Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1880 (6. évfolyam, 1-53. szám)

1880-08-29 / 35. szám

V

n> á

VI. évfolyam. 1880.

35-ik szám.

Veszprém, Augusztus 29.

ms ........................sí

6 A

é

s „Hív. Értesítő“

migjelen minden tasimap.

Előfizetési dij:

Egész évre 6 írt - kr. j! Fél évre 3 írt — kr.

:! Negyedévre 1 frt 50 kr.

| Egyes példány ára 15 kr.

KÖZGAZDASÁGI, HELYI

aro=

Oj

=e*

la

ÉRDEKŰ, MIVELÖDÉSI ÉS

w

to

=S*

VESZPRÉM

MEGYEI HIVATALOS HETI KÖZLÖNY.

Szerkesztőség és kiadó- hivatal:

Vár, 4. sz.

Hirdetéseket, valamint helybeli j előfizetéseket is. elfogad é9 nyugtáz

KRAUSZ ARMIN

iänprkereskedese Veszprémben.

HIRDETÉSEK: egyhasábos petitsor 6 kr.

NYILTTÉR

petitsoronkint 15 kr., s jj külön minden beigtatásért ]! 30 kr. bélyeg.----- ro

[c

l- ■ ....--...-QM

Zs

idó-iskolaiigyek Pápán.

Pápa, 1880. augusztus hóban.

Az utolsó hetekben a hazai sajtó több Ízben foglalkozott a zsidó-iskolaügygyel. Okot szolgáltatott erre azon tény, hogy Pápán 3 hét alatt két zsidó-tanító halt meg. A népnevelés napszámosai nincsenek földi kincsekkel megáldva, anyagi helyzetük — talán kivétel nélkül — igen mostoha, munkájuk a legfárasztóbb, nem csoda, hogy hangulatuk rósz, sokszor elkeseredett; ha a taaító tollhoz nyúl, érzelmeinek kifejezést adandó, igen féken kell, hogy magát tartsa, ha egy Jere- miád írását vissza akarja tartani.

Azon tanító urak, kik az említett alkalommal tollat ragadtak, nem csak hogy tollúkat féken nem tartották, de inkább elhagyták magukat ragadtatni tulcsigázott képzeletük által. Hecht úr a ,Függetlenségiben már nem is a földön vagy a földhöz tartozó több mértföldnyi vastag légkörben, hanem messze, messze azon túl a csillagok közt jár; csupa superlativokban beszél; képzelete elragadta őt az abstract phrasisok sehonnába; .schwülstig* irmodorban tombol és veri — mint hiszi — az orthodox hitközséget Pápán, és annak iskola-igazgatóját, holott ezek a földön vanuak még és nem ott, hol ő jár. Jótétemény lesz Hecht úrra nézve, ha a magas sphaerákból leszállíttatjuk ezen nyomorúságos föld egyik igen prózai pontjára, Pápára; itt vau azon poDt, melyen állítólag oly dolgok történtek, melyek őt annyira kihozták sodrából. Beszéljük meg a dolgot úgy, amint van, azaz igazságosan, tárgyilagosan. Talán akkor kisül, hogy csakugyan van rósz, van kárhozatos, van javítani, van dorgálni, van büntetni való. Ily eljárás mellett a kritika büntetését csakugyan az fogja megkapni, aki megérdemli, mig ő eddigi eljárásával csak az üres semmit vagdalta.

Térjünk a tárgyra. 1875. májusig egy zsidó-község volt Pápán, akkor megoszlott néhány kolompos személyes ellenségeskedése folytán. A hajúak eredete ezen szerencsétlen meghasonlásbán keresendő. Mert mig ez egy részről a két község financiális helyzetét szétzilálta és mindegyik község mindegyik tagjára majdnem elviselhetlen terheket rótt, másrészről az erőket szétforgácsolta, minek káros következményeit nem szükséges magyarázni. Két zsidó-község nem bir oly jó iskolát fen- tartani, mint egy egységes község. Tény az, hogy a szakadás óta az orthodox hitközség iskolája tetemesen rosszabb lett, a congres- susi hitközség iskolája jó, de abban is vannak ‘tényleges hibák, melyek vagy nem volnának, vagy sokkal kevésbbé volnának akkor, ha csak egy zsidó-község van. Ilyen hibák például a német nyelv, a héber tantárgyak és vallástan elhanyagolása. De a szakadásnak más hátrányai is vannak, mert ez okozta, hogy az orthodoi községben az obseurantis- mussal járó chassidista (vallásában túlbuzgó és mások irányában fanatikus) párt vergődött túlsúlyra és ezek oly intézkedéseket hoztak létre, melyek ellen a modern gondolkozás« jámbor zsidók és tanítók reagáltak. Több évi küzdelem után sikerült ezen mérsékelt elemnek az elöljáróság választása alkalmával leszorítani azon pártot, mely a hagyományos és nem hagyományos szertartások és szokások czafrangjainak és rojtjainak utolsó foszlányát is ép oly szentnek és a zsidó-vallás ép oly lényeges részének tartja, mint annak alapelveit. Ezen hagyományhíí chassidista párt vezére dr. Breuer Salamon az orthodox hitközség rabbija vagy főrabbija.

Öt év óta van dr. Breuer Pápán, ugyanennyi idős ama viszály, mely közte és a tanítók között fenáll. Hogy ezen viszálynak létre kellett jönni, az a fentebbiek után világos. A rabbik nem urai senkinek, tekintélyük csak annyi van, amennyit tudományuk, jellemük és személyes erényeik által ki bírnak vívni maguknak. A rabbi papi functiók- kal nem bir, mi sem helytelenebb, mint zsidó-papról vagy lelki pásztorról beszélni. Zsidó-pap már több mint 1800. óv óta nem

létezik, zsidólelkipásztor soha sem létezett. Minden zsidó saját maga papja, nem ismer közvetítőt saját személye és az Isten között. A tanítók úgy viselték magukat, mint azelőtt. Dr. Breuer úr megütközését fejezte ki egyért is másért is, de ők azt nem vették figyelembe, mert nem alárendeltjei a rabbinak, ügy a rabbik mint a tanítók alá vaunak vetve a hitközség elöljáróságának; amazok helyzetét csak a hitközséggel! szerződés szabályozza, a tanítókét pedig a szerződésen kívül az országos törvény is.

Ezeket tartottak szükségesnek előrebocsátani, hogy a nem zsidók is megértsék a szereplők egymáshozi helyzetét.

Midőn a pápai orthodox hitközség ezelőtt 5 évvel dr. Breuer urat megválasztotta rabbijának, ez még igen fiatal ember volt, a ki még csak akkor került ki az iskolából. A vele kötött szerződés egyik pontja kötelezi őt az iskolaigazgatói tisztség elvállalására. Ezen pont képezi kutforrását azon viszályko- dásnak, mely közte és a tanítók között van, Nagy hiba volt a község részéről oly emberre ruházni az iskolaigazgatóságot, kit még nem ismert, kiről nem tudta, hogy meg tud-e felelni eme kötelezettségének vagy sem. Mert lehet valaki nagy sőt világhírű tudós és e melleft rósz tanító, rósz igazgató; dr. Breuer ur példa erre; mert a mily bámulatos tudománya vau, különösen a héber tudományok terén, oly silányok ismeretei az iskola-igazgatás körül. Ebhez járul még igen merev orthodoi, vagy jobban mondva a fanatismusig az ősi hagyományos de jelentéktelen és üres szokásokhoz és azok czafraugjaihoz való ragaszkodása, valamint fiatalságából magyarázható heves természete, nézeteihez való makacs ragaszkodása, mely az ellennézetet nem igen tűri meg. Ha mindezeket tudjuk, nem csodálkozunk a conílictuson.

A tanítók tartoztak volna a rabbi urnák engedni mint iskolaigazgatónak. De ők ezt nem tették. Makacsul ellenálltak az ő rendeletéinek, sokszor tekintetbe sem vették az ő tanácsát, annál kevésbbé akaratát. Az igazgató és tanítók közti viszony mindinkább feszültebb, barátságtalauabb sőt ellenséges lett. A rabbi ur szorgalmasan felügyelt arra, hogy a tanórák megtartatnak-e kellően, nem jönnek-e a tanítók későbben és nem mennek-e el korábban és több efélékre. Szenvedtek ez által a tanítók, ők meg boszantották az igazgatót, de legtöbbet szenvedett ez által az iskola és abban a tanítás. A tanítók bíznak el- mozdíthatlanságukban, a rabbi fölényében és a kár a községé.

Dr. Breuer ur a héber tanításnak mind nagyobb terjedelmet akar adni. Ő neki mint rabbinak ez kötelessége. De mivel a kötelezett tantárgyakat az előirt terjedelemben és óraszámban kell tanítani, igen meggyűlt i tanítók hetenkénti óraszáma. A feni jelzett viszonynál fogva a tanítók kijelentették, hogy ők a törvényben előirt heti óráknál többet nem tanítanak. De téuy az, hogy a törvénye» óraszám zsidó-iskolákban nem elegendő. Minden hazai zsidó-iskolában 3 nyelv taníttatok, a magyar, német és héber, mig a kereszténj iskolákban 1 vagy legfelebb 2 nyelv taníttatik. Midőn a törvényhozás a heti tanórái számát meghatározta, csak a törvényben előirt tantárgyakra volt tekintettel. A zsidóknak a német nyelv ismerete kiváló fontosságú, ezt elhanyagolni nem szabad, ugyanez áll vallási nyelvéről a héDerről. A hitközség elöljáróságának nem tetszett a tanítók említett határozata, mert vagy az egyik, vagy a másik tantárgyat kellett volna elhanyagolni; de másrészt nem akart ráparancsolni a tanítókra, hogy olyasmit tegyenek, mire a törvény őket nem kötelezi. Ezért 1879-ik évi február 1-én kérvényt intézett a magas minisztériumhoz, hogy az engedné meg a téli tanórák szaporítását, valamint a szünidőnek szeptember-) októberre való halasztását. A magas közoktatásügyi miniszter ur 1879. február 10-én kelt 3170. sz. rendeletével a felhozott indokokat helyeseknek elismervén megengedte, hogy a tanórák száma lehet az I. osztályban

20—25; a II—IV. osztályban 36—30, melyek

úgy osztassanak be, bogy a világi tantárgyakra essék 16—18 óra, a héber tantárgyakra 10 — 12 óra hetenkint. Az V. és VI. osztály heti tanórája 30—33, az szerint amint hetenkint egy vagy két délután van szünidő. Ép úgy engedélyeztetett a szünidők elhalasztása az őszi hónapokra.*)

A tanító urak heti óra száma ezen miniszteri rendelet értelmében lett berendezve. Van az I-ső osztályban 25; a II. III. és IV. osztályban 30; az V. osztályban 32 y2 óra heteként. De van egy vagy két, még a régi rendszerhez tartozó tanító, ki önként talán

2—3 órával többet tanít, és mivel ezt az I. osztály tanítója is teszi, megrovást érdemel az elöljáróság iskola-bizottsága, bőgj ezt megtűri, mert a 6 éves gyermekeknek a túlerő- tetés többet árt és hamarabb megárt, mint az idősebbeknek.

Birálja meg már most a tisztelt olvasó, mennyiben igaz Schön Bernát tanító úrnak azon állítása , Pápán agyondolgozzák magukat a tanítók, annyi a tanórák száma* (A magyar izr. orsz. tanító egyl. értesítője 13. szám). Az I. osztály említett tanítója, ki mint roszalólag említettük, többet tanít, mint neki előírva van, már 34 év óta működik tanítói minőségben ezen iskolában és jelenleg is oly erős testalkatú ember, hogy igen számos tanítványa őzért őt irigyli. És ezen tény arra késztet bennünket, hogy riskirozzunk egy pár megjegyzést azon két elhalt tanítóra nézve, kiknek halála adott alkalmat aunyi — legnagyobb részben jogtalan — támadásra. Hora- witz úr alig 3 évig működött Pápán. Erős testalkatú ember volt, de már meglevő tüdőbajjal jött Pápára. Az utolsó télen rósz fordulatot vett betegsége, minek következtében Gleichenbergben meghalt. Hogy mennyiben okozta foglalkozása a bajt vagy sem, és hogy mily befolyással volt az a betegség kedvezőtlen lefolyására, ezt nemcsak a tanító urak, de még az orvosok is alig képesek megítélni. A hitközség a tél óta felmentette őt a tanítás alól és azonkívül 50 forinttal segélyezte, hogy fürdőre mehessen. Természetes, hogy a fizetése kijárt, azonkívül egy heiyettes tanítót fizet a község. Lehner úr 24 évig működött a helybeli iskolában. Vézna, gyenge ember volt mindig, lelkiismeretesen tanított míg csak bírta; ily fárasztó munka mellett valóban csoda, hogy előbb ki nem dűlt. A hitközség ő neki is szavazott meg 50 forintnyi segélyt, hogy fürdőbe mehessen, de gyengesége folytán nem „vehette igénybe a megszavazott összeget. Ő helyette is segédtanítót alkalmazott a hitközség. A két hátrahagyott özvegy 6 hónapig fogja húzni meghalt férjük fizetését.

Mig egy zsidóközség volt Pápán, 7 tanító működött az iskolában. 1875-ben a községi tagok negyed vagy ötödrésze, még pedig többnyire tehetősebb, vált ki az anyaközségből. A tanítványok száma megkevesedett; a tanítók száma ugyanaz maradt, a régi fizetéssel, sőt egyik másik tanító fizetése azóta emeltetett. Két év óta egy nyolezadik tanító is működik, még pedig kizárólagosan zsidótantárgyak tanításában. Ezen tanítót a község a rabbi úr kérelme folytán fogadta azok számára, kik meg nem elégedve a héber tantárgyak szokott terjedelemben való tanításával, többet akarnak elsajátítatni fiaikkal. Ezen tanítónak csak kevés tanítványa van, mert csakugyan igen elég azon idő, melyet a zsidó gyermek kénytelen az iskolában tölteni. A rabbi úr szeretne minden tanulót arra kényszeríteni, hogy a rendes iskolai tanórákon kívül még naponta 2—3 órán át járjon ezen tanító héber előadásaihoz, és mivel a tanítók azt mondják tanítványaiknak, hogy az aki akar, elmehet a zsidó tanítóhoz, van viszálykodás az igazgató és tanítók között.

Egy másik oka a viszálynak és kölcsönös elkeseredésnek a rabbi úr azon állítása, hogy a tanítók a gyermekeket és községet a tanórákat illetőleg megcsalják, ö a tanórákat csak a tényleges tanítás ideje szerint számítja. A tanítók azt állítják, hogy ők 8—

12-ig 4 órán át tanítanak, a rabbi úr ebbő levon egy negyed órát, melylyel talán a tanítást később kezdik, egy negyed órát, melyen át a gyermekek 10 órakor a szabadba eresztelek és egy negyed órát, melylyel előbb elhagyják a tanítást, mert s/412-kor a tanulókat elbocsátják. Inueu vau az, hogy a tanító azt állítja, hogy ő 36 órán tanít, a rabbi úr pedig ezt alig veszi 30 órának és több tanítást követel.

A tanítók fizetése a következő: 2 tanító kap 500 forintot, egyikök nem qualifikált, a másik nőtlen fiatal ember, 3 kap 600 forintot; egyikök 650 és egy 700 irtot; az utóbbi a legrégibb tanító.

Megítélheti ebből a tisztelt olvasó, menynyiben igazak Hecht úr nem qualifikálható kifakadásai a zsidókőzség ellen, hogy ez éhen hagyja halni tanítóit. Nem akarunk arról szólni, hogy számtalan adózónak éjjeli és nappali fáradozása daczára sem sikerül évenként ennyit megkeresni. De utalunk arra, hogy a tanítófizetések Pápán a hazánkban szokásos fizetések maximumát érik el. Igen óhajtanék és szeretnek, ha a tanítói fizetéseket ezer foriutig lehetne emelni, de ott, hol minden krajezárt csak megadóztatás útján lehet megszerezni, nem csoda, ha a mostoha viszonyok mellett a községi tagok nem akarnak még nagyobb terhet magukra vállalni. Szomorú tény az, hogy egy számos családdal biró tanító a nyomorral küzd, mert fizetése nem elegendő. Ez volt az eset az elhalt Horowitz tanítónál, kinek 7 gyermeket kellett eltartani.

Hogy az eddig helyi jellegű küzdelem a nyilvánosságra jutott, annak az volt az oka, hogy a rabbi igazgató úr a, meghalt Lehner temetésén meg nem jelent. Úgy halljuk, hogy a rabbi úr azért nem ment el a temetésre, mert Lehner leányát a győri tanítóképezdóbe adta, hol e leány nem kóser ételeket evett. A rabbi úr megköveteli a tanítóktól, hogy semmi vallás ellenest ne tegyenek; mivel az elhalt Lehner leányát nem kóser kosztra adta, szerinte nem is érdemelte meg, hogy a temetésén való megjelenése által őt megtisztelje. Hogyan bírja a tanító növendékeit arra tanítani, hogy tilos a zsidónak nem kóser kosz- tot enni, mikor maga szegi meg leányában ezen szigorú tilalmat! Ez volt dr. Breuer észjárása és ezért nem ment el Lehner temetésére.

Mi szárazon, de hűen előadtuk a tényt, a tisztelt olvasó vonjon belőle következtetést. A tények elősorolása után mindenki rámutathat, a zsidó orthodox iskola hibáira és azok okaira. Az előadottak után nyilvánvaló, hogy mennyiben részesülnek az iskola egyes facto- rai, a hitközség, rabbiigazgatók és tanítók, a meglevő hibákban. Ugyanily könnyű lesz most már megmondani, mi kép kell a bajon segíteni. Első teendő, más iskolaigazgatót választani; a rabbi úr korszerűtlen elvei, azokhoz való makacs ragaszkodása, tüzes heves természete, a héberben való túlzott követelései és a tanítók irányában tanúsított magaviseleté folytán nem való igazgatónak. Ha valamely alkalmas községi tag lesz igazgató, a tanító urak kedélyhangulata nem lesz többé oly ingerült, szóíogadóbbak lesznek, több kedvvel fognak tanítani és az eredmény sikeresebb lesz.

Végre arra kérjük a helybeli zsidóság mérvadó tagjait, hogy szüntessék meg a fennálló viszályt, egyesüljenek, legyen ismét egy község, mi által nemcsak a jelzett czélt köny- nyebben fogja elérhetni, de erősbülése folytán a tanítók fizetését is fölemelhetné, mi legalkalmasabb eszköz az iskola javítására. Mint halljuk, a mozgalom ez irányban már megindult és midőn a legjobb sikert kívánjuk ezen czél eléréséhez, csak még annyit említünk, hogy ezen egyesülést úgy a saját mint gyermekeik jóléte sőt a haza érdeke is követeli.

Egy orthodox {sidó,

*) Ez nem helyeselhető. Szerk,

Lapunk mai számához egy félív „Hív. Ért.“ van csatolva.