Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1877 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1877-10-21 / 42. szám

nem megy-e háborúba, ki tudná megmondani. — Montenegróról sincs semmi újabb hír — pihen babérain. * Francziaországban megejtettek a képvi­selőválasztások, melyeknek eredménye az, hogy a köztársaságiak 100 és néhány szavazattöbb­séggel rendelkeznek a kamarában. * Poroszországban miniszterválság van. — Az olasz kamarák nov. közepén fognak össze­ülni ; e hírrel együtt megemlíthetjük, hogy Crispi az olasz képviselőház elnöke Bécsből Budapestre érkezett. Tudomány. A magyar kritika érdekében. Hogy valamely nemzet a műveltség mily magas fokára küzdötte fel magát, azt, úgy hiszszük, a tudományos önálló művek halma­zán kivűl nem kevésbbé bizonyítja azon kö­rülmény, vajon azon nemzet egyénei méltá­nyolni tudják-e eléggé a szellem vívmányait, fel tudnak-e emelkedni azon szellemi magas­latra, honnan minden érdektől megtisztultan, alapos ismeret s ezzel párosúlt éles biráló te­hetséggel mondják ki meggyőződésöket min­denkivel szemben. Bégóta kürtöljük már, hogy tudományos­ságot illetőleg a művelt nyugottól nem mesz- sze állunk, mert halomszámra hevernek azon könyvek könyvtárainkban, melyekről még a külföld is elismeri, hogy habár a zsíros tar­honya- és a töltött káposztával jóllakolt ma­gyar ember agyában szülemlettek, beleillenek más irodalomba is; hogy oly művek vannak keletkezőben, mint most a magyar encyclopae­dia, melyek biztos tanúi az érettségnek s a tudományfejlesztési képességnek: s míg ezeket tele szájjal hangoztatjuk, a helyett, hogy he­lyes eszközökkel fejlődésünket előmozdítani, s minden nemes törekvést támogatni iparkod­nánk, oda működünk, hogy a haladást csirá­jában elfojtsuk s amit egyik kézzel épitiink, azt a másikkal porba döntsük képzettség nél­küli, kenyérirígységből származott s legtöbb­ször egy bizonyos kör által jogtalanul bitor- lott kritika által. E kritika leplezetlen meztelenségében mutatja be éretlenségünket. Ma a kritika vakondok a tudomány me­zején, mely kérlelhetlenül elrágja gyökerét a legszebben fejledező virágnak úgy, mint a haszontalan kórónak; politika, melybe boldog, boldogtalan belekontárkodik, s hivatva érzi magát mások szép törekvéseit elitélni s a haza sorsán javítani. A ki egy-két könyvet unalmas óráiban félig szunyadva átlapozgat s belőlők hézagos ismereteket magába szed; a ki szörnyű kínos vajúdás között kétes értékű irodalmi valamit létrehoz s általa sok hivatott erőt örökre visz- szariaszt e pályától; a ki tekintélylyé akar lenni, olyanná, hogy egy szavával porba sújtsa a törekvőt, s fölemelje kegyesen a sárban fet- rengőt: fölcsap kritikusnak. Háladatos szerep, mert mindenki ajka mozdulatára figyel, szeme pillantását lesi; nem csoda, hiszen éltet vagy halált osztogat. Ily körülmények közt a legjobb művek sikere is kétes, ha a szerző az illetékeseknek csúfolt férfiak mindenható pártfogását ki nem kéri; mert vagy tudákosok veszik bonczkés alá müvét, kik tudatlanságukban mindent gán­Minthogy ez üdvözítő hangulat itáni vágy oly forró és kiolthatlan az élet köznapisága közepette hányódó ember kebelében, nem is volt soha idő, midőn ne lettek volna ava- tottabb szellemek, kik a természet és emberi élet majd egyik majd másik jelenetéhez nyúlva, annak közvetítésével a lelket csendes álomba elringatták, elbűvölték s a köznapiság nyo­morúságait vele némileg feledteték. Hiába! oly jól esik az embernek koronkint nem látni ezt a világot s elköltözni, mint álmaink közepette szoktunk, oly világba, ahol mintha testünk sem volna a légben úszunk, mozgunk és élünk; ahol már más törvények vannak, mint a milyeneket közönségesen természe­tieknek ismerünk. (Folyt, kör.) Váry Gellért. Látogatás a nagy-kanizsai kisded-óvo­dában. — Reflexiók. ­Nagy-Kanizsa, Zalamegyének és egyálta­lában dunántúli Magyarországnak ez élénk kereskedelmi városa, délen, a Balaton tavától mintegy 4—5 órányi távolságra fekszik kelle­mes, egészséges vidéken. — Daczára annak, hogy soha falai között nem valék, bizonyos okoknál fogva mindig kedves volt előttem s rég időktől fogva vágyam volt messze földre elhirhedt vendégszerető lakosságát megiáto­csolnak, legyen az jó vagy rósz, vagy ritkán j hozzáértők, kik pedig sértett hiúságukban el- j ítélik azt, mert nem az ő engedelmökkel Iá- j tott napvilágot. Jobb lett volna az ily műnek i nem születnie, mert születése a szerzőnek { halála. A tankönyv-kritika a legközelebbi múlt- ; ban legjellemzőbb világot vet kritikánk álla­potára. így állunk a kritikusokkal és a kritiká­val. Szemünk nem lát mást, mint rút önzést, tudóst játszó pöifeszkedést, és nagymérvű pajtáskodást, melyeknek káros hatása meglát­szik legtöbb irodalmi termékeinken. Pedig ha valahol, úgy a kritikánál volna elmulaszthatlan kötelességünk minden legkisebb érdeket levet­kezve, részrehajlatlanul, szoros tanulmányozás után mondani ki helyeslő vagy roszaló ítéle­tünket; mert azonkívül, hogy ez utóbbi által sokakat elzárunk a haladásnak még lehetősé­gétől is, a leglelkiismeretesebb bírálatnál sem vagyunk bizonyosak arról, vajon az idő nem czáfolja-e azt meg, s nem lesziink-e egykor kénytelenek bírálatunk miatt önmagunk előtt pirulni. A tapasztalás bizonyítja, hogy ily idő bekövetkezhetik. A kritika jelen állapota tarthatatlan, mert irodalmi elkorcsosodásra vezet; gondoskodni kell tehát oly eszközről, mely visszahelyezze eredeti méltóságába, s ez volna: egy szorosan kritikai lap alapítása, mely kiváló erők által támogatva kizárólagos czéljáúl tűzné ki be­mutatni a művelt közönségnek a nevezetesebb termékeket s kimondani azokról tüzetes vizs­gálat után ítéletét. Az ily lapnak nagy haszna volna a kritika megingatott hitelének vissza­állítására, de volna haszna a tudomány előbbre vitelére is. IRODALOM. A fölkelő nap országa. Regényes utazás Japánban. Irta Vértesi Arnold. Budapest, 1878. Franklin-Társulat. Ha valaki Japánnal megismerkedni óhajt, népének jellemét, erkölcseit, szokásait híven előadva olvasni akarja, s mindezek mellett kellemes szórakozást találni kíván: ezen könyv­höz folyamodjék. A benne szereplő személyek azért vannak, hogy elvezessenek bennünket a japánok szokásait visszatükröző helyekre, meg­ismertessenek helyesen alkalmazott párbeszé­dek által a japánok történetével, s szenvedéseik által bemutassák a japáni büntetés módját stb. Japán megismertetése — czélja e műnek, s ezt el is éri ügyes előadása által, mely gyö­nyörködtet s tanít is egyszerre. Ajánljuk e művet olvasóink figyelmébe. * Felhívás »Neveléstudomány“ czímű, 130 nagyivnyi munkám 3-dik kiadásának f. é. no­vember 10-ig eszközölhető megrendelésére. A kiadásra csak úgy vállalkozom, ha a t. ez. megrendelők száma egészen biztosítja a költ­ségeket. A mű ára 8, bolti ára 10 fit. Tízre 1 tiszteletpéldánynyal szolgálok. A példányokat utánvét mellett bérmentetleniil küldöm meg Budapesten, 1877,. évi október 10-én. Garam- s^eghi Lubrich Ágost, m. k. egyetemi r. ta­nár (Aldunasor, 9. sz.) * A „Délibáb“ okt. 12-iki számának tartalma: 1. „Mózes“-ből (mntatvány) Váradi Antaltól. 2. Ka­tinka. (beszély) Aigner Ferencztől. 3. A byzanti mű­veltség szelleme. Váry Gellérttó'I. 4. Az aradi tizen­három. (költ.) Tóth Kálmántól. 5. Levél a szerkesz­tőhöz. Darmay Viktortól. 6. A Kisfaludy-társaság ülése. Aucun-tól. 7. 8. Replikák. 9. Bölcs bolondságok. 10. Tárcza: Vissza-vissza gondolok (költ.) Somló Sán­dortól. Az ősz j elei Kiirthy Emiltől. Naptárak 1878-ik évre. A ,«A'ranklin-'Aár sutát* * magy. irod. intézet által épen most küldettek be szerkesztőségünknek a kö­vetkező közkedveltségben részesülő, csinosan kiállított, s a legnagyobb gonddal szerkesztett 1878-ik évre kiadott naptárak. István báCíi naptára vagyis családos házigaz­dáknak s gazdasszonyoknak, népnevelőknek, lielységi elöljáróknak, iparosoknak és földmivelöknek való ké­pes kalendárium 1878-ik közévre. Alapítá Majer Ist­ván szerkeszti Kőhalmi Klimstein József tanár. Köz­leményekkel Farkas Serafiu, Varga József, Maráz István, Varga Mihály, Novák Lajos, De Gerando A., Sagmüller József, Wayand Géza, Maszlagliy Ferencz, Nyulassy Autal, stb.-tői Tartalma: 1. Az erkölcsi vi­lág. II. Gazdák naptára. III. Népnevelők naptára. 1 V. Történeti naptár. V. István bácsi a hazában és a nagy világban. VI. A művészet országából. VII. A termé- sze.-világból. VIII. Tr, fák mezeje. Számos képpel. XXIII. évfolyam. Ára fűzve 50 kr. Protestáns uj képes naptár 1878-ik évre, Kó- ródy Sándor, Bodon J., Szente J., Bodon Józsefné, Kis Áron közreműködésével szerkesztette Dúzs Sándor tr. XXIV. évfolyam, képekkel, s a protestáns egyházi tiszti névtárral. Ára fűzve 50 kr. Falu8i gazda naptára 1878-ik évre. A magyar gazdák, kertészek, lelkészek és .tanítók számára. Biró P., Deininger J., Ebner S., Gábor J., Grand M., Gru- biczy G., Hensch A., Molnár J., b Nyáry Gy., Dr. Nyáry F., Ordódy I., Villási Pál s többek közremű­ködésével szerkeszti Máday Izidor. XIV. évfolyam számos ábrával. Ára fűzve 80 kr. Lidércz naptár 1878-ik évre. Elbeszélések, úti kalandok stb. gyűjteménye. XVII. évfolyam. Sok kép­pel. Ára fűzve 60 kr. Honvéd-naptár az 1878-ik évre. (Egyúttal ka­tonai naptár.) A magyar nép számára, szerkeszti Al- dor Imre. XI. évfolyam. Mosonyvár ostroma nagy czím- s a szöveg közzé nyomott számos kisebb kép­pel. Ara fűzve 60 kr. A „népzászlója“ naptára 1878-ik évre. A ma­gyar nép számára, szerkeszti. Aldor Imre. X. évfolyam- „II. Mohammed bevonulása Konstantinápolyba,“ nagy czim- és sok kisebb képpel. Ára fűzve 40 kr. K08SUth-naptár 1878-ik évre, szerkeszti Honfi Tihamér. VIII. évfolyam. Kossuth Lajos legújabb nagy arczképével. Ára fűzve 40 kr. Nemzeti nagy képes naptár 1878-ik évre. Szép- irodalmi és ismeretterjesztő’ tartalommal, szerkeszti Aldor Imre X. évfolyam. „Nero fáklyái“ nagy czím- képpel (Sziemiradszki festménye után.) A magyar bi­rodalom kormányzati közigazgatási, törvénykezési s tiszti czímtárával. Ára fűzve 1 frt. A magyar nők házi naptára 1878-ik évre. Szer­keszti K.-Beniczky Irma. X. évfolyam, képekkel s naplói jegyzetekkel ellátva. Ára fűzve 60 kr. Borászati naptár 1878-ik évre. Szerkeszti Dr. Nyári Ferencz. V. évfolyam. Több ábrával. Tartalma: 1. Természettudományi rész. II. SzöIIőszeti rész. III. Borászati rész. IV. Mulatt-tó rész. Borkorcsolyák. Ára fűzve 80 kr. Deák Ferencz naptár 1878-ik évre, Szerkeszti Aldor Imre. II. évfolyam. Zichy Mihály „A királyné Deák Ferencz ravatalánál“ nagy rajzával s sok kép­pel. Ara fűzve 50 kr. Eötvös naptár 1878-ik évre, tanférfiak és tan- ügybarátok számára. Az Eötvös-alap javára kiadja a gatni. Ebbéli gondolatom s vágyam végre tetté lön s én vasútra ülve átrándultam. Már maga a vidék, melyen áthaladtunk, kellemes benyo­mást tőn rám, mert a vasút a Balaton keleti oldalát egész hosszában kiséri. A tó fodros hullámzása, az alkonyodó nap sugarainak meg­törése oly tündéries látványt nyújtottak, minőt csak az tudhat magának képzelni, ki Magyarhou szépségeinek e gyöngyét beutazta valamikor. Délfelé haladva úgy homályos körvonalokban előtünedeznek, mintegy ködön áttekintve a távoli hegyek: Csobáncz, Szigliget, Tihany, Tátika, mutatva mintegy szomorúan az újkor vándo­rának a hajdani dicsőséget, most már csak omladozó romokat. Lehetetlen hogy eszébe ne jusson az embernek ez ódon fészkek megpil­lantásakor a nagy költő mondása: Régi di­csőségünk hol késel az éji homályban? . . . No de hagyjuk ezt. Sem czélunk, sem időnk most a múlt idő nagysága fölött elmél­kedni, mikor a jelennel is annyi a bajunk, különösen most, mikor már a vonat Rittyentett is, figyelmeztetőül mintegy, hogy kiki szedje össze bagázsiáját, aztán készüljön kiszállni, mert itt van Kanizsa. Szives házigazdám, — kinek meghívása mozgósított engem e soha nem látott Mekkába, — tárt karokkal s egy sereg tintafogyasztó fiatal emberrel már várt rám, s mindjárt prima intrada, miután becsületesen bequaterkáztunk, egy sétára szólított fel. A javaslat acceptál- tatott. Megindultunk tehát ki jobbra, ki balra, gondolván magunkban, hogy a föld gömbölyű, valahol majd csak ismét találkozunk. — Tő- szomszédságunkban roppant gyermekzsivaj ütötte meg fülemet, mely azonnal megmagya­j rázta nekem, (hisz jó magam is három éve I bajlódom már a tudományszomjas ifjúsággal s iparkodom beléjük diktálni az ismereteket) hogy itt is a múzsa szelleme által arczul csó­kolt zsenge ifjúság szedi magába a tudományt. Részben igazam volt; a kisdedóvoda előtt ál­lottunk. Szives cziczeróm, mint a féle minden­kivel bizalmas lábon álló plenipotentiárius egyéniség, azonnal felajánlá szolgálatát, hogy az intézetbe vezet. . . Szégyenkedve vagyok kénytelen bevallani a szives olvasó előtt, hogy daczára annak, miszerint a szélrózsa minden irányában megfordultam már, ily intézetet még nem láthattam. Mindig azt gondoltam magamban, hogy ha már a kamaszabbjaival annyi a baj, mint én tapasztalom, Úr Is­ten ! mennyi lehet az ily aprósággal ? Ennek okáért sohasem óhajtottam látni azt a dolgot, a miből nekem is bőven kijutott. De most el­fogadtam az ajánlatot. Ha valaki a nyájas olvasók közül nem látott volna kisdedóvodát, képzeljen magának egy nagy termet; a fal mellett szorosan 120 kis asztalkát, ugyanannyi parányi széket, s mindenik széken egy szintén parányi 5—6 éves honpolgárt, s fogalma lesz a helyről, hova most beléptünk. Az intézet derék veze­tője Ranezay József és neje szívélyesen fo­gadtak bennünket, s midőu házigazdám a be­mutatás után arra kérte őt, hogy mutogasson meg nekem, mint idegen, s e téren tapaszta­latlannak az intézet beléletéből egyetmást,— a legkészségesebb udvariassággal ígérte meg. Megjegyzendő, miszerint én künn már jó eleve informáltattam hűséges kalauzom által arról, hogy Ranezay úr egyike a legtapintatosabb központi gyüj tőbizottság Zichy Antal, Szász Károly, Pósa Lajos, Lederer A. stb. közreműködésével szer­keszti György Aladár és Komjáthy György. I. évfo­lyam. Ára fűzve 60 kr. Iparos-naptár az 1878-ik évre Szerkeszti Gelléri Mór az „Alföldi Iparlap“ szerkesztője. Számos famet­szettel. III. évfolyam. Ára 50 kr. Nevessünk! mulattató naptár a gyönyörűséges 1878-ik esztendőre, megcsinálta vala egy asztromókus, számos illustratiókkal. Ára fűzve 40 kr. A magyar nép naptára 1878-ik évre. Képes kalendárium sokféle hasznos és mulattató olvasmáuy- nyal ellátva. Szerkeszti Tatár Péter. Sok képpel. Ára fűzve 30 kr. Uj fali naptár 1878-ik évre. Egy egész ív. Ára 20 kr. Az itt elősorolt naptárak kaphatók tírmuszt Annin könyv- és papirkereskedésébeu Veszprémben, Vidéki lapszemle. A „Somogy“ „A társadalomban“ czímű czik- kében keményen ostorozza a nemzet apathiáját, mely útját állja minden tevékenységnek. Az apathia okát kutatván rá jó’, hogy a rohamos elszegényedés, az intózőkbeni csalódások, az eszeveszett, iránytalan kap­kodás sokban hatottak a kedélyekre s okozói voltak a fásultság- s tétlenségnek; de leginkább magunk vagyunk az okai ás épen azért saját erő ;kbe vetett bizalommal kell életrevalóságunkat megmutatni. A „Székesfehérvár és Vidéke“ okt. 13-iki száma rövidke vezérczikkében metsző gúnynyal ír a megye és város közigazgatási bizottságainak gyűlé­seiről, magának az intézménynek tarthatatlanságát, napról napra jobban-jobban igazolva látja. Szomorúan érdekes előtte az adófelügyelő jelentése, melynek számai azt bizonyítják, hogy adónk elviselhetlen és napról napra szegényebbek leszünk. A „Zala“ „A választások küszöbén“ czímű vezérczikkében kimondja, hogy nincs igazuk azoknak, akik a sok bajnak okát a rendszer roszaságában vagy a személyekben keresik; sem a rendszer nem oly rósz, hogy azt elvetni kellene, sem a személyek­ben nincs annyi hiba, hogy a helyzetet kétségbeejtő- nek kellene festeni, a baj oka a polgári kötelességek nem ismerésében rejlik. A „Vasmegyei Közlönyében Berkovics Elek figyelemre méltó czikket közöl „Ez is szükséges“ czím alatt, melyben azon visszásságra figyelmeztet, hogy míg egyik másik megye el van halmozva taní- tóképezdékkel, addig Vas- Zala- és Veszprémmegyé- ben egyetlenegy tanítóképezde sincs. Mi is ajánljuk ezt a magasabb körök komoly figyelmébe, A „Győri Közlöny“ múlt vasárnapi számában „Nem kell csúfot tizui“ czímű czikke kikel a naptá­raknak azon rósz és nevetséges szokása ellen, hogy népbolondító jövendölgetést hoznak az idő váltózó járásáról. Helyes. A „Zalai Közlöny“ okt. 18-iki számában Löb Ignácz „Hazafiasság“ czímű czikke igen találóan jegyzi meg, hogy mi magyarok nem is nevelünk többé becsületes földmivelőket, tisztes munkásokat, hanem nagy urakat. Lesz ügyvéd, pap, hivatalnok, minden, csak munkás nem, pedig hazánk viszonyai, országunk java hangosan és erősen követeli, hogy iparűző or­szág legyen. A „Pápai Lapok“ múlt vasárnapi száma „Egy hazafi elmélkedéseiét hozza, melyekben szegénysé­günk okúúl azt adja, hogy a munkát nagyon szeret­jük lerázni nyakunkról. A baj kiirtására két dolgot ajánl: az angol birtokrendszert a nagy birtokosokra, szabad telephelyt és vízjogot az iparvállalatokra nézve. A czikk folytatása érdekesnek Ígérkezik. kisdedóvodai nevelőknek, s hogy búzgólkodása által a kanizsai kisdedóvodát mintaszerűvé tette az országban. Erről hosszas ottlétem alatt csakugyan teljesen meg is győződtem. Mielőtt a hasznos intézet beléletét rö­vid vonásokban vázolni megkísérteném, nem lesz fölösleges külsőleg is megismerkedni vele. A mint hal lám, a kanizsai kisdedóvoda a vá­ros és a tevékenységében mindenütt szép hír­névre emelkedett nőegylet együttes szorgalma s áldozatkézsége által jött létre. Csinos he­lyen tágasra nyúlt épületből áll, bő udvarral — hol egyszersmind a gymnastikai gyakorla­tokat is tartják — nagy kerttel s a jobb szárnyon kényelmes lakással. A tulajdonképeni kisdedóvoda a bal rászeu két nagy teremből áll: dolgozó és játszóteremből, mindkettő a szükségletekkel hiánytalanul berendezve. A dolgozó szobában vannak a már említett asz­talkák, minden gyermek számára egy; a ját­szó teremben ez nincs, helyette székek csu­pán, szorosan a fal mellé rakva. Fönn a fa­lon fogasok, ruha és kalaptartók, megrakva kis kosarakkal, melyekből itt-amott étvágy- gerjesztőleg mosolygott ki: kifli, zsemle, szőllő s más egyéb harapni való dolog. Vettem észre, hogy néhány éhesebb honpolgár sóvár szemek­kel kacsingatott fel a kis éléstárba, de biába, mert az uzsona ideje még nem jött el egészen. (Folyt, köv.) • V. Sárffy Ignác{

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom