Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1878 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1878-01-27 / 4. szám
lyező német darabokat s bohózatokat. Sokat írt, sokat tett, s mindent lángoló honszeretetből; mert habár száznál több darabja közt sok akad olyan, mely a correctségnek nem egészen felel meg, czélja nem az volt, hogy schaksperei dicsőséget szerezzen magának, hanem, hogy kivívja a nemzetiség egy beteges életerének — a szín- iigynek — fölüdülését, s majdan virágozását. Czélját elérte ; színügyünk ma már ott áll, hogy nem féltjük többé nyelvünk ingadozását a színpad deszkáin, de gyönyörrel halljuk ott édes csengését; ügy buzgó színészeinket nem nézzük többé komédiásoknak, hanem igen nemzetiségünk őreinek s buzgó apostolainak ! Ez volt Szigligetink életczélja, ebben érzett, — ebben halt meg... Ezért gyászolják őt mélyen azok, kiket a nemzet napszámosaivá avatott fel, ezért gyászolja maga a nemzet is, az a nemzet, melynek a költő szerint kincse „egy szentelt fájdalom;“ fájdalom igen, mely mindannyiszor megújul keblében, valahányszor annyi küzdelem után szerzett dicsőségének egy-egy bajnokát rejti sírba. Ott fekszik most a hidegült, de élte végperczéig ügybuzgó szív a ke- repesi temető fagyos hantjai alatt; sírja fölött átleng a téli hüs szellő, meglebegteti a gyászfátyolt, aztán bejárja a hazát, s elsusogja útjában, hogy a halott álma csendes, mert sírja fölött a nemzeti kegyelet őrködik. (P.) 5% túlsúly engedélyezése gabona-küldeményeknél. Az osztrák-magyar vasutak igazgatóságai közt értesülésünk szerint létrejött megállapodás következtében kocsirakmányok- ban feladásra kerülő gabnaszállitmáuyoknál legfeljebb 5%-ig terjedő túlsúly íog engedélyeztetni, melyért azután a szabványszerü fuvardíj jövend beszedésre. Ez intézkedés főleg azért mutatkozik felette kívánatosnak, mert a gabonaüzletek rendszerint 100, 200 sat. métermázsára szoktak a zsák súlyának kizárásával köttetni, s ezért egy kocsira mindig csak ezzel kevesebb gabona volt rakható. (K. V. K. Közlöny.) Állami hitelünk javára egy igen örvendetes hirt közöl Berlinből a táviró: a német Keichsbank elhatározta, hogy a 6%-os magyar aranyjáradék-kölcsönt a lombardirozható állampapírok sorába felveszi. A tisztviselők illetményeinek adóvégrehajtás utján való lefoglalása tárgyában a magyar királyi pénzügyminiszter a következő körAzt mondod Goethével tartasz ? „A boldogság mindig itt van, csak tanuljuk meg megragadni.“ Emlékezel még jó nagyanyád egyik meséjére, midőn a téli alkonyokon a kávéfőző oly otthonosan mozgott az asztalon, az öreg cseléd font és mi gyermekek úgy figyeltünk! Egyszer egy ördög egy bűvös tükröt készített, mely minden rosszát, csúfot, félszeget, ami a földön van vissza tükrözött, sőt a szépet, jót, kellemest is így elfintorítva adta csak vissza. Utoljára maga a mester is gúnyosan, kárörvendve vigyorgott bele, de nem vigyázott és összetörte művét. A tükör milliónyi darabban csörömpölt szét a világba, és sok embernek a szemébe repült egy ilyen parányi öveg- szilánk. Ezek most úgy látják a világot mint a tükör mutatja, rosznak, csúfnak, felszegnek és örökre szerencsétlenek e miatt. Ök maguk néha jó, nemes, magasztos lelkek, de ridegen, bizalmatlanul zárkóznak magukba és nézik a világot az átkos tükördarabkán keresztül. Ismét mosolyogsz?? Azt hiszed, az én szemeimben is lehet egy ilyen picziny kis szálka? En is kinn bolyongtam abban az átkos órában? Van, van kedvesem, de tudod mikor repült bele? — Mikor nászutamból visszajöttem. Megszorítottam nyúlánk, finom kezét, és arra a nehéz sziklagörgetegre gondoltam, mely e büszke, nemes lelket lesújtotta. Tudod mi az, folytatta tovább lázasan, — olyan bosszantó reggelre ébredni, midőn elvesztettél mindent, mikor oly mély bánat és kétségbeesés martaléka vagy, hogy az őrület szerencse volna rád nézve?! Ah, te zokogásrendeletet intézte valamennyi m. k. adófelügye- lőhez : „A minisztertanács múlt évi deczember hó 12-én tartott ülésében hozott határozata szerint, a fizetések, nyugdíjak s egyéb illetményekre vezetendő végrehajtás korlátozásáról szóló 1876. XXXI. t.-czikk hatálya az adó- végrehajtásokra. Utasittatnak tehát a kir. adófelügyelők, hogy az állami, törvényhatósági és községi szolgálatban levő tisztviselők és hivatalnokok, egyházközségi lelkészekés segédlelkészek, állami, községi- és felekezeti nyilvános tanintézeteknél alkalmazott tanárok, tanítók s tanítónők, a véderőhöz tartozó személyek, hivatalszolgák, börtönőrök, közhasználatra szolgáló gőzmoz- donyu vasutak hivatalnokai és szolgái, végül a nemzeti színháznál alkalmazott igazgatósági-, művészeti- és gazdasági tisztviselők, drámai és operai magánszereplők rendes fizetésére, illetőleg várakozási illetékére személyes (működés) és kor pótdijaira, valamint az említett személyeknek vagy ezek özvegyeinek nyugdíjaira, úgy szintén a nyugalmaztatás folytán járó személyes pótdijakra, valamint a lelkészek aggastyáni fizetésére: az 1876. XXXI. törvényczikk korlátozása szerint vezettessenek adóvégrehajtást; s minden olyan esetben, midőn az ekként lefoglalható fizetés egy havi részlete az összez adótartozást nem fedezné, a végrehajtást az illető tisztviselő egyéb követeléseire ingóságaira és esetleg ingatlanságára terjesz- szék ki. Magától értetik egyébiránt, hogy itt csak oly adótartozásokról van szó, melyeket az ülető tisztviselő fizetésen kívüli jövedelmei után tartozik fizetni; e szerint a fizetés után kirovott és netán hátralékban maradt adók annak fizetéséből feltétlenül levouaudók.“ T. L. Heti szemle. — jan. 26. A képviselőház legközelebb kezdi meg a vám- s kereskedelemi szerződés s a vámtarifa-javaslat tárgyalását. A miniszter-elnök ma felelt a keleti kérdésben hozzá intézett interpellatióra. * Az orosz békefeltételek már közöltettek a török meghatalmazottakkal. Azonban az alkudozásokban, mint a legújabb hírek értesítenek, nehézségek állottak be, melyek különösen Bolgárország jövendő rendezésére s a hadi kárpótlásra vonatkoznak. * A muszka hadak eközben folyton előre nyomulnak. Egy orosz hadoszlop Gallipoli, a másik Konstantinápoly ellen megy, hol az izgatottság iszonyú mérveket öltött s lázadástól lehet tartani. Forradalom esetén a szultán, Mahmud Damad, Szaid pasa s a nagyvezér forognának a legnagyobb veszélyben. — Különben a főváros megerősítésén serényen dolgoznak s a megvédésére központosítandó hadsereg 100,000 főnél többre menend. E számban benne van Szuleiman hadserege, mely kikerülte a catastrophát s Karalábéi hajón szállíttatik Konstantinápolyba. * Az angol kormány, hir szerint, az alsóháztól a külön hitelt; a hajóhad parancsot kapott, hogy a Vurla-öbölből a Besika öbölbe evezzen. * Görögországban megalakult az új kabinet Kumunduros elnöklete alatt; e megalakulás az egész országban harczias manifesta- tióra adott alkalmat s a harcz alig lesz elkerülhető, főleg miután maga a király is mindinkább az activ politika mellett nyilatkozik, * A románok Viddint teljesen körülzárolták s egyik erődjét Belgradsikot hir szerint egészen összelőtték. — A szerb sereg három hadoszlopban Novibazar, Pristina és Prisen ellen folytatja a hadműveleteket. — Thessá- liában kitört a lázadás. Lelkész vagy rabbi. Legközelebb múlt időben illetékes helyről bizalmasan azon kérdés intéztetett hozzám, hogy miután a többi hitfelekezetek vallási elöljárói a „lelkész“ kifejezéssel jelezik társadalmi állásukat s hivatásukat, miért van az, hogy épen a zsidók vallásfejei nélkülözik ezen jellemző elnevezést s állásuk jelölésére mintegy előítélettel használják a nem igen korszerű „rabbi“ kifejezést. Jól tudom ugyan, hogy ezen kérdés szellőztetése nem tartozik t. lapjának szakmájába, valamint azt is, hogy ez nem fogja az összes t. olvasóközönséget érdekelni, de nem lévén rendelkezésemre más orgánum, melynek segélyével ebbeli nézetemet s meggyőződésemet sine ira et studio az ez iránt érdekkel viselő köröknek tudtára adhassam, vagyok bátor igen tisztelt szerkesztő urat azon kérésemmel terhelni, hogy ezen sorokat becses lapjában közölni szíveskednék. Vallási tekintetben a rabbi most is csak ugyanoly hatáskörrel bir mint ogykor; de a „rabbiság“ soha sem volt „papság“ és nem is voltak neki papi vagy lelkészi functiói. A „Rohaniták“, kik a tulajdonképi papok voltak, még máig is csak Ahron törvényes utódai, s s az „egyházi áldás“, mely más hitfelekeze- teknél a lelkészi functiók egyikét képezi, nálunk még mai napság is a „Rohaniták“ által végeztetik. A rabbinak nincsenek papi functiói s soha sem nyer papi felszentelést. A rabbi képesítés csak is a tanítóság s vele kapcsolatban a vallási kérdésekben való eldöntésre nézve volt felavatás s így nyerte a képesített a „rabbi“ nevet, mely eredetileg annyi mint „úr, tanító, mester“. De még a nyilvános tanítói képesítés sem volt eredetileg szokásos. Aki a vallási törvényeket ismerte, annak szabadott a vallási kérdésekben határozatot mondani, sőt vallási elveink szerint a thora tanítás és magyarázás nemcsak a rabbi feladata hanem minden egyesre nézve ép oly szent kötelesség volt, mint annak tanulása, csakhogy midőn ez okot szolgáltatott a visszaélésre, s több felületes tudós is bitorolta ezen jogokat, szabatott a 3-ik század elején azon korlát, hogy vallási ügyekben csak azok határozhatnak, kik elismert tudós celebritások által arra képesítettnek nyilvánítattak. Hogy a rabbinak nincsenek lelkészi functiói legjobban kiviláglik abból, hogy az emberi kor két főphasisában a születés és halálnál a rabbi assistentiája szükségtelen, a zsidó az életbe lép s az élettől elvál, anélkül, hogy a rabbinak bárminő functiója volna mellette, sőt a rabbihivatallal együtt járó jogok, t. i. a házassági egykekötések vagy felbontások stb. sem képezik kizárólagos privilégiumát a működő rabbinak, hanem ezek teljesítésére, az izraelita vallás traditioi szerint, minden a vallási törvényt ismerő s erre fölhatalmazott I egyén képes. S csak azért teljesítetnek ezek a rabbi által, hogy a rend s egység fentar- tassék. A hivatalos rabbi tehát soha sem volt s nem is conditio sine qua non-ja az izraelita hitközségnek, mire nézve Pápa, Székesfehérvár, Debreczen, Kassa, Liptó-Szent Miklós és több községek eclatans példát nyújtanak, vagy nyújtottak. Mindezt összevéve látjuk, hogy gyúpontja a rabbi functioknak a vallási törvények tanítása és magyarázásában s magától érthetőié? a vallási institutiok szigorú ellenőrzésében áll. Ami pedig a sokak által fontosnak vélt egyházi szónoklatot illeti, ez -- sit venia verbo —■ nem képezi lényeges részét az izr vallásnak s csak fentebb jelzett tanítói működésének természetszerű kifolyása. Tehát azon cousequentiára jutunk, hogy a zsidóság „lelkészséget nem ismer,* hogy nem létezik a zsidóságban oly vallási functio, melyet a hittörvényt ismerő nem-rabbi is ne végezhetne ergo a „rabbi nem is lelkész“. „Izr. lelkész“ tehát önmagában véve ellentmondás volna, sőt több ....... sapienti sat! Ez ért uram én a status quo megtartása mellett vagyok s maradok illő tisztelettel — r rabbi. A VIDÉK. Bándon, 1878. január 21. T. szerkesztő úr! „Az adó-ügyi miseriák-“ ról irt vezérczikkre vonatkozólag kérem szerény észrevételem becses lapjában közzétenni. Becses lapja 2. számában a vezérczikk az adóügyi miseriák czíme alatt ugyancsak •a körjegyzők ellen szól, mintha mindennek a körjegyző volna az oka, pedig az nem áll, méltóztassék tekintetbe venni azt is, midőn a falusi polgár-ember — a mi ugyan kerületemben még tudtommal nem történt — mellőzi jegyzőjét, s bemegy a városba és ott valamelyik t. ügyvéd úrral elkészítteti iratait, s a szegény körjegyző ki a nyomorék 400 frt fizetésért sokszor az éjjelt is nappallá változtatja, hogy tudhatná, hogy ez, vagy amaz polgár birtokát eladta, ha nála nem jelentik; s így persze hogy nem csuda, ha valaki más helyett is fizeti az adót, de a kinek nagyon is úgy kell, mert tanulja meg mindenki a rendet s akkor az ily eset soha elő nem for- dúl. A vezérczikkröl miután szólni sokat nem szándokom, csak még arra kérek engedelmet, miszerint megjegyezzem azt, hogy nem vagyunk mi körjegyzők olyanok, miszerint azt kívánjuk, hogy hátunk mögött álljon mindig valaki, s pláne a járási első főnökünk, elég minekünk az, ha főnökünk bennünket utasít valamire, hogy azt megtegyük, s bátran merem t. szerkesztő úr előtt állítani, miszerint egy körjegyző sem fog találkozni a ki főnök- jének egyszerű utasítását úgyszólván szent Írásként ne tekintse; végre: — az adók igazságos kivetéséről pedig csak oly egyéniség szólhat a ki ahhoz ért is, s az adó, hogy igazságosan van-e kivetve? arról mindenki meg* Szent kötelessége s feladata minden egyes zsidónak, hogy lelki üdvéért gondoskodjon s mindegyik maga magának legyen — lelkipásztora. r. Folytatás a melléklapou. ban akarsz kitörni, elhomályosult, fátyolos tekintetedről, vonagló ajkaidról látom, hogy sebeket szaggattam fel szívedben, ugy-e ilyen ébredésed neked is volt már. Csakugyau a zokogással küzdöttem, volt, volt ilyen rettenetes reggelem habár más mint az övé, — oh talán még rettenetesebb! Az a reggel megölte gyermekiességemet. Az a reggel beteggé tett testileg és még jobban lelkileg ; évekig épültem ki belőle. Ö találkozott egygyel azok közűi, kik hódító, káprázatos tulajdonokkal bírnak, a felszín fényes, sima, csillogó, mélyebbre nem kell kutatni mert mélység nincs. Ilyennel vidáman polkázhatod végig az életet, de lelkedet rá ne bizd mert pocsolyába visz! Szegény asszony épen így járt. Az, tudja Isten hol polkáz tovább, ennek az élete tönkre van téve, szenvedélyes szíve szigorúan tiszta lelke nem fog feledni soha. Alkonyodni kezdett már, az ablaküvegében gyönyörű jég virágok képződtek és elzárták a kilátást, a nyájas kis teremben félhomály uralgott, lágy, ábrándos félhomály a hamvas függönyök között, puha bútorokon, itt egy kép kerete csillogott csak, és a sarkokból egy egy szobor húrja fehérlett elő. Felkelt helyéről, lehagyta csúszni a piros kendőt a szőnyegre, felnyitotta a zongorát és megzendűltek ujjai alatta „Doppelgänger“ mélabús accordjai. Halkan, lágyan, visszatartva kezdé el a dalt pompás, zengő althangján: Still ist die Nacht, es ruhen die Gassen, In diesem Hause wohnte mein Schatz Sie hat schon längst die Stadt verlassen, Goch steht das Haus auf dem selben platz. Végigcsengett a szobákon, olyan siróan, olyan bánatosan, olyan felsikoltó szilaj keserűséggel, — míg én magamra szedtem téli burkonyái- mat, egy csókot nyomtam homlokára és köny- nyekkel szemeimben elsiettem. Még az utczára is kihallottam: Da steht auch ein Mensch und starrt in die Höhe, Und ringet die Hände vor Schmerzensgewalt. Serena. „Laczi bácsi.“ (Karczolat.) .... Mert hát sohasem mondott iga- zabbat az a nagy költő, mint mikor azt mondta, hogy — „a szárnyas idő hirtelen elröpül“... Sok elrepült azóta is, mióta e szép seuteutiát elzeugette a lant; pedig az nem is volt olyan nagyon régen, nem; középszámítással csak egy — emberélet. 8 mi az a történelem időszámításában ? — semmi; de annak, ki a történelmet írja, egy egész élet az, melynél több nincs, melyet újrakezdem nem lehet. És ez az élet milyen hamar véget ér, milyen gyorsan pereg le nap nap után, milyen várat- lauúl tesz ki ez a sok nap egy esztendőt, s azok az esztendők is — mintha csak napok volnának! Azt az édes, mosolygó, rózsabimbós, aranyospillaugós gyermekkort úgy elragadják magukkal, hogy arra is alig emlékezünk, milyen volt az arcza, milyen volt a mosolygása ___ Gsermelyhabok, vígan csörgedezve kavicsról kavicsra, majd elfáradtan lassú hullámokká tömörülnek s méltóságos komolysággal hömpölyögnek a tengerbe eltűnve, elvegyülve örökre, hogy azt sem tudjuk, merre szélledtek; csak az a kis fadarab, melyet véletlenül beléjök dobtunk, csak az marad hű, csak az mutatja az utolsó hab irányát egy ideig, s aztán — azt is elvesztik szemeink. — Az a kis fadarab pedig egy édes emlék a mosolygó gyermekkorból, a rózsás ifjúéletből, mely odatapad a szívhez, s nem válik el tőle nagyon sokáig!... Kedves jó öregem, édes jó Laczi bátyám, hogyne emlékezném vissza jóságodra, mely második apámmá tett, mely gyermekkorom valódi játszótársává, nem, — szent bálványává varázsolt; hogyne tapadt volna jóságod szívemhez, melynek olyan könnyű megőriznie a boldogság legkisebb emlékét is! Ne vedd rossz néven, hogy így elbeszélem, amit rólad tudok; hiszen emlékszel tán rá, mikor a téli estéken a meleg kályha mellett elcsevegtünk, — te komoly szeretettel, én gyermekészszel, — hogy akkor hányszor megígértem neked, ha majd „püspök“ leszek, négylovas hintón megyek érted abba a nagy bolond városba, s elviszlek palotámba ? ! Te aztán a „kis zöld kancsó“-ból ittál egyet, s azt mondtad rá: „segítsen az Isten kis fiam!“ Akkor nem tudtam többel meghálálni szere- tetedet, csak azzal a naiv, ártatlan ígérettel, de most — most meg annyival sem tudom. Mert hát „püspök“ nem lettem ám, s úgy gondolom, aligha is leszek; hanem azért négy lovon megyek érted — az emlékezet szilaj paripáin — s ide hozlak palotámba, az óa szívembe, hol szépen elfértek ketten: a te képed és az én gyerekkori boldogságom.
