Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1877 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1877-06-10 / 23. szám

árt véget. Sok dicséretet kapott az idő, — talán ezek voltak a jókedv köszönései. — Di- csérőleg kell még felemlítenünk az ügyes és tapintatos rendezést s a zavartalan szép rendet, mely az ifjúság solid mulatságának valóban díszére vált. *tij ösztöndíj. — A veszprémmegyei nevelési pénzalap jövedelméből felállított új ösztöndíjra, melylyel évi 84 frt van össze­kötve, a pápai és veszprémi róm. kath. gym- nasiumi tanulók számára pályázat birdettetik. A folyamodványok és egyéb kellően felszerelt bizonyítványok Fülöp József választmányi pénztárnok úrhoz szeptember hó 1-ig külden­dők be Veszprémbe. «Vizsgálatok. - A helybeli nagygymnasi- umban jövő szombaton junius 16-án kezdődnek a rendes vizsgálatok és tartanak a következő heteken keresztül. A magánvizsgálatok vasár­nap, junius 24-én lesznek. A szülőket, vala­mint a tanügy barátjait tisztelettel meghívja a gymn. igazgatóság. «Bősz jel. — A megyék egymás után kérnek és kapnak statáriumot. Rövid nehány nap alatt Máramaros és Sopron megyék lát­tattak el egy-egy évre a rögtönbiráskodás jogával. ^Felülvizsgálatok. - A mozgósított fe­lülvizsgáló bizottság, mely jelenleg Pápán van, e hó 11. vagy 12-én érkezik városunkba és 13-án kezdi és fejezi be működését. Tagjai Benard Lajos ministeri tanácsos elnöklete alatt: Schwentner Gyula köz- hadseregbeli ezredes, Darvas András honvédezredes, dr. Éder köz. hadseregbeli törzsorvos, dr. Taly László hon- véddandárorvos és Háger Károly köz. hadse­regbeli százados. *A török sebesültek javára Ajkán. — Az ajkai ifjúság f. hó 13-án a csingervölgyi széutelep közelében a török sebesültek javára zártkörű juuialist rendez. Belépti dij Személy­jegy 1 frt. Családjegy 3 frt. Tömeges kirán­dulás az ajkai vendéglőből délután 3 órakor. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak s hírla- pilag nyugtáztatnak. *A szédelgés. - B. Polgár Gyula szín- társulata szétzüllött. A „Somogyinak írják Keszthelyről: „B. Polgár Gyula színtársulata nem állhatván ki a versenyt Miklósy Gy. társulatával feloszlott és jobb tagjait Miklósy szerződtető. így is kell. A színtársulat úgy is sok, egyik a másik kezéből veszi ki a kenye­ret; pusztuljanak azok, melyek nem érdemesek az életre.“ — Helyes. «Disznó-betegség. — Városi hatóságunk becses figyelmét felhívjuk, vizsgáltassa meg egyik-másik városrészben mutatkozó betegsé­gét a sertéseknek mert, mint értesülünk, jár­ványalakot kezd a baj magára ölteni. «Hetipiaezunk junius hó 8-án. - Gabna- neműekből valamivel csak mégis több volt a piaczon a multhetinéf, kukoricza, burgonya csekély mennyiségű, míg szalma, széna, kő­szén a szokott bőségben, gazdasági faszerszám, szőllő-karó igen keresett áruk voltak. «Közegészség. — Az egészségi állapot a lefolyt héten városunk területén a múlt heti­éhez képest csakis annyiban tűntetett föl némi változást, amennyiben nagyobb számmal merültek föl sorvás lázak. Általán véve az egészségi állapot kedvezőnek mondható. ‘Dr. Jischer ‘Béla. Elhaltak jun. 2. — jun. 9. Takács János, 3 hónapos, bélgyuladás- ban; Löbb Dezső, 11 hetes, sorvadásban; Reifbad József, 4 éves, nyavalyatörésben; Schwärmer Mária, 4 hónapos, tüdősorvadásban; özv. Nutz Ferenczné, 67 éves, végelgyengü­lésben ; Schwanner Jánosné, 23 éves, tüdő- gümőkórban. — Született 2 fiú és 3 laány. Időjárásunk jun. 2. — jun- 9. Jun. Sz. r. — dél. — este borús széllel 15° R, Jun. 3. V. r. enyheborús 14° R., dél. napos 22“ R. este tiszta 15° R. Jun. 4. H. r. napos 19° R. dél. napos 229 R. este napos 16° R. Jun. 5. £ r. napos 18° R., dél. napos 26° R., este tiszta 18° R. Jun. 6. Sz. r. napos 21° R., dél. napos széllel 23°R., este tiszta 17° R. Jun. 7. Cs. r, enyhe borús 14° R., dél. napos 23° R., esté tiszta 18° R. Jun. 8. P. r. napos 16° R., dél. forró nap 25° R., este tiszta 16°R. Jun. 9 Sz. r' napos 16° R. dél. forró nap 26 0 R. SZERKESZTŐI ÜZENETEK. P. Zs. Szombathely. — A kért példányokat útnak indíttattuk. N. Zs. Budapest. — Az orsz. magy. ipar-egye­sület köréből szívesen veszünk bármikor apróbb köz­leményeket. R. Gy. Zircz. — Helyes. Dr. H. A. Vár-Palota. — Fogadja a nemes ügy iránti buzgalmáért üdvözletünket. Felelős szerkesztő: LÉVAY IMRE. Határozott óvás hamisítás ellen! 26 éven át kipróbálva ! Is» POTT I, §. cs. k. udvari fogorvos (Becsben, Bognergasse 2.) ílninai. Üres fogak kitöltésére nincs hatályosabb és jobb szer, mint fogónja, melyet mindenki könnyen és fájdalom nélkül bele helyezhet od- vas fogaiba, mely aztán a fogrészekkel és foghussal tel- I jesen egyesül, s a fogakat a további elromlástól óvja s a fájdalmat csillapítja. 57 Anatherin-szájviz 8-1 50kr. 1 frt s 1 frt 40krlegkitünöbb szer, csúzos fog­fájdalmakban, gyuladásokná), a fughus daganatai- és se­beinél; fölolvasztja a létező fogkövetés megakadályozza annak uj képződését; az ingó fogakat a foghus erősítése által szilárdítja; s midőn a fogakat és foghust minden ártalmas anyagtól megtisztítja, a szájnak kellemes friase- sóget kölcsönöz és már rövid használat után eltávolítja a kellemetlen szagot. Anatherin-fogpasta. Ezen készítmény a lehelet frisseségét és tiszta­ságát fentartja, azonkívül a fogaknak hófehérség*t köl- csöuöz, azok romlását megakadályozza és a foghust erös- | biti. Ára t frt 22 kr. és 50 kr. Dr. POPP J. G. növény-fogpora. A fogakat oly szépen tisztítja, hogy annak na­ponkénti használata által nemcsak a közönséges fogkö eltávolittatik, hanem a fogak zománcza is mindinkább tökéletesbül. Egy doboz ára 63 kr. o. é. POPP aromatikus fogpastája. Sok év óta a legbiztosabb ővószernek fogfájás ellsn és a legkitűnőbb szernek van elismerve a száj- üreg1 és a fograk ápolására és fent&rtására. Egy darab ára 35 kr. FIGYELMEZTETÉS! Előforduló hamisítások következtében bátor vagyok a t. ez. közönséget figyelmeztetni, hogy minden palaczk az óvásjegyen kívül még egy c.zimmel: (Hygea ál Anatherin präpara- tumai) ellátva van, mely egy tisztán átlátható viznyomás az állami sast és a czimet mutatja. RAKTÁRAK: Veszprémben: X. TUSZKAU ÉS TÁRSA, ŰUTHAKDT és FIAINÁL és FERENOZY K gyógyszertárában „a fekete sashoz“. Továbbá: Nagy-Kanizsán Prager Béla gyógy­szerész urnái, Kosenberg és Fesselhoffer József füszerkeresk. — Pápán, Tschepen J. és Ber- müller J.-nél. — Keszthelyen, Pfiszterer gyógy­szer. — Zala-Egerszegen, Isóó F. gyógysz. — Kapronczán, Werli gyógysz. — Varasdou, Hal­ter gyógysz. — Sümegen, Dorner Kajet. — Szombathelyen, Pillich Ferencz és Kud. gyógy­szer. — Határőrv. Szt-Györgyön, Fihic E. C. — Székesfehérvárott, Braun J., Broszmann és Die- balla gyógysz. — Lovas-Berényben, Heisler gyógysz. — Kalocsán, Horváth K. gyógysz. — Pakson, Florian J. gyógysz. — Körmenden, Horváth J. Somzenrend gyógysz. — Kaposvá­rott, Kohn J. Schröder és Darás gyógysz. — Szegszárd, Brahsay gyógysz. — Bonyhádon, Kramolin J. — Baján, Michitsch St, Herzfeld fiai, és Bőszek gyógysz. — Pécsett, Zsolnay W. és E., Zách, Kunz, Kovács és Sipőcz gyógysz. Kárádon, Zadubánszky gyógysz. —Marczaliban, Kiss gyógysz. — Tolna, Fichtel S. gyógysz. — Dunaföldvárott, Lukács gyógysz. — Szent-Györ- gyön, Höthig. — Alsó-Lendván, Kiss gyógysz. — Rohonczon, Simon gyógyszerész uraknál. 55 LORINCZ ISTVÁN több kiállításon kitüntetett 3-i lábbeli gyára BUDAPESTEN országút 17-ik szám. Ajánlja férfi- női- és gyermek-lábbeli gyártmányait a legújabb divatminta szerint szilárdan készítve mér­sékelt árak mellett. Árjegyzékek és mértékvevési utasítás a vi­dékre ingyen és bérmentre küldetik. Megrendelések rövid idő alatt pontosan szolgáltatnak ki. ' SVANYVIZEKK« kitűnő és fris minőségben folyton kaphatók, a hires és igen ked veit (OTTO) forrás giesshübli viz (Mattoni Henriktől) főraktára: "V eszprémben Tuszkau M. és Társánál. 5u 10 -4 51 6-4 Matton 1-féle BUDAI KIRÁLY* KESERÜVII nikkelük MATTONI és WILLE, BUDAPESTEN budai keserüaósforrásoknak tulajdonosai. AVER Veszprémben a föpiaczon. Ajánlja dúsan felszerelt rak­tárát, melyben mindennemű legdivatosb és legizlésesebb szalma- és nemez­KALAPOK valamint noriubergi- díszmíí- és rövidáru czikkek, továbbá keztyűk, nyakkendők, sétabotok és különféle gyermekjátékok nagy választékban kaphatók úgy itt "Veszprém­ben mint a nyári idényen át 1 i.-TK'íii-eden is. 49 3-3 Friss töltésű ásványvizek. Czukor, kávé és minden fűszer- czikk folyton a régi árban kapható VIZNER JÁNOSNÁL Veszprémben. IMII1 6-2 53 6-2 W $ Uraságok és földbirtokosoknak! f Bármily összeg magasságáig ^ fekvő birtok és városi házakra, igen előnyös feltételek mellett. Ajánlatok I llSIáUV 1» és SÁSBA I w bank- és váltóüzletéhez intézendök w Bécsbe, verlängerte Kärntnerstrasse Nr. 59. 56 2—1 A vár-palotai uradalom részéről f. 1877. évi juniusbó 19-én délelőtti 9 órakor Vár-Palotán a tiszttartói irodában az alábbi haszonvételek fognak a többet fizetőnek nyilvános árverés útján bérbe kiadatni u. m,: Péthen a VIII-ik számú kalló. X-ik számú kalló. Xl-ik számú kalló. Péthen a XIII-ik számú kalló. Péthen a XV-ik számú kalló. XVI-ik számú kalló. III-ik számú kalló. Palotán a hamúház épületeivel. Mely árverésre vállalkozni kívánók elegendő bánatpénzzel ellátva ezen­nel meghivatuak. Vár-Palota, 1877. juniushó 5. r BAJÁN, tiszttartó. Péthen a Péthen a Péthen a te Oskün a 48 8-5 ! HIRDETÉS I A nemzetközi árú-kiállitás Bécsben, feloszlatás miatt az alábbi árú-tömegeket a következő mesés ol­csóságé áron adja: csak 5 frt 65 kr. o. értékben és pedig : 1 igen jól járó pontos­sági Óra, aranyozott lánczczal, jól járásáért kezesség válialtatik. 2 valódi japáni virág­váza, legfinomabb fes­téssel, melyek minden teremn. dísz. válnak. 1 pompás fénykép-album, gazdagon aranynyal dí­szítve. 1 pár elegáns keleti pon- gyola-czipö, elpuaztít- hatlan bőrtalppal, urak és hölgyek számára. 1 szép asztali csengetyíl, jeles újaranyból. 1 teljes japáni dohány- zó-készlet, mindent tar­talmazva, mi egy de- hányzónak szükséges. 2 kis olajfestmény, hires mesterek másolatai, ele­gáns keretekben. Valamihnyi itt elősorolt 38, szolid kivitelű, tárgynak összesen, ára: csak 5 írt 65 lit-. Czím: Nemzetközi árú-kiállítás, Bécs, Burgring 3. Vidéki megrendelések pontosan utánvét mellett telj esi ttetnek. NB Miután a kiállítás nemsokára bezáratik, a vidéki megren­deléseket szíveskedjenek lehetőleg gyorsan beküldeni. 1 zene-hangszer, melyen mindenki a legszebb darabokat játszhatja. 1 teljes kis porczéllán- készlet, 6 személyre, ajándékra igen alkat- más. 2 jellem-fej, egész új, igen eredeti tréfa. 1 elegáns Victoria séta­kosárka, színgazdag mííhimzéssel. 6 jeles, cs. k. szab. evő­kanál. 6 jeles cs. k. szab. kávés­kanál. 6 jap. csésze, kitűnő mi­nőség. 6 db Dr. Dupont-fóle egészségi szappan. 38 darab. 54 8-1 bárminő heves, sőt, ba a fogak lyukasak és egészen megromlottak, rögtön és állandóan örökre megszűnik a híres indiai növény kivonat alkalmazása által. Ezen biztosan ható szernek egy házból sem szabadna hiányzani. Valódi minőségben kisebb 35 krOS és na­gyobb 70 krOS üvegekben VESZPRÉMBEM egyedül főraktárosnál kapható. 60 1-1 Pályázati felhívás segéd - könyvvivői állomásra. A veszprémi takarékpénztár igaz­gatósága részéről ezennel közhirré té­tetik, miszerint a nevezett intézetnél az egyik segéd-könyvvivői állomás, melyhez 400 frt o. é. évi rendes fize­tés és 200 frt o. é. fizetési pótlék vagyon egybekötve, megüresedvén, en­nek betöltésére pályázat nyittatik. — Felhivatnak tehát mindazok, kik ezen állomást elnyerni óhajtják, életkoru­kat, képességüket s erkölcsi magok- viseletét igazoló okmányokkal ellátott és teljesen felszerelt pályázati folya­modványukat f. é. junius hó 30-dik napjáig az alulirt igazgatósághoz Veszprémbe benyújtani el ne mulasz- szák. Veszprém, 1877. junius 2-án. A veszprémi takarékpénztár ____ igazgatósága. Ve szprémben, 1877. Nyomatott a kiadótulajdonos Krausz Ármin könyvnyomdájában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom