Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1878 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1878-03-24 / 12. szám

Melléklet a „VESZPRÉM“ 12. számához. tűz színhelyén keresztül ne huzassanak; azon esetben, ha egyik fecskendő ellátására hor­dókban elegendő víz szállíttatik, akkor egyik fecskendő külön önállólag működjék, ha a vizemelő gép képes bőven a vizet hajtani, alkalmaztassák a vizvezető csőre az osztó vella, melynek egyik ágával a kis fecskendő láttassák el vízzel, a másik ágára pedig al­kalmaztassák a fecskendezésre szolgáló sugár cső, hogy így bárom oldalról lehessen a tűz pusztításait gátolni, oltani. Az elhelyezett fecskendezőkhöz csak is a betanult csővezető alnalmaztassék, e vég­ből szükséges, hogy a csővezető magát a mászásba is begyakorolja, és fő teendőjének ismerje, a tetőre, vagy csucsfalra mászni, vagy, ha az már a tűz fokozottsága miatt lehetetlenné vált, a tűzoltó létrák segélyével törekedjék oly magas pontot elfoglalni, hogy a vizzel való oltás mindig felülről lefelé esz­közöltessék, mert uj szerkezetű fecskendőink úgy vannak alkotva, hogy felülről lefelé kellő erővel, és mindig élégséges vizzel oltanak, míg azoknak alulról felfelé való alkalmazása czélszerűtlenné válik, a viz lefelé való roha­mában elnyomja a tüzet, elzárja a legvonatot, míg az alulról felfelé való fecskendezés lyu­kakat csinálván a tetőben, a légvonatot s ez által a tűz fokozódását elősegíti, s különösen szeles időben a tűz nagyobb erőre élesztetik, a felszaggatott égő kanóczokat könnyebben elsodorja a szél, míg a felülről alkalmazott oltás lenyomván a tetőt, végig rohan a tűzön, elnyomja annak éledését, gátolja a tetőnek a szél általi felszaggattatását. És. hogy a csővezetők között is ösz- szeütközés ne történjék, szükséges azokat a fecskendőhöz beosztani, hogy mindegyik a maga fecskendezője mellett maradjon és mű­ködjék, csak is akkor képes a szivatyúparancs- nok csővezetőjét utasítani, de a csővezető is akkor tudja, kinek rendeletéit kell teljesítenie és miként végrehajtania, míg, ha a csőveze­tők átalánosságban hagyatva a rendeletet, hol egyik, hol másik szivatyú tiszttől kapja, fejét veszti s nem képes rendeltetésének kellő pon­tossággal, kiggadtsággal, erélylyel megfelelni, pedig igen sok esetben a csővezető ügyessé­gétől, gyakorlottságától függ a tűz terjedésé­nek gátlása, azért azoknak leginkább szüksé­ges a gyakorlat, a tűzoltás mesterségéveli megismerkedés, amott tudnia kell mikor al- kalmaztassék a bővebb, mikor a szűkebb su­gár cső, mit csupán a gyakorlat által sajátít­hat el. Midőn a vezénylő tisztek a főparancs­noktól kapott utasítások értelmében kiadják altiszteiknek rendeleteiket, felügyelnek arra, hogy azok a lehető gyorsasággal, ponto3ággal és csendben végrehajtassanak, felügyelnek arra, hogy a munkára csak is annyi erőt for­dítsanak, a mennyi annak végrehajtására elég­séges, gondoskodnak arról, hogy csapataikból mindig egy bizonyos szám tartalékban ma­radjon, hogy azokkal a kifáradtakat időközön- kint felváltassa, a munkában levőket erejük­ből ki ne fogyaszsza, szóval minden igyeke­zetét oda fordítsa, hogy a főparancsnoktól kapott utasításokat végrehajtassa, s miután a tűzeseteknél való intézkedésért egyenesen a főparancsnok felelős, múlhatatlanul szükséges, hogy annak rendeletéi feltétlen engedelmes­séggel hajtassanak végre, ott a vezénylő tiszt ne birálgasson, ne okoskodjék, hanem enge­A mi meg Európát illeti, ha Obermül- ler nagyon is bizonytalan alapon nyugvó kelta szófejtegetéseinek hitelt adhatnánk, akkor any- nyit kellene az alatt értenünk, mint — nyu- goti tartomány. — De úgy látszik, hogy tár­gyunkra vonatkozólag még jellemzőbb valami az, a mit a régi görögök hagyománya mon­dott világrészünkről, vagyis hogy az nevét egy phoeniciai kiiálynak elrablóit leányától Európától nyerte. Mert ha e nevet nem mint ennek vagy annak az egyednek a nevét te­kintjük, hanem általában mint emberi nevet, úgy megtaláltuk a két egymással szemközt állított világrész szellemének is a sarkpontját, melyen azután a többi ott szülemlett dolog is önként forog. Szerves fejlődést tüntetnek föl az emberi dolgok is, melyek épen úgy valami szellemi gyökérből szívják éltető ned- vöket, mint a növények a föld gyomrából. Nem is biruók e két világrésznek élményeit vagy tettekben nyilatkozó gondolkodását más­kép kimagyarázni, hacsak mint szónyomozá­sunk is mutatta, nem tuduók, hogy Ázsiában minden tevékenység az Isten eszméjéből in­dúlt ki, míg Európában minden az emberiség gondolatából. isten mint önmagától való legtöké­letesebb valóság létezik az ő örökkévalóságá­ban anélkül, hogy az emberi értelem őt csak megközelíteni is képes volna. Létének tudata bele van írva mindenkinek szívébe, honnét azt napvilágra hozni már a legrégibb idők em­bereinek is törekvése vala. Ebből világos, hogy az Istennek, mint örök lénynek nincs törté- nete de igen is azon visszfénynek, melyet e legfőbb eszme az emberi szivekre vet. Ez már delmeskedjék, s a kapott rendelet végrehaj­tását eszközölje. Hogy pedig a tűzoltó vállalatának, ren­deltetésének megfelelni képes legyen, szüksé­ges mindenek felett, hogy a működés tere szabad legyen s a tűzoltó mozdulataiban, mun káiban a mitsem tevő bámész közönség által ne akadályoztassák; erre vannak hivatva a rendőrök, a tűzoltósági rendőrök láttassanak el kötéllel, hogy a tűz színhelyére érve, köte­leikkel azonnal zárják el a bámész közönsé­get a működés terétől, s azok elzárásával biztosítsák a tűzoltók szabad és rendszeres működését, de ha a tűzoltó a bámész közön­ség oda tolakodásával munkájában, mozdula­taiban akadályozva van, akkor nem várhatjuk, hogy az szabatosan működjék, mert legtöbb- nyire a tűzoltó figyelmét az veszi igénybe, hogy a közönség egyike, vagy másika megne sértessék, ez pedig a gyors munkát lehetet­leníti. (Vége köv.) Egy obsitos tűzoltó. Fővárosi levél. Márcz. 20-án. Metsző szél süvöltött végig a kerepesi úton s a szálinkozó hópehelyheket szilajúl vágta arczunkba, mikor hosszú, ünnepélyes menetben a temetőbe vonultunk, hogy vérta­núink sírjánál lerójuk kegyeletünk adóját. Márcizus 15 Ünnepnap nemzetünk életében. Harmincz éve mennyi reménynyel tekintettek a jövőbe, — mily riadó lelkesültséggel fogad­ták a régi dicsőség napjának felkeltét. Ragyo­gott is dicsőén, fényesen — de nem soká, s követte egy hosszú, két évtizednyi mély éj­szaka. Most, hogy ismét borúi a láthatár, hogy nemzetünk ismét nagy napok előestéjét éli, az idegeinket elfogó izgatottság a múlt em­lékei iránt is fogékonyabbá tett bennünket. Az előtt is kijártunk nagyaink sírjához éven­ként kétszer, de őszintén szólva az egészben több volt a szokás, mint a kegyelet. Eléne­keltük jól-rosszúl dalainkat, meghallgattuk szónokainkat — s aztán haza mentünk s el­feledtük. Az idén első sorban állt a kegyelet. Szónokaink szavát nem csupán fülünkkel, de lelkűnkkel is éreztük, s mi máskor nem tör­tént : érzelmünk időnként elfojtott morajban vagy fel-felhangzó éljenben tört ki S láttam arczot, melyen a Hymnus: „Megbünhödte már e nép A múltat s jövendőt* sorainál a megihletődés könyje rezgett végig. A nagy napok emlékén csüngő lelkűnk­nek szinte jól esik, hogy láthatjuk azok arcz- képeit, kik szereplői valának. Hét teremben állítá ki a képzőművészeti társulat Barabás Miklós félszázados festői működésének termé­keit. Nem nagyszerű festmények ezek, mely­nek vásznára egy teremtő lángész rakta fel, mit ihletése perczeiben látott; nem Mackart. vagy Piloti óriási tableaui, mikre lebüvölten tapad szemünk. Legtöbbnyire egyszerű kőnyo­matok, s azért ha nem is bámulattal, de me­leg érdeklődéssel nézzük az arczokat, kiknek lelkét ismerjük, a kik miénk voltak az élet­ben, mienk maradt haláluk után emlékök. Ott vannak a negyvenes évek politikai óriásai: Wesselényi, széles, domború homlokával, da- czos, átható tekintetével, — a szegény Des­legeslegrégebben is bizonyos külső tettek, ké- ■őbb bizonyos elvek útján mutatkozott, me­lyeknek magára az emberi életre is következ­ményei voltak. Az ilyen elvek és tettek ősz- szege képezte azután azt a fogalmat, a mit régebben religiónak, mostanában vallásnak szoktunk nevezni. Minthogy minden vallásnak alapja az emberi szívbe beirott Isten eszméjében rejlik, Ázsiának pedig e gondolat, mint maga a meg­nevezése is mutatta, már úgyszólván földében és levegőjében élt, következnie kellett azon történelmileg igazolt ténynek, hogy Ázsia va­lamint az Isten eszméjének, úgy az abból fo­lyó mindennemű vallásnak is a hazája. A Bráma, Buddha, Zoroaszter, Mohamed vallá­sának, vagy a keresztéuységnek egyformán Ázsia a szülője. Ha ezek bár ugyanazon esz­mének a visszatükröződései, mégis külömböző módok és tettek által nyilatkoznak, oka ugyan­az, hogy a tárgyakat is egymástól elütő sza­vakkal nevezik a külömböző nemzetek. Ko­runk nyelvészei, kik az emberiség vallásait a nyelvekkel együttesen tanulmányozták e téren is a szellemi életnek sok szép titkát derítet­ték föl, s ha épen tárgyunkhoz tartoznék, bő­vebben is fejtegethetnék mindezt, de nekünk, hogy fölvett eszménk mellett maradjunk, azt kell kimutatni, vájjon az ázsiai népek életé­ben miféle oly jelenséget idézett elő az Isten és a vallás eszméje, a melyet mindannyin észrevehetőnk. Mert bár az előázsiai népek a tüzet tekintették Isten látható képviselőjének, az egyiptomiak ellenben a vizet, mégis a kö­vetkezmény, mely az emberi életre és társa­dalomra háromlott, ugyauegy vala. sewfy Aurel, finom szellemes arczával; a két nagy ellenfél Széchenyi és Kossuth. A for­radalmi napok férfiai: a szőke Vasváry, kinek szende női arczán egyetlen vonás sincs a for­radalmárból, úgy nem illik hozzá az a kard s a tollas barette, mely azóta történetivé lett. Ott van Petőfi is. Egyik képe 1845-ből, a másik három évvel későbbről. Amott egy nyúlánk, pelyhedző bajszú ifjucska, derült te­kintetében még nincs nyoma a dacznak, mely a másik képen annyira látható. Itt mellette van neje is gömbölyű arcza, rövid hajával, ragyogó szemével megfelel a képnek, mit férje versei után alkottunk róla magunknak. Egy keretben a véletlen összehozta Horváth Ist­vánt Czakéval. Amannak gömbölyű arczán, mélyen fekvő szemeiben s gondatlan öltöze­tében a nemzetiségnek egy lelkesedésében el­fogult apostola, emennek férfiasán szép, s a lelki fájdalom fellegével árnyalt arczában egy ön magával meghasonlott ember áll előttünk. Sokáig elmerengtem ez arczon, aztán elmen­tem a szegény Ferenczy Terézt is megnézni, mindketten oly iíjan, mindketten önkezilk ál­tal haltak meg a várakozások s remények egy hosszú betöltetlen rovatát hagyván hátra. A háromszáz kilenczvennyolcz számból álló sorozatból még hányat lehetne felhozni. Hisz alig van egy-kettő, kinek ténykedése mélyebb nyomot ne hagyott volna hátra tár­sadalmi, politikai vagy társadalmi életünkben. S mindez egyetlen ember munkája, ki hosszú félszázad alatt zaj nélkül csendesen dolgozott, jó s balsorsban híven osztozott velünk, meg- hazudtolá a tételt, hogy a művész hazája szé les e világ. Nem akart lenni nap, mely fé­nyével világot tölt el, hanem maradt egyszerű lámpa, melynek fénye mienk, melynek emlé­két nem fogják pyramisok hirdetni az utóko­rnak, de a melynek maradandóbb emléke ma­rad a kegyeletben, mit félszázados munkás­sága által érdemelt ki. Csetneki Jelenik Elek. A VIDÉK. Pápa, márczius 18 án 1878. Városunk országgyűlési képviselője Ráth Károly úr, a kisbirtokosok országos földhitel­intézete végrehajtó bizottságának választó ke­rületében alapitó tagok toborzása czéljából hozzá intézett felhívását. — miután ő orszá­gos ügyekkel elfoglaltatása miatt annak ele­get nem tehetett, — városunk köztiszteletben álló és a közügyek iránti buzgalmáról ismert polgára Pap János kir. tanácsos úrhoz tette át, fölkérve őt az ügyben való közbenjárásra — Pap János úr evégből f. hó 17-én számos meghívott részvételével értekezletet tartott, melyen az egyesület üdvös czéljának, a kis­birtokosok anyagi érdekeire és úgy a haza közjavára jótékony hatásának kifejtése után felhívta a jelen voltakat az intézet alapitó sorába lépésre, és az aláírásokat 500 frtos alapítványnyal megnyitotta, mit többen 100, 100 frtos részalapítványok aláj egy zésé vei kö­vettek, — továbbá az intézet támogatása má­sok figyelmébe is ajánlandónak kimondatván, további aláírások megtehetése czéljából az aláírási ivek a polgármesteri hivatalban fel- táratni rendeltettek. — Végül örömmel vette Azt mindnyájan tapasztaljuk, hogy mi­dőn a legfőbb lénynyel, Istennel szembesít­jük magunkat, okvetlenül saját törpeségünk érzetére kell gerjednünk. Ez, midőn tisztán mint erkölcsi érzet szerepel, midőn Istennek lélekben és igazságban való imádására ger­jeszt, oly jelenség, mely bármely világrészbeli embernek lelki életében megállja a maga he­lyét. E lelki állapotnak szükségképen elő kell állni, mihelyt végetlen Isten és véges ember létezik, de Ázsia lakója ez érzetnek ön em­beri léte elnyomásával, vagy épen tönkre- tevésével adott kifejezést. Mint az általános emberi vonások mellett ázsiai járulók a bőr­nek sárga vagy barna színe, úgy az emberi­ség általános vallásos érzetének ázsiai fölfo­gás szerinti idomulása volt az emberi létnek különféle anyagi eszközökkel való sanyargat- tatása. Az ázsiai fölfogás szerint az Isten nem is azon eszme volt, mely tölmagasztosította volna az ember lelkét, üanem olyas valami, mely nyomta és fölemésztette az emberből azt, a mi emberi. Az ázsiai lélek nem volt képes az Isten szellemét máskép élvezui, mint ön emberiségének úgyszólván töukretevóse utján. Az ilyen gondolkodás benyúlt még a keresz­ténység századaiba is, s ezért találkozunk Syria földén még ekkor is eml&rekkel, kik hosszabb időt oszloptetőn töltöttek, kitéve az idő miudennemü viszontagságának. Ilyenféle jelenségekben mutatkozott Ázsia földén az emberi egyed az Isten eszmével szemközt, mig társodalmilag véve meg a nem­zet a papság mellett. Ázsiában az egyes em­bernek majd minden tevékenysége vallásos volt, társodalmának általános színezete pedig tudomásul az értekezlet a pápai takarékpénz­tár elnökének azon bejelentését, miszerint a vezetése alatti intézet 500 írttal belépett a kisbirtokosok földhitelintézetének alapitói közé. •Színészeink gyarló pártolásban részesül­nek. A múlt vasárnapi előadás 1 frt és né­hány krajczárt jövedelmezett, a másnapi elő­adást pedig közönség hiányában nem is le­hetett megtartani. Most azonban a szinügy néhány barátja részint a közönség hazafisá- gára hivatkozás, részint műkedvelők fellépte­tésével az előadások érdekesebbé tétele által igyekszik a hátralevő előadásokra a közönség pártolását biztosítani. Tűzoltó-egyletünknek alapszabályszerű alakulási időköre lejárván, pártoló és alapitó tagok újból toborzására indult meg a mozga­lom, mely a kibocsátott aláírási ivek gyors betöltésével kedvező sikerre vezetett, és az egylet alakuló közgyűlését már e hó 24-éu meg fogja tartani. — Ez alkalommal az egy let nemcsak tagjainak kötelezettsége, hanem hivatalnokainak személye tekintetében is — előre láthatólag — újjá születni fog; mert két legfőbb tisztviselője u. m. elnöke Vághi János és főparancsnoka Szelestey Lajos, kik közül az első 7, az utóbbi 4 évig vezette búzgón az egylet ügyeit, állásuktól végleg visszaléptek, és ezzel kapcsolatban más válto­zások is várhatók. — Nem tudjuk kire esik a többség bizalma, de őszintén kívánjuk, áldja meg az ég régtől fogva üdvösen működő, jó­tékony egyletünket munkabíró és feladatuk magasztosságának tudatára emelkedett vezé­rekkel ! S\entgyörgy völgyi. B.-Füred, 1878. márcz. 21. A b.-füredi ref. elemi iskolában f. hó 17-én tartattak meg a szülék és érdeklődő közönség tömeges részvéte mellett a téli félévi vizsgálatok Már a múlt évi nyári vizs­gáról elösmeréssel és dicsérettel emlékeztem meg e lap hasábjain, mint a mely az előb­biekhez képest nagy haladást mutatott. Még nagyobb és különös elösmeréssel kell most nyilatkoznom a tanítók roppant szorgalmáról és ügyességéről. Nem azért, mintha a taní­tási módszer és az eredméuy teljesen kifogás­talan volna, hanem azért, mert a volt tanítók által felmutatottakhoz képest a haladás óriási­nak mondható. A tanítással és neveléssel foglalkozók és ösmerösök jól tudják, hogy Sisyphus munkájánál nem sokkal könnyebb dolgot végez azon tanító, ki egy rósz iskolát vesz át elődétől és abból jót akar alakítani. Ezeknek a tanítóknak pedig ez a sorsuk. Csak egyre figyelmeztettem és figyelmeztetem őket. Az értelem fejlesztésére fordítsák a leg­több gondot és a gépiességből csak annyit alkalmazzanak, amennyi elkerülhetlenül szük­séges. Ne törődjenek azzal, ha az oskolai neveléssel teljesen ösmeretlen és csak a kül­sőségeknek örvendő szülék dicséretéből keve­sebbet kapnak is. — A múltkori megrovás és az oskolaszék nagyobb szigora úgy látszik, hatott a szülék nagy részére. Mind a mellett azok némelyikét most is kemény megrovás illeti, s ajánlom ezeket az oskolaszék és tan- felügyelő ur figyelmébe s ha szükséges, drasz­tikus szigorába. A gyülekezet elöljárósága, úgy látszik, kezdi megérteni a kor intő szavát. papias. A mi csak fönmaradt a perzsák, syriak, egyptomiak vagy zsidók társodalmi életéből, mind ezt igazolja. E népeknél a papot illette a legfőbb tisztelet, legnagyobb jog, szóval miuden, csupán azou oknál fogva, mert pap, mert az Isten eszméjének mintegy társodalmi képviselője vala. Már Homérosz is említi egy phrygiai papról Dáresz-ről. ki a tüz-isteunek szolgája volt, hogy a nép úgy tisztelte, mint az Istent. Az ázsiai gondolkodás, mely egye­dileg képes volt öulétét az Isten eszmével szemközt tönkre tenni, nem igen ütközhetett meg azon sem, ha a társodalmi téren oly korlátok húzódtak, melyek az emberek egész nagy mennyiségének tevékenységét vagy azok­nak szabad mozoghatását megakadályozták. Ha egyes fakir képes volt az önlétét tönkre tevő töredelraezésre, miért ne tehette volna ugyanazt a nagy sokaság a társodalmi jogok­kal szembeu. Nem is inas az, a mi az ázsiai emberiséget társodalmi mivoltában különösen jellemzi, mint valami sajátságos fakirszerüség. Csalódnék, a ki ezen társodalmi állapo­tokat emberi számítás szüleményének, vagy más efféle indoknak tulajdonítaná. A papság jogait, a uemzet nagy részének pedig a kaszt válaszfalai általi elszorittatását épen úgy maga a föld, a világrész termelte, mint az elefántot vagy a pálmafát. Moutesquieu, a ki bosszú tanulmányozás után irta a törvények szelle­méről Írott munkáját, ugyané művében mondja, hogy a despotismus Ázsia népeiuek kormány­rendszerében már épen olyan természetes va­lami, mint erkölcsi és társodalmi világában a soknejüség. így tehát mindazon vonások, a melyeket Ázsiáról, mint világrészről elmoa-

Next

/
Oldalképek
Tartalom