyi fia a i mélyen s iparkodtam kiolvasni belőle, vajon gyökeret vert-e keblében az átültetett szív érzelme. — Julia. — Akar valamit? — Akarok valamit s nem tudom, hogy mit akarok. Az ön szemeiben keresem Julia, hogy mit akarok. Hiszem, hogy megtaláltam. — Nem jobb lenne a holdba nézni szemeim helyett — feleié mosolyogva. — Jobb szeretek csillagokba nézni. — Azok is feljöttek már, nézze ön azt a ragyogót, annak a neve „Mesarthim.t( — Az én csillagaim lejöttek az égről Julia. A Mesarthim hideg, az enyimek mele­gek. Éu ezekből akarom kiolvasni a jövendőt. — S mit olvas ön ki belőlük? — Azt Julia — felelém hevülve — hogy ön még tudna egyszer igazán szeretni. — Ember, nagy a te hited. — Az. — Feledi, hogy márványhölgy a nevem. — Én megtaláltam a szivet önben Julia. Más nem, de én föltaláltam s igy jogom van hozzá. Imádom önt! — „Delila.* — Szeressen ön engem. — „Heródiás.* — Ön fog szeretni engem Julia. — „Szívtelen.* — Nem felel? — Legyen ön boldog hitében. — Szeret? — Nyújtsa ajkát. .... S megcsókolt.... — Megengedi, hogy még mondjak önnek valamit. — Szóljon. — Akar ön nőm lenni? Jób úr, egy még csipetebb öcscsre tett szert. Van öröm és cis-fis ujjongás Izraelben plus, quam satis Miután azonban atyjakint még nem tanulhatá meg az igéből való megélést, tisztelettel ragadjuk meg az alkalmat összes előfizetési hátralékaink bekérésére. *A veszprémi ág. hitv. evang. gyüleke­zet elemi iskoláját megnyitja. Felhivatnak a t. szülők, kik tanköteles gyermekeiket feladni óhajtják, hogy a beiratások Szept. 1-től 4-ig a délelőtti órákban történnek. Eösze Dezső, ev. lelkész. «Elemi iskolaügy. — A helybeli róm. kath elemi iskolákba a beiratások szept. 1-én kezdődnek. *A veszprémi kereskedelmi társulat is­métlő iskolájába az 1880—81. iskolai évre való beiratásoK f. é- augusztus hó 29-én és az utánna következő napokban egészen a hét végéig Kadelburger Emil urnái lesznek. A ren­des előadások f. é. szeptember 5-én délután 2 órakor a gymnasiumi helyiség IV.-ik osztá­lyában kezdődnek. Fölkéretnek tehát Veszprém városában lakó üzletfőnökök, hogy tanonczai- kat nevezett napokban a kereskedelmi ismétlő iskolába annál inkább beirattassák, miután kivétel nélkül mindegyik tanoncz ismétlő is­kolát látogatni köteles. A veszprémi keresk. társulat elnöksége. ’ Iskolaszék. — A róm. kath. iskolaszék múlt pénteken, aug 27-én d. u. 5-kor gyűlést tartott. A szent-Anua-iskolaépület hivatalos megvizsgálására Kisovics József, Fülöp József, Euttner Sándor, Szalay Mihály, Nagy Károly, Stoll Miklós Androvics Imre urak küldettek ki, kik e megbízatásnak tegnap szombaton eleget is tettek. «Kisdedóvó ügy. — Veszprém városa múlt pénteken a Halász-féle iskolaházat a r. kath. iskolaszéktől örökáron megvette és igy azon régi óhajnak, hogy városunknak kisded­óvó épülete legyen, teljesült. *A vásárosok jobban vigyázhatnának. Prenczner Alajos czipész, Krausz Mihály ma­gyar szabó, mindkettő veszprémi iparos, mi­dőn f. hó 18-áu hajnalban a tapolczai orszá­gos vásárról hazafelé jöttek volna, azországutban a vámosi csárdán alul — ismeretlen tette­sek kocsijokhoz lappangtak, és felvágva a köteleket, az elsőnek egy ládába pakolt finom evelastiu czipőit vagy 40 párt, a másik kárára, több nadrágot, mellényt és kabátot loptak el. A tettesek ez ideig, daczára a szigorú nyomozásnak még elő nem kerültek. «Phylloxera-ügy. - A szerencsétlen sólyi szőlőhegyet egészen kiirtatja a kormány. Most csak az a kérdés, vajon a tulajdonosok bele­egyeznek-e vagy kártérítést követelnek. Ejjy adóalappal szegényebb lesz az ország, egy fo- jövedelemforrással szegényebbek lesznek a sólyiak. Egyaránt szomorú! «Veszprém megyének 1881-re előirány­zott költségvetése: 1. Megyei tisztviselők és kezelő személyzet 40200 frt. II. Utiátalányaik 3500 frt. III. Közbiztonsági személyzet fize­tése, hivatalszolgák és lovas huszárok bére 19670 frt. IV. Szolga személyzet ruházata és mellékjáruléka 6110 frt 18 kr. V. Hivatalos helyiségek bérlete 660 frt. VI. Irodai szerek, világítás és faszükségletek 5471 frt 52 kr. VII. Útiköltségek és napidíjak 500 frt. VIII. Épületek fenntartása és biztosítása 1312 frt 11 kr. IX. Egyéb rendszeresített kiadások 511 frt 50 kr. Előforduló, de pontosan meg nem határozható kiadások 1000 frt. Mind­össze 78935 frt 31 kr. XI. Jövedelmező me­gyei ingatlanok és tőkék: Elárverezett ingat­lanokból befolyt 4209 frt 30 kr. tőke után Erre hirtelen kivonta kezét az enyimből és szólt. — Holnap megkapja ön a választ. Most hagyjon engem egyedül, gondolkozni akarok e fölött. Távoztam s ott hagyám a mozdulatlan hölgyet. Sokáig láttam nyitott ablakomból, hogy ott ül mozdulatlanul. Éjfél felé lefeküd­tem s úgy tetszék félálmomban, mintha újra hallanám a románczot szép férfihangon éne­kelni s úgy álmodtam, mintha sajka közeled­nék a part felé s magával viszi a márvány­hölgyet. Bohókás álomkép!... Másnap reggel piczinyke levelet hozott egy szolga részemre. Tartalma megdöbbentett. „Kedves barátom! Távozom innen. Hova, azt az Istenen kivül nem tudja meg senki. Érdekelt ön en­gem, de szerelmet hiába várt volna. Azt a csókot tartsa meg tőlem emlékül. Nem aka­rok többé „Márváuyhölgy* maradni. — Julia.* * Hova tűnt el, hova tűnhetett, a jó Isten tudja. Harmadnapra széttépett öltönydarabo­kat fogtak ki a Balatonból s éu megdöbbenve ismertem fel, hogy azok az övéi. Tehát oda ?... Talán hát feldobbant a szive valahára a márványhölgynek s elment felkeresni azt, akiért feldobbant! Annyi bizonyos, hogy sohasem láttam többé; hanem a románczot újra hallottam felhangzani világos nyári éjeken a Balatonon. És hallottam sok-sok éveken keresztül. És elvesztett, megtépett szerelmem e dalban oly boldogító megnyugvást talált.

Next

/
Oldalképek
Tartalom