Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1877 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1877-09-23 / 38. szám
III. évfolyam. 1877. 38-ik szám. Veszprém, Szeptember 23. r ,¥3mwmm* és „Hív. Értesítő“ aegjelen minden Tisárnap. Előfizetési dij : Egész évre ■ - 6 frt — kr. Tél évre ... 3 frt - kr. Negyedévre . 1 frt 50 kr. Egj-es példánj- ára IS lii-. KÖZGAZDASÁGI, HELYI TÉRDEKŰ, MIVELÖDÉSI ÉS VESZPRÉM MEGYEI HIVATALOS HETI KÖZLÖNY. |! Kiad ó-h i v a t a 1: |j KRAUSZ ARMIN könyTkareskedéít Veszprémben, Lova minden előfizetés liirde- tésdij t postai reklamáczió küldendő. HIRDETÉSEK egyhasábos petitsor 6 kr. NYILTTÉR petitsoronkint 15 kr. s külön minden beigtatásért 30 kr. bélyeg. Szerkesztőség: 0keByesr.nagy-flymnaslum.L-r-QÍi A keleti faj. Azt hittük, hogy a csodák kora lejárt. Csalódtunk. Szemeink előtt történik a világ legnagyobb csodája, midőn egy mindenkitől elhagyatott, saját hűbéreseitől hűtlenül elárult dicső nemzet, a török, játszva teperi le a világ legdölyfösebb nemzetét és alázza azt porig. Es vívja e fényes diadalokat azon faj, melyet keleti fajnak nevez a világ, keleti fajnak csúfol a sok tekintetben természetellenesen művelt nyugat. Egy volt e faj az indolens, a renyhe, a műveltség- és haladásra fogékony tál an nép fogalmával, melyre majdnem szánólag nézett le a büszke nyugatnak elkényesztetett fia. Talán volt is oka rá, hisz e faj nem ismerve saját belértékét és sokra, nagyra hivatottságát téveteg nemzeti életet élt, melyet sem ő maga nem tudott magának megfejteni, sem szomszédos nemzetei által nem volt képes megértetni. Valamint egyes ember életében kell, hogy legyenek a megpróbáltatásnak is napjai, melyek szunnyadó erőit tevékenységre rázzák, ép úgy kell hogy legyenek egy nemzet életében is ily megpróbáltatások, melyek kimutassák, életre való-e a nemzet, vagy sem, érdemes-e a további becsületes létre vagy már megérett az enyészetre. A török nemzet és vele együtt a keleti faj hálát adhat az istennek , hogy e kemény tűzpróbán átejtette úgy, hogy abból nem megfogyatkozva vagy elerőtlenedve, hanem megizmosodva és diadalmasan léphetett elő. Mily magasztos látvány volt tapasztalni, hogy az, akit műveletlen- lennek, barbárnak, testileg, lelkileg betegnek kiáltottak ki, az a legkritikusabb pillanatban több józanságot, nagyobb itéleterőt, bölcsebb önfékezést, megragadóbb műveltséget, tisztább honszeretetet és feláldozóbb hősiességet tanúsított, mint amilyet Europa nemzetei közt valamelyik valaha tanúsított, vagy tanúsítani fog! Tekintsünk el mindentől, ne vegyük tekintetbe sem a fényes diadalokkal járó dicsőséget, ami a török zászlókkal most már összeforrott, sem az anyagi hasznot, ami a kivívott függetlenség és így a teljes szabadságot okvetlen követni fogja, tekintsünk el mindentől, csak arra fektessünk súlyt, hogy ezen korszakot alkotó véres drámában a keleti fajnak életjogosúlt- sága a phoenix, mely mintegy hamvaiból újra feltámad, hogy a róla terjedt balitéletek fátyolát rongyokra tépve megmutassa, hogy akik kárör- vendve halotti torra készültek, azoknak csak tetszhalottal volt dolguk. E fajhoz tartozunk mi is magyarok és ami eddig Europa szemeiben rajtunk majdnem szennyfolt volt, az most büszkeségünk, hogy t. i. keleti faj vagyunk. A török nemzetben mi is meg voltunk támadva, de együtt is küzdöttünk az első puskadurranástól kezdve e napig. Rokonszenvünk ott lobogott a hadi zászlók körül, ott csillogott az élesre fent szablya fényén, ott mérte a török vitéz férfias karja által a halálos csapást a görnyedő ellenségre! A sebesült hős tátongó sebére mi is raktuk a tépést, a haldokló vitéz törtfényfí szemét rokonszenvünk is fogta le. Remegtünk, ha a hadi koczka balra fordúlt, ujjongtunk, ha a táviró a legcsekélyebb győzelmi hírt jelezte és midőn a döntő csatákat döntő győzelmek követték, országszerte világítottunk és e tettünkkel oly eseményt jeleztünk a világ- történelem lapjaira, amilyent azok sem az ó- sem az újkorban felmutatni nem képesek, hogy egy rokon- és szomszédnemzet a másik rokon- és szomszédnemzet győzelmeit ily módon ünnepelte volna meg, mint mi. Valóban méltók voltak a török csodaszerü győzelmei a magyar lelketemelő ünnepélyeire. Míg Europa többi nemzetére megrendítő hatást gyakorolnak e fényes győzelmek, addig mi magyarok önérzetet és önbizalmat merítünk azokból jelenünk és jövőnk iránt. Amely faj ily hős és bámulatos tetteket képes véghez vinni, az a faj nem veszhet el, annak a fajnak nem szabad elvesznie. Mindenki erős, aki magában bízik; mindenki csalódik, aki másnak bátorságát maga magában keresi! Az országgyűlési szabadelvű párt hétfői értekezletét Gorove elnök a párt üdvözlésével megnyitván, Perczel igazságügyminiszter két tjavaslatra kéri ki a párt figyelmét. Ezek elseje a büntető törvénykönyvre vonatkozó javaslat, melyre nézve a kormány azon kérését hangsúlyozza, hogy az ne utasíttassék az osztályokhoz, hanem egyenesen a házban vétessék tárgyalás alá. Az értekezlet ez indítványt közhelyesléssel fogadta. Az igazságügyminiszter továbbá a kir. curiának a képviselőválasztási ügyekben való bíráskodásáról szóló tjavaslatát mutatja be rövid indokolással. A fiumei nagyértékü levéltár, mely az országos levéltárba fog beosztatni, megérkezett Budapestre. Felállítása e napokban fog eszközöltetni. A magyar arany-járadék kibocsátásáról többféle hir kering. A kibocsátás előkészíttetik ; eddig azonban a consortium semmi végleges határozatot sem hozott. Mint jelentik, a Rotschild-consortium bécsi, berlini és párisi tagjai hajlandóságot mutatnak az arauy-rente azonnali kibocsátására; a londoni érdekeltek még nem határoztak. A consortium arra törekszik, hogy az arany-rentének a lehető legkedvezőbb fogadtatást biztosítsa és e papírnak megnyerje a börzei jegyeztetést Páris, London, Amsterdam, Berlin s Frankfurtban, úgyszintén azt, hogy a német birodalmi bank arra kölcsönt adjon. A kibocsátás időpontja a jövő héten tartandó tanácskozások alkalmával álla- píttatik meg. Heti szemle. — szept. 22. A képviselőház, mint múlt számunkban jeleztük, 15-én királyi leirattal megnyílt; ez első gyűlésen 5 interpelláló intéztetett kor- mányelnökünkhez a keleti ügyben. Ezen kívül még 19-én tartatott ülés, melynek érdekesb részét Eáth Károly interpellate a képezte a pénzügyminiszterhez, a fővárosi adóbehajtást illető miniszteri rendelet ügyében. * A hét legfontosb eseménye Andrássy gróf és Bismarck herczeg találkozása Salzburgban. — 6 Felsége a király Bécsbe utazott, hol ma nagy min. tanács tartatik. E tanácsban gróf Andrássy előterjeszti a salzburgi találkozás eredményeit s valószínű, hogy ez alkalommal fog megállapíttatni a monarchia által ezután követendő politika. * A múlt bét végén s e hét elején Ozmán pasa Plevnánál fényes győzelmeket aratott az egyesült orosz-román hadseregen. — MeA „VESZPRÉM" TÁRCZÁJA. A vándor.* Kél a vándor, útja szűkén Hegyfalak közt visz magasra, S hogy föléljen a tetőre, Ezer bajjal vív szünetlen. Lépte elé akadékul Zordon sziklák száza gördül; Majd oldalt a hegynyilásból Vad vízomlás árja zúg le, Es azt zúgja: Vissza, vissza! Mert különben elsodorlak, Elsodorlak, összezúzlak, Visszadoblak a remegve Föltekintő völgymélységbe, Elrettentő hír gyanánt a Vakmerőén föltörőknek! Majd sikamlós meredeknek Rezgi végig borzadálya, S gyér bokor lesz gyámolává, Mely feléje nyújtja ágát. S bár elcsuklik gyönge térde, S gyöngyre válik homlokán a Küzdelemnek fáradalma: Mégis, mégis csüggedetlen Mind előbbre, mind magasbra Tör szüntelen; mert szívében Egyre cseng a biztató szó; Es az ég, mely íme ott is * Mutatvány szerzőnek sajtó alatt levő újabb Jeteméayeibol, melyekre mAg elöfizethetui. Sziklautján áthajolva, Hűn kisérő őrszemével Fenn a szédítő magasból Mosolyogva néz le rája, Érthetően mondja néki: Bátraké a czél jutalma! Hervadatlan koszorúra Méltó az, ki bízva bízik! És a vándor, bízva, küzdve, Ha fölért a hegytetőre, S a magasban — annyi bajnak Díjaképen — szertenézhet És büszkülten elmondhatja: Küzdöttem és nem hiába, Mert enyém a czél jutalma, Az alacsony föld porából Föl, magasra vitt a lélek, A megtörni tudhatatlan ...... Mé gis látva lenn a völgyet, Mely mosolygó zöld virulmányt Tár elébe, mintha mondná: Hagyd az ormot, mely kopáran Kél az égbe, büszke vándor! S jöjj le inkább lágy ölembe, Megpihenni szőnyegemre; Itt az édes béke vár rád, Hű barátság nyit hajlékot, S megszeretve, meg nem bánva, Nem is egyszer, százszor áldva Megtanulod, mi a szíves, Mondhatatlan édes otthon! E látásban elmerülve A vándornak lelke mélyén — Mintha volna ködnek fátyla Völgy öléből hozzá szállva, S őt esdőleg átkarolva — Kél a vágy és megragadja, Megbüvöli, megigézi, Hogy ne tudjon, hogy ne halljon Mást, csupán a völgy hívását* És a völgybe lerohanjon, És zokogva leborúljon, És bevallja, mint a gyermek Anyjának, a jó anyának, Hogy csupán a csendes völgynek Édes enyhe, boldogsága Az, mi lelkét, lelke vágyát Hűn betölti és megáldja! Erödi Dániel. Álmok — remények. (Mutatrány „Széttépett bilincsek“ czímü regényből.) II. FEJEZET. Az éji szél igen hűvös volt, úgy vettem észre könnyeket is facsar szemeimből, melyek lassan perdültek végig arczomon; lehet, talán nem is a szél okozta őket egészen. Olyan fájó érzés vett rajtam erőt, midőn a vonat robogása elhalt a távolban mintha a prüszkölő, sivító gőzgép minden boldogságom magával vitte volna. Betakaróztam köpenyembe, kalapom szememre húztam s lassú léptekkel indulék meg az ezer légszesz-lángtól ragyogó város felé. A következő napokon igen elmerengő voltam, éreztem, hogy szeretem Melaniet, egy ébredő szerelem nemes, égi tiszta lángjával, forrón, végtelenül; éreztem, hogy e szerelem vagy mennybe emel, vagy pokolba fog sújtani, s hogy nélküle nem élhetek. Mindenütt hibázott nekem, fölkerestem, a közhelyeket, hol együtt voltunk, az utczákat, melyeken végig sétáltunk, elmentem a Hotel előtt hol lakott, fölnéztem ablakaira, de minden, minden, az egész város oly üresnek, kihaltnak tűnt föl előttem, mint őszszel a hervadó kert, melynek illatozó virágait melegebb födél alá szállították. írtam Luizának, levelem telve volt a velők töltött napok emlegetésével édes, fájó borongással, emlegettem, kérdezősködtem Méláméról és a mielőbbi viszontlátás reményét fejezém ki. A válasz nem késett sokáig, Luiza igen szellemdús, élezés hangon írt, ő is szívesen emlékezett az együtt töltött időkre s a magáé mellé még Gyurka bácsi óhaját is csatolá, engem mielőbb körükben láthatni. A végén tréfásan jegyzé meg, hogy Melanie is gyakran emlegeti „Pál urat* s hogy igen jól fogom teani, ha búcsút mondok a poros asphaltnak és mielőbb M—on termek. Magamnak is ez volt minden óhajom; minden törekvésem. Junius közepén igen forró nyári idő kezdett járni, a saison-morte már előre vetette árnyékát s a főváros a szokottnál is unalmasabb volt. A színházakat lassanként bezárták és nekem a lapnál igen kevés dolgom volt már. Egész napokat édes ábrándozással töltöttem el, a legragyogóbb színekkel festettem magamnak a viszontlátás örömét s szívem előre névtelen kéjérzet lepé el, ha elképzeltem milyen szép lesz a bűbájos nyári estéken, | együtt sétálgatni, nézni Slelanie szép, sötét i szemeibe napokig — hetekig — örökké ’s Lapunk mai szAmAhng fél ív »T« ** /»n n Í/vEtí«
