Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1878 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1878-03-24 / 12. szám
lY. évfolyam. 1878. 12-ik szám. Veszprém, Márczius 24. A . , .'muzv&i&M' éi „Hív. Értesítő“ j| iilltln Iliin niimj !| Előfizetési díj : !: Egész évre • 6 frt krFélévre ... 3 frt - kr. jj Negyedévre . 1 frt 50 kr. II Egyes példány ára jj 1 15 lír. c? jto— KÖZGAZDASÁGI, HELYI r-°«s ÉRDEKŰ, MIVELÖDÉSI ÉS VESZPRÉM MEGYEI HIVATALOS HE TI KÖZLÖNY. Szerkesztőség és kiadó- hivatal: Vár, 4. sz. Hirdetéseket, valamint helybeli előfizetéseket is, elfogad és nyugtád KRAUSZ ARMIN könyTiereakedéii Viuprlabeo. HIRDETÉSEK egyhasábospetitsor 6 kr. NY1LTTÉR petiteoronkint 15 kr. a klllön minden beigtatásért 30 kr. bélyeg. .. —otif Ti sztolt előfizetőimhez! A már már lefolyt évnegyed vég- perczeiben tisztelettel fordulok előfizetőimhez, ajándékozzanak meg a jövő negyedben is nagybecsíí rokonszenvük- kel. Sokat sem nem Ígérek, sem nem Ígérhetek; ami azonban csekély tehetségeimtől telik, azt, mint eddig, úgy azután is megteszem, hogy a „Veszprém“ mind tartalmilag változatos, mind alakilag szép és tiszta kiállítású legyen. A „Veszprém“ és „Hivatalos Értesítődre előfizethetni Egész évre 6 frt — Félévre 3 frt — Negyedévre I frt 50 krral. Veszprém, 1878. márcz. 20-án. LÉVAY IMRE, szerkesztő és kiadó. Márczius 15. és 18. Míg a magyar lapok kivétel nél- dtl önérzetes örömmel emlékeztek meg oárczius tizenötödikéről, mint ama levezetes napról, melyen a magyar laza egén annyi borongós éj után smét meghasadt a szabadság hajnala : ,ddig a magyarországi munkások, he yesebben mondva, a magyar sociális- ák lapja, a „Munkás-Heti-Krónika“ ííntetőleg „Márczius 18.“-at írt ve- érczikke homlokára dicsőítendő Pária atalmas tragoediáját, az emberiség örténetébe vérrel beírt franczia kom- ítínt, mely 1871. márczius 18 án lá- ott, mint a communismus szörnyszülöttje vérvörös napvilágot. A czikk ; ezen leplezetlen vallomással nyílik meg: „Valamennyi ország sociálistái már a komműn alkalmával is szoros kapcsolatban állottak egymással és lelkesítették őket azon eszmék és elvek, melyekért a Szajna partján önfeláldozással harczoltak.“ Minden esetre szép, ha valaki körömszakadtáig ragaszkodik elveihez, amelyeket meggyőződésében jóknak, helyeseknek tart; de rút és undorító, ha ezen elveket tűzzel vassal akarja másokra, az egész világra erőltetni úgy, hogy tőlök, ha vele ellenkezni mernek, még az élethez való jogot is megtagadja. Sociálistáinknak legnagyobb része ezen utóbbi óriási nagy hibában szenved. Felületes és sztíkkörtí ismeret, nyomor, és nélkülözés, majd erőthaladó munka és sorvasztó tivornya közt megromlott idegrendszer oly elvek rabjaivá tették őket, melyeknek valósúlása minden inkább, csak nem lehető. Aki elfogu- latlanúl tanulmányozta önnönmagában az embert, aki az elméletei és a gyakorlatot egymással és egymás nélkül megfigyelte, szóval, aki az emberiség és így a társadalmi élet fejlődésének titkait nyílt fejjel és szívvel kutatta: az tudja csak, hogy az emberiséget nincs mód máskép reformálni, mint azokon az alapokon, amelyeken esetleg társadalmi viszonyai nyugosznak. Az emberiség sem nem agyag-, sem nem gipsztömeg, hogy azt tetszés szerinti mintába öntsük, hanem élő szervezet, mely úgy anyagát, mint mintáját ön magában hordja. Ezért szenvedett mindazon társadalmi reformátorok törekvése hajótörést a múltban és fog szenvedni a jövőben is, akik önként alkotott eszméiket, elveiket akarták és fogják akarni az emberiségre erőszakolni. Semmi kétség benne, hogy a vén Európának társadalmi intézményeiben sok rothad; van biz itt sok minden, ami annyit sem ér, mint egy fakova, de az is igaz, hogy a józan reformok sem azon az úton fognak létesülni, amelyen sociálistáink járnak. A világnak épenséggel nem lesz ám semmi kedve csupán a sociálisták szép szemeiért magát lángba borítva elhamvasztani, hogy a hamvakból a socia- lismus és communismus phoenixének íüstalakja felszálljon, erre az emberiség minden fogyatkozása mellett is még mindig elég okos. Különben a sociálistáknak a kom- mün rémuralmával való kokettirozá- saért még köszönettel tartozhatunk, mert most boldog, boldogtalan látja, hova czéloz hazánkban a sociálismus és hogy elveinek lehető elterjedést szerezzen, még a — vérfürdőtől sem riad vissza. A magyar munkásban több a józan ész, több a nyílt látás, mint hogy az importált beteges eszmék iránt valami nagyon tudna lelkesülni. Hazánknak, nemzetünknek innen-onnan évezredes küzdelme eléggé megtaníthatott mindenkit, hogy az, amit szabadságnak nevezünk, nem hull senkinek, mint érett gyümölcs, az ölébe, hanem apránként kell azt kitartó és ernyedet- len szorgalommal kivívni. Aki a szabadságot, a boldogságot, az emberiség jólétét teli marokkal méri, az, bízvást kimondhatjuk, hasonlít azon gyógyszerészhez, aki hajkenőcsét utón, útfélen azzal hirdeti, hogy „nincs többé kopasz fej,“ maga pedig — parókában jár. Mi és velünk a magyar munkásoknak józanabb része már csak márczius 15-ike mellett lelkesülünk, mint oly nap mellett, mely a szabadság sorompóit előttünk megnyitotta, hogy becsületes munka által a valódi szabadságból többet kivívhassunk, mint amennyit a sociálisták szánandó agyréme valaha ki fog vívni. A belügyminiszter a következő körrendeletét intézte a törvényhatóságokhoz : „Az igaz- ságügyminiszterium f. évi márczius 3-ról 6623. szám alatt kelt átirata szerint illetékes helyekről már több Ízben emelkedtek panaszok, hogy rögtönbiráskodási engedélyek némely törvény- hatóságok által nem a rőgtönbirósági szabályoknak megfelelőleg tétetnek közzé; különösen figyelmen kívül hagyatik a rögtönbirósági szabályok 3. §-a, mely szerint a rögtönbirósági engedély kihirdetése a lelkészek által ia a szószékről vagy a templomok ajtaja előtt eszközlendő.* Minélfogva felhívom a törvény- hatóságot, hogy ez iránt előforduló esetekben kellőleg intézkedjék. A magyar államvasutak üzlet-bevételei. A magyar államvasutak összes vonalain f. é. február havában 72.657 szállított személy és 117.082.9 tonna továbbított áru után 714-942 fr. 60 kr., tehát 113.564 frt. 40 krral több volt a bevétel mint a múlt év ugyanazon havában, s e szerint f. é. január 1-től kezdve február végéig 141.938 szállított személy és 240.264.6 tonna áru után 1,442.904 frt. 67 kr., tehát 173, 691 frt. 68 krral többet tett, mint az előző év ugyanazon szakában. i „VESZPRÉM“ TÁRCZÁJA. Borúlj, te... Borúlj, te néma éj, Szép kedvesem fölé; Feszítsd ki csillagos Eged sátrúl köré; Hozz tündérálmokat, Hogy álmodjék velem, S ha ébred, súgd neki: Jó reggelt, kedvesem! To langy zepliir, susogd Végig szögfürtjeit, Hogy hullámozzanak, Mint tó, min szál süvít; Cöókold meg őt, neked Szabad, megengedem, S ha ébred, súgd neki; Jó reggelt, kedvesem! Hajnal, ha meghasadsz, Szállj szépem ajkira, Onts bíborszínt reá, Ő szívem hajnala; Csókold fel álmiból, Csókold fel gt nekem, S ha ébred, súgd neki; Jó reggelt, kedvesem! FODOR JENŐ. Lapunk mai számához egy Építészeti szintöré8ek. Az építészet és az ember olyan két egymás melletti dolog, melyek egymást kölcsönösen értelmezik, egymás minémüségére kölcsönösen fényt derítenek. Ha valamely korszaknak jelleme nem áll egészen tisztában ellőttünk; ha vagy hiányos történeti emlékeknél, vagy egyéb okoknál fogva nem birnók kiösmerni, hogy mi körül forgott az emberek egész gondolkodása, nézzük meg, mit vagy miképen építettek akkor, s a kétség azonnal eloszlik előlünk. Tegyük föl az esetet, hogy az Írott vagy egyéb összes emlékek, melyekbe a mi századunk tetteit és gondolkozását leírta, valami végzetteljes eseménynél fogva mind megsemmisülnének, az épületek pedig, legyenek azok templomok, kaszárnyák, magán — szin — vagy fegyházak, mind megmaradnának; nem lehetne-e egy későbbi halandónak azok kinézése vagy beosztásából reánk tizen- kileuczedik századi emberekre és a mi fölfogásunkra következtetnie ? A szem, mely ezekre reá tekintene, egyszerre kiolvashatná azokból azon nagyon is észrevehető vonásunkat, hogy nekünk olyan embereknek kellett lennünk, a kik nem szerettük a jellemzetes- séget, a határozott színek és vonalokkal való kialakulást, hanem a kik különös örömünket leltük azon szellemi ellaposodásban, melynél fogva egyik dolgot a másiktól ne lehessen megkfllömböztetni. S a ki épületeink után igy ítélne rólunk, az épen nem csalódnék. A templomok, melyek az újabb kor folyama alatt Europa legnagyobb városaiban épültek, sajátságosán meglepő egyfélív melléklet, egy félív „Hiv. Ért.“ öntetüséget tüntetnek föl. A párisi Pantheon, a londoni Sz.-Pál temploma, a szentpétervári Izsák egyház, a berlini, az esztergomi bazilika, stb. mind ugyanegy szabás, daczára azon vallási külömbségnek, mely létezik a beléjök járó emberek között. A nagy városok házai, melyek a hosszú utczák két oldalain mere- deznek, kőtömegek, melyek ép úgy néznek ki Budapesten, mint Bécsben, Pánsban, vagy akár New-Yorkban. A jel, melyből a nemzetre, a tulajdonos társodalmi állására, vagy más egyéb ilyenfélére következtetni lehetne, eltűnt, elmosódott. Mi már ez épületek között úgy szólván a levegővel szívjuk be az alaktalanság iránti előszeretetet, a jellemzetlenséghez való vonzalmat. Ruházatijukban kerüljük azt, a mi társodalmi állásunknak jelleme, erkölcsi életünkben pedig nem sokat adunk arra, a mi határozott lelki egyeddé alakítana bennüuket. Az épületek-o azok, a melyek bennünket ily gondolkodásuakká tettek, vagy pedig tőlünk báromlott azokra is a határozott alak nélküli kinézés, nehéz volna eldönteni. Annyi áll, hogy a kölcsönös egymásra hatás oly tény, melyet nem pusztán az építészet legutolsó történeti pontjánál, hanem valamennyi átélt századában úgyszólván kézzel foghatólag tapasztalhatni és láthatni. Nem mutathatunk föl oly időszakot, a hol, ha az emberiség gondolkodása máskép idomult, mint az előtt volt, az építészetileg is ki ne fejezó'dött volna, innét van, hogy nyelvészileg is oly dolgot, mely gondolkodásunk átalakulását képes eszközölni, épületesnek szoktunk mondani; innét, hogy oly emberek, kik akár valóban, akár csak saját véleményük szerint az emberiség gondolati vagy társodalmi viszonyait átalakítják, oly örömest szeretik magukat építőknek vagy kőműveseknek nevezni. Maga egyik egyházi imádság is azon nagyszerű egygyé alakulást, melynél fogva a kereszténység tagjai mintegy csodás lelki kötelékkel egygyé íüzvék, mint valami épületet fogja föl és állítja lelki szemeink elé. Az építészet a lélekkel való ezen összefüggésénél fogva nagyszerű drága kő', melyen az emberi lélek legszebb működésének, a gondolkodásnak fénysugarai törnek meg. Mint a drágakő a legszebb piros, zöld, kék vagy egyéb szineket képes a néző szemébe visszaverni, a mint milyen szöglet alatt esik reá a világosságsugár, úgy az építmények az ember gondolatvilágának azon színeit játszszák, melyeket azokon a világrész, a vallás, a nemzetiség, az időszak, a társodalom stbi körülmény idéz elő. Ezekből kifolyó dolgok azok, melyek irányt adnak az emberi gondolkodásnak; ezek, melyekből színezet háromlik az építészetre. Azonban valamint ezen szemet gyönyörködtető szép színek a földnek hitványabb anyagairól nem verődhetnek vissza, hanem csakis a becses kövekről, úgy az épen most mondott gondolkodásbeli színezet is csak azon építményekről, melyek úgyszólván önmagukért készültek. Legyen valamely épület az anyagi haszon eszméjével összekötve, mindjárt ke- vósbbé olyszerü, hogy az emberiség gondolkodását képviselje. A művészi érték és a haszon elve, valahogy össze nem egyeztethető két eszme. A mi haszonért készül, az ritkán és „Képek a tengerészéletbó'l“ czítntí előfizetési felhívás vau cstolva. I
