Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1879 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1879-03-09 / 10. szám
VI. évfolyam. 1879. 10-ik szám. Veszprém, Márczius 9 es „Hív. Értesítő“ Betitln minden eaiirnap. Előfizetési díj : Egész érre . . 6 frt — kr. Félérre ... 3 frt — kr. Negyedérre . 1 frt 50 kr. Egyes példány ára ío ki-. KÖZGAZDASÁGI, HELYI ÉRDEKŰ, MIVELÖDÉSI ÉS a MEGYEI HIVATALOS HETI KÖZLÖNY. jl Szerkesztőség és kiadóhivatal: Vár, 4. Hz. Hirdetőieket, valamint helybeli előfizetőieket i*, elfogad ét nyugtáz KRAUSZ ARMIN UirTkniiltllii TmptéBben. HIRDETÉSEK egynasáboa petltsor 6 kr. NYILTTÉH petitsoroukint 15 kr. b külön minden beiktatásért 30 kr. bélyeg. 1^0== A vizek szabályozása. Sajátságos, mennyire képes egy- egy téves elmélet egész nemzedékek gondolkozásmódját évszázadokon keresztül megvesztegetni. Őseink azzal voltak, hogy az a természet valami gonosz szellem, mely ördöngös furfang- jaival folyton az emberiség ellen tör és így azt, mint, az ember legkérlel- lietetleuebb ellenségét, úgy az emberben, mint az emberen kívül le kell győzni, el kell tiporni, meg kell semmisíteni. E balfelfogást örököltük mi is és csak nagyneliezen sikerül a józan tudományos haladásnak utat törni azon helyesebb nézet fel, mely azt vallja, hogy nagyon kár azt a természetet ellenségnek tekinteni, nagyon kár annak mindig és mindenben hadat üzenni, nagyon kár azt teljesen legyőzni akarni, mert az a természet kellő korlátok közt a legnagyobb jótevőnk, elfojtva csakugyan a legnagyobb ellenségünk. Az ország folyóinak eddigi költséges szabályozása, fájdalom, azt a sajátságos szomorú eredményt szülte, hogy míg azelőtt elvétve fordult elő nagyobb árviz-veszély, addig napjainkban évről évre és nem ok nélkül kell a parti városoknak aggódniok, mert nem tudják, melyik évben jegyzi a történelem lapjaira felölök, hogy „voltak.“ Ép e perczekben lebeg Damokles kardja az Alföld több gazdag parti városa fölött. Nem tudja senki, mire virad holnap, csak arról az egyről van meggyőződve, hogy a kontárkodó tudománynak esett áldozatúl, mely saját erejét a természet óriási erejével szemben túlbecsülte és most pénzt, vagyont, sőt talán életet is kiván utóáldozatúl. Kit vonjunk felelősségre az elkövetett ballépésekért? — Senkit. — A felelősség a társadalomban olyan, mint a feldobott kő, mely minél magasabbra száll, annál erőtlenebb, minél alacsonyabbra esik, annál erősebb. Megbocsáthatlan ballépés volt a folyók ártereit hírvágyunknak egészen feláldozni. Ezen terek többé kevésbbé levezetői, lecsapolói voltak a fölös víznek és ez által többet használtak, mint most használnak a látszólagos művelés által. Látszólagosnak mondjuk, mert majdnem kivételes azon év, melyben csakugyan vízmentesek és így művelés alá ejthetők. Nem vettük figyelembe, ami pedig nagyonis kézzel foghatólag állhatott előttünk, hogy szabályozott folyóink azon iszapot, melyet a szabályozás előtt az árterekre széthordták, azt most mind medrükbe rakják le és ez által a vizet kiszorítják, magasabb töltéseket, erősebb gátakat igényelnek és az árvíz- veszélyt nagyonis elősegítik, mert medrüket a szomszédos parti városok talajánál magasabbra szöktetik. Legnagyobb és alig jóvá tehető hiba és mulasztás történt és, fájdalom, történik még mindig magánál a szabályozás védmtíveinél, a töltések, a gátak építésénél. Sok esik a lelkiismeretlenség rovására, mely beszedi és felveszi a nagy összegeket és ad azért helylyel- közzel szemkápráztató munkát, de nem olyat, mely az elemeknek erejét csakugyan meg tudná törni vagy azt fel tudná tartóztatni. Innen van azután, hogy egy-egy áradás úgy elsöpri a töltéseket és gátakat, mintha csak pehelyből vagy polyvából volnának. Nem azt mondjuk ezzel, hogy mind rósz, amit eddig tette ’ vagy hogy a szabályozástól végkép álljunk el. Nem. Hanem hogy amit teszünk, tegyük azt úgy, hogy ne legyen az eredmény majdnem egyenlő a semmivel. Itt van helyén a hatalomnak ellenőrködése a különböző szabályozó társulatokkal szemben. Ellenőrizni kell, nehogy az idegen vállalkozók pusztán csak pénzforrásnak tekintsék a szabályozást ; ellenőrizni, hogy a védmtívek csakugyan védmtívek legyenek és nehogy folyton folyvást rajtunk való- súljon meg, amit őseinkre oly méltán mondtak, hogy „lutum luto imponunt et dicunt: gát.“ Határzár a Kárpátokon. — A főldmi- velés-, ipar- és kereskedelmi minisztérium Turócz, Árva, Liptó. Szepes, Sáros, Zemplén, Ungh és Máramarosmegye közönségét rendeletileg felhívta, miszerint a Gácsországban nagy kiterjedésben rohamosan fellépett keleti marhavész behozatalának megakadályozása tekintetében az 1874. XX. trezikk s az ahoz adott utasítás értelmében a határzárt Gácsor- szággal határos megyei határszél hosszában azonnal léptessék életbe. Heti szemle. — márcz. 8. A képviselőház az 1879. évi költségvetés részletes tárgyalásával foglalkozott az egész héten át. Valami nagyon fontos mozzanat nem adta elő magát. — A magyar delegátió albizottságai folytatják megkezdett munkáikat; nyilvános ülésük még nem volt. A nagykövetek conferentiája kisért. Oroszország szeretné, ha a berlini szerződés oda módosíttatnék, hogy Törökország ne tartbassou helyőrséget a Balkánban s a szultán helyett a nagyhatalmak neveznék ki Keleti-Rumélia főkormányzóját. Mindezt azért, mert mint az orosz kormány értesült, a bolgárok nem akarják megtűrni sem a török helyőrséget, sem a porta által kinevezendő főkormányzót. Természetesen az orosz szeretne elég ürügyet találni a ki nem takarodásra. Ebből azonban aligha lesz valami. * A német birodalmi gyűlés megkezdette fenyítő hatalmáról szóló javaslat tárgyalását. Az eddig lefolyt viták után indulva, a birodalmi gyűlés nehezen fogja szentesíteni e törvényjavaslatot. * Bibesco herczeg is fellépett bolgár trón- hajhászónak ; Tirnovába ügynököt küldött, hogy szavazatokat gyűjtsön neki. A bolgárok különben Francziaországot akarnák megtenni Keleti- Kumélia protectorává. — A caplandi brit sereget állítólag újabb szerencsétlenség érte. Pearson hadállása ellen sikeres támadást intéztek a zuluk. — Marcére lemondása által befejeztetett a franczia miuiszterválság. — A novibazári szandsák ügyében aligha sikerűi a megállapodás. A porta szeretné Bosznia és Herczegoviua megszállásának tartamát megállapítani 8 azt kívánja, hogy a novibazári szandsákot ugyanannyi török katona tartsa megszállva, amennyi az osztrák-magyar sereg száma lesz. A közigazgatási bizottság ülése. Veszprém, 1879. márcz. 3. Az alispáni szakjelentés az ügyforgalomra vonatkozólag a következő adatokat közli: az alispáni iktatóba érkezett február hóban 1092 ügydarab, januárról elintézetlenül 16, elintézést nyert 927, nyilvántartásba vétetett 12, megyebizottsági ülésre félretétetett 147, elintézetlen 22. A közigazgatási bizottság iktatójába érkezett 46 ügyből elnökileg elintéztetett 12, a többi ezen ülés napirendjére lett kitűzve. A hivatal pénzforgalma 3517 frt 24 krt tett, mely összegből vadászjegyekért 84 frt, az útfentartási alapra 2223 frt 90 kr, a nyilvános betegápolási alapra 929 frt 97 kr., kórházi és egyéb költségekre 279 frt 37 kr,, folyt be. A „VESZPRÉM" TÁRCZAJA. Ki a halott? Zúg a harang. Ki a halott? Kíváncsian sokan kérdik. Zúg a harang. A halottat Részvevők sokan kisérik. Zeng az ének, és a hívek Imádkozni térdre hullnak: Adj jutalmat, adj nyugalmat, Örök Isten ! — a halottnak! —■ Adj irgalmat: segedelmet! . . . Kik szegények sírva várják — Abban a szomorú házban: Beteg özvegy, éhes árvák! S. Téli regék. irta: P. TÓTH KÁLMÁN. V. Napsugár és Holdsugár. Holdsugár boldogságát nemtuduám ecsetelni — azért csak annyit mondhatok, miszerint Holdsugár véghetetlen boldog volt, ugy- annyira, hogy észre sem vévé, amint egyedül maradt társai közöl abban a szobában, hol gazdag csipkefüggönyök által födve egy szőke gyermek boldogan álmodozott, mosolylyal ajkain, — habfehér párnák között. — Holdsugár ábrándosán rezgé körül a gyönyörű angyalarczot, s nem vette észre, hogy a karcsú thearózsák szirmaikat kifejtve árasztják kedves illatjokat, — hogy a szentély falait, bútorait pirosló fátyollal dísziti fel a rózsaujjú Hajnal .......... Eg yszerre vakító fény villant meg a szobában, utat tört magának a függönyök, a virágok levelei közt, bemosolyogta a szobát, mintha jó reggelt kívánna mindenkinek, — az üveggömbben úszó halacskáknak, — a kálit- jábau ébredő kis madárnak; utoljára oda szökött a szőke gyermek nyughelyéhez, hogy legelső legyen, aki őt ébredésekor üdvözli. A két vetélytárs megpillantotta egymást. — Hab! — mennydörgé Napsugár, — ,Oh ég!‘ — rebegé Holdsugár, amint a drámákban szokás, és szökni készült. — Maradni fogsz! — rivalt az arany lovag a nanking-ruhás szerelmesre, aki félénken bújt el egy kamélia levelei közé. — Kérlek, édes barátom! — könyör- gött Holdsugár, engedj távoznom, hogy visszatérjek anyám, a szelíd arczú Luna körébe. — Korábban kellett volna azt tennie uram! mi megszűntünk barátok leuui! Mit keres ön itt, ön, ki csűrök repedésein szokott bebámulni, s birka-usztatók vizébeu füröszti képét ? — Pfuj, és ezerszer pfuj! — Kérem, kérem — szabódók Holdsugár, nekem, is vannak érzelmeim. — Önnek érzelmei? — De hisz ez nagyszerű! — Kérem, ennek az urnák még érzelmei is vaunak! — szólt az aranyrubás lovag, a kis madár felé tekintve, mintha annak magyarázná Holdsugár vakmerőségét. Azután visszafordult a sápadt vetélytárshoz: — Dram! — ha ön nem gyáva, meg fog velem verekedni! — mert bizonyára lova- gias érzelmei is vaunak, — tévé hozzá gúnyolódva. Holdsugár még jobban elsápadt és — nem szólt semmit. — Nos, fakó lovag, tetszett hallani ? — mi verekedni fogunk, és én megölöm önt — Nem mozdul? — előre gyáva liczkó, különben itt vesszőzöm végig tanúk előtt! — (Tanúk voltak az aranyhalak és a kis madár.) Holdsugár, aki mellesleg mondva, moha- med hitű volt, úgy vélé, hogy az ő sorsa úgy is meg van írva, tehát megadta magát s bátor léptekkel előre indult. Ábrándos szemeiből gyűlölet villámlott, mely azt látszott jelenteni: igen, egyikünknek meg kell halni! Napsugár diadalmas arczczal, könuyű — hetyke léptekkel, mint valami piperkőcz, iu- dult utána, — Mosolyogva nézett Holdsugárra s egy legújabb operettéből fütyőrészett valamit. Hatalmas rengetegbe értek, ahol ezredéves fák tövében nyílt az ibolya s az ér partján kéklett a nefelejcs. A repkény s az iüsza- lag iudái közt utat törve, a két vetélytárs tisztás helyre érkezett. — Nem szóltak egy szót is, bauem mindenik letört a cserjékről magának egy tövist, az volt a vítőr; akkor aztau megálltak egymással szemben. Napsugár könnyedén, mosolyogva forgatta a vítőrt újjai között, mig Holdsugár összeszorítá ajkait s szeméből gyűlölet lángolt. Végre a vítőröket keresztezték — s szembe néztek egymásnak. Napsugár egy ! spadassin fagyos nyugalmával, Holdsugár agy Othelló oroszlán-dühével. Akkor az erdő homályából hatalmas termetű férfiú tűnt elő; darócz födözte testét, hófehér szakálla rengve folyt alá mellére, a derekát övező kötélen olvasója függött. Remete volt. — Oda lépett a viaskodókhoz s szétválasztó tőreiket. ... — A rengeteg az Úr temploma 1 — szólt szelid, zengzetes hangon. Ne szentség- teleuítsétek még azt! — Panasztok van egymásra ? — Jertek, mondjátok el, mit vétett egyik a másiknak, s én bíró leszek. — — De mi meg akarunk verekedni, szólt a hetyke lovag — s azért ne háborgass bennünket! — — Csakhogy én nem engedem, szólt az ősz; először kihallgatom panasztokat, s ha akkor nem szolgáltatok nektek igazságot, nem bánom, megverekedbettek. — Mit volt mit tenni ? — követték az öreget, mig az barlangjához nem ért. Ott leült egy darab kőre, Napsugárt föl ültette az egyik térdére, Holdsugárt a másikra. — No már most beszélhettek! — Azok el is mondák panaszaikat, hetykén az egyik, fájdalmasan a másik. Bevallók szerelmük nagyságát, reményeiket, az üdvöt, mely reájok várakozik, Megesküdött mind a kettő, hogy a szőke angyal nélkül nem tud élűi, nem akar élni stb ... stb ... — De hát édes fiaim, szólalt meg végre az agg; ha valamelyiktek epedéseit meghallgatná a szép gyermek, lesz-e mit aprítani a tejbe ? — Erre a kérdésre úgy meghökkent a két Lapunk mai számához egy féÜv „Hiv. Ért.“ van csatolva.
