Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1878 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1878-09-29 / 39. szám

V. évfolyam. 1878. 39-ik szám. Veszprém, Szeptember 29. r-Gia és „Hív. Értesítő“ megjelel minden eaetrnap. Előfizetési dij : Egész évre . . 6 írt - kr- Félévre . . . 3 írt - kr. Negyedévre . 1 frt 50 kr. Egyes példány ára 15 bír. K<D=' KÖZGAZDASÁGI, HELYI mro. ÉRDEKŰ, MIVELÖDÉSI ÉS VESZPRÉM MEGYEI HIVATALOS HETI KÖZLÖNY.-e* Szerkesztésig és kiadó­hivatal : Vár, 4. sz. Hirdetéseket, valamint helybeli előfizetéseket is, elfogad és nyugtáz KRAUSZ ARMIN kSnpTkereikediee Veseprimben. HIRDETÉSEK egyhasábospetltsor 6kr. NYILTTÉR petitsoronkint 15 kr. s küliln minden beigtatásért 30 kr. bélyeg. A „Veszprém* t. előfizetőihez! Az október-deczemberi negyed közeledtével tisztelettel kérem előfize­tőimet, ajándékozzanak meg továbbra is nagybecsű rokonszenvükkel és szíves pártfogásukkal. A „Veszprém“-re és a „Hivatalos Értesítő “-re előfizethetni Egész évre 6 frt — Félévre 3 frt — Negyedévre I frt 50 krral. Veszprém, 1878. szept. 20-án. LÉVAY IMRE, szerkesztő és kiadó. A cselédfogadás. A régi családi és gazdasági pa­triarchális viszonyokat szétrobbantották az újabb világnézetek és azok helyébe hol jobbakat, hol roszabbakat terem­tettek, amint ez minden fejlődésnél vagy a fejlődés egyes tényezőinek helyes vagy helytelen alkalmazásá­nál történni szokott és történnie kell. •r Őseinknél a cseléd a család tagja volt megosztva annak jó és rósz nap­jait és így nem volt ritka eset, hogy öreg cselédek egy-egy családban még az unokákat is szolgálták. Ma minden máskép van. A korán érő szabadság­érzet, a helytelenül felfogott önállóság, a roszul értett egyéni függetlenség ma a cselédet nrrá teszi, ki gazdájá­val félvállról beszél és szerencsének tekinteti, hogy szolgálatába állott. A szabadság igen drága és azt busásan meg kell úgy nemzeteknek, mint egye­seknek fizetni, néha még az erkölcsi- ség árán is; innen következik, hogy cselédjeink, kiknek feltűnő nagy része nélkülözi a kellő nevelést, oly roszak, mint amilyenek. Van, nem tagadjuk, hiba a gazdák- és gazdasszonyokban is, kik vajmi sok esetben emberszámba sem veszik cselédjeiket, mi által ter­mészetesen nemcsak nem javítják meg azokat, de még roszabbakká teszik és így saját érdekeik ellen vétenek. De mindegy, bármilyenek legye­nek is jelenleg nálunk a cselédviszo­nyok, azok felett napirendre térnünk nem szabad, mert a cselédügy oly mélyre behat társadalmi életünk min­den egyes ágába, hogy azzal akarva nem akarva előbb-utóbb foglalkoznia kell, még pedig tüzetesen, magának a társadalomnak. Cselédképző intézetek munkaházakkal — szántszándékkal kerüljük a dologház elnevezést a meg­bélyegző jelleg miatt — egybe kötve lesznek a közel vagy késő jövőnek azon hatalmas eszközei, melyekkel az a cselédügyet a megváltozott viszo­nyokhoz fogja szabni úgy, hogy a tisztultabb kivánalmaknak is elég lesz téve; addig pedig az elrongyollódott cselédügyön toldozunk foltozunk, ahogy lehet. A cselédfogadás ideje a mi jó őseinknél sokkal egyöntetűbb volt, mint napjainkban. Akkor sz. Mihály, Dömötör, sz. György napjai valóságos ünnepek voltak, melyeknek jelentősé­gét úgy a gazdák, mint a váltakozó cselédek igen jól felfogták és méltá­nyolták; ma ezek jóformán közönsé­ges napokká lettek, melyekre csak elvétve esik a régi időkéihez hasonló ünnep. A házi belcselédeknek fogadása természeténél fogva sokkal több sza­badságot tételez fel, mint a külcse- lédeké és ez utóbbi az, mire ez úttal súlyt kívánunk fektetni. Vannak ura­dalmak, melyek épen semmi tekintet­tel sincsenek arra, ha cselédjeiknek egy részét bizonyos időben elbocsájt- ják, vajon azok kapliatnak-e ép azon időtájt a közel szomszédban foglalko­zást és nem kell-e nekik hónapokat munkátlanul, tétlenül és talán étlenül is tölteni, míg valahol munkába állhatnak. E tétlenség sok esetben károsabb, mint egyelőre hinnők; a munkától elszokott ember sokkal haj- lóbb a kihágásokra, mint a munka­szokott és ha a bűntények elkövetőit osztályozzuk, sok esik azok közé, akik bizonyos ideig legjobb törekvésük mellett sem kaphattak munkát. A kormány részéről e tekintetben bajos lenne orvoslást várni, mert nem szeretnők senkinek szabad rendelkezési jogát megcsorbítani, hanem joggal vár­hatunk e tekintetben egyöntetű eljárást úgy a nagyobb és kisebb birtokosok­tól, mint egyes kerületek vármegyéi­től, melyek jól felfogott érdekükben a cselédfogadás idejét, ha nem is épen merev kötelezettség mellett, meghatá­rozzák és oda hatnak, hogy egyesek által megtartassák. A külcselédség megérdemli e gondoskodást, melyet nemcsak akkor nevelünk és javítunk, ha elkövetett hibáiért büntetjük, hanem akkor is, ha vele beláttatjuk, hogy a munkaadó osztály az ő javát akarja előmozdítani és vele szemben nem akar ellenséges állást foglalni. Különösen a gazdasági egyletek vannak hivatva a cselédfogadás egyöntetűségét elősegí­teni és annak kölcsönös hasznát úgy a munkaadó, mint a munkavevő osz- tálylyal beláttatni. Ha a cselédeket neveljük és műveljük, saját érdekein­ket mozdítjuk elő ; neveletlen és mű­veletlen cselédekkel mindig több lesz a bajunk, mint neveltek- és művel­tekkel. A honvédelmi miniszter a hiv. lapban a következő rendeltetet teszi közzé: Több oldal­ról hozzám intézett kérdés folytán, a Buda­pesti Közlöny folyó évi szeptember 7 ki 207. számában közzétett azon felhívásomat, a mely­ben a t. ez. közönségét a harezmezőn meg­sebesültek és az úti fáradalmak folytán meg­betegedettek javára való adakozásra és ily adományok gyűjtésére kértem föl, — szüksé­gesnek tartom a következőkkel kiegészíteni; 1. Pénzbeli adományok is elfogadtatnak. 2. Úgy a pénzbeli, mint minden egyéb adományok az én nevemre czimzendők; s a menyibeu pos­tán küldetnének, a küldeményre minden zavar elkerülése czéljábol íölirandó: „A hareztéri sebesültek és betegeknek szánt adomány. Vitel- bérmentes.“ 3) A fővárosi adományok kézbe­sítésének megkönnyitése végett intézkedtem, hogy azok, nyugtatvány ellenében a budapesti IV. kerületi (Mészáros-utcza 4. sz.) és tér- parancsnokságnál (IV. leér., Károly-körut 8 sz.; ezelőtt országút 11. sz.) is elfogadtassanak, s azok által hozzám naponként fölterjesztessenek. Kelt Budapesten, 1878. évi szeptember hó 22-én. Szende Béla. Magyar ezredek a hareztéren. A közös hadsereg sorgyalogezredeiuek száma: 80, eb­ből magyar 40, tehát épen a fele. Mozgósítva van 42, ebből 27 magyar és csak 15 lajtán- tuli. A mozgósított magyar ezredek a „P. N.‘ szerint következnek: 6. sz. Corouini-Kronberg A „VESZPRÉM“ TÁRCZÁJA. Itt állok a síkmezőben... Itt állok a síkmezőben egyedül, A természet olyan szépen hegedül! Muzsikája a vén erdő tölgyei, És vonója — A vonója — A magas ég ffltvfirésző szelei. Húzza, húzza a természet erősen ! Az erdő csak remeg bele; de szivem Meg sem mozdul, mint a szikla oly kemény, Hej, mert holtan Fekszik benne Az egykor oly boldogító szép remény. Erősebben húzzad oh, te természet! Oly erősen, hogy a szivem kitépjed.... S porrá törve — vidd a hűtlen elébe, Hadd nézze meg, Mivé lettem! Aztán kapd fel — vidd magaddal az égbe. BÉKEFFY ANTAL. A szép ember. (Folytatás.) A gazdag nagybátya hallván nevemet dur­ván utasított el s sem rólam, sem testvéréről hal­lani sem akart. Szomorúan távoztam. Távoz- tamkor egy fiatal leányt pillanték meg nagy­bátyám lakásán, kinek szende lelke, mély értelmes szemei nagy benyomást tettek rám. Megszerettem és megesküvém, hogy ezt aleányt, ha Isten megsegít, nőmmé teszem . . . Ezzel távoztam. — Két évig harczolék a síkon, győ­zelmet és dicsőséget aratva a köztársaság ügyének; csakhamar mint kapitány, mely polezra bátorságom által jutottam. Egy ízben véres, borzasztó tusában, mély vágástól találva, hulltam le lovamról. Kórházba szállít!atám. Be sem gyógyult jól sebem homlokomon, mi­dőn auyám levelét vevém, melyben ő agg korát és nyomorát hozván okul, haza szólít. Lemondtam rangomról és siettem haza. Csak­hamar megtudtam hogy ugyanazon ütközetben, melyben én a végsőt herczoltam, a köztársaság fegyvere győzőt s Anglia leveretett. Nem so­kára függetlenségünk ki lett kiáltva. Oh mily boldogsággal viseltem a széles sebet homlokomon s atyámra gondolák, ki most megelégedetten tekinthetett le fiára. Ella, ki mély részvéttel hallgatta az idegen szavait, futó pillantást vetett az ifjú homlokára, mire az elmosolyodott. — Értem tekintetét kisasszony. Sebhe­lyemet keresi homlokomon s az nincs ott. j Halgasson tovább s meg fog érteni. Egy év múlt el, hogy hadseregemtől távoztam. Siet- ! tem anyám karjai közé, kit a legnagyobb nyo­morban leiék. Irodát nyitottam szülőföldemen ! és ügyvédkezém. A sors nem kedvezett s nem j bírtam annyira vergődni, hogy tisztességes és | nyugalmas életet biztosítsak magamnak s sze­gény anyámnak. Ekkor elhatározám, hogy hiva­talért folyamodom. Eleget tettem hazám jólété­nek, most illő, hogy tartsa el harezosát. Meg­írtam a folyamodványt, melyben fő érvül két évi szolgálatomat hoztam fel, s magam vittem el a törvényszék alelnökéhez mint első fórumhoz. Szívélyesen fogadott és megnézett. Sebhelyem tűnt mindjárt szemébe. — Ön harezod a függetlenségi harcz- ban? — kérdé tőlem. — Igen, — feleltem. — Ott kapta e sebhelyet? — Igen mint százados a jul. 10-iki csatában. — Kinek a részén harczolt ön ? — A köztársaságiakén — feleltem, bá­mulva a különös kérdésen, — úgy hiszem, minden jó amerikainak ez volt a kötelessége. — Csalódik ön, — folytatta az alelnök szigorú hangon — ön első sorban angol és nem amerikai. Önnek hazája Anglia s nem Amerika, ön hálátlan, mostoha gyermeke ha­zájának; roszul tette, hogy Anglia ellen küzdött. — Elámulva hallgattam a feddő szava­kat és egy nagy kérdőjellé válva néztem ez emberre s azt gondoltam magamban, nem jó lenne e leütnöm a nyomorult kétszínű gazembert, ki báránybőr alá bújva adja a köz­társaságit, holott pedig ellensége hazájának, mely neki kenyeret ád. Ekkor azonbau hirte­len felém fordult. — Fiatal barátom — szólt — csodál­kozik nemde azon, hogy igy beszélek. De halgasson rám s értsen meg. Mondja meg ön becsületszavára, égető szüksége van arra, hogy a hivatalt elnyerj e ? — Az, mert anyámért kell megnyernem ki beteg és nyomorban szenved. — De hisz ön ügyvéd. — Nincs annyi keresetem, hogy fenn­tartsam vele magam. — Jól van, hiszek önnek. Most pedig feleljen. Nemde ön folyamodványábaan fel­hozta azt, hogy a köztársaság érdekében harczolt? — Fő érvül állítottam fel. — Ezt roszul tette nagyon. Megmon­dom önnek, miért, de előbb Ígérje meg be­csületszavára, hogy el nem árul. — Becsületemre fogadom. — Köszönöm. Most pedig hallgasson. Az elnök, kinek kezében az ön hivatala iránt mindenhatósága van, testtel lélekkel angol. Bár vallja a köztársasági elveket, szivében angol marad, s gyűlöli mindazokat, kik Amerika felszabadításán legkevesebbet is mű­ködtek. Ha az ön folyamodványát elolvassa, biztosítom róla, hogy meg nem nyeri hivatalát. Dobja ez iratokat a tüzbe mind. írjon mási­kat, melyben ne is érintse a függetlenségi karezot se pro, se contra. Én önt minden esetre ajánlani fogom. Megértett ? — Meg. Köszönöm. — Mégegyet. Sebhelyét takarj a el, fesse, Lapunk mai számához egy félív „Hiv. Ért.“ van csatolva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom