Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1877 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1877-05-06 / 18. szám
III. évfolyam. 1877. 18-ik szám. Veszprém, május 6.--<5* és „Hív. Értesítő“ msgjslen oiadej vasárnap. Előfizetési dij : Egész évre . . 6 frt — kr. Fél évre • ■ - 3 frt — kr. Negyedévre - 1 frt 50 kr. Egj'es példán} ' ára lí> Ifi*. KÖZGAZDASÁGI HELYI-^f ÉRDEKŰ, MIVELÖDÉSI ÉS VESZPRÉM MEGYEI HIVATALOS HEH KÖZLÖNY. »&===— 6 II Kiad o-hlv atal: KRAUSZ ARMIN !| iSnyvkeraíksdése Veszprémijen, I hova minden előfizetés hirde- ii testi ij 8 postai reklamáczió küldendő. HIRDETÉSEK egyhasábos petitsor 6kr. NYILTTÉR petitsoronkint 15 kr. s I kiilön minden beigtatásért 30 kr. bélyeg. Szerkesztőség: ^kegyesr.nagy gymnasium.^ fos— —■—gM A törökök Budapesten. Csak hiába, az igazi magyar vér nem tagadja meg magát soha és semmi körülmény közt; akit a magyar megszeret, meg van az szeretve; az iránt rokonszenvét még akkor is kimutatja, ha mindjárt íélvilágot kellene önmaga ellen zúdítania. Kell-e ehhez szebb és nagyobb bizonyíték, mint amit most a magyarnak fővárosa Budapest és benne és vele az egész magyar nemzet a török vendégek iránt tesz, azon vendégek iránt, kiknél szintén nagyobb a rokonérzés és a barátság, melyet irántunk tanúsítanak, mint azon óriási veszély, mely édes liazájokat ép e perczben fenyegeti leginkább. Mind a két nemzet a legválságosabb pillanatban adta fényes tanúbizonyságát annak, hogy megértette egymást és kész érzelmeiben egygyé olvadni. Az ünnepélyek még tartanak Budapesten, a nemzet ujjong a megtalált rokonkebel miatti örömében, a barátságos, utógondolat nélküli érzelmek kicserélése még nincs befejezve és így az örömmámor nem is sejteti a szép szövetségnek következményeiben oly messze kiható és fontos hatását Magyar- és Törökország társadalmi ép úgy, mint ipar- és kereskedelmi fejlődésére. Törökország felrázatva a szemeink előtt lefejlő véres dráma által nemzeti aléltságából, az alkotmányosság és ezzel a szabadság terére lépett. Az évszázadok óta pihenő anyagi és szellemi erők félszabadúlnak és oly lázas tevékenységet fognak kifejteni, mely Európát bámulatra ragadja. A tőrök nemzet ezen ébredésében első tekintetét ránk fogja vetni magyarokra, kik e szerint műveltségi missiot leszünk hivatva teljesíteni és amilyen olyan fejlettségünkkel egyelőre a töröknek példányképeivé válunk. Ne mondja senki, bogy a török találhat nálunk műveltebb, fejlettebb nemzetet is amelyet követhetne; a józan utánzás valódi titka abban áll, hogy az elmaradott nemzet ne azt utánozza, mely a műveltségnek szédítő magas fokán áll, mert ezt csak természetellenes ugrással érhetné el, ami sem nem helyes, sem nem valószínű, hanem azt mely nála csak valamivel műveltebb, valamivel fejlettebb. Nekünk magyaroknak ép az a legfőbb hibánk, hogy soha sem tudjuk megválasztani, kit és mikor kövessünk. Mi a legműveltebb nemzeteket akarjuk mindig és mindenben utánozni, innen van azután, bogy a sok erőt nevetséges módon elpazaroljuk és végre is megfeneklünk majdnem minden nagy obbszabású vállalatainkkal vagy szégyenszemre le kell szállnunk fenlié- jázó vágyaink magaslatáról. A török «enizet, óhajtjuk legalább, okosabb lesz e tekintetben, mint mi voltunk. E szellemi hozzánk-simulás maga után vonzza az ipar és kereskedelem szorosabb összeköttetéseit a két nemzet közt, mikből az anyagi haszonnak oroszlányrésze, kiki könnyen beláthatja, csak nekünk magyaroknak jut ki. A körünkben időző török vendégek már is nagyobb mérvű megrendeléseket tettek és szentül biszszük, ha haza térnek, hírünket megviszik földieiknek, kik lelkesülve a soha meg nem dönthető életigazság által, hogy a szerencsétlenségben ismerhetni meg az igaz barátot, édes örömest hazánkhoz for- dúlnak ipar- és kereskedelmi szükségleteik födözésére. A magyar ipar és kereskedelem tehát kell, hogy kelet felé fordítsa arczát. A keleti kérdésnek megindúlt lavinája mennyit zúz és teper össze török vendégeinknek Budapesten idézéséhez kötött talán egy kissé vérme- sebb reményeink- és várakozásainkból, nem tudjuk ; de bármi kimenetele legyen is, e véres tusának, a magyar mindig megtartja rokonszenvét a török iránt, ha annak fegyvereit győzelemre vezérli a gondviselés, vagy amit nem szeretnénk, ha ellenei rajta diadalmaskodni találnának. Nem illik itt azon derék ifjakról sem megfeledkezni, kik konstantinápolyi útjok által a két nemzet rokon- szenvének kapcsát megalkották. Ha szellemi és anyagi fejlődésünk e barátság következtében izmosodni és gyarapodni fog, az érdemnek jó része az övék lesz és az utókor hálásan fog rólok még a késő nemzedékekben is megemlékezni. Az egyetemes osztrák katholikus gyűlés Becsben hétfon nyittatott meg. Számtalan helyeslő távirat s Franczia-, Olasz-, Angol-, Spanyol- és Németországból feliratok érkeztek. Elnökül Belcredi Egbert gr. választatott, ki abban foglalta össze a katholikus gyűlés czélját, hogy az újabb időben a kath. életet közelről érintő kérdéseket megvitassa s azok álláspontjait megállapítsa. Beszédét a császár- és a birodalomhoz való ragaszkodás kiemelésével végzé. Csoportosuljunk, úgymond, ép oly beu- sőleg a püspökök, mint a pápa köré. Képviselői körökben, mint Írják, azon tervvel foglalkoznak, hogy az összes kiegyezési törvényjavaslatok nálunk is, mint az osztrákoknál történt, egy nagyobb bizottsághoz utasíttatnak. A terv megvalósítása a kormány hozzájárulásától tétetett függővé. A mozgósítás eshetősége illetőleg az áruforgalom teljes megszüntetésére és a tömeges csapatszállításokra vonatkozó intézkedések iránt az állam-vasutak keleti vonalára kiadattak a rendeletek. Azonnal megtörtént minden intézkedés a forgalmi és vouatvezetői személyzet megszaporodása és beosztása, a raktárak és szállítási eszközök készen tartása iránt úgy, hogy egyszerű távirati rendeletre mindenki kijelölt helyét elfoglalhatja és akadálytalanul azonnal kezdetét veheti nagyobb csapattömeg-szállítással. Ezen intézkedéssel kapcsolatosan utazta be Bottlik igazgató az államvasutak keleti vonalát egy miniszteri kiküldött kíséretében. Heti szemle. — máj. 5. A képviselőház letárgyalván az 1876. évi XXXIII. t. ez. által területükre nézve szabályozott törvényhatóságokban a választó kerületek új beosztásáról és az ezzel kapcsolatos intézkedésekről szóló törvényjavaslatot: jelenleg a gyámügy rendezéséről szóló törvényjavaslat részletes tárgyalásával foglalkozik. A miniszterelnök a keleti kérdésben hozzá intézett interpellatiókra tegnap felelt. Földvári Mihály határozati javaslatát a Corvinák ügyében egyhangúlag fogadta el a ház. E határozati javaslat így hangzik: Abdul Hamid török szultán ő Felsége a magyar nemzet nagybecsű műkincseit a „Corvinákat“ a m. kir. tudományos egyetemnek ajándékozván, határoztassék el, hogy: „A magyar képviselőház török szultán ő Felségének eme nagylelkű tette fölött hálaérzetét fejezi ki, ezt jegyzőkönyvileg megörökíti, s megbízza a kormányt, hogy a képviselőház A „VESZPRÉM“ TÁRCZÁJA. Távol nyugatról. Távol nyugatról szállj, dalom, A déli föld felé! A legszebb éden ott virul, A magyar Istené! S a hol legtisztább lesz az ég S legvirulóbb a táj — Szép kedvesem vár ott reád Csak szállj dalocska, szállj! Köszöntsd nevembe szépen Őt És elbeszéld híven: Mily gyönyörű az élet itt S mint vigad a szívein — S hogy nem parancsol itt nekem Sem eskü, sem király! Hogy mint te, oly szabad vagyok: Csak szállj' dalocska, szállj! Mondd, hogy örömben élem itt A legszebb napjaim! Hogy szivem, lelkem oly nyugodt, Mint boldog álmaim! Rajongj, ha kérdi sorsomat, fordulóra vált? Tüudéri szép — mondd — és csodás.... —Üjfkjszállj jlalocska, szállj! Elmondhatod, hogy hű vagyok, Hogy Övé a szívem, Ne sírj s ne mondd, hogy szenvedek S hogy megtörött hitem — Hogy éjen át fejem fölött Sikoltoz a sirály — Hogy sorsom lassú hervadás __ .. .. Csak szállj dalocska, szállj! — New-York. — KOMPOLTHY TIVADAR Lilla. Rajz, írta André Gyuláné. 1 (Folytatás.) Azon gondolattal és resignatióval jöttem e kis falusi egyházba, hogy egy közönséges, az egyszerű emberek értelméhez alkalmazott, szónoklatot fogok hallani egy élemedett pap ajkairól, — s megjelent a szószéken egy szép fiatal férfi, nemes, előkelő magatartás, és mozdulatokkal, s azután megcsendült szava, — olyan gyönyörű, zengő • mély hangon, mely belopódzik a szívek rejtekébe, s megveszteget, elragad. Hogy mit beszélt, alig tudnám megmondani, csak tárgyát tudom; »jöjjetek hozzám ti, kik fáradtak vagytok;“ mert nem tudtam, a hang varázsát élvezzem-e, vagy a beszédet, de arról meg voltam győződve, hogy ha valaha képzeltem Isten apostolait, kik hivatva vannak igéit hirdetni a földön, e fiatal lelkész azok közül való. B8T ^Lapunk mai számához egy fé Lilla az egész idő alatt fel nem emelte szemeit imakönyvéről, de sápadt volt és reszketett; azt hittem, könnyű nyári öltözékében fázik a hfís templomban. A lelkész elvégezvén szónoklatát, imádkozott hiveivel, s sok' sem feledem el a magasztos ihletséget melylyel ezt tévé. — Lilla, susogám, ez egy igazi lelkész, ez magának az Istennek felkentje. Ő nem felelt s most néztem figyelmesen reá, — szép homloka egészen könyvére hajolt és lázasan lélegzett. Kijöttünkor egy nyájas, piros arczú, de épen nem szép és jelentékeny, iQú nő köszöntött s jőve hozzánk. — Barátném Ágnes, — Serena; mutatott be egymásnak bennünket Lilla. Bejösz kissé hozzánk? mondá a barátságos kisasszony, — a napokban nyillottak ki azok a szép thea-rózsák s neked kötöttem az első csokrot belőlük; férjed is vár már. Mindenesetre, — viszonzá Lilla kedves mosolyával ismét, — ha már nekem szántad, elviszszük a szép rózsákat. S Ágnes előre sietett a lelkész-lakba, — s az ajtóban várt már ránk egy gyönyörű csokorral, — Lilla átvette, s a szobába belép- tüukkgr arczát a virágokra hajtá, s én azt láttam, hogy ő ép oly színtelen, mint azok. Rövid társalgás után elváltunk; én télig szokásból, félig az önkénytelenül felébredő tisztelet, és rokouszenvnek engedve nyújtottam kezet a papnak, — azután Lilla is, de Istenem, milyen kézszorítás volt ez, alig hogy ujjaik érintkeztek s mily gyorsan és reszketegen, mintha félték volna egymást. A fiatal házaspár kikísért bennünket, „Hiv. értesítő“ van csatolva.*^® azután én még visszanéztem s láttam őket riszatérni, — a lelkész délezeg magatartással de lassan és lecsüggesztett fővel, neje talán észre sem vette ezt, mert a kert felől egy szép szőkefürtű kis négy-öt éves leányka futott eléjök s az anya gyermekét sietett karjaiba venni. Olyan gondolatok fordultak meg agyamban, hogy a puszta sejtelemtől is megborzadtam, de azokat elűztem magamtól. Minden kíváncsiságomat leküzdöttem volna és nem kérdezősködöm, — ha Tarnóczy nem kérdezi. — Nos, nem lett szerelmes a mi papunkba? — Annyira nem vagyunk, én nem érzek magamban hajlamot reménytelen epekedésre s még kevésbbé egy boldog család nyugalmát háborítani. Hogyan megbünhödtem én később ezért és hányszor kértem bocsánatot attól a kedves teremtéstől, kinek meggondolatlan szavaimmal tőrt vertem szívébe. — Ha nem lett szerelmes, akkor igazán vértezve van, — mer ő még a férfiakat is meghódítja. — Vétek, hogy eltemeti magát ebbe a kis faluba, mikor mindenütt fényes jövőt vívhatna ki magának. — De hogy is jutott ide? Nem ismerték fel ? kérdezem. Azt hiszem, ő hálájának áldozta fel magát. Az elhalt öreg lelkésznek valami távoli árva rokona volt, ki felnevelte és saját házánál megtakarékoskodta, hogy az ifjút képez- tethetné és elláthatná mindennel. — Azután az öreg pap meghalt s a fiatal embernek első teendője volt ott hagyni nevelői állását,
