Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1879 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1879-03-02 / 9. szám
VI. évfolyam. 1879. 9-ik szám. Veszprém, Márczius 2 =Gtf és „Hív. Értesítő“ megjflles minden rasámap. Előfizetési dij : Bgéss évre . • 6 írt — kr. Félévre ... 3 írt — kr. Negyedévre . 1 frt 50 kr. Egyes példán} - ára ir> ki*. KÖZGAZDÁSÁGI, HELYI ÉRDEKŰ, MIVELODESI ÉS VESZPRÉM * MEGYEI HIVATALOS HETI KÖZLÖNY. r-------------— Szerkesztőség és kiadóhivatal : Vár, 4. Hz. Hirdetéieket, valamint helybeli előfizetőieket i«, elfogad éa nyugtáz KRAUSZ ARMIN iísyrlMeiledéio Vesiprámtsn. HIRDETÉSEK egyhasábos petitsor 6 kr. NYILTTÉR pétitsoronkint 15 kr. s j külön minden beigtatásért. 30 kr. bélyeg. iifl= ■ 'SW rá A váltóképesség korlátozása. Cyrus legyőzte Lydia mesés gazdagságú királyát, Krőzust, és népével együtt rabszolgaságba hajtotta. Krőzu8, a sors változandóságát önmagán tapasztalván leginkább, békén tűrt mindent, de népe sebogysem tudta és akarta nyakát Cyrus rabigájába görbíteni, folyton lázongott. Cyrus minden kigondolható eszközt és módot felhasznált a lecsendesítésre, a megbékítésre, de semmisem sikerült, Lydia tartomány csak egyre forrt, egyre lázongott. Egyszer azon sajátságos ötlete támadt Cyrusnak, hogy KrŐzustól magától kér tanácsot, mit tegyen, hogy Lydia többé ne zajongjon. Krőzus szokatlannak találta ugyan a kérést, de mivel jól tudta, hogy ö volt népének az utolsó nemzeti királya és többre a sors mostohasága még kilátást sem nyújt, ilykép válaszolt: „Tudd meg, Cyrus, hogy Lydia népét szigorral sohasem fogod leigázni, annál kevesbbé megnyerni, hanem, ha azt akarod, hogy lecsendesedjék, rendezz neki mulatságokat, ünnep ünnepet, lakoma lakomát érjen, rövid idő múlva annyira megpuhulnak, hogy maguktól felhagynak minden forrongással.“ — Cyrus megfogadta Krőzus tanácsát és Lydia a szakadatlan mulatságok által meg- puhúlva — pacifikáit tartomány lett. Önként eszünkbe jut itt magyar nemzetünk, melynek szabadság, önrendelkezési jog kell, hogy végkép tönkre menjen. A magyar olyan, mint a százados tölgy, mely gyökereit ép akkor ereszti mélyebbre és mélyebbre, mikor sudarait tépi, marczangolja az orkán. Ha a magyar kiil- vagy bel- ellenséggel áll szemben, csak akkor mutatja ki valódi erejét és tevékenységi képességét, amint hiányzik az A „VESZPRÉM“ TÁRCZÁJA. Dalok a tengerről.* i. Megírva szép, olvasva édes, Dalolva csengő lesz a dal... Nemes csak — amit szivünk érez S verése ajkainkra csal! Sok ablakos, síkos teremben Szomorún sir a kis madár! Az én valóm vig; szebb a termem Több ablakos az ég felettem S síkosabb lenn — a tengerár! II. Zúg az ár; dörög az ég Lecsapott a villám!... Odalett!... Reálapúlt Valami nagy hullám ... Lelkem is igy ragyogott, Dörgött a borúban-------Villám volt és lecsapott... .... S elaludt az Úrban. KOMPOLTHY TIVADAR. *Mutatviny e czimü költői cyelusbél. ellenség, amint nincs senki, aki öt elnyomni akarja, amint neki magának kell vagy kellene maga felett uralkodni, nyomban kibúvik a szög a zsákból, hogy a magyar önmagában vajmi kevés, önmagára hagyatva nem életképes. Alkotmányunkkal visszakaptuk önállóságunkat, vissza önrendelkezési jogunkat és mégis mit tapasztalunk? azt, hogy napról napra fogyunk erkölcsi és anyagi értékben. Fényes névvel dicsekvő nagy uradalmaink egymás után homályos eredetű urakat cserélnek, vagy összes termesztmé- nyeiket a telekkönyvi terhek kamataira költik. A kisbirtokosok, a hivatalnokok, az iparosok nagy része nyakig úszik az adósságban. A szegény föld- mívest még az a remény sem kecsegtetheti, hogy magának fog aratni; a termés az uzsorásé. így végig mehetünk minden osztályon, azt tapasztaljuk, hogy jóformán kiki köztünk nem tulajdonosa, csak sáfárja birtokának, mert termesztményével hitelezőinek tartozik beszámolni, nem magamagának. Az uzsora ellen hoztunk törvényt, melyet, mint mindent, igen szépen ki lehet játszani. Na, de ezért nem a törvényhozást kell okolnunk, hanem saját magunkat; aki a felvett száz vagy ezer forint helyett két-három száz, vagy két-három ezer forintot felejt az adóslevélen törvényes kamat mellett, azért ugyan senki sem fogja a törvényhozást kárhoztatni. Mig az uzsora ellen intézkedtünk, addig a váltójogot annyira kiterjesztettük boldog boldogtalanra, hogy amit látszólag megnyertünk az uzsoránál, azt százszorosán elvesztettük és elvesztjük a váltóknál. Gőzerő jelzi összes működésünket; gőzerővel halmozunk adósságot adósságra, gőzerővel nem fizetünk, gőzerővel állítunk ki újabb meg újabb váltókat, míg végre azon veszszük észre magunkat, hogy se pénz, se posztó. A váltó-nyavalya belénk ütött és pestisként csak úgy sepri áldozatait, mint a kasza a sarjút. Adóslevélre, évi kamat mellett pénzt felvenni ma majdnem derogál mindenkinek; nekünk váltó kell, még pedig rövid lejáratú, hisz ez modern, ez a kor színvonalán álló eljárás, melyben csak olyan kortól elmaradott együgyű ember akadhat fenn, aki elég bárgyú úgy gazdálkodni, hogy nem szőrül sem hitelezőkre, sem uzsorásokra. Szemben azon óriási pusztítással, melyet népünknél a váltóképesség majdnem teljes korlátlansága véghez visz és mely végromlásunkat aggasztó mérvben elősegíti, egy mód van, mely segíthet és ez a váltóképességnek észszerű korlátozása. Kísértsük csak meg váltójogot kizárólag azoknak adni, akik mocsoktalan névvel és múlttal, solid állással, bizonyos fokig tehermentes föld- vagy egyéb birtokkal, önálló és bejegyzett iparral vagy üzlettel stb. stb. biruak, meg fogjuk látni, hogy elejét vettük a rohamos eladósodásnak és a szégyenteljes elszegényedésnek. Az egyéni szabadságnak ily megszorítása valódi jótétemény lenne azokra akik ma ép szabadságukkal visszaélnek. Ha egy örvény felé rohanót vészes útjában valaki feltartóztat, bizonynyal nem vétett sem az egyéni szabadság, sem az egyéni önrendelkezés ellen, sőt ellenkezőleg ép ez által mentette azt meg a valódi szabadságnak. Törvényhozóinknak szólunk; nekik van hatalmukban a baj gyökerére illeszteni fejszéjüket. Nem minden sebet lehet puszta borogatással gyógyítani, sokszor az amputatio is szükséges, hogy az egész ember meg legyen mentve. így társadalmunk sebeinek egyik főokát el kell távolítani és ez bizonynyal a majdnem korlátlan váltóképesség. Ideje, hogy ez egy kissé megszoríttassék és csak azoknak engedtessék meg, akiknek anyagi és erkölcsi hátterük van, hogy e joggal úgy fognak élni, hogy ezáltal a közelszegényedés előtt nem egyengettetik az íit. Eszmét mondtunk ki, gondolkodjék fölötte, kinek népünk és nemzetünk anyagi és szellemi jóléte szivén fekszik. Körrendelet valamennyi ügyvédi kamarának. Az ügyvédi rendtartásról szóló 1874. 34. t. ez. életbelépte óta elég alkalma nyílt a kamarának meggyőződni azon előnyökről s hátrányokról, melyeket az idézett törvény a gyakorlati alkalmazás terén eredményezett. Több ügyvédi kamara már eddig is kifejezést adott ugyan évi jelentésében az említett törvény alkalmazása körül szerzett tapasztalatainak s a törvény több intézkedésének módosítását is sürgette, mégis részletesebb adatokat szerezni óhajtván, felhívom a kamarát, közölje velem f. évi apr. hó 15-ig az ügyvódrendtar- tásról szóló törvény netáni módosítására irányzott javaslatait oly módon, hogy jelentésében először az általánosokat, azok előrebocsátása után a törvény egyes szakaszaira vonatkozókat sorrendben és indokolva terjeszsze elő. Budapesten, 1879. január 27-én Dr. Fauler Tivadar, s. k. Heti szemle. — márcz. 1. A képviselőbáz csütörtökön fejezte be az általános vitát; az nap szólt még az előadó Hegedűs Sándor. Tegnap szóltak a különvélemények beterjesztői. — Ezután következett a szavazás. A budgetet elfogadták : a kormánypárt, borvátok s az egyesült ellenzék. Báró Simouyi határozati javaslata 53 szótöbbséggel elvettetett. Mindkét delegatió csütörtökön kezdette meg újból tárgyalásait; e gyüa család reménye, mert nagyon kedves volt, tett mindent úgy, ahogy akart, s parancsolt apjának, anyjának, az egész háznak egyaránt; a kis Malvin meg egészen az anyja befolyása alatt, annak a czéljai szerint lett nevelve. Nagyralátó, hiú ábrándok, magas röptű, fényes remények, ime, hova ragadott titeket az a megfejthetlen rejtélyü, büszke anyai szív! A szenvedő gyermekarcz alabastrom-febórsége, a megújuló láz tünedező pirosságával, a lezárt szempiilák, a fájdalmas mosoly mennyi néma váddal gyötrik azt a megtört hiúságot. . . A finom női ízléssel, pazarul butorzott kis szobácskának két ablakát egészen elfödik a drága zöld selyem függönyök, melyeken a márcziusi nap nyájas sugarai a függönyök zöld sziliével összevegyülve szűrődnek át, s tüudéries szinvegyületté alakítják a szoba félhomályát. Az asztalokon s szekrényeken fölhalmozott apró tárgyak, a szeretet s a szeszélyes női Ízlés mind meg annyi gyöngéd jelei, e mesés félhomályban, a képzelmet működtető csendben, a festmények s a bútordarabok különböző alakjaival együtt oly sajátságos benyomást tehetnek most arra a szép beteg gyermekre, ki nagy kék szemeivel bágyadtan merül a zöld homályba. Ki tudja, mit rajzol lelke elé képzelnie, nem az óhajtott tüudérligetet-e, melynek boldogságát lázas állapotában oly hő vágygyal rebegik ajkai ? . . . Hanem az édes álom megszánja; lecsukja szempiliáit, megeuybíti fájdalmát, elvezeti a vágyott boldogsághoz, gyöngéd pirral hinti be a fehér arezot, s mosolyra készteti a szótalau ajkakat. Mily meghatóan szép az az alvó beteg Az utolsó farsang. iRajz.) Miért tűnt el olyan hamar az öröm vig zaja, a mosolygó élet pattogó elevensége, a pazar fényű estélyek mámoros vidámsága? Olyan néma, kihalt, szomorú miért lett egyszerre a Mérey György háza? ... Nem is azok az emberek járnak-kelnek itt most, akik alig két héttel ezelőtt olyan jóízűen kaczagták az élet nyomorát, olyan goutalanul, olyan édes könnyelműséggel hagyták tova repülni az órákat, meg se figyelve, nem is számlálva. A fényes termekben még csak egy piczinyke visszhangja sem maradt annak a lelket má- rnorító zajos örömnek. A vastag szőnyegeken is lábujj begyen, czéltalanul jönnek, mennek az az alakok, nem ismerve, kikerülve egymást, szótlanul, íöl se tekintve, mintha sírból kelt árnyak volnának. Csak azt az egyet tudja mindenki, hogy a legutolsó szoba ajtaját megközelíteni senkinek sem szabad. Oda csak kettőnek lehet bejutni, s ez a kettő: a házi asszony, meg a — házi orvos. Amaz csak pillanatokra hagyja el a szobát, emezt meg, alig távozott a házból, már újra jönui látják. A cselédség szomorú arczczal, titokban, egyikmásik kisirt szemmel sugdos valamit, aminek hallásától mindeuik irtózik, de azért tudja mindenik, tudja az egész ház, az asszony kivételével; houuan kitől, — az titok, de bizonyos, hogy az orvos nyilatkozata szerint, a kisasszony két, bárom nap múlva — meghal— A ház asszonya meg, a kétségbeesett, a megtört, az ébren őrködő anya valamennyinél jobban tudja, mert sejti, bogy a miről a többiek sugdosnak, amit az orvos ő előtte titkol, az bekövetkezik; tudja jól, hogy az orvos neki nem mond igazat. Ott ül a beteg ágya mellett órákig, olvasva a bágyadt, a szenvedő szép szemekből, lesve az ajkak mozdulatát, figyelve az arezon a szótalau, belső küzdelem alig látható hullámait, — s eközbeu erőtvéve az anyai szív mérhetlen fájdalmán, visszafojtja zokogását, könyeit, vissza még iélekzetét is. Mikor aztán a beteg gyermek gyönyörű szempillái édes álomra lecsukódnak, mikor az az édes álom a halvány arezra pillanatnyi mosolyt bűvöl, akkor az édes anya 1 könyei is megerednek, akkor neki is szabad csendesen zokogni. Hadd sírja ki magát az auyai szeretet, hadd enyhüljön egy kissé e zokogásban — az anyai bűn vádja! igen; ezek a könyek a szeretet s a bűn könyei; van oka a zokogásra mindkettőnek, elég. . . Nagyon szerette Méreyué a leányát; csakhogy ez a szeretet nem az anyai szívnek minden mástól tiszta érzelmén alapult. Mérey Györgynének volt oka büszke, gazdag úrnőként viselni magát; s az anyai szívnek is lehet oka arra, hogy büszke legyen gyermekére. Az ő auyai szeretető ennek a kettős büszkeségnek hódolt; s a gyönyörűen fejlődő kis Malvina szépsége az anyai szeretetet rajongóvá, a női büszkeséget töllengzővé tette. Mily ragyogó dicskörben képzelte ő leánya jövőjét, s ezzel együtt saját hiú ábrándjainak fényes diadalát! Terveinek senki sem állt útjába; hiszen férjének úgyis nagyon kevés befolyást engedett mindenben, annál inkább a két gyermek nevelésében. így aztán Aladár, vau csatolva. UHF~ Lapunk mai számához egy félív nHiv. Ért.
