Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1880 (6. évfolyam, 1-53. szám)
1880-01-18 / 3. szám
VI. évfolyam. 1880. 3-ik szám. Veszprém, Január 18. és „Hív. Értesítő“ megjelen minden vasárnap. Előfizetési dij: Egész évre 6 írt - kr. Pél évre 3 írt — kr. Negyedévre 1 írt 50 kr. Egyes példány ára 1« Ur. KÖZGAZDASÁGI, HELYI ÉRDEKŰ, MIVELÖDÉSI ÉS VESZPRÉM MEGYEI HIVATALOS HETI KÖZLÖNY. art oj-íM 13 Szerkesztőség és kiadó' hivatal: Vár, 4. sz. Hirdetéseket, valamint helybeli előfizetéseket is. elfogad és nyugtáz KRAUSZ ARMIN kSaprkeresZedéje Veszprémen. HIRDETÉSEK: egyhasábos petitsor G kr. NYILTTÉK petitsoronkint 15 kr., s külön minden beiktatásért 30 kr. bélyeg. Se, (O =OM Olcsóbb pénzt! Hitelünket elvesztettük kifelé, bizalmunkat elvesztettük befelé. Az utóbbi napok eseményei annyi piszkot kavartak fel társadalmi életünk fenekéről, amennyit ott még a legsötétebb pessimismus sem vélt. Isten legyen irgalmas és kegyelmes a magyarnak, de félünk, ha a leleplezések lavinája a megindult irányban tovább gördül, a polezon ülőket sorra képezhetjük, nem bűn bűnre halmozva-e a lépcső, melyen oda jutottak, ahol vannak, és, ahonnan most ledőlni látjuk őket? És ez mind a szegény népnek véres verejtékkel szerzett pénze árán, bizalmának rút kizsákmáuyolásával és az azzal való visszaéléssel. Eddig úton, útfélen hirdettük, hogy a társulás, az egyesülés, az erők összpontosítása adja meg jólétijüknek leghatalmasabb tényezőjét. Es valóban tagadhatja-e valaki ennek igazságát elméletben? De a gyakorlat, a tapasztalat nem mutatta-e, fájdalom, ép nálunk mindannak az ellenkezőjét? Vau-e még valaki, aki valami pénzegyletért, bankért stb. lelkesedni tudna!? Van-e még valaki, aki megtakarított filléreit ki merné kezeiből bocsátani a végett, hogy azok gyümölcsözve hulljanak ölébe vissza? A bizalom érzékeny szálai egyik a másik után megszakadtak, még az üugünk gallérjának sem hiszünk többé, hisz rútul ki lettünk játszva nem idegenek, hanem saját honfitársaink által; innen van, hogy fájdalmunk sokkal metszőbb, sokkal égetőbb, mint lia idegenek rafinériájának estünk volna áldozatul. Lehullott a lepel és sok pénzintézetnél csak ezégér volt a kimondott Ígéret, hogy a birtokosság olcsó pénzt fog kapni; kaptak a tűzhöz közel állók és azok, akik talán arra nem is szo- rúltak, azok számára pedig, akiknek szükségük lett volna, méregdrágává tétetett minden fillér úgy, hogy előnyösebbnek látszott az uzsorások karjaiba dőlni, mint pénzintézetektől pénzt kérni, — és ezzel eljutottunk czikkünk tulajdonképi tárgyához. Pénzintézeteinknél rendkivülileg drága még mindig a pénz; ha igazán szivünkön hordozzuk népünk jólétét, olcsóbb pénzt kell adnunk, különben, ne csodálkozzunk, lia az uzsorások aratnak. Első, ami a magyar embernél soha nem, vagy csak nagyritkán szokott figyelembe vétetni, az álszeméremnek nagy mérve, mely büszke természetéből folyik és magyarázható meg, de azzal mint létező, el nem tagadható valamivel számolnunk kell, különben a magyar természettel soha sem megyünk semmire. A magyar ember még nyomorúságában is büszke és mint ilyen, amennyire csak lehet, titkolja állapotát, eltakarja helyzetét, ő sokkal jobban szereti, ha irigyei, mint ha szánói vannak. És most e sajátságos természetéhez viszonyítsuk csak pénzintézeteinknek lélekölő lassú procedúráját a pénz-kikölcsönzésben; hogy valami kis összeghez juthasson az ember, Poncziustól Pilátushoz kell lótni-futnia, Péter Pál előtt kell hajlongnia, itt könyörögve, amott kérve, emitt talán megvesztegetve kell az intézőket arra birni, hogy az ügyet — megindítsák és ha egyszer megindúlt, még mindig várni, hogy a kolcsönügy végleg dűlőre jőjön és mire ez nagynehezen sikerííl és a kívánt pénz birtokába jut, arra a szomorú tudatra ébred, hogy hiszen útiköltség-, bélyeg-, telekkönyvi kivonatok-, meg a jó ég tudja, mi mindenre már anuyit elköltött, amennyivel egy tisztességes uzsorást is kielégíthetett volna és a mi a fő, annyi időt elfecsérelt a várakozásban, amenyi épen elég lett arra, hogy a most már megnyert kölcsönöszeg, hanem is egész, de jó részben értékét veszítse. Mi más az uzsorással való eljárás ? A szóróit helyzetben levőnek, tudjuk, gyors segélyre van szüksége ; az uzsorás előtt nem szükség hajlongnia, büszkeségéből sem kell kivetkőznie, nem kell hetek-hónapokig várnia ; egy pár perez, az összeg kéznél van, ha azután egy pár forinttal több szökik is kelleténél a váltóra, vagy az adóslevélre, hagyján, gondolja magában, de titok és a világ előtt a hírnév nem szenvedett csorbát, a büszkeség nem lett megsértve. Itt, ebben rejlik a főoka annak, hogy ily ínséges években, mint amilyenekbe sodortattunk, a pénzintézetek, amelyek nem szédelegnek, nem tudnak mittevők lenni a sok pénzzel és kénytelenek a kamatlábat leszállítani. Vajon, akik igazán óhajtják, hogy népünk ismét lábra álljon, gondoltak-e ezen körülményre? Figyelembe vették-e a magyar ember természetét, amelyet nem egy könnyen lehet még a legáldásosabb üzletformákba sem begyömöszölni, lia azok, magyarosan szólva, nem hozzá passzolnak ? Mi részünkről kénytelenek vagyunk a kölc8önsegélyezés terén is a decentralisatiót ajánlani. Az egyes városok, de kivált az egyes községek iparkodjanak saját maguk körében kölcsönnel segíteni azt, aki arra szóról. Ahol könnyű szerrel lehet, hej pedig de sok helyt lehet, állítsauak takarékmagtárt és ezzel egyetemben szervezzék a pénzsegélyzést is egy füst alatt. Ne kerítsenek ennek nagy leneket, ne öljék az eszmét nevetséges és nyűgöző formákba, hanem e helyett válaszszanak maguk közöl nehány becsületes birtokos embert és nyugodjanak meg azoknak jóakaratú intézkedéseiben és soha ne kapkodjanak, lia még oly nagy nevű idegenek után; mindig becsületesebb az, akinek becsületes élete szemeink előtt folyik, mint az, akinek csak hirneve jutott el hozzánk, de közelebbről nem ismerjük. Ébredjünk ! Gondolkodjunk ! Tegyük olcsóbbá a pénzt! Heti szemle. — jan. 17. Oroszországból legújabb hír, hogy Suva- low volna kijelölve a miniszterelnökségre. Főinissiója lenne: a közigazgatási reformok életbeléptetése és a lengyelekkel egy kibékülési tény létrehozása. Oroszország éjszaki és keleti vidékeiről tömeges hadikészletek szállíttatnak a nyugati határokra. Ezen szállítás oly nyíltan, sót feltűnően történik, hogy az orosz vasutakon a tisztek nem beszélnek egyébről, mint azon védelmi munkálatokról, melyeket az orosz kormány monarchiánk és Németország ellen eszközöl. Szerbiában a pánszláv üzelmek mindig nagyobb és nagyobb dimensiókban kezdenek feltűnni. A pánszláv-egység rajongó bálványozói tekintélyes alapot adtak egy politikai, köz- gazdasági és társadalmi lap alapítására, mely büszkén ,Világosság*-nak (Widelo) nevezi magát, mely csak az Ausztria-Magyarország elleni harezra van szánva. A nagyobb politikai lapok is úgy vélekednek, hogy apánszlavisták gyúanyagokat hordanak össze, hogy azokat a szomszéd Magyarországba hajítsák. Igazolja ezt ama bizottság, mely nyiltan kimondja, »hogy a fejedelemség határain kívül élő szer- bekkel a nemzeti egység és tulajdon köteléke mindig szorosabbra tűzessék.“ Világosan látható ezekből az orosz kéz és pénz tervszerű működése. Gusinye és Plava átadása békés megoldás felé közeledik, ámbár olasz emissariusok ellenállásra buzdítják az albánokat. A teke-turkomanok meg akarják előzni az oroszokat, kik nagyszabású hadjáratot terveznek ellenük a tavaszra. A turkomáuok vágyva vágynak a háború után. A .„VESZPRÉM" TÁRCZAJA. Bécsi tárcza-levél. — Bécs. 1880. január 15-én. — Thaedrus satyrjához, mely tudvalevőleg egy leheletből hideget is, meleget is fújt, — talán senki sem hasonlít inkább, mint a — bécsi tárcza-iró! Az egész világon ugyanis Bécs az a város, a honnét a tárczairó egyszerre hidegről is, melegről is referálhat. így péidáúl ha az első esetet akarom: — úgy a áelegatió- ról irok; — ha a második esetet óhajtom: — úgy az angyali dívára; Patti ódáéira gondolok. Az elsőt illetőleg ami ,se hús, se hatféle kedves delegatióukért, soha sem éreztem valami rendkívül forró érzelmeket, — de pláne most, őszintén bevallva — teljesen meg- hidegültem iránta. Azok után, miket a diplomatákról, Kanttól, oMacchiavellitől, s XV. Lajostól olvastam, hogy t. i. a diplomaták Kant szerint „világbolondítók“; Macchiavelli szerint: „ál- nok ravasz, cselszövő rókák“; — s XV. Lajos szerint meg épenséggel »udvari barázda- billegetők* lennének, kik: »a szoknyák körűi járkálnak mindig, s hízelgéseiknek émelyítő jártasságában egy lóknál rosszabbak az udvari bolondnál, ki Lear királynak megmondja az igazat is“ — mind e díjmentesen osztogatott kegyes czimzések után szentül azt hittem, hogy a delegatíóban a diplomaták e zsibvásárján jól fogok mulatni! — És scau- dalum, nem volt semmi — scandalum! (Mennyire elmaradtak itt Bécsben — tőlünk!) Soha unalmasabb embereket nem láttam a diplo- matizáló delegátusoknál! Ha boldogult Salamon király most élne, s most Írná meg példabeszédeinek 30-ik részét, mely szerint: »Három dolog alatt indúl meg a föld: — szolga alatt, mikor uralkodik; bolond alatt, mikor eleget eszik, s a gonosz, zord kedvű vén asszonyi állat alatt, mikor az férjhez megy“: — ez általam különben uagyrabecsűlt három esetet bizonyára megtoldotta volna bölcs Salamon királyunk még egygyel: — a delegatióval! Szerencse azonban, hogy itt van az imádott diva: Patti Adél! Az ember könnyen elfelejti a delegátusokat. Okosan mondja ‘Darvin (a mi ritkaság tőle!), hogy mily ellenkezők érzelmeiuk, ha fekete felhőkbe burkolt, vagy mosolygó kék égbe nyúló hegyekbe tekiutüuk. »Mosolygó kék égbe nyúló hegy“-ről irok. Pattiról! Nem tagadom, rettenetes fagyos kedélyben mentem Pattit hallgatni. (Notabene: tizennégy forint volt egy kis — Zártszék !) De mikor aztán az a — szó szorosabb értelmében „drága<( kis, kedves torokcső elkezdett működni, s meghallgatám újra az „0“ hangját, a lég e szép költészetét: — én bizony rongyos referens létemre úgy felmelegedtem, hogy nagyon természetesnek találtam volna, ha akad vala egy második Néró, ki azt tette volna Tatával, mit Nero Poppeájával, hogy egyenkint olvasá meg minden haja szálát, s a hosszabbakat versekben éneklé meg. Lapunk mai számához félív Nos bizony versekkel én is szívesen szolgálok. De 14 o. é. forintot nem adok többé — Zárt—székért! Inkább veszek rajta egy egész — kanapét !.. Jövőre többről többet! ‘Doktor Jaust. A szívek harcza. — Ségi mór történet. — Irta: V. SÁRFFY IGNÁCZ. (Folytatás.) Alattvalói, udvaronczai ott sereglettek körülötte szüntelenül. Mulattatták, szórakoztatták dilolással, guszliczával. Hajh, de nem úgy szólt as a guszlicza Inorána kezében. Odase hallgatott a lovag a eziuezogókra. Néha-néha rájuk fermedt, hogy takarodjanak előle, s amikor azok nem hallgattak a szép szóra, szétütött közöttük a handsárjával, mire aztán eszeveszetten kotródon el előle valamennyi. Az volt szerencsésebb, ki előbb kifért az ajtón. Az udvarnagyok meg-megcsóválták fejüket Carassa viselete fölött. Nem jól vau ez igy. Hanem nem merte neki ezt senki szemébe mondani. Szintúgy búslakodott egy Ízben Carassa lovag a történtek után. Udvaronczai ott bohós- kodlak körülötte, hanem azért iparkodott jó közel állani mindegyik a/, ajtóhoz. — Hívjátok a Megerdt, — szólt nagyso- kára környezőinek a lovag. „Hiv. Ért.“ van csatolva. Ez a Megera pedig Carassa lovag jósa volt. Szokás volt abban az időben ilyeneket tartaui az udvarokban. Vén, kitanult mórok voltak ezek jobbadán, akik ki tudták tanulni a növények gyógyerejét hosszú évtizedeken keresztül. Megtanultak mysticus dolgokat elmondani, a madarak dalából; fü növéséből, bimbó fejléséből. ük voltak a fejedelmek orvosai, papjai, legtitkosabb tanácsadói, írástudói, történetírói, jósai. Carassa lovagnak is volt egy ilyen Mege- rája. Százados mór volt már az öreg, övig érő szakállal. Csak egyik szeme volt meg, a másikat kimarta egy mérges kígyó, mikor el akarta lopni fészkéből a tojásokat, melyek titkos mesterségéhez szükségesek voltak. Nem balt bele a marásba. A vén Megerának sokkal hatalmasabb ellenszere volta csípés ellen, mint a kigyó mérge, kigyógyította magát, hanem szeme odaveszett. Inogva lépdelt a vén Megera a lovag elé. — Ülj le ide mellém; parancsolá Carassa. A jós főidig hajtotta ura előtt magát s úgy tett. — Elmehettek, szólt aztáu a környezőknek. — Itt van-e a »Martadina“ ? — Megera tudta uram akaratát s elhozta magával. Itt vau. — Olvasd el belőle a Fraddokmeg a Hin- dorok történetét. A Megera csendesen kikapcsolta az arany- csatos könyvet s felkereste a kívánt helyet. Titkos írásjegyekkel volt a könyv megírva, amely jegyeket egyedül a Megerák értenek. Csodás hyerogliphek szögletes betűivel volt tele a lap, ismeretlen szeszélyes figurákkal. Évszázadok előtt rajzolták ezeket bölcs Megerák kifacsart
