Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1879 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1879-02-16 / 7. szám
r VI. évfolyam. 1879. 7-ik szám. Veszprém, Február 16. és „Hív. Értesítő“ megjeleli mlalen .Minap. Előfizetési díj: Egész évre . • 6 írt — kr. Félévre . • • 3 írt — kr. Negyedévre . 1 írt 50 kr. Egyes példány ára 15> lír. e*i KÖZGAZDASÁGI, HELYI ÉRDEKŰ, MIVELÖDÉSI ÉS VESZPRÉM MEGYEI HIVATALOS HETI KÖZLÖNY. VS= ■'S SzerkesztSség és kiadó- hivatal: Yár, 4. sz. Hirdetéseket, valamint helybeli előfizetéseket is, elfogad és nyugtáz KRAUSZ ARMIN || iSipTk.rtikíiÍM Vmpriatu. HIRDETÉSEK egynaeáhospetltsor 6 kr. NVILTTÉR petitsoroukint 15 kr. s külön minden beiktatásért 30 kr. bélyeg. Svo=---------------O» 10 A színészet országos szervezésének kérdéséhez. Régen volt, amidőn hazánk még akkor jelentéktelen központján, Pesten az úgynevezett „rundellában“ az „első magyar színjátszó-társaság“ megkísértette magyar nyelven szólani a világot ábrázoló deszkákon ; régen, midőn az első magyar színház Kolozsvárit megnyittatott s midőn egy évtizedre rá egy Kulcsár, egyFáy a közönyösség jegét megtörő lángbuzgalommal letették a fővárosban a nemzeti színház alapkövét. Azóta a sajtó s a közélet fenkölt szellemű bajnokai fennen hirdetik, hogy a nemzeti színészet lényeges tényezője a közművelődésnek, hatékony istápolója a közerkölcsiségnek, főleg pedig egyik gondos kertésze a hazafiul érzelmeknek. Régen meg van ez Írva, régen tudja minden művelt ember, hogy a színészet — főleg hazánkban — a nemesebb élvezetek nyújtásán kívül oly föladatok teljesítésére is hivatva van, melyek által a színészet egyikévé lesz a közfigyelmet érdemlő közügynek. Hogyan van mégis, hogy a nemzeti szinészet rég emlegetett fontos missióját ma is — az első színi kísérletek után több évtized múltával, csak igen parányi részben tölti be? Mi oka annak, hogy oly sok buzdító, lelkesítő fölhívás, ösztönzés daczára a színház még a nagyobb városok müveit közönségére nézve sem vált életszükséggé s hogy a színészet terén működők — nehány állandó színház tisztességesen díjazott tagjai kivételével — ma is, midőn már mindenki megtalálja kenyerét azon oltárnál, amelyet szolgál, — szerény keresményökből csak tengődnek s nem egyszer szánalomra indító nyomornak vannak kitéve? Nem hozva föl a színészet pártolásának csekély volta indokolására azon átalános okokat, melyeken sokszor megtörik a legjobb akarat is; nem említve, hogy egyfelől a pénzhiány, másfelől a műveltség hiánya — mint minden közügynek, úgy a színészetnek is sokszor megássa sírját — őszintén el kell ismernünk, hogy a pártoláshiánynak, meg annak, hogy a színészet nem képes erkölcs-nemesítő magasabb föladatát betölteni, főoka a szinügy szervezetlensége s ebből kifolyólag a szinészet terén működőknek a szinészet nemes czéljától messze eltérő, sokszor azzal homlok-egyenest ellenkező eljárása. A hazai szinészet első, fenkölt szellemű, lángbuzgalmú apostolai által nagy nehezen megtört ösvényre csakhamar számos oly egyén tolakodott föl, kikben e pályára semmi képesség nem volt, kik csupán azért lettek színészekké, mert ezt a pályát tartották a kényelmes semmittevésre és a korlielységre legalkalmasabbnak. A gomba-módra szaporodó színtársulatok elözönlöttei. az országot, egy-egy speculativ szellemű ember összekerített néhány rongyos festett vásznat, igazgató lett s hogy zsebeit megtömhesse, a tagok szerzése körül nem a tehetségre, hanem az olcsóságra volt tekintettel. Az úgynevezett osztály-részes színtársulatok igazgatóinak — tisztelettel említve a kivételeket — müveit, önérzetes, tehetséges tagok nem kellettek, hanem kellettek olyanok, akik 20—25 kraj- czárnyi előlegezett kosztpénzzel megelégedtek s kész eszközei voltak az igazgatónak. Így lett a szinészet a kicsapott diákok, a munka-kerülő mester-legények s élhetetlen proletáriusok asyluma, akik a szinészet magasabb föladatát megérteni képesek nem lévén, sem a színpadon, sem magánéletükben legkevésbbé sem törekedtek arra, hogy a szinészet terén működőknek közbecsülést szerezzenek. Mi természetesebb, mint az, hogy a közérdeklődésnek el kellett fordúlnia azon ügytől, melynek apostolai a színpadon gyarlók, a közéletben szánalomra méltók voltak; mi természetesebb, mint az, hogy kevesen tekintették a közművelődés egyik tényezőjének a színészetet, mely kivált a vidéki kisebb városokban még a primitiv mű-izlést sem volt képes kielégíteni. Es ha a kapzsi, a közönség hiszékenységét kiaknázó igazgató után jött is egy-egy önérzetes, becsületes tagokból álló társulat, mi természetesebb, mint az, hogy a vesztett hiteit ez is csak parányi mérvben volt képes visszaszerezni. A nemzeti szinészet ezen rák-fenéjét kívánták orvosolni évek óta azok, akik keblükben szent ihlettel, hivatásuk magasztosságának tudatával léptek e pályára. A munka nehezen ment, sok port kelle kirostálni, óriási csökönyösséggel megküzdeni, de végre ma, a hazai színigazgatók s a színtársulatok képviselői által a múlt év végén megtartott ötödik színi congressus befejezte után elmondhatjuk azt, hogy a hazai szinügy országos szervezésének nagy müve, legalább főbb alap-vonásaiban, befejezett tény. A szervezés lényegesebb pontjai a következők: a színi pályára ezentúl csak az léphet, s illetőleg valamely igazgató által mint színész csak az szerződtethetik, aki tagja az országos színész-egyesületnek s a szükséges ellenőrzési könyvecskével el van látva. Az egyesületbe a központi kormány-tanács veszi föl a tagokat, amely testületnek gondja leend arra, hogy csak oly egyének léphessenek a színi pályára, a kik a megfelelő műveltséggel bírnak s erkölcsiségök nem kifogásolható. Azon tag, aki ellen indokolt panaszok merülnek föl, az egyesületből kizáratik s mint ilyen megszűnt színész lenni, mert őt a színi engedély elvesztésének súlya alatt, egy igazgató sem szerződtetheti. Ép ily szigorú rendszabályokat tartalmaz a szervezet az igazgatókra nézve is; színtársulat vezetésére a belügy- ministeriumtól engedélyt ezentúl csak az nyerend, akinek folyamodványát a színész egyesület közp. kormánya aján- lólag terjesztendi föl, ezen ajánlatot azonban megvonandja a közp. kormánytanács mindazoktól, kik bármi tekintetben méltatlanok arra, hogy igazgatókká legyenek; az úgynevezett „osztályrészes színtársulatok“ meg lesznek szüntetve, mindenik igazgató meghatározott s szerződésileg biztosított készpénz-fizetést tartozik adni a tagoknak s mindenik igazgató köteles a kor igényeinek megfelelő díszlet-, ruha- és könyvtárt tartani. Az ország har- mincz szini-kerületre osztatott föl, mindenik kerületnek meglesz a maga színtársulata s azon kerületben más társulat uem működhetik. Színigazgatói engedélyt csak az kaphat, aki kerületet szerez magának s elveszíti azt, ha a kerület nem leend működésével megelégedve. Ezen szervezés által lassankint kihull a szemét, a szinészet nem leend többé a dolog-kerülők asyluma, a korhely fráterek s kétes erkölcsű nők, meg a speculativ igazgatók boldog otthona. Lassankint csak az nyerend itt helyet, aki a tehetség mellett műveltséggel is bir, mert csak az ily egyén vétetik föl s nyerend biztos fizetést. A hazában fonálló színtársulatok száma 45-ről 30-ra apad le, tehát nem fogja egyik társulat nyomban követni a másikat, A „VESZPRÉM“ TÁRCZÁJA. Téli regék. Irta: P. TÓTH KÁLMÁN. III. A halálfája. Festői táj terül el a Nilus balpartján, ahol buján tenyészik a jerikói rózsa, s dél pompás növényei kertész keze nélkül díszelegnek évről-évre, elzárva utat és ösvényt. A márvány medenezében vizi növények ragyognak szeszélyes leveleikkel. A Nilus maga gondoskodik rólok, — áradáskor megtölti a hatalmas medenezét; az elég egy időre. Itt-ott pálma-csoportozatok vetnek árnyat, szabályosan ültetve; néhol ketté tört szobor bever az utón benőve mohával.... A romokból egy-egy kő leválik, az aztán gurul a domboldalon lefelé, mig a Nilus el nem temeti. — Az omladozó rom mellett hatalmas fa terjeszti ki terebélyes sátorát; közepét meghasította a villám, s úgy áll ott szeuesült törzszsel, százados vastag ágait büszkén terjesztve maga körül; minden évvel nagyszerűbb, lombosabb; daczolni látszik az idővel ....... Az a halál fája. Senkisem járja ezt a vidéket; nem is volna tanácsos senkinek fegyvertelenül ott megjelenni ; a rózsabokrok közt mérges kigyó sziszeg, a romok közöl a párduez üvöltése hangzik éjjelenkiut messzire, — a bozót árnyából a jaguár szeme villan elő, — a magas fű között s a medencze iszapjában pedig megszámítbatatlau tömege a kártékony férgeknek. Maga az iszap elviselhetlen bűzt terjeszt körül, s ennek a pokolnak a bejáratánál díszeleg az a hatalmas, terebélyes fa, mintha még most is oda akarná csalogatni az árnyat kereső vándort, hogy azután gyönyörködjék kínjaiban, vonagl ásában, mint a I hogy egykor felszítta gyökereivel szép deli iíjak vérét. — Tán attól nyerte azt a buja tenyészetet ? ........ A völgyben két fellah család lakik; nyomorult, földhöz tapadt emberek, akit sok értékes dolgot lelnének a romok között. Nem mernek oda menni. Ha valami kiváncsi utazó arra vetődik s meg akarja tekinteni a romokat, a vén anyóka belé kapaszkodik s úgy könyörög neki, hogy ne menjen oda, ha hiszi az Istent. — Látod jó uram azt a nagy fát? — zöldebb a többinél. Te csak nézz oda, én nem merek feléje tekinteni; — az a halál fája! Aki elmegy alatta, az meghal, mert tövében ott ül az Abd-el-Melech.... Ugy-e jó uram, te nem tudod, ki az? — a halál angyala! — Majd éjjel hagyd nyitva ablakodat egy perezre, akkor hallani fogsz nyögést, kaczagást, sírást onnan a fa felől; azok szép odaliszkok, meg csinos, délezeg iíjak, kik kéj és gyönyör közt élték át az életet s nem tudnak bemenni az örök nyugalom országába........A Zulejka is ott van köztük, ő könyörög legjobban, a csodaszép Zulejka, aki miatt a többinek mind meg kellett halni, — hanem az Abd-el Melech kaczag fölöttük ........ Ne menj te oda, én édes jó uram! Erre nagyon természetesen elmondja a fellah auyó a kiváncsi vendégnek a történetet, ahogy ő azt hallotta kis leány korában a nagyanyjától. — Oh, az öreg asszonyok nagyon jó mesemondók! Regéje van annak a romnak; olyan szép, olyan szomorú! * * Ali Bey hatalmas ember volt; ellenségei féltek tőle, barátai bámulták. Ali Bey basának vas kezei vannak; ahova sújt, megérezik azt sokáig; uem ismer tréfát. Csak egyetlen lény van, aki fölötte áll, aki tud neki parancsolni, mint az oroszlány szelídítő a fenevadnak, hogy lábaihoz simuljon s kezeit nyaldossa: Zulejka, a szép odaliszk. — Ali Bey, a diadalmas hadvezér, a dúsgazdag satrapa, kitől a sultán is félt, reszket, midőn az odaliszk keze után nyúl, s ha a szép ördög azt kivánja, hogy gyújtsa fel négy sarkán Kairót, hadd gyönyörködjék benne, bizony megteszi a kedvéért. Nem is merte maga körül tartani. Ali Bey igazságos ember; félt, hogy az odaliszk kedvéért igazságtalanságot kellene elkövetnie. Építtetett tehát Kairóval szemben pompás nyaralót a Zulejka számára, aminek messze földre elterjedt a hire. Görög építészek varázsolták oda a kéjlakot, a Nilus felé tekintő erkélyével, melynek rácsozatát gazdagon befutotta az ipomoea, alácsüngő, fehéren szegélyzett égszínkék virágaival; a bejárat oszlopait a do- lichos gigantea ölelte körül violavörös fürtjeivel, mig a lépcsőn puha persa szőnyeg nyúlt végig. A kert maga tündéri volt; három világrész minden dísznövénye ott pompázott, az oreoHU? Lapuuk mai számához egy félív „Hiv. Ért.“ van csatolva. doxa regiától le egész a scabiosák különféle fajáig, amikből valóságos szőnyeget terít ki a kertész különféle változatban. Középen a már- ványmedencze arany halaival s magasra szökő sugarával, mely visszahullva, millió cseppjeivel füröszti a nimphaeák fehér és kék színekben pompázó kelyheit. A lég illattal s madárdallal tele. Idegen ég szárnyasai, melyeket elcsalt volna a honvágy, körülzárva tágasan elterülő hálózattal, mely alatt egész fa- és növénycsoportozat díszeleg, hallatják dalaikat. — Összehordott sziklákhoz lánczolva csattogtatja szárnyait a királyi sas. — A bozótból a bülbül siró dala szói, mibe belé vegyül a kajdácsok harmoni- átlan rikácsolása, amint ezüst lánczaikról vá- gyóduak szabadság után. A kőkerítés hosszában egy-egy eunuch bukkan elő keleties, festői öltözetben. Közökben fényes szablya villog. Jaj annak, aki be merne pillantani a fal fölött Ali Bey paradicsomába! Az odaliszkok ott sétálnak a lugasok között, dallal-kaczajjal ajkaikon. Egyik leül közölök a márványpadra, s elmerengve néz maga elé ........eszébe jut hazája, kedvese, akitől elrabolták, s a szép cserkeszleány szemében megjelenik egy fényes ragyogó könycsepp.. A többiek kigunyolják, — az odaliszknak nincs hazája többé, — az odaliszknak mindene — a szerelem........ Szem ben a márváuymedenczével puha gyeppadon nyugszik a csábítóan szép Zulejka. Nagy szemei, amiknek mélyéből egy menyország üdve csillog elő, a hatalmas vizsugár nézésébe vaunak merülve; termetén aranynyal
