Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1877 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1877-02-11 / 6. szám
Ili. évfolyam. 1877. 6-ik szám. Veszprém, február 11. es „Hív. Értesítő“ B9g>leu niaden raaíiaip. Előfizetési dij : Egész évre - • 6 frt — kr. Fél évre ... 3 frt — kr, Negyedévre . 1 frt 50 kr.; Eg)'est példány ára IC* kV. KÖZGAZDASÁGI, HELYI c* ÉRDEKŰ, MIYELÖDÉSI ÉS VESZPRÉM 1 MEGYEI HIVATALOS HETI KÖZLÖNY. wo ..■■■■■■■== f SCI a dó-hivatal: C KRAUSZ ARMIN kBoy^ksreskecléas Ve::prémlet, ; hova minden előfizetés liirde* ijtésdij s postai reklamáczió küldendő. HIRDETÉSEK egyhasábospetitsor 6kr. NYILTTÉR petitsoronkint 15 kr. s külön minden beiktatásért 30 kr. bélyeg. Szerkesztőség: kegyesr.nagy gymnasium.c ........ ....oM körülménye k közt nem marad egyéb bátra az egyes polgár számára, mint az önvédelem, mely elvonja a rendes munkától, amennyiben mintegy éjjelnappal fegyverben kell állnia, minek ismét csak elszegényedés és bizonyos erkölcsi elvadulás a következménye, mely, elvesztvén bizalmát a létező de erélytelen törvény iránt, csoda-e, ha azt tiszteletlenséggel illeti? Hogy közbiztonságunk évről évre nagyobb-nagyobb mérvben van veszélyeztetve, annak az említett nyomor- és szegénységen kivül még a túlhajtott liumanismus is az oka, melyet a hatalom ép azok iránt gyakorol, kik kivetkőzve minden humanismusból, vadul embertársaik vagyona és élete ellen törnek. Nem akarunk most a halálbüntetés mellett vagy ellen szólni, habár lesz alkalmunk e nagy horderejű társadalmi kérdésről is nézeteinket kifejteni; itt csak azon túlkiméletes bánásmód ellen kelünk ki, melyet az állam az elítélt rabok iránt tanúsít annyira, hogy ma-boluap, aki kényelmesen meg akar élni, tegyen valamit, hogy egy-két évre elítéljék és azután fittyet hányhat a világ bajainak. Valóságos paródiája a társadalmi életnek, mikor azt halljuk, hogy a rabok eledelét megvizsgálták, vajon ízletesen van-e főzve, kenyerüket megízlelték, vajon nem savanyú-e, börtönüket megtekintették, van-e kellőkép szellőztetve stb. stb. és ezt mind hivatalosan, mind törvény szerint. Hát vajon a szegény, de becsületes munkás vagy napszámos életmódja felett mely hatalom őrködik ? I i Jut-e az emberszerető államnak hivatalos látogatásából csak egy is, mely a szegénység ezen szánandó áldozatait saját rongyaik közt fölkeresné és tanácscsal vagy egyéb segélylyel nyomorukon enyhíteni ép úgy hivatásának érezné, mint a börtönöket megvizsgálni? Korántsem azt szándékunk ezzel mondani, hogy rabjaink piszok- és szennyben fetrengjenek és hogy utá- nok se nézzen senki, hanem csak azt, | hogy azoknak helyzete ne bírjon vonz- ; erővel a becsületes polgárok személy- és vagyonbiztonsága elleni sűrűbb merényletekre. Éljen a hatalom mindazon jogokkal, melyekkel a társadalom őt felruházza, hogy a vétkesnek állapotát rettegetté és félelmetessé, büntetését pedig ne csak javítóvá, de egyszersmind torlóvá is tehesse. így lesz a társadalmi igazságszolgáltatásnak elég téve, így a társadalmi morálnak valóban értéke; különben megzavarjuk az állampolgárok gondolkozásmódját, egyengetjük az elkeseredés és a törvény iránti tiszteletlenség előtt az útat. A szegénység, a nyomor oly tényező az államtestben, melyet számításon kivül hagyni nem lehet, nem szabad, ha azt akarjuk, hogy egészséges viszonyok közt élhessünk. Az államot e tekintetben nagy és sok mulasztás vádja terheli; tegye legalább a mulasztást az által némileg jóvá, hogy a személyes vagyonbiztonság fölött minden kitelhető módon a legkérlelhetetlenebb szigorral őrködik, mit tőle elvárni kétségbevonhatlan jogunk van. A közbiztonság. Alig múlik el nap, hogy újabb meg újabb betörések-, lopások-, úton- állások-, rablógyilkosságok- s több eféle czifrábbnál czifrább társadalmi miseriákról ne kellene értesülnünk. A téli időszak volt és lesz is azon kedvező alkalom, melyben a bűnös vagy bűntelen nyomor karöltve az erkölcsi fogyatkozással a becsületes munka által szerzett vagyonra tör és abból tétlen életének tovább tengetésére erőnek erejével annyit rabol, amennyit épen rabolhat. Ha a dolog itt véget érne, ha a rabló az elrablóit tárgygyai beérné, a baj nem volna oly égetően fontos ; de mikor azt kell látnunk, azt kell hallanunk, hogy a birtok mellett a birtokos élete is a legnagyobb veszélyben forog és birtokával együtt elvétetik vagy vad, embertelen kínzások által életképtelenné tétetik: akkor szent kötelességünk felszólalni és az ügyet a hatalomnak hathatósan szívére kötni. Az első, a legkevesebb, amit a társadalomtan legegyszerűbb elvénél fogva a polgár véres verejtékkel szerzett és lefizetett adójáért az államtól, a hatalomtól joggal követelhet, az —• a személy- és vagyonbiztonság. Ha a hatalom ezt megadni képtelen vagy hanyag, félve mondjuk ki a következtetést, feloldta a polgárokat azon eszközök megszerzése- és működtetésére való contributio terhe alól, melyek úgy sem eredményezik azt, — amit eredményezniük kellene, t. i. a személy- és vagyonbiztonságot. Ily A „VESZPRÉM“ TÁROZÁJA. Kitárva mindkét ablakom __ Ki tárva mindkét ablakom, . .. Kereslek, édesem, S csupán azért nem látlak, ah Mert éj van, úgy hiszem. Szellő mozgatja furteim,. .. Fürkészlek újra én; Mert azt hiszem, hogy sóhaj az, S kebledből száll felém. Az ágakon ha lomb susog, Ha csermely csörgedez; Azt gondolom, hogy itt vagy és Ajkad beszéde ez. ügyelve hallgatom szavad, S nem értem, hogy mi az: Az angyalok beszéde-e, Imádság, vagy panasz? Felhők közöl szelíden egy Csillag mosolyg le rám; Azt gondolom, szemed ragyog, S az hiüt fénjt, oh leány! — Szobámban ülvén —megjelensz, ... — Vagy árnyad az talán? — S úgy tetszik, minha homlokom Kebledre hajtanám; f Es szívnám édes ajkaid Csókját, lélekzetét, S lelkemben tiszta szent gyönyör, Szent láng áradna szét. S mig néma csendben igy ülünk, Szivünk verése szól: A túlvüági üdv, öröm Nagy boldogságiról. — így játszik ábránd, képzelet, Így játszik énvelem; Láthatlan szárnyon átröpít, Időn, térségeken. Oly messze tőled hasztalan Vetett balvégzetem; Ha nincs idő, nincs hely sehol, Hol nem volnál jelen. A földön, égen — mindenütt Képed mosolyg felém, . . . Hogy lennék oh hát nélküled, Hogy lennék boldog én?! — r — e. py Lapunk mai számához egy fél Az én Gyula barátom. — Visszaemlékezés a „kamasz“ évekre. — HEG-EDÜS JÁNOSTÓL. Furcsa gyerek volt az én Gyula barátom. Ő is egyike volt azon ifjú, vagyis inkább „vad genie“-knek, kiket a sors első sorban azzal büntetett meg, hogy költői hangulatot kölcsönzött nekik valódi tehetség nélkül. A „vad genie* egytől egyig mind poéta, igy az én Gyula barátom is. De hogy a sors még értéktelenebbé tegye ajándékát, Gyulától a tehetségen kivűl az elismerést is megtagadta. Mi természetesebb tehát, mint az, hogy az én Gyula barátom költői hangulata a búskomorság, világuntság, embergyülölet s egyéb ily-fajú betegségekben nyert kifejezést. Versei sehol sem találtak méltányos kritikára, egyik ledo- rongolás a másikat követte, nem csoda tehát, ha Gyulánk kritikusait rendre „fajankó-“nak tartotta, ki képtelen felemelkedni azon körbe, melyben az ő eszme-világa mozog. „Semmi költői sincs már ez életben — sóhajta gyakran — nincs ember, ki a fölmagasztosuit lélek nyilatkozatát annak egész fönsógében megértené.* E szavakat sokszor elmondotta, de különösen akkor, midőn egy-egy verse a papírkosár szörnyűséges mélyeire lön kárhoztatva a szerkesztő által. Gyula vágyainak netovábbja volt, hogy csak égy versét is nyomtatásban olvashassa. Soká késett a boldog pillanat, de végre elérkezett. Megjelent Gyulának egy költeményéből néhány versszak a — szerkesztői üzenetekben, rettenetes példáúl azoknak, kik hasonló gondolat-gyomokkal gyöt- rik a szerkesztőt. Azt hittem, hogy e megiv7Hiv. értesítő“ van csatolva. A közoktatásügyi miniszter egy leiratot intézett az egyházmegyei hatóságokhoz és tanfelügyelőkhöz, melyben felkéri, hogy a kormányzatuk alatt levő egyházmegyében és tankerületekben a nép- illetőleg iskolai könyvtárak létrehozását nagyhatályu befolyásukkal s tekintélyökkel támogassák és előmozdítsák: miután a miniszter tapasztalta, hogy a műveltségnek a nép közti terjesztésére legbiztosabb eszköz a helyesen szervezett nép- illetőleg iskolai-könyvtárak. Ez okból ajánlja, hogy a ponyvairodalom tovább terjedése ellen mindent megtegyenek. Az alapítványok kezelésének ellenőrzésére ő Felsége által kinevezett bizottság megtartotta első ülését. A tagok teljes számban jelentek meg. A távollevő minisztert Hegedűs Kandid miniszt. tanácsos helyettesítette. A jegyzőkönyv vezetésével Forster miniszt. titkár bízatott meg. Majláth György országbíró megnyitván az ülést, felolvastatta ő Felsége legmagasabb kéziratát. Ezután előadta fővonalakban a bizottság teendőit, amire Hegedűs miniszt. tanácsos igen terjedelmes exposébau a különféle alapítványokról jelentést tett. A bizottság előadójává Ordódy Pál képviselőt választotta. A tanácskozmány további folyamában az eljárási mód megállapítása lelett élénk eszmecsere támadt a bizottság tagjai között. Heti szemle. — febr. 10. A bankügyi alkudozás kormányválságra vezetett. A magyar minisztérium csütörtökön nyújtotta be Írásban lemondását Ő Felségének. A lemondás felett ma döntött a fejedelem. Hogy mi fog történni, ha a király e lemondást elfogadja, az e pillanatban meg nem mondható; báró Senuyey Pál és Majláth György országbíró távirati utón Bécsbe hivattak. * A hét másik fontos eseménye Midliat pasa bukása. Általános a nézet, hogy idegen befolyás buktatta meg e reformatorius nagy vezért Midhat pasa, midőn elfogatott s hajóra szállíttatott, igy kiáltott fel: orosz összeesküvésnek áldozata lettem! Törökország minden Őszinte barátja méltán fájlalja Midhat szomorú eltávolítását. — Utódja Edhem pasa lett, kiben megvan ugyau szégyenítés kigyógyítja Gyulát s lemond a költészetről, melyhez ereje nincs. Csalódtam, ő megmaradt „fönséges eszméi* mellett s szidta a végzetet (a vadpoeták többnyire fatalisták) mely őt azon korba helyezte^ mely a költői eszmék iránt nem bir fogékonysággal. — Alig képzelhető, mennyire gyötörték Gyulát „jó barátai* azon megjelent maliciozus strófával. A sokvig czimbora közt egyedül én nem gyötörtem s igy Gyula bennem egyedüli hívét vélte tisztelhetni. Szántam a fiatal embert, ki ennyire meghajtotta magát a költői szenvelgés idővesztegető uralma alatt; s föltettem magamban, hogy őt e bajból, ha lehetséges, kígyógyítom. Aki valaha volt szerencsés egy ily félreismert tehetséget az elragadtatás pillanatában látni és halihatui, az érteni fogja, mily nagy áldozat volt tőlem, Gyulát ki nem nevetni. Beláthatlan kár, hogy az orvostan nem terjeszkedik ki az ily betegségekre, s még csak valami jó házi orvosság sem kínálkozik. Érzem, hogy itt saját leleményességemre vagyok utalva. Találékony soha sem voltam, s ezt soha sem sajnáltam inkább, mint jelen esetben; mennyit érne most egy egészséges eszme! Bár kissé lehangolt ezen első kudarcz, de azért nem hagytam fel a gyógyítási tervvel. Legszükségesebbnek véltem mindenek előtt Gyulának egész lényét tanulmányozni; majd a tanulmányozás közben tán kitalálhatom a gyógyítási tervet. Másnap a tanulmányozást megkezdendő Gyulához mentem; helyette azonbau nővére fogadott, ki alig várva be üdvözlésemet gúnyos mosolylyal kérdé:
